Léva

A Múltunk wikiből

szlovákul Levice, németül Lewenz

város Szlovákiában
Wikipédia
Levice.jpg
1544
augusztus A budai pasa elfoglalja Visegrádot, Nógrádot és Hatvant. Lévát Balassa Menyhárt megvédi.
1605
február–március Bocskai az ÉrsekújvárLéva vonalig birtokába veszi a a Felvidéket.
1644
április vége A császári hadak visszafoglalják Lévát, Füleket és Szendrőt.
1663
november 2. Léva megadja magát a töröknek.
1704. április 2.
Bercsényi Léván kibocsátott pátense felszabadulást ígér a hadrakelt jobbágyoknak.
1705. január 3.
Az Udvari Tanács ülése Léván határozatot hoz a Gazdasági Tanács létrehozásáról és az állandó katonaság felállításának pénzügyi kérdéseiről.

Sinkovics István

Az oszmán hatalom új hódításai

1544 augusztusában az esztergomi törökök éjnek idején meglepték Léva várát, de az őrség Balassa Menyhárt vezetésével elűzte a támadókat, Nyáry Ferenc surányi várkapitány pedig az Ipoly melletti szalkai mezőn (Hont vármegye) szétszórta a fosztogató sereget.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Ferdinánd maga azonban nem jött el személyesen, így a megígért általános nemesi felkelés elmaradt. Felfogadott zsoldosai, vagy 10 ezer ember, Erasmus Teuffel parancsnoksága alatt Léva közelében gyülekeztek, s elmulasztva az egyesülést a nemesi felkelőkkel, augusztus 19-én a palásti mezőn súlyos vereséget szenvedtek Ali csapataitól.

Makkai László

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

Dobó Ferenc, az Eger várát egykor megvédelmező Dobó István rokona, hatalmas uradalmakkal rendelkezett, köztük Sárospatakkal, Lévával, Lednicével, Szerednyével.

Zimányi Vera

A majorsági, a mezővárosi és a falusi iparosok konkurrenciája, a nemesek támadása

A 17. század első felében ugyanakkor még tovább nőttek a céhes terhek, emelkedtek a céhbelépéskor fizetendő összegek és egyéb költségek. Sopronban a takácsok a köszöntő poharat 20, a mesterebédet pedig 42 forintért válthatták csak meg. Ugyanitt a borbélyok tizenkét fogásos mesterlakoma adásához ragaszkodtak, a szűcsök pedig e lakoma megváltásaként 75 császári forintot kívántak. Hasonló példák sorát találjuk más városokban is. A lévai gombkötők csupán négy tál étek adására kötelezték az ifjú mestert, viszont pontosan előírták az étrendet, s a négy tálon összesen tizennégy különböző étel szerepelt. És mindenütt töméntelen mennyiségű bor, minden lehető alkalommal.

R. Várkonyi Ágnes

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Forgách szeptember 25-én feladta Érsekújvárat. Ezzel Magyarország északnyugati várrendszerének teljes lőpor- és fegyverraktára a nagyvezír kezébe került, hadjáratra elegendő muníció és élelem. Török és tatár csapatok messze vidéket végigraboltak, s több ezer foglyot szedtek össze. Nemcsak kisebb várak: Szécsény, Palánk, Buják, Komjáti, Gyarmat, Nógrád adták meg magukat, hanem két fontos vár: Nyitra és Léva tornyaira is felkerült a félhold. Alsó-Magyarország csaknem teljes védelmi rendszere a szultán kezére jutott, s az újonnan meghódított több vármegyényi területre behatoló török hatalmas éket vert a királyság nyugati és keleti része, Magyarország és Erdély közé.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

A Dunántúlra eközben megérkeztek a francia és birodalmi szövetséges csapatok. Alsó-Magyarországon pedig a Garam folyó térségében bevették Lévát. Ali budai pasa vezetésével azonban több mint 20 ezer főnyi sereg vonult Nyitra és Léva vára felmentésére, Souches generális pedig parancsot kapott: a császári csapatokkal azonnal vonuljon vissza Bécs védelmére.

