Lippay György

A Múltunk wikiből
Pozsony, 1600. október 9. – Nagyszombat, 1666. január 30.
esztergomi érsek és kitűnő alkimista
Wikipédia
Lippay György
1642
november 18. A király Lippay György egri püspököt nevezi ki esztergomi érsekké.

Makkai László

Udvar, klérus, rendek a nádor ellen

Esterházy akár az udvarhoz, akár a Magyar Tanácshoz, akár az országgyűléshez vagy a vármegyékhez fordult javaslataival, rendeleteivel, mindenütt áthatolhatatlan falba ütközött. Pázmány, akit bíborosságáért „vörös vitéznek” gúnyolt, 1637-ben meghalt, de utódai az érseki székben, Lósy Imre, majd 1642 után Lippay György ugyanazt a politikát folytatták, s a főpapi kancellárok, Sennyei István, Lippay György és Bosnyák István még az 1637-ben trónra lépett új királytól, III. Ferdinándtól is igyekeztek Esterházyt elszigetelni, aki emiatt 1638-ban lemondással fenyegetőzött. Előterjesztéseit átszövegezve, a bajok gyors orvoslását sürgető, az udvari politikát bíráló passzusaitól megfosztva továbbították a Titkos Tanácshoz, amelyben 1646-ig, Pálffy Pál kinevezéséig egyetlen magyar sem ült. Esterházyhoz írt leveleikben a kancellárok siránkoztak azon, hogy – amint Lippay írja – „a mi bőrünkben járó dolgokban csak opiniót sem kérnek mitőlünk”,[1] de megakadályozták, hogy a nádor „opiniója” eljusson az uralkodóhoz, ők maguk meg óvakodtak olyasmit javasolni, amiről tudták, hogy nem kedves a bécsi füleknek. A rendekről Esterházy maga mondta meg, hogy „minden hazánk és magunk oltalmát az külső őfelsége erejére bíztuk, s az nyomorult községre, úgy mint az portákra, senki semmivel a magáéból nem akarván az közönséges jón segíteni”. De mit ért a porták megrovása is? „Az dikákban, ami az közönséges kontribuciót nézné, átallom kimondani, mennyi jut négy esztendő alatt egy jobbágyemberre.” S az országgyűlés, a vármegyék? Az országgyűlési követeknek a vármegyék azt az utasítást adják, hogy a vallási sérelmek orvoslása előtt ne tárgyaljanak a végvárak fenntartásáról, az országgyűléseken lehurrogják a nádort, akadályozzák a tárgyalás menetét, mint (Esterházy szavaival) „mikor az nyáj akarja s kívánja legeltetni a pásztort.”[2]

1640-ben az udvar és a rendek ellentétei és az uralkodó osztály belső feszültségei egyszerre éleződtek ki a törökkérdésben. Ibrahim szultán trónra lépésével szükségesség vált az utoljára Szőnyben, 1627-ben megerősített béke megújítása. A Porta és a bécsi udvar hosszú, húsz–harminc éves meghosszabbítást kívánt, a Magyar Tanács, a hazai közvéleményt tolmácsolva, csak a szőnyi békekötésben kikötött idő hátralévő részébe, tizenegy évbe akart beleegyezni. Esterházy, aki még mindig nem adta fel egy törökellenes hadjárat reményét, lázasan szervezte a vizsgálatot a közelmúlt török határsértéseiről. Bár ebből kiderült, hogy a törökök a falvak hosszú sorát hódoltatták, rabolták, fosztogatták, az udvar még akkor is mindenáron a való békét hangoztatta, amikor a tárgyalások közepette egy török csapat elfoglalta az egyébként jelentéktelen damásdi palánkot. A fennálló béke nyílt megszegésére a nádor ellentámadással akart válaszolni, de a katonafogadásra megígért 7 ezer forintot a Magyar Kamara – nyilván bécsi utasításra – nem fizette ki. Esterházy ekkor nem látott más kiutat, mint az országgyűléssel gyakorolni nyomást az udvarra. De maga is tudta, hogy ez kétélű fegyver, mert elkerülhetetlen lesz a vallási sérelmek újbóli felvetése. A klérus és a katolikus földesurak birtokaikon országszerte foglalták a protestáns templomokat, kizárták a protestáns prédikátorokat. Az erdélyi befolyás alatt álló Felső-Magyarországon volt a legforróbb a hangulat. Az országgyűlés előkészítésére összehívott részgyűlés nem volt hajlandó a honvédelemről tárgyalni, s elhatározta, hogy a vallásügyekben küldöttséget meneszt az uralkodóhoz, aki azonban nem fogadta a követeket. Ilyen körülmények között a Magyar Tanács igazat adott Esterházynak, hogy a vallási viszály eleve reménytelenné teszi az országgyűlési tárgyalásokat, de csak azt tudta javasolni, hogy tiltsák el a vármegyéket a politikai gyűlésezésektől, követi utasítások kiadásától, kettőnél több követ küldésétől és általában a vallási sérelmek emlegetésétől. A nádor mindezzel szívesen egyetértett volna, de tudta, hogy így semmire sem mennek. Mindenáron ki akarta erőszakolni az országgyűlés összehívását, ezért az udvart újbóli lemondásával fenyegette meg, s egyben vallási engedményekre próbálta rávenni. A földesurak templomokhoz való jogához ő is ragaszkodott, de a protestáns prédikátorok működését a protestáns nép között megtűrni ajánlotta. Javaslatára Lippay kancellár azt válaszolta, hogy őfelsége többet még csak hallani sem akar ilyesmiről.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma

