Kolozsvár

A Múltunk wikiből
(Klausenburg szócikkből átirányítva)

latinul Napoca, románul Cluj, román hivatalos neve Cluj–Napoca, németül Klausenburg, középkori latinsággal Claudiopolis, szászul Kleusenburch

város Romániában
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
117–138
Hadrianus római császár uralkodása.
Municipium-alapításai Daciában: Napoca, Dierna, Drobeta; Pannoniában: Aquincum, Carnuntum, Mogentiana, Mursella, Salla, Cibalae, Bassiana, Aqua Balisae.
1534
Kolozsvárott megkezdődik a reneszánsz stílusú Wolphard-ház építése.
1543
február 26. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Katonai segítséget kér a török ellen Ferdinándtól.)
június 23. Az erdélyi országgyűlés elküldi az első török adót, 10 ezer aranyat.
1544
Heltai Gáspár megkezdi működését Kolozsvárott; megindul a város reformációja.
1549
október 29. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Elrendeli a kolozsvári mértékek általános használatát.)
1550
február 2. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. Izabella és hívei nem jelennek meg.
Kolozsvárott működni kezd Hoffgreff György nyomdája. (1551-ben társul Heltai Gáspár.)
Kolozsvárott Fráter György kiadásában megjelenik a Váradi Regestrum, az első nyomtatott forráskiadvány.
1551
június 1. I. Ferdinánd biztosai bevonulnak Kolozsvárra.
1554
Kolozsvárott megjelenik Tinódi Sebestyén Cronica] című históriásének-gyűjteménye.
1556
október 22. Izabella királyné és János Zsigmond bevonul Kolozsvárra.
november 25. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (A kormányzást János Zsigmond kiskorúsága idejére Izabellának adja. Iskolák szervezését rendeli. Árszabályozást hajt végre)
Bécsben megjelenik Wolfgang Lazius Magyarországot ábrázoló térképe; Kolozsvárott Molnár Gergely nyelvtankönyve: Elementa grammaticae latinae és a bibliai és széphistóriákat tartalmazó Hoffgreff-féle énekeskönyv.
1558
március 15. Kolozsvár Izabella királynétól árumegállító jogot kap.
1560
Megjelenik Kolozsvárott Heltai Gáspár zsoltárfordítása.
1564
1564 és 1586 között Kolozsvárott megjelenik az első román énekeskönyv: Cintece bisericesti.
1565
Kolozsvárott megjelenik Bonfini históriája Mátyás királyról, ugyanott Werbőczy István Tripartituma magyarul, Veres Balázs fordításában: Magyar decretum.
1566
Kolozsvárott megjelenik Heltai Gáspár Aesopus-fordítása, a Száz fabula.
1568
Gyulafehérvárott, Kolozsvárott és Váradon összesen 19 protestáns teológiai vitairat jelenik meg.
1571
november 19. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (János Zsigmond és Izabella birtokadományait részben visszavonja, részben elrendeli felülvizsgálatukat. Az országgyűlési meghívó kötelező erejű. A lovakon kívül minden állattal és bőrrel szabadon lehet kereskedni.)
1575
július 25. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Jóváhagyja a Bekes-párt tagjai ellen indítandó hűtlenségi pereket.)
Kolozsvárott megjelenik Heltai Gáspár Chronica az magyaroknak dolgairól című műve.
1576
május Kolozsvári ötvöslegények mozgalma a céhes kötöttségek ellen.
1578
április 27. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Törvényt hoz a vallási újításokkal szemben. A rovás kétökrös egységét négyökrösre változtatja, s a rovást a székelyekre is kiterjeszti.)
április A Porta hadjáratot indít Perzsia ellen (1590-ig).
Kolozsvárra érkezik Matthias Vehe-Glirius, a szombatos tanok első hirdetője.
Kolozsvárott megjelenik az első magyar nyelvű botanika: Melius Juhász Péter Herbarium.
1579
október 1. Megérkeznek Erdélybe az első jezsuita szerzetesek.
október 21. Erdélyi országgyűlés Tordán. (A jezsuiták működését a tanításra korlátozza.)
Kolozsmonostoron megkezdi működését a jezsuiták iskolája.
1581
május 1. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Újra lehet katolikus papokat állítani.)
május 12. Báthori István Kolozsvárott egyetemet alapít, s az oktatást a jezsuita rendre bízza.
1584
Nagyszombatban megjelenik az első hazai törvénygyűjtemény Mosóczy Zakariás és Telegdi Miklós kiadásában: Corpus Iuris Hungarici; Kolozsvárott Kovacsóczi Farkas De administratione Transsylvaniae című államelméleti munkája.
1594
augusztus 17. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Megszavazza a Portától való elszakadást.)
1598
augusztus 21. Báthori Zsigmond váratlanul visszatér Kolozsvárra.
Az országgyűlés másnap visszafogadja fejedelemnek.
Kolozsvárott megjelenik Enyedi György unitárius Biblia-magyarázata: Explicationes locorum.
1601
április 3. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Báthori Zsigmondot visszaveszi fejedelemnek.)
1602
június 29. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Erdélyt I. Rudolf uralma alá adja.)
1603
február 28. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Követség útján kéri Rudolftól a vallásszabadság kimondását, a törvények megerősítését.)
1605
augusztus 12. Bocskai István fejedelem ünnepélyesen bevonul Kolozsvárra.
1607
január 22. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Megerősíti Rákóczi Zsigmond kormányzóságát.)
február 11. Rákóczi Zsigmondot az erdélyi országgyűlés Kolozsvárott fejedelemmé választja. (Uralkodik 1608-ig.)
június 10. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Az 1595 utáni törvénytelen birtokadományok érvénytelenek.)
1608
szeptember 20. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Esküt tesz az augusztus 20-i kassai szerződés megtartására. Követeket választ a pozsonyi országgyűlésre. Kimondja, hogy a jövőben a rovás ne az adózók vagyoni állapota szerint történjék, hanem 10–10 jobbágy alkosson egy portát.)
1609
április 26. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Új árszabás készítését rendeli el.)
október 9. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Kimondja, hogy Erdélyben „liber baronátusság” ne legyen; a hajdúk közé „szökött” jobbágyokat adják ki.)
1613
október 20. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Október 22-én búcsúlevelet ír Báthori Gábornak. A választás előkészítésére 12 tagú bizottságot állít.)
október 23. Bethlen Gábort az erdélyi országgyűlés Kolozsvárott fejedelemmé választja. (Uralkodik haláláig, 1629-ig.)
november 15. Bethlen Gábor a békés megegyezés szándékával követeket indít Kolozsvárról II. Mátyáshoz.
1615
május 3. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Az újonnan művelés alá vett területekre hatévi adómentességet mond ki.)
szeptember 27. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (A kincstári javak sorsát 1588-ig visszamenően felül kell vizsgálni.)
1618
október 4. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Fejedelmi előterjesztés alapján kimondja, hogy büntessék meg mindazokat, valamint pártfogóikat és támogatóikat, akik jövő karácsonyig nem térnek át valamelyik bevett vallásra.)
1622
május 1. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Szabad kezet ad Bethlennek a tárgyalásokra II. Ferdinánddal, kivéve a törökkel való viszony ügyét.)
1630
szeptember 21. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Lemondatja Katalin fejedelemasszonyt.)
szeptember 28. Bethlen István kormányzót a kolozsvári országgyűlés fejedelemmé választja. (Uralkodik két hónapig.)
1636
február 15. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Elhatározza, hogy ellenáll egy Bethlen Istvánt megsegítő török támadásnak.)
1638
május 23. Vallatások kezdődnek a szombatosok ellen Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.
július 17. Torockai János kolozsvári ötvöst a dési bizottság ítélete szerint megkövezik.
1639
A kolozsvári ötvöslegények mozgalma a céhes kötöttségek ellen.
1658
szeptember 5. Gyulafehérvárt tatár hadak feldúlják; majd Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet s Bihar vármegye egy részét is. (Szeptember 20-án a nagyvezír parancsára távoznak Erdélyből.)
1661
szeptember 17. Kemény János Kolozsvárt felesketi a maga hűségére.
szeptember 18. Montecuccoli tábornagy ütközet nélkül kivonul Erdélyből. (Bethlenben, Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, Kolozsvárott német őrséget hagy.)
1662
április 23. Apafi Mihály Kücsük Mehmeddel Kolozsvárt ostromolja. (Június 15-én fegyverszünet vet véget az ostromnak.)
május 22. Kemény János híveinek gyűlése Szatmáron. (Követet küldenek I. Lipóthoz.)
Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott, a táborban. Követet küld I. Lipóthoz, kéri a császári helyőrségek kivonását Erdélyből. (Július 10-én nemleges választ kap.)
október 20. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A váradi pasa Kolozsvárig terjedő hódoltatásairól tárgyal.)
1664
január 21. Kolozsvár fizetetlen őrsége fellázad.
március 20. Apafi Mihály fejedelem Kolozsvárt végvárrá szervezi.
1672
Kolozsvárott (megtévesztő impresszummal) megjelenik az Austriaca Austeritas, Bethlen Miklós anonim politikai röpirata.
1674
december 13. Bánffy Dénes kolozsvári főkapitányt az erdélyi országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítéli.
1687. október 18.
Friedrich Veterani császári tábornok ellenállás nélkül bevonul Kolozsvárra.
1689
Tótfalusi Kis Miklós 1689 őszén hazatérve Kolozsvárra felállítja az első korszerű erdélyi nyomdát.
Régeni Pál Mihály (később a kolozsvári unitárius kollégium tanára) kiadja Lipcsében Physica contracta című karteziánus szellemű fizikai összefoglalását.
1690. augusztus 24.
A császárpárti erdélyi rendek országgyűlése Kolozsvárott.
1690
Kolozsvárott megjelenik az első magyar nyelven nyomtatott orvosi könyv, Pápai Páriz Ferenc Pax Corporis című műve. (A 18. század folyamán még nyolc kiadása jelenik meg.)
1695
Megjelenik Kolozsvárott Pápai Páriz Ferenc Ars heraldicája, az első magyarországi heraldikai munka.
Megjelenik Kolozsvárott Haller János Hármas istória című, középkori szépprózai anyagot feldolgozó fordítása.
1696. október 23.
Felvinczi György kolozsvári unitárius költő és ügyvéd királyi kiváltságot kap színtársulat alakítására és működtetésére.
1697
Megjelenik Kolozsvárott Tótfalusi Kis Miklós Apologia Bibliorum című munkája, amelyben a bibliakiadását ért támadások ellen védekezik.
1698
Megjelenik Kolozsvárott Tótfalusi Kis Miklós Maga személyének, életének és különös cselekedeteinek mentsége című munkája.
1703. november 10.
Orosz Pál és Bóné András Boncidánál legyőzi a kolozsvári német őrséggel megerősített székely hadat. Thoroczkay István székely főkapitány fogságba esik, majd Rákóczi mellé áll.
1705
Megjelenik KolozsvárottForgách Simon gróf Rákóczihoz írt ajánlásával – Zrínyi Miklós Török Áfium című röpirata.
1707. április 26.
A fejedelem Kolozsvárott megalapítja a Nemes Ifjak Társaságát.
1721. június 22.
Damian Hugo Virmont gróf, Erdély új katonai kormányzója Kolozsvárra érkezik.
1748. augusztus 20.
Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott.
1749. március 17.
Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott.
1790. december 21.
Kolozsváron összeül az erdélyi országgyűlés.
1790, december 22.
Az erdélyi országgyűlés ismételten törvénybe iktatja a Diploma Leopoldinumot.
1792
Kolozsváron magyar színtársulat alakul.
1793. december 3.
Kolozsváron megalakul az Aranka György kezdeményezte Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság.
1803.
Megkezdődik a kolozsvári kőszínház építése.
1819.
Megalakul a kolozsvári konzervatórium.
1821. március 21.
Megnyílik a kolozsvári kőszínház.
1828.
Megalakul a kolozsvári kaszinó.
1834. március 18.
I. Ferenc május 26-ra Kolozsvárra összehívja az erdélyi országgyűlést.
1834. május 24.
Kolozsváron megkezdődik az erdélyi országgyűlés.
1834. május 28.
Nemes Ádám, az erdélyi főkormányszék legidősebb tanácsosa, Ferdinánd főherceg királyi biztos utasítására visszautasítja, hogy a rendek által választott elnökként vezesse az országgyűlés üléseit.
1834. június 7.
Az erdélyi országgyűlés Weér Farkast és Kemény Józsefet Pozsonyba küldi, hogy tájékoztassa a magyar diétát a megnyitás nehézségeiről.
1834. június 20.
Hivatalosan is megnyílik az erdélyi országgyűlés.
1834. október 3.
I. Ferenc fogadja az erdélyi országgyűlés küldöttségét, mely az ország évtizedes sérelmeinek megszüntetését kéri. Kívánságuk teljesítését az uralkodó megtagadja.
1834. november 11.
Az erdélyi országgyűlés felesketi Nopcsa Elek országos elnököt, s így hivatalosan is megalakul.
1848. március 20.
Az erdélyi liberális nemesi ellenzék vezetőinek kolozsvári tanácskozása.
Forradalmi megmozdulás Poznanban.
1848. március 21.
Franz Anton Kolowrat-Lievsteinsky gróf elnökletével megalakul az első osztrák felelős kormány.
Megalakul a Pest megyei forradalmi választmány.
1848. március 22.
Forradalom Velencében.
Kossuth az országgyűlésen elismeri a horvátok szabad nyelvhasználatát országuk belügyeiben.
A selmecbányai bányászok béremelést követelnek.
1848. március 23.
A piemonti sereg a lombardiai felkelők segítségére kel.
Josip Jellačićot az uralkodó horvát bánná nevezi ki.
Megalakul a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány.
1848. március 24.
A marosvásárhelyi magyar és román jurátusok közös felirata.
Simion Bărnuț felhívása az erdélyi románokhoz.
1848. március 25.
A zágrábi népgyűlésen megszületik a horvát nemzeti követeléseket tartalmazó petíció.
1848. március 26.
A bécsi udvari konferencia a Magyarország elleni fegyveres fellépést az észak-itáliai szabadságharc eltiprása utánra időzíti.
1848. március 27.
A délvidéki szerbek újvidéki gyűlése és petíciója.
1848. március 28.
Az uralkodó a jobbágyfelszabadításra és a magyar minisztériumra vonatkozó törvényjavaslatok átdolgozására szólítja fel az országgyűlést.
A szlovákok Liptó megye közgyűlésén nyelvük hivatalos használatát követelik.
A kolozsvári radikális román értelmiségiek petíciója.
1848. március 28–31.
Tüntetések Pesten a bécsi udvar halogató politikája ellen. A tüntetők Magyarország teljes állami önállóságát követelik.
1848. március 29.
Az alsótábla megtagadja a 28-i leiratban érintett törvénycikkek módosítását.
1848. március 30.
Az udvar kitérő választ ad a horvát követelésekre.
1848. március 30–31.
Az udvar elejti a 28-i követelések valamennyi lényeges pontját.
1848. március 31.
A pesti forradalmi választmány együttműködésre hívja fel a horvátokat.
1848. április 5.
Az udvar újoncokat kér a magyar kormánytól az Itáliában harcoló császáriak megsegítésére, a kormány azonban elutasítja a kérést.
1848. április 6.
A Pest megyei forradalmi választmány a szőlődézsma eltörlését követeli.
1848. április 7.
Az uralkodó aláírja a jobbágyfelszabadításról és a független magyar kormányról szóló törvénycikkeket, valamint a miniszterek kinevező iratát.
1848. április 8.
A pesti fiatalok kiszabadítják börtönéből E. Murgut.
1848. április 8–9.
Az újvidéki szerbek küldöttsége Pozsonyban.
1848. április 10.
Hivatalba lép az első magyar parlamentáris kormány.
Az angol chartisták londoni tömegtüntetése.
1848. április 11.
Az 1848-i törvénykönyv szentesítése és az utolsó rendi országgyűlés berekesztése.
Teleki József gróf erdélyi főkormányzó május 29-re meghirdeti az erdélyi országgyűlést.
1848. április 12.
Az első minisztertanács kormánybiztosokat küld a szlovák lakosságú megyékbe és követeli a Galíciában állomásozó magyar csapatok hazabocsátását.
1848. április 14.
A kormány Pozsonyból Pestre költözik.
A karlócai szerbek különálló szerb vajdaság alakítását követelik.
1848. április 15.
A pesti és a Pest megyei forradalmi választmány utolsó ülése.
A kormány elmozdítja a megyék egy részének élén álló főispáni helytartókat.
1848. április 17.
A pesti céhlegények sztrájkja.
1848. április 19.
Zsidóellenes zavargások Pesten.
Karl Ludwig Ficquelmont gróf kormánya Ausztriában.
1848. április 21.
A kormány elrendeli a nemzetőrség újjászervezését.
1848. április 23.
A Szász Nemzeti Egyetem vezetői emlékiratban tiltakoznak az erdélyi unió életbe léptetése ellen.
1848. április 25.
Az osztrák ideiglenes alkotmány kibocsátása.
Jellačić kiáltványa a horvátországi jobbágyfelszabadításról.
1848. április 26.
A kormány elhatározta 10 állandó nemzetőrzászlóalj esetleges felállítását.
A kormány Petar Čarnojević személyében királyi biztost küld a Délvidékre.
A szlovákok miavai gyűlése.
Sikertelen forradalmi megmozdulás Krakkóban.
1848. április 28.
A szlovákok brezovai gyűlése.
1848. április 30.
A pesti és a budai nyomdászok petícióban kérik bérük javítását.
Román népgyűlés Balázsfalván.
A Pesti Vasöntő- és Gépgyár-Társaság fegyverszállításra szerződik a kormánnyal.
1848. május 2.
Batthyány Bécsbe indul, hogy Jellačićot engedelmességre utasító királyi kéziratot eszközöljön ki.
1848. május 7.
Az uralkodó a magyarországi főhadparancsnokokat – köztük Jellačićot is – a magyar kormány iránti engedelmességre utasítja.
1848. május 8.
A Marcziusi Clubb megalakulása.
A pest-budai kovács- és lakatoslegények megmozdulása.
Franz Pillersdorf báró elnökletével új osztrák kormány alakul.
1848. május 9.
A poznani felkelők leverése.
1848. május 10.
Tüntetés Budán Lederer főhadparancsnok ellen.
1848. május 10–11.
A szlovák nemzeti vezetők liptószentmiklósi tanácskozása.
1848. május 11.
A zágrábi báni értekezlet kinyilvánítja, hogy a horvátok nem vetik alá magukat a magyar kormánynak.
A nádorHrabovszky János báró altábornagy személyében – királyi biztost küld Horvátországba.
1848. május 12.
A pesti és a budai nyomdászok sztrájkot hirdetnek.
Petőfi és Vasvári népgyűlést tart a Nemzeti Múzeum piacán.
1848. május 13.
A pest-budai nyomdászok és nyomdatulajdonosok első kollektív szerződése.
1848. május 13–15.
A szerbek első karlócai nemzeti gyűlése.
1848. május 14.
Magyar követek indulnak Frankfurtba.
1848. május 15.
Újabb forradalmi megmozdulás Bécsben.
Ellenforradalmi fordulat Nápolyban.
Munkásmegmozdulás az óbudai hajógyárban.
1848. május 15–17.
Az erdélyi románok első balázsfalvi gyűlése.
1848. május 16.
Miniszterelnöki felhívás 10 állandó önkéntes zászlóalj toborzására.
1848. május 17.
Az udvar Bécsből Innsbruckba menekül.
1848. május 18.
A frankfurti össznémet parlament megnyitása.
1848. május 19.
A kormány elhatározza a népképviseleti országgyűlés összehívását.
A kormány kölcsönjegyzési felhívása.
1848. május 21.
A magyarországi románok küldötteinek pesti gyűlése feliratban terjeszti kívánságait a kormány elé.
1848. május 29.–július 18.
Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés Kolozsvárott.
1848. május 30.
A kolozsvári országgyűlés kimondja az uniót.
A minisztertanács eltörli a temesközí határőrök és a sajkások feudális kötelezettségeit.
1848. június 2.
A prágai szláv kongresszus megnyitása.
1848. június 3.
Az uralkodó a határőrvidék legfelső irányítását az osztrák hadügyminiszter hatáskörébe rendeli.
1848. június 5.–július 9.
Horvát szábor Zágrábban.
1848. június 8.
Az uralkodó a határőrvidéket a magyar hadügyminiszter főhatósága alá helyezi.
1848. június 9.
Klauzál céhrendelete.
1848. június 10.
Az uralkodó Jellačićot felfüggeszti báni tisztjéből és szentesíti az unióról szóló 1848:I. erdélyi törvénycikket.
1848. június 12–17.
Felkelés Prágában.
1848. június 12.
Statárium bevezetése.
A Délvidéken megkezdődnek a harcok a felkelő szerbekkel.
1848. június 17.
A pénzügyminisztérium megköti a bankjegykibocsátásra vonatkozó szerződést a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal.
1848. június 19.
Vay Miklós bárót Erdély országos biztosává nevezik ki.
1848. június 23.
Forradalom Bukarestben.
1848. június 23–26.
A párizsi munkások fegyveres felkelése.
1848. június 27.
A lugosi román népgyűlés.
1848. július 2.
A Demokrata Klub megalakulása.
1848. július 5.
Az első népképviseleti országgyűlés megnyitása Pesten.
1848. július 6–12.
A baloldali képviselők konferenciája a parasztkérdés tárgyában.
1848. július 8.
Anton von Doblhoff-Dier báró osztrák miniszterelnök.
1848. július 11.
A képviselőház közfelkiáltással megajánlja a kormány által kért 200 ezer újoncot és 42 millió forint hitelt.
1848. július 14.
Támadás a szerb felkelők szenttamási erőssége ellen.
1848. július 16.
Az Egyenlőségi Társulat megalakulása.
1848. július 18.
Ausztriában újabb kormány alakul Johann Wessenborg báró elnökletével.
1848. július 20–22.
A képviselőház válaszfelirati vitája.
1848. július 22.
Bécsben megnyílik az osztrák birodalmi gyűlés.
1848. július 23–25.
Radetzky legyőzi a piemonti sereget Custozzánál.
1848. július 29.
Batthyány és Jellačić bécsi tárgyalása.
1848. augusztus 1.
A katonaállítási javaslat tervezett képviselőházi vitájának elhalasztása.
1848. augusztus 2.
A nádor Josif Rajačićot felfüggeszti érseki székéből.
1848. augusztus 3.
A képviselőház rokonszenvét nyilvánítja a német egység ügye iránt.
1848. augusztus 3–12.
Az elemi oktatás reformjának képviselőházi vitája.
1848. augusztus 5.
Az első (kétforintos) magyar bankjegyek kibocsátása.
1848. augusztus 6.
A császári csapatok visszafoglalják Milánót.
1848. augusztus 9.
Károly Albert szárd király fegyverszüneti megállapodást köt Ausztriával.
1848. augusztus 12.
Az udvar Innsbruckból visszatelepül Bécsbe.
1848. augusztus 13.
Batthyány rendelete „önkéntes nemzetőri csapatok” megszervezéséről.
1848. augusztus 16–23.
A katonaállítás kérdésének képviselőházi vitája.
1848. augusztus 19.
Újabb eredménytelen támadás Szenttamás ellen.
1848. augusztus 20.
A pénzügyminiszter teljesíti a selmeci bányászok követeléseinek egy részét.
1848. augusztus 23.
Éhségtüntetés Bécsben.
Az Egyenlőségi Társulat tömegmozgalmat kezdeményez a katonaállítási törvény megváltoztatására.
1848. augusztus 26.
A képviselőház 61 millió forintnyi hitelt ajánl meg.
1848. augusztus 27.
Az osztrák kormány emlékirata a Magyarország számára márciusban biztosított kormányzati önállóság korlátozását követeli.
A magyar kormány elfogadja Deák törvényjavaslatát a horvátkérdésről, sőt Horvátország esetleges különválásához is hozzájárul.
1848. augusztus 28.
Batthyány és Deák tárgyalások végett Bécsbe utazik.
1848. augusztus 29.
Szemere elrendeli az újoncösszeírás megkezdését.
Teleki László gróf magyar követként Párizsba indul.
1848. augusztus 31.
Az uralkodó tájékoztatja a nádort az osztrák kormány augusztus 27-i emlékiratában foglaltakkal való egyetértéséről.
Jellačić csapatai bevonulnak Fiuméba.
1848. szeptember 4.
A minisztertanács megvitatja az augusztus 31-i királyi leiratot.
Az uralkodó Jellačićot visszahelyezi báni tisztségébe.
1848. szeptember 5.
100 tagú országgyűlési küldöttség indul Bécsbe.
1848. szeptember 6.
Kossuth megkezdi fedezetlen pénzjegyek kibocsátását.
1848. szeptember 10.
A kormány és az országgyűlés Bécsből visszatérő küldötteit tüntető tömeg fogadja Pesten.
Teleki Ádám gróf tábornok a horvát határszélről visszavonul Keszthelyre.
1848. szeptember 10–11.
Éjszaka lemond a Batthyány-kormány.
Az Egyenlőségi Társulat elnökletével Kossuth radikálisokból és liberálisokból alakítandó koalíciós kormány mellett foglal állást.
1848. szeptember 11.
Az országgyűlés meghiúsítja a nádor hatalomátvételi kísérletét.
A nádor új kormány alakítására szólítja fel Batthyányt.
Jellačić megindítja dunántúli hadjáratát.
1848. szeptember 13.
Batthyány a dunántúli megyéket általános népfelkelésre szólítja fel.
1848. szeptember 13–14.
A képviselőház az unióbizottmány Erdélyre vonatkozó törvényjavaslatait tárgyalja.
1848. szeptember 14.
Batthyány megújítja az augusztus 29-i újoncösszeírási rendeletet.
1848. szeptember 15.
A szőlődézsma és a hegyvám eltörlése.
1848. szeptember 16–28.
Újabb román nemzeti gyűlés Balázsfalván.
1848. szeptember 16.
Az Országos Honvédelmi Bizottmány megalakulása.
A nádor átveszi a dunántúli sereg vezérletét.
1848. szeptember 16–22.
A kármentesítés kérdésének első képviselőházi vitája!
1848. szeptember 17.
Batthyány az uralkodó elé terjeszti a miniszterielöltek névsorát.
1848. szeptember 19.
A szlovák légió Miavánál betör az országba.
1848. szeptember 19–25.
Képviselőházi vita a feudális maradványok felszámolásáról.
1848. szeptember 21.
Szenttamás harmadik sikertelen ostroma.
Roth hadteste átkel a Dráván.
1848. szeptember 22.
Kossuth hazatérésre szólítja fel a birodalom más tartományaiban állomásozó magyar sorkatonákat.
A király kiáltványban ítéli el a paraszti földfoglalásokat.
A nádor a dunántúli táborból visszatér Budára.
1848. szeptember 23.
A nádor lemond és Bécsbe távozik.
Törvényjavaslat az erdélyi románokról.
1848. szeptember 24.–október 5.
Kossuth alföldi toborzókörútja.
1848. szeptember 25.
Az uralkodó megtagadja a hozzájárulást Batthyány második kormányának megalakításához, s Lamberg Ferencet a magyarországi csapatok főparancsnokává nevezi ki.
Bukarest eleste.
1848. szeptember 26.
Jellačić elfoglalja Székesfehérvárt.
1848. szeptember 27.
Az országgyűlés Lamberg kinevezését érvénytelennek minősíti, s a dunántúli sereget a harc felvételére utasítja.
1848. szeptember 28.
Batthyány ismét Bécsbe utazik, hogy kísérletet tegyen az egyezkedésre.
Lamberg népítélet áldozata lesz Pesten.
1848. szeptember 29.
A pákozdi győzelem.
A szlovák légió elhagyja az országot.
1848. szeptember 30.
Fegyverszünet Jellačićcsal.
Görgei kivégezteti az ellenforradalmár Zichy Ödönt.
1848. október 1.
Jellačić visszavonulásba kezd.
1848. október 2.
Batthyány véglegesen lemond a miniszterelnökségről.
A Szász Egyetem a Királyföld Ausztriához csatolását kéri az uralkodótól.
1848. október 3.
A honvédelmi bizottmány kibővítése.
A honvédelmi bizottmány határozata a népfelkelésnek a Dunántúlra korlátozásáról.
1848. október 4.
Az uralkodó Jellačićot Magyarország polgári és katonai kormányzójává nevezi ki, az országgyűlést feloszlatja és az eddig nem szentesített törvények érvényteleneknek minősíti.
Az aradi várőrség fellázad.
1848. október 6.
A bécsi felkelés. Az udvar és az osztrák kormány Olmützbe menekül.
Šupljikac tábornok átveszi a szerb felkelők vezérletét.
1848. október 7.
A képviselőház érvényteleneknek nyilvánítja a király október 4-i rendeleteit.
Roth hadteste Ozoránál leteszi a fegyvert.
1848. október 7–14.
A második karlócai szerb nemzeti gyűlés.
1848. október 8.
A képviselőház a honvédelmi bizottmányt az ország teljhatalmú kormányának nyilvánítja.
A menekülő Jellačić átlépi az osztrák–magyar határt.
1848. október 10.
A bécsi demokratikus egyletek középponti választmánya felhívja a magyar sereget, hogy osztrák területen is folytassa Jellačić üldözését. A magyar képviselőház hasonló határozatot hoz.
A szebeni főhadparancsnokság elrendeli az erdélyi magyar nemzetőri alakulatok lefegyverzését.
1848. október 16.
Az uralkodó Windisch-Grätzet a császári hadsereg főparancsnokává nevezi ki.
A temesvári várőrség fellázad.
1848. október 17.
A szebeni főhadparancsnokság a románokat fegyverbe szólítja a magyar forradalom ellen.
1848. október 18.
Puchner erdélyi főhadparancsnok bejelenti, hogy fegyvereit a rebellisek ellen fordítja.
1848. október 20.
Királyi kiáltvány a jobbágyfelszabadítás tiszteletben tartásáról.
1848. október 22.
Simunich betör az országba.
1848. október 25.
A honvédelmi bizottmány Beöthy Ödön kormánybiztost felhatalmazza a szerbekkel folytatandó béketárgyalásokra.
1848. október 30.
A schwechati vereség.
1848. október 31.
A bécsi felkelés leverése.
1848. november 1.
Görgei átveszi a feldunai hadtest parancsnokságát.
1848. november 4.
Rajačić elnökletével megalakul az új szerb főodbor.
Simunich csapatai elhagyják az országot.
1848. november 7.
Újabb királyi kiáltvány a jobbágyfelszabadítás érvényességéről.
1848. november 12.
Szalay László magyar követként Angliába indul.
1848. november 14.
A honvédelmi bizottmány államosítja a pesti fegyvergyárat.
1848. november 15.
Forradalom Rómában.
1848. november 17.
Puchner elfoglalja Kolozsvárt.
1848. november 21.
Felix Schwarzenberg herceg elnökletével új osztrák kormány alakul.
1848. november 22.
Az osztrák birodalmi gyűlés újra megnyílik Kremsierben.
1848. n0vember 29.
Bem az erdélyi honvédcsapatok parancsnoka lesz.
1848. december 2.
V. Ferdinánd lemondása és Ferenc József trónra lépése.
1848. december 4.
Götz hadosztálya betör az országba.
1848. december 6.
Schlik hadteste betör az országba.
1848. december 7.
Az országgyűlés Ferenc Józsefet trónbitorlónak nyilvánítja.
1848. december 11.
Schlik elfoglalja Kassát.
1848. december 12.
Damjanich alibunári győzelme.
1848. december 14.
Windisch-Grätz kiáltványa a jobbágyfelszabadító törvények érvényességéről.
Simunich újabb betörése.
1848. december 15.
Ferenc József a magyarországi szerbeknek „nemzeti belígazgatást” ígér.
1848. december 16.
Windisch-Grätz serege átlépi a magyar határt.
1848. december 18.
Kossuth gerillacsapatok alakítására szólítja fel az ország népét.
A honvédek győzelme Csucsánál.
1848. december 20.
Bem megkezdi támadó hadműveleteit Erdélyben.
1848. december 21.
A piemonti kormány elhatározza a Magyarországgal való diplomáciai kapcsolatok felvételét.
1848. december 23–30.
A kármentesítés kérdésének újabb képviselőházi vitája.
1848. december 24.
A háromszéki székelyek hídvégi veresége.
1848. december 25.
Bem bevonul Kolozsvárra.
1859. november 23.
Az Erdélyi Múzeum Egylet megalakulása Kolozsvárott.
1865. november 20.
Az erdélyi országgyűlés megnyitása.
1865. december 9.
A kolozsvári országgyűlés többsége az unió megújítása mellett foglal állást.
A Magyar Tudományos Akadémia új épületének felavatása.
1865. december 14.
Az országgyűlés megnyitása.
1865. december 16.
Vám- és kereskedelmi szerződés Angliával.
1865. december 25.
Az erdélyi országgyűlés elnapolása.
1870. szeptember 8.
A NagyváradKolozsvár vasútvonal megnyitása.
1872. október 12.
1872:XIX. tc. a kolozsvári tudományegyetem felállításáról.
1880. október 1.
Kolozsvárott megindul az Ellenzék című lap, Bartha Miklós szerkesztésében.
1901. augusztus 5.
Kolozsvárott a munkások kiszabadítják a börtönbe zárt politikai foglyokat.
1902.
Az eredeti kolozsvári Mátyás király emlékmű
Fadrusz János: A kolozsvári Mátyás-szobor.
1905. május 1.
Kolozsvárott sztrájk, országszerte munkástüntetések.

Tartalomjegyzék

Mócsy András

Belpolitikai reformok és a tartományi igazgatás kiépítése

A katonai territoriumoknak Daciában valószínűleg jóval nagyobb volt a kiterjedésük, és ennek következtében nagyobb volt a katonaság igazgatási szerepe is. Nincsen tudomásunk arról, hogy a dák őslakosságot civitasokba szervezték volna, ellenben a határ menti területeken tudunk katonai felügyelet alatt álló körzetekről (regio), és több bizonyítékunk van arra vonatkozólag is, hogy nagy kiterjedésű területek – mint érc- és sóbányakörzetek vagy pedig egyszerűen mint legelők – császári vagy katonai tulajdonban voltak, és bérlők – mint nagyvállalkozók – aknázták ki azokat. Ezek a territoriumok foglalhatták el Dacia keleti, kevésbé romanizált felének nagyobbik részét, de az Erdélyi-középhegység bányái is császári tulajdonban voltak. Hadrianus municipium-alapításai ennek megfelelően a tartománynak csak kisebbik és nem is központi részét érintették. Napoca (Kolozsvár) municipiumán kívül két Duna-parti város: Dierna (Orsova) és Drobeta nyert városi rangot Hadrianustól. Mindkét dunai város a nagy vízi út átrakóhelye volt, ahonnan a fő közlekedési utak vezettek Dacia felé. Napoca az észak felé vezető hadtápvonal legfontosabb állomása volt.

Bóna István

A gepidák

Az anyaország, Gepidia szíve az V. század második felétől a gepida uralom pusztulásáig a Tiszántúl középső harmadában feküdt, a Körös (Grisia) és mellékfolyói (Miliare, Gilpil), valamint a Maros (Marisia) között. Északi és keleti határa a régészeti leletek tanúsága szerint a szarmata nagysánc volt, most ők költöztek a hajdan ellenük emelt sáncmű védelmébe. Korábbi országuk, a sánctól északra fekvő terület, az V. század utolsó harmadától kezdve lakatlan határvidékké (erdőzónává) vált. Már az V. század második felében sikeresen betelepítették a nagyobb erdélyi folyók völgyeit egészen az Oltig. A VI. század elejétől azonban településterületük némileg visszahúzódik a földművelésre alkalmas Mezőföldre, főleg a Kis-Szamos és a Maros mentére. Néhány erdélyi telepük őskori sáncokon, magaslati erődökön feküdt, többségük azonban nyílt falu volt. Az egykori római Napoca (Kolozsvár) falai között az V. század második felében egyik (vagy legfőbb) királyi székhelyük (regia) állt, egy közeli erdős teraszon rejtőzött királyaik titkos temetkezőhelye is (Apahida).

Györffy György

Központosító belpolitika

Valószínű, hogy Géza hívei közé tartozott az a Pata, akit Anonymus Aba Sámuel felmenői között emleget. A Pata(j) helynevek elterjedése éppenséggel Árpád-házi rokonra mutat, aki a Duna melléki és mátraalji részek mellett a nyitrai és bihari dukátusban is nyert szállást, sőt alighanem a kolozsi sóbánya kézben tartásával is meg volt bízva.

Kristó Gyula

Idegen etnikumok

Hogy a XII. századot megelőzően románok éltek volna a Kárpát-medencében, egyetlen megbízható forrás sem igazolja. Ebben a kérdésben legtöbbet Anonymusra szokás hivatkozni, aki a magyar honfoglalás eseményeinek elmondása kapcsán Gelou személyében az erdélyi Gyalu környékén egy román–szláv fejedelmet szerepeltet a honfoglaló magyarok ellenfeleként. Anonymus a XIII. század elején élt, a IX. század végének etnikai viszonyait illetően nem tekinthető hiteles kútfőnek. Saját kora etnikai viszonyait vetítette vissza a magyar honfoglalás idejére, így szól például kumánokról, akik a magyar honfoglalás után másfél száz évvel érkeztek Európába, így tesz említést a honfoglaló magyarok ellen fellépő bolgár–román–kumán szövetségről, amely csak 1185–1186-ban alakult ki stb. De megállapításából azért sem következik, hogy románok éltek a XIII. század elején az általa megjelölt vidéken, Gyalu (azaz Kolozsvár) környékén, mert az anonymusi visszavetítés nem a XIII. század eleji Magyarország etnikai viszonyain, hanem a XIII. század eleji Magyarországgal határos területek etnikai viszonyain alapult.

A tatárok Magyarországon

Néhány nappal később, április 2-án Kadan már Besztercét, az észak-erdélyi németek másik központját foglalta el, majd Kolozsvár következett sorra.

