Kollonich Lipót

A Múltunk wikiből

németül Leopold Karl von Kollonitsch, szlovákul Leopold Kolonič

1631. október 26. – 1707. január 20.
bíboros, esztergomi érsek, a magyarországi ellenreformáció vezéralakja
Wikipédia
Leopold Karl von Kollonitsch Lipót
1688. június 10.
Először ül össze Kollonich Lipót bíboros, győri püspök elnökletével az uralkodó által osztrák és cseh szakemberekből válogatott bizottság, hogy kidolgozza a Magyarországon követendő új kormányzati irányelveket.
1689. november 15.
Kollonich Lipót előterjeszti Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn című reformtervezetét. Javasolja a nemesség kiváltságos jogállásának felülvizsgálatát, közigazgatási, kereskedelmi és vámreformok bevezetését, a városok támogatását stb. A tervezet erősen katolikus szellemben fogant, szorgalmazta németek betelepítését; soha nem vált hivatalos kormányprogrammá.
1695. július 14.
Kollonich Lipót gróf bíboros kalocsai érseket a király esztergomi érsekké nevezi ki. (E méltóságot 1707-ben bekövetkezett haláláig viseli.)

Benczédi László

Az ellenreformációs irány felülkerekedése

A teljes cikk.

Szelepcsényi és Kollonich

Önálló cikk.

Az 1681. évi országgyűlés; az abszolutizmus meghátrálása

A soproni országgyűlés első lépése a Wesselényi Ferenc halála (1667) óta betöltetlen és az abszolutizmus által kimúlásra ítélt legmagasabb rendi tisztség, a nádorság betöltése volt az Ausztriai Házhoz feltétlenül hű s többek szerint Kollonich befolyása alatt álló Esterházy Pál megválasztásával. A mintegy hét hónapon át, az év végéig elhúzódó tárgyalások, az olykor kemény összecsapások árán megalkotott és az uralkodó által szentesített törvények az 1670-től bevezetett rendszer tagadásaként elvileg deklarálták az ország szabadságának helyreállítását. A konkrét intézkedések sorában egyebek közt kimondták a Gubernium eltörlését, a Magyar Kamara függetlenségét az Udvari Kamarától, a portai tárgyalásokon a magyar rendiség külön képviseletét, a német katonaság fegyelemben tartását és majdani kivonását, a magyar végvári katonaság 1655. évi létszámának visszaállítását, az 1671-től bevezetett adók (repartitio, aecisa), illetve az azóta képződött adóhátralékok eltörlését. Az 1670 utáni időszakra pedig deklarálták az általános közkegyelmet, valamint az elkobzott birtokok visszaadását mindazoknak, akik záros határidőn belül visszatérnek a király iránti hűségre. Az egyik törvénycikk arra kötelezte a királyt, hogy még az országgyűlés folyamán világi személyt nevezzen ki a kamaraelnöki tisztségre, ami a Habsburg- abszolutizmus összes gyűlöletes vonásait megtestesítő Kollonich püspöknek a Magyar Kamara éléről való azonnali eltávolítására irányult.

