Lengyel

A Múltunk wikiből

németül Lendl

község Tolna megyében a bonyhádi kistérségben
Wikipédia
Lengyel1.jpg
i.e. 3500–3000
Késő neolitikum
Tiszai kultúra; gorzsai, herpályi és csőszhalmi csoport; lengyeli kultúra, a VinčaTordos-kultúra késői szakasza.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

Az Alföld a fejlett neolitikum idején: Vinča–Tordos kultúra, tiszai kultúra

A Dunántúl keleti felében a tiszai kultúra kialakulásával nagyjából egy időben a balkáni Vinča-kultúra nyugati ágának egyik népcsoportja tűnik fel SopotBicske-csoport). Nemcsak gazdag idolplasztikája (különböző „divatos” női hajviseletet is feltüntető agyagszobrocskák), hanem edényművessége, kultusztárgyai, díszítőművészete és különálló temetője révén is élesen különbözik a helyi neolitikus kultúrától. Jelentőségét egyelőre inkább sejtjük: valamilyen módon megakasztja és átalakítja a zselizi csoport népességének korábbi fejlődését. Ez az új, déli hullám feltehetőleg döntő szerepet játszott abban, hogy még a tiszai kultúra életében új, késő neolitikus műveltség alakuljon ki az egész Dunántúlon. Délről felhatoló emberek létesítették a nyugat-dunántúli kettős körárokkal védett települését is, a telepen található gazdag idolplasztika (ruhaábrázolásos és ruhátlan női agyagszobrocskák), ember alakú edény, a karcolt és festett díszedények szinte mindenestől a Balkánról származtathatók. A hosszú életű lengyeli kultúra késői szakaszai már a korai rézkorba tartoznak.

A korai és középső rézkor

A Dunántúl rézkori fejlődése kevésbé színes. Legkorábbi, már a neolitikumban kialakuló fázisát a hazánkban először feltárt neolitikus telep és temető lelőhelye nyomán lengyeli kultúrának nevezik. Alapja a helyi, késő neolitikus zselizi lakosság. Mintegy „felette” haladt át a Balkán belsejéből kiinduló, Bajorországig, Morvaországig, Lengyelországig hatoló új déli művelődés, amely anyagi kultúráját a balkáni eredetű CucuteniTripolje-kultúrával (Erdély–Moldva–Nyugat-Ukrajna) hozta közeli rokonságba. E folyamat részletei még nem világosak (hol, melyik területen, mennyiben jelenti új népcsoportok megjelenését, a déli és helyi emberek összeolvadását, avagy csupán déli művelődési hatások – például közel-keleti típusú csontsarlók használata – tükröződését).

A lengyeli kultúra több területi csoportban és több időrendi fázison át fejlődik. Ezalatt a településterület és a települési sűrűség megnövekszik, korábban lakatlan magaslatok és erdővidékek is benépesülnek. Korai (még neolitikus) szakaszában jelentős csoportjai vetették meg lábukat a Gödöllői-dombságon is (Aszód).

A lengyeli kultúra gazdálkodása és települési rendje az új színezetű anyagi kultúra ellenére is neolitikus jellegű maradt, a társadalom lassú fejlődése mégis figyelemre méltó. A telepekhez csatlakozó nagy kiterjedésű temetők (például Zengővárkony) tanúsága szerint a nemzetségek a Dunántúlon is nagycsaládokra bomlottak, a munkamegosztás jelképeként szokássá vált a nemek közötti megkülönböztetés is. A jelentősebb nagycsaládfők igyekeztek hatalmukat ideológiával biztosítani, elsősorban az őstiszteletet hívták segítségül. Haláluk után fejük az „ősök panteonjába” került, koponyájuk helyébe erejüket szimbolizáló vadkanagyarakat temettek a sírba. A nagycsaládok férfitagjainak sírjába a lengyeli kultúrában is fegyvereket mellékeltek, kőbaltákat és kőkéseket. Technikailag tehát elmaradtak keleti szomszédaiktól. A vérrokonsági szervezetben élő lengyeli parasztok anyagi kultúrája, a déli előképeket követő szép, festett edényeket nem számítva, alig fejlődött. A kifejlett rézkort a Dunántúlra behatoló újabb népcsoportok hozták létre.