Sinkovics István

A váradi béke

A váradi egyezmény teherpróbájára hamarosan sor került: a szultán 1538 augusz­tusában nagy had­se­reggel Moldvára támadt, és Péter vajda Erdélyben kere­sett menedéket. Attól lehetett tartani, hogy a Ferdinánd és János megállapodását sejtő szultán megtorlásképpen betör Erdélybe. János király ezért Kolozsvárra ország­gyűlést hívott össze, és nagy beszédben jelentette be, hogy eddigi török poli­ti­kája súlyos áldozatok ellenére sem tudta megvédeni az országot, így most fel kell készülni a fegyveres védelemre. Utalt az európai politikai helyzet kedvező ala­ku­lá­sára, és kilátásba helyezte a császár, Ferdinánd és a szomszéd népek segítségét. Az ország­gyűlés a belső erőket igyekezett megmozgatni: általános felkelést hirdetett, és szük­ség esetére elrendelte a jobbágyok fegyverbe hívását.

Harcra azonban nem került sor, mert a szultán megelégedett annyival, hogy Péter vajda helyett testvérét, Istvánt ültette Moldva trónjára, azután visszavonult. Az ország fegyveres védelmét a török nem tette próbára, Erdély szerencséjére. A Fer­di­nánd által ígért hadakból csak 3-4 ezer zsoldos érkezett meg, a magyarországiak és erdé­lyiek katonaállítása is alatta maradt a várakozásnak. A szultán figyelmét így sem kerülték el az erdélyi előkészületek. Kérdőre vonták Jánost, aki azzal véde­ke­zett, hogy azok az Erdélybe menekült Péter vajda ellen irányultak. Szavai alá­tá­masz­tására elfogta és kiadta a vajdát. Az újabb kolozsvári országgyűlés 1 forintos adót szavazott meg, amit a szultán megengesztelésére szántak, s úgy tervezték, hogy a pénzt maga Fráter György viszi a Portára.

A gyulafehérvári egyezmény

1551. július végén a kolozsvári országgyűlés tudomásul vette a megállapodást. A rendek, miután Izabella felmentette őket hűségesküjük alól, felesküdtek Fer­di­nándra. Castaldo átvette a koronát, és Bécsbe küldte. János Zsigmondot ünne­pé­lye­sen eljegyezték Ferdinánd Johanna nevű leányával.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Castaldo mindezt tétlenül nézte. Igaz, tehetetlensége részben helyzetéből fakadt: fize­tetlen zsoldosai fellázadtak, és rátámadtak Kolozsvárra, a moldvai vajda és a tatá­rok pedig keletről kötötték le erejét.

János Zsigmond fejedelemsége és a székely felkelés

A Izabella királyné 1556. szeptember 24-én indult el Lengyelországból, és október 22-én érke­zett meg Kolozsvárra. Erdélyben visszaállt az 1551 júliusa előtti állapot.

Izabella visszatérése után megindult a közel másfél évtizedes küzdelem a királyi Magyar­ország és Erdély között. 1556-ban Ferdinánd lemondott ugyan Erdélyről, de ezen csak az egykori vajdaságot értette, ragaszkodott viszont a Buda eleste után Erdély­hez csatlakozott magyarországi vármegyékhez. Igényét sem a Porta, sem Iza­bella nem ismerte el, és az érintett vármegyék is Erdélyhez húztak. Nemességük nagy része megjelent az Izabella visszatérte után tartott kolozsvári országgyűlésen, a Tiszán­túl várai – Gyula, Világosvár és Jenő kivételével – behódoltak a Izabella királynénak.

Zimányi Vera

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

  • Egyetlen nagy, központi jellegű város, Buda, elegendő volt az ország szá­mára, Erdélyben ugyanezt a funkciót töltötte be Kolozsvár.
  • 1529. szeptember 8-án Budán a törökök a várbeli német őrséget a szabad elvo­nulás ígérete ellenére is lemészárolták, a Budán maradt német polgárok nagy része is elpusztult. János király is azonnal megkezdte a hozzá hűtlen Fer­dinánd-párti polgárok házainak elkobzását. A gazdag német kereskedők mellett kézművesek is elhagyták a várost, sokan Pozsonyba, Kassára, Kolozsvárra költöztek, kinek merre volt kapcsolata, rokonsága.

A városi ipar és iparosság

  • A kolozsvári szabók 1551-ben azt a kiváltságot nyerték el, hogy mind a feje­delemségben, mind pedig azon kívül szabadon kereskedhetnek, és csak a városi tanács előtt perelhetők. A fokozódó konkurenciaharcra utal, hogy a követ­kező évtizedekben fejedelmi rendeleteket eszközöltek ki, amelyekkel a szat­mári és a németi szabókat az erdélyi, a kontárokat pedig a kolozsvári vásá­rokról tiltották ki.
  • A fénypontot mindazonáltal az erdélyi ötvösség jelentette. A Portára küldött mesés kincseket is nagyrészt kolozsvári mesterek készítették. A kor technikai újí­tása volt az úgynevezett erdélyi zománc alkalmazása. Kolozsvár a szakma egyik központjává vált: a mintegy 8 ezer lelket számláló, évi négy országos vásárt tartó, árumegállító joggal rendelkező városban az ötvöscéhnek 1561-től már 2 céhmestere volt, egyik magyar, a másik német; de még e kiemelkedő ipar­ágban is mindössze 50 legény jutott 29 mesterre. A szakma képviselőinek váro­sok közötti összefogására utal a kolozsvári és debreceni ötvösök 1575. évi egyez­sége, melynek értelmében az egyik városból a másikba költöző mes­te­rek­nek kölcsönös kedvezményeket nyújtanak. Később a váradi ötvöscéh is csat­la­ko­zott egyezségükhöz, s a három céh sok ügyben kikérte egymás tanácsát. Viszont arról is tudunk, hogy a szebeni, segesvári és besztercei szász ötvösök tit­kos egyezséget kötöttek, hogy nem alkalmaznak magyar legényeket, leg­fel­jebb csak 14 napra, magyar inast pedig nem vesznek fel. Ez ellen mintegy 50 kolozsvári céhlegény tiltakozott 1573 nyarán, és követelte, hogy vagy szün­tes­sék meg ezt a visszaélést, vagy bocsássák el a Kolozsvárott dolgozó szász ötvös­legényeket. A mesterek megígérték panaszuk orvoslását, csak ekkor foly­tat­ták a munkát. Hogy nemzetiségi ellentéttel keveredő szakmai fél­té­keny­ség­ről volt szó, azt az is mutatja, hogy a kolozsváriak hosszas perlekedésbe keve­red­tek a szebeni szász ötvösökkel; ezzel kapcsolatban céhlegénysztrájk tört ki Kolozsvárott 1576-ban. Nagyrészt a legényeket megillető kisebb juttatások (reg­geli, "fejmosópénz" stb.) megadása, valamint a szerintük túlzott mun­ka­fe­gye­lem részleges könnyítése érdekében léptek fel.
  • A tömeges céhalakulás folyamata Kolozsvárott a magyarországi váro­so­ké­hoz képest kissé megkésve, de annál erőteljesebben bontakozott ki a 16. század elején.
  • A 16. században a magyarországi szabad királyi és bányavárosok egy részét német polgárok lakták. Öltözködésben, életvitelben egyszerűség, takarékosság és szorgalom jellemezte őket. Fiaik gyakran fordultak meg a német feje­de­lem­sé­gek vagy az osztrák tartományok városaiban vándorlegényként, az elő­ke­lőb­bek külföldi egyetemeken. Társadalmilag egységet alkottak, csak egymás között házasodtak, rokoni kapcsolatba csak más vagyonos hazai, esetleg kül­földi német polgárokkal kerültek. Mereven elzárkóztak mind a magyar pol­gá­rok­tól, mind a nemesektől, saját városuk német anyanyelvű középrétegeitől és ple­bejus elemeitől. Elzárkózásukon hatalmas rést ütöttek a mohácsi kataszt­ró­fát követő hadjáratok, hiszen elsősorban a központi fekvésű magyar vagy már részben magyar városok kerültek török uralom alá. Az innen elmenekülő ipa­ros- és kereskedőelemek tömeges betelepülése azután egy sor város foko­za­tos elmagyarosodását vonta maga után. Kolozsvárott ez a folyamat már koráb­ban megindult.
  • Ez az egész folyamat már jó fél évszázaddal korábban kibontakozott Kolozsvárott, ahová az Erdélyi Fejedelemség megalakulásától kezdve tömegesen tele­ped­tek be a török elől menekülő vagyonos kereskedők, iparosok, sőt értel­mi­sé­giek, a Szapolyai-udvarral pedig nemesek is. A városban a középkori szász és a magyar reneszánsz művelődés sajátos ötvöződése jött létre. A 16. század végén, amikor az erdélyi szász városokat már a hanyatlás jellemzi, Kolozsvárott életerős, vállalkozó szellemű polgárság élt. A "kincses várost" szokatlanul éles társadalmi ellentétekkel és feszültségekkel teli, élénk szellemi élet és anyagi jólét jellemezte a 16. század végén. A város polgárai közül a Bécset, Krakkót, Velencét járó gazdag kereskedő-patríciusokat és a módos iparosokat tekin­tették "az nagyobb renden valók"-nak, "az kisded rend"-hez a szegény mes­teremberek és a legszegényebb városlakók tartoztak. A kolozsvári pat­rí­ci­u­sok otthona egy szinten állt a korabeli erdélyi főnemesekével, a középrendű pol­gároké pedig a köznemesekével, a lakásbelső pompáját és a polgárok ötvös­luxu­sát illetően megelőzve a 16. századi magyarországi szabad királyi váro­so­kat. A lakások falaira, az asztalokra, karszékekre kárpitokat és török sző­nye­ge­ket borítottak, a faragott bútorokat olasz reneszánsz minták díszítették. Még a kevésbé módos otthonokban is nagyszámú ezüstedény volt található. Baráth Sebestyén hagyatékában 200, Palástos Zsófiáéban 100, Stenczel Imré­é­ben pedig 479 fontnyi ónedényt is összeírtak, többségüket kolozsvári és seges­vári műhelyekben készítették, de voltak közöttük bécsi, sőt angliai műhely­ből kikerült darabok is.

Sinkovics István

Fejedelmi hatalom, országgyűlés, kormányzat

  • Izabella idegen bizalmasainak ellensúlyozására 1550-ben a kolozsvári ország­gyűlés a magyar nyelvet, az ország jogát és a rendek kiváltságait ismerő kan­cellár kinevezését kívánta.
  • Az ítéletek meghozatalában a szokásjogon és a törvényeken kívül Werbőczy Hár­maskönyvére támaszkodtak. Ennek a 16. században három kiadása jelent meg Erdélyben, közülük kettő Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában, egyi­kük magyar nyelven.
  • Évenként rendszerint két országgyűlést tartottak; volt azonban olyan év is, ami­kor csak egyszer hívták össze, de előfordult, hogy háromszor, sőt négyszer is. A tanácskozás helye még nem állandósult, leggyakrabban Tordán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Gyulafehérváron gyűltek össze, de még közel tíz más helyen is üléseztek.

Péter Katalin

A szerveződés időszaka

A városok mind a királyságban, mind Erdélyben lutheránusok. Ilyen szem­pont­ból csak Kolozsvár kivétel, ahová viszonylag későn jutott el a reformáció, és jóllehet előbb lutheránus ez a város is, majd 1559 és 1566 között inkább a helvét irány­zat­hoz húz, már az 1560-as évek végén a szentháromság-tagadók fontos központjává válik.

A protestantizmus sorsa a három országrészben

  • Dávid az egyháztörténeti hagyományban az unitarizmus nagy alakjává vált, holott élete folyamán mindegyik protestáns felekezetnek igen harcos szer­vezője volt. 1520 táján született Kolozsváron, szász polgárcsaládban, de német nyelven soha nem működött; élete minden fázisában kifejezetten a magya­rok egyházi képviselője.
  • Ekkor válik érezhetővé, elsősorban a politikai vezetés művelt tagjai között, Mathias Vehe-Glirius hatása. A szombatosnak vagy zsidózónak nevezett teo­ló­giát ő dolgozta ki, még Heidelbergben, majd Hollandiában. 1574-ben mene­kült Erdélybe; Kolozsvárott már szellemi kapcsolatba került Dávid Ferenccel és a hozzá közel állókkal. Dávid perére azonban eltávozott, így személyesen már nincs jelen, amikor a szombatosság gyökeret ereszt Erdélyben.

Könyvek, olvasók, értelmiség

És itt van egy Magyarországon egyedülálló tény: Heltai Gáspárné, a híres kolozs­vári könyvnyomtató özvegye továbbviszi férje könyvkiadó vállalatát.

Iskolák

  • Vízaknai Gergely 1545-től rektor Kolozsvárott.
  • Erdélyben pedig Báthori István akaratából alapítanak rendházat Kolozsmonostoron. A jezsuiták az oktatást is elkezdik, de a túlnyomóan protestáns többségű országban egyelőre nem érnek el sikereket. A rend és vele a katolikusan humanista iskolarendszer majd a 17. században gyökeresedik meg.
  • A kolozsvári protestáns kollégium rendelkezik viszont a 16. század második felé­ben a legnagyobb vonzással. A külföldről Erdélybe menekült anti­tri­ni­tá­rius gondolkodók itt tanítanak, de szelleme nem felekezeties. Inkább az ittenit tekin­tik az egykorúak a világi pályára legalkalmasabban előkészítő neve­lés­nek.
  • A kísérlet stádiumáig Oláh Miklós és Báthori István kezdeményezései jut­nak el. Mindketten a jezsuiták közreműködésével kívánják a felsőfokú okta­tást bevezetni. A katolikus egyház történetének magyarországi mélypontján azon­ban ez a megoldás nem találkozik társadalmi igényekkel: az esztergomi érsek tervéből csak egy papnevelő intézet felállítása valósul meg; 10 tanulónál többet azonban nem tudnak összehozni. Mindössze öt évig működik, 1562 és 1567 között. A kolozsvári Báthori-egyetem sem teljesedik ki az összes fakul­tás­sal; gyakorlatilag itt is csupán a lelkészképzés folyik valóban felsőfokon, a jezsu­iták kolozsvári kollégiuma egyébként középfokú oktatást nyújt. Hétéves műkö­dés után, 1588-ban azonban, amikor az országgyűlés a jezsuita rendet kiu­tasítja Erdélyből, ez is megszűnt. A felsőfokú képzés 16. századi kísérletei a maguk korában képtelenek jelentős hatást kifejteni, de egyik sem múlik el egészen nyomtalanul. Báthori szán­dé­kát majd Bethlen Gábor újítja fel, természetesen nem katolikus papok, hanem világi értelmiség nevelésének céljával.

A nagybirtok

Ezen a ponton azonban a patrónusok és az új egyházak viszonyába sajátos ellent­mondás kerül. A szoros kapcsolat ellenére a hitújítás ideológiájában igen hatá­rozott és éles a társadalom bírálat Magyarországon is. A legkeményebb meg­fo­gal­mazások három helyen maradtak fenn. A Kolozsvárott magyarul író szász luthe­rá­nus prédikátor és könyvnyomtató, Heltai Gáspár különböző munkáiban az 1560-as évekből, Károlyi Gáspár helvét hitvallású esperes és későbbi Biblia-fordító 1563. évi művében, a Két könyv minden országoknak és királyságoknak jó és gonosz sze­ren­cséjeknek okaírul ... címűben, és végül Bornemissza Péter lutheránus püspök 1582-ben megjelenő énekeskönyvében, ami jóval korábban keletkezett szövegeket is tar­talmaz.

A városok

A 16. századi nyomtatványok 91%-át állandóan megtelepedett vagy vándorló pol­gári vállalkozók adják ki. A fölény természetesen az állandóan működő városi nyom­dáké: Szebenben, Brassóban, Kolozsvárott, Gyulafehérvárott és Bártfán jele­nik meg a nyomtatványok 60%-a. A Debrecen mezővárosban megtelepedett műhely része­sedése 18%. Eltörpül mellettük a katolikus egyházi nyomda Nagyszombatban a maga 7%-ával, és töredék csupán a földesúri alapítású nyomdák 12 kiadványa (1,46%). A többi műhely fenntartója meghatározhatatlan. A tudományok ter­jesz­té­sé­ben a városok részvétele valamivel még nagyobb arányú, mivel az összes tudo­má­nyos könyv 93 %-a az állandóan működő városi nyomdákban jelenik meg.

Az anyanyelvű munkáknál ugyancsak a városokban állandóan működő kiadók része­sedése a legnagyobb, 42% szemben Debrecen 24%-ával és az 1,2%-nyi föl­des­úri töredékkel. A jelenség azért feltűnő, mert ezen anyanyelvű munkák túlnyomó több­sége magyar. Lévén pedig, hogy a városok – Gyulafehérvárt és Kolozsvárt kivéve – németek, nyilvánvalóan nem a saját anyanyelvüket részesítik előnyben.

A mezővárosok

Bártfa és Kolozsvár termelésének évi átlaga valamivel 4-4 nyomtatvány felett van. Debrecené 3 fölé emelkedik, s jóllehet a különböző társadalmi környezetű műhelyek között egyedül képviselte a mezővárosi állandó könyvkiadást, részesedése általában nem volt elhanyagolható. Pontosan Debrecen teljesítményének ez a különlegessége mutatja azonban, hogy a mezővárosok kulturális hatása a 16. században még messze elmarad a városokétól.

Debrecen befolyásának tartalmára pedig a kiadott állomány összetétele utal. Min­den más állandó műhelynél magasabb arányban jelentet meg anyanyelvű mun­ká­kat (71%). Minden más állandó nyomdánál alacsonyabb arányban ad ki tudo­má­nyos műveket (8%). Ez utóbbiak a század végére sűrűsödnek. Mégpedig igen furcsa tar­talommal: Szeben és Brassó már rég túl van a tudományosság klasszikus szö­ve­gek­kel jellemezhető fázisán, amikor Debrecenben a szövegkiadás megindul. A továb­bi­akban pedig nagyon jellemző, hogy Debrecen két városi vetélytársa, az ugyancsak viszony­lag későn alapított kolozsvári és bártfai nyomda ebben nem követi a mező­várost.

Az anyanyelvi kultúrák térhódítása

Az értelmiségiek sem tagadják meg eredetüket. Heltai Gáspár például a kolozsvári városi mozgalmakban hangsúlyozottan szászként viselkedik.

A magánelmélkedésen alapuló vallásosság

A belső kétségeket, az üdvösség elvesztésének rémületét bonyolult teologizálás nél­kül Heltai Gáspár írja le: „A félelmes és kétséges emberi természet mindenha erről tart, hogy meghal, a földbe temettetik és hogy azután teljességgel vége leszen: ezért közbeszédbe is az emberek ezt szokták mondani:

"Három dolog kényoz engemet,
Halnom kell, s nem tudom az időt;
Elmegyek, nem tudom a helyet,
Hogy vennék valamely jó kedvet”[1]

Ő az üdvösségbe vetett hithez akar visszavezetni: „tudom hova megyek”[2] - szug­ge­rálja a kételkedőknek. Mások, Melius Juhász Péter Debrecenben, Károlyi Gáspár Göncön vagy Dávid Ferenc Kolozsvárott, teológiai érvek alapján lépnek fel azokkal szem­ben, akik „tagadják, hogy Isten volna az, ki valami gondot viselne az emberi nem­zetre”.[3]

Sinkovics István

A központi hatalom és a rendek Erdélyben

  • Az országos jövedelmek növelésének egyik legfőbb eszközét Báthori a keres­ke­delem élénkítésében látta. Ezt az 1571. novemberi kolozsvári országgyűlés tör­vénycikke úgy fejezte ki, hogy „az mely országban áros ember nem jár, ott az pénz szűk, de az hul az áros ember kereskedik, ott bővül meg az pénz”.[4]
  • Amikor néhány hónap múlva - 1571 szeptemberében – a közszékelyek újból mozgolódtak, és Báthorinak már mint vajdának a figyelmeztetése sem hasz­nált, felszólította a székely előkelőket, hogy csendesítsék le a községet. Ezzel tisztázni kívánta azt is, hogy igazak-e a hírek az előkelők felbujtó sze­re­pé­ről. Maga elővigyázatból csapatokat vont össze, de beavatkozásra nem volt szük­ség. A székely előkelők október 3-án leverték a megmozdulást. Az ezt követő kolozsvári országgyűlésen (1571. november 19 – december 1.) a szé­ke­lyek azt hozták fel mentségük, hogy legnagyobb sérelmük okozóját, a királyi jog érvényesítését, János Zsigmond óta vezették be a Székelyföldre. A rendek a székelyeket kötelezték ennek bizonyítására. Ettől függetlenül úgy döntöttek – bármi lesz is az eredmény -, ha valakinek a birtoklása eléri a 32 évet, attól a bir­tokot elvenni nem lehet. A községekre várépítési munkát róttak ki: 1572-ben Gergely pápa napjától (május 25.) Márton napjáig (november 11), vagyis közel egy fél éven át voltak kötelesek dolgozni a váradi vár megerősítésén. Az ország­gyűlés azt is kimondotta, hogy ha valaki a székelyek közül a jövőben az ural­kodó és az állam ellen felkel – legyen főnemes, lófő vagy paraszt -, cse­le­ke­dete hűtlenségnek minősül, büntetése pedig fej- és jószágvesztés.

Bekes Gáspár felkelése és a lengyel korona megszerzése

Bekes betört Erdélybe, de nem Gyulafehérvár ellen indult (amelyet ekkor talán meg­szerezhetett volna), hanem a Székelyföld felé tartott, hogy az elégedetlen szé­ke­lye­ket maga mellé állítsa. Ez részben sikerült; magyarországiakból és erdélyiekből mint­egy 3 ezer főnyi sereget toborzott. Báthori a Partiumból nyerte seregének fő ere­jét, de az erdélyiek közül is többen hozzá csatlakoztak. Aranyosszék 800 gyalogost adott, a szászoktól is jelentős csapatok érkeztek. A budai pasa török lovasokat kül­dött, és megsegítésére a Havasalföldről is jöttek könnyű fegyverzetű lovasok. A két sereg a Maros két partján került egymással szembe. Báthori észrevétlenül át tudta vinni csapatait a folyón, és 1575. július 8-án Kerelőszentpálnál - döntő csatában – nagy harc után megfutamította ellenfelét. Bekes csapatainak Magyarország felé mene­külő töredékeit a kolozsvári kézművesek és plebejusok is megtámadták. Mivel a vereség után Miksa megtagadta, és elfogatási parancsot adott ki ellene, Bekes Len­gyel­országba menekült.

Báthori, miután még a csatamezőn ítélkezett az uralma megdöntésére fegyvert eme­lők közül azok felett, akik kezére kerültek, Kolozsvárra összehívta az ország­gyű­lést. Itt Bekes Gáspárt és lázadó társait fej- és jószágvesztésre ítélték, többségük mene­külőben volt, nyolc foglyot az országgyűlés berekesztése után lefejeztek. A Bekes­hez állt székelyek vezetői közül többet felakasztottak, egyeseket orruk, fülük levá­gásával, másokat fogsággal büntettek.

Báthori lengyel királysága és Erdély

Amikor Báthori Kristóf egészségi állapota megromlott, engedélyt kért Istvántól, hogy még életében utódjául választassa fiát, a kilencéves Zsigmondot. István nehe­zen járult hozzá, és Erdélyben is sokan ellenezték, hogy gyermeket emeljenek a vaj­dai méltóságra, végül 1581 májusában a kolozsvári országgyűlés megválasztotta Zsig­mondot. A rendek kikötötték, hogy amint eléri a nagykorúságot, és átveszi az ural­kodást, esküt kell tennie a rendi jogok és kiváltságok megtartására.

Állam és vallás

  • Ugyanakkor Báthori a római katolikus vallás súlyának növelése érdekében a jezsuita rend betelepítésére is gondolt. Már 1571 végén jezsuiták küldését kérte az osztrák rendtartományból. Mivel innen nem tudtak megfelelő erőket adni, mint lengyel király a lengyel tartományból küldött jezsuitákat Erdélybe. Az első rendházuk 1579-ben Kolozsmonostoron és Gyulafehérváron létesült, a következő években jelentek meg Kolozsváron és Nagyváradon.
  • Nem adta át a kolozsvári jezsuitáknak szeminárium céljára a domonkosok egy­kori rendházát, ahol a Szentháromság-tagadók iskolája volt.

Erdély és Lengyelország útja különválik

Már 1590-ben bejött egy jezsuita Kolozsvárra, a következő évben maga Zsigmond három továbbit hívott be Gyulafehérvárra, köztük a spanyol Alfonso Carrillót, akit gyón­tatójává választott. Az Erdélybe érkező jezsuiták nem viseltek szerzetesi ruhát, de Zsigmond ezt a megoldást csak átmenetinek tekintette. Elvette a reformátusoktól a gyulafehérvári székesegyházat, az 1595 áprilisában tartott országgyűléssel vissza­vo­natta az 1588. évi végzést a jezsuiták eltávolításáról, és törvényben mondatta ki, hogy Kolozsvárra, Monostorra és Fehérvárra beköltözhetnek.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Zsigmond csapatok élén vonult be Kolozsvárra, és a megfélemlített országgyűlés most már nem mert kifogást emelni a török háború ellen. Zsigmond véres bosszút állt az ellenzéken. 1594. augusztus 28-án tizenöt főurat elfogatott. 30-án ötüket – köz­tük Kendy Sándort – a fejedelem ellen szőtt összeesküvés címén, vizsgálat és ítélet nélkül Kolozsvár piacán lefejeztette.

Uralmi válság Erdélyben

A kolozsvári országgyűlésen 1601 áprilisában újból megválasztották Báthori Zsigmondot, aki András bíboros halála óta várta az alkalmat, hogy visszavegye a hatalmat.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

Az erdélyi rendek 1602. június végén, a kolozsvári országgyűlésen meghódoltak Rudolf király képviselője, Basta generális előtt, és követséget küldtek a prágai udvarba. Az országgyűlés kimondta, hogy Zsigmond távozik Erdélyből; ebbe a megoldásba a fejedelem is belenyugodott.


Mielőtt az udvar döntött és az erdélyi követség hazatért volna, Székely Mózes szultáni athnámét kapott a fejedelemségre, s 1603 kora tavaszán a török földre bujdosott erdélyiek élén, Bektás pasa temesvári beglerbég támogatásával, visszatért Erdélybe. A magyar nemesség jó része hozzá csatlakozott, és május elején – tábori országgyűlésen – fejedelemmé választották. Székely Mózes székely lófő-családból származott, részt vett Báthori István oroszországi hadjáratában, bátor katona volt, magasabb műveltség nélkül. Mindenképpen útját akarta állani, hogy Erdélyben a Habsburg-befolyás érvényesüljön. Nagy harcok után meghódolt előtte Szászváros, május 9-én Gyulafehérvár, június elején Kolozsvár is megnyitotta kapuit, és a nyár közepére Segesvár kivételével Erdély minden városa a kezére került.


Bastát vérig sértette, hogy az erdélyiek ellene fordultak, és kegyetlen bosszút akart állni. A szeptemberre Dévára összehívott országgyűlésen az egész nemességet kiírtással fenyegette meg az uralkodónak tett eskü megszegése miatt, és felelőssé tette Erdély romlásáért. Több vezetőt, köztük kolozsvári polgárokat, kivégeztetett. Majd kihirdette döntéseit, amelyeket jóváhagyásra a királyhoz terjesztett fel. A nemesség kegyelmet kap, de vagyonának egynegyed részét készpénzben kell megváltania. Akik Székely Mózes oldalán elestek, vagy a dévai gyűlésről távolmaradtak, mint hűtlenek, elvesztik birtokukat. A vámokat, harmincadokat, tizedeket az egész országban az uralkodó veszi kezelésébe. A hűtlennek bizonyult városokban kizárólag a római katolikus vallás gyakorlása szabad; a kolozsváriak kötelesek a jezsuitáknak templomot, iskolát és rendházat adni lerombolt épületeik helyett. A városok önkormányzata megszűnik, és büntetésként hadisarcot fizetnek: Brassó 80 ezer, Kolozsvár 70 ezer forintot; a többi város sarcát a király fogja megállapítani. A dévai gyűlés után az országból elmenekültek egy része kegyelmet kért Bastától, és visszatért Erdélybe. Ezzel azonban még nem zárult le az erdélyi rendek vesszőfutása. 1604 januárjában a medgyesi, majd a kolozsvári országgyűlés elfogadta Rudolf király döntését, hogy polgári biztosokból kormányzótanácsot állít Erdély élére, és bár kihirdették a császári amnesztiát, a kivégzések folytatódtak.

Basta tábornok kihasználta az ország elesettségét, és zsarnoki hatalmat gyakorolt. Erdély társadalmát kemény kézzel, kíméletlenül kormányozta, saját katonasága pusztításait és rablásait azonban nem tudta megakadályozni.

Basta 1604 áprilisában távozott Erdélyből, miután – mint említettük – a Magyarországon fegyverben álló császári hadak főparancsnokságát bízták rá; az előző évben készült javaslatai azonban sokban alapul szolgáltak Erdély kormányzatának kialakításához.

Arról már nem is volt szó, hogy Habsburg főherceg menjen Erdélybe. Létrejött a kormányzótanács, irányítását Basta utóda a főkapitányságban, Tomasso Cavrioli, valamint a prágai udvar három megbízottja vette át. Mellettük a magyarok és az erdélyi szászok 2–2 képviselője került be. A harmadik nemzetnek, a székelynek mint az udvar számára megbízhatatlan elemnek nem biztosítottak helyet a tanácsban. Basta javaslatához képest, amely 2 magyar főurat és 2 magyar nemest akart bevenni, felére csökkent a magyarok száma, de az már egybevágott a tábornok elgondolásával, hogy a németek jutottak túlsúlyra ebben a vezető testületben. A tanács székhelyéül Kolozsvárt jelölték ki, tagjai a császár és király biztosainak és Erdély tartomány kormánya tanácsosainak nevezték magukat.


Székely Mózes leverése után azonban az udvar akadálytalanul megvalósíthatta ellenreformációs terveit. Kolozsvárott Basta megtiltotta a protestáns vallás gyakorlatát, és a piactéren álló templomot átadta a jezsuitáknak.

Bocskai „gondolkodni kezd”

Bocskait, mint annak idején említettük, az erdélyi rendek 1600 novemberében a lécfalvi országgyűlésen száműzték, ottani birtokait elkobozták. A másik oldalon is gyanúba került, s egy darabig Prágában tartották „tisztes fogságban”, majd 1602 telén elengedték. Özvegyen, gyermektelenül éldegélt Várad körüli birtokain. 1557-ben született Kolozsvárt, s akkori fogalmak szerint már öregedő fejjel „kezde gondolkodni maga és nemzete felől”[5] – mint történetírója, Szamosközy jellemezte ezeket az éveit.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

Ezalatt Mátyás főherceg, most már nem törődve Rudolf császár ellenkezésével, 1608. január 10-re Pozsonyba országgyűlést hirdetett, meghíva a hajdúk követeit.

A hajdúk azonban nem küldtek követeket, hanem ehelyett február 6-án Debrecenben Báthori Gáborral kötöttek szövetséget. Megígérték, hogy beviszik őt az erdélyi fejedelemségre, ehhez kieszközlik a török beleegyezését is annak ellenében, ha Báthori a kálvinizmust uralomra juttatja, az unitárius és katolikus vallást kiírtja Erdélyből, s Nagy Andrást főgenerálisává és első tanácsosává teszi. Rákóczi Zsigmond belátta, hogy vége a csalárdul szerzett pünkösdi királyságnak, s Szádvár és Sáros átengedéséért lemondott a fejedelemségről. Március 30-án Báthori a hajdúk élén bevonult Kolozsvárra, az erdélyi rendek engedelmesen megválasztották, a Porta megerősítette, a hajdúkapitányok pedig most már a bécsi békével sem törődve, megkezdték a tiszai vármegyéket az „új csillag”[6] hűségére esketni.

Pázmány Péter politikai szerepe

A bihari kálvinista alispán fiát kamasz korában térítették át Báthori István kolozsvári jezsuitái.

Katolikus összeesküvés Báthori Gábor ellen

A jezsuiták pártfogóik bukásának hírére sietve elhagyták az országot. Szökésük csak megerősítette a gyanút, hogy az összeesküvésnek felekezeti háttere van. Ezért az országgyűlés megújította az 1588. évi határozatot, mely a jezsuitákat Erdélyből kitiltotta, s bár továbbra is megengedte, hogy a római katolikus nemesek birtokaikon papot tartsanak, kimondotta, hogy jobbágyaikat nem kényszeríthetik saját vallásukra. Báthori eddig igyekezett a római katolicizmussal a jó viszonyt fenntartani, a merénylet hatására azonban változtatott valláspolitikáján, s az erdélyi fejedelmek közül elsőként minden eszközt felhasznált a kálvinizmus térhódításának előmozdítására. Az unitárius Kolozsvárra ő vitt először kálvinista prédikátort, s egyéb vonatkozásban is ő indította el az erdélyi állami élet kálvinista átszíneződését.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

Forgách hadait Rhédey Ferenc váradi kapitány ellenállása nagy kerülőre kényszerítette, s így csak július 19-én vonulhattak be Kolozsvárra. A vezérek közt Forgáchon kívül olyan nagyurak szerepeltek, mint Homonnai György, Bálint nemrég katolizált unokaöccse, Bocskai Miklós, az elhunyt fejedelem rokona, Dóczy András, a későbbi kassai főkapitány, Nyáry István, volt váradi kapitány. Bármelyikük szívesen vette volna, hogy királyi kormányzóként ő legyen Báthori utódja. Legtöbb esélye azonban Forgáchnak és Homonnainak volt, aki Bálint meghiúsult jelöltsége címén szinte családi jogigényt érzett Erdélyre. Gyulafehérvár bevétele után, augusztus elején Szeben alatt egyesültek a vajdával, s körülzárták Báthorit. Forgách kiáltványt tett közzé, melyben az állt, hogy a kegyetlen szolgaság alá vetett erdélyiek régi szabadságának helyreállításáért jött. Nagy meglepetésére azonban az ő szabadsága senkinek sem kellett.

Erdély állotta a próbát. A várak védekeztek, a székelyek fegyverkeztek a betolakodók ellen; a Forgách által hirdetett medgyesi országgyűlésen alig néhányan jelentek meg. Báthori Nagy Andrást is megnyerte, aki hazaszökött a Hajdúságba, hogy újabb csapatokat szervezzen, most már a fejedelem számára. A Szebent ostromló táborból a hajdúk nagy része utánament, s nemsokára visszatérve, szétverték Forgách utánpótlását, sőt Kolozsvárt is bevették.

Báthori Gábor bukása

Forgách 2 ezer embere már Váradon találkozott a menekülő fejedelemmel. Vezérük összejátszott Ghyczyvel, aki – talán, hogy Bethlen kegyeit megnyerje – a Nagy Andrásért bosszút álló hajdúkkal 1613. október 27-én meggyilkoltatta a töröknek és a Habsburgoknak egyaránt kényelmetlenné vált, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan fejedelmet. Néhány nappal korábban a kolozsvári országgyűlés, melynek többsége szívében Báthori pártján volt, formálisan ugyan „szabadon”, de valójában a Tordánál táborozó török sereg jelenlétének nyomása alatt fejedelemmé választotta Bethlen Gábort.[7]

Rendteremtő belpolitika

A központosítás persze nem pusztán az uralkodó szándékain múlik, hanem elsősorban a társadalom szerkezeti felépítésén. Ha a központi hatalom a maga hivatalnokszervezetével nem képes az egész szerkezetet átfogni, hiába csikar ki elvi engedményeket, döntéseit nem tudja keresztülvinni. Bethlen hamarosan ráébredt erre, s a következő évben már radikálisabb eszközökhöz nyúlt. Sikerrel kísérelte meg, ami a Habsburg-kormányzatnak nem sikerült, a koronajavak visszaszerzését. Az 1615. évi országgyűlést azzal lepte meg, hogy eléje terjesztette a fiskális jószágok pontos összeírását. A lista hosszú volt: Huszt, Kővár, Szamosújvár, Várad, Gyalu, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Déva, Fogaras, Udvarhely, Görgény, Törcsvár, Karánsebes, Lugos, Lippa, Jenő várai és hatalmas uradalmai mellett számos város szerepelt rajta a harmincadokkal, sóaknákkal, bányákkal és vashámorokkal együtt.

Bethlen társadalompolitikája

Noha az 1618. évi kolozsvári országgyűlés, nyilván a kálvinista prédikátorok sürgetésére, kötelességévé tette a fejedelemnek a bevett vallásokon kívüli szekták kiirtását, Bethlen nem lépett fel a szombatosok ellen, a görögkeleti román egyházat pedig egyenesen támogatta. 1615-ben országgyűlési kihirdetéssel törvénnyé tette a román papok szabad költözését és a paraszti terhek alóli felmentését. Ugyanezen évben megkezdte s 1927-ben véglegesítette a négy román püspökség egyesítését a fővárosba, Gyulafehérvárra költöztetett, a szerény falusi szerzetespapból egyházfejedelemmé lett metropolita alatt. Nemeseknek is büntetés terhe mellett tiltotta a görögkeleti egyházi vagyon elidegenítését. Az ellenreformáció előrenyomulása által feszültté vált politikai helyzetben a katolicizmussal szemben tanúsított türelme okos, úgyszólván példa nélkül álló magatartás volt. Túlmenve azon is, amire az erdélyi türelmi rendszer kötelezte, 1615-ben visszatelepítette Kolozsmonostorra a jezsuitákat, akik ez időben Habsburg-Magyarországon birtokszerzési tilalom alatt állottak.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

A késő reneszánsz ízlést követte, de az első ismert hazai, stílushű restaurálás is az ő nevéhez fűződik, amennyiben a kolozsvári Farkas utcai templom beszakadt gótikus boltozatát egy ehhez még értő kurlandi mesterrel állíttatta helyre.

Zimányi Vera

A külföldi iparcikkek beáramlása

Erdélyben a kolozsvári posztónyírók céhe hallat magáról, a szász városok kelet felé exportálnak is posztót.

A majorsági, a mezővárosi és a falusi iparosok konkurrenciája, a nemesek támadása

A szász városokban a posztó- és vászonipar, az ötvösség, a hadiszer-, kés- és kaszaipar, valamint a bőripar maradt továbbra is jelentős, Kolozsvárott az ötvös-, posztó- és bőripar. A jelek szerint valamennyi iparág közül a korszakunkban is magas művészi színvonalon álló ötvösipar volt a legfejlettebb. Ebben az iparágban mutatkozott a legnagyobb differenciálódás a céhen belül; erre utal az öreg és ifjú mesterek harca Brassóban 1620-ban, Kolozsvárott pedig az ötvöslegények és mesterek ellentétei 1639-ben.