Benczédi László

A kuruc mozgalom válaszúton

S hogy ez a kuruc tábor egészét átható bizalmatlanság, a bécsi udvar „lépes beszédivel” szemben táplált gyanakvás korántsem volt megalapozatlan, annak alátámasztásául elegendő, ha a soproni országgyűlés előkészítési időszakából egymás mellé állítjuk Szelepcsényi egy-két levélrészletét, akinek kétségtelenül jelentős része volt a közeledés előmozdításában, s ebben szemmel láthatólag politikusi hiúsága is vezette. Így érvelt az érsek, amikor 1680. július 6-i levelében Thökölyhez és híveihez intézte szavait: „Kegyelmetek már mennél hamarább nyúljon szerével az Őfelsége atyai kegyelmességéhez, mindenek jó karban lesznek. Oh édes fiaim és véreim l Nem tudja azt kegyelmetek, mely szent és természet szerint való kegyelmes urunk vagyon, nem hiszem, aki csak egyszer hallja is szavát, vagy felséges személyét és magával született szelídségét látja, [érte] vérét kiontani kész ne legyen. Más az – folytatja agitációját –, nem kicsiny állapot az, aki ilyen nagy monarchának és császárnak köntösét megfoghatja.”[1] Ám hogy „Őfelsége atyai kegyelmességén” az érsek mit is értett a gyakorlatban, azt egy 1680. december 3-án kelt másik leveléből tudhatjuk meg, melynek címzettje ezúttal nem a kuruc vezér, hanem – Lipót császár volt. Eszerint: „arra kell törekedni, hogy a béketárgyalás mindkét részről kiküldött biztosok útján minél hamarább meginduljon. A mi ügyünknek pedig az használna leginkább – fejtegette a főpap –, ha Thököly és Wesselényi valahová idejönnének a közelbe, s akkor az embereknek ezt a söpredéket, amely oly hitszegő módon összeforrt, zsoldbafogadás útján szétszórhatnánk olyan várakba, mint Ónod, Putnok, Szendrő, Fülek, Léva, Szered és Sellye, s ily módon ez a veszedelmes gyülekezet idővel szétoszlana.”[2]

R. Várkonyi Ágnes

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

A besztercebányai bányák jövedelmét terhelő összegek 1676-ban
Kiadások Forint Dénár
Lévai katonák ellátására 2000

Buda visszavívása

Rabatta Rudolf gróf, az Abele Kristóf báró után bécsi főhadbiztossá kinevezett tábornok 1686 tavaszán hatalmas készleteket gyűjtött össze. Az érsekújvári, komáromi, lévai, pozsonyi, kőszegi és az ausztriai élelmiszerraktárakban példátlan mennyiségű gabona, liszt, kétszersült volt felhalmozva, s a folyamatos szállítást szerződések, 500 hajó, több ezer szekér és a Duna menti vármegyék rakodásra, hajó-visszavontatásra kirendelt jobbágytömegei biztosították.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Rákóczi haditervének megfelelően Ocskay László és Borbély Balázs lovasai, megszaporodva ónodi János Deák, Géczy Zsigmond és füleki Szűcs János ezredeivel, augusztus végén megkezdték előrenyomulásukat nyugat felé. Megnyitotta kapuját előttük Szendrő, Krasznahorka, Rimaszombat, Ajnácskő, Fülek és Losonc. Korpona elfoglalásával szabad lett az út a bányavárosok felé, meghódolt Selmecbánya, s Ocskay bevette Lévát. A felkelők kezébe került a Garam völgye, s október folyamán Szécsény, Hatvan, Garamszentbenedek, Kékkő, végül Gács, majd pedig Csábrág vára is megadta magát. Ezalatt Buday István tábornok megverte az Ónodról Kassára vonuló Montecuccoli-ezredet, és körülzárta Kassát és Eperjest.

