Liptószentmiklós

A Múltunk wikiből

szlovákul Liptovský Mikuláš, 1920-tól 1952-ig Liptovský Svätý Mikuláš, németül Sankt Nikolaus in der Liptau (Deutsch-Liptau), Liptau-Sankt-Nikolaus)

város Szlovákiában, a zsolnai kerület liptószentmiklósi járásának székhelye
Wikipédia
Liptószentmiklós  címere

Verbic (szlovákul Vrbica) Liptószentmiklós városrésze a városközponttól délkeletre, egykor önálló község. Wikipédia

1848. május 10–11.
A szlovák nemzeti vezetők liptószentmiklósi tanácskozása.
1918. május 24.
Szlovák szociáldemokrata és polgári vezetők közös fellépése Liptószentmiklóson az önrendelkezési jogért és a demokratikus békéért.

Spira György

A nemzetiségi igények első megfogalmazásai

S a forradalom kitörését közvetlenül követő hetekben hasonló mértéktartás és a magyar nemzeti mozgalommal való együttműködés hasonló készsége jellemezte a szlovák nemzeti mozgalmat is. A mozgalom most elsőkül színre lépő Liptó megyei hívei, akiknek az élén Michal Miloslav Hodža verbicei evangélikus lelkész állott, a március 28-i megyegyűlésen (amelyre a falvak képviselőit is meghívták) tömegestül jelentek meg, s azt a kérésüket adták elő, hogy a megyei igazgatás nyelve ehelyütt ezentúl a szlovák nyelv legyen, a népiskolai oktatás pedig a jövőben szintén a tanulók anyanyelvén folyjék.

A májusi nemzetiségi tanácskozások

Amikor tehát a szlovák mozgalom Liptószentmiklósra sereglett vezetői május 10-én mintegy negyvenen tanácskozást tartottak, hogy követeléseiket ez alkalommal immár a szlovák nép egészének a nevében foglalják írásba: valamennyien egyetértettek abban, hogy most a korábbiaknál messzebb menő követelésekkel kell előhozakodniuk, de egyetértettek abban is, hogy kívánságaikat még mindig nem határozat, csupán tárgyalási alapul szolgáló petíció köntösébe kell öltöztetniük, s az uralkodón kívül el kell juttatniok a magyar kormányhoz és a hamarosan összeülő népképviseleti országgyűléshez is.

S a petíció pontjai közé – nem vitás – bekerültek olyanok is, amelyekről kidolgozóik eleve tudhatták, hogy magyar részről elfogadhatatlanoknak fogják minősíteni őket – hiszen ez a petíció már külön szlovák egyetem felállítását, a választójogi cenzus eltörlését, a sajtótörvényben előírt óvadékfizetési kötelezettség felszámolását meg Rotarides és Kráľ szabadonbocsátását is követelte, s követelte persze a szlovák népnek nemzetként való elismerését, sőt követelte, hogy az ország minden népe létrehozhassa a maga nemzeti törvényhozó testületét, az ország egészére kiterjedő hatáskörű országgyűlés pedig az egyes nemzetek képviselőiből tevődjék össze, és az ország valamennyi népének a nyelvét fogadja el tárgyalási nyelvéül, s ezekhez a pontokhoz a petíció még azt a követelést is hozzáfűzte, hogy a szlovák lakosságú területeken szervezzenek önálló szlovák nemzetőrséget –, nyilvánvaló azonban, hogy e követelések közül jó néhányat maguk a Liptószentmiklóson egybegyűltek is csak afféle diplomáciai többletkövetelésnek tekintettek.

Némelyikről pedig a tanácskozás résztvevői közül még az is elmondható, hogy azokat az akadályokat, amelyek a megegyezést nézetük szerint leginkább hátráltathatták volna, az útból egyenesen eltakarítani igyekeztek – olyannyira. hogy emiatt a gyűlés a petíció egyik legfontosabb pontját, a parasztkérdésnek szentelt 11. pontot a többitől eltérően csupán elkeseredett vita után tudta tető alá hozni. Hurban ugyanis azt javasolta, hogy ez a pont követelje a földesurak által a parasztoktól 1848 előtt önkényesen elvett irtásföldek és egyéb birtokterületek visszaszolgáltatását, továbbá a majorsági jobbágyok felszabadítását és a földesúri regalejogok eltörlését. Hodža viszont ellenezte ezt az indítványt, mondván, hogy ilyen követeléseknek a petícióba való felvétele „az urakat még jobban elidegeníti tőlük”.[1] S a vitában végül Hurban maradt felül, mert az elnöklő Štúr és a jelenlevők többsége az ő álláspontjához csatlakozott, megsemmisítő vereséget azonban Hodža sem szenvedett.