Makkai László

Nemesség és nemesítés

A végső következtetést Erdélyben vonták le, ahol a század derekán úgy oldották meg a nemesség és a városi polgárság ellentéteit, hogy Kolozsvár, Dés, Torda és Nagyenyed polgárjogú lakosságát egyetemlegesen megnemesítették, ami persze gyakorlatilag a polgárság nemesi vezetés, megyei bíráskodás alá vetését jelentette.

R. Várkonyi Ágnes

Várad veszte

II. Rákóczi György 1658 óta szívós kitartással és hajlékony politikával folytatta küzdelmét. Sikerült áthidalnia, hogy a törökpárti rendek kezdeményezésére, de a török akaratából fejedelemmé választott Barcsay Ákos uralmával Erdély kettészakadjon. Barcsay, aki úgy lett fejedelemmé, hogy a nagyvezír „rákiabált”, hűséget ígért a Portának. Kötelezettséget vállalt, hogy évenként fizet 40 ezer arany adót és ad 500 ezer tallér hadisarcot, de titokban elfogadta Rákóczi ajánlatát s megállapodtak. Mivel a rendek csak megszavazták, de nem fizették a részben már a fő- és köz- nemességre is kivetett adót, Rákóczi kész megnyitni a családi kincstár mindeddig zárt ajtaját. Közben tárgyal Velencével, francia és angol segélypénzek felhajtásán fáradozik, és kapcsolatban áll a német fejedelemségekkel. Átadja Barcsaynak a Partiumot és Váradot, valószínűleg, hogy félrevezessék a törököt, s ha elérkezik az idő, egységben vehesse át Erdélyt. Miközben sorra küldte követeit Bécsbe, bizalommal várt a többször megígért, de egyre késő császári segítségre. Amikor azonban az erdélyi rendek a Porta parancsára végzést hoztak ellene, fegyverrel indult Erdély visszafoglalására. Megnyerte a két román fejedelmet, és hadseregével 1659 júliusában bevonult Erdélybe. Kezére került Várad, Kolozsvár, Barcsay elmenekült, s az ország három nemzete a tatár rabságból megjött Kemény János vezetésével letette a hűségesküt. Adómentességet és szabadságot ígért Rákóczi a fegyverfogóknak; a magyar és román jobbágyok nagy számban kezdtek zászlója alá állni. A marosvásárhelyi országgyűlésen (1659. szeptember) Rákóczi ismét egész Erdély urának mondhatta magát. Innen Kemény János, Mikes Mihály és Kapy György vitték „Erdélyországnak és Magyarországhoz kapcsolt részének három nemzetből álló rendei” 1659. október 9-én kelt előterjesztését Wesselényi nádornak. Inkább kívánnak meghalni, mint török szolgaságban élni; kérik a nádort „nagy szeretettel és bizalommal, szeme előtt viselvén, hogy mi is Nagyságtok vére, csontja, nemzeti, magyarok vagyunk”, érje el, hogy a császár „mint az kereszténységnek legkiváltképpen való feje magát a Fényes Portán” Erdélyért közbevesse, hogy „az szomszéd hazának meggyulladása küllyebb ne terjedjen”.[8]

II. Rákóczi György azonban Lupu moldvai és Konstantin Serban havasalföldi vajda csapatain kívül semmi külső katonai segítséget nem kapott. 1660 tavaszán pedig, mint említettük, Szejdi Ahmed pasa, Gonzaga leveléből értesülvén Lipót császár barátságos egyetértéséről, hadjáratot indított az erdélyi fejedelem ellen. Kolozsvár alatt, a szászfenesi csatatéren 1660. május 22-én a 20 ezer főnyi török és a 13 ezer főnyi erdélyi sereg hangos „Jézus” és „Allah” kiáltozással csapott össze, és kemény harc után a túlerőben levő Ahmed pasa kerekedett felül.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Ezt az 1661. május végén létrejött Habsburg-török megállapodást azonban a dinasztia európai tekintélye miatt egyelőre titokban kell tartani. Óvatosságra inti az udvart a felső-magyarországi vármegyék, városok és falvak nyugtalansága s a kiszámíthatatlannak ismert török politika is. A hadi készületekkel tehát nem hagynak fel, de a haditervet hirtelenül megváltoztatják.

Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le. Zrínyi és Montecuccoli egyaránt tiltakoznak a Haditanács látszólag esztelen parancsai ellen. Zrínyi megtagadja az engedelmességet, elsorolja érveit, majd leszögezi: „készségesen állok utolsó csepp véremig a kereszténység szolgálatába … Akik pedig üres félelemből magamra hagynának ebben a hasznos munkában, sőt akadályoznának, azokat az Isten ítélőszéke és rettenetes ítélete elé idézem”.[9] Montecuccoli pedig azért tiltakozott az új parancs ellen, mert jól látta, hogy az egyetlen ütőképes hadsereg elpusztul, hiszen erre a hosszú útra előre kellett volna gondoskodni ellátásáról. Július végén mégis elindult, és Felső-Magyarországon át nagy kerülővel augusztus közepére érkezett meg Tokajhoz.

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre. Erdélyben császári őrséget helyeztek el Kővár, Székelyhíd, Fogaras, Görgény, Déva váraiban és Szamosújvárott. Kemény mielőbbi ütközetet sürgetett, Montecuccoli viszont zsebében a Haditanács titkos utasításával egyre halogatta a döntést. Eszerint, ha a török betartja ígéretét, és Erdély magyar fejedelmet választ, nem vonhat fegyvert. Közben a serege pusztult, mert éhínség és járvány tizedelte már, Ali pasa pedig lázasan keresett Erdélynek új fejedelmet. Montecuccoli végre megkapta a hírt, hogy a török állta szavát, s szeptember 14-én, Marosvásárhelyre tűzzel-vassal, fenyegetéssel egybeterelt országgyűlésen fejedelemmé választatta a tatár rabságból nemrég szabadult Apafi Mihályt; a császári parancsot tehát engedelmes titoktartással végrehajtja. Közli Kemény János fejedelemmel, hogy a császár hadseregét kockára vetni semmiképpen nem merészeli, és 1661. szeptember 17-én – ugyanaznap, amikor Ali pasa elégedetten jelenti, hogy Erdélynek már van fejedelme – Kolozsvárott másfél ezer főnyi őrséget hátrahagyva, megkezdi visszavonulását. Kemény János fejedelem pedig a török elleni harc reményében összegyűlt erdélyi hadseregnek tudtára adja, hogy az ütközetet elhalasztják, mivel a biztos győzelem reményében meg kell várniuk, míg nagyobb segítő hadsereg érkezik.

Az 1662. évi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat meg is tette a határozott lépéseket, hogy előkészítse korlátlan uralmát a királyi Magyarországon és Erdélyben. Lipót uralkodói pátenslevelében a királyi Magyarország teljhatalmú katonai parancsnokának nevezte ki Montecuccolit. A főparancsnok szabad kezet kap, minden eszközt igénybe vehet a hadsereg érdekében, és különösen a Habsburg-hatalom erdélyi hadállásait, Szatmár, Kővár. Székelyhíd és Kolozsvár őrségeit kell megerősítenie. A döntésről értesítést kap a nádor és a kancellár, utasítást a mintegy 25–30 ezer főnyi hadsereg vármegyénkénti elosztásáról és ellátásáról a királyi Magyarország minden vármegyéje és városa. Az uralkodói döntés indoka úgy hangzik, hogy a török támadás és a tavaszi hadjárat miatt a hadsereg nem hagyhatja el az országot, de még az is beláthatatlan veszéllyel járna, ha a nyugati szelekre húzódna. Rottal Jánosnak, a Titkos Tanács magyar szakértőjének küldött királyi utasításban (1662. február 13.) viszont már arra is kitér az uralkodó, hogy az erdélyi őrségeknek nem kell hosszan beszélni arról, hogy tulajdonképpen milyen céllal kell megtartaniuk a rosszul ellátott várakat és Kolozsvárt.

Benczédi László

A rendi függetlenségi harc felívelése 1674 után

Az erdélyi belpolitika egymást követő újabb drámai fejleményei – így a kurucok támogatását ellenző és nyíltan Habsburg-párti Bánffy Dénes kolozsvári főkapitány letartóztatása és kivégzése 1674 végén, majd Béldi Pál székely főkapitány pártjának felszámolása 1676 tavaszán, illetve Béldi kimenekülése az országból 1678 elején – alapjaiban rendítették meg a fejedelem belső, hazai ellenzékét, fokról fokra erősítve Teleki Mihály helyzetét, akinek Apafira gyakorolt befolyásával a hetvenes évek végére immár nem versenyezhetett senki.

R. Várkonyi Ágnes

Népesedési válságok és változások

  • A királyi Magyarország legnépesebb városa Pozsony és Kassa, Erdélyben Kolozsvár, Brassó, Szeben a maguk nem több mint 3–5 ezer főre becsülhető népességével messze elmaradnak nemcsak Nyugat-Európa, hanem a szomszédos nyugati, északnyugati területek nagyobb városainak lélekszámától is.
  • Kolozsvárott az 1661. évi pestis idején az unitáriusok 400 tanulót temettek.

A túlélés esélyei

Csáktornya, Eperjes, Debrecen, Kecskemét és Kolozsvár tájairól ugyanazokat a képeket rögzítik az országról szólva: „utolsó halállal való küszködését” éli, „fakult kép”, „elaluvó gyertya”, „dűlőfélben levő ház”, „halálos ágyban levő, ki minden órában várja kimúlását”. S ez annál megrázóbb élményük, mert közben úgy vélik, csak a társadalom megszervezésén, az államhatalmon múlik, hogy a „jó konjunktúra” haszon nélkül száll el, vagy ellenkezőleg, az ország javára fordítható.

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Kolozsvár viszont hatalmas török sarcát részben az unitárius és az evangélikus egyházak kölcsöneiből fedezte.

Adó- és kereskedelempolitika

  • Kolozsvár 1649. évi 2 ezer forint taksáját 1664-re 14 ezer forintra emelik.
  • Mindehhez járult Apafi kereskedelempolitikájának bizonyos rugalmassága. Amikor például a dohánybehozatalt tiltó rendelkezések eredménytelennek mutatkoznak; a központi hatalom nem erőlteti tovább, de megadóztatja a dohánnyal élőket. Több, a forgalmat ösztönző rendelkezést is hoz, bevezeti az egységes – kolozsvári – mértékrendszert.

Szabadalmas mezőváros – királyi város

Évi hét vásárával, Bécsben, Krakkóban megforduló, Kassa, Arad, Temesvár, Kolozsvár, Brassó vásárait látogató kereskedőivel Debrecen az ország legélénkebb forgalmú kereskedő mezővárosa.

Városok, nyitott kapukkal

  • Várad eleste után Erdély nyugati határvédelmének központja Kolozsvár lett. Általában jellemző a szegények növekvő tömege. Lőcse, Kassa, Kolozsvár lakói között egyre több a szegény, a tehetősebb polgárság vagyonban ugyan gyarapodik, de száma kevesbül.
  • Kolozsvárt Várad eleste után véghellyé nyilvánítja a fejedelmi akarat, és a városi rendtartást katonaival cseréli fel, de a városi kommunitás kiharcolja, hogy a házat vásároló nemes kiváltságát vesztve köteles részt vállalni a polgárság terheiben.

A középkori város változásai

A város mint földesúr saját sörfőző házait – mindenütt, nemcsak a sörfőzés olyan nevezetes központjában, mint Brassó, Kolozsvár, Kassa, Bártfa, Komárom – saját uradalmaiban termett árpával, komlóval látta el, saját erdeiből kitermelt fával tüzeltetett a katlanok alatt, s jobbágyai szolgáltatták a fuvart robotban.

Polgárok régi és új küzdőtereken

  • Nemcsak a gazdag kereskedőközpont, a puritán szellemű polgárok és értelmiségiek székhelye esett ki Váraddal az erdélyi városok láncolatából, hanem megsérült a katonai helyőrséggé nyilvánított Kolozsvár polgári státusa is. Kolozsvár kimagasló polgárszemélyisége a világlátott, Bécsben, Velencében, Boroszlóban gyakran megforduló kereskedő, Bethlen Gábor egykori faktora, Váradi Miklós, amikor 1659-ben örökre lehunyta szemét, 500 forintot hagyott a kolozsvári református egyházközségre, hozzá hasonló polgárvállalkozót azonban nem nevel fel a város.
  • A polgárság népesebb és szegényebb rétegét a kézművesek – ónművesek, rézművesek, malmosok, asztalosok, órásmesterek s a közlekedéssel és ruházkodással kapcsolatos iparágak űzői – alkotják. Jellegzetes képviselőjük a kolozsvári ácsmester, Szakál Ferenc, akinek szép és kulturált otthonában a Bécsből Péterváradra tartó dán követ talált méltó szállásra. Naplójának tanúsága szerint Szakál Ferenc, a különböző városi és egyházi tisztségeket viselő kézműves nemcsak remek megfigyelő, hanem jó tollú és a társadalmi kérdésekre különösen érzékeny feljegyzője a korabeli társadalmi és politikai viszonyoknak.

Főurak és köznemesek

  • A nagy múltú Bethlen-nemzetség bethleni ágának sarja, Bethlen János kancellár 1661-ben, harmincnyolc évesen állt Apafi mellé, de kulcsfontosságú helyét különleges jogi és filozófiai képzettségével tudta megtartani. Az első feleségével, Váradi Borbála kolozsvári polgárlánnyal kapott gazdag hozomány, majd második feleségének, Fekete Klárának a kereskedőkkel közös, csendes üzleti vállalkozásai tették lehetővé, hogy bőven hitelezett az államkincstárnak.
  • Hasonló ívű pályát futott be a fejedelem tanácsosa, Székely László: apja tiszttartó volt, ő maga román nemesember lányát vette feleségül, s nemcsak a kolozsvári főkapitányi tisztségben követte Bánffy Dénest, hanem grófi rangot is nyert.

Makkai László

Magyarok, románok, szászok Erdélyben

  • A vegyes lakosságú városokban, Kolozsvárt, Désen, Tordán, Enyeden, Széken mindenütt a magyar elem jutott túlsúlyra, s néhol még a magát jogilag „szásznak” valló s ezen a címen hatalmi pozíciókat őrző kisebbség is szívesebben beszélt és írt magyarul.
  • A fenti példák egyéb forrásokból még más községekkel is szaporíthatók, de általános tájékoztatást nyújt a kortárs, mikor megjelöli a pusztulás fő helyeit: „E romlást szenvedék a helyek: Kolosvár, Deés tartomány vidéki, Gyalu, Bánffihunyad, Kalotabeliek, Görgény, Beszterce vidéke és nagy sok többen.”[10] „Annyira megromlottunk – panaszolja az 1604. évi kolozsvári országgyűlés –, hogy szegény jobbágyaink elpusztultanak, hogy igen kevés helyen lakik falun egy vagy két ember; az hul pedig laknak is valami kevesen, éjjel-nappal rajtok vagyon a vitézlő rend.”[11]

Az együtt élő népek nyelvfejlődése

Ugyanakkor Kolozsvár fokozódó elmagyarosodásának következtében az unitáriussá lett német polgárság az evangélikus szászság tömbjéről leszakadva, noha „szász” rendi státusát megőrizte, a kétnyelvűség köztes állomásán át egyre inkább magyar anyanyelvűvé vált.

Nyomdák és könyvtárak

  • A 16. század 20 nyomdájából a századfordulót csak 6 élte túl: a katolikusok nagyszombati, a reformátusok debreceni, az unitáriusok kolozsvári, az evangélikusok nagyszebeni, bártfai és németkeresztúri műhelye, mely utóbbi vándornyomda volt, s később Csepregre költözve, 1643-ban meg is szűnt.
  • Az Erdélyt sújtó katasztrófát viszont a váradi nyomdának 1660-ban, Kolozsvárra, onnan egy időre Nagyszebenbe, majd vissza Kolozsvárra, a gyulafehérvárinak 1673-ban ugyancsak Kolozsvárra, a sárospatakinak pedig 1671-ben Debrecenbe való menekítése követte. A kolozsvári nyomda betűanyagának egy részével rövid ideig működő keresdi nyomda mellett a reformátusoknak 1671 után csak Debrecenben és Kolozsvárt maradt saját nyomtatóműhelye, ezért számos kiadványuk az üzleti szempontokat a felekezetiek elé helyező bártfai, lőcsei és (elkoboztatásáig) kassai nyomdában jelent meg. Még rosszabbul jártak az unitáriusok, akik a református nyomás alatt 1660 után már képtelenek voltak a Heltai-féle, elavult nyomdájukat fenntartani. Csak 1691-ben tudtak újabb nyomdát alapítani.

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

  • A jezsuiták kolozsvári egyeteme 1603-ban megszűnt, a királyi Magyarországon pedig 1608-ban törvény tiltotta meg birtokszerzésüket. Ezeken az iskolanyitást is megnehezítő akadályokon azonban a királyi és katolikus főúri támogatás, illetve Bethlen Gábor toleranciája átsegítette őket. A 17. században az első jezsuita gimnázium – éppen Bethlen kezdeményezésére – 1615-ben Kolozsmonostoron létesült, ezt követte 1640 után a székelyudvarhelyi; 1653-ban azonban száműzték a rendet Erdélyből, és iskolái is megszűntek.
  • A magasabb teológiai képzettséget a Báthoriak által alapított kolozsvári jezsuita egyetem 1603-ban történt pusztulása után idehaza az 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen lehetett megszerezni.

Protestáns kollégiumok

A gyulafehérvári iskola pusztulása és a nagyenyedi megnyitása közti időben az erdélyi főiskolai oktatás egyedüli menedéke a kolozsvári gimnázium volt, amelyben már az ötvenes évek elején két puritán meggyőződésű tanár tanított, de mintaiskolává Apáczai odakerülésével lett 1656-ban. Apáczai már megelőző gyulafehérvári működése alatt messze néző reformokat sürgetett. Nemcsak a filozófia (logika, fizika, metafizika), hanem a történelem, a matematika, a csillagászat, a zene, sőt az orvos- és jogtudomány bevezetését is javasolta, azaz egyetemi színvonalú oktatást követelt meg a gimnáziumit is hiányosan végző gyulafehérvári iskolától. Puritán nézetei mellett az illetékesek szerint túlzó igényei is lehetetlenné tették helyzetét, s mikor Lorántffy Zsuzsanna hívásának, hogy Sárospatakra menjen át, a fejedelem tiltakozása miatt nem tehetett eleget, azzal a szándékkal vállalta a kolozsvári megbízatást, hogy ott valósítja meg elgondolásait.

Rendkívül nehéz anyagi körülmények közt, egyetlen tanártárs és néhány öregdiák segítségével megkísérelte a lehetetlent, akadémiai színvonalon tanítani egy gimnázium feltételeivel is alig rendelkező, nemrég alapított iskolában. A teljes gimnáziumi tananyagot munkatársaira bízva, ő maga teológiát, természetfilozófiát, matematikát és geometriát adott elő, ami gyönge egészségét végképp felőrölte, s amúgy is reménytelen feladat volt. Ő maga is inkább tüntetésnek, a hiányokra és tennivalókra való ráébresztésnek szánta, s nem végső megoldásnak tekintette ezeket az erőfeszítéseket, mert 1659-ben újabb javaslattal fordult Barcsai Ákos fejedelemhez a gyulafehérvári iskola akadémiai átszervezésére. Részletes költségvetésben bebizonyítva, hogy az eddig rosszul felhasznált jövedelem 11 professzor fizetésére is elegendő lenne, teljes filozófiai, jogi, orvosi és teológiai oktatást nyújtó egyetem tervét adta elő azzal a merész indítvánnyal megtoldva, hogy az akadémia végzett növendékei a diplomával együtt nemeslevelet is kapjanak. A rendi társadalomban csak így tudta elképzelni egy felnövekvő értelmiségi réteg anyagi és morális létfeltételeinek biztosítását. Apáczai 1659 végén bekövetkezett halála és Erdély katasztrófája megakadályozta, hogy megkíséreljék a terv valóra váltását.


Debrecen kollégiumának országos jelentőséget az adott, hogy a 17. század második felében az egész királyi Magyarország és a török terület számára innen kértek a mezővárosok nemcsak papot, hanem latin iskoláikhoz rektorokat is. A Debrecenből tanárokkal ellátott úgynevezett partikulák révén nemcsak a puritán vallásosság, hanem a hozzátapadó korszerű természetfilozófia elemei is országszerte elterjedtek. Hasonló, de szerényebb szerepet játszott fennállásáig a sárospataki, később pedig a kolozsvári iskola, az utóbbi a török terület tanárellátásában is.


Főiskolai igényű, lelkészképző oktatásra az erdélyi unitáriusoknak is szükségük volt, s ezt kolozsvári iskolájuk adta, amihez előkészítésül számos mezővárosi latin iskolájuk szolgált. Az unitárius lelkészképzés legfőbb nehézsége abban rejlett, hogy a lengyelországi Raków és az erdélyi Kolozsvár kivételével sehol sem folyt magas fokú unitárius teológiai oktatás. Ezért a külföldet járó magyar unitárius diákok sem katolikus, sem protestáns egyetemek teológiai fakultásaira nem iratkozhattak be. Így azután az a szokás alakult ki, hogy eleinte főleg Padovában, később azonban Oder-Frankfurtban és Leidenben is orvosi doktorátust szereztek az unitárius hallgatók, s mint ilyenek lettek a kolozsvári főiskola teológiai tanárai, gyakran orvosi gyakorlatot is folytatva. Közben, a rakówi iskola 1659-ben bekövetkezett bezárásáig és a lengyel antitrinitarizmus törvényen kívül helyezéséig, a kolozsvári unitáriusok gyakran hívtak Lengyelországból, később pedig a közéjük menekült lengyelek közül is lelkészeket és tanárokat. Az erdélyi türelmi rendszeren belül hovatovább fokozódó református, a század végén pedig katolikus nyomás alá kerülő unitárius egyházi értelmiség önmagába zárkózott, s 1660 és 1691 közt saját nyomdával sem rendelkezett, hogy eszméit nyilvánosan terjeszthesse. Így azt sem tudhatjuk, főiskolája a sajátosan unitárius hitelveken és a felekezetközileg azonos latin nyelven kívül milyen tananyagot, főleg milyen természetfilozófiát oktatott. A század utolsó évtizedeiben mindenesetre itt is Descartes eszméit hirdették.

Külföldi peregrináció

A padovai egyetemen viszont, bár nem oly sokan, mint a megelőző évszázadban, a 17. században is a filozófiai, jogi és orvosi fakultást látogatták hazánkból, mintegy százan, katolikus és protestáns mágnások, nemesek és polgárok, ez utóbbiak közt főleg kolozsvári unitáriusok, de az evangélikus szabad királyi városokból jövők is.

Filozófiai modernizmus

  • Apáczai művelődéstörténeti jelentősége nem merül ki abban, hogy elsőként képviselte nálunk a „modern” ember világnézetét. Eszméi elszigeteltek maradhattak volna, ha nem építi be azokat az iskolai oktatásba, amelyen keresztül szélesen terjedhettek, hathattak. A karteziánus világképet propagáló Magyar Encyclopaedia (1653) lett a 17. század második felében a református főiskolák fizikatanításának vezérfonala, sőt már Apáczai gyulafehérvári és kolozsvári tanársága idején, azaz 1660 előtt tőle többé-kevésbé függetlenül máshol is tanítottak karteziánus természetfilozófiát, például Enyedi Sámuel Váradon, Komáromi Csipkés György Debrecenben.
  • A kartezianizmus fellegvára maradt természetesen Kolozsvár, itt tanított a Philosophia príma seu metaphysica (1682) szerzője, Szathmári Pap János.

Természetjog és modernizmus

  • Minden jel arra mutat, hogy a puritánellenes két Rákóczi központosító törekvéseivel szemben a nemesség és a puritánok közt létrejövő taktikai szövetség, noha a fentebb ismertetett szatmárnémeti zsinaton nem bizonyult eredményesnek, Apáczai véleménye szerint még mindig ígért valamit, legalább a puritánokkal szemben alkalmazott nyílt erőszak mérséklését. Sajnos azonban ez a reménység, ha valóban ez indította Apáczait a rendi kormányzásnak tett elvi engedményre, nemcsak hiúnak bizonyult, hanem politikai elméletét is megzavarta. Az adott viszonyok közt Erdélyben nem a polgári demokrácia utópiája, hanem a rendi „rendeletlenség”-et[12] (Apáczai kifejezése) fékező központosítás valósága volt korszerű egy európai műveltségű ember számára. Talán maga ébredt rá tévedésére, vagy kényszer, esetleg önvédelem vitte rá, hogy élete vége felé Kolozsvárt, ha nem is a saját véleményeként, de egyik vizsgázó tanítványa szájába adva, a három klasszikus államforma, a demokrácia, az arisztokrácia és a monarchia közül az utolsót jelentse ki legjobbnak, mint ahogyan egy másik puritán, Szalárdi János is a monarcho-arisztokratikus, azaz a tanács által segített fejedelmi kormányzást helyesli históriájában.
  • Egy másik magyar puritán, a más vonatkozásban ugyancsak idézett Mikolai Hegedűs János már 1648-ban felpanaszolta a nyomort, a törvénytelenséget, a tudatlanságot, a parasztok egyiptomi elnyomatását s a közügyek iránti önző közömbösséget, csupa olyat, amivel Comenius művében s néhány évre rá Apáczai kolozsvári beköszöntőjében is találkozunk.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

  • A reformátusok a középkorból örökölt gótikus templomaikat vagy stílushűen restaurálták (mint I. Rákóczi György, aki a kolozsvári Farkas utcai templomot újraboltoztatta), vagy a beomlott gótikus boltozatokat reneszánsz kazettás mennyezettel helyettesítették (mint Bethlen Gábor a debreceni Nagytemplomban).
  • Olasz hatásra alakult át a jómódú nemesség építkezése mellett – szintén már a 16. század utolsó harmada óta – a városi polgárház is. Soprontól Kolozsvárig a gótikus ablak- és ajtókereteket toszkán virágdíszes, faragott kövek, az udvar íves árkádjait pilléres vagy oszlopos, balusztrádos loggiák váltották föl.

Késő reneszánsz otthonok

Egyébként a templomfestés motívumkincse lényegileg azonos volt a világi épületekével és bútorokéval, aminthogy a reformáció elvei szerint az úrvacsorai edények is azonos formájúak és díszítésűek voltak a világi használatban álló korsókkal, kupákkal, tálakkal. Városi és falusi asztalosok egymásról másolt mintakönyveket használtak, s legfeljebb az ügyesebb, hajlékonyabb ecsetkezelés, a harmonikusabb, rafináltabb színezés különböztette meg őket. Egy-egy nevesebb műhely, mint a kolozsvári Umling családé, számos várkastély és templom kifestésére kapott megbízást, s így széles körű hatást gyakorolt.

Életmód és életstílus

Név szerint is, mesterségükről is jól ismerjük viszont az ötvösöket, bár műveik szintén nem nagy számban, leginkább csak az egyházaknak ajándékozott darabokban maradtak ránk. A mostanában megújult kutatás már iskolákat is ki tud mutatni, így elsősorban a kolozsvárit, amelynek kisugárzása révén a 17. században fellendült és sajátos arculatot öltött a késő reneszánsz díszítést éppen takarékosságával ízlésesen alkalmazó debreceni ötvösség.

R. Várkonyi Ágnes

Erdély és a nemzetközi szövetség

Erdély lehetőségei tehát lényegében már eldőltek, amikor 1686 elején Haller János vezetésével újabb követség indult Bécsbe, ismét Lengyelországon át. Apafi Erdély államiságának nemzetközi elismerését és az ország belső integritását szabta feltételül. Eszerint a szövetségesek a törökkel kötendő békébe Erdélyt és a román fejedelemségeket külön foglalnák bele; a császár a fejedelemség integritását – állami önállóság, szabad fejedelemválasztás, vallásszabadság – érintetlenül hagyja, katonai és diplomáciai segítséget ad, ha török támadás éri, és hadait téli szállásra nem telepíti az országba. Ennek fejében a fejedelemség 25 ezer arannyal vagy 50 ezer tallérral, élelemmel és fuvarral járul hozzá a törökellenes háborúhoz. I. Lipót megbízottai, Badeni Hermann, a Haditanács elnöke és Strattmann udvari kancellár, azzal a kikötéssel írták alá a szerződést 1686. június 28-án, hogy a fejedelem Kolozsvárra és Dévára fogadjon be meghatározott számú császári őrséget.

Apafi vezérkarával Szebenben keresett menedéket és időt a döntésre. A város falai alatt 3 ezer székely fegyveres táborozott. Bethlen Miklós úgy vélte, legjobb elfogadni a szerződést, annak ellenére, hogy Isztambul 40 ezer főnyi haddal fenyegette a Habsburg-kormányzattal tárgyaló Erdélyt. Kolozsvár és Déva katonai megszállásával viszont az egész ország Habsburg-uralom alá kerül – érveltek a rendek, és tiltakoztak. Sobieski féltette a császártól Moldvát, és tartózkodást ajánlott, Teleki, hogy a lengyel fejleményeket kivárja, alkudozással leplezett időhúzást. Bethlen Miklós Scherffenberg újabb javaslatával ért vissza: a török megtévesztésére látszatostrommal veszi be Kolozsvárt és Dévát. Apafi a régi hagyományt folytatta, húzta az időt, s nem írta alá a szerződést – a kivárás politikájára azonban már nem nyílt lehetőség. Lipót császárnak hirtelen paranccsal Buda alá kellett rendelnie Scherffenberget. Az altábornagy hadserege, miután megtámadta és lemészárolta a székely tábort, kivonult Erdélyből.

Erdély: Diploma Leopoldinum

Mindennek ellenére Apafi és kormányzóköre a szűkös lehetőségeket kihasználva több megállapodást kötött Lipót császárral és megbízottaival. A kercsesorai, bécsi és a balázsfalvi szerződések értelmében a fejedelemség mint a Szent Liga titkos tagja segíti a török elleni háborút. A hadsereg eltartására meghatározott összeget ad, és élelemmel s téli szálláshellyel szolgál, sőt a háború idejére Kolozsvár és Déva falai közé császári őrséget fogad be, s mivel Erdély a Szent Korona tagja, elismeri a magyar király fennhatóságát. Lipót császár viszont szavatolja a fejedelemválasztás szabadságát, az ország államkormányzati önállóságát, a szabad kereskedelmet és a protestánsok vallásszabadságát. A háborút lezáró békébe pedig a fejedelemség érdekeit is belefoglalják.


Az új helyzet beláthatatlan következményeit ketten mérték fel. Badeni Lajos Belgrádot sorsára hagyva, hadseregével Erdélybe, Bethlen Miklós pedig – II. Apafi Mihály körül összegyűlt politikusok megbízásából megfogalmazott alkotmánytervezettel – Kolozsvárról Bécsbe indult.

Változások a városfalak mögött

Kassa és Kolozsvár a vállalkozó szellemű nemeseket vonzza változatlanul.

A népi kurucság mozgalmai (1702–1703)

1702 nyarán Trencsén, Liptó vármegyéktől le Erdélyig véres összecsapások robbantak ki, s augusztus közepén Válaszútnál egy kurucnak nevezett csoport megverte az ellenük kiküldött kolozsvári őrséget.

Erdély

A teljes cikk.

Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

1707. április 8-án, a fejedelmi beiktatás után a református vártemplomban megnyíló marosvásárhelyi országgyűlésen a rendek követelték a fegyvert fogott jobbágyok hazabocsátását,a katonaság megfegyelmezését, a károk megtérítését, valamint szabad és biztonságos kereskedelmet, jó pénzt, egységes mértékrendszert. A Ráday Pál által megfogalmazott fejedelmi előterjesztés azonban reformokat ajánlott: szükséges a szabad kereskedelem, az országos jövedelmek megnövelése, az állandó hadsereg megszervezése.

Az udvari hadakkal övezett Rákóczinak és híveinek nagyrészt sikerült keresztülvinnie akaratát, bár a hadsereg nagy része Szeben ostromával volt elfoglalva. Az országgyűlés kimondta, hogy Erdély elszakad a Habsburg-háztól, és uralkodójának II. Rákóczi Ferenc fejedelmet tekinti. Rákóczi teljhatalmat kapott az ország külügyeinek intézésében, egyedül ő rendelkezik az ország hadseregével, javaival és jövedelmeivel. Az országgyűlés törvénybe iktatta a konföderációt a magyar rendekkel. Vay Ádám az Erdélyi Tanács tagja, Ráday a fejedelemség kancellárja lett. A fejedelem felülvizsgáltatta a számadásokat, a kereskedelmi forgalmat ösztönző határozatokat hozott, és elrendelte a kolozsvári pénzverő ház újjászervezését.

Rendi-vármegyei ellenzék és az ónodi országgyűlés

Az 1707. április 26-án Kolozsvárott ünnepélyesen felavatott Nemes Ifjak Társaságával Rákóczi nemcsak a hadsereg és államigazgatás magas színvonalú tiszti utánpótlását kívánta biztosítani, hanem egyúttal a vármegyei nemesség előtt addig nem tapasztalt lehetőségek pályáját nyitotta meg: az új magyar állam tábornoki és főhivatalnoki karát fiaiból neveli ki. A Nemesi Társaság belső rendjét a társaság hadbírójává kinevezett Ráday Pál dolgozta ki. Ünnepi beszédének tengelye: a származás nem elegendő, valóban nemessé a virtus – magatartás, erkölcs, képzettség, bátorság – tesz. A társaság ezredese maga a fejedelem volt. A társaság alapszabályai olyan értékrendszert testesítettek meg, amelynek jegyében az ifjúság európai színvonalon kap kiképzést az államkormányzás és a hadseregvezetés feladataira. A Nemesi Társaság tagjai között a magyarok mellett német, szlovák s román családnevűek is találhatók.

Fejedelmi jobbágypolitika, bányászmozgalmak

Erdélyben 1707 nyarán végletes küzdelem bontakozott ki a központi és a rendek között. Míg az Erdélyi Tanács segesvári és kolozsvári ülésein a jobbágyaikat a zászlók alól hazakövetelő földesurak igényeit nem utasították el, sőt pártolták, a központi hatalom csak a külső országokba futott jobbágyok megkeresését és visszahozatalát segítette.

Polgárság és értelmiség

A két leggazdagabb és legnépesebb erdélyi város, Brassó és Szeben soha nem került Rákóczi kezébe, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Medgyes pedig csak ideig-óráig, szinte töredék időre jutott hatalmába. Magyarországon a fejlődésbe lendülő Pest és Buda, a főváros feladatait már százötven éve ellátó Pozsony, a kereskedelmi kulcspozícióban levő Sopron, a visszafoglalt területek gyarapodásnak indult városai, Győr, Esztergom, Székesfehérvár, Pécs Habsburg-kormányzat alatt maradtak.

Az új magyar állam kötelékébe került városok és mezővárosok nagyon eltérő jellegű együtteseket alkottak. A felső-magyarországi kereskedővárosok: Kassa, Eperjes, Lőcse, Késmárk, Bártfa testesítette meg az egyik fontos városcsoportot, az alsó-magyarországi bányavárosok: Selmecbánya, Körmöcbánya, Besztercebánya a másikat. A monokultúrák területén a városok és mezővárosok jelentősége megnövekedett, mint a hegyaljai mezővárosok és Debrecen, a három alföldi mezőváros: Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, s olyan kisebb városok, mint Szolnok, Gyöngyös, Rimaszombat, Losonc, valamint a gömöri mezővárosok példája mutatja. A kereskedő patríciusok, az egy-két segéddel dolgozó kézművesek, a külvárosok lakói és a mezővárosi cívisek élesen elkülönültek egymástól. Múltjában, nyelvében, foglalkozásában, anyagi erejében és műveltségében nagyon különböző városi lakosság tagolódott tehát az új államalakulatba. Többségük a török háborúk és a berendezkedés évei alatt általában leromlott, tőkéje kimerült, sokan súlyos adósságokkal küzdöttek. A visszafoglalt területeken a gazdasági fellendülés lehetőségeit, az újjáépítés dinamizmusát főleg az alföldi mezővárosokban tudták kihasználni. A városlakók rengeteget fizettek az országegység megvalósításáért, az egykori királyság területén elvesztették helyzet adta előnyeiket.

Az erdélyi városok kézművesei és szegényei – aranymosók, kötélverők, fuvarosok, kőművesek, ácsok, hajósok – néhány kereskedővel együtt már a helyi felkelések szervezői között is megtalálhatók voltak, s a császári őrség alatt tartott Kolozsvárról nemcsak a szőlőkapások szöktek ki Rákóczi hívei közé, hanem tekintélyes mesterek is kapcsolatot tartottak a felkelőkkel. Eperjes és Kassa csak hosszú ostromzár után nyitotta meg kapuit, és a lakosság között ottmaradtak a Habsburg-kormányzat hívei. Selmecbánya polgárai és bányatisztjei komoran tűrték az első kuruc csapatok kemény sarcolásait, az első találkozás rossz emlékeit nem felejették el, de a gazdag bányatulajdonosok és a városi elöljárók is vállalták az önálló magyar államért indított háborút. Debrecen már a tiszaháti szervezkedésben fontos központként szolgált – mesterlegények, sószállítók, diákok, szolgák segítették az első kurucokat. A szabadságharc idején a cívisgazdák óvatosak voltak, okos megegyezéssel kivédték a katonatartás terheit. De a háború a városlakókat különösen meggyötörte. 1706–1707 telén már Debrecent sem tudták megvédeni a hadviselés pusztító-égető következményeitől, a császári hadsereg beszállásolását nem kerülhették el. Az alföldi mezővárosok is kénytelenek voltak ellátni az átvonuló császári katonaságot, s megszenvedték a büntetésükre küldött rác csapatok fegyvereit.

A naplót író polgárok az értékféltők józan bizalmatlanságával rögzítették a lakosság mindennapjait. Szakál Ferenc kolozsvári ács és kőművesmester, a város óvári negyedének kapitánya, majd az unitárius gyülekezet „szász részről való curatora„,[13] tehetősebb városi polgár – 1702-ben a Bécsből Szentpétervárra utazó dán követ nála szállt meg – magyar nyelvű naplójában elítéli a döntésre képtelen hosszú harcokat, sajnálja a város veszteségeit, és mint valami aggályos számadó, aprólékosan feljegyzi a lakosság mérhetetlen megpróbáltatásait, de elfogadja az új magyar államot.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A falusi kisiskolák rendszeresebb kiépítése a 17. század első felében indult meg katolikus és protestáns vallási keretek között. Kolozsvárott és Debrecenben nőtanítók is működtek. A katolikus főnemesek és nemesek lányait apácaiskolák nevelték: a Nádasdy és Pálffy lányok Klagenfurtban, Bercsényi és Károlyi lányai a kassai apácazárda iskolájában tanultak írást, olvasást, zenét és vallást. De a lányiskolák közvetítette tudás a középfokú iskolákba sem adott belépőlevelet.