Kevesebb mint fél esztendő alatt Rákóczinak sikerült elfoglalnia vagy ellenőrzése alá vonnia Magyarország gazdasági kulcshelyeit és a fontos hadászati támaszpontokat.

Haderejét Rákóczi úgy teremtette meg, hogy a fegyverfogó jobbágyoknak és a különböző jobbágyi sorba visszaszorított volt katonacsoportoknak felszabadítást ígért a földesúri kötelékekből és mindennemű úrbéri szolgálat alól. A fegyverre kelő jobbágyok szabadságának feltételeit közlő pátensek közül kettő ismeretes: az 1704. január 10-én kelt, Sopron vármegyének, és az 1704. április 2-án kelt, Bars vármegyének küldött írás. „… városok faluk, helységek vagy köz emberek … ha föl támadnak, fegyvert fognak, mind maghok, mind jövendő maradíkok minden adózasok terhek s földes urak hatalmaból örökössen föl szabadíttatnak és szabadsággal meghajándíkoztatnak,, s hogy ha valamely hellységhek egészben fölkelnek és hadakozni szabadulássokért készek lesznek, helységekkel együtt örögh szabadsághot nyernek …”[3]

A hadsereg kötelékeibe kerülő jobbágyok társadalmi szabadságát Rákóczi – tekintet nélkül vallási és etnikai hovatartozásukra – kétféle formában ígérte meg: vagy egyénenként, vagy pedig helységükkel együtt, a közösségi szabadságot elnyerve lesznek szabad emberek. Az 1703. augusztus 9-én kibocsátott fejedelmi pátens a rácoknak nyújtott örökös szabadságot, adómentességet és hajdúvárosi státust. Az erdélyi jobbágyok elementáris erejű mozgalmát Seeau, a Cameratica Commissio elnöke azzal magyarázta, hogy Rákóczi szabadságot ígér a földesúri hatalom alól. A fejedelmi elhatározásban benne foglaltatik, hogy mindazok, akik nem harcolnak, továbbra is jobbágyok maradnak. Tehát a feudális rend alapjaiban változatlan. Ugyanakkor azonban a fejedelmi döntés megszorítja a földesúri jogokat, sérti a nemesi kiváltságokat. A katonaság kötelékeibe lépőket mindennemű úrbéri függésből kiemelő szuverén fejedelmi elhatározás már 1703 nyarán az erős központi hatalom programját hordta magában.

A társadalmi szabadság lehetősége a különböző területek paraszti lakosságát nem mozgósította egyenlő erővel. Az viszont már az egyes helységek közösségi szokásrendszerén is múlott, hogy az egész falu vagy csak a lakosság egy része állt a zászlók alá. Általában kevés helység lakossága fogott közösen fegyvert, s noha Rákóczi szigorúan tiltotta az erőszakos toborzást, paraszthadnagyok vagy fegyvert fogók erővel, nemegyszer a közösségi kényszer módszereivel állították volna helységük minden tagját zászlók alá. Nehezítette a hadseregszervező munkát, hogy a fegyvert fogó parasztság nemcsak a Habsburg-államhatalom megtestesítőit támadta meg, hanem a vármegyét, a kormányzatot kiszolgáló nemeseket s a földesurakat is tűz alá vette. Sokan voltak, akik néhány heti hadiszolgálat után, a felszabadító pátens adta jogokra hivatkozva, már élni akartak a szabadsággal, s hazatértek falujukba.

A főurak és a köznemesek többségét Rákóczi támadása váratlanul érte, a jobbágyezredekben a parasztfelkelés rémét látta, nem bízott a breznai pátens országos ígéreteiben, s 1703 nyarán városokban és várakban keresett menedéket. Erdély főurait Rabutin családostul Szebenbe rendelte. A Dunántúlról és a Garam vonalától nyugatra eső országrészből sokan menekültek Bécsbe, Grácba, Horvátországba.

