Kemény János

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd: Kemény János báró

Magyarbükkös, 1607. december 14. – Nagyszőlős, 1662. január 23.
erdélyi fejedelem
Wikipédia
Johann Kemény - Fürst von Siebenbürgen
1657
július 27. II. Rákóczi György háromszázadmagával elválik a seregtől. Augusztus elején megérkezik Máramarosba.
július 31. Kamenicnél az erdélyi sereg Kemény János fővezérrel együtt tatár rabságba esik.
Kemény János tatár fogságában megkezdi Önéletírását. (Nyomtatásban 1856-ban jelent meg először.)
1659
augusztus 26. A tatár fogságból kiszabadult Kemény János megérkezik Barcsai Ákos fejedelem táborába.
1660
december 31. Erdélyi országgyűlés Barcsai és Kemény hívására Szászrégenben. (Tudomásul veszi a Görgény várában tartózkodó Barcsai Ákos lemondását a fejedelemségről.)
1661
január 1. Kemény Jánost az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja. (Uralkodik 1662-ig.)
január 9. Az erdélyi országgyűlés értesítést kap, hogy IV. Mehmed szultán a váradi pasa fennhatósága alárendelte a Partiumot. Az országgyűlés segítséget kérő követeket küld a magyar főméltóságokhoz és a bécsi udvarba.
április 23. Erdélyi országgyűlés Besztercén. (Kemény János fejedelem javaslatára kimondja, hogy Erdély elszakad a Portától, és I. Lipót védelme alá helyezi magát.)
május 6. Kemény János elfogatja Barcsai Ákos volt fejedelmet.
május 27. Ali pasa, az erdélyi hadjárat szerdárja Belgrádból támadásra indul a fejedelemség ellen.
június 26. I. Lipót kötelezvénye Kemény János katonai és diplomáciai támogatásáról.
június 28. Ali pasa, a török fősereg szerdárja benyomul Erdélybe.
július eleje Barcsai Ákost meggyilkolják.
augusztus 3. Nagybánya hódol Ali pasának.
augusztus 14. II. Rákóczi György özvegye, Báthori Zsófia, kiskorú fiával, I. Ferenccel együtt katolizál.
augusztus 29. Ali pasa hódolatra marosvásárhelyi táborába rendeli a szászok képviselőit. (Szeptember 21-én jelennek meg.)
augusztus 30. Kemény János hada Majténynál egyesül a Montecuccoli vezette császári sereggel.
szeptember 14. Erdélyi országgyűlés Ali pasa parancsára Marosvásárhelyen. (Apafi Mihályt fejedelemmé választják. Uralkodik 1690-ig.)
szeptember 17. Kemény János Kolozsvárt felesketi a maga hűségére.
szeptember 18. Montecuccoli tábornagy ütközet nélkül kivonul Erdélyből. (Bethlenben, Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, Kolozsvárott német őrséget hagy.)
november 1. Konstantinápolyban Köprülü Mehmed fia, Ahmed kap nagyvezíri kinevezést (1676-ig).
november 18. Szeben hódol Ali pasa előtt.
november 20. Erdélyi országgyűlés Apafi Mihály hívására Kisselyken. (Beiktatja a fejedelmet; tizenöt napos határidőt szab az új fejedelem mellé állásra.)
december vége Ali pasa és a török hadak elhagyják Erdélyt.
1662
január 22. Mehmed jenei bég győzelme Kemény János felett Nagyszöllősnél. A harcban Kemény János elesik.
május 22. Kemény János híveinek gyűlése Szatmáron. (Követet küldenek I. Lipóthoz.)
1693
Lőcsén megjelenik Gyöngyösi István Porábul megéledett Phoenix, avagy … Kemény János … emlékezete című eposza.

Makkai László

Pázmány Péter és a klérus politikája

Történetírásunk sokszor és sokféle érvvel vonta kétségbe hitelét azoknak a szavaknak, amelyek Kemény János adott emlékiratában Pázmány szájába: „látod, édes öcsém, nekünk elégséges hitelünk, tekintetünk van mostan az mi keresztény császárunk előtt, de csak addig durál az az német nemzet előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni: azontúl mindjárt contemtusban jutván, gallérunk alá pökik a német”.[1] Pedig, ha talán nem is szó szerint, lényegében jól kifejezi ez a mondás Pázmány gondokozását.