  • Az országgyűléstől azt várták a rendek, hogy érje el a királyi hatalomnál: szervezze ütőképessé az ország katonai erejét, biztosítsa a nyugat-magyarországi és a kassai kereskedelmi utak védelmét a török becsapásokkal szemben. Mindenekelőtt pedig töltse be a király az üres nádori széket, mert a Pálffy Pál halála után kinevezett helytartó, Lippay György érsek nem tudja ellátni a nádor katonai ügyekre is kiterjedő, széles körű feladatait.
  • Az udvar megpróbálta elhalasztani a nádorválasztást. Zrínyi erélyes fellépéssel keresztülhúzta ezt a tervet. Beszéde a nádori méltóságról olyan élénk figyelmet keltett, hogy a velencei követ bemásolta jelentésébe. Nem rendi jogokra, hanem a kormányzás gyakorlati feladataira hivatkozva kérte a nádori méltóság mielőbbi betöltését. Szembeszállt a kormányzatnak a rendek egy részénél is támogatásra talált tervével, hogy a nádori tisztet – mint helytartó – továbbra is Lippay György lássa el. Kifejtette, hogy a császár birodalma túlontúl nagy ahhoz, hogy a Magyar Királyság tényleges gondjaival is egymaga, központi hivatalai révén foglalkozni tudna.

Erdély és a német-római császárválasztás

  • A nemzetközi politikában ily módon az Erdélyi Fejedelemség ügye egybesodródott a császárválasztási harcokkal. II. Rákóczi György és a magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi, Nádasdy és Lippay érsek ennek tudatában mindent megmozgatnak, hogy a Habsburg-udvart rávegyék, adjon segítséget II. Rákóczi Györgynek, s ezzel általános, az egész keresztény világot összefogásra késztető háborút robbantsanak ki a törökkel.
  • Wesselényi és Lippay György Frankfurtba küldött követének különleges feladata, hogy tudassa a választófejedelmekkel: Lipót csak úgy indíthat támadást a török ellen, ha őt választják meg német-római császárnak.