Rákóczi felismerte a nemesi rend távolmaradása miatt fenyegető kettős veszélyt: támadása a vármegyék nélkül nem épülhet országos szabadságharccá, a földesurak és a jobbágyok elmérgesedő ellentéte pedig parasztfelkelés útjára sodorja a háborút. Az előre beszervezetteken kívül az első nemesek politikai meggyőződésből, egyéni elszántságból vagy úgy kerültek Rákóczi táborába, hogy a felkelők foglyul ejtették őket. Többeket, mint Orosz Pált, az Ung vármegyei alispán fiát, régi thökölyánus múltja vitte a felkelők közé. Melith Pál bárót, aki Ecsedet nyerte meg, és a krasznaközi nemességet hozta a fejedelem táborába, más főurak követték a Rákóczi-katonaság hatalmába került területekről. Az intézményes meggyőzés, az országos politika útját választó Rákóczi először 1703. július 18-án a naményi táborból küldött kiáltványt a vármegyéknek: felszólítja a nemesi rendet, hogy személyenként jöjjenek táborába, és fogjanak fegyvert nemesi szabadságuk védelmére, ha ellenállnak, a haza árulóinak, a szabadság ellenségeinek tekintik őket, és házukon, jószágaikon érezhetik a „fegyvernek, tűznek, vasnak kegyetlenségét”.[4]

A Fegyver kényszerítő erejére Rákóczi táborába követeket küldő vármegyék csatlakozásukat súlyos feltételekhez kötötték: Rákóczi tartsa meg nemesi privilégiumaikat, s a haza törvényeihez képest semmi újítást ne hozzon be, vagyis kormányozzon a rendi normák szerint, s küldje vissza hadbaállott jobbágyaikat. Rákóczi azonban már államhatalmi szinten, mintegy intézményesen élt a jobbágykatonaság feletti rendelkezés jogával.

Az először 1703. augusztus 28-án kibocsátott, majd többször megújított vetési pátens három fontos döntést tartalmazott:

  1. Minden egyes fegyvert fogott jobbágy a fejedelem oltalma alatt áll.
  2. A jobbágykatonák közvetlen családjukkal együtt mentesülnek mindennemű földesúri teher és úrbéri szolgálat alól, s a hadélelmezés kötelezettségén kívül közmunkával, fuvarszolgálattal vagy bármilyen vármegyei, illetve községi adóval nem szabad terhelni őket. Sőt, az ősz beálltával a katonabeszállásolás súlyos kötelezettsége alól is mentesülnek.
  3. Az otthonlakos jobbágyok viszont kötelesek a régi rend szerint szolgálni a földesuraikat.

A vetési pátens megnyugtatta a földesurakat, hogy hatalmuk otthonlakos jobbágyaik felett sértetlen. Hadbaállott jobbágyaikról azonban a földesuraknak le kell mondaniuk. Eltörölte a pátens a földesúr több törvény biztosította jogát: az engedelme nélkül hadbaállott jobbágyát mint szökött jobbágyot nem hurcolhatja vissza, s a beleegyezésével katonai szolgálatot vállaló jobbágya helyett nem végeztetheti el annak családjával, feleségével az úrbéri kötelezettségeket.

Rákóczi tehát államfői mozdulattal kiemelt több mint 10 ezer jobbágyot szűkebb családjával együtt a földesurak háta mögül, és kivette őket a falu vagy mezőváros közös teherviselési rendszeréből. Országos érdekre hivatkozva szólt bele a földesúr–jobbágy viszonyba: megtiltotta a földesuraknak, hogy emeljék a terheket, vagy a katona-jobbágyok fizetési kötelezettségét az otthonlakosokra hárítsák. A vetési pátens állampolitikai meggondolásból született, katonai érdekből kiadott intézkedés volt, s a társadalmi érdekegység megteremtését szolgálta.