Esterházy Miklós politikája

Esterházy Miklós egyénisége már a kortársak megítélésének is kereszttüzében állott. Kivételes képességeit senki sem tagadta, tekintélyét mindenki elismerte. Legfőbb ellenfelének, Bethlennek hűséges embere, Kemény János is korának „nagy magyarjai” közé sorolja emlékiratában: „igen eszes, módos, authoritativus jó magyar vala … csak az vala káros, hogy az evangelica religiónak … nagy üldözője, egyébiránt nemzeteket és annak szabadságit, szerető hasznos emberek valának” Pázmánnyal együtt.[2] Jó magyarságának ez a dicsérete az ellentábor részéről azonban csak halála után hangzott el, mert életében e tekintetben nagyon is megoszlottak a vélemények.

A század legnagyobb birtokszerzője

Rákóczi eleinte maga is kénytelen volt elődeinek azt a szokását követni, hogy birtokadományokkal jutalmazza régi párthíveit és nyert meg újabbakat. Adományleveleinek másolatkönyvében az első feljegyzések közt Zólyomi, a Bethlenek, Kovacsóczy István kancellár, Kassai István ítélőmester, továbbá Mikó Ferenc, Kékedi Zsigmond, Kamuthy Miklós, Kornis Zsigmond, Huszár Mátyás, Szalánczi István, Kemény János, Bornemisza Pál, Macskási Ferenc, még Bethlentől örökölt hívei mellett néha egy-egy nagyobb birtokátruházás vagy -zálogosítás is szerepel, noha már ekkor is többnyire csak egy-két falu vagy birtokrész volt a fejedelmi kegy halvány jele.


Azt még természetesnek tekintették az erdélyiek, hogy Rákóczi a bukott trónkeresők, Zólyomi és Székely Mózes birtokait elkobozta, de az már rossz előjel volt, hogy a zsákmányból az eredetileg fiskális gyalui uradalmat nem adta vissza a kincstárnak, hanem magánbirtokaként kezelte. Ugyanígy járt el már előbb a Brandenburgi Katalintól kicsikart Fogarassal, melyet feleségének, Lorántffy Zsuzsannának adott zálog címén. Később is nagy buzgósággal szerezte vissza az eladományozott vagy elzálogosított fiskális javakat, s a Bethlentől örökölt 6-ot 12-re egészítette ki (egyedül Huszt maradt magánkézben elzálogosítva), összesen 690 tartozékkal, melyek közül kétharmadrész valóban fejedelmi kézbe került, s csak egyharmada marad magánosoknál zálogban. De az új szerzeményekből csak egyetlenegyet bocsátott ténylegesen kincstári kezelésbe, Dévát, míg a többit magánbirtokaihoz csatolta. Rendszeres nyomozást indított bizalmasával, Kassaival, az addig nyilván nem tartott fiskalitások kiderítésére. A fiskális-gyanús jószágok gazdáit perbe fogatta, s ha nem tudták jogaikat igazolni, a birtokokat elvette, vagy jobb esetben záloggá nyilvánította. Ez az akció rettegésben tartotta az egész birtokos osztályt, mert senki sem tudhatta, mikor szaglásszák ki birtokairól az állítólagos vagy tényleges, de rég feledésbe merült fiskális eredetet. Egymást érték a birtokfoglalások, s ha a tiltakozások nemegyszer sikerrel jártak is, olyan légkört teremtettek, amely Kemény János jellemzése szerint „szüntelen opresszió … vala és mások nyomorgatása törvényes színek alatt.”[3] A riadalmat csak fokozta, hogy a fejedelem nemcsak a nagy uradalmakra vadászott, hanem a kis falvakat, falurészeket sem vetette meg, s apró-cseprő darabokból maga foltozott össze új uradalmakat.

Nemcsak a jogi furfangot, hanem a politikai pereket, sőt a nyílt zsarolást is felhasználta birtokszerzésre. Politikai ellenfeleit, vagy akiket azoknak tartott, szigorú hitlevelek, a hírhedt „reverzálisok” aláírására kényszerítette, akár a korabeli földesurak a visszakényszerített szökött jobbágyokat. Ezekben az illetők kötelezték magukat, hogy amennyiben bizonyos feltételeknek nem tesznek eleget, a fejedelem törvényes eljárás nélkül is személyi vagy vagyoni büntetést róhat ki rájuk. „Az reverzálisok – írta Kemény János – csuda erős formájúak lévén, azok mintegy megvetett hálók gyanánt valának, azminthogy nagyon sokan estenek meg effélék miatt, annyira, hogy feleségén és kisebb fián (Zsigmondon) kívül nem tudtam oly kevés és igaz hívét, kinek affélék által megvetett hálója nem lött volna, még öregb fiának (Györgynek, a későbbi fejedelmnek) is.”[4]