A nagyszombati zsinat és következményei

Lippay érsek 1658-ban Rómában járt, a pápa Nádasdy egyházgyarapító buzgalmát is külön brevével ismerte el. Számolva a pápai állam 1645 óta nyomon követhető, törökellenes ligát szervező terveivel, feltételezhető, hogy mindez a törökellenes keresztes háború ideológiai előkészítését szolgálta. 1658 nyarán a nagyszombati zsinat a katolikus egyház reformját mint országmentő hadjáratot belpolitikai célokkal együtt hirdette-meg. A zsinaton felszólaló jezsuita szerint Magyarország csak úgy lehet erős, csak úgy képes támadást indítani a török ellen, ha egyvallású országgá válik. A vallásban egységes ország elgondolása mögött azonban két politika versengett egymással: a Habsburg-kormányzat a maga jezsuitáival és a magyar katolikus egyházi rend Lippayval az élén. Lippay és csoportja, miként az újabban előkerült dokumentumok bizonyítják, elébe akart vágni az udvari, az úgynevezett német ellenreformációnak. A zsinat után sok főúr azon igyekezett, hogy megelőzze a jezsuitákat, és kihúzza a talajt a vallás ürügyén birtokot foglaló udvari arisztokrácia tervei alól, hatalmi szóval, erőszakkal térítette át protestáns jobbágyait és a vonzáskörében élő kisnemeseket. Az elméleti elgondolást gyakorlati megvalósításra talán a legalkalmatlanabb történelmi pillanatban siettek keresztülvinni, türelmetlenül, semmit nem számolva a személyiség érzékenységével és a közösségek művelődésbeli érdekeivel. Nemcsak a lelkek feletti uralom eszközeit sajátítják ki, mert a templomok, az iskolák, a könyvek, a nyomdák s a különböző alapítványok már nemcsak a társadalom megszervezésének és a művelődésnek a műhelyei vagy eszközei, hanem tetemes politikai erőt testesítenek meg. Mezővárosok, polgárok, falvak és a végváriak sokaságától a közösségteremtő eszközöket, a művelődési önrendelkezés jogát veszik el. Könyvmáglyák égtek, koldusbotokat raktak a templomfalakhoz, hogy az áttérni vonakodók már haza se menjenek. Feldúlt iskolák, éjnek idején kivert prédikátorok, temetetlen holtak, kereszteletlen csecsemők – ilyen hírek, a lelki és testi erőszak botrányos esetei visszhangoztak az egész királyi Magyarországon. A térítések főleg a Dunántúlon és Alsó-Magyarországon zajlanak a főúri nagybirtokokon, mégis városok, távoli országrészek lakossága is úgy érzi, hogy a török hadak, a császári katonaság és a fegyveres erővel térítő főurak között el kell pusztulnia.

Várad veszte

Várad ostroma nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A velencei útjáról éppen hazatérő Zrínyi Miklós mozgósította haderejét. Kihasználva, hogy Kanizsán tűz ütött ki, körülzárta a várat, a Haditanács engedélyét meg sem várva ostrom alá fogta. A Dunántúl legfontosabb török végvárának napjai már meg voltak számlálva, és Zrínyi úgy tervezte, hogy Batthyány dunántúli főkapitánnyal együtt Kanizsáról Váradra indul. Porcia tiltó parancsára azonban fel kellett hagynia Kanizsa ostromával. Zrínyi a hagyomány szerint földhöz vágta kardját, és Grazba ment, ahol Lipót császár elnökletével a magyar főurak, az Udvari Tanács és a Haditanács tagjai vitáztak. A Haditanács néhány tagja a császár nemzetközi jó hírét féltve ajánlotta, hogy küldjenek hadsereget Várad felmentésére. A Magyar Királyság főméltóság-viselői, Wesselényi, Nádasdy, Zrínyi, Lippayval és a vármegyékkel megegyezve, közös emlékiratban egyenesen követelték, hogy a császár küldjön csapatokat a török ellen Magyarországra, segítse meg Váradot, járuljon hozzá, hogy a nádor mint Magyarország legfőbb katonai parancsnoka általános felkelést hirdessen. A Haditanács adjon parancsot, hogy a horvát bán a dunántúli főkapitánnyal vegye ostrom alá és foglalja el Kanizsát, majd induljon a Váradot ostromló török ellen. Végül pedig Lipót császár kössön nemzetközi szövetséget a franciákkal, Velencével, Moszkvával, Lengyelországgal a törököt kiűző támadó háborúra. Leszögezték, hogy a német fejedelemségek, a Vatikán és a török alatt élő népek egyaránt készek a harcra, de ha a császár tovább halogatja a döntést, a magyarok kénytelenek lesznek maguk venni kezükbe hazájuk megmentésének ügyét, és ahogy a hajdúk idejében történt, lerázni magukról a szolgaságot. Ugyanakkor a váradi táborból Barcsay fejedelem titkos követséget küldött a császárhoz (1660. június 26.): kész közvetíteni a békére hajló török és a bécsi udvar között.

