Kulturális és politikai kapcsolatok a magyar és nem magyar polgári-nemzeti mozgalmak között

A Múltunk wikiből

A nemzetiségi kérdésben eddig elsősorban magatartásról, politikai programról, nézetekről volt szó. Magát a népek közötti viszonyt, a gyakorlati életet mindenekelőtt az ellentétek – mondhatjuk – a negatív kapcsolatok jellemezték, s csak jóval kisebb részben az együttműködés. Az ellentétekről még külön fejezetekben lesz szó, ám a pozitív kapcsolatokat – amelyekről csakúgy helytelen volna elfeledkezni, mint azokat előtérbe állítani – most kell megvizsgálnunk.

A magyar és nem magyar nemzeti mozgalmak az egymást keresztező nemzeti célok miatt nemcsak ellenségként álltak egymással szemben, hanem gazdasági-társadalmi, kulturális és politikai téren hasonló helyzetük, sok tekintetben azonos céljaik miatt kapcsolatba is kerültek egymással. Abból a tényből, hogy a szóban forgó népek egy birodalomban, illetve országban éltek, nemcsak különféle ellentét, hanem együttműködés is fakadt. Így egészült ki tehát a kelet-európai térséget egybefűző gazdasági-társadalmi hasonlóság a politikaival, s minderre épült a kulturális élet megannyi azonos vagy rokon vonása. Ezek magyarázzák a pozitív kapcsolatokat, hatásokat és a kölcsönös érdeklődést, amelyek a magyarosítással, s az ellentétekkel párhuzamosan szerény formában ugyan, de mégis jelen voltak az életben, főként a nyelvművelés és az irodalom területén. Magyarok és nem magyarok nyelvi-kulturális fejlődése ugyancsak igen hasonló úton haladt.

Az évszázados együttélés ugyanis a népek közötti viszonyt jellemző viszályok, valamint a nemzeti mozgalmak vezetőinek akarata ellenére, már csak az objektív körülmények puszta következményeképpen is, éreztette hatását. És – jeleként annak, hogy a politikai küzdelem e területre is rányomta a maga bélyegét – bármennyire is elkötelezett kulturális-irodalmi fejlődésnek lehetünk tanúi, mégis a nyelvi-kulturalis élet volt a kevésbé exponált, tehát a kapcsolatok érthetően ide szorultak.

Már elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a legszorosabb kulturális kapcsolat a magyar és a szlovák mozgalmak között szövődött. Ez az együttélés sokszínű és sokféle érintkezéséből táplálkozott. Az a tény, hogy a szlovákság a magyarországi megyékben privilégiumok nélkül élt, nem külön testként &ndahs; mint horvátok és a szászok, akik privilégiumokkal, vagy a szerbek és románok, akik pedig a nemzeti lét szempontjából fontos nemzeti egyházzal rendelkeztek –, ez a sajátos magyar–szlovák együttélés révén a többinél jóval számosabb kapcsolatot s élénkebb irodalmi együttműködést teremtett. A szlovák mozgalomnak és irodalomnak nem volt olyan képviselője, aki ne tudott volna magyarul, s ne olvasta volna a magyar irodalom jelentősebb műveit.

A szlovákokhoz hasonló volt a magyarországi ukránok helyzete, de a velük való kapcsolatok bemutatásától eltekinthetünk, mert az ukrán nemzeti mozgalom korszakunkban jóformán még nem indult meg.

A szlovákok után a kapcsolatok intenzitása szempontjából a szerb–magyar és a román–magyar kapcsolatok következnek. Ezekben az egyházi különállás ellenére is számos érintkező pontja és területe volt a magyar–szerb és a magyar–román együttélésnek. A horvát és a szász kiváltságok biztosította elkülönülés magyarázza, hogy e nemzetekkel a pozitív kapcsolat kevésbé volt jelentős, nem is beszélve arról, hogy a nemzeti ellentétek e legerősebb nemzeti mozgalmak vonatkozásában éleződtek ki a leginkább.

Sajátos területe a kulturális kapcsolatoknak az irodalmi párhuzamok, a hasonló motívumok, az analóg jelenségek előfordulása. Ezek – persze a számottevő különbségek mellett – átfogták az egész irodalmi életet: műfajokban, egyes költői alkotásokban, írói egyéniségekben, tematikai rokonságban, stilisztikai, verstani hasonlóságokban egyaránt kifejezésre jutottak. Hogy az összehasonlító irodalomtudomány legismertebb eredményeire hivatkozzunk: Vörösmarty és Holly eposzai; Musicki, Virág Benedek és Baróti Szabó; Vörösmarty és Kollár, vagy Petőfi és Janko Král' rokonsága szembetűnő. Ezekkel a párhuzamokkal természetesen nem foglalkozhatunk, bár ezek is a kapcsolatokhoz tartozó jelenségek, s gyökereik ugyanazok, amelyekről már szólottunk.

