Kossuth polgári demokratikus átalakulási programja

A Múltunk wikiből
1851. április 25.
Kossuth kütahyai alkotmányterve.

Kossuth 1851-ben Kütahyában kidolgozott alkotmányjavaslata (Javaslat Magyarország jövő politicai szervezetét illetőleg, tekintettel a nemzetiségi kérdés megoldására), amelyet az elkövetkező évtizedben javarészt jogkiterjesztő módosításokkal látott el, a 19. század legkonkrétabb magyar tervezete volt Magyarország államberendezkedésének polgári demokratikus átalakítására.

Kossuth már 1849-ben, a Függetlenségi Nyilatkozat megszavazása után szükségesnek tartotta, hogy a polgári parlamentáris államok többségéhez hasonlóan Magyarország politikai életének, államberendezkedésének, hatalmi szervei működésének alapja és törvényes szabályozója egy tételes alkotmány legyen. Az általa kezdeményezett előkészítő munkálatokat azonban a hadiesemények megakasztották. A száműzött Kossuth az 1849-ben és azt követően szerzett tapasztalatok birtokában kettős céllal készítette el alkotmánytervét. Egyfelől a szabaddá váló ország parlamentje elé terjesztendő „javaslatnak” szánta, másfelől az egyezkedés és a szövetségkötés alapjának az együtt élő és a szomszédos népek vezetőivel folytatandó tárgyalásokra.

Az alkotmányjavaslat hangsúlyozta, hogy a „népen”, minden jog forrásán és letéteményesén „a honpolgárok egyetemét” érti, mégpedig „faj, nyelv és valláskülönbség nélkül”. A polgári szabadságjogok tételes rögzítését kívánta, a francia forradalmi megfogalmazásra emlékeztető módon hangsúlyozva, hogy „ezen szabadságoknak határa egyedül a mások jogainak sérthetetlensége”. A polgári értelemben vett „népfelség” elvét az általános választójog alapján következetesen óhajtotta érvényesíttetni mind a törvényhozó testület megválasztásában, mind a községi és a megyei életben. Javasolta, hogy a képviselőház tagjait közvetlenül, a feudális felsőház helyére lépő szenátusét pedig az általános szavazatjog alapján szervezendő megyei közgyűlések válasszák. A választók egyszerű többsége választottjait visszahívhatná. A büntetőbíráskodást esküdtszékekre kívánta bízni, a törvényesség védelmére alkotmánybíróság megszervezését javasolta. Az alkotmányjavaslat 1851. évi alapszövegében Kossuth egyértelműen a „demokratikus köztársaság” államformáját ajánlotta, a későbbi szövegváltozatokban azonban – utalva a Függetlenségi Nyilatkozat ismert tételére is –, a nemzetközi helyzettől kívánta függővé tenni, hogy Magyarországot alkotmányos monarchiaként vagy – amit kívánatosabbnak minősített – köztársaságként szervezzék újjá. Az utóbbi esetben az államfőt is általános választójog alapján javasolta megválasztatni. Kossuth egyfelől a demokratikus központosítás révén kívánta biztosítani az államhatalom működését, másfelől – utalva arra, mint élhetett vissza Louis Bonaparte a demokratikus úton megszerzett hatalommal – a központi hatalmi szervek birtokosainak esetleges önkényeskedését a demokratikus önkormányzattal remélte ellensúlyozni. Ebben látta a nemzetiségek egyenjogúságon alapuló együttélésének legfőbb eszközét is.