De az itt felsorolt végzések együttvéve sem jártak annyi vitával s a szenvedélyek olyan heves összecsapásával, mint a vallásüggyel kapcsolatos kérdések. A katolikusok merev álláspontjába ütközve, a, protestáns nemesi követek többször voltak azon a ponton, hogy 1662-höz hasonlóan testületileg ismét kivonuljanak az Országgyűlésről. Hogy erre most mégsem került sor, abban több tényező játszott közre, így nem utolsósorban az a körülmény, hogy a katolikusok tömbje ezúttal nem volt zárt és egységes. A bármiféle engedményt elvető főpapsággal szemben ezúttal mind a katolikus világi követek, s ami még fontosabb, maga az uralkodó és közvetlen tanácsadói is (köztük nem utolsósorban a viszonylag mérsékelt álláspontot valló Sinelli bécsi püspök) felmérték, hogy nem zárkózhatnak el mereven valamennyi protestáns kívánság meghallgatása elől. A magyarországi rendezés politikai szükségessége ezúttal annyira sürgető volt, s a radikális ellenreformáció évtizedes támadása után ez oly mértékben volt elképzelhetetlen bizonyos minimális vallási engedmények nélkül, hogy a szélsőséges jezsuita irány most nem volt abban a helyzetben, hogy minden részletében rákényszerítse a maga akaratát az uralkodói döntésre. Amikor 1681 szeptemberében Lipót maga utasította országgyűlési biztosát, Schwarzenberg herceget, hogy a minden szempontból hajthatatlan Kollonich püspököt kapcsolja ki az érdemi tárgyalásokból, ez egyben annak a politikai szükségszerűségnek a kifejezése is volt, hogy a törvényeket – s ezen belül a vallásügyi végzéseket is – csak a szélsőséges irányzatok háttérbe szorításával és elszigetelésével lehet tető alá hozni.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Nagy pénzügyleteket bonyolít le Kollonich, Montecuccoli, Széchényi György győri püspök, Horvátországban Zrínyi Petronella, Erdődy György, Erdélyben Apor István, Páter János és mások.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

Joanellit politikai vádakkal távolítják el 1672-ben, Oppenheimer minden nélkülözhetetlen pénzügyi szolgálata ellenére csak ideiglenes letelepedési engedélyt kap Bécsben, és soha nem tudja, mikor, honnan és hogyan csap le rá Kollonich, aki már ekkor is megpróbálja az udvari arisztokrácia bizonyos csoportjának biztosítani a hadseregellátás üzletét.

A vitézlő rend

  • 1669-ben a nyitrai várhoz tartozó mintegy 60 katona elérte ugyan, hogy Kollonich Lipót mint nyitrai várkapitány járandóságukat felerészben fizette zsolddal, felerészben pedig szabad, mindennemű szolgáltatások alól mentes telkeket osztott ki közöttük. Kollonich nem sokkal ezután előterjesztette a Haditanácsnak és az Udvari Kamarának, hogy a fizetetlen végváriak forrongó csoportjait szabad telkekre telepítve csendesítsék meg, de javaslata süket fülekre talált.
  • Kollonich Lipót mint nyitrai püspök és főkapitány szabad földet „méretett ki” a várbeli katonáknak, de ezekről a telkekről már 1670-ben ki akarják szorítani őket a földesurak és a városbeliek, 1674-ben pedig a német vitézek miatt tesznek panaszt: „hazainkból kiszorítanak … nemcsak magunkot, de feleségeinket, cselédeinket, még a füsttől is eltiltanak és az ott való főzéstől, sőt még a lovainkat is … istállóinkból kiverik és a magok lovait kötik beléjek … ők házainkban a hatalmaskodó gazdák”.[1]

Makkai László

A nép nemzete és hazája

Mikor a pozsonyi törvényszék elé idézett prédikátorokat hivatásukról való lemondásra vagy kivándorlásra szóló kötelezvény aláírására szólították fel, nevükben Séllyei István dunántúli református püspök így válaszolt Kollonichnak: „ezzel a subscriptióval csak arra néznek, hogy mi egynehányan eladnók vallásunknak és országunknak szabadságát, melyet a mi eleink sok vérek hullásával kerestek, és elviselhetetlen iga alá vessük mind ekklézsiáinkat, mind országunkat”.[2] A nem nemesek nevében Séllyei „eleink” névvel illeti a vallási és rendi szabadságot szerző erdélyi fejedelmeket és a magyar nemességet, s magáénak tekinti az „országot”, amelyért felelősséget és áldozatot vállal.

