Kosztolác

A Múltunk wikiből

szerbül Костолац, latinul Viminacium, görögül Viminakion, románul Caştelu

angol Wikipédia
Antoninianus Pacatianus 1001
i.e. 2000/1900
Késő rézkor
Péceli (badeni) kultúra; kosztoláci kultúra.

Bóna István

A késő rézkor

A nagyobbrészt költözködő, paraszt-, állattartó és halászcsoportokból álló péceli kultúra nemzetségei és nagycsaládjai sem gazdaságilag, sem politikailag nem szerveződnek nagyobb egységekbe, bár bizonyos egységesedési folyamat a rézkor végső szakaszában a Dunántúlon és az Alföld nagyobb részén már megindult (kosztoláci kultúra, illetve fázis kialakulása).

A korai bronzkor

Az i. e. XX–XIX. században Európában zajló népmozgalmak különböző hullámai valamennyi világtáj felől elérték a Kárpát-medencét. Hatásuk bronzkorunk kialakulásában és belső fejlődésében döntőnek bizonyul majd, a bronzkor kezdetén azonban még alig módosítja azt a népi és települési képet, ami a késő rézkor végére kirajzolódott. A II. évezred elején már nem számolhatunk gyökeres átalakulással vagy éppen népességcserével. A lakosság a neolitikum vagy akár a korai rézkor népességéhez képest a többszörösére nőtt, benépesítette, művelés alá vette a Kárpát-medence akkor valamennyi emberi megtelepedésre alkalmas területét. Ez a sűrűn megtelepült „embertömeg” szilárd biológiai alapnak bizonyult, amelynek történetét színezhették átalakulások és katasztrófák, ezek azonban a korszak viszonyai között nem egykönnyen okoztak gyökeres népességváltozást.

Legszembetűnőbb ez az Erdélyi-medence történetében, ahol a korai bronzkor folyamán több ízben behatoló keleti és déli népelemek, nemegyszer hódító olyan társadalmi és gazdasági átalakulásokat idéztek elő, amelyek páratlanok a Kárpát-medence történetében; a késő rézkori coţofeni kultúra népességéből leszármazó „monolit” tömböt azonban nem mozdították meg számottevően. Csaknem hasonló szilárdságú alapnak bizonyult a Felső-Tisza vidéki késő badeni vissi csoport népe. A többi népi alap, az alföldi, kelet-, délkelet-dunántúli késő rézkori kosztoláci csoport, az észak-dunántúli kosztolácúnyi csoport és az észak-magyarországi–szlovákiai bosácai csoport egyaránt helyben fejlődik át a bronzkorba. Sajnos fontos etnikai kérdésekben az antropológia egyelőre nem tud segíteni a régészetnek – a II. évezred a halotthamvasztás első nagy korszaka.

A korai bronzkori új népcsoportok többsége először a Kárpát-medence peremterületein veti meg a lábát, a mai Magyarország területének csak a széleit érik el a korai bronzkor első felében.

Az első – meglepően fejlett – bronzkori kultúra a Kárpát-medence déli szélén, a Dráva–Száva közötti Szlavóniában és a Nyugat-Szerémségben jelenik meg, majd a Dráván átterjedve Dél-Baranyában is (Zók–Várhegy) feltűnik. Egy másik ága áthúzódik a Dunán a Temesközbe, ahonnan az Alföld keleti peremén és az Ér-völgyében kis csoportjai egészen a Nyírségig felhatolnak. Népének eredetét egyelőre a rézkorig lehet visszavezetni, a balatoni csoport horvátországi–szlovéniai megfelelőjéig, a Lasinja-kultúráig, amelyből a Száva–Boszna völgyében a badeni kultúra életében fejlődött ki az a régészeti kultúra, amely a szlavón síkságra nyomulva erőszakosan rátelepült az ottani badenkosztoláci népességre. Innen ered új neve is: vučedoli kultúra. Névadó telepén a baden–kosztoláci főnök várát foglalta el az új vezető, aki az elpusztított baden–kosztoláci „palota” helyén új, még nagyobb méretű, előcsarnokos (úgynevezett megarón típusú) „palotát” építtetett. Később utódai és családtagjaik is a várban temetkeztek. Bár a vučedoli kultúra népe más helyeken is elfoglalta a badenkosztoláci telepeket, számos önálló telepet is létesített. Ezek az első bronzkori tellek a Kárpát-medencében, néhányon a korai bronzkor későbbi szakaszaiban más népek is megtelepültek (például Vinkovci). Csaknem valamennyin megtalálhatóak a bronzöntés legfontosabb bizonyítékai: vésők, valamint mediterrán típusú nyeles tőr; lándzsa és harci fokos öntőmintái.

A bronzvésők öntésének tudományán kívül a Kárpát-medence népeire a legnagyobb hatást a vučedoli edényművesség, főleg a díszítőművészet gyakorolta. Edényeik sajátos díszítése fafaragást, fába vésett mintákat utánoz, a mintákat porrá tört kagyló és csontliszt keverékével (úgynevezett „mészbetéttel”) hangsúlyozták. Noha a késő badenkosztoláci csoportok maguk is általánosan alkalmazták már a mélyen ülő minták mészbetéttel való kitöltését, nyilván más művelődési hatásokkal együtt kisebb (kosztoláci tömb) vagy nagyobb mértékben (vissi csoport) átveszik vagy utánozzák a fafaragásos stílus díszítőelemeit. Ezáltal edényeik egy része „vučedolzóki stílusúvá” válik. Fokozza a hasonlóságot a párhuzamosan meginduló égei–balkáni fazekassági hatás, amely a Kárpát-medence szinte valamennyi népességéhez (beleértve a vučedoli kultúrát is) eljutva, egységesítő mázt kölcsönöz valójában különböző kultúráknak.

Mindez leginkább a Felső-Tisza vidéki vissi csoportból vučedoli népelemek behatolása nyomán kialakuló nyírségi csoportra érvényes, amelyben a röviddel később közvetlen közelbe jutó népelemek (proto-nagyrévi kultúra) hatásai is szokatlanul erősek. Tanya- vagy majorságszerű kis telepeiket gyakran változtatták, pár síros, hamvasztásos temetőket hagyva maguk után. Településterületük és életmódjuk a késő rézkor óta alig változott. A kosztoláci tömb területén a bronzkor elején előtűnő makói csoportban alig számottevő a vučedoli stílushatás, annál jelentősebb a korai égei–balkáni felületi máz. Rövid életű, pár házas telepeik – néhány hamvasztásos sírból álló temetővel – éppoly lazán szóródnak szét a síkságokon és a folyóvölgyek lapályos részein, mint a kosztoláci telepek. Falvaik csak a vučedoli kultúra közvetlen szomszédságában, Baranyában vannak (például Nagyárpád).

A hunok

Az elit csapatok távollétében Bleda hunjai könnyűszerrel átkeltek a Dunán. Elsőnek az átkelőhelyül szolgáló szigettel szemben fekvő Viminacium (Kostolác) városát rohanták meg és rombolták le.

Irodalom