Az elemi oktatás gyakorlatilag mérföldekkel elmaradt az elvektől. A falusi iskolák hálózata esetleges, s a tanítók tudásszintje is rendkívül különböző. Talán csak a Tiszántúl és Erdély falusi iskoláiban egységesebb a kép; a tanítók nemegyszer főiskolát végzett, esetleg külföldi egyetemeket járt tudós emberek. Sok helyen a lakosság keresztezte az elemi oktatás kifejlesztését. Az állattartó területeken kevésbé nélkülözhették a gyermek munkaerőt, mint a gabonatermő vagy a hegyes vidékeken, ahol a földrajzi adottságok ipari munkára szorították a lakosságot. Felismerték azon-ban, hogy az elemi iskolák megszervezése a falvakban és a városokban egyaránt elengedhetetlen feladat. A mezővárosi és városi iskolákért éles harcok dúltak a katolikusok és a protestánsok között, s e küzdelmeknek sok jól kiépült és évszázados hagyományokkal rendelkező iskola esett áldozatul. A győri jezsuiták kollégiumukban 1676-ban nyitottak elemi osztályokat, s a tanulók száma ugrásszerűen megnőtt. A piaristák pedig az ingyenes oktatással hódították magukhoz a nyitra városi iskola tanulóit.

A középfokú iskolák országszerte széleskörűen kiépültek. A protestánsok kollégiumhálózatát megbontotta ugyan az ellenreformáció, de változatlanul nagy a sárospataki, a debreceni, eperjesi, kolozsvári, nagyenyedi kollégiumok kisugárzó ereje. Tanáraik a protestáns államok egyetemein szereztek képzettséget. Tanulóik az ország minden társadalmi rétegéből jöttek. Intézményrendszerük a diákok önkormányzatán alapult. A diákok, tanárok és alapítók közössége „társaságot” alkotott, a társaság törvényeinek a kollégiumok minden tagja alávetette magát. Jellemző például a marosvásárhelyi kollégium törvényeire, hogy a tanulmányait elhanyagoló diákot – tekintet nékül arra, hogy nemesi vagy jobbágyszármazású-e – pénzbírságnak vetették alá. Az iskola tagjai felvételük idején esküt tettek. Az 1680-as években különösen Bártfán, Selmecen, Losoncon, Lőcsén, Nagybányán, Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott működtek kiváló tanárok vezetésével híres gimnáziumok. Figyelemre méltóak a mezővárosok iskolái. A protestáns gimnáziumok és főiskolák oktatási rendje és tananyaga megfelelő alapvetésül szolgált az egyetemi tanulmányokhoz. A protestánsoknak azonban nem volt egyetemük. Néhány kivételtől eltekintve a protestáns köznemesi, polgári és jobbágyszármazású fiatalok külföldön fejezték be tanulmányaikat. A század közepétől kezdve a német egyetemek közül Wittenberg, Halle, Lipcse látott egyre több magyar diákot, de emelkedett a száma az angliai, svájci egyetemeket és főleg az Egyesült Németalföld Köztársaság híres akadémiáit látogató magyar diákoknak is.

Magyarország egyetlen egyeteme, a nagyszombati, a jezsuiták kezében még nem épült ki teljesen, a filozófiai és teológiai fakultás mellett később, 1667-ben nyitott jogi fakultás még alig működött, első nyilvános vitáját csak 1691-ben tartja majd meg. A katolikusok és főleg a jezsuiták az 1670–1680-as években nem az egyetem kiépítését, hanem a középfokú oktatás kifejlesztését szorgalmazták elsősorban A jezsuiták széles körű kollégiumi hálózatukat a nemesi ifjak nevelésére igyekeztek kiépíteni.

A katolikusok ugyancsak a haza határain kívül részesülhettek egyetemi színvonalú természettudományos vagy orvosi képzésben. A katolikus ifjúság, ha a nagyszombati egyetemmel nem érte be, Bécsben, Grácban vagy Rómában folytathatta tanulmányait. Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult. Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be. Erdélyben Apor István még régi módon, a fejedelmi udvarban nevelkedett. Magyarországon már valamennyi katolikus főúr új nevelésben részesült, Bercsényi Miklós, bár katonai pályára készült, elvégezte a nagyszombati egyetemet. A magyar mágnásfiak tanulmányaikat nagyobb európai utazással zárták. Nagy gondot fordított a katolikus egyház a lánynevelést ellátó női szerzetek betelepítésére. A Kisdy Benedek alapította kassai kollégiumot és papneveldét 1687-ben emelték főiskolai szintre.

Az egyházi rendbe lépők a bécsi Pazmaneumban, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricumban szerezték meg a legmagasabb egyházi méltóságra előkészítő képzettséget.

A királyságban és Erdélyben az egyetemi végzettségű réteg száma más országokéhoz viszonyítva kicsiny, a hazai lélekszámbecsléseket és a páratlanul zaklatott időket tekintve viszont figyelemre méltó. Az isko larendszer egyetemet nélkülöző hiányosságából előny is származott: OxfordUtrechtBaselRóma vonalával körülkerítve, Európa csaknem minden szellemi központjából hoztak haza tudást. A társadalom egyes rétegeiben a tanultságnak nagy volt a becsülete. Nemesek, főurak, polgárok rendkívül sok alapítványt tettek szegény és tehetséges ifjak hazai vagy külországbeli iskoláztatására. Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

A királyságbeli és erdélyi könyvnyomtató műhelyekből – a külföldi nyomdákban megjelent magyar nyelvű könyvekkel együtt – az 1650–1680-as évek között évtizedenként átlagban körülbelül 500 könyv került ki. A változásra jellemző, hogy 1690–1700 között összesen 738, 1700–1711 között összesen 833 könyv jelent meg. 1681 és 1690 között összesen 11 nyomdában adtak ki könyvet. Bártfán és Lőcsén polgári vállalkozócsaládok keze alatt működött nyomda: Brewer János és Klösz Jakab lőcsei nyomdász Hollandiában szerzett szakmai gyakorlattal vezette műhelyét. Szeben, Debrecen, Brassó városi nyomdát tartott fenn. Debrecen városi nyomdájának vezetését 1676 óta Rosnyai János, képzett sárospataki tipográfus vette át. A kassai nyomda a jezsuitáké. Buda visszafoglalása idején sem Erdélyben, sem a királyságban nincs a korabeli értelemben vett központi, országos nyomda. A 17. század utolsó harmadára a legmagasabb egyházi és állami támogatást élvező, jezsuita vezetés alatt álló nagyszombati nyomda nyert országos feladatkört. A nagyszombati egyetem birtokába került nyomda papírkészletét korábban a gróf Pálffy család bazini malmából biztosította, a század végére szerzett saját papírmalmokat. Elöljáró alá rendelt factora nyomdászok, inasok, formametszők, példametszők seregével dolgozott. Több magyar és bécsi rézmetszőt, fametszőt, könyvkötőt dolgoztatott. Az egyetem épületével együtt a nyomda épületét is kibővítették. 1680-tól felújították betűanyagát, cirill betűkkel is felszerelték, és Bécsben bizományos könyvkereskedőt tartottak. Az „Akadémiai Nyomda”, a Typis Academicis impresszumot használó nagyszombati nyomda a török kiűzése idején a – a kor fogalmai szerint – már korszerű üzem, officina volt. Kiadványai az akkori legjobb európai színvonalon készültek.

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse. Kolozsvárott kiváló tipográfus működött: Veresegyházi Szentgel Mihály, Hollandiából hozott betűkkel, javarészt magyar könyveket nyomtatott, tizenhat év alatt száznál többet. Korszerű nyomdaofficínát azonban csak 1689 után próbált Tótfalusi Kis Miklós nagy tehetséggel és néhány karteziánus támogatásával létesíteni. Vállalkozása korszerűségben a nagyszombatin is túltesz majd. A nagyenyedi kollégium egykori neveltje 1680-ban ment ki Hollandiába, és kitanulva a betűmetszés és a könyvnyomtatás mesterségét, 1686-ban amszterdami nyomdájában kiadta a Zsoltárokat 4200 példányban. Könyveinek szedése, nyomása, kötése Európa legjobb nyomdáiéval vetekedett. Az első magyar nyomdász, aki angol, toscanai, grúziai megrendelésekre dolgozott.

A kiadványok példányszámáról kevés ismeretünk van: a Bibliát 3–4 ezer példányban nyomták, ezenkívül a kalendáriumok láttak napvilágot nagyobb, valószínűleg többezres példányszámban. Különben általában nagyon kis, ötven és néhány száz közötti példányban jelentek meg a könyvek. A könyv előállítása drága, a nyomtatás üzleti vállalkozás.

Feltűnik az új olvasóközönség, növekszik a nőknek ajánlott magyar könyvek száma, és a tömegvásárlásra szánt, ponyván terjesztett egylapos nyomtatványok, képkiadványok is szaporodnak.

Mátyás király világhírű Corvinájának néhány darabját 1686. szeptember 3-án – a kifosztott török főiskolai könyvtár töredékeivel együtt – Marsiglí mérnökezredes szedte össze a katonáknak szabad prédára engedett Budavárban, és Bécsbe küldte.

A Mohácsnál összeomlott magyar állam könyvkincsének mararadékát Pozsony, Nagyszombat, Győr egyházi intézményei, kolostorok, apátságok, zárdák, káptalanok kódexekben és ősnyomtatványokban gazdag tékái mentették át.

A könyvkultúrában döntő változást hozó reformáció emlékét a különböző kollégiumi könyvtárak őrizték, ezek meglehetősen zilált állapotban érték meg a 17. század végét. Tolna 16. századi mezővárosi könyvtárát a visszafoglaló háborúk söpörték el. Sopron evangélikus gimnáziumának 16. századi humanista irodalomban is gazdag könyvtára az 1672–1674. évek megpróbáltatásai következtében széthullott, de 1682-ben az újra megnyíló gimnázium új könyvtárat létesített. Az ellenreformáció térnyerése ellenére a sárospataki, eperjesi főiskola töredékesen, Beszterce gimnáziuma viszonylag épen mentette át könyvtárát. Debrecen az 1550-es években a középkori ferences téka gyűjteményéből alakított kollégiumi könyvtárát másfél ezret meghaladó jelentős gyűjteménnyé növelve vitte át az új századba.

A nagy jövő előtt álló nagyszombati egyetemi könyvtár – a török kiűzése idején közel 10 ezer kötetével – az ország legjelentősebb könyvtára volt. A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette. Az ellenreformáció templom- és iskolafoglalásaival a protestáns könyveket a rohamosan gyarapodó rendi és kollégiumi könyvtárak állományához csapták. Így Pozsony evangélikus líceumának könyvtára 1672-ben a jezsuiták birtokába került, s noha a gimnázium 1681-ben újra megnyitotta kapuit, könyveit továbbra is a jezsuita kollégium igen jelentős könyvtárában őrizték. Emellett a pozsonyi jezsuita rezidencia külön könyvtárral, a jezsuita gyógyszertár orvosi és gyógyászati szakkönyvgyűjteménnyel indult az új századba. Sopron, Sárospatak, Kassa jezsuita kollégiumi könyvtárai részben ugyancsak a református és evangélikus gimnáziumok és főiskolák könyveivel növelték meg a századfordulón már tetemes könyvállományukat. Az erdélyi és hódoltsági városok és mezővárosok különböző felekezetű egyházi és iskolai könyvtárai sértetlenül élték meg az új századot, miként Besztercén, Nagybányán, Gyöngyösön. Győrött a jezsuita kollégiumi könyvtár mellett Széchényi György alapítványából szervezték meg a papnevelde, az első intézményes egyházmegyei könyvtár alapját.

A magán könyvgyűjtemények nemcsak a műveltség színvonalát, az olvasási kultúra körszerű igényeit is mutatják. A Zrínyi-, Nádasdy-, Batthyány-, Thököly-, Révay-, Bercsényi-, Károlyi-, Rákóczi-, Forgách- könyvtárak, azzal együtt, hogy a főúri rezidenciáknak már szerves tartozéka volt a könyvtár, jól jellemzik a főúri osztály műveltségi eszményeit. Ezek a könyvtárak az 1670-es, 1680-as évek pusztításait csak részben vészelték át. Zrínyi Miklós könyvtárának 1662-ben katalógusba vett anyagát fia, Ádám építette tovább, majd feleségének családja őrizte meg.

A főúri könyvtárak összetétele két tendenciát tükröz: az egyik az értékőrzés, a másik a gyakorlati szükségletek kielégítése. Rákóczi, Forgách, Bercsényi könyvtára egyaránt szolgálták a korszerű politikai és gazdasági tájékozódást. Batthyány Ádám nagy gonddal és több generáción át épített könyvtára egyebek közt különleges térképgyűjteménnyel tűnik ki. Relatiók, Neue Zeitungok, Mercrurii Gallo-Belgici tételei Rákóczi, Bercsényi könyvtárjegyzékeiben a friss újságanyag beáramlását bizonyítják.

Köznemesi könyvtárakról kevés ismeretünk van. Keczer Sándor két láda könyvről végrendelkezett. A fiatal Ráday könyvtárát olvasmányaiból, Radvánszkyét az írásaiba beszűrődő olvasáskultúra nyomaiból, Szirmay Andrásét, Hellenbachét katalógusából tudjuk egyelőre rekonstruálni. Szirmay Miklós könyvgyűjtő szenvedélyéről fia végrendelete árulkodik: a könyveket tartsák együtt.

Az egyik legszámottevőbb, több mint 400 kötetes polgári könyvtár a Caraffa vérpadján elvérzett tehetős eperjesi polgár, Zimmermann Zsigmond műveltségét dicséri. A két soproni polgár, Posch György városbíró és Faut Márk vicenótárius könyveiről készült lajstromok – Keiffel János eperjesi, Váradi Ötvös Péter nagybányai polgár könyveivel együtt – a magyarországi városi polgárság könyvkultúrájáról tájékoztatnak. Jelentős, de kevés kivétellel inkább színvonalában, mint számszerűségében értékes könyvanyag gyűlt fel a korabeli értelmiségiek, papok, tanárok, orvosok kezén. E tekintetben a legjelentősebb gyűjtemény Magyarországon majd Bél Mátyás könyvtára lesz.

Bercsényi ungvári várában Csáky Krisztina magyar nyelvű könyvtára a világi és polgári igényű könyvkultúra kialakulásában nagy jövő előtt álló női könyvtár egyik első fecskéje. Bornemissza Anna radnóti könyvtára valamivel gazdagabb, de hasonló összetételű.

Erdélyben Bethlen Gábor kísérlete után Apafi Mihály ugyancsak hiába próbálta megszerezni a Budán maradt Corvina-darabokat. A Báthori István alapította egyetem könyvtárának pusztulása talán a legnagyobb kulturális vesztesége a kornak. Apafi fejedelem 160 könyvének összetétele az országkormányzást szolgáló szakkönyvtárra jellemző. Középkori állományát Erdélyben egyedül a csíksomnlyói ferences téka tudta átmenteni. Az egyházi és iskolai intézményi keretek között megmaradt könyvtárak azonban itt egységesebbek voltak, és jobban megőrizték világi és polgárias jellegüket, mint Magyarországon. A nagyenyedi, kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi református, a kolozsvári unitárius kollégium és a szász nemzet szebeni és brassói gimnáziumának könyvtárai szervesen gyarapított, tűz- és hadjárás pusztításaival dacoló gyűjteményekként érték meg Erdély történetének új korszakát.

Életmód, testkultúra, egészségügy

A „feredeo hazaczika” (fürdőházacska)[14] még ritka kivételnek számít Viczey Máté kolozsvári házában.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

I. Apafi Mihály tudatos művelődéspolitikájától segítve, a nagyenyedi és a kolozsvári kollégiumok karteziánus szellemben nevelkedett ifjúsága tanulmányait főleg Hollandia, Anglia, Svájc egyetemein végezte, és a polgárias szellemű művelődéspolitika gyakorlati megvalósítására elszántan tért vissza Erdélybe.

Pápai Páriz Ferenc baseli doktori disszertációjában fejtette ki, hogy tudását az ország műveltségének fejlesztésére, a haza felvirágoztatásának szolgálatába szeretné állítani. Tótfalusi Kis Miklós a haza hasznára gondolva hagyott fel a teológiával, Pápai ösztönzésére, hogy megtanulja a betűmetszést, a nyomdászat tudományát, mivel erre van szükség. Világosan megfogalmazta azt is, hogy az ország ipari fejlődésének alapvető feltétele lenne a széles körű műveltség.

Az Erdélyi Fejedelemség hagyományaiban mélyen gyökeredző karteziánus művelődéspolitikai elveknek a királyságban is kialakultak a bázisai. A protestánsok iskolahálózatát ugyan szétzilálta a Habsburg-művelődéspolitika szolgálatába állított ellenreformáció: 1687-ben a sárospataki kollégium kényszerült – mint már volt róla szó – ismét „bujdosásba”, Göncre, majd részben Marosvásárhelyre, részben Kassára, 1689-ben a kolozsvári unitárius kollégiumot alakították át gabonaraktárrá. Mégis, a Comenius hagyományait folytató sárospataki főiskola, a kartezianizmus fellegvárának számító debreceni kollégium, majd több felső- és alsó-magyarországi város, Eperjes, Bártfa, Selmecbánya, Losonc, Pozsony, nehézségekkel dacolva, széles hatósugarú, új szellemi központtá lett.

A külföldi egyetemeken képzett tanárok, lelkészek új hulláma hozza magával az evangélikus vallási mozgalom, a pietizmus művelődéspolitikai elveit. Pilarik István, Major Pál, Lazarus Ágoston, Günther Sámuel, Burius és mások munkássága nyomán a század utolsó másfél évtizedében Pozsonytól Lőcséig, Selmecbányától Rozsnyóig kialakulnak a pietizmus társadalmi bázisai. Erdélyben a pietista elvek különösen Kolozsvárott és a szászok között terjednek. 1690-es években már a Dunántúlon is hirdetik, Győrött Torkos András, akit Bél Mátyás és Bárány György mellett a pietizmus legfőbb hazai képviselőjének tekintettek, s mások, mint például a nagyvázsonyi Hegyfalusi György. A pietista művelődéspolitika következetes szorgalmazói közül többen Ladiver Illés tanítványai, miként Csécsi János és Debreceni Ember Pál.

A pietizmus hirdetői, szétválasztva a hit és a világi élet dolgait, a lélek békéjét bensőséges vallásosságban, a társadalom rendjét a nevelés racionális megreformálásában vélik megteremthetőnek. Mivel a társadalom belső békéjének feltétele a tudás, a tanultság minél szélesebb körű elterjedése, felfogásuk szerint elsősorban a polgári rend és a falusi lakosság gyermekeinek kell iskolákat emelni. A szegények ingyenes népiskolában tanuljanak. Az anyanyelvi oktatást szorgalmazzák a hit tanaitól kezdve a történelemig és a földrajzig. Az anyanyelvre épülő oktatás új utakat nyithat nemcsak a magyar, hanem a szlovák, német lakosság nemzeti műveltségének kifejlődése előtt is. Leszögezik, hogy a kórházak, gyógyszertárak a racionális természetismeret alapján gyógyítva működjenek. Öregjeit, árváit, elesettjeit pedig célszerű otthonokban gondozza a társadalom.

Az új művelődéspolitikai elvek regionális körzetei már a századfordulón jól kirajzolhatóak a vállalkozó főurak, köznemesek, polgárok és értelmiségiek körében. Jól felismerhetőek ezek az elvek Bethlen Miklós és Platthy Sándor egybehangzó társadalomkritikájában, a fiát Halléba küldő Hellenbach és a kolozsvári orvos, Vizaknai Bereck György hasonló műveltségfelfogásában. Innen eredeztethető Dobner Nándor soproni polgármester felfogása a túlhajtott nemesi őskultuszt és a féktelen mulatozást elítélő nézeteiben és több köznemes meggyőződése a tanulás értékéről, a tudás sorsfordító erejéről.

1689 őszén Kolozsvárra hazatérve állította fel Tótfalusi Kis Miklós tipográfus officínáját, az első korszerű erdélyi nyomdát, ahol több műhelyben végzett munkafolyamatok összehangolt szervezésével tudott nagyobb példányszámban, olcsón, célszerű kiállítású könyveket kiadni. Az addig 10–12 forinton árult Biblia árát 3–4 forintra szállította le. Nyomdájából nyolc év alatt száz magyar könyv került ki. Amíg működött, sokkal több világi könyv jelent meg Kolozsvárott, mint a királyság vagy Erdély bármely nyomdájában. A magas szintű tipografizálás hazai meghonosítája a maga költségén nyomtatta ki és ingyen osztogatta szét az ugyancsak Utrechtben tanult Szőnyi Nagy István kolozsvári prédikátor Magyar oskola című ábécéskönyvét. Tömegfelfogást fordító jelentőséggel hatott az ugyancsak Tótfalusi nyomdájában megjelenő, magyar szerző tollából származó, első magyar orvosi könyv. Pápai Páriz a józan ész és a természeti törvények alapjaira helyezte a gyógyítást, és elsőként írt a hatósági intézkedések, a köztisztaság és a népegészségügy fogalomkörébe tartozó dolgokról. A Pax Corporist egy évszázadon át kézikönyvként használták Magyarországon, 1774-ig tizenegy kiadást ért meg.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

A fejedelem 1704. február 13-i rendeletében védelmébe vette a jezsuiták iskoláit. Ugyanebben az évben kezdték meg akadémiájuk építését a kolozsvári jezsuiták. A szécsényi országgyűlésen az oktatás ügyét is mérlegelve hoztak toleráns vallásügyi törvényt. A kiküldött bizottságok az iskolákat és a templomokat annak az egyháznak ítélték, amelynek hívei a lakosság többségét alkották. De a kisebbséget sem hagyták iskola nélkül; előfordult, hogy Rákóczi maga nyújtott segítséget.

Mivel az ausztriai rendfőnökséghez tartozó jezsuita rend tagjai nem esküdtek fel a konföderációra, a kormányzat úgy döntött, hogy el kell hagyniok az országot. A tanítás érdekében azonban halasztották a döntés végrehajtását. Végül a rozsnyói tanácsülés 1706 végén úgy rendelkezett, hogy a nagyszombati egyetem és a kassai kollégium jezsuita tanárai helyükön maradhatnak, munkájukat világi papokként folytathatják, és ellátásukat az államkincstárból kapják. A szervezetileg egyházi keretek között folyó oktatásban az evangélikusok újítottak a legmerészebben: elrendelték, hogy akinek két-három gyermeke van, az az egyiket pénzbüntetés terhe alatt tartozik iskolába járatni.

Garmadányi rendelet tiltatta, hogy a katonák iskolákat verjenek fel, vagy beszállásolással terheljenek. Az iskolák így is sokat szenvedtek. A nagyenyedi kollégium először 1704-ben lett a tűz martaléka. A Tige császári ezredes katonáival vívott védelmi harcban 2 tanár és 28 diák elesett. Könyvtárát 1707-ben Rabutin fosztogató katonái hányták szét, Diákjait professzoraival együtt – fejedelmi parancsra – Károlyi Sándor generális menekítette Szatmárra, majd Nagybányán és Máramarosszigeten kaptak helyet. A debreceni kollégiumot a város kiürítése alkalmából Beregszászra, majd Nagybányára telepítették, a kollégium könyvtára a császári hadsereg pusztításainak esett áldozatul.

Az Európa egyetemeire induló diákokat messzemenően támogatta a fejedelem. Amint tudomására jutott Szent István király római alapítványa, elrendelte, hogy a Gazdasági Tanács az esztergomi érsekség jószágának jövedelméből 50–50 arannyal indítson Rómába három ifjút. Az új magyar állam diplomáciai kapcsolatai rávetültek a kultúrára is, és talán itt hoztak leginkább tartós sikert. XII. Károly svéd király a greifswaldi egyetemen négy magyarországi protestáns diák számára alapított ösztöndíjat, és 20 ezer tallért küldött az eperjesi kollégiumnak. Anna angol királynő támogatásával az anglikán templomokban 11 ezer forintot gyűjtöttek össze a nagyenyedi kollégium számára. Kray Jakabot arra bíztatta Rákóczi, hogy tehetséges fiát mérnöknek képeztesse ki, mert arra van most legnagyobb szüksége a hazának. Az ifjú Dobozi Istvánt államtudományi tanulmányok végett akarta német egyetemre indítani. A központi hatalom pártját alkotó csoport tagjai – Roth, Zimmermann, Hellenbach – fiaikat a hallei egyetemre küldték.

Idő híján az oktatás belső rendjének, anyagának intézményes átalakításáig nem jutottak el. A szándék irányát azonban a természettudományokat és a tapasztalatokra építő oktatást támogató ösztönzések világosan mutatják. 1706-ban Ráday Pál a sárospataki kollégium számára matematikatanárokat kért Jablonskitól, és Comenius unokája megígérte, hogy mihelyt a béke helyreáll, Magyarországon matematikaprofesszorokban sem lesz hiány. Majd – ajánlatára – a fejedelem 500 tallér ösztöndíjjal támogatott egy matematikushallgatót, hogy tanulmányai végeztével Magyarországra jöjjön. Rákóczi felelevenítette a régi egyházi alapítványokat, újakkal növelte az iskolák jövedelmi forrásait a kincstári javakból, és rendkívül sok alkalmi segélyt adott. Pápai Páriz a nagyenyedi kollégium javára 600 forintot kapott. Főurak, nemesek, mezővárosok polgárai ugyancsak támogatták az iskolákat, Károlyi például az enyedi kollégiumot segítette. A központi kormányzat politikusai és vállalkozói - Hellenbach, Roth, Ráday, Kajali, Lányi, Szirmay, Bulyovszky, Jánoky és társaik – az eperjesi akadémia számára létesítettek tőkésített alapítványt 1708-ban. Az új magyar állam iskolapolitikája a súlyos háborús viszonyok ellenére is biztosította a folyamatos tanítást: Kassán a háború alatt 6–700 diák tanult, a nagyszombati egyetemen 1705-ben 880 hallgatót tartottak nyilván. A Rákóczi feltétlen híveként német és szlovák nyelven oktató Bél Mátyás tanítványainak száma megkétszereződött. Missovitz Mihály igazgatása alatt hirtelen felvirágzott a rozsnyói evangélikus gimnázium. Az eperjesi kollégium élére hazatért Rezik János és Simándy István Sárospatakra közel félszáz fizikai kísérleti eszközt hozott Hollandiából.

Hatálytalanították Szentiványi állami cenzori jogát, és 1704 elején a nagyszombati nyomdában nyomtatták ki a Recrudescuntot. Rákóczi kettéválasztotta az egyházi és világi cenzúrát. A rozsnyói tanácsülés döntése szerint a vallási, erkölcsi és irodalmi tárgyú műveket a tankönyvekkel együtt két–két szenátor bírálta el. A politikai tárgyú és katonai műveket Rákóczi és Ráday, távollétük esetén pedig Bercsényi ellenőrizte. A fejedelem szigorúan megkövetelte, hogy a hatalma alatt levő országrész nyomdáiból politikai célkitűzéseit veszélyeztető művek ne kerüljenek ki, s gonddal szervezte meg a hazai és a külföldi közvélemény formálására szolgáló tájékoztatást. Újságot adott ki Mercurius Hungaricus, majd Mercurius Veridicus ex Hungaria címmel. A javarészt haditudósításokat közlő, latin nyelvű, az európai közvélemény tájékoztatására szolgáló első magyarországi újságból 1705–1710 között – jelenlegi ismereteink szerint – hat szám jelent meg. Kiáltványok, tájékoztató írások, röpiratok igyekeztek semlegesíteni, cáfolni a Habsburg-kormányzat propagandáját és megnyerni Európa, vagyis a világ népeit.

Megszervezték a hadsereg központi gyógyszerellátását, a hadigondozást, a sebesültek gyógyítását, és gondoskodtak a rokkantakról. Közkatonák ingyen kaptak gyógyszert, a tiszteknek fizetniök kellett. A sebesültek ellátását a sójövedelemből fedezték, majd az elkobzott birtokokból létrehozták az országos ispotályalapot. A curatoriumokat, a gyógykezelést Lang Jakab Ambrus tábori főorvos, „physicus aulicus” szervezte meg. A hadiözvegyek és hadiárvák segélyekben részesültek. Gondoskodtak az elesett katonák gyermekeinek ingyenes iskoláztatásáról. A pestist országos rendszabályokkal igyekeztek megfékezni.

Az építkezések katonai célokat szolgáltak. Érsekújvárt Riviere, Munkácsot Damoiseau francia hadmérnökök tervei szerint új bástyákkal, védőművekkel erősítették meg. Rendbehozták és korszerűsítették Ecsedet. A vízi szállítás érdekében szabályozták a Tisza egyik szakaszát, betömették mellékágát, a Karcsát. Felmerült Rákóczi elgondolásai között, hogy Szatmárt várossá építteti, kimért utcákkal, tervezett épületekkel. VihnyénKarlsbad mintájára – a fejedelmi udvar nyári rezidenciáját rendezi be, igényes fürdőt létesít. Munkácsot és Ecsedet csatornával tervezte összekötni a Tiszával, s foglalkozott az Ecsedi-láp megcsapolásának gondolatával is, miként a korban mindenütt Európában a reneszánsz óta, a tudósokat és az államfőket a természeti viszonyok célszerű kiigazításának elképzelései vezették.

A hadsereg vezérkarának és az állam vezető politikusainak kiképzését a Testőr Társaság vagy Nemesi Társaság szolgálta. 1707-ben Kolozsvárott az alapító ünnepségen Ráday Pál üdvözlő beszédében a műveltség új értékrendjét vázolta fel: a nemesi származás önmagában senkit nem tesz kiválóvá, igazán nemessé a képzettség, a tanultság, a jó erkölcs tesz.

Vallások és világnézetek

A kolozsvári kollégiumban kézikönyvként használták Szatmári Papp János Philosophia prima seu metaphysica (A legfőbb filozófia, vagyis a metafizika) című, 1682-ben Franekerben kiadott művét. Ugyancsak Descartes tanításait ismertette a test és a lélek viszonyáról Szatmárnémeti Sámuel Metaphysica contracta (Rövid metafizika) című műve. A karteziánus nagyszebeni városi orvos és királybíró, Andreas Teutsch önálló módszertani bevezetéssel adta ki Poiret legismertebb filozófiai munkáját. Atomista filozófiát tanított a nagyszebeni akadémián az Eperjesről 1686-ban távozni kényszerült Czabán Izsák. A kolozsvári Régeni Pál Mihály nemcsak a kartezianizmus egész gondolatrendszerét fogadta magába, hanem nemzetközi figyelmet keltve szólt bele a Descartes filozófiája körül folyó nemzetközi világnézeti vitába. Még két karteziánus tankönyvet adott ki, 1689-ben és 1700-ban, terveit azonban Kolozsvárra hazatérve nem tudta megvalósítani.

Tudományok

Szőnyi Nagy István Magyar oskolája a hangoztató módszerrel új utat vágott az olvasás tanításában. Kolozsvárott, saját bevallása szerint, írástudatlan idősebbeket sikerrel vezetett be a betűismeret tudományába. Pápai Páriz felismerve a gyermekek és ifjak testi nevelésének fontosságát, hangsúlyozta, hogy a test gyakorlása, fegyelmezése a lelkierő próbája. A híres neveléstani könyv, a pietista Francke Oktatás a gyermeknevelésről (1711) című munkája Bárány György magyarításában jelent meg. Legfőbb érdeme, hogy leszögezi: amíg a vallás, a történelem, a geográfia, a grammatika elemeit anyanyelvükön el nem sajátították, addig nem szabad a gyermekeket latinra fogni. Megállapítja, hogy a nemesi gyermeket ugyanolyan szigorral kell nevelni, mint az egyszerű szülők sarjadékait.

Az oktatásban már helyet kapnak a reáliák, a földrajz, a számtan, s felismerik a gyakorlat, a szemléltetés nagy jelentőségét: a botanikát a kertben vagy a mezőn, füvek, fák, virágok természetes környezetében ajánlják tanítani. A földrajzot mappák vagy „országtáblái” segítségével oktatják. Tudatosan állítják a különös gonddal művelt retorikai képzés szolgálatába a jezsuiták példája nyomán az iskoladrámát. Tantárgyként tanítják a fogalmazást, az irodalomtörténetet, a verselést és a szónoklást.

A természettudományok kevés, de jelentős alkotása Descartes szellemében fogant. A karteziánus fizikát Régeni Pál Mihály, a kolozsvári unitárius kollégium későbbi tanára foglalta össze (Physica contracta. Lipcse, 1689).

Történetírás, nemzeteszmék

Czegei Vass György, Kolozsvár alkapitánya a városi és hadi események dokumentumait jegyezte fel. A polgárnaplók – mint a kolozsvári kézműves Szakál Ferenc, a nagykőrösi Balla Gergely magyar, a kassai Schiessler Gáspár és a soproni Ritter János német feljegyzései – a városok földrajzi fekvéséből adódó különbségek mellett is jól kifejezik a magyarországi polgárok és a polgárosodó paraszti rétegek közös igényeit az erős, békét és rendet tartó államra.

Dráma, próza, vers

A dráma legfőbb művelői és színterei most is, miként a század előző évtizedeiben, az iskolák. Sopronban, Nagyszombatban, Trencsénben, Iglón, Eperjesen, Rozsnyón, Kolozsvárott, Nagyenyeden, Szebenben és más helységekben 1687–1711 között a különböző felekezetű iskolákban pedagógiai céllal adtak elő nagy számban drámákat. Az ostromzár alatt élő Szebenben és Rákóczi országrészén egyaránt felhangzott a drámai játékot bevezető prológus. 1707-ben a szebeni jezsuiták az „asszonyok kedvekért”[15] ismételték meg előadásukat. Esterházy Pál herceg Nagyszombatban színpadot építtetett (1692). Felvinczi György 1696-ban engedélyt kért és kapott a császártól, hogy a királyságban és Erdélyben magyar és latin nyelven tisztességes és komikotragédiákat adjon elő, az ész kiművelésére és a lélek felvidítására. A Kalocsai komédiát (1670–1700) a társadalmi visszásságokat bíráló hang jellemezte. Első ismert betlehemes játékunkat, vidám népi bemondásokkal, tánccal fellépő pásztorokkal, 1684–1694 közt jegyezték le.

Kolozsvárott, a jezsuita Academia Claudiopolitanán az 1702. július 6-án bemutatott A tisztelet házassága, avagy Korvin Mátyás fogolyból Csehország királyának veje lesz című latin „theatrum”-nak egyetlen női szerepét az akkor tizenkét éves Mikes Kelemen játszotta. Az előadásaok nyelve még többnyire latin volt, de már számítottak a különböző rendű magyar, német és szlovák nézőkre. A magyar nyelvű Kinizsi-drámát (1699–1700) az epilógus szerint világi nézőközönség előtt játszották. A Nagyenyeden előadott magyar Cyrus drámában Miskolci Csulyak Zsigmond rendezői utasításai szerint a színész a városok népére tekintett (1698). Az unitáriussok Kolozsvárott 1694–1700-ban az előkelő közönségnek rendezett latin darabokat a város közrendű népének magyarul ismételték meg. Pápai Páriz magyarul írta meg az enyedi kollégiumban többször előadott Izsák és Rebeka házasságát (1703). Missovitz Mihálynak Rozsnyón az evangélikus kollégium diákjaival előadott Mátyás-drámáját magyar prológus vezette be.

1688-ban húsvétkor a trencséni jezsuiták Lipót császárt Magyarország szabadítójának ábrázolva, hosszú latin drámával ünnepelték. Pozsonyban 1689-ben a törökön és a huszitákon győzedelmeskedő Mátyás királyról előadott drámát ugyancsak Lipót császárt magasztaló dinasztikus történetszemlélet hatotta át. Hasonlóképpen a Habsburg császár uralmát dicsőítő drámával, a Rediviva Ungaria előadásával fogadták Neuhausban a gyermek Rákóczit.

Missovitz Mihály négy színjátékát 1705–1708 között évenként mutatták be a rozsnyói evangélikus gimnázium növendékei. 1705-ben, minden bizonnyal közvetlenül a szécsényi országgyűlést megelőzően előadott darabját, a Fata Ungariaet, a nemzeti királyság és az állami önállóság eszméje hatotta át. 1708-ban előadott Cyrus] drámájának központi gondolata és mindent megoldó jelképes szereplője: Amor Patriae.

Pápai Páriz már említett drámájában Izsák és Rebeka bibliai történetét az erdélyi leánykérés és lakodalom képsoraivá korszerűsítette. Bírálta a nemességet, elítélte a lustákat és a henyélőket.

Az elbeszélő próza írói már új olvasóközönségre számítottak. Esterházy Pál megbízásából Bécsben adták ki a vásárok közönségének ékes magyar nyelven elbeszélő középkori legendát, a Szent .Patricius purgatoriumjáról való históriát]. Felvinczi György műve, az Igen szép história (Lőcse, 1689) hagyományos bibliai történetet mond el antitrinitárius szemléletben, szép erdélyi tájleírásokkal és párbeszédekkel. Középkori szépprózai anyagot dolgozott fel Haller János (Hármas Istória. Kolozsvár, 1695) kiegyensúlyozott prózában, novellisztikus fordulatokkal és anekdotikus elemekkel.

Művészetek

Kiemelkedő szépségű a kolozsvári unitárius templom reneszánsz szószéke, mennyezetén az egyház nemzetközi szimbólumával, a fiait vérével tápláló pelikánnal. A kazettásan osztott, sík famennyezetet, a karzatot és a padokat helyi mesterek festették. A nyárádszentimrei mennyezeten mitológiai és történelmi rajzok vannak, a hollón lovagló Nagy Sándor, a magyar díszöltönyben zenélő Szent Dávid, szirének, najádok és a halál rémképe. A csíkszentmártoni templom mennyezetét székely asztalosok festették ki. A ketesdi és magyarbikali mennyezet, valamint a vistai karzatfestmények s a szántai mennyezet színpompás virágmintáit a gyalui Asztalos János készítette. Sajátos minta és színvilág jellemzi a kalotaszegi mennyezet-, karzat–és padfestményeket. A csíksomlyói kápolna kazettás mennyezetét ismeretlen, valószínűleg olasz származású szerzetes-festője barokk díszítéssel festette ki.