R. Várkonyi Ágnes

A háború költségei

  • A pápai pénzsegélyeket Buonvisi és Kollonich kezelte. 1685 végére azonban a háborúnak ez a pénzforrása bedugulással fenyegetett. Az udvari hivatalok élén álló arisztokraták az állami pénzeket vagy hozzá nem értéssel, vagy hűtlenül kezelték. Sinzendorf gróf, majd a feddhetetlen, de a visszaélések megfékezésére képtelen Rosenberg-Orsini viselte az Udvari Kamara elnökének nem könnyű méltóságát. Buonvisi elkeseredett jelentései szerint a háború céljaira folyósított összegeket udvari ünnepségek, nagy lakomák, vadászatok, követjárások, a császár és a főurak magánkedvtelései emésztik fel. Az éles szemű pápai követ viszonya annyira elmérgesedett az udvarral, hogy 1685 végén visszahívását kérte. Rómában ekkor komolyan mérlegelték, hogy vajon megadják-e Lipót császárnak a háború folytatásához feltétlenül szükséges 1,5 milliót, és úgy ítélték, hogy a Lengyelországnak nyújtott segély jobban megtérül a török háborúban.
  • Oppenheimert Badeni Hermann és Badeni Lajos őrgróf tekintélye teljes súlyával támogatta, Kollonich Lipót és az udvari arisztokrácia nem kis csoportja viszont ahol tudta, gáncsolta tevékenységét.

Ember Győző

Előszó

Az első alkorszak (1685–1711) vezérmotívuma két – végül meg nem valósult – tendencia harca. Egyrészt Magyarországnak maradéktalanul a birodalom alá rendeléséé, amely politikatörténeti köztudatunkban I. Lipót és Kollonich nevéhez kapcsolódik, másrészt a rendi Magyarország teljes különállásáé, akár a birodalmon belül, akár független királyságként a birodalommal szemben, a Rákóczi-szabadságharc minimális, illetve maximális programja szerint.

Wellmann Imre

A visszafoglaló háború megpróbáltatásai

Gróf Kollonich Lipót érsek, ki németek betelepítése útján kívánta „a forradalomra és nyughatatlanságra hajlamos magyar vért”[3] mérsékelni, hogy így Habsburg örökös királya és természetes ura iránt hűségre és szeretetre térjen, híres-hírhedt Einrichtungswerkjében hangsúlyozta, hogy egyrészt a súlyos adóterhek korlátlan önkényre hagyott katonai végrehajtása, másrészt a falvakon átvonuló, még inkább az oda beszállásolt hadinép megsemmisítéssel fenyegető kártételei és visszaélései a meglevő népesség megtartását is veszélyeztetik. Valóságos hadiállapot ez: a katonaság úgy bánik Magyarországgal, mint ellenséges területtel. A parasztságból máris sokan a határokon túlra menekültek, már-már attól kell tartani, hogy az ország teljes pusztasággá süllyed. Az ellenség nem fog habozni, hogy a szorongatott, mindenéből kifosztott népet jobb bánásmóddal a maga oldalára vonja.

Külföldiek betelepítése

De az ott birtokokat nyert magyar urak és egyházfők is, nagyrészt az uralkodó lekötelezettjei, nemegyszer szívesebben láttak német telepeseket a megmaradt s ott új életet kezdő, nehezebben kezelhető magyarok helyett, s akadt köztük, aki katolikus „sváboka ” telepítve elűzte „helyesebben gondolkodni nem hajlandó református jobbágyait”.[4] Ha ilyen célzatnak nem adott is hangot, a német telepítést s főleg a katolizálást szolgálta már a Kollonich vezetésével működő udvari bizottság által 1689-ben kibocsátott császári-királyi telepítési pátens, mely ötévi adómentességet ígért a majdnem teljesen tönkretett és pusztává lett Magyarországon szabad polgárként megtelepedőknek, s csakhamar visszhangra is talált a Német Birodalomnak főképp Felső-Rajna menti részein; az ottani sűrű lakosságot ugyanis megélhetési gondokon, súlyos adóterheken túl XIV. Lajos hadjáratai is szorongatták. Kalandvágyóbb elemeknek nem is kellett sok biztatás, annyira magával ragadta őket, amit a Magyarországon rájuk váró szabadabb életről s az ottani föld mesés gazdagságáról hallottak, ahol a rozsból búza lesz, s a szőlővesszőkön arany terem. Az 1690-es években számos sváb jött le a Dunán Tolna, Baranya, Veszprém megyébe és Buda környékére főképp egyházi, kisebb részben világi, köztük idegen nagybirtokosok földjére. A törökkel kötött béke után még fokozódott is betelepülésük, ám csak rövid időre. A Rákóczi-szabadságharc kitörésével a hadi események martaléka lett a sváb települések legnagyobb része.