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

  • Kassai mellett a legfényesebb pályát Bethlen volt apródja, Kemény János futotta. Rögtön a trónváltozáskor fogarasi főkapitány, Mikó halála után kincstárnok, Bornemisza Pál és Kassai István egyidejű halála után, mindkettőjüket helyettesítve, az ország főgenerálisa és ezzel a címmel egyúttal a Kancellária tényleges vezetője lett, de a tanácsba ő is csak az újabb fejedelemváltozáskor került be.
  • A törökkel szembeni másik jelentős végvár, Jenő főkapitánya, a Bethlen alatt kiváló hadvezérként működő Petneházy István ugyancsak 1643-ban halt meg. Utódja, Bornemisza Pál 1634-ben visszavert egy erdélyi területen portyázó török csapatot, s emiatt le kellett őt váltani. Zólyomi bukása után azonban ő lett a fejedelem saját hadseregének parancsnoka, udvari főkapitány, 1644-ben pedig az öreg Kornis Zsigmonddal azonos rangban az ország generálisa, Kassaival és Keménnyel együtt a fejedelem egyik bizalmasa.
  • Személyes biztonságát az udvari gyalogosok kapitánya, a tulajdonképpeni testőrparancsnok, Dévai Nagy Pál – egyben lugos-karánsebesi bán – őrizte, akit 1644-ben a nagy jövőjű Barcsai Ákos, Kemény egyedüli esélyes versenytársa követett tisztségében.

I. Rákóczi György és a román fejedelemségek

A nagyvezír Lupu becsvágyát akarta felhasználni, hogy az erdélyi-havasalföldi együttest megbontsa, a fiának Moldvát, neki Havasalföldet ígérve, támadásra biztatta. Rákóczi azonban segítséget küldött. Toldalagi Mihály tekintélyes sereggel sietett Matei táborába, míg Kemény János a visszavonuló Lupu hátába került, és alaposan megtépdeste a moldvai hadakat. 1638-ban Gyulafehérvárt békét kötött a két vajda, megígérték, hogy a bujtogatókat, akik a viszályt okozták, eltávolítják udvarukból. Lupu külön szerződésben barátságot fogadott a fejedelemnek, s kötelezte magát, hogy beleegyezése nélkül többé nem támadja meg Havasalföldet.

A két keresztény hódolt állam szövetsége tehát kitűnően bevált, a Porta tehetetlennek bizonyult alattvalóival szemben. A viszony Rákóczi és Matei között zavartalan volt mindaddig, amíg a vajda nem kísérelte meg magát minden eshetőségre biztosítani azáltal, hogy közvetlen érintkezésbe lépett Habsburg Ferdinánd császárral-királlyal, támogatását kérve a török ellen. Ferdinánd nem kötött ugyan szerződést a vajdával, de utasította portai követét, hogy szükség esetén járjon közbe érte, s felszólította Rákóczit és a lengyel királyt is, hogy legyenek segítségére. Rákóczi, aki 1638-ban tárgyalásokat kezdett a franciákkal és a svédekkel a Habsburgok ellen kötendő szövetségről, nem nézte jó szemmel Matei Basarab önálló külpolitikáját. Elhidegülésének tulajdonítható, hogy mikor 1639-ben Lupu török felhatalmazással újra megtámadta Havasalföldet, Rákóczi a porta rendeletét megszegve, nem adott segítő csapatot a moldvaiaknak, de Mateit sem támogatta. Az erdélyi urak, akiket eskü kötött Mateihez, hiába sürgették, Kemény János és mások hiába ajánlották fel, hogy a maguk szakállára visznek hadat Havasalföldre, a fejedelem nem mozdult. Matei azonban egyedül is visszaverte az ellenséget.