A Tiszántúlon és a visszafoglalt területeken a különböző felekezetű falusi templomokat többnyire ugyancsak sík famennyezettel építették újjá. A protestáns templomok – Csaroda, Ófehértó, Csempeszkopács – neszelt falait gazdag reneszánsz ornamentikával díszítették. A magyarszecsődi templomban a virágdíszes, festett táblára a tízparancsolat nagyar szövege került, s a szentélybe is feliratot festettek (1699). A templomépítés módja katolikus és protestáns területeken most már elvált; a fa harangtornyok főleg a protestáns vidékre jellemzőek.

A templomok falában elhelyezett halotti emlékek, az epitáfíumok stílusa és művészi színvonala nagyon változó. Jelentős értékű a szepesszombati Gross család epitáfiuma (1688).

A köztéri szobrok a városok középpontjába nemegyszer polgári áldozatkészségből kerülnek. Győrött 1688-ban Mária-szobor hirdeti Buda visszafoglalásának emlékét. Sopronban 1695-ben és 1701-ben emelnek Szentháromság-szobrot. Pesten a városi tanács az 1691-i pestisjárvány emlékére Szentháromság-szobrot, Budán 1703-ban Jónás Mátyás üvegesmester a mai Jakobinusok terén Mária-szobrot állíttat. Jelentősebb az 1690-ben létesített alapokra 1706-ban emelt Szentháromság-szoboremlék: az oszlop tetejét díszítő szobrot Kollonich ajándékozta a városnak, a többi már Budán letelepedett mesterek – Venerio Ceresola, Bernardo Feretti, Francesco Giuseppe Barbieri – munkája. Majd a budai városi tanács 1709-ben a pestisjárványtól való megszabadulásra újabb Szentháromságszoboremlékről határozott, és ezt, a város első jelentős szobrászati értékű alkotását, 1710–1711-ben Hölbling János építőmester, Vogl Konrád kőfaragó, Barbieri, majd Unglich Fülöp kismartoni mester közösen készítette.

A világi építészet súlypontja a nagybirtokra és a városokra helyeződött. Esterházy Pál Fraknón építkezett, 1687-ben a nádor lovas szobra került a kastélyra, s még 1696-ban is számos kőfaragó, szobrász, soproni mester és egy Pallas nevű stukkátor dolgozott az épületen. brunóci (Nyitra vármegye) várkastélyát 1687–1695 között építtette át egyemeletes, lakályos rezidenciává. Az aulikus nagybirtokos új életformáját szolgálta Savoyai Eugén 1702-ben Ráckevén Johann Lucas von Hildebrandtnak, az ausztriai német barokk egyik legjelentősebb mesterének tervei szerint épített kastélya. Korszakunkra épült újjá a csáktornyai kastély, a Zrínyiek törökellenes harcainak emlékét idéző, 1680 körül készült festményekkel. Az elhanyagolt és leromlott birtokait elfoglaló II. Rákóczi Ferenc a sárospataki és a nagysárosi kastélyt tette lakhatóvá, s nagy gonddal hozatta rendbe a háromemeletes ecsedit. Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyát 1694-ben állították helyre.

A köznernesek ugyancsak igyekeztek korszerűsíteni kúriáikat és kastélyaikat. A dunántúli boltíves, tornácos köznemesi kúriák első emléke a sümegi Cseh László-féle tornácos ház. Klobusiczky Ferenc 1686-ban emeletet húzatott zétényi (Zemplén vármegye) kastélyára. Orosz Pál 1690-ben Ispán Ferenc egykori igen szép mikóházi kastélyát restauráltatta. Szirmay István pazdicsi (Zemplén vármegye) kastélyának főtermét Metzner Ézsaiás eperjesi festő keze alól kikerült történeti festmények ékesítették. A szabad királyválasztás történeti jeleneteit ábrázolták a Perényi család nagyszöllősi kastélyának festményei.

Az Esterházy Pál fraknói kastélyában elhelyezett nagyméretű kompozíciók a család tagjainak török harcait ábrázolják. A kismartoni kastély freskói a mitológia és a magyar múlt jeleneteivel, ókori hősök és magyar királyok képeivel és a Szent Korona középkori országainak allegorikus ábrázolásával a régi nagyság, a magyar állam eszmevilágát sugározzák.

A városok arculatát a polgárság és az intézmények építkezései formálták. Sopron most kapta meg barokk jellegét. A lőcsei Spillenberg-ház az átmeneti stílus emléke (1683). A pesti és a budai városházát 1702–1710 között helyi mesterek építették. Pest-Pilis-Solt vármegye már 1695-ben megépíttette vármegyeházát Pesten. Nagyobb szabású kincstári építkezés volt az 1686–1696 között épített budai fegyvertár (Zeughaus). Széchényi György érsek 1692-ben létesített alapítványt rokkant katonák otthonára, a pesti invalidusház, a kétezer személyt befogadó épület alapjait azonban csak 1717-ben rakták le Anton Erhard Martinelli vezetésével, valószínűleg Josef Emanuel Fischer von Erlach tervei szerint.

Rákóczi állami építészeti terveit nem tudta megvalósítani, energiáit a katonai célok, várerődítési munkálatok kötötték le 1704–1710 között.

A városok helységük eseményeinek megfestésére adtak megbízást, miként Eperjes és Somorja. Új, a kolozsvári unitárius diákok magyar társasága köréből ismert szokás, hogy újév, születés, névnap, esküvő alkalmából képíróval festetett emléklappal (charta pictore picta) tisztelik meg az ünnepeltet. A korszak legkiválóbb magyar művésze, az eperjesi születésű Bogdány Jakab Londonban élt, Anna királynő udvari festője volt.

Az új magyar állam fejedelmi udvarában két jeles művész tehetsége ért be. Mányoki Ádám először 1708-ban Sárospatakon, majd 1712-ben Danckában festette meg Rákóczi arcképét. Ez a piros tetejű kucsmás képmás nemcsak a magyarországi, hanem a 18. század eleji európai portrépiktúrának is kiemelkedő, kivételes teljesítményű alkotása. Mányoki ecsetje alól került ki később Ráday Pál portréja és felesége, lánya egész alakos képe. Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Sréter János, Pekry Lőrinc, Károlyi Sándor és feltehetően Bottyán János egykorú olajfestményeinek mestere ismeretlen. Ugyancsak ismeretlen művészek alkotásai a szabadságharc csatajeleneteit és Rákóczi követeinek portai fogadását megörökítő olajfestmények.

Magyarország visszafoglalása az európai éremművészetet néhány évre ellátta témával, de magyarországi alkotást csak egyet ismerünk. Warou Dániel Rákóczi megbízásából három emlékérmet készített. Az első, az 1705 tavaszán a szabadságban megindulásának emlékére vert érem, Rákóczi jobbra néző mellképének hátlapján Libertast ábrázolja. a másdik az 1705 novemberére tervezett erdélyi fejedelmi beiktatásra készült, a harmadik pedig a szécsényi országgyűlés vallástörvényének emlékére.

A rézmetszet kikerült a könyvek lapjairól, és kép, röplap, képújság formájában önállósult. Illusztrált és politizált, tájékoztatott, nevelt és befolyásolt. A Nosce te ipsum felirattal és magyar verssel ellátott nyomtatvány valószínűleg felvidéki nyomdából került ki (1689), képe, az emberfejű madár és állattestű szfinksz az egyetemes emblémakincsnek egyetlen ismert, ponyvára került kultúrterméke. A ponyván árusított metszetnyomatok másik nagy csoportját a kegyképek alkották. Sokat a nagyszombati nyomdában nyomtak, ahol a század végén egyre több rézmetsző tűnt fel, Bécsben is készültek dúcok, Esterházy Pál udvari rézmetszőt tartott, Greischer Mátyást. A magyarországi események külföldi rézmetszők sokaságát foglalkoztatták.

A rézmetszetek sorozatából tömeghatásukkal emelkedtek ki a kalendáriumi címlapok. A magyar barokk művészet leggyakrabban használt, a Patrona Hungariae-gondolatot kifejező képe először Hevenesi Gábor Ungaricae Sanctitatis Indicia] című életrajzgyűjteményében 1692-ben látott napvilágot, J. Schott, Nagyszombatban is dolgozó bécsi rézmetsző alkotása: István király felajánlja a koronát Szűz Máriának. A Habsburg-kormányzatot bíráló képi ábrázolások új hullámát Thököly harcai hívták életre, a metszetek külföldi művészek alkotásai voltak. 1690-ben jelent meg a Nádasdy, Zrínyi, Tattenbach és Frangepán arcképét reneszánsz virágmintákkal keretbe foglaló lap. A törököt kiűző háború magyar társadalmát örökítették meg Ernst Burchard von Birckenstein hadmérnök metszetei. Valószínűleg a magyar társadalom életéről forrásértékű zsánerképei miatt lett a századvég legnépszerűbb könyve: 1686–1699 között összesen öt kiadása jelent meg.

Rákóczi szolgálatában nem állott rézmetsző, felismervén azonban a műfaj nagy jelentőségét, Mányoki Ádámmal külföldön akarta elsajátíttatni a rézmetszés tudományát. A nagyszombati, a koroncói ütközetet, az ónodi országgyűlés véres jelenetét és Nagymajtényt külföldi mesterek metszették rézbe. A bécsi Historischer Bildersaal közli Sopron ostromát, Kökényesdi László követ fogadását, a turóci követek ónodi tragikus végét, Bezerédj és Ocskay kivégzését. A Rákóczi-szabadságharc ihlette meg Rugendas augsburgi rézmetszőt. S. Thomassin párizsi sculptor regius az európai uralkodók képeit ábrázoló rézmetszet-sorozatába illesztette Rákóczi balra néző mellképét.

Az iparművészetre jellemző volt, hogy az egyes művészeti ágak között a tömegcikkekre kezdett áttolódni a hangsúly. Az ötvösművészet irányát a megrendelők szabták meg: a főurak, az egyházak és főleg a főpapság Stílusát pedig már a századfordulón az európai ötvösművészet központjának számító Bécs növekvő vonzereje alakította. Pozsony, Nagyszombat, Vác, Győr, Magyaróvár, Székesfehérvár ötvösművészetének a háború és az újonnan berendezkedő egyház igényei adtak újabb lendületet. Kissolymosi Gyergyai Mihály ötvöskönyveinek egyik mintagyűjteménye szerint a kolozsvári, debreceni, kassai ötvösök között szoros kapcsolat volt. A kor legkiválóbb erdélyi ötvösművésze, a Felső-Magyarországról származott szebeni Hann Sebestyén kiváló technikai tudás és fantáziagazdagság jellemezte művei ékesen bizonyítják a magyarországi barokk ötvösművészet magas színvonalát. A Rákóczi-hadsereg tisztjei főleg Selmec-, Beszterce- és Körmöcbánya ötvöseinek adtak munkát. Rozsnyói mester munkája a Lányi Pál nevével, virág- és gyümölcs-vésettel díszített, aranyozott ezüst gyümölcsöscsésze (1703).

A század végén kedveltek lesznek az ón-, az üveg, a réz- és a cserépedények. A marosi református egyházmegye adomány-jegyzőkönyvéből világosan kitűnik az új tendencia: az arany- és ezüstedények megritkulnak, inkább óntányért, ónkannákat adományoznak. Köznemesek és polgárok holmijai között sokféle rézholmi, például írókészlet, üst, gyertyatartó stb. ugyancsak gyakran előfordul.

A habán kerámiák között az aratócéh emblémájával díszített korsó, a szabócéh-jelvényekkel kifestett palack (1698), a fazekascéh jelvényeit viselő céhkancsó polgári megrendelőkre vall. A figuratív ábrázolás korai emléke az 1698-as évszámot viselő, kuruc vitéz és szőlőfürt motívumával ékesített ónmázas palack.

Agyagiparunk a habán kerámiával egybetartóan, annak hatásaival átjárva fejlődött. A 17. század végére kialakultak regionális körzetei: az alföldi, a dunántúli, a felvidéki és az erdélyi fazekasság. A szentesi és a mohácsi máz nélküli feketeedények sajátos technikai eljárása török hatásra tekint vissza. A kalotaszegi fazekasság névjeles, évszámos, sajátos díszítéssel gazdag kályhacsempéi a forrásanyagban 1698-tól kimutathatóak.

Üvegművességünk olasz, cseh, sziléziai hatásokat magába építve, a habánok és a korabeli népies fazekasság hatását hordozva érkezett el a manufaktúraipar küszöbére. Úri és parasztüvegeink egy részét valószínűleg habán iparosok látták el díszítő festéssel, s a porumbáki üveg változatos formájú termékeiben ugyancsak az újkeresztény iparosok hatása ismerhető fel. Az úri és a parasztüveg a 17. század utolsó negyedében különült el egymástól.

A színes zománcfestéssel díszített üveg legszebb emléke a Felső-Magyarországon készült, ónkupakos, pincetokba való palack, virágbokrétával, a leveles ágak között az Andrássyak címerével és 1696-os évszámmal. Erdélyi hutából került ki a 17. század végén a fehér-fekete zománcfestésú, virággal és a kétfejű sas császári címerével ékesített gyömbértartó és a 18. század elején készült, csavaros, ónkupakos, rózsa, szegfű, tulipán díszítésű palack. Az európai üvegművesség új korszakát jelző gravírozás, csiszolás, aranyozás 17. századi megjelenésével csaknem egyidejűleg tűnt fel a hasonló díszítő eljárás a magyarországi és erdélyi üveghuták készítményein is. Mikes Mihály 1693-ból való palackja kristálytiszta anyagával, gravírozott, aranyozott díszítésével az erdélyi üvegművesség magas színvonalát és a kristálystílus hatását mutató átmeneti forma. A metszés új üvegfajtát igényelt, az ólomüveget. II. Rákóczi Ferenc fedeles kancsója, mely tizenkét oldalára hasábosan csiszolt testű, gravírozott és tűzaranyozott ezüstkeretbe van foglalva, a kutatók feltételezése szerint valamelyik Rákóczi-hutában készült. Nevezetes az erdélyi, 1685-ös évszámjelzéssel, Bethlen-címerrel és G. B. monogrammal ellátott, ún. jégüvegből való palack. A dunántúli és a felső- magyarországi üveggyártás alkotásai a velencei hatást tükröző, főleg templomok számára készült, színes üvegcsillárok. A legszebb a Zboró melletti Sztebnikhután készült, kehelyszerű gyertyatartóval ellátott csillár.

A művészi vasöntésnek Európában a 17. században már kibontakozó gyakorlatára Magyarországon és Erdélyben halvány nyomok utalnak: Apor István, a csíki vashámor bérlője Bécsből hozatott vasöntő mintákat. A hagyományosan művészi színvonalú harangöntés díszítő motívumai országrészenként változóak.

A fémöntő művészet sajátos, kor követelte iparága a fegyvergyártásban, az ágyúdíszítésben érvényesülhetett leginkább. II. Rákóczi Ferenc ágyúit a Pro Libertate jelszóval övezett Magyarország címere, valamint Rákóczi és Erdély egyesített címere díszítette. A vaskovácsművesség jeles darabjai kerültek ki a lakatgyártók keze alól. Hartel János erdélyi puskaműves keréklakatos puskáinak lakatlemezét Szent György vésett képe díszíti. A századfordulóra a tömeg- és mindennapi használatú szablyák egyszerűbbek lesznek, a díszszablyák viszont gazdag nemesfém díszítést kapnak, miként azt a korszak nagyszerű fegyver- és ötvösmestere, a kolozsvári Kapustrán Tamás kezéből kikerült kardok bizonyítják.

Ember Győző

Az Országos Főbiztosság

A kétféle biztosság közötti szoros együttműködés Erdélyben is megkívánta, hogy a biztosi kerületeket párhuzamosan szervezzék meg, és a kerületi biztosságok székhelye azonos legyen. Erdélyt négy biztosi kerületre (districtus) osztották, ezek székhelye Szeben, Brassó, Kolozsvár és Déva volt. Az Országos Biztosság kerületeinek az élén országos segédbiztosok (adjuncti commissarii provinciales) állottak, akik az Országos Főbiztosságnak és azon keresztül a Guberniumnak voltak alárendelve.

Vörös Károly

A polgárság

Hagyományos ipari és kereskedelmi tevékenységében így mintegy visszafogva – az 1730-as években Bél Mátyás a régi szabad királyi városok legtöbbjének már hanyatló gazdasági életéről panaszkodik, melyben egyre nagyobb szerepet játszik, ahol volt, az iparosok szőlőbirtoka –, a polgár emelkedése, a céhes polgárból a tőkés vállalkozó irányába történő előrelépés a század közepéig még csak egyes esetekben, néhány nagyobb városban: Pesten, Pozsonyban, Erdélyben pedig Kolozsvárt, Szebenben, Brassóban indult meg.

Értelmiség

1765-ben Erdély csupán négy református kézen levő nagy múltú kollégiumában (Nagyenyed, Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely) összesen 2622 diák tanult; az egyes iskolai fokozatok közötti arányokat a létszámra második helyen álló vásárhelyi kollégium adatai érzékeltetik: itt 95 a főiskolás, aki a papi pályára kap kiképzést (létszámuk 1744-ben 112 volt, s az ellátásukhoz szükséges liszt előteremtése is már gondokat okozott), és 678 a közép- és alsófokon tanuló diák. Hozzátéve ehhez a többi felekezetek növekvő számú fő- és középiskoláit (1766-ban egy katolikus kollégium, öt evangélikus szász gimnázium, egy unitárius kollégium és két unitárius gimnázium), látható, hogy a társadalom emelkedési igényének kielégítésében az iskolázásnak Erdélyben sincs csekélyebb szerepe, mint Magyarországon.

Ami az igény növekedését, terjedését különös élességgel mutatja, az a románság soraiban is megfigyelhető megjelenése. Az unióból származó emelkedési és művelődési lehetőségeket megérezve, a század elejétől kezdve román diákok is megjelennek elsősorban a jezsuita és piarista kollégiumokban. 1727 és 1754 között például a besztercei piaristáknál évi átlagban öt–hat román diák tanul, köztük a román művelődés olyan kimagasló alakja is, mint a későbbi történetíró Sincai, a kolozsvári jezsuitáknál meg már 1703-ban 45 román diák nevelődik, és ez a rend megszüntetéséig végigkíséri – természetesen nem ingadozások nélkül – az összes évfolyamot.

Polgárság

Az 1750. évi adóreform során a városokat jelentőségük és forgalmuk szerint három csoportba osztották: az elsőbe Szeben és Brassó, a másodikba Medgyes, Kolozsvár, Segesvár, Beszterce, Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár, Fogaras, Szamosújvár és Zalatna tartozott, a harmadikba a többi tíz várost sorolták. E beosztásban a polgárosodásnak – nem meglepően – a szász városokhoz kötött volta nyilvánult meg, amely erejével a harmadik sorba szorította le a déli Székelyföld központjait; ám vonzásuktól távolabb Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda esetében a vármegyék és az északi Székelyföld gazdasága képes volt erős vonzású városok kialakítására, egyfajta sajátos, jórészt magyar vagy magyarosodó német (nem szász!) kispolgári réteggel, hivatalnoki és tanügyi értelmiséggel, nyitottabban a polgári fejlődés irányában a feudális-nemzeti privilégiumaiba zárkózó szászságnál.

A kastély és a vár

Érthető, ha a béke beálltával a főurak elhagyják a várakat, és – mint láthattuk”nagy birtokaik központjaiban új kastélyokat építtetnek maguknak, a gazdagabbak városi házakat, olykor kis palotákat is a pacifikált ország központjaiban: Budán, Pozsonyban vagy Kolozsvárt és ezek környékén.

Konfliktusok az életmód jegyében

Czegei Vass László a kolozsvári kollégiumban többedmagával közösen fizet egy német nyelvtanítót, Pálóczi Horváth György 1726-ban német szóra küldi két fiát Eperjesre.

Kosáry Domokos

A protestáns egyházak

A legelterjedtebb egyházi műfajt azonban a feudális nagyúri családok tagjainak esküvője, temetése alkalmával elmondott ünnepi prédikációk képviselték. Ezek adták a legtöbb alkalmat a református lelkészeknek, tanároknak arra, hogy nevüket nyomtatásban megörökítsék. E szónoklatok rendszerint magukon viselték a késő barokk egyházi retorika azon fő vonásait, amelyek katolikus oldalon is megtalálhatók: az allegóriákkal, metaforákkal zsúfolt, bonyolult stílust, a hajbókolást nagyurak és címek előtt. A legelismertebb ily református egyházi szónokok közül idézzük itt Verestói György (1698–1765) kolozsvári tanár, utóbb erdélyi szuperintendens példáját, akinek számos jellemző prédikációja jelent meg nyomtatásban.

Görögkeletiek és unitusok

A jezsuita kollégiumok Kolozsvárott és más erdélyi városokban megkönnyítették a román tanulók, főként a papok, nemesek fiainak felvételét, és ezzel a papok jobb előképzését is.

Közép- és felsőoktatás. A jezsuiták.

Pedig Mikes Kelemen, aki egykor, a század elején, a kolozsvári jezsuita konviktus neveltje volt, franciaországi tanulságok nyomán, a messzi távolban, törökországi levelei egyikében már 1725-ben világosan megírta, hogy „a mi boldogtalan országunkban” a nemesifjúnak nincs módjában „a tudományokat és a mesterségeket” megtanulnia. „Csak a deák nyelvet, és egyebet nem tanulván … e nyolc vagy kilenc esztendeig való tanulásnak se maga, se az ország hasznát nem veszi.”[16] Utóbb, midőn az új nemesi igények idehaza is tudatosabbá váltak, Orczy Lőrinc verse hasonló szempontból vetette fel a kérdést:

Érdemes-e vajjon, hogy kilenc esztendőt
Gyermek deák nyelvért veszejtse az időt
Ki jövén ne tudjon, hanem csak veszendőt?[17]

A 18. század derekán a kérdés már valóban inkább csak az, hogy a diák hasznos tanulással tölti-e idejét. A század küszöbén ezenkívül még az is, hogy egyáltalán rászoktatható-e, főleg, ha a feudális uralkodó osztályhoz tartozik, a társadalmi fegyelem azon minimumára, amely nélkül tanulás nem is képzelhető. Bethlen Miklós még arról ír, hogy a neveletlenség szülte a sok „nyomorgató, istentelen” vagy éppen „bolond, egymással ellenkező, egymás házait elrontó” főnemest. Mert hiába adták iskolába, „tizenkét esztendő múlva kijött egy mindenfelé ordító, visító, nyerítő nagy vadszamár”.[18] A fiatal nemesi nemzedék társadalmi fegyelmezése, az értelmes illem minimumának kötelezővé tétele mint alapfeltétel minden továbbihoz magában véve sem lebecsülendő eredmény. S ebben, minden tartalmi hiányosságtól függetlenül, az egykorú iskoláknak, s köztük – a többséget tekintve – első helyen a jezsuita iskoláknak is része volt.

1765-ben a Magyarországon (Erdély nélkül) működő katolikus latin (vagyis közép- és felsőfokú) iskoláknak még mindig 50%-a, 62 közül 31 volt a jezsuiták kezén, pedig ekkorra már felfejlődött a piarista hálózat is 19 iskolával, nem számítva azt a három újat, amely éppen az évben kezdett létrejönni. A maradék megoszlott a többi rend között: a ferencesek a minoritákkal együtt hat, a pálosok két, a domonkosok, premontreiek és bencések egy-egy iskolát tartottak fenn. A jezsuiták régi, 1599-ből származó tantervén (Ratio) az udvar óhajára 1735-ben közzétett új Typus hozott némi változást, így a történelemoktatás bevezetésével, bár persze csak mellékesen és a provinciális rendi történetfelfogást propagálva.

A jezsuita iskolák, beleértve a legfelsőbbet is, mind egy szinten kezdődtek, de nem mind emelkedtek egyformán magasra. Kezdő osztályokat két, grammatikai szintű középiskolákat további hat helyen tartottak fenn. Teljes és nagyobb létszámú gimnáziumuk 19 városban működött. Legfőbb középiskoláik azonban felsőoktatási intézményeik keretén belül működtek. A budai és a győri akadémiák összevont filozófiai és teológiai tanfolyamokkal egészítették ki a gimnáziumi tanulmányokat. Valamivel ezek fölött állt az 1657-ben alapított kassai akadémia, amely időszakunkban szinte a semmiből épült ki újra úgy, hogy 1730 után némi túlzással már egyetemnek is nevezték. Hasonló túlzással nevezték olykor egyetemnek a kolozsvári jezsuita főiskolát.

A protestáns iskolák

A református oktatásügy szervezetét úgy tudjuk jól megérteni, ha fentről indulunk ki, a nagy centrumokból, a nagy kollégiumokból. Ilyen volt a két legfontosabb: Debrecen és Sárospatak, valamint három valamivel szerényebb méretű Erdélyben: Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyenyed. A nagy kollégiumok teljes gimnáziummal és azon túlmenően filozófiát és teológiát tanító felső tagozattal is rendelkeztek. Az ilyen főbb, akadémiai szintű központok körül helyezkedtek el a hatókörükbe tartozó első- és másodrendű partikulák, vagyis olyan hatosztályos gimnáziumok, amelyek az utolsó évben már a logika vagy éppen a teológia bizonyos elemeit is tanították. E két kategória együtt vagy 12 iskolát képviselt. Alattuk találjuk azután a különböző szerényebb, nem teljes gimnáziumokat. E partikulák mind valamelyik nagy központi kollégiumot tekintették mintaképnek, útmutatónak. Tanáraik maguk is e központokban tanultak, onnan kerültek – esetleg külföldi tanulmányút után – későbbi állomáshelyükre. Kitörülhetetlen ifjúkori emlékként ezek hagyományait és testületi szellemét hordozták magukban. Az egész egyházi iskolahálózat oktató-nevelő személyzetének utánpótlásáról éppúgy e kollégiumok gondoskodtak, mint a lelkészekéről is.

A debreceni kollégium minden nehézség ellenére a 18. században nőtt erőssé. Az alapítványi szőlőktől az angol, holland, svájci segélyig különböző forrásból származó jövedelmei oly tőkévé halmozódtak, amelynek kölcsönként való kihelyezése révén a kollégium a Tiszántúl fő hitelintézménye lett. A diákok létszáma is emelkedett. Időszakunk végén a szokott felépítésű, hatosztályos teljes gimnáziumban, amely elé legelsőnek egy elemit pótló „abecedárius” osztály került, összesen több mint 1400 tanulót találunk. A felsőoktatás szintjén egy előkészítő év után három év filozófia, majd újabb három év teológia következett. E további hét évfolyamot összesen mintegy 360 hallgató látogatta. Vagyis a kollégium teljes tizennégy évfolyamában együtt ekkor több mint 1760 diák tanult. Ezzel szemben a kollégiumnak mindössze négy professzora, tanára volt. Ezek közül egy a filozófia, három pedig a teológia, a héber nyelv, illetve a görög nyelv és az egyetemes – főleg ókori – történelem köréből tartott előadásokat. Mindez úgy volt megvalósítható, hogy maguk a tanárok csak a filozófia és teológia hallgatóival foglalkoztak, és az ifjúság zömét, a másfél ezer gimnazistát a nagyobb diákok közül kiválasztott praeceptorokra bízták. Hasonló jelenséggel találkozunk a többi kollégiumban is. A nagy iskolai apparátus üzemben tartását tehát alsóbb szinteken – felső irányítás alatt – maga az ifjúság végezte mindegyik kollégiumban, tanulmányi, fegyelmi, ellátási szinten egyaránt. E kollégiumi diáktársadalmak, bár a felső egyházi és világi vezetésnek alárendelten, mindenütt valami külön „saját világot” alkottak. A köznemesi, mezővárosi, falusi kisértelmiségi vagy olykor paraszti származású diákok életében a nemesi tájékozódású késő barokk művelődés vulgáris, népszerű elemei sajátos hagyománnyá fonódtak.

Maga a latinközpontú oktatás itt sem különbözött lényegesen a katolikus iskolákétól. Bessenyei, aki Sárospatakon végezte gimnáziumi éveit, utóbb a jó fegyelmet elismerően emlegette, egyébként azonban éppúgy a lélektelen szajkózás miatt panaszkodott, mint azok, akik a jezsuitáknál tettek szert hasonló tapasztalatra. A tanmenetnek csak általános, bizonytalan körvonalai voltak megadva. Annál jelentősebb volt a svájci és hollandiai tanulmányok után Debrecenbe hazatérő fiatal Maróthi György (1715–1744) kezdeményezése a tanterv és az oktatási módszerek korszerűsítésére, Bél Mátyás és a pietista pedagógia mintája nyomán, Leibniz, Wolff és az új kísérleti fizika szellemében, bár az ortodoxia nagy ellenállása közben. Az ő tanítványa és bizonyos szempontból munkájának folytatója volt Hatvani István (1718–1786), aki Svájcban, Hollandiában teológiát, orvostudományt, fizikát tanult, majd hazatérve 1749-től kezdve több mint három és fél évtizeden át oktatta Debrecenben filozófiára s annak keretén belül természettudományokra a fiatal nemzedéket. Világnézetileg megmaradt a vallás és az egyház oldalán, utóbb a nemesi felvilágosodással szemben is, de karteziánus felfogása már Newton, Wolff és a holland fizikusok korszerű eredményeivel bővült.

Erdélyben Huszti Andrást, a kolozsvári kollégium első jogtanárát, aki az egyoldalú teológiai műveltséggel szemben a politikai, gazdasági ismeretek fontosságát hangsúlyozta, az egyházi ortodoxia megfosztotta katedrájától. Más egyházak iskolái közül a kolozsvári unitárius kollégiumot és az 1754-ben Balázsfalván megnyílt első erdélyi román unitus középiskolát kell említenünk.

Cenzúra, nyomdák, könyvek

A jezsuiták két másik főiskolájuk székhelyén is szereztek nyomdát maguknak: a kassait 1715-ben vették át, a kolozsvárit pedig 1727-ben rendezték be. A protestáns nyomdászat két fő központja, a reformátusok kezén, Debrecen és Kolozsvár volt.

Természettudományok

Hell Miksa jezsuita tanár előbb Nagyszombaton, majd Kolozsvárott kezdett csillagvizsgálót felállítani, 1755-ben pedig a bécsi csillagvizsgáló igazgatója lett.

Képzőművészet

Erdélyben Kolozsvár lett az új építészeti törekvések első, jelentős központja. A század közepén kezdett azután melléje felzárkózni Marosvásárhely, amelynek piacterén 1759-1772 közt építették a Tholdalagiak a francia származású Luidor János tervei szerint Erdélynek talán legszebb rokokó városi palotáját.

A kifejezetten egyházi rendeltetésű építészet ennél is jelentősebb volt időszakunkban. Elsősorban természetesen a katolikus egyház részéről, amely nagy anyagi erők birtokában és a hatalom támogatása mellett a művészet eszközeit is messzemenően igénybe vette. Egymás után épültek az új barokk templomok, amelyek hálózata gyorsan terjedt délkelet felé. Eleinte a szerzetesrendek és mindenekelőtt a jezsuiták vitték a fő szerepet a templomok építésében és belső terének új, dekoratív kiképzésében. Fényűző anyagok alkalmazásával, márvánnyal, aranyozással, gazdag stukkódíszekkel, oltárokkal, szobrokkal, képekkel olyan Összhatást értek el, amely valóban képes volt lenyűgözni az embereket. Eger 1717–1734, Kolozsvár 1718–1724 közt kapott új jezsuita templomot.

H. Balázs Éva

A törekvő mezőváros, a süllyedő-emelkedő királyi város

Bruckenthal Sámuel nem Esterházy, Erdély akkori fővárosa, Nagyszeben nem vetekszik Pozsonnyal, lakosságának száma annak felét sem éri el. A szász kulturális központot –, amelyről nagy elismeréssel ír Zinzendorf –, hamarosan leváltja a nagyságban azonos, de magyar nemességgel sűrűn lakott Kolozsvár, mely ezzel a helycserével egyszersmind az erdélyi társadalmi fejlődés irányvonalát is a volt Partium, a Tiszántúl irányába téríti.

Kosáry Domokos

Felsőoktatás

Hozzátehetjük, hogy az erdélyi sebész- és bábaképző intézet, amelyet 1775-ben állítottak fel Kolozsvárt, ugyancsak most, 1787-ben kapott egy második, állatgyógyászati oktatót.

Cenzúra, nyomdák, könyvkiadás

A protestáns nyomdászat fő központja időszakunkban is a debreceni városi nyomda maradt, amely főleg egyházi és iskolai kiadványokat állított elő, a teréziánus időszak végén is még sok nehézség között. Majdnem bezárták, mert 1774–1777 közt állítólag 23 könyvet nyomott ki engedély nélkül. Hasonló, de szerényebb központot alkotott a kolozsvári nyomda. Kisebb protestáns nyomdák működtek Nagyenyeden, majd Marosvásárhelyen. Balázsfalván a román unitus nyomda időszakunkban is folytatta munkáját.

Mindezzel párhuzamosan gyors ütemben nőtt a könyvkiadás. Magyarországon 1712–1790 közt összesen 53 103 könyv látott napvilágot. Ennek nagyjából egyharmada az előző időszak 54 éve alatt és kétharmada, majdnem tízezer könyv, a jelen időszak 25 éve alatt. A produkció általában véve évtizedről évtizedre gyarapodott. 1712–1720 közt mindössze 459, időszakunk utolsó, 1781–1790 közti évtizedében már 3663 kiadványról tudunk. Pedig a belföldi kereslettel még e mennyiség sem tudott lépést tartani. A kiadványok többsége most sem volt magyar nyelvű. De a korábbiakhoz képest a magyar nyelv szerepe időszakunkban fokozatosan növekedett. A jozefin évtizedben a latin nyelvű kiadványok aránya. 49,9%-ról 36,8%-ra esett vissza. Ugyanakkor viszont a magyar nyelvűeké 27,4%-ról 33,8%-ra, a németeké pedig 16,6%-ról 23,3%-ra. nőtt. A legtöbb magyar nyelvű kiadvány Pozsonyban, Pest-Budán, Kolozsvárt és Bécsben látott napvilágot.

Természettudományok

Erdélyben, amely szintén régi bányászati hagyományok hazája volt, Fridvalszky János kolozsvári tanárnak a fejedelemség ásványairól írt összefoglalóját (1767), a helyi paleontológiát megalapító Johann E. Fichtelnek az erdélyi fossziliákról és sóbányákról kiadott német munkáját (1780), és különösen a nagyszebeni Müller Ferenc József kutatásait kell említenünk, amely egyebek közt a tellúr felfedezéséhez vezetett. Az első eredeti magyar nyelvű ásványtant Benkő Ferenc nagyszebeni kollégiumi tanár írta meg (1786).

A műszaki tudományok általában a régi, széles értelemben vett fizikából, illetve a matematika „alkalmazott” ágából váltak külön. Különválásuk módját és profiljukat azonban Európa különböző részein mindenütt a helyi gazdasági-társadalmi igények szabták meg. Magyarországon a fő hangsúly a földmérésre, a hidrosztatikára és a hidrodinamikára, vagyis a vízépítésre, valamint a gyakorlati célú építészetre esett. A régi ország széles, síkvidéki részein olyan végeláthatatlan vízivilág terült el, amelyet a késő utókornak, az ármentesítő munkák után, elképzelnie is nehéz. A mintegy 28,1 millió katasztrális hold alföldi szintű területből mintegy 6,7 millió, vagyis nagyjából 24% tartozott a víz hatalmába, amennyiben az év nagyobb részében vagy legalább időnként víz alá került. A szabályozatlan folyókat számos vízimalom és malomcsatorna tette még járhatatlanabbá. A gazdasági fejlődés elkerülhetetlenül magával hozta a földmérés, lecsapolás, folyószabályozás, ármentesítés, szárazföldi és vízi utak, hajózás és mindehhez a térképezés igényét, a század második felében már egyre több magánföldesúri nagybirtokon is, főként az ország nyugati, az osztrák piachoz könnyebben kapcsolódó részein, ahol szükségessé vált a művelhető földek védelme, kiterjesztése, valamint az agrárexporthoz elengedhetetlen szállítás. A 18. század mindebből természetesen még csak keveset tudott elvégezni. De megkezdte a felkészülést, létrehozott egy műszaki, mérnöki gárdát, elindította a tudományos igényű feltérképezést, és megoldott bizonyos kisebb, helyi feladatokat, ugyancsak inkább az ország nyugati részein.

A hazai mérnökök egy része a bécsi hadmérnöki akadémián tanult. Innen kerültek ki a kamarai mérnökök, akik időszakunk első részében a Felső-Duna, a Rába és a Rábca szabályozásával, a Sárvíz lecsapolási terveivel, a Balaton-vidék feltérképezésével és a Tisza, Maros, Bodrog melletti kincstári birtokok felmérésével foglalkoztak. A 18. század második felének legjelentősebb magyar vízmérnöke, a nagykőrösi születésű Balla Antal, a bölcsészet hallgatójaként szerezte valahol műszaki ismereteit. Mint Pest megye mérnöke igyekezett matematikai alapra helyezni a térképezést. Munkájának máig szemlélhető bizonysága az a részletes térkép, amelyet 1784-ben megyéjéről készített. Foglalkozott a pest-budai állandó híd, sőt a Duna–Tisza-csatorna kérdésével is. A szempci kollégium növendékei közül Láby Gáspár Moson megyei működésével vált emlékezetessé. Az egyetem bölcsészeti karának új mérnöki intézetében kiképzett jeles mérnökök tevékenysége már a következő időszakban bontakozott ki. Elég az 1786-ban végzett Vedres István későbbi, szegedi szerepére utalnunk. A későbbi intézet élén Rausch Ferenc gazdasági építészeti és földméréstani szakmunkákat, a „mechanikát” oktató Horváth K. János pedig hidrosztatikai, hidraulikai tankönyveket tett közzé.