Lipót császár Trieszt megtekintését célzó útját volt kénytelen megszakítani Grazban, hogy döntsenek a török támadás ügyében. Porcia miniszter, akinek személyes érdekből is fontos Trieszt, sietteti a császárt, s a dinasztia érdekeit hangoztató tanácsosokkal együtt azzal akarja megnyugtatni a szerinte csak akadékoskodó magyarokat, hogy ha az udvar fegyvert ránt a török ellen, az elsősorban Magyarországra hozna végső romlást. A grazi tanácskozás végül formális határozatot hozott: a császár csapatokat küld a két vármegye, Szabolcs és Szatmár védelmére, de Várad és a fejedelem birtokai miatt nem keveredik háborúba a törökkel. A császári csapatok élén álló Souches tábornok felvonulásával segítheti Váradot, de tilos harci cselekményekbe bocsátkoznia, a nádor viszont engedélyt kapott bizonyos magyarországi haderők mozgósítására.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Magyarországon eközben Zrínyi szorosabbra fűzte viszonyát Lippay érsekkel, Molin velencei követ tájékoztatása szerint a protestánsok és a katolikusok, a köznemesség vezetői és a főurak a „közjó” érdekében összefogtak. Bizonyos, hogy a főméltóság-viselők több tanácskozást tartottak Bécsben és Pozsonyban. Álláspontjukat közös emlékiratban foglalták össze, a Porcia elnökletével tartott 1661. januári megbeszélésen pedig leszögezték, hogy Erdély a Magyar Királyság része, az erdélyi helyzet szorosan összefügg a királyi Magyarország és az egész keresztény világ biztonságával. Megállapították, hogy Várad elestével Magyarország utolsó erőtartalékait is célba vette a török. Veszélyben a hegyaljai borvidék és a bányavárosok, Magyarország legjobb gabonatermő vidékeiről úgyis már másfél évszázad óta a török kincstárba folyik a jövedelem. Az országot csakis a török kiűzését végrehajtó támadó háború mentheti meg, mert a több mint fél évszázados Habsburg–török béke alatt csak pusztult az ország. Már Magyarország minden lakójának kockán forog az élete, a jobbágyok fegyverrel járnak dolgozni a földekre, s a városlakók sem alhatnak nyugodtan. A világi és egyházi főurak minden értéküket felajánlják a török elleni szent háborúra, és egész Erdély fegyverre kel. Megfogadják, hogy ha Lipót császár most megragadja a kedvező alkalmat, a Habsburg-családból választanak királyt a világ végezetéig. Sem a béke, sem a helyi védekező harcok többé nem segítenek, az országban állomásozó császári katonaság ugyanúgy pusztít, mint a török. Európa népei pedig ugyancsak készülődnek: mivel a török a földközi-tengeri kereskedelmet is fenyegeti, sok ország szívesen kardot vonna ellene. Itt az idő, hogy Lipót császár, méltóan nagy elődjéhez, V. Károlyhoz, megszervezze a török elleni háború nemzetközi koalícióját – Franciaország, a német fejedelemségek, Velence, a Vatikán, Lengyelország és Magyarország összefogásával. A török kiűzése elkerülhetetlenül be kell hogy következzék, különben a török támad, és megsemmisül az ország. Felső-Magyarországon már mintegy 7 ezren állnak fegyverben, s ha nem a török, akkor a védelemre képtelen, tétlenül élősködő császári katonaság ellen indulnak. Az Opinio határozott haditervvel szolgál: több ponton kell támadást indítani, de legnagyobb erővel a horvát-szlavón végeken kezdenék meg a hadjáratot, hogy elvágják a török várak utánpótlási vonalát.

A magyar főméltóság-viselők előterjesztése a nemzetközi viszonyok ismeretében készült. Kíméletlenül bírálta az udvar politikáját, de ezzel együtt azt is követelte, hogy a magyar fő- és köznemesség rendi csoportérdekeit a közjó, a „közönséges jó” ügyének, vagyis az országos ügynek rendelje alá. Az Opinio a bécsi követjelentések szerint számottevő nemzetközi figyelmet keltett, és nem maradt hatástalan. A nemzetközi elvárások, a kelet-magyarországi jobbágymozgalmak, a magyar politikusok követelései és a tényleges veszély egyaránt cselekvésre kényszerítették a Habsburg-kormányzatot.