Az 1644. évi hadjárat

A császáriak galgóci táborához így csak Esterházy 1200 főnyi nádori csapata csatlakozott. Az ő katonáit küldték elsőként a három oszlopban előrenyomuló erdélyiek ellen, akikkel április 9-én a Vág völgyében találkoztak. Az erdélyi had svédeket várt, és császári magyarokkal akadt össze. Az első meglepetés csatavesztéssel járt. Ekkor a sok újsütetű, tapasztalatlan alvezér közt a Bethlen hadi iskoláját egyedül járt Kemény János vette át a derékhad vezetését, azzal a feladattal, hogy megakadályozza a császáriak átkelését a Garam barsi hídján. Ez azonban nem sikerült, s az április 30-án Balassagyarmaton tartott haditanácson Kemény a Bethlentől tanult „offenzív visszavonulást” javasolta: hátrálva, portyázással fogyatni az ellenséget. A svéd megbízott, Rebenstok alezredes ütközetet követelt, bár alighanem tudta, hogy Rákóczi veszíteni fog, de neki az volt a feladata, hogy ébren tartsa az erdélyiekben a svéd hadsereg közeledésének reményét. Végül is Kemény álláspontja győzött, s az erdélyi főhad a Tisza mögé húzódott vissza, előcsapatokat hagyva Felső-Magyarországon a császáriak zaklatására, Kassát, Eperjest, Tokajt és Sárospatakot jól megerősítve az ellenállásra.

A császári táborban egyáltalán nem úsztak diadalmámorban, jól ismerték az ilyen hadjáratok kockázatait. Egyedül Esterházy sürgette az előnyomulást. De Bécsből hamarosan azt parancsolták neki, hogy kezdjen béketárgyalásokat Rákóczival, mutasson engedékenységet, Erdélybe pedig még győzelem esetén se törjön be. Az alkudozások, melyeket Esterházy és Rákóczi kölcsönös szemrehányásokkal teli levélváltása kísért, ettől kezdve a háború végéig állandósultak. A nádor kassai sikerekkel akart szavainak nyomatékot adni, s rávette a császári hadvezéreket, hogy Kassa ostromára induljanak.

Kassát 2 ezer erdélyi katonával Rőthy Orbán, a fejedelem öreg sárospataki és kővári várnagya, most felső-magyarországi főkapitánya védelmezte, akinek a legnagyobb segítséget a környékbeli parasztság adta. A császári sereget, alighogy Felső-Magyarország földjére lépett, szervezett paraszti ellenállás fogadta. A már május folyamán az erdőkbe húzódott parasztok, alighanem a parasztvármegye kereteiben, szüntelenül támadták a császáriakat, öldösték az elmaradókat, megrohanták éjjel a táborhelyeiket, akadályozták a rekvirálást. Június 3-án Götz éhes, tépett sereget vezetett Kassa alá, ott meg a védők támadtak ki rájuk. Valósággal két tűz közé szorulva, elsáncolták magukat; rendszeres ostromra nem is vállalkoztak. Esterházy kétségbeesetten látta, hogy a parasztok fogják felmorzsolni a sereget, s megpróbálta a vármegyei nemességet rábírni, hogy lépjen fel saját jobbágyai ellen. A paraszt „nemcsak hogy magát oltalmazza – vádol – de az úton járókra rá ütnek, s ölik, fosztják, kergetik”.[5] Nincs is császári katona Szepesben, Sárosban, Tornában, Gömörben, s lám, ott is fegyverkeznek a parasztok. Ha ennek nem lesz vége, fenyegetőzik, „muskétásokat is reájuk küldünk, falujokat porrá tétetjük, magukat felvadásztatjuk az erdőkben és hegyekben, vagy nyársra vonatjuk, vagy más érdemlett halállal öletjük meg, ha meg nem szűnnek gonosz elkezdett cselekedetektül. Példát statuálunk belőlük, másoknak is ki hogy legyen.”[6] Meg is kezdte az elrettentést, a felmentő sereggel közeledő Kemény emlékirataiban emlegeti a felégetett falvakat, a császáriak által elkövetett „sok éktelen fertelmeskedéseket”,[7] amelyeket még a Habsburg-párti magyar urak is helytelenítettek. De ez sem segített. Június 14-én már a kassai védősereg vette ostrom alá az ostromlók sáncát, s mikor Kemény János előörsei megjelentek, június 16-nak éjszakáján az egész császári tábor elmenekült.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