A 18. század legkiválóbb hazai műszaki szakemberei még mindenesetre inkább olyan kivételes, egyéni tehetségek voltak, akiket az elméleti önképzés és az ösztönös technikai érzék emelt magasan az átlagos szakmai színvonal fölé. Ilyen volt, mint láttuk, Born Ignác a bányászat és kohászat terén. S ilyen volt Born barátja: a pozsonyi születésű Kempelen Farkas kamarai tanácsos is. Ő irányította a budai királyi palota és a Várszínház építését. A Bánságban mint kormánybiztos telepítést szervezett. Apatinban posztómanufaktúrát alapított, bevezette a lentermelést. Sokat tett a hazai sóbányák korszerűsítése érdekében. Nevéhez fűződött a pozsonyi hajóhíd, a schhönbrunni szökőkút, a pozsonyi vár nagy mélységből vizet emelő különleges szivattyúja, valamint a budai vár hasonló berendezése az egyetem számára, amelynek ugyancsak ő intézte átköltöztetését. Sokoldalú tehetségének máig élő hírnevét sokat emlegetett sakkozógépe (1769) alapozta meg, bár ez alapjában véve csak szellemes játékszernek készült Mária Terézia számára. Ennél jelentősebb volt Kempelen kitűnő gőzgép-elgondolása, amelynek kísérleti modelljét azonban, megfelelő műhely és felszerelés híján, nem sikerült teljesen kidolgoznia. Legnagyobb tudományos teljesítménye beszélőgépe volt, amellyel igen jól reprodukálni tudta az emberi hangot.

A mezőgazdasági szakirodalom időszakunkban nagy lépést tett előre. Nagyrészt azzal az állami ösztönzéssel összefüggésben, amellyel a felvilágosult abszolutizmus kormányzata Magyarország mezőgazdaságát is emelni, korszerűsíteni igyekezett. A felvilágosult abszolutizmus elvi célkitűzéseit e téren is a kameralista irodalom fogalmazta meg. Johann Heinrich Grottlob von Justi kiemelte a mezőgazdaság fontosságát, fellendítésének akadályait pedig nemcsak technikai okokban, hanem olyan, a hagyományos rendszer egészével összefüggő jelenségekben fedezte fel, mint a robot, a nyomáskényszer, a paraszti földek széttagoltsága, valamint a legelők és erdők közös használata. Sonnenfels a mezőgazdaságot mint élelem és nyersanyag szolgáltatóját az első helyre tette. Javasolta a pusztán hagyott földek és az ugar megművelését, a belvizek lecsapolását, a takarmánynövények terjesztését és a parasztok felvilágosítását, oktatását, iskolák, gazdasági tankönyvek, valamint helyi plébánosok példamutatása útján. A feudális robotot pénzjáradékra akarta átváltani, és paraszti kisbérletek létrehozását tartotta helyesnek. Utóbb a fiziokrata hatás is hasonló irányban, a robottal szemben érvényesült. A fejlett, új mezőgazdaság rendjét az iparosodó Anglia szolgáltatta, ahol a modernizálás központjában a takarmányfélék termesztése, a vetésforgók kialakítása, tehát a gabonavetésnek időnként takarmányrépával vagy pillangós növénnyel való felváltása, végül pedig új, hatékonyabb munkaeszközök, gépek alkalmazása állt. Az angol mezőgazdaság nagy megújulásának persze az is feltételei közé tartozott, hogy a polgári átalakulás nyomán megvalósult a földek szabad birtoklása, és megszűnt a nyomáskényszer, a közös használat, a legeltetés az ugaron és a régi, hagyományos feudális rendszer többi, hasonló velejárója is. A felvilágosult abszolutizmus számára – Európa perifériáin – a kérdés tehát e vonatkozásban is úgy jelentkezett, hogy mennyiben lehet a mezőgazdaság színvonalát a legnyilvánvalóbb akadályok kiküszöbölésével, de a feludális rendszer keretén belül magasabbra emelni.

Az elvek konkrét alkalmazását persze Magyarország elmaradtabb s egyben alárendelt helyzete motiválta. A kormányzat főként azt a szerepet szánta Magyarországnak, hogy a hadsereget és az erősödő osztrák-cseh ipart lehetőleg széles választékban és olcsón ellássa élelmiszerrel és nyersanyaggal. Ugyanakkor elsősorban nem a feudális birtokok extenzív majorsági gazdálkodását akarta támogatni, amely súlyosbította a jobbágy terheit, hanem főleg a paraszti árutemelés előmozdítására és egyben az adóalap védelmére, erősítésére törekedett. Különösen ott, ahol ez nem ütközött közvetlenül a hazai gazdálkodás rendszerének alapjaiban és így a birtokos nemesség ellenállásába. Tehát nem annyira a gabonatermesztés terén, amely éppen a nemesi árutermelés egyik fő ága volt, és amely többé-kevésbé ment magától is, mint inkább olyan speciális termelési ágak terén, amelyekkel a paraszt, ha szorgalmas volt, külön megpróbálkozhatott, és amelyek egyúttal több újféle terményt és nyersanyagot ígértek, mint a némileg egyoldalú hazai gabonatermesztés és állattenyésztés. Így a legtöbb egykorú kiadvány nem annyira a szántóművelés, gabonatermesztés alapvető problémáival, mint inkább a mezőgazdaságnak különböző speciális, főleg ipari szempontból akkor fontosnak tartott termelési ágaival, azok propagálásával foglalkozott, különösen a parasztok között. A Helytartótanács feladata volt az idevágó fontosabb rendelkezéseket latin, német, magyar, szlovák és horvát nyelven nyomtatásban közzétenni, valamint a népszerűsítő irodalmat, főleg Ausztriában megjelent szakkönyvek fordításait, szintén több hazai nyelven kiadni és terjeszteni. Sok ilyen kiadvány látott napvilágot az eperfaültetés, selyemhernyó-tenyésztés, az egyébként is hagyományos méhészet, a kender és len, valamint a dohány termesztése terén. A felvilágosult abszolutizmus törekvéseit hazai szakemberek is támogatták, így a kolozsvári természettudós Fridvalszky János, az olcsó népélelmezési cikkek, a kukorica, burgonya meg új talajjavítási módszerek propagálója, vagy Ehrenfelsi Pál Gáspár, az egyetem új kameralisztika-tanára, aki Justi szellemében javasolta a paraszti terhek csökkentését (1771).

Képzőművészet

Nagyszebenben Johann Martin Stock, Kolozsvárott Boér Márton képviselte a volt bécsi növendékek új törekvéseit.

Benda Kálmán

Verseghy és Koppi

Koppi Károly 1784 óta volt a világtörténelem tanára a pesti egyetemen. Egy váci mészáros gyermeke volt, a piarista rendbe lépett, s itt ismerkedett meg a racionalista filozófiával, amely már doktori értekezésében mély nyomokat hagyott. Rövid pesti tanárkodás után 1773–1774-ben a Voltaire-rajongó Fekete János gróf tábornok fiának nevelője volt Bécsben. Itt jutott közel a felvilágosodás irodalmához. Bécsből Kassára ment, az Orczyakkal való ismeretség hozta őt kapcsolatba a felvilágosult patrióta nemességgel. Baráti viszonyba került Kazinczyval, aki később is nagy megbecsüléssel írta róla: „Örök dísze szerzetének és hazájának.” Pár év múlva Kolozsvárott az erdélyi, főleg protestáns nemességgel és értelmiséggel szövődtek jó kapcsolatai: Benkő Józseffel, Cornidessel és a Telekiekkel.

Az erdélyi országgyűlés

Az erdélyi országgyűlést – abban a hiszemben, hogy addigra magyar királlyá koronázása végbemegy – augusztus 30-ra hirdette meg az uralkodó; a szász Nagyszeben helyett hosszú idő után ismét a magyar Kolozsvárra. Amikor azután július végén látszott, hogy Magyarországon a dolgok elhúzódnak, Bánffy György gróf gubernátor javasolta a diéta elnapolását, arra hivatkozva, hogy abból zavarok támadhatnak, ha Erdélynek Magyarország előtt kellene az uralkodó előtt hódolnia. A haditanács azt javasolta, hogy amíg nem tudnak elegendő katonaságot összevonni Erdélyben, addig ne tartsanak országgyűlést. Így azután az új időpontot december 21-re tűzték ki.

Az országgyűlésen az uralkodót képviselő báró Rall altábornagy utasítása már a megváltozott politikai helyzetben, augusztusban készült. Az államtanács a divide et impera elv alkalmazását ajánlotta Lipótnak, s maga Kaunitz kancellár is nagyon károsnak mondta az Erdély és Magyarország egyesítésére irányuló törekvéseket. Rall tehát arra kapott utasítást, hogy ragadjon meg minden eszközt, hogy az unió gondolata föl se merüljön a diétán, mert – amint az uralkodó írta – ehhez az egyesítéshez sohasem járulhat hozzá.

A diéta előkészítése nagy gonddal történt. Az udvar lépéseket tett a szászok megnyerésére, Nemes János gróf pedig a székelyek körében folytatott a vármegyei nemesség elleni propagandát. A három nemzet küldöttein kívül az udvar mintegy 50 személyt – mind az udvarhoz hű ember – hívott meg névre szóló külön meghívással.

Az országgyűlés mindenekelőtt újra törvénybe iktatta I. Lipót 1691. évi diplomáját: a három nemzet és a négy bevett vallás rendszerét, kiegészítve azt a görögkeletiek szabad vallásgyakorlatával. Az unió ügye hamar lekerült a napirendről, de Kraszna és Közép-Szolnok megye, valamint Kővár-vidék küldöttei megbízóik nevében kijelentették, hogy az uralkodónak tett hűségeskü a jövőben sem gátolja őket abban a törekvésükben, hogy mint a Partium északi része, Magyarországhoz ne csatlakozzanak. Nagyobb vitát váltott ki a kancellária kérdése. A nemesség amellett volt, hogy a kancellária maradjon a József által egyesített formájában, a székelyek és a szászok azonban – a már említett Nemes János gróf agitálására – ennek ellentmondtak. Végül abban maradtak, hogy egy kancellária legyen, de abban két külön tanács intézze a magyar és az erdélyi ügyeket. Többen követelték a Magyarországgal való vámegyezséget is.

A vita még el sem dőlt, amikor Lipót már intézkedett: 1791. február 20-án elrendelte a két kancellária különválasztását; az új erdélyi kancellár, Teleki Sámuel gróf március 3-án már az esküt is letette. A rendeknek március 12-én hirdették ki az uralkodói végzést, akik ebbe egyelőre nem nyugodtak bele. Feliratban fordultak Lipóthoz és kérték a korábbi állapot visszaállítását. A gubernium még a levelezést is megtagadta az új kormányszékkel. Mindez azonban nem hozott eredményt. Lipót különben úgy hozta meg döntését a két kancellária különválasztása ügyében, hogy még gróf Pálffy Károly magyar kancellár véleményét sem kérdezte meg, ő is csak a rendeletekből értesült a király elhatározásáról. Sértődötten be is nyújtotta lemondását, de aztán az uralkodó kérésére visszavonta.

A kolozsvári országgyűlés idején került sor az erdélyi románság első politikai jellegű megnyilatkozására, a Supplex Libellus Valachorum néven ismert emlékirat benyújtására, amelyben „klérus, nemesség, katonák és városok” történeti érvek alapján az erdélyi románok „ősi jogainak” helyreállítását és a románságnak negyedik rendi nemzetként való elismertetését kérték. Másutt részletesen szólunk még e kérvényről és a benne foglaltakról, itt most az uralkodó és az országgyűlés állásfoglalása érdekel bennünket.

1790. nyár végén II. Lipót – szembehelyezkedve a magyar országgyűléssel – tüntetően felkarolta Magyarországon a szerbek nemzeti törekvéseit. 1791 tavaszán azonban már más volt a helyzet, s az uralkodónak nem állt érdekében a román törekvések pártfogásával felbőszíteni a megnyugodott erdélyi rendeket. Ezért a Supplex Libellus Valachorumot megküldte válaszadásra a kolozsvári országgyűlésnek. Ö is tudta, hogy arra hivatkozva, hogy a rendi jog nem a nemzetiségen, hanem a kiváltságon nyugszik, s a románok közt is vannak nemesek, polgárok stb., a három nemzet el fogja utasítani a kérelmet.

A rendek egyébként egy sor dolgot kívántak az uralkodótól, így azt, hogy külön követet küldhessenek a törökökkel folyó béketárgyalásokra. A május 17-i királyi válasz azonban mindezt megtagadta. Augusztus 9-én az országgyűlés véget ért; a király által indítványozott reformok előkészítését a magyarországi példa nyomán külön bizottságokra bízták.

Arató Endre

A szász kiváltságok és a nemzeti ideológia

Az erdélyi fejedelemség időszakától, érdemben az 1437-es kolozsmonostori egyezményre alapozva, a magyarok és a székelyek mellett Erdély harmadik politikai nemzetét alkották.

A szász–magyar viszony, a szász képviselők az erdélyi országgyűlésen

Ezek a követelések, bár a kolozsvári országgyűlés a kölcsönös megértés szellemében nyílt meg, több pontban összeütköztek a magyar nemesség állásfoglalásával. Elsősorban a nyelvkérdésben folyt nagy vita. A szászok, német anyanyelvűek lévén, tiltakoztak a magyar nyelvi törekvések, a hivatalos magyar nyelv és a magyar iskolák felállítása ellen a Szászföldön. Az unió problémája ugyancsak vitás volt az erdélyi országgyűlésen.

Változatlanul nagy volt az ellentét a koncivilitás kérdésében is. A szászok ragaszkodtak a koncivilitás eltörléséhez és a II. József rendeletei előtti helyzet visszaállításához. A magyar és a székely rendek ellenállásán azonban megtört a szászok történeti és jogi érvekkel indokolt törekvése privilégiumaik teljes restaurálására. A koncivilitás biztosítása különösen a románság szempontjából volt jelentős.

A szász és magyar privilegizált osztály összeütközése, noha túlnyomóan feudális jelleggel bírt, a, nyelvkérdésben már elsősorban polgári-nemzeti ellentét volt, amely a 19. század folyamán tovább éleződött.

A Supplex Libellus Valachorum

E históriai megalapozás után következtek a követelések.

  1. A gyűlöletes és gyalázatos kifejezések, mint „megtűrtek, bebocsájtottak, a rendek közé nem számított”, s egyéb megnyilatkozások vonassanak vissza.
  2. A román nemzet nyerje el ismét az országlakó nemzetek sorában azt a helyet, amelyet a kolozsmonostori konvent 1437-ben kiadott oklevele szerint eddig az esztendeig élvezett.

A szervezkedés

Később Kazinczy Dienes utazgatott sűrűn Erdélybe, ürügyül zabvásárlást emlegetve, de már az egykorúak gyanúja is az volt, hogy a kátét terjesztette. Kolozsvárott a jakobinus káté egy példánya is előkerült. Aranka György pedig elmondja Teleki Sámuelhez később írt levelében, hogy őt is megpróbálták bevonni az összeesküvésbe. Barco tábornagy már korábban azt írta Erdélyből, ahol királyi biztosként működött az országgyűlésen, hogy a jakobinizmus egyre jobban tért hódít. Név szerint Barcsay Ábrahámot, Türy László ítélőmestert és Wesselényi Miklóst vette gyanúba, s úgy tudta, céljuk az, hogy elszakadjanak a Habsburgoktól. A Diana vadásztársaság fedőnéven működő erdélyi nemesi elégedetleneket is több szál fűzte a Reformátorok Társaságához. A Szabadság és Egyenlőség Társasága azonban inkább csak a kolozsvári diákok és néhány radikálisan gondolkozó értelmiségi beszervezéséig jutott el.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

Székelyföld belső forgalmát szolgálta a Székelyföldet Brassóval és Kolozsvárral összekötő, a belső forgalom szempontjából nélkülözhetetlen két útvonal, amelyek közül az utóbbinak már csak egyes részei voltak kövezettek. Magyarországra a zarándi úton kívül még két út vezetett. Az egyik végig kiépített, kövezett, Kolozsvárt Debrecennel kötötte össze Somlyón át.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

Erdély északnyugati részén Kolozsvár töltött be a belső piac erősítése szempontjából nevezetes funkciót. Kereskedői összegyűjtötték és Erdély felső megyéibe, valamint Magyarországra Debrecenig továbbították a székely megyék lakóinak parasztipari és a szász székek körzetében élő kézműves iparosok és tőkés vállalkozók ipari termékeit. A Magyarországon vásárolt mezőgazdasági, valamint a leginkább Bécsben, illetve Pesten vásárolt finomabb minőségű ipari termékeket pedig Kolozsvár tág körzetébe juttatták el.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Nagyszeben, Kolozsvár kereskedőinek tőkeerejéről sincs még elegendő ismeretünk.

A pénzpiac és a hitelviszonyok

1835-ben megalakult a Brassói Általános Takarékpénztár, 1841-ben pedig a kolozsvári.

Ruzsás Lajos

Áttérés a tömeges mezőgazdasági árutermelésre

Nézeteikben, intézkedéseikben a piac fejletlensége, a tőkehiány miatt az új vonások mellett találunk maradiakat is, de ennek ellenére hozzájárultak az átalakuláshoz. Nemcsak Nagyváthy János, Pethe Ferenc és Balásházy János, Demjén Sámuel, vagy Erdélyben Kelemen Benjámin végezték e munkát – főként a gazdasági racionalizmus korszerű mezőgazdálkodási üzemvitelének alapelveit és módszereit kifejtő német szakember, Albrecht Thaer nyomdokaiba lépve –, hanem sok mezőgazdasági szakember is, aki a Magyar Gazdasági Egyesület, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egylete gyűlésein, az 1844-ben Kolozsvárott alakult Erdélyi Gazdasági Egyesületben, vagy az 1845-ben létrehozott Szász Gazdasági Egyesület szószéken az új mezőgazdaságról beszéltek, vitatkoztak, vagy tollat ragadtak és a Magyar Gazda hasábjain s más nyomtatványokban a gazdaság kérdéseiről cikkeztek.

A szántó-, rét- és legelőgazdálkodás

Erdélyben a korszerű uradalmak repcetermelése Kolozsvár és más városok olajütői számára, a Csákyak gorbói uradalmán és a Jósika-birtokon a cukorrépa termelése az ott létesített cukorgyárak számára, egyes birtokokon és Brassó földjein a burgonya termelésére való áttérés, az uradalmi szeszfőzőben a gabona mellett pálinkává feldolgozás végett annak jelei, hogy mezőgazdaság és ipar Erdélyben is kezdték egymás fejlődését kölcsönhatásosan ösztönözni.

Benda Kálmán

Népsűrűség, települések, városok

Az ötezren felüli, tehát viszonylag már jelentősebb népességű városok viszont részben a központi fekvésű, régi történeti és közigazgatási szerepet betöltő városokból kerülnek ki (Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyszombat, Kolozsvár, Brassó, Buda stb.), részben az Alföldön, illetve az Alföld és a hegyvidékek érintkezésénél most vannak felfejlődőben, mint a már említett Szeged, Szabadka, Zombor, Temesvár, Komárom és Szatmárnémeti, sőt maga Debrecen is.

Társadalmi tagozódás, nemzetiségi és vallási megoszlás

Nem érdektelen megnézni a nemesség arányát a városokban. Míg a megyei átlag Magyarországon 4,6 %, a városi lakosság 3,8%-a volt nemes. Egyes városokban azonban ennél jóval nagyobb arányban tömörültek. Pest-Budán a lakosság 6,2, Győrött és Nagyszombaton 9,1, Komáromban pedig 14,5%-át alkották. Ugyanakkor a bányavárosokban alig találunk néhány nemes családot. Az erdélyi városokban számuk csekély volt, csak Kolozsvárott tömörültek nagyobb számban (8,5%).

Vörös Károly

A népességszám növekedése

Az 1793-ban a birodalom többi egyetemével egyenrangúvá tett pesti orvoskaron és a kolozsvári sebészeti intézetben egyre tökéletesebb szervezetű kétéves sebészeti tanfolyam képezi ki a hazai seborvosokat.

A városi funkciók átrendeződése

Erdélyben a központi kormányszervek odaköltözésén túl nyilvánvalóan ugyanilyen, a belső kereskedelem fellendüléséből táplálkozó tényezők játszottak közre Kolozsvár erőteljes növekedésében.

A polgárság átalakulása

Sőt – a szabad királyi városánál kevésbé merev, s éppen ezért az új (s a társadalmat magát is modernizáló) funkciók befogadására és ellátására alkalmasabb, rugalmasabb társadalmi szerkezetük révén – éppen a polgárvárosok ütik a legnagyobb rést a hazai feudális társadalom bár omladozó, de még létező zártságán. A társadalom szerkezete (eltekintve néhány, a polgári átalakulás igényeinek kielégítésére alkalmasnak bizonyult régi szabad királyi várostól, amilyen Kolozsvár, Temesvár, Győr s mindenekfelett Pest) itt viszonyul a leginkább nyitottnak az új funkciók hordozására.

Gergely András

Az erdélyi országgyűlés

Kolozsvárott épült fel az első állandó magyar nyelvű színház. Ugyanitt 1833-ban, Kendeffy Ádám gróf házában kaszinó létesült. Kezdeményezője, Bölöni Farkas Sándor Utazás Észak-Amerikában (1834) című, több kiadást megért, általánosan olvasott művével a demokratikus társadalmi berendezkedés egyik első hazai ismertetője lett.

A reakció ellentámadása

Az 1834. november 10-i megyegyűlésen itt megbukott a paraszti birtokbírhatás és az önkéntes örökváltság korábban éppen Szatmár követe, Kölcsey által szorgalmazott ügye. A Nagykárolyba utazó Kölcsey és Wesselényi a december 9-én tartott megyegyűlésen tett utolsó kísérletet, hogy az egy hónappal korábban hozott határozatot megváltoztassák. A berúgatott nagykárolyi és gencsi kurtanemesek Wesselényit órákig nem engedték szóhoz jutni („ki kell lökni”, „menjen vissza Kolozsvárra”), s amikor szót kapott, beszédeiben hiába sorakoztatta fel taktikus, hallgatóságának szánt érveit. Hasztalan magyarázta az érdekegyesítés programját: „Már századok óta a kormány a köznépet terhelő ocsmány képre parasztvédői s a köznépet oltalmazói ábrázatot tett, de a melynek egyfelől ő szívja zsírját. Most sem akarja a kormány ezen álorcát letenni, és ez volt az oka, hogy miért igyekezett arra, hogy a parasztságot boldogítható (örökváltsági) törvénycikk nem a királyi helybenhagyás megtagadása által essék el; hanem a nemesség tegye azt semmivé.”[19]

Arató Endre

Kapcsolatok a színművészetben

Ami a magyar–román színi kapcsolatokat illeti: az 1792-ben megalakuló magyar kolozsvári színház helyi és vidéki előadásait szép számban látogatták román értelmiségiek. E színház társulata megfordult Közép- és Dél-Erdély városaiban, ahol az erősödő román kereskedő polgárság, s az 1821-es Tudor Vladimirescu-felkelés leverését követően Nagyszebenbe és Brassóba menekült havasalföldiek érdeklődéssel és rokonszenvvel fogadták a magyar színtársulatot, amely kezdettől fogva, de főképpen a húszas–negyvenes években tartott román nyelvű előadásokat. A román közönség megnyerése céljából a kolozsváriak gyakran iktattak programjukba román tánc- és énekszámokat. Külön említésre méltó, hogy a kolozsvári színtársulat műsorára tűzte a jelentős havasalföldi költő, irodalomszervező politikus Ion Eliade-Radulescu Mezei ünnep című művét. A darabot 1840-ben Brassóban is előadták, és így magyar színészek is erősítették az erdélyi és fejedelemségi románok együvé tartozásának tudatát.

A kolozsvári magyar színház hatására más magyar társulatok is adtak elő román darabokat, és ezzel támogatták a román nemzeti művelődést. A magyar színészet tehát működési területén figyelembe vette a nemzetiségi igényeket, s ezzel a viszályok éleződésének időszakában megértésről tett tanúságot.

A nem magyar népek politikai mozgalmai Erdélyben

A 18. század végétől a magyar lakosságú Kolozsvárott székelt a gubernium, a székelység központjában, Marosvásárhelyen a királyi tábla, a szász Nagyszebenben pedig a kincstárnokság (Thesaurariatus) és a főhadparancsnokság.

Miskolczy Ambrus

Az 1846–1847. évi erdélyi országgyűlés

S az erdélyi ellenzéknek még külön tragédiája, hogy olyan ellenfélre akadt, mint báró Jósika Samu alkancellár (Jósika János egykori guberniumi elnök fia), akinek szellemi képességeiről a kortársak többsége (Széchenyi is) igen elismerően nyilatkozott. De, úgy tűnik, nyers hatalmi érdekeken kívül mást nem ismert, és a változást úgy akarta, hogy a nemesség még csak ne is a legkevesebbet veszítse, hanem a legtöbbet nyerje. „Et si omnes, ego non” volt a jelszava és ennek szellemében cselekedett, amióta huszonévesen elindult a politika útjain. Magyarországi elvbarátaitól eltérően a sajtóagitációt sem tartotta olyan fontosnak, s részben elvi, részben gyakorlati okokból a fontolva haladás jelszavát sem hangsúlyozta. Attól tartott: az ellenzék elterjeszti, hogy a bécsi kormányzat őt egy haladó politikában támogatja, hiszen az Erdélyi Híradó már azt is felvetette, hogy a követeket, ha azok reakciós szellemű utasítást kapnak törvényhatóságuk választóközönségétől, a regalistákkal lehetne leszavaztatni. Meg is akadályozta tehát, hogy a liberálisokat messzemenően támogató Teleki József gubernátor jelöltjei – 13 feltétlen ellenzéki, 8 ingadozó és csak 5 konzervatív – kerüljenek a megüresedett regalista helyekre. A megyékbe olyan adminisztrátorokat akart kineveztetni, akik középnemesi mivoltukban idegenkedtek a liberális arisztokráciától és szerényebb jövedelmeik miatt szorosabban kapcsolódtak a kormányzathoz, emellett regalistáknak is tudatosan olyanokat választott ki, akiket egyenesen segélyezni kellett, hogy anyagilag bírják a kolozsvári tartózkodást. Ezek azután a diétán vakon engedelmeskedtek Jósika Lajos dobokai főispánnak, az alkancellár fivérének, aki itthon szervezte a konzervatív ellentámadást.

Arató Endre

Az 1841–1843. évi erdélyi országgyűlés és a magyar–szász nyelvharc

A szász követek pedig azzal az utasítással jöttek a kolozsvári országgyűlésre, hogy harcoljanak a magyarosítás ellen. Többségük Simon Schreiberrel együtt azt követelte, hogy a latin nyelv helyét a Szászföldön a német foglalja el, s a jövőben a törvényeket német nyelven is fogalmazzák meg, a dikasztériumok pedig a szászokkal németül levelezzenek, és kötelezzék a törvényhatóságokat német nyelvű levelek elfogadására. Schreiber tehát az 1837–1838. évi országgyűléshez képest nagy lépést tett előre: a magyarosítási törekvésekkel szemben a német nyelv egyenjogúságát követelte, s Herder gondolatait átvéve érvelt: az anyanyelv a nemzetiség döntő ismérve, s a nemzet fejlődése elválaszthatatlanul egybe van kötve a nyelv megtartásával és kiművelésével. Voltak azonban olyan szász követek is, akik elfogadták a magyart mint diplomatikai nyelvet, de kérték a szász belügyekben a német nyelv fenntartását.

Az ilyen körülmények között kibontakozó heves viták után végül is 1842. január 3-én elkészült a törvényjavaslat, amely figyelembe véve Kemény Dénes javaslatát, a magyar diplomatikai nyelvért folytatott pozitív harcnak jelentős állomása volt Erdélyben. Ugyanekkor nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a románság Erdély lakosságának többségét alkotta, s a magyar hivatalos nyelv akadályozta a nemzeti jogokkal egyáltalán nem rendelkező románok nemzeti fejlődését. Hozzá kell tennünk még ehhez azt is, hogy a német nyelv kiküszöbölése – noha a javaslat e nyelvnek lényegesen több jogot biztosított, mint a románnak, amelyet tekintetbe sem vett – nemcsak a gyűlölt bécsi uralom nyelvének visszaszorítását jelentette, hanem a szász (német) nyelvhasználat korlátozását is, hisz a szászok Erdély egyik nemzetét alkották. A törvényjavaslat érthetően ismét igen heves vitát váltott ki. A szászok különvéleményt jelentettek be. Ugyanezt tették azok a magyar követek is, akik a szász képviselőkkel szemben sokallták a szászoknak tett engedményeket.

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

Sikeresebb volt Erdélyben Aranka György kezdeményezése, aki 1791-ben Kolozsvárott létrehozta az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot. A magyar nyelv ápolása mellett a felvilágosodás szellemében a társadalom-, majd a természettudományok művelésével és népszerűsítésével is foglalkozott. Tizenöt évi ismételt próbálkozás után a felsőbb körök közönye és az anyagiak teljes hiánya miatt feloszlott.

A magyar színjátszás pest-budai kezdetei és vidéki évtizedei

A második szín időben részben párhuzamos az elsővel, de korántsem tragikus végű. Kolozsvárott játszódik, melynek Pest-Budához képest provinciálisabb, de higgadtabb légkörében 1792-ben főúri pártfogás alatt magyar színtársulat szerveződik. Ezt két év múlva az erdélyi országgyűlés veszi pártfogása alá, tőle pedig 1797-ben az idősebb Wesselényi: az ő kemény keze, erélye és tekintélye azután nem engedi szétesni a társulatot, mely a századfordulón már nemcsak Erdély nagyobb városaiba, hanem a királyság közeli városaiba is átjár vendégszereplésekre, egy része pedig, a báró engedélyével, 1807-ben Debrecenben, Szegeden, majd az év végén Pesten próbál szerencsét.

A harmadik szín helye így újból Pest-Buda lesz, s ezúttal az eredmény is tartósabb: az Erdélyből jött színészek – elődeiktől eltérően fegyelmezett-rendezett társulat – ezúttal már rendszeres támogatásra találnak Pest megye rendjeinél. A színház fenntartására szövetkezett megyei nemesség, majd Kultsár István, a lapszerkesztő támogatja a társulatot, mely ezúttal immár 8 évre tud megkapaszkodni a városban, ha persze még mindig messze a város német színészete által élvezett kedvező munkafeltételektől és művelt légkörtől. Technikai körülmény: a – mint már 1792–1796-ban is – színházukként szolgáló pesti Rondella lebontása vet véget működésüknek, és talán nem is egészen véletlen, hogy a magyar színészet éppen ebben az évben, 1814-ben, a rendeleti kormányzás bevezetésének kezdetén veszti el helyét hazája fővárosában. A kis társulat előbb megoszlik, de végül is egészében távozni kényszerül, hogy ettől kezdve egészen 1833-ig, közel két évtizeden át magyar szó összesen is csak mintegy 10 alkalommal és akkor is csupán vidéki társulatok hosszabb-rövidebb vendégszereplésein hangozzék el a magyar főváros valamelyik színpadán.

A második felvonás ezt a 20 évet fogja át: a kor a magyar színészet vidékre szorulásának, ám ugyanakkor társulatai megszaporodásának és megerősödésének kora. A történet cselekménye most egyelőre két, időben egymással nagyjából párhuzamos, de összefüggő színen játszódik. Az első színen, a magyar vidéken regionális színházi gócpontok kezdenek kialakulni. Legjelentősebbként Székesfehérvárott, Fejér megye védőszárnyai alatt a Dunántúli Színjátszó Társaság, – az Alföld északi peremén pedig Heves, Abaúj, Zemplén, Gömör, Sáros, később Torna, sőt Bihar megye és természetesen Borsod támogatásával, Miskolcon, a Pestről 1814-ben távozni kényszerült társulat, mely utóbb Kassára is ellátogat, sőt híre Erdélybe is eljut. Erdélyben ugyanis a kolozsvári társulat, miközben 1808 és 1810 között még Marosvásárhelyen, majd Debrecenben is megfordult, 1814-re végül is megszűnt; pártfogói megcsappantak, vagy színészei haltak el. A színészet Kolozsvárott így csak 1821-re szerveződött újjá, miután önálló, bár szerény színházépülethez jutott: az elsőhöz magyar vidéken, a Farkas utca bájos palotái között. Ez újból megélénkítette a sokáig tartózkodó erdélyi arisztokrácia segítőkészségét, érdeklődését. 1823-ban Déryné meghívásával már operai tagozatot is szerveztek, mely 1827-ben Arad, Szabadka, Baja, Pécs, Székesfehérvár színpadán vendégszerepelve őszre Pesten, a német színházban lépett fel, magas színvonalával óriási meglepetést okozva a közönségnek. Közben azonban Erdélyben a színház bérlő kezére jutott, mire 1828 elején az „Erdélyi énekes jádzó társaság” Miskolcra, majd Kassára ment, és ott lett bázisává a város felvirágzó magyar színészeti életének. Innen fog majd visszalátogatni Erdélybe is.

Kolozsvár után két évvel, 1823-ra Miskolcon a színház eltartására szövetkezett megyék ugyancsak felépítették saját szerény, de immár állandó színházukat (mely azonban 1843-ban a várost elpusztító tűzvésznek esett áldozatául). A színészek mint „Borsod megyei színjátszó társaság” innen kiindulva az északkeleti Alföldet is ellátták vendégjátékaikkal. További nyolc év múlva, 1831-re készült el Vas, Sopron, Győr, Zala és Zemplén megyék összefogásával és személy szerint Kisfaludy Sándor buzgólkodására a balatonfüredi kis kőszínház, ahol a nyári időszak alatt folytak az előadások. Az épület felirata: „Hazafiság a nemzetiségnek” világosan fejezte ki a kor magyar színjátszásának a polgári nemzetté válást segítő, a nemzeti integrálódást előmozdító, ugyanakkor az idegen abszolutizmus ellenes programját, illetve a vele szemben támasztott igényeket.

De e viszonylag nagy és vendégjátékaik révén szélesebb tájak színházi igényeit is kielégítő társulatok mellett (melyek közül főleg a fehérváriak Pest-Budán is többször megfordulnak), a felvonás második színeként egyre több, állandó székhely nélküli vándortársulat is létrejött és tevékenykedett. Az 1820-as évek végére a Magyar Királyság területén számuk már eléri a tizenötöt. 1834-re a miskolci és a kolozsvári színház körül létrejött, valamint a kassai, a dunántúli, a debreceni és a szabadkai nagy társulatok mellett hét társulat járja Magyarországot. 1833 végén éppen Vácott, Pápán, Máramarosszigeten, Szatmárban és Magyarbécsen, illetve a Győr megyei Bőnyben, valamint Abonyban tartózkodnak; utóbbi helyen a jómódú közbirtokosok hívására, akik vállalják a színészek kiteleltetését.

1833 végén azonban Budán jön létre társulat. Ez a kassai színház prózai színészeiből áll, akik az operai tagozat kolozsvári tartózkodása alatt maguk is útra kelnek. Útközben értesülnek arról, hogy Buda város a Várszínházat, akár csak jelképes összegért is, de már magyar társulatnak szeretné átadni. A második felvonásnak így ők és itt, ismét a fővárosban játsszák el utolsó, harmadik színét.

A magyar színjátszás kiteljesedése

Ám, ha a pesti színház létrejöttével a vidéki színészet eddigi központjai – a kolozsvárit kivéve – elvesztik is azt a jelentőségüket, mellyel eddig országos szempontból is rendelkeztek, e felvonás második színét – jellemzően a színjátszás iránti társadalmi igény bővülésére – a vándortársulatok számának további, immár rohamos szaporodása tölti be.

A színjátszás stílusa és tartalma

Kolozsvárott ugyan Schillert és Moliere-t is játszottak, ez azonban inkább csak kivétel volt, mintsem általános jellegzetesség.

A verbunkos zene kibontakozása és az új népies műdal

Erdélyben, Kolozsvárott már 1819-ben konzervatórium alakul, a Magyar Királyságban 1830-ban már nemcsak a hét, úgynevezett nemzeti – tehát tanítókat is képező – iskola mellett van zeneoktatás, hanem több más városban is szervezett zenei oktatás indul. Aradon például 1830-ban alakul konzervatórium, de megkövetelik és tanítják a kottaismeretet Debrecen kollégiumában éppúgy, mint az evangélikusok több középiskolájában, és a részben műkedvelőkre támaszkodó katolikus egyházi ének- és zenekarokban is. Ezenkívül, főleg városokban, nagyszámú magánzenetanár is működik. Közülük sokan templomi vagy színházi karmesterek, és a maguk körében jeles zeneszerzők is, mint Klein Henrik Pozsonyban, Fusz János Pesten, Arnold György Szabadkán. Nyomukban megnő az amatőr zenészek és egyleteik száma is. Kolozsvárott 1822-ben a muzsika Egylet Mozart Requiemjét] adja elő, Sopronban 1829-ben Zeneegylet alakul, s az Abaúj vármegyei Fáj község művelt és kiváló zongoravirtuóz hírében álló földesura, gróf Fáy István az 1830-es évek elején évente négyszer 3–4 napos „akadémiákat” rendez, összegyűjtve a keleti Felvidék jelesebb amatőr és hivatásos zenészeit: zenélő földesurakat, kishivatalnokokat és templomi muzsikusokat még Bártfáról és Eperjesről is.

Az oktatásügy intézményei

Az orvosi tudományok vonatkozásában viszont a pesti egyetemen kívül az országban már nem volt teljes orvosdoktori képzést adni jogosult intézmény. Csupán Kolozsvárott működött Erdély számára seborvosokat képző úgynevezett orvossebészeti intézet.

