Konstanz

A Múltunk wikiből
több, mint 80 000 lakosú egyetemi város
Wikipédia
Konstanz címere

Györffy György

A nyugati „békeövezet” kialakítása és a távolsági kalandozások kezdete

Erchanger 914-ben börtönbe vetette az ellene forduló konstanzi püspököt, mire a király haddal támadt rá és száműzte.

A nyugati térítés kezdete

Ottó Sankt Gallen-i Brunót adta a magyaroknak püspökül, aki egyházilag a konstanzi püspök mellett Rudbert mainzi érsektől, a császár főkáplánjától függött.

Kristó Gyula

II. Géza orosz és bizánci háborúi

Konrádtól eltérően Frigyes nem mutatott hajlandóságot arra, hogy Itália birtokában Bizánccal osztozzék, s a Frigyes, valamint III. Jenő pápa által 1153 márciusában megkötött konstanzi szerződés egyaránt irányult a Dél-Itáliát birtokló normannok és a Dél-Itáliára pályázó Bizánc ellen.

Spira György

Forradalmi fordulat Európában

1848-ban minden korábbinál hatalmasabb forradalmi áradat borította el Európát. Az év első harmadában egymás után tizenhárom város lett forradalmi események színterévé: január 12-én Palermo, január 27-én Nápoly, február 23-án Párizs, március 4-én München, március 13-án Bécs, március 15-én Graz és Pest, március 18-án Milánó és Berlin, március 20-án Poznan, március 22-én Velence, április 12-én Konstanz, április 26-án pedig Krakkó utcáin viharzott végig a forradalom. S ez még csak a kezdet volt, hiszen június 12-én felkelt Prága, június 23-án pedig Bukarest is. Majd némi szünet elteltével újabb forradalmi mozgalmak robbantak ki szeptember 2-án Livornóban, szeptember 18-án Frankfurtban, szeptember 22-én Lörrachban s november 15-én Rómában. És a forradalom még a következő esztendőben is tovább hódított: 1849. január 31-én felütötte a fejét Firenzében, március 31-én pedig Genovában, majd május 4-én Drezdában, május 9-én Elberfeldben, május 12-én Rastattban s végezetül május 17-én Kaiserslauternben. A napóleoni háborúk időszakának lezárulása után kiépült európai hatalmi rendszer pedig, amely az előző évtizedek szabadságmozgalmait még nagyjából érintetlenül vészelte át, most e forradalmi áradat hatására egyszeriben roskadozni kezdett.

De 1848 forradalmi áradata ezt az európai hatalmi építményt csak megingatni volt képes, alapjaiból kiforgatni nem. Már csak azért sem, mert időbelileg nagyon széttagolt volt. Hiszen a forradalom első hulláma még meglehetősen gyors egymásutánban zúdult rá a nápolyi, a párizsi, a müncheni, a bécsi, a berlini és a karlsruhei trónra. De amikorra Prága is mozgásba jött, addigra Konstanzban, Krakkóban, Poznanban és Nápolyban már ismét a régi rend képviselőinek a kezében volt a hatalom.

Kiadványok