Kossuth és az ellenzék vezetése

A Múltunk wikiből
1841. június 27.
A pesti ifjúság fáklyászenét ad Kossuth tiszteletére.

Az, hogy konkrétan a Pesti Hírlap Kossuth kezére való átadásában a reformellenzéknek közvetlenül szerepe nem volt – mint láttuk – kétségtelen. A lap átvételének időpontjában azonban Deák valóban – bár mint állítá: más ügyben – éppen Pesten tartózkodott, s véleményét Kossuth nyilván kikérte. Ha anyagilag – és általában mintegy intézményesen – a reformellenzék nem járult is hozzá a lap megindításához (aminek fenntartása pedig nemcsak hogy nem igényelt támogatást, sőt: Kossuthnak szerény jólétet, Landerernek pedig igen jelentős hasznot hozott), az kezdettől fogva kétségtelen volt, hogy a Pesti Hírlap nem egy ember lapja, hanem egy párté, és annak törekvéseit szolgálja. Ezt a börtönből kilépett Kossuth azonnal és természetesen helyreálló politikai-emberi kapcsolatai és azok iránya amúgy is világossá tették. És hogy ezt az ellenzék is így tekintette, azt az alapvető eszmei azonosságon túl nemcsak az ellenzék legjobb erőinek a lap hasábjain való szerepeltetése tanúsította, hanem és mindenekelőtt az ellenzék részéről Kossuthnak az országos fórumként is tekinthető Pest megyei közgyűlésen juttatott vezető szerep és az ellenzék vezetőinek kezdettől fogva határozott kiállása Kossuth mellett a lapja és személye ellen csakhamar meginduló támadások ellenében. A Pesti Hírlap jelentősége ilyen módon csakhamar túlnőtt az egyszerű hírlapén: egy egész kiterjedt és egyre határozottabban szerveződő dinamikus politikai irányzatnak válva mintegy szócsövévé.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a reformellenzék vezetői már az 1840-es évek elején is minden vonatkozásban egyetértettek Kossuthnak a Pesti Hírlapban követett politikájával és taktikájával. Már csak azért sem, mert a megyei politikában hagyományos tekintélynek örvendő, jómódú, hosszú évek óta sokszoros rokonság és az érdekek sokféle kapcsolatával egymáshoz fűzött középbirtokosok sokáig – ha nem mindvégig – bizonyos távolságot éreztek maguk és a birtoktalan zempléni fiskális között. A tartózkodás talán csak Kossuth és Deák viszonyában oldódott fel. Ám a Pesti Hírlap mondandóját akár aktívan kezdeményezve, akár csak passzívan eltűrve – pusztán a tény által, hogy Kossuth kezébe és tőlük alapjában függetlenül, politikai orgánum jutott – a gyanakvók is csakhamar mintegy kénytelenek lettek alkalmazkodni a lap által az egész ellenzék nevében kialakított és alkalmazott taktikához, már csak azért is, mert e taktika helyességéről, sikeréről e politika aktív tömegbázisának növekedése által napról napra maguk is meggyőződhettek. Kossuth az 1840-es évek kezdetére így a Pesti Hírlap révén kilépett tevékenységének korábbi keretei közül: a reformpolitikának immár nemcsak szervezője (mint az Országgyűlési Tudósítások és a Törvényhatósági Tudósítások idején volt), és nem is vértanúja (amivé fogsága emelte) vagy pusztán szószólója (amely szerepre az ellenzék nem egy tagja szánta), hanem önálló fellépésre is képesen, egyre inkább alakítója, meghatározója lett – és nemcsak annak taktikájában, hanem tartalmában is. Tekintélyét és jelentőségét gyorsan növelte, hogy Deák, az ellenzék elismert vezére (aki még 1841 végétől 1843 tavaszáig a büntetőtörvény és a börtönrendszer megreformálását tervező országos bizottság tagjaként Pesten tartózkodott) nem kívánt a politizálásnak erre a sajtóban kialakított terére lépni; átengedte Kossuthnak a politika tematikájának és társadalmi bázisának ilyen irányú kiterjesztésével járó feladatokat, ha ennek reális súlyát és lehetőségeit kissé szkeptikusan ítélte is meg. Mint szorosan a hagyományos intézményekhez kötött, azokban gondolkodó, erősen pragmatikus politikus, Deák az érdemi döntések és a politikai harc kimenetele szempontjából továbbra is a „köztanácskozásokat” tartotta a legjelentősebb fórumnak, és az ezek által meghatározott taktikai adottságokhoz alkalmazkodva, óvakodott attól, hogy a politika és a konfliktusok kivált ilyen, rohamosan gyorsuló fejlődésének idején bármit is írásban adva megkösse manőverezési lehetőségeit. De ez nem jelentette azt, hogy ugyancsak taktikai vonatkozásban nem volt nagyon is meggyőződve a közvélemény előkészítésében, agitálásában Kossuth által vállalt feladat jelentőségéről, maga részéről vállalva azt, hogy e politikát és Kossuth ezzel egyre szorosabban összeforrott személyét mindkét oldalon vitathatatlan tekintélyével minden támadással szemben megvédje. Mert a támadások is csakhamar megindultak.

A rendszer belső ellentmondásainak bemutatása, egyetlen kiútként a polgári átalakulás ajánlása, és ezzel együtt – láttuk, milyen áttételekkel – szükségképpen a kormány, a nagybirtok és a birodalmi kapcsolatok megtámadása: Kossuth lapjának ilyen tevékenysége természetesen keltett aggodalmat és ijedelmet mindazokban, akiket érintett, annál is inkább, mert a szerkesztő ügyes módszereivel szemben nemcsak a vitapartner, hanem még a cenzúra is szinte tehetetlen volt. Itt nem lehetett egész cikkeket kihúzni, sokszor még csak bekezdéseket sem; a többnyire lojális és korrekt mondatokba burkolt irónia leleplezése legalább olyan nehéz vagy kínos lett volna, mint egyes bizonyítható konkrét tényekkel szembeszállni. A cenzúra még erősen formális és nyers módszerei – maguk is a rendszer válságának jelei és termékei – már nem voltak alkalmasak a modern újságírás hatékony korlátozására, a cenzúrán túl nyúló eszközökhöz pedig a kormányzat egyelőre nem akart hozzányúlni. Széchenyi, amikor a Pesti Hírlap ellen támadva a lap legveszélyesebb tényezőjeként „modorát” kifogásolta, valóban a legtalálóbb kifejezést választotta, amennyiben ezzel a hírlapnak nem egyes részkérdésekhez, hanem a kor teljes valóságához való viszonyát kívánta meghatározni. E magatartás pedig annál „veszélyesebb” volt, mert a lap ezt hetenként kétszer immár a társadalom olyan rétegei felé is közvetítette, melyekhez az országgyűlés vagy akár a megyegyűlések tárgyalásaira korlátozódó ellenzékiség és a reformpolitika nemcsak, hogy még nem, vagy csak kevéssé jutott el, hanem azoknak politikai-taktikai absztrakcióin át közvetítve nem is mondott sokat. A politika az információk szolgáltatásával nemcsak folyamatossá, hanem azok kommentálása által közérthetővé is most, és a Pesti Hírlap révén vált, és éppen azon rétegek számára, melyek a polgári átalakulásban – láthattuk – objektíve is a legérdekeltebbek voltak.


Két országgyűlés között (1840–1843)
Új program Tartalomjegyzék Az új program és az újkonzervatívok