A tudományok

A természettudományok közül a kémiát illetőleg a korszak kezdetén a hazai tudományosság mintegy kedvező helyzetben volt. A kémiai kutatások korábban szinte teljes hiánya folytán az európai kémiában eluralkodott flogiszton elmélet nem állt útjába egy hazai modern fejlődés kibontakozásának. Igaz, hogy csak némileg is magasabb színvonalú fejlődés csupán a felsőoktatási intézmények (Selmec, Pest, Kolozsvár, néhány kollégium, líceum, a Georgikon) által nyújtott keskeny és szerényen ellátott kutatási bázison indult; egyes kutató hajlamú orvosok és gyógyszerészek (elsősorban közvetlenül gyakorlati célokat szolgáló) tevékenysége e bázist csak jóval később szélesítette ki. Ha azonban éppen az elszigeteltség és a gyakorlati igények csekély volta folytán a hazai, szűkebben vett kémiai kutatás meglehetősen keskeny sávban folyt is, nem volt eredménytelen. Selmecen Ruprecht Antal professzor a kilencvenes évek elején elsőnek kísérli meg földek redukcióját magas hőfokon szénnel; Winterl pesti professzor viszont, Lavoisier-val vitatkozva (akinek antiflogisztikus elméletével különben egyetértett), a századfordulón egy már a maihoz közelálló elektrokémiai szemléletet alakít ki, ezért és más (részben nem is ok nélkül) szokatlannak tűnő elméletei miatt haláláig bizalmatlanul szemlélve a tudományos világ által. Kerekes Ferenc debreceni professzor 1819-ben németül megjelent könyvében a kémiai elemek elméletéről szándékozik írni, kísérleti alapon. Sokban nem is helytelen gondolatainak eredetisége sem változtathat azonban a tényen, hogy kísérleteit csak elképzelni volt módja, mivel Debrecenben nem állt rendelkezésére laboratórium. Irinyi János (a későbbi márciusi ifjú testvére, maga is a forradalmi harc tevékeny résztvevője), a foszforos gyufa feltalálója, a hazai kémiai tudományosság egyik legmozgékonyabb elméje, 1838-ban Berlinben németül adja ki könyvét a savak elméletéről. Itthoni cikkei viszont (talán a szakmai visszhang szükségképpen csekély volta folytán is) látható igényességük ellenére is egyre bonyolultabbak és érthetetlenebbek lesznek: így 1847. évi kémiai tankönyve is, melyben pedig már a Berzelius-féle vegyjeleket alkalmazza és sztöchiometrikus számításokat mutat be.

Jellemző azonban, hogy – mint a matematikánál is – a kémiának is az az ága fejlődött ki legjobban, amit a társadalom a legközvetlenebbül tudott felhasználni. A kémiai analitika ez, s ez is elsősorban a hazai ásványvízvagyonnak a 18. század végére kibontakozott felderítése során folytatott vízelemzések következménye. Ekkor születik meg az első magyar nyelvű komoly kémiai szakkönyv, Nyulas Ferenc erdélyi főorvos 3 kötetes munkája Erdély gyógyvizeiről (Kolozsvár, 1800). A Magyar Királyság kianalizált gyógyvizeinek katasztere azonban (melyet a század elején a botanikai gyűjtésről szólva még említendő Kitaibel Pál állított össze 180 vízről), Kitaibel korai halála folytán csak később – s nem is teljes egészében – került kiadásra, amikor a vízbontás iránt már minden érdeklődés elmúlt. Kitaibel különben már 1795-ben kidolgozta a vákumszűrés egy jó hatásfokú eljárását, és klórmeszet is előállított. A textilfehérítés és fertőtlenítés e máig nélkülözhetetlen anyaga azonban a kor Magyarországán nem talált felhasználásra (ahogy végül is visszhang nélkül maradtak az e téren is eredetivel próbálkozó, az analitikus eljárást alapos mennyiségi elemzésekkel végző Winterl kezdeményei is): a bontakozó manufaktúra-, majd a gépi gyáripar kémiai módszereket igénylő eljárásait a gyáros már a technológiával együtt fogja importálni. A korszak végén megjelennek viszont a társadalomban az elsősorban kémiai szakismeretekkel rendelkező, sokoldalúan kísérletező gyógyszerészek, készen arra, hogy vállalkozásuk tőkéjét, illetve felhalmozását és szakismereteiket részint lakóhelyük esetleges természeti (főleg ásványi) kincseinek feltárására fordítsák, részint hogy megkezdjék a modernizálódó ipari termelés számára szükséges bizonyos kémiai segédanyagok előállítását. Ezek a kísérletek már a gazdasági fejlődés síkján fognak realizálódni.

A magyar kémiai tudományosság harmadik nagy munketerülete a szaknyelv megmagyarosítása volt. Éveken át jobb sorsra méltó, rengeteg energiát lekötő, végül is eredménytelenül maradt kísérlet lett ez. Az elemeket és a folyamatokat ugyanis ma is idegen nevükön nevezzük, a magyarosítási kísérletre legfeljebb néhány régi regény vagy szakkönyv furcsa műszavai emlékeztetnek. Ez a műnyelvteremtés – mely szinte egyedül teszi értékessé Kováts Mihálynak a német Gren munkáját átdolgozó Chémia vagy természet titka című négykötetes munkáját (1807–1808), az első rendszeres magyar nyelvű kémiakönyvet – különben szélesebb nyelvészeti szempontból sem érdektelen kísérlet: ennek során próbálkoznak meg először egy teljesen formális logikai alapon felépített magyar szórendszer megalkotásával

A 18. század a kémiához hasonlóan a biológiai-természetrajzi tudományosságban is nagy változást hoz magával: összeomlik a régi skolasztikus tudományrendszer, a régi biológiát a rendszertani alapon álló természetrajz és a mechanikus racionális fiziológia szorítja háttérbe. Ezeket viszont már a 19. század elejére a vitalista felfogás uralma váltja fel, a vitalizmus keretében pedig a gradáció elmélet által, bár még idealista alapon, a kreacionizmus helyére az evolucionizmus lép be. Ez készíti elő majd később, az 1840-es évekre az egyelőre mechanikus, de már a Lamarck-féle gradációhoz hasonlító materialista felfogás benyomulását a biológiába.

Korszakunk indulásakor, hasonlóan a kémiában tapasztaltakhoz, a hazai tudományosság elmaradottsága folytán az első biológiai kutatásokban (melyek számára az orvoskar 3 tanszéke, az akadémiák, valamint az önálló bölcsészeti szakok, majd a Nemzeti Múzeum természetrajzi tára fognak bázisul szolgálni) együtt jelentkezik, és sokáig együtt is hat a régi, még mechanikus fiziológia és a vitalizmus. Az első nagy természetrajzi összefoglalók jórészt kompilációk: Gáti István Természethistoriája (1795–1798) Linné és Buffon nyomán rendszerez; Mitterpacher Compendium Historiae Naturalisa több mechanikus rendszer összehangolásával kísérletezik. Földi János Természeti históriája (1801) ugyan már mereven Linné rendszerét alkalmazza, de abban csak az állatvilág leírásáig jut el: nagy érdeme az állatok magyar elnevezése. 1818-ban azonban Tóth Pál Bonnet immár több mint fél évszázados munkájának lefordításával a magyar tudományosságba is behozza a gradáció elméletét; az érzelmes költő, ám radikális gondolkodó és pedagógus; Vajda Péter pedig, aki 1836-ban népszerűsítő növénytant ír, 1841-ben már Cuvier nyomán írja meg Állattanát. Reisinger János orvosprofesszor 1846. évi Állattana is Cuvier katasztrófaelméletével, egy év múlva Nagy Péter hasonló című munkája pedig már a Cuvier nyomába lépő Milne-Edwards elméletével ismerteti meg az érdeklődő hazai olvasót.

A tudományszak ilyen terjedelmes kézikönyv formájú – ám rendszeres – ismertetései mellett a természetrajzi tudományosság másik nagy területét – mintegy megfelelőjeként a kémia a gyógyvizek kataszterét elkészítő fáradozásainak – az ország teljes flórájának és faunájának leírását célzó törekvések alkották. A korszak elején Grossinger János 5 kötetes Universa Historia Physica Regni Hungariaeja (1793–1797) még a régi fajta, meglehetősen rendszertelen leírás; a század elején Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály Füvészkönyvének is elsősorban magyarnyelvűsége az érdeme. A hazai flóra csaknem teljes tudományos színvonalú felmérését a kémiából már ismert Kitaibel Pál végzi el a század elején, hatalmas gyűjtőmunkájának eredménye azonban (eltekintve a kutatásait finanszírozó gróf Waldsteinnel 1799–1812-ben kiadott Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae című munkájától) csak jóval halála után és csak hiányosan fog megjelenni. Ekkor indul meg a hazai fauna felmérése is: Petényi Salamonnak, a hazai madártan (kutatásaival Brehm érdeklődését is felkeltő) megalapítójának a magyarországi fauna gerinces állatait bemutató kézikönyve azonban ugyancsak sokáig kéziratban marad. Már közvetlenül a polgári forradalom előtt jelennek meg Kubinyi Ferenc kutatásainak eredményeképpen a hazai paleontológia első publikációi. Ezekhez kapcsolhatók azok a modern gyáripari fejlődés megalapozása szempontjából is nagy jelentőségű kutatások, melyek az 1830-as évektől Magyarország ásványi, főleg szénvagyonának első felmérését eredményezték (Kacskovics, Frivaldszky, Nendtwich stb. munkái).

Kémia, biológia, állattan, növénytan: a bennük folyó hazai természettudományos kutatás eredményeinek gyakorlati komplex felhasználására és bizonyos szintetizálására két önmagában is komplex természettudományi területen került sor: az agrártudományban és az orvostudományban. Az előbbiben, ahol a pesti egyetem mellett elsősorban Keszthely és Magyaróvár földesúri fenntartású, már felsőoktatási jellegű tanintézetei jelentették a sajátlag tudományos igényű kutatás bázisait (ám mellettük már nem kis szerepet játszottak egyes gyakorlati mezőgazdák is), a korszak kezdete elsősorban a nagy, általában külföldi (részben elméleti) szakmunkák és a hazai, elsősorban hagyományos gyakorlat többé-kevésbé sikerült egyeztetéséből született, erősen gyakorlati és ezért teljességre törekvő rendszeres kézikönyveket hív életre (Mitterer még latin, majd Nagyváthy és Pethe már magyar nyelvű munkáit). De őket követve már megjelennek sajátlag növény- és állatnemesítési elméleti tanulmányok, majd az agrártudományi fajkutatás elsősorban kertészeti vonatkozású első termékei. 1825-re megjelenik – még külföldi mintákat követve – Lánghy István magyar nyelvű gazdasági biológiai összefoglalása (Az összehasonlító élőtermészettudomány alapvonalai) is, de – jellemzően a gyakorlati igények e diszciplínák határait kitágító erejére – a rendkívül mozgékony szellemű, bár néha fantazmagóriákra is hajló Pethe már 1815-ben megjelentette az angol Davy munkájának fordítását a földművelés kémiai gyökereiről. Nendtwich Károly 1845-ben A vegytan földművelési tekintetben címen publikál, Morocz István pedig 1844 és 1847 között már általában az alkalmazott vegytanról értekezik. Ugyanakkor Korizmics László a mezőgazdasági gépek alkalmazásának és a rétöntözésnek a kérdéseivel foglalkozik. A kor hazai mezőgazdasági problematikájának igen bonyolult volta azonban mindezek ellenére sem tette még lehetővé egy önálló, sajátlag agrártechnológiai tudományosság kibontakozását. E kérdések mindvégig a mezőgazdaság egészének keretében kerültek tárgyalásra, elszakíthatatlanul annak közgazdasági, sőt részben társadalompolitikai vonatkozásaitól. E szempontból az 1840-es években Balázsházy János munkássága emelendő ki, aki kisebb-nagyobb, agrotechnikát és közgazdaságot szükségképpen összefogó – részben Széchenyit is előkészítő – tanulmányok után A háztartás és a mezei gazdaság tudománya című könyvében egy sajátosan a magyarországi viszonyokhoz szabott mezőgazdálkodási rendszer (rendezett legelőjű magyar váltógazdaság) alapelveit bontja ki mind agrotechnikailag, mind közgazdaságilag. Ugyanakkor megindulnak a hazai erdészeti tudományos kutatások is.

Az orvostudomány vonatkozásában a tudományosság intézményes központja a pesti egyetem és részben a kolozsvári orvossebészeti intézet volt.

Spira György

A nemzetiségi igények első megfogalmazásai

És a kérdések hasonló megközelítése jellemezte azokat a követeléseket is, amelyeket március 28-án egy fiatal abrudbányai ügyvéd, Ion Buteanu vezetésével a Kolozsvárt élő radikális román értelmiségiek foglaltak írásba; Butenauék ugyanis azt követelték, hogy – ha az országos hatóságok ügyintézésének nyelve a magyar marad is – a román lakosságú megyékben a román nyelvet tegyék hivatalossá, ezzel együtt követelték azonban a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés bevezetését, valamint a jobbágyi viszonyok állami kármentesítéssel történő eltörlését, s kifejezésre juttatták, hogy követeléseik teljesítését az erdélyi országgyűléstől várják.

A parasztság és a nemzetiségi mozgalmak

Tapasztalhatták ezt kivált az erdélyi román parasztok, hiszen sem a marosvásárhelyi román jurátusok, sem a Buteanu körül csoportosuló kolozsvári román értelmiségiek nem érték be azzal, hogy pusztán a maguk nevében követeljék az erdélyi jobbágyok haladéktalan felszabadítását, hanem – a balázsfalvi papnövelde radikális hallgatóival egyetértésben – már március végén tervbe vették, hogy követeléseik nagyobb nyomatékául április 30-án, Tamás vasárnapján minél több paraszt mozgósításával tömeggyűlést is fognak tartani Balázsfalván, ennek előkészítése céljából pedig április elején már egy sor kisebb gyűlést is szerveztek – elsősorban Iancu szülőföldjén, az Erdélyi Érchegység falvaiban –, s ezeken a törvényes jobbágyfelszabadító intézkedések türelmes bevárására intették ugyan hallgatóikat, azt azonban így is Világosan kifejezésre juttatták, hogy a jobbágyfelszabadítást mindennél fontosabb és mindennél sürgetőbb tennivalónak tekintik.

Erdély uniója

A teljes cikk.

Az ellenség önkényuralma az ország megszállott vidékein

S hasonló volt a helyzet Erdélyben is (amelyet a megszállók most egy pillanatig sem haboztak az annak idején királyi szentesítésben is részesült uniós törvényre való tekintet nélkül megint csak különálló tartományként kezelni) azzal az eltéréssel hogy a „magyar királyi ideiglenes polgári közigazgatás” felelője a Királyhágón túl átmenetileg továbbra is a főkormányszék maradt, mivel ez a díszes testület Kolozsvár november közepén bekövetkezett eleste után azonnal behódolt a császáriaknak.

Bem sikeres hadjárata Erdélyben

Bem terve az volt, hogy a december 20-át követő napokban csapatainak zömével a balszárnyról, Nagybánya tájékáról kiindulva Kolozsvár irányában nyomul előre s ilyeténképpen egyfelől seregének ezzel a zömével, másfelől a jobbszárnyon, Csucsánál felvonult csapataival két tűz közé szorítja Puchner Kolozsvártól nyugatra elhelyezkedő főerőit. Mielőtt azonban ütött volna a Bem által kitűzött óra, maga Puchner is megmozdult, s – bár a háromszéki felkelők ellen vezényelt csapatait még mindig nélkülözni volt kénytelen – seregének zömével megindult a Királyhágó felé, hogy Windisch-Grätz sürgetésére most már valóban birtokába vegye Nagyváradot. Hanem ezzel Puchner végülis csupán Bem dolgát könnyítette meg. A Csucsánál álló s magukat ekkorra már ismét megemberelt honvédek ugyanis 18-án erőfölénye ellenére is visszaverték az ellenséget. Bem előtt viszont közben szabaddá lett a Kolozsvár felé vezető út. Így tehát ő – anélkül, hogy eredeti haditervén bármit is változtatni kényszerült volna – 20-án annak rendje és módja szerint felkerekedhetett Nagybányáról, s 25-én már be is vonulhatott Kolozsvárra. Ez pedig nemcsak erkölcsi tekintetben volt nagy jelentőségű fejlemény, hanem azért is, mert az ellenséges haderő kettészakadását eredményezte. A Kolozsvárra benyomult honvédcsapatok ugyanis Puchner Csucsa alól délkelet felé visszavonuló seregzömétől teljesen elvágták az ő egyik – Karl Urban alezredesnek, a naszódi román határőr-gyalogezred parancsnokának a vezénylete alatt álló – dandárát, amely a csucsai ütközet után Kolozsvártól északra keresett magának egérutat s végül is csupán Beszterce vidékén állapodott meg.

És Bem az ebből fakadó előnyöket nem is késett kihasználni. Kolozsvár elfoglalása után tehát egyelőre futni hagyta az ellenséges főerőket, hogy előbb Urbannal végezzen, s január 3-án súlyos vereséget is mért rá Tihucánál, majd, miután Urban Bukovinába menekült, oda is követte, s addig kergette, míg csapatai tökéletesen szét nem szóródtak.

Szabad György

Az iparszabadság kérdése

1850 tavaszán került sor birodalomszerte a kereskedelmi- és iparkamarák felállítására. Magyarországon öt kamarát szerveztek. Négy közülük kerületi székhelyre került, az ötödik – gazdaságpolitikai meggondolásokból – Nagyvárad helyett Debrecenbe. Erdélyben Kolozsvár és Brassó, a Bánságban Temesvár, Horvátországban pedig Zágráb, Eszék és Fiume lett kamarai székhely.

A közlekedés és az áruforgalom fejlődése

Noha 1848-ban a magyar országgyűlés „szentesített” törvénnyel utasította a kormányt, „hogy Budapesttől mint a haza szívétől a határszélekig irányzandó 6 új vaspályavonalakat… tervezzen”,[20] s a fiumei vonal építését tüstént kezdesse meg, majd sürgető feladatként iktatta újabb (az uralkodó által már nem szentesített) törvénybe, hogy Pestről Kolozsváron és a Székelyföldön át az Ojtozi-szorosig vasút építendő, az önkényuralom közel két évtizede kevésnek bizonyult Magyarország és Erdély vasúti összeköttetésének a megteremtésére.

A tudományos intézmények

A kallódó értékek mentése és gyarapítása mellett a szétforgácsolt erdélyi tudományos törekvések integrálását célozta az 1859 őszén Kolozsvárott megalakult Erdélyi Múzeum-egylet, amely mindenekelőtt az elnökévé választott Mikó Imre gróf anyagi támogatásának és a fáradhatatlan Jakab Elek történész áldozatos munkájának köszönhette sokoldalú tevékenységének megkezdését.

Az új országgyűlés

A konzervatívok javaslatainak megfelelően az uralkodó nemcsak Schmerling választási szabályzatát, hanem az 1848-ban törvénybe iktatottat is mellőzte, és az utóbbi által már hatálytalanított 1791. évi erdélyi 11. törvénycikk alapján hívta össze a kolozsvári országgyűlést, ez alkalommal túlnyomó részben magyar regalistákkal egészítve ki a választottakat. A román politikusok egy része Bariț vezetésével passzivitásba húzódott, éles polémiába bocsátkozva az 1864-ben érsekké emelt és a Habsburg-hatalom iránt továbbra is lojalitást hirdető Șagunával. Miután a kolozsvári országgyűlés magyar többsége az unió megújítása mellett foglalt állást, az uralkodó „elnapolta” az erdélyi országgyűlést, és az 1848-as törvény alapján elrendelte az új választást immár a pesti országgyűlésre.

Katus László

A munkaerőhelyzet és a foglalkoztatottság

Középfokú mezőgazdasági szakismereteket a keszthelyi, a debreceni, a kolozsvári és a kassai gazdasági tanintézet nyújtott, 1890-ben összesen 341 tanulónak.

A szállítás forradalma

Miután az állam hasztalan igyekezett kamatbiztosítással, segélyekkel és előlegekkel, kiegészítő beruházásokkal növelni a veszteséges magánvasutak teljesítőképességét és rentabilitását, kénytelen volt áttérni az államosítás politikájára. Először a legsúlyosabb anyagi helyzetben levő vállalatokat vette át. 1876-ban a Keleti Vasutat (NagyváradKolozsvárBrassó), 1879-ben pedig a Vágvölgyi Vasutat.

Orosz István

Szőlő- és gyümölcstermelés

A 80-as években kezdődik Budapest és néhány nagyobb vidéki város (Pozsony, Kolozsvár, Kassa, Temesvár) zöldövezetének kiépülése is, nemegyszer bolgár kertészek közreműködésével.

Katus László

Az urbanizáció meggyorsulása

Elég gyors ütemű – több mint 80%-os – volt Arad, Miskolc, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Kolozsvár és Székesfehérvár növekedése is. A félmilliós fővárost azonban egyikük sem tudta még megközelíteni sem. 1890-ben egyetlen vidéki város sem érte el a százezres lélekszámot, s az 50 ezret is csak ötnek a lakossága haladta meg (Szeged, Szabadka, Pozsony, Debrecen, Hódmezővásárhely), ezek közül azonban három jellegzetes alföldi agrárváros volt.

A magyar városfejlődés sajátos vonása volt, hogy éppen legnagyobb városaink jelentős része az urbanizáció viszonylag alacsony fokán állott. Keleti Károly 1870-ben az urbanizáció fokának bizonyos mutatói (az iparos és kereskedő népesség, valamint az értelmiség arányszáma, a lakosság műveltségi foka, az épületek jellege stb.) alapján rangsorolta a magyarországi varosokat. A Budapest után a lakosságszám szerint a 2–4., helyen álló Szeged, Szabadka és Hódmezővásárhely az urbanizációs fok szerinti rangsorban csak a 80, 88. és 89. helyre, a nagyságrendben 7. Kecskemét pedig a 63. helyre került. A 25 legnagyobb népességszámú város és község közül csak 11 szerepel az urbanizációs fok szerinti rangsor első 25 helyén, 13 közülük pedig még az urbanizációs rangsor első 50 helyére sem került be. A lakosság nagysága és az urbanizáció foka szerinti rangsorban egyaránt az első 25 helyen 11 várossal találkozunk, s valóban ezek voltak a kiegyezés idején Magyarország legjelentősebb városai: Pest és Buda, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Debrecen, Pécs, Székesfehérvár, Kolozsvár.

Magyarország népeinek települési viszonyai

Az országnak a magyar nyelvterületen kívül eső nagyobbik felében 1890-ben 7,7 millió lakos élt, s ebből mintegy 900 ezer (11,8%) volt magyar. A 245 járás közül e területen mindössze egynek – a kolozsvárinak – volt abszolút magyar többsége, s 66 járásban élt számottevő, 20%-nál erősebb magyar kisebbség. A nem magyar nyelvterület 8026 községéből és városából 383 volt magyar többségű.

A magyar nyelvterületen kívül két olyan része volt az országnak, ahol a magyarok jelentékeny kisebbséget alkottak. Az egyik az a széles zóna, amely a két magyar nyelvtömböt összekötötte, s az Alföld északkeleti peremvidékétől a Szamos, a Kraszna és a Sebes-Körös völgyein át vezetett az Erdélyi medencébe, majd a Maros és a Küküllők közében érintkezett a Székelyfölddel. E zónában 11 megye 58 járásából a magyarok egyben (kolozsvári) abszolút többséget, 35-ben pedig 20%-nál erősebb kisebbséget alkottak. A túlnyomórészt román, néhol szász községek tengerében 234 magyar többségű község helyezkedett el, néhol – a Szilágyságban, Kalotaszeg vidékén, Torda környékén és a Kis-Küküllő mentén – 10–30 községből álló nagyobb nyelvszigeteket is alkotva. E területen a városok lakosságának 64,8%-a már 1880-ban is magyar, s a 12 város közül 8 (Kolozsvár, Torda, Nagyenyed, Dés, Nagybánya, Felsőbánya, Szilágysomlyó, Zilah) magyar többségű.

Szász Zoltán

A közös hadsereg és a magyar uralkodó osztályok

1880-ban két katonatiszt Bartha Miklóst, a kolozsvári Ellenzék neves függetlenségi szerkesztőjét kaszabolta össze, hat év múlva egy aradi hírlapírót sebesítettek meg, ugyancsak életveszélyesen.

Katus László

A nemzetiségek gazdasági, politikai és kulturális helyzete

A tudományegyetemeken a nagyobb hazai nemzetiségeknek voltak nyelvi és irodalmi tanszékeik, azt azonban már hasztalan követelték a románok, hogy az 1872-ben felállított kolozsvári egyetemen román nyelven is oktassanak.

A románok

1872 májusában a magyarországi románok aradi gyűlése és az erdélyiek nagyszebeni konferenciája egyaránt az aktivitás mellett foglalt állást. A júniusi gyulafehérvári konferencia többsége viszont – nagy vita után – a passzivitás mellett szavazott. Alig egy hét múlva azonban a passzivista vezetők is részt vettek azon a balázsfalvi gyűlésen, amely – Lónyay kezdeményezésére válaszolva – kompromisszumos szellemű emlékiratot intézett a kormányhoz. A memorandumban kifejtették, hogy elfogadják a kiegyezést és a dualista rendszert és készek „a román nemzeti individualitást, mihelyt biztosítva lesz, azon rendszerhez mérten átalakítani”. Hangsúlyoztak, hogy elvben nem utasítják el Erdély és Magyarország egyesülését, csupán „az erőszakolt és feltétlen uniót” ellenzik, amely nincs tekintettel a sajátos erdélyi érdekekre és tradíciókra, s a két országot mindenben teljesen egybeolvasztja.[21] Az unió elfogadását bizonyos feltételekhez kötötték. E feltételek a románok legfontosabb nemzeti kívánságait tartalmazták: a román nyelv hivatalos használatát, Erdély új közigazgatási beosztását a három nemzetiség alapján, új választási törvényt a feudális eredetű előjogok megszüntetésével, románok alkalmazását az állami hivatalokban, román közép- és szakiskolák felállítását és román nyelvű előadásokat a kolozsvári egyetemen.

Vörös Károly

A középiskolák

A mezőgazdaságban a középfokú oktatás igényeit az úgynevezett gazdasági középiskolák szolgálták: Keszthelyen (a Georgikon utódjaként), Debrecenben, Kassán, Kolozsmonostoron. Legalább 16 éves, s legalább 6 középiskolát végzett fiúkat vettek fel ide, akik két elméleti és egy gyakorlati év elvégzése után végbizonyítványt kaptak, mely ugyancsak megadta a jogot az egyéves önkéntességhez, és a végzettek értelmiségi voltának hivatalos elismeréseként a községi választójognál adójuk kétszeresen számíthatását, ezáltal megkönnyítve számukra a községi virilisták közé, s így a képviselőtestületekbe való bejutást.

A felsőoktatás

Kezdettől fogva világos volt azonban, hogy a magasan szakképzett értelmiség iránt felmerülő mennyiségi igények kielégítésére az egyetlen budapesti egyetem nem elégséges. 1872-ben tehát Kolozsvárott létrehozták az ország második tudományegyetemét jogi, bölcsészeti, orvosi és külön természettudományi karral, de hittudományi kar nélkül. Az egyetem az egyidejűleg megszüntetett nagy múltú jogakadémia és a régi, csupán seborvosokat képző orvostani intézet meglehetősen szegényes bázisán indult. A tanszékeire kinevezett jó szakemberek energiája és a kormányzatnak építkezésekben és felszerelésekben egyaránt megnyilvánuló, kivált az 1880-as évektől erősödő anyagi támogatása azonban meglendítette az egyetem munkáját, mely kivált orvosi és természettudományi karán, az oktatási munkán túl, egyre inkább valóban tudományos kutatási központtá is vált. Az 1874-ben a régi zágrábi akadémia bázisán alakult zágrábi egyetem – a horvát közoktatásügy a magyartól teljesen független lévén – teljesen az osztrák egyetemek mintájára szerveződött és a magyarországi felsőoktatástól teljesen külön állt.

A budapesti és a kolozsvári tudományegyetem hallgatóinak száma
(1867–1890)
Év Rendes hallgatók Összes hallgatók[22] Tanárok száma[23]
Jogász Bölcsész Orvos Természettudományi kar
Budapest Kolozsvár Budapest Kolozsvár Budapest Kolozsvár Kolozsvár Budapest Kolozsvár Budapest Kolozsvár
1867 1088 91 428 1885 52
1870[24] 1272 169 160 18 461 21 26 2216 269 63 40
1880 1382 212 383 66 809 89 40 3067 471 80 42
1890 1638 244 320 75 972 142 36 3502 607 93 46

A kultúra és a tudomány regionális-helyi intézményei

Az összegyűjtött anyag néha roppant gazdag, mint Kassa vagy Kolozsvár széles regionális gyűjtőkörű múzeumaiban, de korunkban többnyire még csak a szerény kezdeteknél tartunk, a személyi ellátottságot tekintve is: általában egy-egy tanár kezeli a gyűjteményeket, mellékfoglalkozásban, a hivatalsegéd alkalmi támogatásával. De a gyűjtemények gyorsan növekednek: polgárok, nemesek, de egyszerű parasztemberek is szívesen gyarapítják ajándékaikkal állományukat: egy-egy értékes tárggyal, képpel, kézirattal, régészeti lelettel (amatőr ásatások olykor meglepően értékes eredményeivel). És nem is egy helyen megnő a törvényhatóság vagy mezőváros levéltárának tudományos-kulturális rangja is: iratai a feudalizmus felszámolásával elvesztvén korábban oly fontos, a legutóbbi időkig is élő jogbiztosító jellegüket, kizárólag történeti forrássá válnak – s éppen ezáltal növekszik értékük. Még sokáig elsősorban a roppant módon megszaporodó, többnyire dilettáns, nem is mindig korrekt családkutatóknak szolgálnak nyersanyagul, de egyre több megye és város kezdi érezni felelősségét levéltára iránt a tudomány szempontjából is. Annál inkább, mert a Történelmi Társulat szaporodó vidéki vándorgyűléseinek résztvevői egyre-másra tárják fel e levéltárakból az éppen a hanyatló nemesi uralkodó osztály önérzetét növelni alkalmas dokumentumokat.

A közgyűjtemény létrehozása és fejlesztése mellett a regionális-helyi kulturális-tudományos igények kielégítésnek másik jellegzetes, az előbbihez szorosan kapcsolódó irányát az ilyen jellegű társadalmi egyletek számának gyors növekedése jelzi. Ezek, a társadalom immár szélesebb rétegeiben is spontán jelentkező kulturális igényeknek részint irányára, részint földrajzi elhelyezkedésére (s ezzel részben társadalmi bázisára is) jellemzően, nagyjából öt típusba csoportosíthatók.

Az első két típus inkább foglalkozási-szakmai jellegű, s kulturálisnak inkább csak a szóban forgó szakmáknak a művelődéshez, illetve részben a tudományhoz is többé-kevésbé szorosan kapcsolódó volta folytán tekinthető. A helyi, általában megyei keretben szervezett orvos-gyógyszerész egyletek, amelyekből a kiegyezéstől 1890-ig 13 alakult, elsősorban érdekvédelmi, de nem kisebb jelentőséggel szakmai-tapasztalatátadási feladattal létesültek: olyan funkcióval, melynek realitását és fontosságát népbetegségek roppant kiterjedésének és a népegészség a helyi társadalmi viszonyok által sokszor nagyon is meghatározott voltának ismeretében nem lehet kétségbe vonni. (S nyilván orvosok és gyógyszerészek alkották – legfeljebb természettudományi szakos tanárokkal kibővített – magvát a 70-es években megalakult további 4 vidéki úgynevezett természettudományi társulatnak is.)

A második típusnak, a népiskolai tanítóegyleteknek megalakításáról (az abszolutizmus alatti sikertelen kezdeményezések után, ám továbbra is csak határozatlan formában) a népiskolai törvény intézkedett. Eötvös személyesen is szorgalmazta létesítésüket: ezeknek mint a fenntartóktól független (vagy legalábbis ilyeneknek remélt) szakmai és érdekképviseleti fórumoknak a révén vélte némileg ellensúlyozni a népoktatásnak felekezeti kézen való meghagyását, s ráadásul több (részben kifejezetten a nemzetiségeket képviselő) felekezet közötti szétforgácsolódását. Az egyesületek megalakítása azonban lassan ment, 1890-ig mindössze kb. 300 jött tartósan létre, s ezeknek is csak mintegy harmada volt általános, területi alapon szervezett. A többi általában a fenntartó egyházi hatóságok nyomására felekezeti (csaknem egészében római katolikus és protestáns) alapon jött létre, s így nemigen volt alkalmas a kívánt cél elérésére.

A vidéki kulturális egyletek harmadik típusát az irodalmi jellegű helyi egyletek alkották. A korszak folyamán hét ilyen alakult: a székesfehérvári Vörösmarty és a debreceni Csokonai kör mellett a többi 5 (Pozsony, Sopron, Eperjes, Arad, Kolozsvár) kifejezetten a helyi, mintegy nyelvi szigeten vagy jobb esetben félszigeten élő magyar értelmiség általános humán irányú kulturális-társadalmi egyesületeként, mely irodalmi rendezvényei mellett a nemzetiségi intelligencia nyelvi magyarosítását is elő akarta mozdítani.

A természettudományok és a műszaki tudományok

A budapesti egyetem zoológiai tanszékén Margó Tivadar az összehasonlító bonctani irányt a szövettani kutatási iránnyal bővíti: utóbbi téren maga is jelentős eredményeket mutathat fel a magyar biológiában még nagy jövő előtt álló izomélettani kutatások megalapozásával. Tanítványaként ebbe az irányba illeszkedve folytatja a kolozsvári egyetem állattani intézetében Entz Géza véglényeken a rostok finomszerkezeti kutatását. A Nemzeti Múzeum állattárában 1870 óta állatrendszertani kutatások folynak a magyarországi fauna teljes számbavételének céljával. A Műegyetem ekkor még meglevő állattani intézete Kriesch József irányításával alkalmazott állattani kutatásokat végez elsősorban a halászat és a méhészet vonatkozásában. A növénytan területén gyakorlati feladat: a teljes hazai flóra már Kitaibel által megkezdett feltárása áll a kutatások előterében; ebben elsősorban Borbás Vince és Simonkai Lajos végeznek igen jelentős munkát a honi genusokat rendszerező vagy revideáló dolgozataikkal és hazai tájak flóráját részletező leírásaikkal, de éppen elméletileg nem kevésbé jelentősek az egyetem növénytani tanszékén a modern induktív mikroszkópos növényanatómiai irányt képviselő Jurányi Lajos professzor funkcionális mikroszkópikus sejttani, szövettani és fejlődéstani kutatásai.

A kor hazai természettudományi kutatásai közül, nem utolsósorban a gyakorlathoz való szoros kapcsolatuk folytán különösen a kémiaiak voltak jelentősek. A kutatások főleg a szervetlen kémia területén folynak: ebben Helmholtz roppant tudományos hatásán túl szerepet játszott az is; hogy itt a kutatások viszonylag csekély műszerezettség mellett, különösebb laboratóriumi igények nélkül és így aránylag olcsón ígértek gyakorlatilag is felhasználható eredményt. A hazai kémiai tudományosságban így korszakunkon végig a szervetlen kémia problémái uralkodnak és a szerves kémiai kutatások csak a század végen fognak majd – akkor is gyéren – jelentkezni. Ám a hazai modern kémia megalapítója és a szervetlen kutatások kifejlesztője, Than Károly, aki a karbinoszulfid szintézisével az egyszerű kémiai reakciók törvényszerűségének feltárásában nemzetközileg is jelentős eredményt ért el, amellett, hogy számos gyakorlati problémát is megoldott (a gázömlés felismerését szolgáló diffusioscop megszerkesztésétől kazánvizek vizsgálatán át postai szállítmányok fertőtlenítéséig), olyan, kora tudományosságának szintjén még megoldhatatlan, a szerves kémiához kapcsolódó elméleti problémák iránt is érdeklődött, mint a vegyérték kérdései.

Egészen különálló, sajátos helyet foglal el a kor hazai természettudományosságában az orvostudomány. Valamennyi többi természettudománytól eltérőleg ennek nemcsak hogy megvolt a maga hazai évszázados folyamatossága, de már 1848-at megelőzőleg sikerült kialakítania a maga korszerű tudományos stílusát: a budapesti orvoskar és néhány nagy fővárosi kórház orvosainak együttműködésével létrejött, a bécsitől magát szakmailag is függetleníteni képes pesti orvosi iskolát. A polgári magyar állam nemcsak hogy ennek tapasztalataira és embereire támaszkodva szervezi meg a maga intézményesen igen korszerű és színvonalas közegészségügyi igazgatását, hanem elsősorban Eötvösnek és az egyetemi orvosi oktatásért felelős szakértőjének, Markusovszky Lajosnak kezdeményezésére a kolozsvári orvoskar létesítésével és a budapesti orvoskar modern felszerelésével és elhelyezésével igyekszik megteremteni eredményeik tudományos továbbfejlesztésének és elterjesztésének feltételeit is.

Hanák Péter

A Bánffy-kormány bemutatkozása

Bánffy erdélyi arisztokrata volt, a patinás nevű, de szegényebb sorú félmágnások közül. Az erdélyi miliőben, a kolozsvári református kollégiumban liberális eszméket és erős nemzeti öntudatot szívott magába, amelyet hosszú közigazgatási pályafutása alatt autokratikus és soviniszta elemekkel töltött meg.

Katus László

A munkaerő

Az öt gazdasági akadémia (Magyaróvár, Keszthely, Debrecen, Kassa, Kolozsvár) a mezőgazdasági nagyüzemek részére képzett szakembereket, akárcsak a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola erdőmérnöki szakosztálya, és ebbe a kategóriába sorolhatjuk a budapesti Állatorvosi Főiskolát is.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Az urbanizáció eredményességét tekintve a főváros és környéke után azok a szabad királyi városok következtek, amelyek forgalmi és közigazgatási központ szerepüket össze tudták kapcsolni a modern iparosodással. Sorrendben: Fiume, Miskolc, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Pécs, Kassa, Temesvár.

Kiegyezési tárgyalások és vámpolitikai viták

Ebből a kezdeményezésből fejlődött ki néhány év múlva a Vázsonyi vezette Polgári Demokrata Párt. Az 1900-ban Kolozsvárott tartott alakuló gyűlés a magyar társadalomban és közéletben uralkodó „rendi szellem” kiűzését, a választójog reformját, a virilizmus eltörlését, a progresszív adózást, „a kisiparos és kisgazda hathatós állami támogatását”[25] követelte; kiállt az önálló vámterület mellett, fellépett az előjogok, a hitbizományok, a monopóliumok és a kartellek, de egyúttal a munkásmozgalom ellen is, élesen elhatárolta demokratának nevezett pártját az „utópisztikus” célokat kitűző szociáldemokráciától.

A tömegmozgalmak dagálya 1905 első felében

A május elsejei tüntetések alatt Kolozsvár munkásai léptek sztrájkba, majd Eszéken robbant ki olyan heves harc a sztrájkoló, jogkövetelő munkások és a katonaság között, hogy azonnal elrendelték az ostromállapotot.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt és a kormány választójogi javaslata

Január 20-án Budapesten és környékén, valamint Aradon, Győrött, Kolozsvárott, Miskolcon és Pozsonyban több munkásgyűlés tiltakozott a kormány tervei ellen.