  • Kemény János még erélyesebb üldözést sürgetett, de a fejedelem közben gyanút fogott, hogy valami baj van a svéd ígérgetések körül, s óvatos lett. Tizenhárom királyságbeli vármegye volt a kezén, ezek védelmére rendelte Kemény csapatait a Nyitra mentén, katonasága zömét pedig hazaengedte aratni, hiszen nagyobbrészt székely és hajdú parasztok voltak.
  • Götz német zsoldosaihoz, Esterházy javaslatára, lengyel lovasokat próbált fogadni, mert „a magyar a magyart nem öli eléggé”.[8] De Homonnai és Csáky István miden buzgólkodása ellenére sem tudtak 500-nál több lengyelt átcsempészni az erdélyiektől megszállt területen, s így kénytelenek voltak megelégedni Barkóczy László 3 ezer magyar lovasával, akikhez Zrínyi Miklós, a későbbi horvát bán és Forgách Ádám, a székhelyét vesztett kassai főkapitány is csatlakozott magáncsapataival. A támadásra induló császári seregnek így közel fele magyar, lengyel és horvát könnyűlovasságból állott, s a korábbinál mozgékonyabbnak bizonyult. A Nyitra vonalát védő Keményt augusztus 12-én visszavetették, s mire a későn ébredő Rákóczi György Rakamaznál táborba szállt, Götz szeptember 16-án már Aszalónál sáncolta el magát.
  • Így hiába egyesültek május 15-én az erdélyi és svéd előcsapatok, hiába érkezett júliusban Kemény és Rákóczi Zsigmond Brno alá, hogy a skót Gaudi András parancsnoksága alatt álló, kitűnő erdélyi tüzérség ágyúival lövessék a Torstensson által addig hiába ostromlott várost, hiába vonult maga a fejedelem is a Morva jobb partjára, ott már nem közös vállalkozásra, hanem csak búcsúra találkozott Torstenssonnal.

R. Várkonyi Ágnes

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

Közben Konstantinápolyban megszületett a döntés, nem utolsósorban a Habsburg császár portai követének közreműködésével. A nagyvezír szablyát, drágaköves handzsárt és Rákóczit megbüntető támadási parancsot küldött a tatár kánnak. Rákóczit már nem menthette meg, hogy béketárgyalásokat kezdett a lengyelekkel (július 22.), és elfogadta a súlyos feltételeket: fizet 1,2 millió forint hadisarcot, és kivonul a lengyelek által mutatott útvonalon. Míg II. Rákóczi György – fővezére, Kemény János tanácsára – néhány emberével előresietett Erdélybe, az elcsigázott sereget a lengyelek az eredetileg még a svéd–kozák–erdélyi haderő ellen indult 60 ezer tatár torkába vezették.

Várad veszte

II. Rákóczi György 1658 óta szívós kitartással és hajlékony politikával folytatta küzdelmét. Sikerült áthidalnia, hogy a törökpárti rendek kezdeményezésére, de a török akaratából fejedelemmé választott Barcsay Ákos uralmával Erdély kettészakadjon. Barcsay, aki úgy lett fejedelemmé, hogy a nagyvezír „rákiabált”, hűséget ígért a Portának. Kötelezettséget vállalt, hogy évenként fizet 40 ezer arany adót és ad 500 ezer tallér hadisarcot, de titokban elfogadta Rákóczi ajánlatát s megállapodtak. Mivel a rendek csak megszavazták, de nem fizették a részben már a fő- és köz- nemességre is kivetett adót, Rákóczi kész megnyitni a családi kincstár mindeddig zárt ajtaját. Közben tárgyal Velencével, francia és angol segélypénzek felhajtásán fáradozik, és kapcsolatban áll a német fejedelemségekkel. Átadja Barcsaynak a Partiumot és Váradot, valószínűleg, hogy félrevezessék a törököt, s ha elérkezik az idő, egységben vehesse át Erdélyt. Miközben sorra küldte követeit Bécsbe, bizalommal várt a többször megígért, de egyre késő császári segítségre. Amikor azonban az erdélyi rendek a Porta parancsára végzést hoztak ellene, fegyverrel indult Erdély visszafoglalására. Megnyerte a két román fejedelmet, és hadseregével 1659 júliusában bevonult Erdélybe. Kezére került Várad, Kolozsvár, Barcsay elmenekült, s az ország három nemzete a tatár rabságból megjött Kemény János vezetésével letette a hűségesküt. Adómentességet és szabadságot ígért Rákóczi a fegyverfogóknak; a magyar és román jobbágyok nagy számban kezdtek zászlója alá állni. A marosvásárhelyi országgyűlésen (1659. szeptember) Rákóczi ismét egész Erdély urának mondhatta magát. Innen Kemény János, Mikes Mihály és Kapy György vitték „Erdélyországnak és Magyarországhoz kapcsolt részének három nemzetből álló rendei” 1659. október 9-én kelt előterjesztését Wesselényi nádornak. Inkább kívánnak meghalni, mint török szolgaságban élni; kérik a nádort „nagy szeretettel és bizalommal, szeme előtt viselvén, hogy mi is Nagyságtok vére, csontja, nemzeti, magyarok vagyunk”, érje el, hogy a császár „mint az kereszténységnek legkiváltképpen való feje magát a Fényes Portán” Erdélyért közbevesse, hogy „az szomszéd hazának meggyulladása küllyebb ne terjedjen”.[9]

