Koppány vezér

A Múltunk wikiből

Kupa

vezér
Wikipédia
997
ősz: Géza nagyfejedelem meghal. Istvánt fejedelemmé választják Esztergomban (997–1000).
Koppány fellázad, és ostrom alá veszi Sarolt fejedelemasszony várát, Veszprémet. István német lovagokkal erősített seregével Koppányt leveri.

Györffy György

A vezérek szállásrendje és a törzsek

Rejtélyes kérdés, hogy a krónikák miért a Nyír-vidékén jelölik ki Künd fiai, Kusid és Koppány (Cupa, Cupian) szállásait. Mint fentebb említettük, Künd fia, Kusid a fehér ló mondából került a vezérnévsorba, ahol mint Árpád követe Kündü fia Kurszánt jeleníti meg degradált szerepben. Anonymus feltehetően azért helyezte szálláshelyüket Szatmárba, mert itt lakott a Cupianhoz hasonló nevű Kaplony nemzetség, de meglehet, hogy volt olyan hagyomány, amely szerint Kündü fia Kurszán első szállásterülete a Szamos melléke volt.

Az erőviszonyok átrendeződése

Zerind neve csak azért került be a krónikába, mert ő volt a lázadó Koppány apja, és rejtély, hogy milyen rokonságban állt Taksonnyal, illetve Gézával. Minthogy Koppány Géza özvegyét követelte magának, Zerind Taksony ifjabb kortársa kellett hogy legyen, és mivel Konstantin császár nem sorolja fel Árpád unokái között, dédunokája lehetett valamelyik idősebb ágból, mint Tevel fia Tormás. A tolnai Koppány, Tarhos, Tevel és Tormás helynevek szomszédságából következtethető, hogy Zerind Tormás fivére volt.

Központosító belpolitika

  • Géza az Esztergom székhelyet metsző észak-déli útról kiindulva – szövetségesei támogatásával – uralma alá hajtotta a nyugati és keleti országrészeket. Szövetségese lehetett mindenekelőtt öccse, Mihály, valamint kezdetben távolabbi unokaöccse, Zerind fia Koppány. Koppány, a Somogy körüli Koppány nevű udvarhelyekből és falvakból következtethetően, a TevelTormás-ág szállásterületén kapott udvarhelyeket, Baranya, Tolna és Veszprém megye nyugati részén.
  • Géza uralmának egyik kerékkötője volt az a rendszer, hogy az ország egy részén a hercegekkel kellett osztoznia. Az egyik dukátust bizonyára öccsének, Mihálynak adta át, de nem maradt emlékezet arról, hogy vele ellenséges viszonyba került volna. A soron következő Koppány is igényelte jussát, és nincs biztos nyom arra, hogy akár a bihari, akár a nyitrai dukátusban részesült volna. A nyugattal való kiegyezés után éppenséggel megnőtt a nyitrai országrész jelentősége a kereskedelmi kapcsolatok terén, s ezt a nagyfejedelem nem engedhette ki a hozzá legközelebb állók kezéből. A konfliktus István születésével és növekedésével vált akuttá, amikor – mint annyiszor korai történelmünkben – felmerült az utódlás két alternatívája: Vajon a régi törvény szerinti hagyományos szeniorátusi, avagy a nyugaton dívó elsőszülöttségi utódlás (primogenitúra) érvényesüljön?

István trónjának biztosítása

Géza a nyitrai dukátusba Koppány mellőzésével fiát helyezte be. Itteni szállásainak emlékét őrizheti a Zsitva melletti Vajk és a Pozsony megyei Vajka helynév.

A mellőzött Koppány a forgalmi jelentőségét vesztett „Somogyországot” kapta meg hercegi jussként. Somogy területe az Árpád-korban sokkal nagyobb volt, mint manapság; nemcsak a Balaton és a Dráva közt húzódott, hanem Dráván túli része a Száva vidékéig, illetve Zágrábig elnyúlt, és mindenkori ura nyesttel adóztatta az itt lakó szlavónokat. Koppánynak somogyi hercegsége fejében cserében valószínűleg le kellett mondania másutt levő szállásairól. A mellőzöttség feszültséget támasztott Géza és Koppány között, aminek sajátos településtörténeti megnyilvánulása maradt.

Géza Koppány területét, Somogyországot várakkal, katonai segédnépekkel és törzsi katonaság falvainak sorával zárta körül. A legfeltűnőbb három vár építése Somogy megye határánál, amelyek a Géza központjaiba vezető hadiutakat zárták el. A Somogyból Pécs felé vezető utat Váty, a Székesfehérvárra vezetőt Úrhida, a Zalavár felé vezetőt Kolon vára zárta el. Székesfehérvártól Tolnáig a Sárvíz bal partját hosszú csíkban besenyők őrizték, Váty vára pedig az odatelepített székelyek központja lett. A Zala, Veszprém, Fejér és Tolna felé nyíltan maradt határvidéken törzsi katonai települések láncolata húzódott, egyrészt a magyar Kér és Keszi törzsből, másrészt a katonai segédnépek Örs, Berény, Káloz, Ladány, Székely, Besenyő és Várong etnikumából.