Mucsi Ferenc

A Társadalomtudományi Társaság megtisztítása a konzervatív-liberális elemektől

Gratz az 1906 májusában megtartott újabb parlamenti választásokon jelöltette magát, s Andrássy híveként alkotmánypárti képviselő lett. A társaságban viselt tisztségéről azonban nem mondott le, sőt azt tervezte, hogy a „darabontokkal” való együttműködésben leginkább kompromittált radikális szociológus csoport eltávolításával megállítja a szervezet balratolódását és bomlását, s a Társadalomtudományi Társaságot az új belügyminiszter, Andrássy Gyula változatlan elnökletével átjátssza a reakció kezére.

Tervéhez megnyerte Földes Béla függetlenségi párti közgazdászt, Apáthy Istvánt, a kolozsvári egyetem európai hírű tanárát, a Társadalomtudományi Társaság egyik alapító tagját, továbbá Farkas (Wolfner) Pált és Hegedüs Lórántot.

Erényi Tibor

Az elhalasztott általános sztrájk

Az 1913. októberi pártkongresszuson többen – közöttük a kolozsvári szocialisták küldötte, a fiatal Kun Béla – élesen támadták a pártvezetőséget és kétségbe vonták, hogy a parlamenti ellenzékkel együttműködve egyáltalában ki lehet-e bármilyen politikai eredményt vívni.

Szabó Miklós

Egyetemek, főiskolák

A század elején Magyarországon két tudományegyetem volt: a budapesti és a kolozsvári. Ezekhez társult a nemzetközi szokásoktól eltérően egyetemi rangra emelt – a doktori fokozat adományozásához való joggal felruházott – Műegyetem és az 1912-ben alapított debreceni és pozsonyi tudományegyetem. Az egyetemek mellett a felsőoktatás legfőbb feladatát jelentő államhivatalnok-képzés szolgálatában működött még egy állami és 9 felekezeti jogakadémia. A speciális szakértelmiségi képzést szolgálta egy sor főiskola: a zeneművészeti (1875-től), az iparművészeti (1880-tól, illetve 1896-tól), a képzőművészeti (1908-tól), illetve a színművészeti akadémia (1893-tól). A mezőgazdasági szakemberképzést szolgálta az Állatorvosi Főiskola (1899-től), a magyaróvári Mezőgazdasági Akadémia (1906-ban 3 éves képzésre tért át) s a vele együtt akadémiai szintre emelt keszthelyi, debreceni, kassai és kolozsvári mezőgazdasági tanintézetek is. A különböző hitfelekezetek lelkészképzését összesen 44 hittudományi főiskola szolgálta. Az ország egyetlen magyar nyelvű katonatisztképző intézménye a Ludovika Akadémia volt (1872-től).

A felsoroltak mellett a felsőoktatási intézményekhez tartoztak a polgári iskolai tanárképzők, az 1899-ben alapított Keleti Kereskedelmi Akadémia, az 1900-ban, majd az 1902-ben létrehozott budapesti, illetve kolozsvári Kereskedelmi Akadémia s az 1912-ben létesített fiumei Kiviteli Akadémia a gyorsan növekvő gazdasági-kereskedelmi élet speciális káderszükségleteit volt hivatva kielégíteni.

A felsőoktatási intézmények számbeli növekedése együtt járt nagyszabású épületcsoportok kialakításával, új egyetemi és főiskolai épületek megépítésével. A századfordulón épült fel – Wlassics Gyula kultuszminisztersége idején – a budapesti egyetemi klinikák tömbje. 1909–1910-re készült el a Műegyetem lágymányosi épületcsoportja; a korábbi műegyetemi épületeket a Múzeum körúton és az Esterházy utcában a tudományegyetem kapta meg. A fejlesztés azonban mindig elmaradt a rohamosan növekvő szükségletektől; az egyetemi-főiskolai oktatásnak szinte állandó problémája volt a helyhiány, a túlzsúfoltság. A növekedés gyors ütemére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a századforduló után mind határozottabban vetődött fel második, sőt harmadik műegyetem felállításának terve (Temesvárott, illetve Kassán), továbbá közgazdasági egyetem és főiskolai szintű mezőgazdasági szakemberképző intézet létrehozása is. A tervek megvalósítását azonban az első világháború meggátolta.

A fejlődés növekvő ütemét jól mutatja az egyetemi és főiskolai hallgatói létszám gyors emelkedése.

A hallgatólétszám alakulása a főbb tanintézetekben
Tanév Budapesti Kolozsvári Műegyetem Jogakadémiák Hittudományi főiskolák Selmecbányai Állatorvosi Gazdasági akadémiák Összesen
tudományegyetem főiskola
1891–1892 3464 621 718 815 1604 230 278 473 8203
1913–1914 8185 2302 2676 1625 1847 579 216 347 17 777

Az 1890-es évek elején a hallgatóknak mintegy a fele, a világháborút megelőző években pedig már több mint 60%-a folytatta tanulmányait a főváros valamely felsőoktatási intézményében. Az egyetemi fakultások között hagyományosan a jogi kar dominált; jelentősebb volt még a hallgatók száma az orvosi karon, a Műegyetemen, továbbá a bölcsészkaron.

A hallgatólétszám alakulása képzési ágak szerint
Tanév Teológus Jogász Orvos Gyógyszerész Bölcsész Mérnök Agrármérnök Összesen
1891–1892 1690 2956 1139 285 434 791 908 8203
1913–1914 1951 6465 3695 381 1467 2892 926 17 777

A jogi karok súlyát elsősorban politikai jelentőségük adta. Itt képezték az államigazgatás, az igazságügy szakembereit; a hivatali pályákra aspiráló dzsentri-utánpótlás itt volt a legszámottevőbb. Országosan amint a fenti táblázat mutatja – a jogászok a felsőoktatási intézmények hallgatóinak több mint harmadát tették ki. A jogászok mintegy harmada tanult az országban szeszélyesen szétszórt 10 jogakadémián. Ezek az intézetek egy korábbi oktatási rendszer csökevényeiként maradtak fenn; számuk és jelentőségük rohamosan csökkent. A jogakadémiák csupán a jogi alapvizsga letételére voltak feljogosítva. Nem szigorlatoztathattak és nem adhattak jogi doktori fokozatot.

A szakemberképzés szempontjából utánuk legnagyobb jelentőséggel az orvosi karok szerepeltek a két tudományegyetemen. A budapesti egyetemen a második legnépesebb hallgatói csoport a medikusoké volt. A századelőn kezdődtek meg az orvosképzés szigorlati rendjének reformmunkálatai, 1901-től, illetve 1906-tól kezdve lényegesen megszigorítva nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati képzés követelményeit is. A dualizmus időszakának végére a magyarországi orvosképzés zömmel Magyarországon folyt, visszahódítva a hallgatókat a bécsi egyetem híres orvosi fakultásától.

Jelentősen fejlődött a mérnökképzés is. A budapesti Műegyetem, miután már egyetemi ranggal büszkélkedhetett, 1901-ben megkapta a doktori cím adományozásának jogát is. 1916-os szabályzata értelmében a Műegyetem rendelkezett a műszaki főiskolák szokásos 6 fakultásával, ezek: építészeti, mérnöki, gépészeti, vegyészeti, közgazdasági és egyetemes kar. Falai között 1896-ban 138 mérnök kapott oklevelet, 1913-ban 251. A Műegyetem erőssége a mélyreható matematikai-természettudományos alapképzés volt, amely széles elméleti bázist nyújtott a szaktárgyi képzés részére, bár az utóbbi gyakran elszakadt, nem épült rá kellőképpen erre a bázisra. A képzés másik gyenge pontja – kortársi vélemények szerint – az volt, hogy a gyakorlati képzésben a megismert technika alkalmazásának gazdasági vonatkozásai, egyáltalán: közgazdasági megalapozása elmaradt a gyakorlati élet követelményei mögött.

Fontos szerep hárult az egyetemek bölcsészkaraira a középiskolai tanárképzés ellátásával. Ennek azonban csak részben s igen gyenge hatásfokkal tudtak eleget tenni. A hiányosságok fő oka a tanszabadság anarchisztikus gyakorlatában rejlett; ennek következtében valójában nem folyt tervszerű, rendszeres szaktárgyi képzés az egyes tanszakokon. A pedagógiai ismereteket nyújtó tanárképző intézet foglalkozásainak látogatása ráadásul nem volt kötelező. Így előfordulhatott, hogy a hallgató teljes sikerrel befejezte egyetemi tanulmányait anélkül, hogy középiskolai szaktárgyi oktatásra akár a legcsekélyebb mértékben is előkészítették volna.

A magyar felsőoktatás nem rendelkezett elit egyetemekkel és elit fakultásokkal. Az uralkodó osztályok azon fiai, akik magasabb színvonalat igényeltek, néhány szemeszter erejéig a nagy külföldi egyetemeket látogatták. Egyedül a középiskolai tanárképzés színvonalának emelésére létesült egy magas színvonalú kollégium, az 1895-ben alapított Eötvös Kollégium, amely évtizedekre a társadalomtudományok elitképző központja lett. Alapításakor mintául éppen nem a nyugati világ arisztokratikus oktatási intézményeit vették, hanem a nagy múltú francia tanárképző főiskolát, az École Normale Superieure-t, amely fél évszázadon át volt a francia baloldali értelmiség kohója.

A viszonylag későn létesült tudományegyetemek szervezeti felépítése és tananyaga aránylag korszerű volt. A kolozsvári egyetemen nem működött hittudományi kar, a matematikai és természettudományi oktatás a bölcsészeti kartól elkülönített önálló fakultáson folyt.

A jogtudomány

Az államjog mint politikai kulcstudomány a társadalom egyéb szerveződési formáival, elsősorban a társadalmi osztállyal szemben a nemzetet kiemelt jelentőségű társadalomszerveződési formaként értelmezte és igazolta. E felfogás vezető jogi teoretikusa Kuncz Ignác, a kolozsvári egyetem politikai tanszékének tanára volt, elsősorban „A nemzetállam tankönyve” (1902) című művével.

A történettudomány

A romantikus népkutatás ösztönzéséből egy jóval nagyobb tudományos eredményeket hozó törekvés is eredt: a kora-középkori szokások vizsgálatának az az ága, amely az Árpád-kori szokásjog színes világát igyekezett oklevéladatok alapján feltérképezni, s ennek során először tett kísérletet az Árpád-kori parasztság rétegződésének feltárására. E munkák során bukkant a kérdés két legjelentősebb kutatója, Erdélyi László bencés szerzetes, kolozsvári professzor és Tagányi Károly levéltáros – elsősorban „A földközösség története Magyarországon” című művében – a paraszti földközösség nyomaira a középkori Magyarország társadalmában.

Egyéb természettudományos ágak

A preparatív szerves kémia egyik központja Fabinyi Rudolf kolozsvári, a másik Konek Frigyes budapesti tanszéke volt. Ezeken a tanszékeken, valamint az Udránszky László által vezetett élettani laboratóriumban eredményesen kísérleteztek a szerves kémia orvosi alkalmazásával, ami több fiatal fiziológust, biológust vonzott e kémiai műhelyekbe.

A biológia és az orvostudomány

Hasonló szemlélet vezette a kiváló kolozsvári tudós, Apáthy István biológiai és fiziológiai kutatásait, főleg az idegszövettan terén.

Siklós András

A Vix-misszió. Az antant új követelései.

Berthelot, aki a szovjetellenes elgondolások jegyében létrehozott úgynevezett Dunai Hadsereg parancsnoka volt, s így Franchet-val szemben önállóságot élvezett, december 18-án Kolozsvár kiürítését követelte.

Erdély és a magyarországi románok

A kolozsvári magyar nemzeti tanács elnökének visszaemlékezése szerint a magyar, a román és a szász nemzeti tanácsok tevékenységét november elején testvéries együttműködés jellemezte. A román nemzeti tanácsok tagjai és munkatársai, amennyiben korábban állami alkalmazottak voltak, illetményeiket továbbra is megkapták. A román nemzetőrségnek, mely – néhány kivételtől eltekintve– önállóan szervezkedett, de a magyar nemzetőrséggel egyetértésben gondoskodott a rend fenntartásáról, a katonai parancsnokságok a hadügyminisztérium tudtával és jóváhagyásával fegyvert és pénzt utaltak ki.

Az együttműködés reális alapja abban rejlett, hogy a forradalmi mozgalom tisztán román községekre is kiterjedt, a román földbirtokosokat, gazdákat, tisztviselőket, kereskedőket is fenyegette. A román parasztok megtámadták a Román Nemzeti Párt nagybirtokos vezetőinek birtokait, és a parasztság haragjának nemcsak a római katolikus egyház gyulafehérvári uradalma, hanem a balázsfalvi görög katolikus érseki és a [[Nagyvárad|nagyváradi]] görög katolikus püspöki birtokok is áldozatul estek.

A november elején kialakuló együttműködés nem jelentette egyben a román és a magyar burzsoázia közötti ellentét megszűnését. A román burzsoázia a forradalmi mozgalomnak nemzeti irányt kívánt adni, úgy vélte, hogy karhatalom és erőszak a rendet és a biztonságot önmagában véve helyre nem állítja. A nacionalizmus szítása eredményt ígért, hisz a népmozgalom főbb célpontjai: a háború idején különösképpen gyűlöletessé vált közigazgatás, az erőszakszervezet zömében magyar volt, és a földbirtok nagy része is magyar földesurak tulajdonát képezte.

A később Romániának ítélt területeken a 100 holdon felüli birtokok 60,1%-a, az 1000 holdon felüli birtokok 85,7%-a volt magyar földbirtokosok kezén. Az anyanyelv szerinti megoszlás ugyanezen a területen az 1910. évi népszámlálás szerint: 53,2% román, 32,4% magyar, 10,6 % német.

A központi és a helyi román nemzeti tanácsok, kedvezőnek ítélve a helyzetet, hatalmi igényekkel léptek fel. Törekvésük egyrészt – nem sikertelenül– a helyi közigazgatás átvételére irányult, másrészt messzebb menő célokat követett.

Az Aradon székelő központi nemzeti tanács november 9-én levelet küldött Budapestre (a Magyar Nemzeti Tanács kormányának), és ebben a közrend, a vagyon- és személybiztonság megóvása céljából a románok lakta vidékek felett „a teljes kormányzói hatalom” átadását követelte.[26]

A Román Nemzeti Tanács a román impériumot 23 vármegyére és 3 vármegye (Békés. Csanád, Ugocsa) egy részére kívánta kiterjeszteni, hozzáfűzve, hegy a esőben forgó területen élő más népekkel szemben tiszteletben fogja tartani a wilsoni elveket. Visszautasítás esetére a levél minden további együttműködés megszakítását jelentette be.

Miután az erdélyi román burzsoázia gyengének érezte magát ahhoz, hogy a rendcsinálás és a hatalomátvétel kettős feladatát egyedül, saját erejéből valósítsa meg, egyidejűleg a román királyi hadsereg beavatkozását is sürgette.

November 10-én és az azt követő napokban több küldöttség indult Iașiba. A küldöttek beszámoltak az Erdélyben kialakult helyzetről, s a „bolsevista” veszélyre és a magyar reakció megtorló intézkedéseire hivatkozva a román hadsereg segítségét kérték.

November 10-én először a Magyar Nemzeti Tanács, majd egy szakértők bevonásával tartott értekezlet foglalkozott a Román Nemzeti Tanács követeléseivel. A sorozatos megbeszéléseken a megjelentek elfogadták a polgári radikálisok tárgyalást és egyezkedést javasló álláspontját. Jászi vezetésével küldöttség alakult, melyben a kormányt Jászi, a Magyar Nemzeti Tanácsot Ábrahám Dezső és Bokányi Dezső képviselték. A küldöttség szakértők és újságírók kíséretében 13-án utazott Aradra, ahol 2 napos tárgyalás vette kezdetét.

Jászi a Román Nemzeti Tanács képviselőinek két javaslatot terjesztett elő. Az első javaslat lényege az volt, hogy Erdélyben a mesterséges megyei keretek helyett összefüggő, lehetőleg egységes nemzeti tömböket kell kialakítani. Ezek a tömbök a svájci kantonok mintájára kulturális és közigazgatási autonómiával rendelkeznének és az országos központi kormányban is képviseletük lenne, a közös ügyek intézésére közös szerveket hoznának létre. A második javaslat átmeneti megoldásként „a közrend és a béke fenntartására” azt indítványozta, hogy mindazon járásokban és városokban, ahol a többség román, a Román Nemzeti Tanács vegye át a közigazgatást, és megbízottja útján képviseltesse magát a magyar kormányban. E második javaslat ugyanakkor kikötötte, hogy a szóban forgó területeken a régi hivatalnoki kar – a főispánok és kormánybiztosok kivételével – megmarad, a Román Nemzeti Tanács garantálja a személy- és vagyonbiztonságot, nem veszi igénybe a román királyság katonai erejét.

A román vezetők mindkét ajánlatot elutasították. A nagy tekintélynek örvendő Maniu, aki 14-én érkezett Aradra, teljes szuverenitást követelt.

A kapcsolat a Román Nemzeti Tanáccsal az aradi tárgyalás után és annak eredménytelensége ellenére sem szakadt meg. A román vezetők, ellentétben a 9-i ultimátumban foglaltakkal („a hatóságokkal minden további együttműködést beszüntetünk”), továbbra is készek voltak közreműködni a „közrend, a személy- és vagyonbiztonság megóvásában”. A kormány erre való tekintettel továbbra sem gördített akadályt a román nemzeti tanácsok működése elé, és a román nemzeti gárdák további anyagi támogatása elől sem zárkózott el, bár a november 18-i minisztertanács a fegyverek kiszolgáltatását már megtagadta.

A Román Nemzeti Tanács november 20-án francia nyelvre is lefordított kiáltványt tett közzé. A világ népeihez intézett proklamáció félreérthetetlenül leszögezte az elszakadásra irányuló szándékot: „az erdélyi és magyarországi román nemzet semmi körülmények között sem akar a magyar nemzettel továbbra is bárminő állami közösségben élni: elhatározása, hogy az általa lakott területen szabad és független államot létesít … Az eddigi elnyomók kormánya megtagadta hozzájárulását a román nemzet ezen elhatározásához”[27] – állapította meg a kiáltvány.

Tekintettel arra, hogy a kiáltvány a románok sérelmeit részletezve homályban hagyta az „eddigi elnyomók kormánya” és az új magyar kormány nemzetiségi politikája közötti különbséget, november 24-én Budapesten is proklamáció jelent meg Károlyi Mihály aláírásával. „A népköztársaság minden nem magyarul beszélő népéhez” intézett felhívás a nemzetiségeknek demokratikus reformokat, földet, helyi közigazgatási és kulturális autonómiát ígért, annak kihangsúlyozásával, hogy a népkormány is Wilson tanításait kívánja megvalósítani.[28]

A Román Nemzeti Tanács elutasító magatartását nem csak Jászi javaslatainak elégtelensége indokolta. Az elutasítás hátterét a nemzetközi helyzet határozta meg. A román vezetők ismerték az 1916. augusztusi [[Bukarest|bukaresti]] titkos egyezményt, és ismerték Lansing 1918. november 5-i, Iașiba küldött táviratát („Az Egyesült Államok kormánya hozzájárult a román népnek a királyság határain belül és kívül támasztott kívánságaihoz”);[29] tudták, hogy az antant Romániát újra szövetségesének tekinti. Nyilvánvaló volt, hogy az adott körülmények között csak idő kérdése a román királyi hadsereg Erdélybe való bevonulása, amire egyébként a belgrádi egyezmény is lehetőséget adott.

Az első jelentések a román hadsereg megjelenéséről november 13-án érkeztek Budapestre és ezzel egyidejűleg, vagy már ezt megelőzően Aradra. A Keleti-Kárpátok hágóinál feltűnt román katonák annak a két hadosztálynak az előőrsei voltak, amelyeket a román hadvezetőség a mozgósítás alatt álló hadsereg alakulataiból Erdély megszállására rendelt ki. A román királyi csapatok december 2-án, vonultak be Marosvásárhelyre, december 11-én érték el Besztercét, december 7-én Brassót.

A kelet felől előnyomuló két hadosztályhoz később egy harmadik is csatlakozott, amely– Mackensen visszavonuló hadseregét követve – déli irányból nyomult előre. Legfontosabb és legsürgősebb teendője a Zsil-völgyi bányavidék megszállása volt a rend helyreállítása, „az anarchista agitáció megfékezése” céljából.

A román hadsereg december közepére érte el a belgrádi egyezményben megállapított demarkációs vonalat.

A román parancsnokok a megszállt területeken az antant megbízására hivatkoztak, és a bevonulást a román lakosságnak nyújtandó segítséggel, valamint a „bolsevista szellem által veszélyeztetett rend” helyreállításával indokolták. Ferdinánd román királynak a november 10-i fordulatkor kiadott, a román katonákhoz és polgárokhoz intézett proklamációjában, amit a bevonuló hadsereg röpcédulákon terjesztett, az állt, hogy Románia „beteljesedve látja évszázados vágyát, az összes románok egyesítését egy szabad és hatalmas államban”.[30] A vezérkari főnök Presan tábornok felhívása, mely ugyancsak közkézen forgott, a Dunáig és Tiszáig terjedő román területről beszélt, és e terület valamennyi polgárát biztosította arról, hogy a román hadsereg a lakosság vagyon- és személybiztonságát, nemzeti és valláskülönbség nélkül megőrzi.[31] A hivatalos proklamációk nem hagytak kétséget afelől, hogy a román hadsereg messzebb menő célokat követ; aligha fogja a Belgrádban nélküle megállapított demarkációs vonalat tiszteletben tartani.

Ebben a helyzetben ült össze Gyulafehérvárott december 1-én az erdélyi és magyarországi románok nemzetgyűlése. „A képviselők (küldöttek) nagy nemzetgyűlésének” összehívását a Román Nemzeti Tanács lapja, az Aradon megjelenő Romanul november 21-én jelentette be azzal, hogy egyidejűleg nagy népgyűlés tartására is sor kerül. Míg egy november 15-én kiadott körlevélben csak választásokról volt szó, a 21-i hivatalos bejelentés a választott képviselők mellett „jogszerinti” (delegált) képviselők meghívását is előírta. A nemzetgyűlés 1228 tagja közül 628 jutott ez utóbbi módon mandátumhoz. Delegálási joggal bírtak az egyházak, a kultúregyesületek, a különböző egyletek, az iskolák, a kisiparosok. A szervezett munkások nevében a román szociáldemokrata párt 18 képviselőt küldhetett.

A nemzetgyűlés elé terjesztendő határozat kérdésében a vezetők közt nézeteltérés állt fenn. Az egyházi körök által is támogatott jobboldal (Teodor Mihali, Alexandru Vaida és a velük ebben egyetértő Maniu Iuliu) a feltétel nélküli egyesülés mellett volt, összhangban a román kormány nézetével. Egyes vezetők– így például Stefan Pop – félve a romániai burzsoázia konkurenciájától, autonómiát javasoltak. A szociáldemokraták feltételekhez, demokratikus reformokhoz, Románia demokratikus átalakulásához kívánták kötni az egyesülést. Az autonómia és a reformok érdekében a demokratikus irány képviselői is szót emeltek (Vasile Goldiș, Ivan Suciu, Emil Isac).

A Román Nemzeti Tanács és a román szociáldemokrata párt értekezletén, mely egy nappal a nemzetgyűlés megnyitása előtt, november 30-án ült össze, a szociáldemokrata vezetők (Ion Flueraș, Josif Jumanca) feladták eredeti álláspontjukat. A gyulafehérvári Hungária Szállodában tartott tanácskozás késő éjszakai órákba nyúló vita eredményeként a feltétel nélküli egyesülés mellett foglalt állást.

A nemzetgyűlés elé terjesztett határozat végleges szövege ezt az álláspontot képviselte, de a határozat „az új román állam alapvető elveként” egy sor demokratikus követelést is írásba foglalt: teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népeknek; egyenlő, közvetlen, titkos szavazati jog, teljes sajtószabadság, szervezkedési, gyülekezési szabadság, az emberi gondolatok szabad terjesztése, radikális agrárreform, mindazon jogok és előnyök az ipari munkásságnak, melyeket a legfejlettebb ipari államok biztosítanak. A demokratikus követelések hangsúlyozásában a közhangulat és a baloldal jelenléte tükröződött.

A nemzetgyűlésen, mely a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermében ülésezett, a határozati javaslatot az egybegyűltek helyeslése közepette Vasile Goldiș olvasta fel. A vár melletti katonai gyakorlótéren, ahol 1785-ben Horiát, Cloșcát és Crișant kivégezték, és a város utcáin, melyeket most román és antant lobogók díszítettek, százezernyi lelkes tömeg gyűlt össze. Az ülés berekesztése után az egyházi és nemzeti dalokat éneklő sokaság előtt (néhány ezer munkás vörös zászlók alatt vonult fel) kijelölt szónokok ismertették a történteket.

A nemzetgyűlés Vaida-Voevod előterjesztése alapján az addigi Központi Nemzeti Tanács helyett Román Nemzeti Tanácsot választott. A parlament szerepét betöltő, mintegy 200 főt számláló új központi szerv első ülésén, december 2-án kormányzótanácsot alakított. A kormányzótanács Nagyszebenbe tette át a székhelyét, elnöke Maniu lett. Az együttműködésre kész szociáldemokraták itt is ugyanúgy miniszteri tárcához jutottak, mint a zágrábi, a belgrádi, a vajdasági és a szlovákiai ideiglenes kormányokban. A 15 tagú nagyszebeni kormányban Flueraș népjóléti, Jumanca iparügyi miniszter lett.

A gyulafehérvári határozat pergamenre írt szövegét december 11-én öttagú küldöttség (2 püspök és a Román Nemzeti Párt 3 tagja) vitte Bukarestbe, és nyújtotta át ünnepélyes külsőségek között a királynak, Az egyesülésről a hivatalos lapban, a Monitorul Oficialban december 26-án dekrétum jelent meg; egyidejűleg napvilágot láttak az egyesülést szabályozó első intézkedések is. A király a szóban forgó területek közigazgatásának vezetésével – az egyesült Románia végleges megszervezéséig – a nagyszebeni kormányzótanácsot bízta meg, de a külügy, a hadügy, a vasút, a posta, bizonyos gazdasági ügyek és az állambiztonsági hivatal továbbra is a központi kormány hatáskörében maradt, mely december közepén az antantbarát nagytőke exponensének, Ionel Brătianunak a vezetésével újjáalakult. Az új központi kormányban tárca nélküli miniszterként a Román Nemzeti Párt 3 képviselője (Vaida-Voevod, V. Goldiș, S. C. Pop) is helyet foglalt.

A hatalomátvételt és az egyesülést a román lakosság többsége örömmel fogadta, nem alaptalanul úgy vélte, hogy az helyzetének javulását, az évszázados elnyomás megszűnését jelenti. E várakozást illetően a munkásság és a demokratikus irány képviselői részéről a fenntartás is jogos volt, mert az egyesülés – ahogyan megvalósult – a romániai tőkének és az erdélyi román burzsoáziának kedvezett; a Román Nemzeti Párt hatalomra jutása elsősorban a kialakuló és feltörekvő román polgárság, a román alkalmazotti értelmiségi rétegek számára jelentett változást, nem remélt lehetőségeket.

A Romániával való egyesülést némi ingadozás után az erdélyi szászok is kimondták. A szász központi választmány, a helyi választmányok és a szász nemzeti tanács képviselőiből alakult szász nemzetgyűlés január 8-án Meggyesen foglalt állást ilyen értelemben. A meggyesi gyűlés nyilatkozatot fogadott el, mely a gyulafehérvári határozatokból. a nemzeti szabadságra és a felekezeti jogegyenlőségre vonatkozó megállapításokat emelte ki.

A magyar kormány a gyulafehérvári döntéssel szemben elutasító álláspontra helyezkedett. Amikor Erdélyi János, a nagyszebeni kormány budapesti megbízottja átadta a határozat hiteles szövegét, Jászi a minisztertanács december 8-i ülésén tiltakozást javasolt. A hadügyminisztérium álláspontjával összhangban arra hivatkozott, hogy a románok eljárása ellentétes a fegyverszüneti megállapodásokkal, a béketárgyalásra kell bízni a kérdés eldöntését. Ugyanezen a napon a kormány „a keletmagyarországi magyarság védelmére” Kolozsvár székhellyel főkormánybiztosságot állított fel. A szóban forgó 26 vármegye élére főkormánybiztossá Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárt nevezte ki, annak ellenére, hogy személye régebbi soviniszta kijelentései és magatartása miatt a Román Nemzeti Párt szemében vörös posztónak számított.

Erdélyben közben megkezdődött a hadsereg szervezése. A kolozsvári nemzeti tanács november végén toborzótiszteket küldött a székely vármegyékbe, és a visszatartott 5 korosztály bevonulását is megpróbálta keresztülvinni.

A toborzás csekély eredménnyel járt. Kratochvil Károly erdélyi katonai parancsnok szerint december 1-én a Kolozsvárott levő fegyveres alakulatok (katonaság, nemzetőrség, csendőrség) létszáma 545 fő. Ugyanő a Kolozsvárott gyülekező székelyek létszámát – más forrásokkal egybevágóan – 1700-ra becsüli, hozzáfűzve, hogy közülük csupán 600-nak jutott puska. Az ezt követő hetekben a helyzet alig változott. Apáthy visszaemlékezése szerint az Erdély meg nem szállt részén található fegyveres erő december végén 3–4000 főre tehető; Az Erdélyben állomásozó román hadsereg létszáma ugyanekkor – szintén Apáthy szerint – 15 ezer lehetett; az újabban közzétett dokumentumok a létszámot ennél többre tartják, 39 ezer főben jelölik meg.

A kolozsvári magyar és székely nemzeti tanács – Gyulafehérvár ellensúlyozására – december 22-én nagygyűlést hívott egybe. A kolozsvári gyűlésen – szemben a korábbi, hasonló jellegű marosvásárhelyi megmozdulással, amelyen csak 2000-en vettek részt– több tízezren jelentek meg. Ott voltak a bánáti svábok és a román szociáldemokraták képviselői is. Ez utóbbiak, pontosabban a Fluerașsal és Jumancával egyet nem értő román szociáldemokraták nevében Sava Damian-Strengar szólalt fel, aki később a Tanácsköztársaság idején zászlóaljparancsnokként harcolt a Vörös Hadsereg soraiban, mint kijelentette: „a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni”.[32] George Avramescu a romániai szociáldemokraták nevében arról beszélt, hogy nemcsak Magyarországon és Erdélyben, hanem Romániában is nagy volt az elnyomás: 1907-ben, amikor a parasztság kenyeret kért, golyót kapott. 15 ezer román pusztult el a király parancsára. Avramescu a jelenlegi helyzet megoldására azt javasolta, hogy Erdély legyen köztársaság a svájci kantonok mintájára. A gyűlés nem ment ilyen messzire. Bár az önálló köztársaságról előzetesen szó esett, az előterjesztett határozati javaslat– tekintetbe véve Budapest jogi aggályait – az egységes és demokratikus Magyarország keretein belül követelt minden nemzet számára teljes egyenjogúságot, szabadságot és önkormányzatot.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a román hadsereg a demarkációs vonal átlépésére készül, és megérkezett a hivatalos értesítés arról, hogy Berthelot felhatalmazást adott Kolozsvár és 9 más erdélyi város megszállására– amit a belgrádi egyezmény lehetővé tett –, a magyar kormány ismételt tanácskozás után kilátástalannak ítélte a helyzetet, és a vérontás, a fegyveres harc ellen foglalt állást

December 24-én, miután az ott levő magyar fegyveres alakulatokat kivonták, a Gherescu ezredes parancsnoksága alatt álló román csapatok bevonultak Kolozsvárra.

A főkormánybiztosság, ugyanakkor jelképesen a kerületi katonai parancsnokság is a helyén maradt, miután a belgrádi egyezmény stratégiai pontok megszállása esetén a katonai kiürítést nem írta elő.

December 31-én Kolozsvárra érkezett Berthelot tábornok, az antant úgynevezett Dunai Hadseregének parancsnoka. Berthelot az elmérgesedett helyzetben közvetíteni próbált. Azt javasolta, hogy DésKolozsvárNagybánya vonaltól keletre 15 km szélességben létesítsenek semleges övezetet. A vele tárgyaló Apáthy leírása szerint Berthelot „mindnyájunk közös céljára, a bolsevizmus elleni küzdelemre”[33] hivatkozott.

A semleges övezetről szóló megállapodást Budapesten nem hagyták jóvá, és a román főparancsnokság sem tartotta magára nézve kötelezőnek. A magyar kormány a megegyezést azért nem ismerte el hivatalosan, mert az ellentétben állt a belgrádi konvencióval. Román szempontból a megegyezés messze elmaradt az elérendő cél mögött: előrenyomulni a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Békéscsaba vonalig.

A román hadsereg január közepén, nem véve figyelembe a semleges övezetet, bevonult előbb Nagybányára, majd Zsibóra, Bánffyhunyadra, Zilahra és Máramarosszigetre. E vonaltól keletre azonban elakadt az előnyomulás, és az ezt követően kialakuló, Máramarosszigettől Zámig húzódó frontvonal jó ideig nem változott. Ennek oka egyrészt a magyar katonai alakulatok növekvő ellenállásában rejlett, másrészt abban, hogy a francia hadügyminisztérium január végén Franchet javára korlátozta Berthelot hatáskörét, és fellépett a status quo további önkényes megbolygatása ellen.

A hatalomátvételt és a román hadsereg bevonulását a magyar lakosság ugyanúgy, mint a Vajdaságban és Szlovákiában – osztályhelyzetétől függően – eltérően fogadta. A tőkések és a földbirtokosok egy része, valamint egyes konzervatív politikusok, akik gyűlölték a kolozsvári nemzeti tanácsot, a román királyi hadsereg megjelenését – tekintettel a forradalmi helyzetre – kisebb rossznak tekintették. A köztisztviselők, akik úgy érezték, hogy az új rendszer egzisztenciájukban fenyegeti őket, az ellenállás útjára léptek. A főkormánybiztosságtól bátorítva a budapesti kormány anyagi segítségére számítva, többségükben megtagadták a román hatóságoktól követelt hűségeskü letételét. Szembefordultak az új hatalommal a munkások is. A szociáldemokrata vasutasok és postások, a kolozsvári ipari üzemek dolgozói, a nagyszebeni nyomdászok január végén a demokratikus szabadságjogok visszavonása ellen, a forradalmi vívmányok megőrzéséért, gazdasági követelésekért szálltak síkra.

Hajdu Tibor

Az offenzíva kezdete és elakadása. Böhm kapituláns politikája.

A sztrájk több országban általános jelleget öltött: Ausztriában, Jugoszláviában, Románia számos városában, elsősorban Bukarestben, a Zsil-völgyben és a pártvezetőség tilalma ellenére Kolozsvárott is.

Lábjegyzetek

  1. ETE I. 38.
  2. RMKT 16. század. 6. köt. 112.
  3. Dávid Ferenc, Első része a Szentírásnak. RMNy 269. Előszó 3. (számozatlan)
  4. EOE II. 505.
  5. MHHS XXX. 245.
  6. Ugyanott, 87.
  7. Nagy Szabó Ferenc memoriáléja. ETA I. 115. Az eredeti szöveg: „féltekben libere eligálták”.
  8. A marosvásárhelyi országgyűlés levele Wesselényinek, 1659. október 9. StA Hungarica Miscellanea, fasc. 424.
  9. Zrínyi levele a Haditanácsnak, Légrád, 1661. július 5. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 307.
  10. ETA I. 187.
  11. EOE V. 264.
  12. Uo. 408.
  13. Rákóczi Tükör I. 128.
  14. Idézi: Jakó Zsigmond, Az otthon művészete és a reneszánsz Kolozsváron. Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára 389.
  15. Wesselényi István, Sanyarú világ. Napló], 1703–1708. II. 1707–1708. Közzéteszi: Demény LajosMagyari András. Bukarest, 1985. 111.
  16. Közli: Toldy Ferenc, Zágoni Mikes Kelemen törökországi levelei. I. Pest, 1861. 145–149.
  17. Orczy Lőrinc, Álom a tudományoknak jobb rendben való intézéséről. 1760. Kiadta Révai Miklós, Költeményes holmi egy nagyságos elmétől. Pozsony, 1787.
  18. Bethlen Miklós Önéletírása. Sajtó alá rendezte V. Windisch Éva. Budapest, 1955. I. 148–149.
  19. Deák Ferenc beszédei. I. 2. kiadás, Budapest, 1903. 161.
  20. 1848. XXX. tc. 3. §. Magyar Törvénytár. Szerkesztette Márkus Dezső. 1836–1868. évi tölvényczikkek. Budapest, 1896. 253.
  21. Idézi: Kemény G. Gábor, Iratok. I. 301–302.
  22. Rendes és rendkívüli hallgatók együttes létszáma
  23. Rendes és rendkívüli tanárok együttes létszáma
  24. Kolozsvár: 1872
  25. Vázsonyi Vilmos beszédei és írásai. I. Budapest, 1927. 156.
  26. Országos Levéltár K 40 1918-IX-240.
  27. A Román Nemzeti Tanács kiáltványa. Pesti Hírlap, 1918. november 21.
  28. Kormányproklamáció a nemzetiségekhez. Pesti Hírlap, 1918. november 24.
  29. Department of State: Papers Relating to the Foreign Relations of the United States, 1918. Suppl. I., vol. I. 785.
  30. Országos Levéltár K 40 1918-IX—367.
  31. Országos Levéltár K 40 1918-IX-538.
  32. A kolozsvári tiltakozó gyűlés. Népszava, 1918. december 24.
  33. Apáthy István, Erdély az összeomlás után. Új Magyar Szemle, 1920. 174.

Irodalom

Egyed Ákos, A jobbágyfelszabadítás az 1848 as kolozsvári országgyűlésen (In: 1848. Arcok, eszmék, tettek). Az erdélyi országgyűlés legfontosabb dokumentumait tartalmazza Erdély nagyfejedelemség 1848-ik évi május 30-án [sic!] Kolozsvár szabad kir. városban hirdetett s június 18-án bezárt országgyűlésnek jegyző- és irománykönyve (Kolozsvár, 1861). Az uniós törvénycikk uralkodói jóváhagyásának történetéről tájékoztat Károlyi, Az 1848-diki pozsonyi törvénycikkek.

Kiadványok