Az 1662. évi országgyűlés

  • A Habsburg-kormányzat a nyílt erőszak szörnyű következményeként már nemcsak hadserege elpusztulásával kénytelen számolni, hanem azzal is, hogy a társadalom különböző rétegeinek heves ellenállása miatt elveszti uralmát a magyarországi helyzet felett. Célszerűnek ítéli tehát, hogy megnyerje az ország vezető politikusait, szorosabban magához fűzze a rendek királyhű szárnyát, és a rendi alkotmány értelmében törvényes formát adjon Montecuccoli katonai hatalmának. A nádor aranygyapjas rendet kap, Nádasdy országbíró és Zrínyi mint horvát bán a titkos tanácsosi cím mellé meghívást Bécsbe a magyar ügyek tárgyalására, az Erdély határán várakozó Kemény-párt titkos biztatást s végül Lippay érsek a katolikus főurakkal együtt jóváhagyást, sőt biztatást és katonai támaszt a linzi békében biztosított vallásszabadságot megsértő templomfoglalásokhoz.
  • Lippay érsek, Esterházy Ferenc pápai kapitány, Bársony János személynök és ítélőmester s főleg Szelepcsényi György kancellár és más főurak nyílt pártütésnek bélyegezték a vármegyék és városi követek egységes fellépését, többen viszont pártolták őket.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.

„A század főnixe”

  • Már 1663 tavaszán a pozsonyi tanácskozáson a magyar főméltóságok nyíltan szembehelyezkedtek az uralkodói elgondolással. Megállapították, hogy a török támadást békeajánlatokkal kivédeni nem lehet, és Rottal, Strozzi és Hohenfeld császári biztosokkal szemben úgy döntöttek, hogy háborúra kell készülniük. Közben félretették egymás közötti ellentéteiket, Wesselényi nádor messzemenően megértette és segítette Zrínyi nagyszabású terveit, Lippay közreműködésével pedig az országbírót is megnyerték.
  • Wesselényi, aki már 1663. május 14-i levelében külön elkötelezte magát Zrínyinek, mint az ország nádora 1663. május 22-én rendkívüli módon fegyverbe szólította az ország lakosságát, minden rendű és rangú tizenhatodik évét betöltött férfit. „Kérem s kényszerítem kegyelmeteket … kardot, fegyvert, bátor szívet szerezzen s neveljen magában s mivel az az idő eljött, melyben avagy ezt is elveszíssük … a mi keveset még Magyarországban bírunk, avagy … prédált hazánk országlásából is kiverjük” (tudniillik a törököt).[3] Majd általános nemesi felkelést hirdetett. Csatlakozott Zrínyiék mozgalmához az érsek, Lippay György, a győri és a veszprémi püspök és több főúr, Czobor Ádám, Pálffy Miklós, Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és jó néhány fiatalabb, közöttük is a legjelentősebbek: Esterházy Pál és Zichy István.
  • Nagyobb kölcsön ügyében Joanellivel kezdtek tárgyalásokat. Megegyeztek, hogy a nádor országos katonai főparancsnoki hatáskörét Zrínyi Miklósra ruházza át. Lippay javasolta az udvarban, hogy a magyar csapatok élére Zrínyit nevezze ki Lipót. Eközben a Habsburg-kormányzat számot vetve azzal, hogy a Montecuccoli parancsnoksága alatt Magyaróvárnál lassan gyülekező mindössze 6–7 ezer főre tehető hadsereg nem elegendő a város védelmére, az uralkodó kíséretével Linzbe helyezte át székhelyét, és Bécsben kitört a pánik. A török támadás kibontakozásával párhuzamosan egyre inkább a Haditanács befolyása érvényesült a birodalmi bel- külpolitika irányításában, s akarva-akaratlan számolnia kellett az örökös tartományok védelmére a Magyarországon mozgósítható erőkkel. Zrínyi tekintélye megnövekedett az udvari körökben. Lipót császár a legmelegebb szavakkal biztosította bizalmáról: „Legyen meggyőződve és legyen biztos, hogy nem fogom elhagyni … Ezek között a szerencsétlen viszonyok között legnagyobb bizalmam az ön személyében van.”[4] A békeajánlatok meghiúsulása és a török hadjárat megindulása miatt tekintélyét vesztett Porciánál is kedvező fogadtatásra talált Lippay javaslata. Lipót császár és magyar király tehát jóváhagyta a nádor döntését, és Zrínyit a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki.