Mindez eléggé mutatja, hogy Géza Koppányt]] teljesen elszigetelte, és számottevő katonai erővel sakkban tartotta.

Koppány lázadása

Önálló cikk.

István király egyénisége

Ha a XI. század végén készült Magyar Krónikában felnégyelt Koppányról és az ezzel egykorú kislegendában felakasztott és megvakított bűnösökről olvasunk, ez azt jelenti, hogy az idealizálás folyamatában igen korán törés következett be. Ezt a törést pedig az utódlásban bekövetkezett törés okozta; az, hogy István fia halála után Árpád-házi unokaöccsét, Vazult mellőzve, olasz unokaöccsét, Pétert jelölte utódnak, az ellene támadt Vazult pedig megvakították. 1046-ban azonban Vazul fiai kerültek uralomra, akik számára István gyűlölt, kegyetlen uralkodó volt, ugyanakkor az ő koronája örököseinek tekintették magukat. Amikor tehát az első magyar krónikát, tulajdonképpen a Vazul-ág történetét megírták, ebben Istvánról viszonylag kevés szó esik, amelyben a szentség és kegyetlenség vonásai váltakoznak. A még korábban, 1080 körül írt nagyobbik Szent István-legenda látszólag idealizált képet ad, illetve abbahagyja az életrajzot azon a ponton, ahol az a Vazul-fiak szempontjából kényes kezd lenni: Péter trónörökössé tételénél, körülbelül 1031-nál, viszont az 1100 körül kiegészítésül szánt kislegenda már nem annyira a Vazul-ág érzelmeinek ad hangot, hanem Könyves Kálmán kemény uralkodásához keres igazolást, amikor István keménységét legendába nem illő módon hangsúlyozza. A térítésről így ír: „a gonoszok minden erkölcstelenségét teljesen kiirtotta”; Koppányról: „a győztes király övéivel ellenségeit legyőzve, részben levágva, részben elfogva és megbilincselve győzelme jeleivel tért meg”; a rabló vitézekről: „az ítélet kimondása után kivezették őket s az ország széltében az útfélen kettesével felakasztották ... a föld népe hallá az ítéletet, melyet a király tett és megrémült”; a merénylőkről: „szemeiket kitolatá, bűnös kezeiket levágatá”,[1], ahol is a kislegenda írója természetesen elhallgatja, hogy a merény értelmi szerzője a dinasztia őse, Vazul volt.

A keresztény királyság megalapítása

A római egyház és a Német-Római Császárság ideológiai egysége a X. század végére vált harmonikussá, amikor III. Ottó, felserdülvén, 995-ben maga vette kezébe az impérium vezetését, és nevelője, Aurillaci Gerbert 999-ben II. Szilveszter néven elnyerte a pápai trónt. Ez Magyarországon időben egybeesett a Koppány legyőzését követő territoriális szervezéssel is.

Központosító harcok

István atyjától egy kemény harcok árán központosított országot örökölt; Koppány volt az egyetlen, aki mellőzése után megengedhette magának, hogy szembenézzen Gézával.

  • István koronázásakor, amikor a főurak a kíséretükkel egybesereglettek, ki kellett derüljön, hogy kik azok, akik nem jelentek meg, és nem kiáltották: „Éljen a király!” Kik azok, akik a régi törvény alapján Koppány uralmát tartották volna jogosnak, akik a Bulcsút és Lélt felakasztó Henrik unokáját, Gizellát ősi ellenségüknek tekintették, s akik a latin papok beszédét istentelenségnek minősítették.
  • Az Ajtony elleni harcot azonban István uralkodásának elejére datálja Szent István nagylegendája, amely István ifjúkorában beszéli el a vezérek legyőzését Szent Márton és Szent György zászlaja alatt; az előbbi vezér ugyanis a Szent Márton segedelmével legyőzött Koppány, az utóbbi pedig a Szent György segítségével megvert Ajtony[2]

Térítés és az egyházszervezés elindítása

  • XI. század végi legendáink az István elleni lázadásokat, Koppány, Gyula és Ajtony harcait pogány megmozdulásnak tűntetik fel. Ez a beállítás csak részben igaz. Koppány, Gyula és Ajtony keresztény vagy legalábbis a kereszténységet felvett főúr volt, megmozdulásuk erejét azonban a pogányok csatlakozása adta meg.
  • A király a Koppánytól elfoglalt területen birtokába jutott Kortó udvarháznak és tartozékainak.

Vármegye, vár, város

Azt, hogy a magyar vármegye előzménye több esetben X. századi szállásföld volt, régóta észrevették olyan területi összefüggésekből, mint a Koppánytól elfoglalt Somogy megye, mint az Abák két részből álló területe, amelyből Újvár megye lett, és mint a Csákok szállásföldjét felváltó Fejér megye.