E belső okokon kívül jelentős külső momentumok is közrejátszottak az irodalmi párhuzamok kialakulásában. A közös európai stílusirányzatok (klasszicizmus, romantika) csakúgy éreztették hatásukat, mint a nyugati irodalom általában. Különös szerepe volt a Habsburg-birodalom fővárosának, Bécsnek, amely magyarok és nem magyarok felé egyaránt közvetített modern irányzatokat, s esztétikai mértéket is jelentett. Gyakran a nyugati-európai irodalom is Bécsen keresztül érkezett, ami persze nemegyszer deformációt is okozott. Mindez tehát hasonló vonásokkal ruházta fel népeink irodalmát, s ebben a bonyolult szövevényben a közvetlen hatás megállapítása nem könnyű feladat. Ennek bemutatása fontos része a kapcsolattörténetnek, s ez az elmondott közös vonásokból szervesen következett.

Részben érintkezik témánkkal a hungarus gondolat, s a történeti Magyarország tematika az irodalomban. A hungarus eszme – mint a nem magyar népek nemzeti ideológiájának része – e politikai és nemzeti mozgalmak erősödő polgári jellegéről szólva kerül majd szóba.

Irodalom

A magyar–szláv viszony alapkérdéseit veti fel Sziklay László, A lengyel–magyar, szláv–magyar viszony néhány kérdéséről a XIX. század első felében (A Szegedi Pedagógiai Főiskola Évkönyve, 1961. I. Szeged, 1961). Kazinczy Gáborra: Gál János, Kazinczy Gábor írói és politikai működése (Budapest, 1968). A magyarok és szlávok kapcsolataira lásd továbbá: Fried István, Széchenyi és a szerb–magyar kapcsolatok a romantika korában (Filológiai Közlöny, 1967. 3–4); Fried István, Juraj Palkovics soproni kapcsolatai. Adalék a magyar–szlovák kulturális kapcsolatokba (Soproni Szemle, 1967. 1); Vendelin Jankovič, Ján Čaplovič, život, osobnost', dielo (Turčiansky Sv. Martin, 1945); Danczi József, L'udovit Štúr tanulóévei Győrött (Irodalomtörténeti Közlemények, 1959. 1); Csanda Sándor, Petőfi és a szlovákok (Irodalomtörténeti Közlemények, 1965. 1); Mária Vyvíjalová, Vzt'ah Juraja Palkoviča k národným snahám mad'arským (Historický Časopis, 1967. 3). A szlovák–magyar irodalmi kapcsolatokra vonatkozólag hasznos forráskiadvány: Rudolf Chmel', Literarne vzt'ahy slovensko-mad'arské. Dokumenty z 19. a zo začiatku 20. storočia (Bratislava, 1973). Az Egyetemi Nyomda szerepére: Iványi BélaGárdonyi Albert, A királyi magyar Egyetemi Nyomda története 1577–1927 (Budapest, 1927); legújabban: Käfer István, Az Egyetemi Nyomda négyszáz éve (Budapest, 1977). Az eperjesi líceumra: Ladislas Tóth, La Société Hongroise de Prešov (Revue d'Histoire Comparée, 1947. 3); Sziklay László, A magyar szlavisztika gyermekkorából (A Szegedi Pedagógiai Főiskola Évkönyve, 1958. I. Szeged, 1958). A Lexicon Budense-t Gáldi László adta ki új kiadásban, gondos jegyzetekkel: Samuelis Klein Dictionarium Valachico-Latinum (Budapest, 1944).

A szlávok egymás közötti kapcsolataira Arató Endre, Plan eines slawischen vergleichenden Wörterbuches. Die Zusammenarbeit der Russischen Akademie der Wissenschaften und slawischer Gelehrten in der ersten Halfte des 19. Jahrhunderts (Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricum 1971. 3–4) és Arató Endre, A magyarországi szlávok és az oroszok kapcsolatához a reformkorban (In: Tanulmányok a magyar–orosz irodalmi kapcsolatok köréből. Főszerkesztő Kemény G. Gábor. I. Budapest, 1961); Ján Stanislav, Z rusko-slovenskych kultúrnych stykov v časoch Jána Hollého a L'udovita Štúra (Bratislava, 1957). L'udovít Haraksim, J. Huca-Venelin a Slováci (Sbornik Filozofickej Fakulty Univerzity Komenského. Historica 15. 1964), továbbá Ján Novotný, O bratrské družbě Čechů a Slovaků za národního obrození. (Praha, 1959); Zlatko Klátik, Slovenská problematika v chorvátskom časopise Danica Ilirska (Historický Časopis, 1964. 3); Sz. A. Nyikitin, Vuk Karadzsics i Roszszija (Novaja i Novejsaja Isztorija, 1964. 3). A politikai kapcsolatokra, a lengyelek tevékenységét is beleértve lásd: Kovács Endre, A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon (Budapest, 1959); az 1831-es felkelésre: Tilkovszky Loránt, Az 1831. évi parasztfelkelés (Budapest, 1955); Daniel Rapant Sedliačke povstanie na východnom Slovensku roku 1831. I–III. (Bratislava, 1953). Az erdélyi parasztmozgalmakra: I. Tóth Zoltán, Parasztmozgalmak az Erdélyi Érchegységben (Budapest, 1951).


A nem magyar népek viszonya a magyarokhoz és mozgalmaik polgári jellegének erősödése (1792–1840)Arató Endre
Türelmes nézetek Tartalomjegyzék A polgári jelleg erősödése a nem magyar népek politikai-nemzeti mozgalmaiban
Az irodalmi-nyelvi norma ösztönző példája és a bilingvizmus hatása