R. Várkonyi Ágnes

Az új berendezkedés: reformtervek és a központosítás szervezete

Az 1687–88. évi országgyűlést követően császári parancsra három bizottság alakult, hogy kidolgozza a töröktől visszafoglalt Magyarország államhatalmi berendezkedését. A Titkos Tanács közvetlen irányítása alatt a Haditanács, az Udvari Kamara, a Cseh Udvari Kancellária vezetőiből álló főbizottság s ennek gróf Kollonich Lipót bíboros elnöklete alatt álló albizottsága hatalmas adminisztrációval, mintegy nyolcvan ülésen alakította ki tervét.


Nem talált osztatlanul kedvező fogadtatásra az udvarban Kollonich Lipót tervezete sem. Kollonich, az egykori máltai lovag, a győri és bécsújhelyi püspök, a Magyar Kamara elnöke, a Titkos Tanácsban a magyar ügyek szakértője volt, széles körű tapasztalatokkal rendelkezett. Minden bizonnyal ő szorgalmazta, hogy a Titkos Tanács 1689-ben manufaktúrák építésére, a kereskedelmi forgalom, a föld- és kertművelés segítésére szólítsa fel Magyarország városait és vármegyéit. Kollonich minden készségét, pénzügyi tehetségét, az abszolutista államelméletek kívánalmain iskolázott szociális érzékét a Habsburg-dinasztia szolgálatába állította. A nevével fémjelzett berendezkedési terv, az Einrichtungswerk des Königreichs Hungarn sok részlete egybevág a nádor tervezetével, a rendi szervezet számos elemét átmentené. Javaslata szerint a nádor, az országbíró és a horvát bán kerülnének az ország igazgatására felállított, Budán, Kassán, illetve Zágrábban székelő kerületi guberniumok élére. Nagy gondot fordít az Einrichtungswerk a nemesi földbirtok védelmére és az egyházi javak gyarapítására, szorgalmazza a kereskedelmet és a manufaktúrák alapítását, részletesen kidolgozza az adórendszert.

A Habsburg-állam adópolitikája fél évszázad óta a rendszeres, készpénzben fizetett jövedelemadó irányába fejlődött. Kollonich tervezete visszatér az 1647. évi, portaszám szerint szedett, telekrendszerre épülő adózásra oly módon, hogy a telek és parasztház értékének 63%-át szedetné be, felerészben a jobbágyoktól, felerészben pedig a földesuraktól. Az adót a jobbágyság számának szaporításával véli növelhetőnek, ezért hatékony telepítéspolitikát javasolt. Főleg németekkel kívánta benépesíteni a visszafoglalt területeket, hogy – amint ezt már kötetünk demográfiai bevezetése is idézte – „a királyság vagy annak egy nagy része lassanként germanizáltassék és a forradalmakra és nyugtalanságra hajló magyar vér a némettel szelídíttessék természetes ura és örökös királya hűségére és szeretetére”.[5] Nagy jelentőségű, hogy bele kíván szólni a földesúr–jobbágy viszonyba, a robotot heti 3 napban állapítaná meg, a mezővárosokat pedig kivenné a vármegyék hatalma alól. Kollonich tervezete azonban nem alkotott egységes rendszert, belső ellentmondásai miatt is kivihetetlennek bizonyult.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászata és ipara a török kiűzése után