Jogi írásbeliség, oklevéladás, törvénykezés

Ami a két törvénykönyv keletkezési idejét illeti, elterjedt nézet, hogy az I. törvény István uralkodásának elején készült, a II. pedig Vazul összeesküvése, 1031–1032 után, a „király és a királyság” elleni összeesküvésről szóló két törvényt (II. 2., 17. §) ugyanis ezzel hozták kapcsolatba. Amíg az első törvény datálása megnyugtató, a másodikkal szemben kétely merül fel. Vazul ugyan a király ellen lázadt, de nem a királyság ellen, melynek jogos örökösének tekintette magát; a királyság ellen Koppány, Gyula és Ajtony fordult.

A korona és kard viszálya

  • A dukátusi birtokszervezet elterjedését a hercegek által tett birtokadományokból, főként Álmos hercegnek a dömösi prépostság javára tett alapítványából ismerjük meg. Álmos herceg egyrészt Tolna megyében adott birtokokat, ahol az uradalmak zöme mindig is a trónörököst illette, másrészt szórt birtokokat, illetve szolganépeket, javarészt a Tisza és a Körös partján. Ha figyelembe vesszük, hogy a Tolna megyei birtokok központja Koppány volt, a Tisza- és Körös-parti birtokok között pedig Décsi (Géza) falu állt egy-egy századnagyság élén, valószínű, hogy ezek Koppány és Géza hercegkori udvarhelyeinek és a hozzájuk tartozó szolganépeknek a szervezetét örökölték.
  • Béla mellőzésével szemben pedig óva intett a történelmi példa: Koppány belháborút kiváltó mellőzése.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

A nyestbőradót a fejedelmek vagy hercegek udvaraiba kellett beszállítani; ilyen volt például Zágráb felett a Fajsz nagyfejedelem nevét őrző Fajsz-Kraljevec. Ennek közelében vezetett át a nagy hadiút a Száván, amelyen a kalandozó magyarok 899-től 954-ig Itáliába felvonultak. 955 után a Száva vidékének útja a magyar fejedelemség számára jelentőségét vesztette, mert a Strata Ungarorum krajnai és aquileiai szakasza német kézre került, csupán a terület nyestadóját élvezte egy-egy Somogyban székelő „úr”, utolsóként Koppány. Amikor István király Koppány somogyi dukátusát elkobozta, a Dráván inneni és túli Somogyország dézsmáját előbb a veszprémi püspöknek, 1002-ben pedig a pannonhalmi apátságnak adta.

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

Történészeink között régóta vita tárgya, hogy a kiindulásul szolgáló ősgesta mikor készült: I. Endre, Salamon, Szent László vagy Kálmán idejében. Kálmán idejére mutat az a megfigyelés, hogy az önálló történetírók olyan összefüggő történetet, amely szemtanúk elbeszélésére támaszkodik, általában hetven évre visszanyúlóan tudnak adni, például Liudprand, Thietmár, Cosmas vagy Gallus Anonymus; a Magyar Krónika 1031-gyel kezdi el az összefüggő eseménytörténetet. Amit korábbi időkről beszél el, abban vagy írott forrásokra támaszkodik (Regino évkönyve), vagy szájhagyományokra. Így például a Koppány-lázadás történetét a főhős, Vecelin dédunokáinak hagyománya alapján írta le, amit az bizonyít, hogy a történet kapcsán közli Vecelin leszármazottait; fia Rád, unokája Miske, dédunokái Márton és Koppány, e leszármazottak pedig a XI. század végén éltek.

Kristó Gyula

A világi nagybirtokosság előretörése

A Hont-Pázmány nem nevét arról a testvérpárról vette, akik a X. század végén jöttek a német birodalomból, és segítettek Istvánnak Koppány leverésében. A Csanád-nemzetség az Ajtonyt legyőző és a nevéről elnevezett megyét elsőként igazgató Csanádot tekintette ősének. A nemzetségek azonban, talán az emlékezet zavara vagy birtokpolitikai megfontolások következtében, általában nem I. István kori őst tettek meg névadójuknak. A Gut-Keledek atyafiságába tartozott a Salamon kori Vid, a nemzetség mégsem róla, hanem az egy generációval utóbb, a Kálmán korában élő, oklevelekben is szereplő Gut és Keled comesekről vette nevét. A Rád-genus sem az I. Istvánnak Koppány legyőzésében komoly támaszt jelentő Vecelint, hanem annak fiát, Rádot tette meg névadó ősének.

Lábjegyzetek

  1. SRH II. 395 – 399.
  2. SRH II. 381–382; Florianus, Fontes dom. I. 83.

Irodalom

A Koppány lázadására vonatkozó forráshelyek: SRH I. 188–189, 312 – 313; II. 381–382, 394–395; A pannonhalmi Szent Benedek-rend története I. 589; történetére és a somogyi „dukátus”-ra lásd Györffy György, Koppány lázadása (Somogy megye múltjából I. 1970. 5–30); Studia Turcica 175–211. Elfogadhatatlan az a legutóbb Kristó Gyula által hangoztatott nézet (Századok 116. 1983. 961), mely szerint Koppány felnégyelésének célja nem elrettentés, hanem megnyugtatás lett volna. A Bő-, Harc- és Rád-nemre lásd Karácsonyi, A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig II. 144. kk.; III. 1. kk. A bakonybéli apátság Koppány falujára lásd A pannonhalmi Szent Benedek-rend története VIII. 267–270.