A petíció elkészülte után ugyanis Hurban annak a véleményének adott hangot, hogy a petícióban foglaltak nyilvánosságra hozatala végett másnap a környékbeli falvak lakóinak a mozgósításával nagy népgyűlést kellene tartani a megyeháza előtti piacon, majd a petíciót körözni kellene a szlovák lakosságú vármegyékben s csak, miután minél többen aláírták, kellene eljuttatni címzettjeihez. Hodža viszont, bár a petíció minél többekkel történő aláíratását maga is helyeselte, a másnapi tömeggyűlés ötletét – mint amelynek a kivitelezése szintén csak a magyarok felingerlésére volna jó, s amelyet az idevalósi népnek a mozgalom iránti nagyfokú részvétlensége miatt amúgy sem lehetne megvalósítani – kereken elutasította. Ebben a kérdésben pedig a többség végül is Hodžának adott igazat.

A kenyértörés

Amire különösen jó példa a kormánynak a szlovák nemzeti mozgalommal szemben alkalmazott bánásmódja, az tudniillik, hegy bár a szlovák vezetők a magyar forradalommal kötendő megegyezés gondolatát Liptószentmiklóson sem ejtették el végképp, Batthyányék nékik még a kormányhoz címzett petíciójuk benyújtására sem engedtek időt, hanem a Liptószentmiklóson történtek hírének vétele után, mindenféle komolytalan vádat használva ürügyül, egyszerűen elfogató parancsokat adtak ki ellenük, s ezzel arra kényszerítették őket, hogy – most már csakugyan letévén a hamari megegyezés reményéről: más kiút híján Csehországba meneküljenek.

És ez még nem is minden, hiszen a kormány tagjai azoknak a nemzetiségi oldalról felhangzó javaslatoknak a meghallgatására sem éreztek indíttatást, amelyek olyan emberektől eredtek, akik a magyar forradalommal szakítani semmiképpen sem szándékoztak (mert világosan látták, hogy a magyar forradalom sikeréhez saját népüknek is mindenek fölött való érdeke fűződik). Amikor tehát a liptószentmiklósi gyűlés hírével egyidejűleg Pestre érkezett a breznóbányai szlovákok petíciója, amely – Hodža március végi kívánságait ismételve – ekkor is csak annyit kért, hogy a szlovák lakosságú megyékben a közigazgatás s a szlovák lakosságú városok és falvak iskoláiban az oktatás nyelve a szlovák legyen: ezt a beadványt egyszerűen elsüllyesztették a belügyminisztérium irattárában.

Katus László

A könnyűipar

Korszerű nagyobb bőrgyáraink főleg Budapesten (Jordán és Machlup-féle) és Újpesten (Welfner, Meutner) működtek, a Felvidéken pedig Liptószentmiklós volt a bőripar központja.

A szlovákok

A századfordulón azonban változott a helyzet: a szlovákság gazdaságilag és társadalmilag erősödni, nemzetileg öntudatosodni kezdett. Turócszentmárton mellé új nemzeti központok nőttek fel, amelyek súlyát már a korszerű tőkés gazdasági háttér adta: mindenekelőtt a gyorsan iparosodó Liptó megye két várossá növő községe, Liptószentmiklós és Rózsahegy, nyugaton pedig Nagyszombat, Szakolca és Vágújhely. E helyeken összpontosultak a szlovák ipari üzemek, pénzintézetek, itt alakult ki számottevő szlovák középburzsoázia.

Lábjegyzet

  1. Peter Vozárik tanúvallomása a liptószentmiklósi tanácskozáson történtekről, Liptószentmiklós, 1848. június 8–9. Közli: Rapant I/2. 321.

Irodalom

  • A májusi liptószentmiklósi szlovák petíciót reprodukcióban közli, RózsaSpira.
  • Peter Vozárik tanúvallomása a liptószentmiklósi tanácskozáson történtekről, Liptószentmiklós, 1848. június 8–9. Közli: Rapant I/2. 321.

Kiadványok