  • Kollonich Lipót érsek ugyan, amint ez az Eimichtungswerkből kitűnik, felfigyelt rá, hogy Magyarországon – nyilvánvalóan török hatásra – igen nagy a szattyán és a karmazsin iránti kereslet, s hogy ezt a török kiűzése következtében már csak importtal lehet kielégíteni. Ezért a szattyánbőr- és karmazsingyártás meghonosítását javasolta az erre alkalmasnak tartott Buda és Székesfehérvár közötti területen, hangsúlyozva, hogy egyelőre még a helyszínen vannak a hozzáértő török mesteremberek. Az ésszerű javaslat nem valósult meg, s húsz év múlva II. Rákóczi Ferencnek Isztambulból kellett török tímárokat hozatnia, amikor Huszton karmazsinkészítő műhelyt állított fel; az itt gyártott csizmák silány minőségét sejteti a fejedelem Nemesi Testőrségének irataiban olvasható megjegyzés: „ha ugyan karmasinnak mondhatja az ember, vagyis meri mondani.”[6]
  • Az 1687–88. évi országgyűlésen lehetőség nyílt volna rá, hogy az új berendezés ügyeit rendi bizottság elé utalják, de a rendek attól tartottak, hogy a bizottság kisajátíthatja az országgyűlés jogkörét, s megkönnyebbüléssel értesültek a terv elejtéséről. Így a kezdeményezés az udvar kezébe került, de a Kollonich vezette bizottság által elkészített Einrichtungswerk] iparfejlesztési javaslatai nem voltak sem eléggé sokoldalúak, sem eléggé kidolgozottak, s nem is valósultak meg.

R. Várkonyi Ágnes

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

A Habsburg-kormányzat 1698-ban az aktívabb nyugati politika érdekében radikális gazdasági intézkedésekkel kívánt segíteni az államkincstár katasztrofális helyzetén. Magyarországra évi 4 millió forint adót vetettek ki. Mivel pedig ez az előző évi adó kétszerese volt, és a felkelés miatt a Hegyalján és a Felső-Tisza vidékén kiesett a teljes évi termés és jövedelem, s a jobbágyság eljutott teherbíró képességének végső határáig, az uralkodó az adó egyharmadát az egyházi és világi főuraktól és a köznemesi rendtől kívánta, A nemesség adómentességét a gyakorlatban a hadi viszonyok már alaposan kikezdték. 1698. szeptember 10-én a bécsi tárgyaláson a magyar főurak közül többen az adóösszeg felemelését és a nemesi rend adómentességének elvi megszüntetését olyan súlyos döntésnek ítélték, hogy csak úgy látták elfogadhatónak, ha a központi hatalom engedményeket ad. Mivel az évi 4 millió az egész birodalom összes adójának, 12 millió forintnak egyharmadát tette ki, egyrészt az örökös tartományokéhoz hasonló gazdasági-politikai kedvezményeket kívántak Magyarország számára is, másrészt pedig az államfenntartás költségeinek csökkentésére tettek javaslatot. A vélemények azonban nagyon megoszlottak. A nádor terjedelmes beadványaiban a kiváltságos rétegekre kivetett összeg teljesíthetetlenül magas voltát fejtegette, hangsúlyozva, hogy Magyarországon a föld nagy része a parasztság kezén van, a főurak és nemesek pedig annyira eladósodtak, hogy jövedelmeikből kamatra is alig futja. Mások csupán egyes rétegeket, csoportokat mentesítő kedvezményeket akartak elérni. Többen pedig országgyűlés összehívását követelték. A Kollonich elnökletével ülésező tanácskozás végül dolgavégezetlenül és teljes belső meghasonlásban oszlott fel.

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

Rákóczi a kegyúri jog alapján nevezte ki a megüresedett munkácsi görög katolikus püspökségbe Petronius Kamenski prépostot, vissza akarta állítani az erdélyi római katolikus püspökséget, s a Kollonich halálával megüresedett esztergomi érseki szék betöltésének körülményei is arra intették, hogy mielőbb megnyerje a pápa nyílt támogatását.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult.

A Habsburg-abszolutizmus művelődéspolitikája

A teljes cikk.

Tudományok

A jezsuita Szentiványi Márton, a nagyszombati egyetemen a teológia, egyházjog, filozófia és matematika tanára kiegészítette és kiadta a magyar országgyűlési törvények gyűjteményét. A Corpus Iuris Hungarici seu decretum generale (1696) című, a kor enciklopédikus igényeit kifejező és akkor Európa-szerte divatos kiadvány Magyarország törvényeit és Werbőczy Tripartitumát foglalta magában, s idegen joganyaggal is kiegészült: elsőként a Kollonich kiadásában 1687-ben megjelent alsó-ausztriai Praxis Criminalist csatolták hozzá.