A kialakuló hadsereg kettős társadalmi töltést hordott magában: a jobbágykatonák erejét és a nemesekből, főurakból megszervezett felsőbb tisztikar tekintélyét, összességében a katonaság testületi hatalmát. Rákóczi úgy építette ki a hadsereg tisztikarát, hogy elsősorban a belső hatalmának támaszául szolgáló fegyveres erőket bízta a nemesekre. Buday Istvánt testőrsége parancsnokává, udvari kapitányává tette. Sennyey István báró, egykori császári tiszt, tábornoki kinevezésével a kóborló vagy otthon lézengő katonák megrendszabályozásának nehéz feladatát is megkapta. Az első nemesi tisztek csakúgy, mint Bercsényi, majd az október közepén csatlakozó Károlyi Sándor, fenntartás nélkül magukévá tették és igyekeztek a vármegyékkel és a földesurakkal is végrehajtatni a jobbágykatonaságot tehermentesítő fejedelmi elhatározást.

A hadsereg fegyelme és testületi egysége érdekében a szatmári táborban kiadott fejedelmi rendeletek szerint összeírják a hadakat, s csak az a katona élhet a fejedelem védelmével, aki lajstromba vétette magát. Tábori rendőrséget szerveznek, az ezredeiket elhagyó, csellengő, a falvakon élősködő katonákat kivégzik. A „Kóborlók ellen való pátens”, az „Edictum Militare” s a huszti várkapitány számára adott instrukció drákói szigorral szorítja rendre, fegyelemre a hadinépet. 1703 októberére a hadsereg 30 ezer főre szaporodott.

A kelet felé előrenyomuló francia és bajor seregek 1703. szeptember 10-i passaui győzelme után a Habsburg-kormányzat hathatósabb ellentámadást indított. Az október 7-én megtartott minisztertanácson Rákóczi támadásának felszámolására több, egymással Összefüggő társadalmi, politikai és katonai intézkedést hoztak. Az ülésre Esterházy nádort és a magyar kancellárt, Mattyasovszky László nyitrai püspököt is meghívták, mert a szabadságharc mielőbbi leszerelését szolgáló udvari politika egyik bázisának a magyar rendi főméltóságokat, általában a magyar főúri réteg aulikus szárnyát tekintették. A már nyáron elrendelt hadtoborzási rendszer szerint Koháry István alsó-magyarországi főkapitány, Batthyány Ádám dunántúli főkapitány, országbíró és horvát bán, Forgách Simon tábornok és Bottyán János ezredes vezetésével, körzetekre osztva a Sajó–Tisza vonalától nyugatra fekvő vármegyéket, általános nemesi felkelést rendeltek el, és magas zsoldpénzzel parasztezredek toborzására adtak parancsot. Batthyány 1703. augusztus végén bekövetkezett halála után 1704. január 14-én I. Lipót Pálffy Jánost nevezte ki horvát bánná. Horvátországban, Alsó-Ausztriában, Morvaországban és Sziléziában már 1703 őszén elrendelték a népfelkelést, s megkezdték a Morva és a Lajta folyók vonalán egy sánc- és erődítményrendszer kiépítését. Az általános ellentámadási tervet a helyi viszonyokat jól ismerő kiváló stratéga, Sávoyai Eugén dolgozta ki, s a koncentrált támadás sikert hozott.

Schlick Lipót altábornagy keze alá hat lovasezredet rendeltek. Ugyanakkor a Duna és Dráva mellékéről Alsó-Magyarországra parancsoltak mintegy ezerfőnyi, rác határőrökből álló sereget. A hadvezetés tehát képes volt az erők gyors átcsoportosítására, s a hatalmas Habsburg Birodalom minden nehézsége ellenére is jelentős katonai tartalékokkal rendelkezett.

Rákóczi – értesülve a készülő császári ellentámadásról – megbízta Károlyit, hogy a szentendrei rácokat szigetelje el és nyerje meg, az északnyugat-magyarországi terület főparancsnokává pedig Bercsényit nevezte ki. Bercsényi október végén rohammal bevette Eger városát, és megnyerte Telekessy István egri püspököt. Schlick ezalatt elfoglalta Lévát, Selmecbányát, s ezzel Körmöcbánya, Korpona, Csábrág is visszatért a király hűségére.