Mind a községben és a megyében, mind a törvényhozásban az adott terület, illetve testület többségének a nyelvét kívánta hivatalossá tenni, következetesen és hatékonyan biztosítva a kisebbség szabad nyelvhasználatát is. Tekintettel arra, hogy a megyék jelentős részében a nemzetiségek voltak többségben, és azok mellett, a megyei keretek között megteremthették önkormányzatukat, annak törvényes védelméről is gondoskodhattak a legfelső államhatalmi szerv útján, hiszen – a javaslat értelmében – a megyék választhattak a rendkívül széles jogbiztosító hatáskörrel rendelkező szenátust. Kossuth teljesítve látta ígéretét a belső ” föderáció ”lehetséges” megközelítésére. A törvényeket az országban használatos Valamennyi nyelven kívánta közzététetni. Továbbá kötelezni kívánt minden országos hatóságot és bíróságot ügyfelei nyelvhasználatának követésére. Az oktatás nyelvének a meghatározását a községekre akarta bízni, biztosítva azonban a kisebbség számára az iskolaállítás és mindenki számára az iskolaválasztás lehetőségét. A honvédelmet általános nemzetőrségi kötelezettségre alapozva állandó hadsereget csak az erősségek őrzésére és kiképző keretül kívánt fenntartani. A katonai nevelést, a tisztképzést is beleértve, a polgári oktatásüggyel ajánlotta egybekapcsolni, nehogy a katonák, „a polgári állapotból kiemelteknek vagy éppen felibe emelteknek” érezzék magukat. „Alig kell egy dologtól jobban óvakodni egy szabad nemzetnek – írta minden bizonnyal 1849 keserű tapasztalataira is utalva –, mint attól, hogy a katona megszűnjék magát polgárnak tekinteni”. A nemzetőrséget is megyei keretek között javasolta megszervezni – az alkotmányjavaslat egyik szövegváltozata szerint – a zászlóalj szintjéig nemzetiségenként. A nemzetiségi megye mértékéig biztosított területi önkormányzat mellett Kossuth meg kívánta teremteni annak a lehetőségét, hogy a nem magyar népek is országos politikai szervezeteket hozhassanak létre, „nemzeti főnököt” választhassanak, „társas önkormányzati teljes szabadsággal gondoskodjanak mindazon erkölcsi s társas érdekek előmozdításáról, miknek összegét nemzetiségnek nevezzük”.[1] Külön függelékben tért ki Kossuth a horvát kérdésre, teljes beligazgatási autonómiát biztosító társországi viszonyt ajánlva Horvátországnak, vagy – ha ezzel nem érné be – jogot az elszakadásra. Ez esetre kikötötte, hogy Fiume lakossága maga dönthessen sorsáról. Erdéllyel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy az országnak az alkotmányterv szerinti átalakulása az ottani románok számára is kívánatossá teszi az uniót. (Az alkotmányjavaslat legkésőbbi szövegváltozatában már hajlandóságot mutatott az államegység fenntartásával Erdély és a szerblakta országrész vonatkozásában a területi önkormányzat elvének elfogadására is.) Magát az alkotmányjavaslatot Kossuth a szabaddá váló Duna menti országok konföderációba való tömörülésének indokaival zárta.

Noha a nemzetiségi politikusok kívánságainak kielégítésében Teleki és Klapka hajlandó volt a Kossuth tervezetében körvonalazottakon is túllépni, az államberendezkedés általános polgári demokratikus követelményeit illetően az emigráció egyetlen vezető személyisége sem haladta meg, jelentős részük pedig meg sem közelítette nézeteit. Alkotmányjavaslatának konkrét engedményeken túlmutató nemzetiségpolitikai jelentőséget biztosít, hogy olyan politikai eszközöket mert és akart a nemzetiségiek rendelkezésére bocsátani, amelyek az általa kialakítani kívánt polgári demokratikus keretek között minden együtt élő nép számára a nemzeti önrendelkezés útján való továbblépést is biztosíthatták. A nemzetiségi kérdésben felmerült ellentétek mellett Kossuthnak az emigráns arisztokraták többsége által túlzottnak ítélt demokratizmusa is hozzájárult az emigráción belüli szakadás kialakulásához. Diktátorságra való törekvéssel vádolták azt a Kossuthot, aki minden terv megvalósítását a szabaddá váló nép alkotmányos döntésétől kívánta függővé tenni, de a száműzetésben nem volt hajlandó alárendelni politikáját a jórészt arisztokrata befolyás alá kerülő és egymással is torzsalkodó különféle emigrációs bizottságok határozatainak. 1859-ben, amikor az emigráció túlnyomó része egységesen sorakozott fel Kossuth, Teleki és Klapka mögött, az általuk alakított és egy emigráns kormány funkcióját betöltő Magyar Nemzeti Igazgatóság kinyilvánította, hogy az alkotmányjavaslatot tárgyalási alapnak tekintve szeretne megegyezni a nemzetiségi vezetőkkel: „A 48-diki törvényeket… ha kiindulási pontul tekintjük is, korántsem szándékunk változatlanul megtartani, sőt inkább olyformán óhajtjuk az azokban letett elveket tágítani és kifejteni, miszerint minden érdek, nemzetiségi úgy mint vallási, tökéletes megnyugvását lelhesse a magyar alkotmány szárnyai alatt; szolgáljon vezérfonalul az… alkotmányterv, melyet az alulírt elnök (Kossuth) dolgozott ki és mely alapelveiben mindnyájunk jóváhagyását birtja.”[2]