Művészetek

Pesten a városi tanács az 1691-i pestisjárvány emlékére Szentháromság-szobrot, Budán 1703-ban Jónás Mátyás üvegesmester a mai Jakobinusok terén Mária-szobrot állíttat. Jelentősebb az 1690-ben létesített alapokra 1706-ban emelt Szentháromság-szoboremlék: az oszlop tetejét díszítő szobrot Kollonich ajándékozta a városnak, a többi már Budán letelepedett mesterek – Venerio Ceresola, Bernardo Feretti, Francesco Giuseppe Barbieri – munkája.

Lábjegyzetek

  1. A nyitrai lovas és gyalog sereg a nádornak, Nyitra, 1674. szeptember 21. Országos Levéltár P 125 Esterházy Pál nádor iratai 56/5325.
  2. A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Szerkesztette Makkai László. Budapest, 1976. 60.
  3. Az eredeti német szöveg: „damit das Königreich oder wenigist ein grosser Theil dessen nach und nach germanisiret, das hungarische zu Revolutionen und Unruhen geneigte Geblüt mit dem teutschen temperiret und mithin zur beständigen Treu und Lieb ihres natürlichen Erbkönigs und Herrn aufgerichtet werden möchten”. Idézi: I. Wellmann, Merkantilistische Vorstellungen im 17. Jahrhundert und Ungarn. NEH 1965. I. 345.
  4. Az eredeti latin szöveg: „emotis, qui sapere detrectabant rectius, Helvetiae confessionis subditis, devoti ecclesiae romano-catholicae cultores Mossonio cumprimis collectio ex agro substituuntur.” Idézi: O.-A. Isbert, Das südwestliche ungarische mittelgebirge, Bauernsiedlung und Deutschtum (Deutsche Hefte für Volks- und Kulturbodenforschung Abh. 1.) LangensalzaBerlinLeipzig, 1931. 146.
  5. Országos Széchényi Könytár Kézirattára Fol. Germ. 210. fol. 39/a
  6. Hadtörténeti Közlemények 1938. 246.

Irodalom

Benczédi László, Szelepcsényi érsek ügye és a lipóti abszolutizmus megalapozása 1670 őszén (Történelmi Szemle 1975). A Szelepcsényi és Kollonich közötti rossz személyi viszonyról: ugyanott 491–496. Kollonichnak az érsekkel szembeni bizalmatlansága és idegenkedése kiderül a Pozsonyi Kamara tanácsosaihoz intézett több hivatalos iratából is: Országos Levéltár Kamarai levéltár, Litterae ad cameram exaratae, passim.

Az önkéntes beköltözésről külföldiek szervezett telepítésére térve át, Kollonich önhatalmúlag kiadott telepítési pátenséről lásd I. Wellmann, Merkantilistische Vorstellungen im 17. Jahrhundert und Ungarn (Nouvelles Etudes Historiques 1965); A. Tafferner, Quellenbuch zur donauschwäbischen Geschichte. I. (München, 1974).

Kollonich művelődéspolitikájáról – összefoglalva a régi és újabb irodalmat – különös tekintettel a németesítő tendenciákra is: Th. Mayer, Verwaltungsreform in Ungarn nach der Türkenzeit (Sigmaringen, 19802); ezzel szemben protestáns- és zsidóellenességére hívja fel a figyelmet Benczédi László, Kollonich Lipót és az Einrichtungswerk (Gazdaság és mentalitás Magyarországon a török kiűzetésének idején. Salgótarján, 1987). — Lánczy Gyula, Széchenyi Pál kalocsai érsek és a magyar nemzeti politika, 1642–1710 (Századok 1882); Iványi István, Kollonics Lipót bíbornok országszervező munkája (Szabadka, 1888); Iványi Emma, Esterházy Pál nádor és a magyar rendek tervezete az ország új berendezésével kapcsolatban (Levéltári Közlemények 1971). Az Einrichtungswerk vonatkozó részei: IV. fejezet, 1–2. pont, közegészségügy, kórházépítés, szegénygondozás: VIII. fejezet.