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Önálló cikk.

Az 1662. évi országgyűlés

Amint a királyi Magyarországon hírét vették, hogy Kemény János a nagyszöllősi csatában elesett, Csáky István felső-magyarországi főkapitány így vonta le 1657–1661 idegtépő küzdelmeinek végső következményeit: Erdélynek immáron nincs önálló fejedelme, Lipót császár lett a középkori értelemben vett Magyarország teljhatalmú ura (absolutus Rex Hungariae).

A Habsburg-kormányzat meg is tette a határozott lépéseket, hogy előkészítse korlátlan uralmát a királyi Magyarországon és Erdélyben. Lipót uralkodói pátenslevelében a királyi Magyarország teljhatalmú katonai parancsnokának nevezte ki Montecuccolit. A főparancsnok szabad kezet kap, minden eszközt igénybe vehet a hadsereg érdekében, és különösen a Habsburg-hatalom erdélyi hadállásait, Szatmár, Kővár. Székelyhíd és Kolozsvár őrségeit kell megerősítenie. A döntésről értesítést kap a nádor és a kancellár, utasítást a mintegy 25–30 ezer főnyi hadsereg vármegyénkénti elosztásáról és ellátásáról a királyi Magyarország minden vármegyéje és városa. Az uralkodói döntés indoka úgy hangzik, hogy a török támadás és a tavaszi hadjárat miatt a hadsereg nem hagyhatja el az országot, de még az is beláthatatlan veszéllyel járna, ha a nyugati szelekre húzódna. Rottal Jánosnak, a Titkos Tanács magyar szakértőjének küldött királyi utasításban (1662. február 13.) viszont már arra is kitér az uralkodó, hogy az erdélyi őrségeknek nem kell hosszan beszélni arról, hogy tulajdonképpen milyen céllal kell megtartaniuk a rosszul ellátott várakat és Kolozsvárt.

A királyi Magyarország katonai megszállásának indokait Montecuccoli fogalmazta meg híres kiáltványában (1662. február 25.). A magyar közvéleményt arról tájékoztatta, hogy Erdély Rákóczi György és Kemény János politikája miatt jutott veszendő állapotba. Sőt a hadjárat kudarcát is Kemény és a magyarok okozták. Ő maga a hadtudomány magasabb elvei szerint cselekedett; kifejtette, miért volt célszerű kerülni a nyílt összeütközést olyan hatalmas ellenséggel, mint a török.

A vasvári béke

Ismert szövege szerint a béke alapját a zsitvatoroki szerződés alkotta, amelyet a vasvári megegyezés az azóta kötött szerződésekkel együtt megerősített, és néhány új ponttal egészített ki. Valamennyi bizonyos egyensúlyi helyzet fönntartására szolgált a császár és a török hatalom között. Középpontjában Erdély állt: a császár kivonja őrségét az erdélyi várakból és városokból, s a török sem tart hadat a fejedelemségben, amely régi szokások szerint választhat fejedelmet, de Rákóczi György vagy Kemény János fiának nem lehet joga Erdélyre.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

A tatárok hatalmas váltságdíjat követeltek foglyaikért: Kemény János 300 ezer tallért fizetett.

Főurak és köznemesek

Machiavellit Barcsai Ákos ismerte, de nem szerette, Kemény János viszont gyönyörködött benne.