A középső bronzkor

Az élet először a Dunántúlon és a Pest megyei dombvidéken lendült fel. A területet a hatalmas közép-európai urnamezős kultúra népe szállta meg, és magába olvasztotta a késő halomsíros elemeket. Az új lakosság nem folytatja a hagyományokat, új telepeket létesít, új temetőket nyit. Települési súlypontjuk is más, az Érdtől lefelé, a Duna mellékén húzódód löszvidék például nem vonzotta őket. A lakosság vezető rétege lapos dombtetőkre épített, nagy kiterjedésű telepeken összpontosult, „falusi” népességük vizektől védett vagy magaslati falvakban élt. A váli kultúrának is nevezett dunántúli urnamezős csoport telepei csakhamar új, középeurópai típusú művelődés központjai lesznek. E törzsi központokat gyakran több kilométer hosszú, 5–10 méter magas földsáncokkal veszik körül (Vál, Lengyel, Regöly, Érd, Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy stb.).

Az Alföld a korai vaskor első felében

Megfelelő kutatások hiányában egyelőre nem ismerjük a dunántúli Hallstatt-kultúra kialakulásának folyamatát, helyi vagy idegen eredetének bizonyítékait. Az urnamezős kultúra biztosan az egyik népi alapja volt, a késő bronzkori erődített telepek egy részén (például Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy) a Hallstatt-korszakban is folytatódott az élet. Ugyanakkor az urnamezős kultúra jelentős területeire nem terjedt ki a Hallstatt-kultúra, északkeleti határa a Pilis–Vértes–Balaton vonalán volt, míg délkeleten, Somogyon át ékszerűen benyomult Tolna határáig (Szalacska, Lengyel). Ez arra is utalhat, hogy a késő bronzkori helyi lakosságot új, nyugati vagy délnyugati irányból érkező hódítók vetették uralmuk alá.

A Dunántúl korai vaskora

Megfelelő kutatások hiányában egyelőre nem ismerjük a dunántúli Hallstatt-kultúra kialakulásának folyamatát, helyi vagy idegen eredetének bizonyítékait. Az urnamezős kultúra biztosan az egyik népi alapja volt, a késő bronzkori erődített telepek egy részén (például Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy) a Hallstatt-korszakban is folytatódott az élet. Ugyanakkor az urnamezős kultúra jelentős területeire nem terjedt ki a Hallstatt-kultúra, északkeleti határa a Pilis–Vértes–Balaton vonalán volt, míg délkeleten, Somogyon át ékszerűen benyomult Tolna határáig (Szalacska, Lengyel). Ez arra is utalhat, hogy a késő bronzkori helyi lakosságot új, nyugati vagy délnyugati irányból érkező hódítók vetették uralmuk alá.

Irodalom

A több országra kiterjedő lengyeli kultúra nevét a Tolna megyei falu után nyerte, amelynek határában első temetőit és telepét Wosinsky Mór kiásta, majd közzé­tette (Das prähistorische Schanzwerk von Lengyel, seine Erbauer und Bewohner. I–III. Budapest, 1888–1891). Hazai leleteiről és lelőhelyeiről még nem jelent meg össze­foglalás. Eddigi legjelentősebb telepét és temetőjét Dombay János tárta fel és publi­kálta: A zengővárkonyi őskori telep és temető (Archeologia Hungarica 23. Budapest, 1935), illetve Die Siedlung und das Gräberfeld in Zengővárkony (Archeologia Hungarica 37. Budapest, 1960), de leleteinek részletes értékelése még hátravan. Az Aszódon végzett új, nagy jelentő­ségű feltárásokról Kalicz Nándor a lengyeli kultúráról tartott nemzetközi értekez­leten számolt be (Symposium über den Lengyel-Komplex. Študijné zvesti 17. 1969. 177&ndas;205); Bognár-Kutzián Ida összefoglalása a Hunyadi-halmi csoportról uo. 31–60, míg a kultúra legkésőbbi, dunántúli fázisát Raczky Pálnak sikerült ki­mutatnia (Archeológiai Értesítő 101. 1974. 185–210).