Léva elvesztésének hírére Rákóczi hadvezetősége azonnal megkezdte a védelmi előkészületeket, de az irányítás lassú volt, s a mintegy 15–20 ezer főnyi kuruc sereg első lovasezredei november 15-én értek Zólyom alá. A csatát Bercsényi nyerte meg. A császári sereg visszavonulásra kényszerült: Forgách Simon, kijátszva a kurucokat, nagy emberáldozatok árán kivonult a zólyomi várból, Schlick december közepére Pozsonyba húzódott vissza. A kurucok újra elfoglalták Lévát és a bányavárosokat, megnyitotta előttük kapuit Galgóc, Nagyszombat és Zólyom vára, Czelder Orbán ezereskapitány ostrom alá fogta Bajmócot.

Diplomácia és hadsereg

1705. január 3-án a lévai gyűlésen hozták meg az első gyakorlati intézkedéseket. Csáky István grófot kinevezték országos főhadbiztossá, megállapították a hadellátási szervezet tisztviselőinek fizetését és munkakörét. Meghatározták az ezredek állandó létszámát, elrendelték, hogy a hadműveletekről vezessenek mustrajegyzékeket és hadi diáriumokat. Felállították az első hadikórházakat. Növelték a fejedelmi testőrség létszámát. Országosan bevezették az új, folyamatos hadkiegészítési és hadellátási rendet: portánként a nemesség 2–2 lovas, a parasztság 4–4 gyalogos kiállítására köteles.

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

A főrendek és a vármegyék nagy része, noha szemben állt a Habsburg-hatalommal, sokallotta a belső reformokat. E meglehetősen laza, de népes tábort a hadsereg felső tisztikarából többen támogatták, s Bercsényi maga is hevesen bírálta az Udvari Tanácsot. A főgenerális kitűnő helyzetfelismerő, számolt a szociális elégedetlenséggel, de rettegett a végletes tettektől. A hatásos szavak, sziporkázó ötletek mestere, de a nehézségek hamar letörték. Miközben Rákóczi hűséges híve, a lévai gyűlés reformjait hevesen ellenezte, mivel szerinte a reguláris harcmodor a magyar természetétől idegen, és az állandó hadsereg megteremtése kivihetetlen.

H. Balázs Éva

Novus ordo a társadalomban, a gazdaságban, a jogi életben

A parasztokkal szembeni eljárásra jellemző Léva mezőváros esete is. Ennek birtokosa a hatalmas Esterházy család egyik tagja. Úrbéri panaszok indítják el a mozgalmat, melyben szokatlan erőt mutat a régi parasztvármegye emlékét őrző mezőváros, élén hadnagyával és tizedeseivel. Régi szerződésüket a herceg felbontotta, és magas évi cenzust vetett a város lakóira. Mikor ezek keményen ellenálltak, a feltételeken ugyan enyhített (a 8 forintos cenzust 1 forint 45 krajcárra szállította le), de tisztjeivel íratta alá a szerződést, saját aláírását megtagadta. Nem csoda, hogy város elöljárói éltek a gyanúperrel, s minden szolgáltatást megtagadtak addig, míg az aláírást meg nem kapják. A herceg szép szóval, fenyegetéssel mindent megpróbált. Főként azzal kísérletezett, hogy a rebellis magisztrátust leváltassa, és „megbízható” embereket ültessen a helyükbe. A nyolcvanas évek elején a mozgalom vezetőit, akiknek „testükön-lelkükön kívül mások nem volt”, megbotozták, kocsira rakták és kitették Léváról. A mozgalom azonban új vezetőkre talált, a város „új ízetlenségekre vetemedett”[5] Miután a cenzus behajthatatlannak bizonyult, Esterházy elérte, hogy 1787 nyarán katonaság szállta meg a város tereit. Őrizték a harangot, hogy félre ne verhessék, behatoltak a hangadó emberek házaiba, s lefogták őket. A megszállás két hétig tartott, s nemcsak hogy sok szenvedést okozott a lakosságnak, de emberélet is áldozatul esett. Bár Ürményi, a királyi biztos szerint a katonai megszállás az egyetlen orvosság ilyen nyugtalanságok megfékezésére, néhány hét múlva mégis kellemetlen afférnak nevezi a lévai kegyetlenkedést – kellemetlen, mert nem vezetett eredményre, és a város még most sem fizet. Ez csak akkor következett be, amikor királyi határozat rendelte el, hogy Esterházy írja alá a szerződést. Viszont a határozat – bár közvetve elismerte, hogy a város követelése jogos volt – mégis kemény büntetést szabott ki a vezetőkre. A város volt hadnagyát mindkét arcán bélyegezzék meg, s aztán vigyék életfogytiglan hajóvontatásra. A volt esküdt-tizedeseket botbüntetésre és megszégyenítő kényszermunkára ítélték. Egy hónappal később a királyi kegyelem a szerencsétlen hadnagy büntetését háromévi munkára változtatta, azonban úgy, hogy először a súlyosabb ítéletet kellett kihirdetni s csak azután közölni annak enyhítését.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

