Lehár Antal

A Múltunk wikiből
Sopron, 1876. február 21. – Bécs, 1962. november 12.
katonatiszt
Wikipédia
Lehár Antal képe 1918-ból

L. Nagy Zsuzsa

A fővezérség szerepe

Az ellenforradalom úgynevezett nemzeti hadserege, amely a belpolitikai események alakulására döntő hatást gyakorolt, augusztus 9-én Horthy Miklós vezetésével indult el Szegedről a Dunántúlra. A közel 1000 főnyi, főleg ellenforradalmár tisztekből verbuválódott 2 gyalogzászlóaljból, 1 huszár- és 1 árkász-századból álló „hadsereg” főhadiszállását Siófokon szervezték meg. Ezzel egyidejűleg az a mintegy 2000 fős alakulat, amely addig az ausztriai Feldbachban állomásozott, báró Lehár Antal ezredes vezetésével megérkezett Nyugat-Dunántúlra.

A második királypuccs

IV. Károly Bethlen pécsi beszédével csaknem egyidőben, 1921. október 22-én Svájcból különrepülőgépen feleségével együtt Dénesfára, Cziráky Antal gróf birtokára érkezett. Ostenburg és Lehár katonai egységeinek kíséretében vonattal indult onnan Budapestre, miközben katonai alakulatok és polgári vezetők sorozatosan tettek neki esküt. IV. Károly második megjelenése lényegesen komolyabb veszélyt jelentett a rendszer konszolidációjára, mint húsvéti első kísérlete: követelését most fegyveres erővel támasztotta alá.

Az ellenforradalmi rendszer adott formájának fenntartásához, Horthy pozíciójának biztosításához azonban jelentősen hozzájárult az antanthatalmak és a szomszédos országok állásfoglalása. Az antant október 22-én határozottan tiltakozott a puccskísérlet ellen, a szomszéd országok háborús oknak nyilvánították azt, és kijelentették, hogy ha a magyar kormány nem képes megfelelő ellenintézkedéseket tenni, akkor készek akár az ország megszállására is. Horthy, valamint Bethlen határozottan léptek fel IV. Károllyal és a legitimistákkal szemben.

IV. Károlynak megfelelő belső támasza sem volt a sikerhez. A hadsereg, a fegyveres testületek jó része, a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete által kézben tartott középrétegek, kispolgárok Horthyt támogatták. Szabad királyválasztó volt, s így szükségképpen Horthyt támogatta a Kisgazdapárt tagsága. A nagytőke az adott viszonyok között a rendszer stabilizálását biztosítottnak látta az antant által elfogadott és támogatott HorthyBethlen vezette ellenforradalmi rendszerben, s nem kívánt bizonytalan kimenetelű, a szomszédos országokat és a nagyhatalmakat Magyarország ellen fordító kalandba keveredni. Az Magyarországi Szociáldemokrata Párt távol tartotta magát a királypuccstól, elutasította a legitimisták igen szerény engedményeket ígérő együttműködési javaslatát, az ügyet az uralkodó osztályok egyes csoportjai közötti konfliktusnak tekintette, s ezzel a kormányt támogatta,

Nem annyira a puccs meghiúsításában, mint inkább a Gömbös-csoport pozíciójának megerősítésében játszott szerepet a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete szervezésében felállított egyetemi zászlóalj, amely Budaörsnél készült megállítani IV. Károlyt. A király képviseletében Gratz és Lehár tárgyalt Horthyval, aki a hatalom átadását megtagadta, okkal – és örömmel – hivatkozva a nagyhatalmak, valamint a szomszédos országok álláspontjára. A királyhoz csatlakozott politikusokat, tiszteket letartóztatták, IV. Károlyt és feleségét, a Nagykövetek Tanácsa határozatának megfelelően, átadták az antant megbízottainak, akik Madeira szigetére szállították őket.