Makkai László

Anyanyelv, államnyelv, birodalmi nyelv

Még az egyébként jó magyar stiliszta, Kemény János, a későbbi erdélyi fejedelem is sajnálkozva említi emlékiratában: „tizenöt esztendőkre járó koromba hagytam el az scholát … melyekhez képest nem csoda, hogy jó deákká nem lehettem, hanem inkább, csak ez kevés is ragadhatott reám”, de van annyira „deákos”, hogy ilyen mondatokat enged meg magának: ”(Péchi Simon) azután az judaismust publice kezdvén exerceálni, juxta regni stitutiones esmét convincáltaték, legitime megfogaték, javaitól priváltaték másodszor is”.[10] Henyeség vagy hencegés ez, amit a kor purista nyelvművelői egyaránt kárhoztattak, hiszen a fenti mondat mindegyik szavára volt már bevett magyar kifejezés, mióta Werbőczyt – még a 16. században – Veres Balázs, a Werbőczyt szélesen népszerűsítő és magyarázó Kithonichot pedig Kászoni – egy nemzedékkel Kemény előtt – igen szépen magyarra fordította.

Egyébként az idézett sorok igen jól rávilágítanak a magyar-latin keveréknyelv legfőbb forrására, a nemesség @bdquo;világi bibliájára”, Werbőczy Hármaskönyvére s általában a jogi nyelvre, amely – mint láttuk – a felső bírói fórumokon és az ünnepélyes kiadványokban még Erdélyben is latin maradt. Ugyancsak Kemény (és bármely más kortárs világi író) szövegét vizsgálgatva, már az emlékirat első lapjain ráakadunk a másik bőven buzgó forrásra, a klasszikus katonai irodalomra is az obsideál, expeditio, repulsa, deditio, agressio stb. szavakban, noha a magyar katonai nyelv is kialakulóban volt, és a kortárs Zrínyiben klasszikusa is támadt.

Iskola és értelmiség

Comenius, Apáczai, Zrínyi új művelődési programját megelőzően a nemesség iskoláztatásának egyetlen célját ismerték: a vad szittya erkölcsöket az antik és keresztény eszmékkel szelídíteni. Amit az élet gyakorlati dolgaiban tudni kell, azt majd meghozza a tapasztalat meg az olvasás – és ebbe bele is nyugodtak, mint ahogy Kemény János is teszi önéletírásában: „fundamentumot vetettem fel a scholában, de azután való experientiákból [tapasztalatokból] tanultam többet”.[11]

Nemzet és haza

  • Maga a nemzet szó még ebben a korban is őrzi eredeti 'család' jelentését, Kemény János például úgy beszél a maga famíliájáról mint „nemzete ágazatjáról”.[12] A „nemzet” tehát alapvetően születési adottság, a hozzátartozás olyan, mint a tagé, véré a testhez, sőt mint a léleké.
  • Habsburg-párti oldalról már idéztük Pázmánynak Kemény Jánoshoz intézett szavait Erdélyről mint a királyságbeli magyarok szabadságának garanciájáról.

Irodalmi stílusok és műfajok

A 17. század derekán a verses elbeszélések rendkívül népszerűvé váltak. A főúri költők közül a gyilkossággal és szodómiával vádolt, végül is hamispénz-verésért lefejezett Liszty László írt Magyar Márs (1653) címen a mohácsi vészről egy eposznak szánt és Zrínyi hatására barokk elemekkel díszített verses elbeszélést, amely azonban éppen úgy nem egyéb, mint barokkosított históriás ének, akárcsak az egy évtizeddel később, mint már említettük, alighanem Báthori Zsófia udvarában keletkezett, úgynevezett Rákóczi-eposz. Ez utóbbi már egykorú eseményt örökít meg, akárcsak az eredetileg kimondottan publicisztikai célt szolgáló históriás ének. Ilyenek minden barokk stílusdíszítmény nélkül is sűrűn keletkeztek, főleg az ország protestáns vidékein, s a 17. század második felében is (II. Rákóczi György moldvai hadjáratáról, Erdély pusztulásáról, Rákóczi László szerencsétlen végű váradi kalandjáról, Czeglédi István kassai prédikátor haláláról, Debrecen császári megsarcoltatásáról stb.). A késő reneszánsz e műfajának szívós továbbélése nem akadályozta, hogy éppen a prózai történetírásban ne tűnjék fel egy líraibb, vallomásszerű hang, először Kemény János önéletírásában (1658), amely már Bethlen Miklós, II. Rákóczi Ferenc, Mikes Kelemen és Árva Bethlen Kata lírai prózáját előlegezi.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

Nem sokkal színvonalasabb a portréfestészet. Jellemzően anonim művekből áll, melyeknek egy részét, csakúgy, mint a korra oly jellemző ravatalképeket, talán hazai céhes piktorok, a jobbakat, például I. Rákóczi György s különösen Kemény János egészalakos ábrázolását, külföldi művészek festhették.