A téli hadjárat

  • A magyar főméltóságok mozgalma szinte szárnyakat kapott, számolt be Bory Mihály Reifenberg bárónak, János Fülöp belső tanácsosának és titkárának az eszéki siker és a dekrétum hatásáról – miközben tájékoztatta, hogy nagy munkával készítik elő a tavaszi hadjáratot, mert meggyőződtek róla: elérkezett az ország felszabadításának rég várt ideje. Lippay György esztergomi érsek ugyancsak az ország nevében üdvözli János Fülöpöt, mert egyesítette Európa hatalmait a török elleni felszabadító hadjáratra.
  • Miközben Regensburgban egymást váltják a magyarországi követek, János Fülöp március 10-én értesíti Lippay érseket, hogy a francia király és a pápa között sikerült elsimítania az ellentéteket, s mindketten készséggel vesznek részt a szent háborúban. Sőt, már fegyverben állnak az indulásra kész csapatok.

A vasvári béke

Magyarországon – Nádasdy kivételével, akinek Lippay szerint része volt a béke megkötésében – a főurak és köznemesek egyaránt tiltakoznak. „Az békesség ellen kicsiny és nagy rend, mint szájokból kifér, becstelenül szólnak” –tájékoztat az országos közvéleményről a nádor.[5]

Zrínyi száz napja

Nagy biztonsággal állítható azonban, hogy a címében Wesselényi, Zrínyi és Lippay nevét hordó Elmélkedés közvetlenül a vasvári béke után keletkezett, és a kor sajátos stílusában a helyes politika kialakításának módozatain tekint végig.

Az Elmélkedés szerzőjét nem ismerjük, de tartalmi elemei Zrínyi mozgalmának koncepcióját tükrözik.


1664 őszén Zrínyi leveleket írt a nádornak, Lippaynak, több magyar főúrral találkozott Németújvárott, és talán a szeptemberi pozsonyi tanácskozáson is ott volt.


Apafi fejedelem a francia udvar üzenetével Párizsból alighogy megtért Bethlent Magyarországra küldi azzal az ürüggyel, hogy Zrínyi mellett tanulja a katonáskodást. Valójában a szervezkedő főurakat és nemeseket járja végig. Késmárkon Thököly István, Pozsonyban Lippay, Sopronban Vitnyédi, Bécsben Gremonville fogadta, mielőtt Csáktornyára megérkezett.

Benczédi László

A vasvári béke és a magyar politikai vezető réteg

„Mi a békességhez se fehért, se feketét nem szólottunk, hanem nagy csendesen kívántuk, adják azon írást kezünkhöz, s régi szokás szerint érsek uramhoz gyűlvén, mire segít Isten, alázatos opinionkat őfelségének beadjuk, s ehhez mindnyájan főhajtással, hallgatva annuáltunk” – így számolt be Wesselényi Ferenc nádor a bécsi udvar első számú bizalmi emberének, Rottal Jánosnak írt levelében az 1664. december elején megtartott bécsi tanácskozásról, amelyen a császári udvar miniszterei a magyar főurakat a vasvári béke megkötésének okairól és a békefeltételekről tájékoztatták.[6] Alig múlt két hete, hogy Lippay György érsek, mintegy a közvélemény tiltakozásának hangot adva, még magabiztosan kijelentette: „engemet bizony senki arra nem veszen, hogy jóvá hagyjam ezt a veszedelmes békességet, amely minket elveszít”[7] S íme, a magyar tanácsurak némi erőtlen tiltakozás után, karácsony táján mégis „főhajtással”, „nagy csendesen” és üres kézzel távoztak a császárvárosból, mert megtépázott országuk híján volt minden erőnek, amely nyomatékot adhatott volna elégedetlenségüknek a „törvénytelen, helytelen és gyalázatos” békével és az országot koncul dobó Ausztriai Házzal szemben.

A rendi szervezkedés kibontakozása

Wesselényi korán bekövetkezett halála (1667. március) után – mivel Lippay György esztergomi érsek 1666-ban ugyancsak meghalt – az ellenzéki szervezkedés első embere Nádasdy Ferenc országbíró lett.

R. Várkonyi Ágnes

A földesúri officinák és kereskedelem

Részt vettek a kereskedelemben olyan egyházi főméltóságok is, mint Lippay György vagy Szelepcsényi érsek, aki mázsaszámra szállított mézet és esetenként aszalt gyümölcsöt Sziléziába.