A polgári alkotmányok módjára Kossuth javaslata is mellőzte a tulajdonviszonyok, sőt általában a társadalmi kérdések tárgyalását. Azonban, nem kevéssé éppen a túlzott radikalizmus vádja ellen védekezve, de tényleges felfogásával egyezően is szükségesnek látta, hogy elhatárolja magát a szocialista eszméktől, amelyeknek időszerűségét az iparilag még fejletlen Magyarországon egyenesen tagadta. Kossuth a jobbágyfelszabadítást a lezajlott forradalom legnagyobb tetteként értékelte. Kevéssé ismerte fel azonban a lezárásával kapcsolatban odahaza még folyó társadalmi és politikai küzdelem igazi értelmét és jelentőségét. Nem csupán a kapitalista agrárkérdés megoldását illetően (ami nyugaton is éppen csak formálódóban volt) maradtak adósak a felelettel az emigráció legjobbjai. A vezetésükkel kiharcolt jobbágyfelszabadítás függőben maradt kérdéseivel, illetve önkényuralmi újraszabályozásával kapcsolatban sem dolgoztak ki átfogó programot. Kossuth ugyan ismételten jelezte, hogy szükségesnek látja a továbblépést az 1848-ban megkezdett úton. Így kilátásba helyezte – a magántulajdon sérthetetlenségét hangsúlyozva – az állami birtokok felosztását. Belőlük kívánt parcellázás útján földet juttatni a felszabadító háború résztvevőinek, nincstelen zselléreknek, míg a határőrvidékek parasztságát a községeik határában levő nagy kiterjedésű kincstári legelő-, erdőterületek és irtások tulajdonosává akarta tenni. Változtatni kívánt az erdélyi parasztok sorsán is, tulajdonukba adva a határaikban fekvő koronauradalmi erdőségeket és havasi legelőket. Egyébként beérte a liberális gazdaságpolitika követelményeinek, elsősorban a korlátlan iparszabadság szükségességének a hangsúlyozásával. Azt remélte, hogy a szabaddá váló ország gazdasági önrendelkezésének segítségével, amit korántsem elzárkózásra, hanem minden országgal, az Ausztriánál fejlettebbekkel is a partnerválasztás szabadsága elvének tiszteletbentartásával létesítendő együttműködésre kívánt alapozni, olyan rohamos gazdasági fejlődés következik be Magyarországon, ami a demokratikus politikai intézményrendszerrel kölcsönhatásba kerülve a társadalmi elmaradottság felszámolója lesz.

Ellentétben Eötvössel, aki mindinkább el kívánta határolni a liberalizmust a demokratizmustól, sőt a liberalizmus önkorlátozását hirdette a demokratikus áttörés megakadályozására, Kossuth úgy ítélt, hogy a demokrácia erői éppen azért feltartóztathatatlanok, mert a gazdasági fejlődés hajtja előre őket. (A gőzmozdony, a gőzhajó, a távíró a demokrácia legyőzhetetlen terjesztői ismételte számtalanszor.) De azt remélte, hogy a demokrácia erői a nemzetiben konkrétizálódó általános emberi értékek kiteljesedését biztosító szabadságot nem veszélyeztetni, hanem éppenséggel realizálni fogják annak a modern területi önkormányzati törekvéseknek is sokban elébe vágó polgári demokratikus berendezkedésnek a keretei között, amelynek a magyarországi viszonyokra alkalmazását alkotmányjavaslatában kísérelte meg. Egyik 1857-ben tartott angliai előadás-sorozatában így vallott a liberális célok polgári demokratikus meghaladásának szükségességéről: „A demokrácia és semmi más mint a demokrácia azonos a szabadsággal. A demokrácián kívül is találhatók többé vagy kevésbé szabad intézmények, de ezek mindig magukban foglalnak egyenlőtlenségeket a kötelezettségek és a jogok tekintetében, kiváltságokat és mentességeket egyesek számára, mások kirekesztésével. A demokrácián kívül is létezhetnek szabadságok, de nem létezhet szabadság.”[3]

Lábjegyzetek

  1. Országos Levéltár R 90. (Kossuth-gyűjtemény) I. 1554.
  2. Közli: Kossuth Lajos, Irataim az emigrációból. I. Budapest, 1880–1882. 453.
  3. Országos Levéltár R 90. (Kossuth-gyűjtemény) I. 2637. (Fordítás az angol nyelvű eredetiből).

Irodalom

Kossuth alkotmányjavaslatának három variánsa került – részben ismételten – közlésre. Az 1851-ben készült alapszöveget közli: E. Kastner, Mazzini e Kossuth című idézett műve 120–133. oldalán; 1859-ben készült átdolgozását lásd: D. IrányiCh. L. Chassin, Histoire politique de la revolution de Hongrie 1847–1849. I. (Paris, 1859–1860) 364–398. oldal. Ennek továbbfejlesztett változatát kisebb-nagyobb kihagyásokkal közli: Kossuth demokráciája. Kiadta Ács Tivadar (Budapest, 1943) 58–74. oldal — Az előző két alfejezetben idézetteken kívül lásd még: L. Kossuth, La question des nationalités. L'Europe, l'Autriche et la Hongrie (Bruxelles, 1859); Jászi Oszkár, A Monarchia jövője. A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok (Budapest, 1918), Kossuth Lajos… a nemzetiségekről és a nemzetek testvériségéről. Kiadta Ballagi Aladár. (Cegléd, 1919); Kávássy Sándor: Kossuth a nemzetiségi kérdésről emigrációs irataiban (Eger, 1970); Szabad György, Kossuth az Amerikai Egyesült Államok politikai berendezkedéséről (Századok, 1975. 3–4.).


Politikai magatartásformák az 1850-es években
Az elnyomott népek összefogásának szorgalmazói Tartalomjegyzék A néptömegek hangulata és mozgalmai