A központok és vonzáskörzeteik földrajzi meghatározása és térképre vetítése alapján a vonzásterület nagysága, illetve a tiszta és tág körzetben élő népesség arányának alakulása alapján a piackörzetek következő négy típusa különböztethető meg 1828-ban:

  1. Nagy területű tiszta, és más központok körzetével csak a határterületeken érintkező, jelentéktelenebb kiterjedésű tág körzet kombinációja. Ez leginkább a Dunántúl és a Duna–Tisza köze déli részén, valamint a Felvidék északkeleti részén fordul elő. Ilyen körzete volt például Pestnek, Bajának, Zombornak, Zentának, Kanizsának, Pécsnek és Miskolcnak.
  2. Kis területű, elég élesen elhatárolódó tiszta és jelentéktelen kiterjedésű tág körzet együttese. Ilyenek elsősorban a Felvidék nyugati részén, a Vág, a Nyitra, a Garam alsó és középső folyásánál voltak: például Esztergom, Ság, Léva, Selmec, Trencsén, Bán és Oszlány körzete.

Piacközpontok és városi funkciók

Ismét más jellegű, kisebb körzetű piaci góc volt Léva, ahol a terméketlen, szlováklakta hegyvidék ellátása céljából vásároltak a kereskedők gabonát, élő állatot, főként szarvasmarhát. A megye jómódú parasztjai, részben földbirtokosai Léván szerezték be a más megyékből hozott bort, gyolcsot, finomposztót, díszmű- és gyarmati árukat, vas- és rézkészítményeket.

Spira György

Komárom felmentése és Pest visszafoglalása

Ámbár Görgeinek persze így is számolnia kellett azzal, hogy csapatai csupán harcban erőszakolhatják majd ki a Garamon történő átkelést s még harcban is csak akkor, ha egyszerre több ponton tesznek kísérletet a folyó áthidalására. Arra viszont, hogy ilyesmivel a – különben is megáradt – Garam torkolatvidékén próbálkozzék, ő megfelelő hadihídkészletek híján már eleve sem gondolhatott. Seregét ezért Vácról nagy kerülővel Léva felé vezette, s azután itt, a Garam középső folyásának a vidékén fogott hadihidak építtetésébe. Így pedig az I. és a III. hadtest csupán 18-án reggel kelhetett át a folyón, a VII. meg éppenséggel csak 19-én délután, s mire ez utóbbi is felkerekedhetett, addigra amazoknak már meg is kellett ütközniük az ellenséggel.

Hajdu Tibor

Stromfeld haditerve. Az északi hadjárat első sikerei.

Június 1-én az I. dandár, amely aránylag kis erővel két irányban támadott, mindkét arcvonalon nagy sikert ért el: a párkányi hídon át segítségül jövő esztergomi munkások, bányászok és karhatalmi századok támogatásával elfoglalta Párkányt; egy merészen előretolt zászlóalja pedig rövid harc után rajtaütésszerűen megszállta Lévát. Ez a gyors akció egyértelmű volt a Garam vonalának elérésével, és megnyitotta az utat nyugat, vagyis Pozsony felé. Az I. dandár ezért azt a parancsot kapta, hogy a Duna mentén állítsa le a támadást, és nagyobb erővel biztosítsa Lévát mint az új támadás kiindulópontját.

