Liudolf német herceg

A Múltunk wikiből
930. – 957 szeptember 6.
the duke of Swabia from 950 until 954
angol Wikipédia

Györffy György

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

Ezt az alkalmat használta ki Henrik bajor herceg. A múlt évi vereségét megbosszulandó, 951 tavaszán betört Magyarország nyugati végeire, és még mielőtt komoly sereg gyűlt volna össze, sok állatot és embert zsákmányolva hazavonult. A magyarok saját hazájukban való megtámadásának híre gyorsan terjedt, és dagadt, mint a lavina. Franciaországba már olyan hír jutott el, hogy a magyarokat leigázták. Egyes történészek pedig – Widukind szavait félremagyarázva – a Ticinon való átkelésből Tiszán való átkelést véltek kiolvasni. Ilyen hosszú hadjáratra azonban Henriknek sem ereje, sem lehetősége nem volt. Henrik az év elején még Ottó császár udvarában tartózkodott, nyáron pedig már Bajorországból intrikált Ottó császár fia, Liudolf ellen. Ottó ugyanis – engedve II. Lothár olasz árnyékkirály özvegye, Adelhaid hívásának – nagy itáliai hadjáratra szánta el magát, amelyben Henrik mint hadvezér vett részt. A királyi sereget önszántából megelőzte a Lombardia uralmára pályázó Liudolf herceg, de Henrik követei előtte jártak, s így még a németbarát városok sem nyitottak kaput előtte.


Az olaszországi hadjáratban súlyos sérelem érte a német trón várományosát, Liudolf herceget, aki maga akart Lombardia ura lenni, valamint Ottó vejét, Vörös Konrád lotaringiai herceget is, aki minden erejét latba vetette II. Berengár itáliai királyságáért. Mindketten Henrik bajor hercegben látták kudarcuk okát, s örömest csatlakozott hozzájuk az elhunyt Arnulf herceg mellőzött fia, Arnulf regensburgi palotagróf és rokona, Herold salzburgi érsek. Az összeesküvők 953-ban Mainzban I. Ottót feltételeik elfogadására kényszerítették. Ottó azonban mihelyt hazatért Szászországba, azon nyomban sereget gyűjtött összeesküvő hozzátartozói leverésére. Mivel hiába ostromolta őket Mainzban, majd Regensburgban, eredménytelenül volt kénytelen télire hazatérni.

Az ellenpárt szorongatott helyzetében a magyarokhoz fordult katonai segítségért. A 954. év elején, amikor Arnulf sikertelenül ostromolta a királyhű Ulrik augsburgi püspököt várában, hatalmas magyar sereg nyomult Németországba Bulcsú személyes vezetésével. Regensburg táján találkozhatott össze a bizánci patríciussá vált Bulcsú Arnulffal, akit talán még gyermekkorából, a magyar fejedelmi udvarból ismert, továbbá Liudolf herceggel. A lázadók azonban minden várakozás ellenére nem vezették a király ellen a magyar sereget. Liudolf kalauzokat adott a magyaroknak, akik elkísérték a sereget Vörös Konrád herceghez Wormsba.


Nem egy történész tette fel a kérdést: Mi volt az oka annak, hogy e döntő pillanatban, amikor Ottó birodalmának sorsa forgott kockán, a magyarok kitértek a döntő harc elől?

Az a körülmény, hogy az ország harmadik méltósága, az idős Bulcsú harka indult hadba, valószínűvé teszi, hogy nem zsákmányolás volt a cél, hanem felkészültek az Ottóval való összecsapásra. Valójában a lázadó hercegek rémültek meg saját tettüktől, akik a király ellen behívták a magyarokat. Liudolf végül is nem szánta rá magát, hogy apja ellen, Vörös Konrád, hogy apósa ellen vezesse a magyar hadat; az utolsó pillanatban kalauzaik átirányították őket Franciaország felé. Ez a megoldás aligha tetszett a magyar vezéreknek, de kénytelenek voltak belemenni, már csak saját vitézeik miatt is, akiknek a zsákmányolás a zsoldot pótolta.

A lázadók gyengeségét Ottó saját uralmának megerősítésére használta fel. A magyarokkal való cimborálás címén közhangulatot támasztott ellenfeleivel szemben. Előbb Konrád hódolt meg, majd miután Regensburg ostrománál Arnulf elesett, decemberben Liudolf járult apjához bocsánatért.