Főurak és köznemesek

Batthyány Kristóf gondosan leírja a – politikatörténeti fejezetből jól ismert – Rajnai Liga elnökének kerti szökőkútjait működtető mechanikus víziszerkezeteket. Ilyesmivel nálunk Lippay György érsek pozsonyi kertjében próbálkoztak, és az esztergomi vár vízellátását oldották meg hasonló módon.

Makkai László

Művészet és ízlés

A 17. században nevezetes volt Lippay érsek pozsonyi kertje (melyről testvére illusztrált könyvet is kiadott), valamint Lorántffy Zsuzsanna sárospataki „gombos” kertje.

R. Várkonyi Ágnes

A Szent Liga és Magyarország

Thököly ugyancsak felismerte a háború Magyarország helyzetében történelmi fordulatot hozó jelentőségét: 1684 tavaszán újra nagy erőfeszítéseket tett, hogy az európai törökellenes erők szövetségébe kapcsolódhassék. Nagyon kedvezőtlen közeg vette körül. Közeledését a Habsburg-udvar mereven visszautasította, viszonya Sobieskivel megromlott, a pápai diplomácia pedig az érzékeny lengyel–Habsburg viszony megóvása érdekében az udvar álláspontját tette magáévá. Így Thököly az európai egyensúlypolitika fegyverével próbált kitörni elszigeteltségéből. Azonos tartalmú levelet írt XIV. Lajosnak, János György szász választófejedelemnek és Brandenburgba, Frigyes Vilmosnak. Kifejtette, hogy mindig az ország törvényeit védelmezte, egyedül az igazságot és a rációt szolgálta. Hangsúlyozta, hogy a Habsburgok hatalma máris veszedelmesen megnövekedett, fenyegeti az európai egyensúlyt. Kiadta híres kiáltványát; az Universis Orbis Christiani Regibus, Principibus, Rebuspublicis, Sacri Romani Imperii Statibus[8] kezdetű, Európa minden számottevő hatalmához eljuttatott mű azt bizonyítja, hogy Magyarországon és Erdélyben a török orientáció politikája mindenkor a helyzet adta kényszerből következett. E kényszerpálya történelmi előzményeit felsorolva, saját politikája elődei között idézi fel Wesselényi nádor és Lippay György esztergomi érsek kísérletét.

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

József császár ugyanis Keresztély Ágost szász herceget nevezte ki a magyarországi római katolikus egyház fejévé, és az aulikus magyar főurakat is mélyen sértette, hogy a nagynevű érsekek – Oláh Miklós, Pázmány Péter, Lippay György – örökébe idegen lépett.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette.

Lábjegyzetek

  1. Hajnal István, Esterházy Miklós nádor iratai. I. Budapest, 1930. 276.
  2. Idézi: Hóman BálintSzekfű Gyula, Magyar történet, IV. Budapest, 19352. 45.
  3. Wesselényi kiáltványa, Murány, 1663. május 22. OL Kamarai let. E 199 Wesselényi lt. fasc 8.
  4. M. Forstall, Stemmatographia Mavortiae familiae Comitum de Zrin, 1664. StA Hungarica, fasc. 280.
  5. Wesselényi Ismeretlennek, Murányalja, 1664. november 1. Országos Levéltár Kamarai levéltár, E 199 Wesselényi levéltár, fasc. 9.
  6. Wesselényi Ferenc levele Rottal Jánosnak, 1664. december 4. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár Missiles, Series A. fasc. 12. No 466. fol. 518–519.
  7. Lippay György levele Rottal Jánosnak, 1664. november 18. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár Missiles, Series A. fasc. 12. No 460. fol. 335.
  8. Emericus Imre, Princeps ac Partium Regni Hungariae Dominus et. Universis Orbis Christiani Regibus … Hely nélkül. Újra kiadta Prónay Dezső, Evangélikus Egyháztörténeti Emlékek. Budapest, 1905. 153.

Művei

Irodalom

Lippay politikáját az újabb kutatások eredményei árnyaltabbnak mutatják a korábbi leegyszerűsített képnél: Kovács Sándor Iván, A lírikus Zrínyi, (Akadémiai doktori disszertáció 1982); Lippay levele Wesselényinek, Graz, 1660. augusztus 12. Országos Levéltár E 199 Fasc. 4.