A Clemenceau-jegyzék. Az északi hadjárat mérlege.

Stromfeld a vezérkarban folytatott viták után átdolgozta haditervet. „Az általános helyzet megköveteli, hogy mielőtt a hadsereg zöme a Tiszán átkelve a román haderő ellen fordulna, a cseh hadsereggel hosszú időre leszámoljon.”[6] A terv szerint az ellenség fő erejét Léva és a Duna közötti kis területen döntő csatára kényszerítve frontális támadással kell megverni, majd elfoglalni Pozsonyt, Nagyszombatot és Trencsént. Június 15-e, amikor az új offenzíva megindult volna, a csehszlovákiai választások napja volt, Bécsben pedig e napon akart Kun teljhatalmú megbízottja, Bettelheim Ernő az osztrák kommunista párt fegyveres tüntetésével új forradalmat kiváltani.

A haditerv jó volt, azonban elkésett. Az átcsoportosítás napokat vett igénybe, s ez nem a Tanácsköztársaságnak kedvezett. Az átcsoportosítás idején a hadműveletek lanyhultak, aminek fő oka nem a jegyzékváltás volt, hanem a 12 napos offenzívával, az átcsoportosítással járó kimerültség és a nagy veszteségek.

A Vörös Hadsereg június 10-én tetőzte be győzelemsorozatát: a MÉMOSZ-zászlóalj, élén Vági Istvánnal, bevonult Bártfára, az 5. hadosztály heves harc után elfoglalta Rozsnyót. A Vörös Hadsereg északon elérte Galícia, vagyis az új Lengyelország határát. Az ellenség ruténföldi csoportja harcképességét megőrizve a Laborcon túlra, Csap felé vonult vissza, s a Szepességbe húzódott csapatokkal együtt szükségessé tette a III. hadtest egy részének hátrahagyását a SátoraljaújhelyKassaBártfa vonal védelmére. Közép-Szlovákiában a front nagyobb változás nélkül hullámzott, a nyugati szárnyon viszont a kezdeményezés az ellenség kezében maradt. Mittelhauser elfoglalta Selmecbányát, majd Zólyomot, behorpasztva és megrövidítve a tervezett magyar támadás kiinduló ívét. Léva visszafoglalását azonban a Vörös Hadsereg nyugati szárnya a túlerővel vívott szívós küzdelemben megakadályozta.

A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása

Mittelhauser június 16-án nagy erővel megkísérelte Léva elfoglalását, de a Tiszától érkezett, a front mögött felsorakozott friss 4. hadosztály váratlan rohamával visszakergette a csehszlovák csapatokat a Garam túlsó oldalára.

Lábjegyzetek

  1. EKK Kaprinay gyűjtemény XII/61.
  2. EKK Kaprinay-gyűjtemény XIL/64.
  3. Közli: R. Várkonyi Ágnes, Bercsényi Miklós pátense a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 tavaszán. Századok 1958. 224.
  4. Országos Levéltár G 19. Rákóczi-szabadságharc levéltára II. 3. e.
  5. Országos Levéltár C 59. Departamentum urbariale, Bars megye.
  6. A magyar Vörös Hadsereg. Szerkesztette Hetés Tibor. Budapest, 1959. 363.

Irodalom

A fegyvert fogott jobbágyok felszabadítását ígérő, 1704. április 2-án, Léván kelt pátenst Bars vármegye levéltára őrizte meg; kiadta R. Várkonyi Ágnes, Bercsényi Miklós pátense a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 tavaszán (Századok 1958). Vesd össze R. Várkonyi Ágnes, Sopron vármegyének szóló pátens a fegyverre kelt jobbágyok felszabadításáról 1704 elején (Soproni Szemle 1971).