Életmód és életstílus

A hazai közvélemény, néhány műértő kivételével, a zenét nem tekintette művészetnek, hanem csak szórakoztatásnak vagy harcra lelkesítésnek. Noha az arisztokraták tartottak fenn zenekarokat, melyeknek ebédlőpalotájukban külön karzatot is építettek, még a Bethlen Gábor udvarában színvonalas barokk zenéhez szokott Kemény János is úgy vélekedett (Báthori Zsigmondról szólva, de talán Bethlenre is célozva), hogy „az magyar humor corrumpáltatott benne, muzsika és egyéb hiábavalóság fogta el elméjét, mely haszontalanságokra sokat is tékozlott”[13]

Az, ami Keménynél még csak morális ellenérzés, Zrínyinél a Török Áfiumban már a hazafiasság feltétele.

R. Várkonyi Ágnes

Történetírás, nemzeteszmék

Cserei Mihály Históriájában a régi történetírókon kívül, felhasználva Kemény János Önéletírását és Haner György művét, a dokumentumok közé kortársi elbeszéléseket vegyített, és túláradó mesélőkedvvel főleg a századvégi Erdély politikai történetét örökítette meg.

Dráma, próza, vers

Gyöngyösi István adós maradt a másfél évtizedes török háborút elbeszélő művel. Az utólag Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága címmel ellátott, kéziratban maradt elbeszélő költeményében megírta az 1682–1683-as évek eseményeit és a török kiűzését váró Magyarország súlyos helyzetét. Megjelent korábban írt műve, Porábul megéledett Phoenix, avagy … Kemény János … emlékezete (1693), mely az 1702-ben újra kiadott Márssal társalkodó Murányi Venus című művével együtt a legjobb irodalmi színvonalon, egy múló világ jelképrendszerébe zárva közvetítette a magyarság törökellenes harcainak és országegyesítő erőfeszítéseinek emlékét.

Lábjegyzetek

  1. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest, 1856. 147–148.
  2. Ugyanott 148.
  3. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest, 1856. 296.
  4. Ugyanott 241.
  5. Cseh-Szombathy László, I. Rákóczi György 1644-es hadjárata. HK 1956. 73.
  6. Ugyanott, 73.
  7. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest, 1856. 346.
  8. Cseh-Szombathy László, I. Rákóczi György 1644-es hadjárata. HK. 1957. 188.
  9. A marosvásárhelyi országgyűlés levele Wesselényinek, 1659. október 9. StA Hungarica Miscellanea, fasc. 424.
  10. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest, 1856. 10–11, 43–44.
  11. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László. Pest, 1856. 44.
  12. Kemény János önéletírása. Kiadta Szalay László, Pest, 1856. 3.
  13. Kemény János önéletírása. Kiad. Szalay László. Pest, 1856.18

Műve

Kemény János önéletírása. Kemény János és Bethlen Miklós művei. A szöveget gondozta és jegyzetekkel ellátta V. Windisch Éva (Budapest, 1980).

Irodalom

I. Rákóczi György trónfoglalására és uralkodására a legfőbb elbeszélő források a 3. alfejezet irodalmában már említett Szalárdi, Krauss (Bethlen utáni folytatása Fontes rerum Austriacarum. Oesterreiehische Geschichtsquellen Scriptores III–IV), Petthő, Nagy Szabó Ferenc, főleg pedig Kemény János idézett művei mellett Haller Gábor naplója (Erdélyi történelmi adatok IV).

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat: Koncz József, Kemény János levelei, 1659–1662. (Hadtörténeti Közlemények 1892); Szilágyi Sándor, Kemény János fejedelemsége (Budapesti Szemle 1860); Persián Kálmán, Kemény János fejedelemsége (Kolozsvár, 1907); Kemény János önéletírása. Kemény János és Bethlen Miklós művei. A szöveget gondozta és jegyzetekkel ellátta V. Windisch Éva (Budapest, 1980). — A nagyszöllősi csatáról: Rónai Elemér, Kemény János fejedelem halála és nyugvóhelye (Erdélyi Irodalmi Szemle, 1929). — Az északkelet-magyarországi viszonyokról: Marczali Henrik, Regeszták külföldi levéltárakból (Történelmi Tár 1881).