Lovasberény

A Múltunk wikiből

németül Lauschbrünn

község Fejér megyében a székesfehérvári kistérségben
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Lovasberény címere

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A középső bronzkor

A legerősebb halotthamvasztásos népesség a következetesen urnákban temetkező vatyai kultúra volt. Nagyrévi alapokból továbbfejlődő Duna menti telepein virágzott az élet, egyes telepeken nagyszámú lakosság élt együtt. Pásztorcsoportjaik a történelem során első ízben népesítették be a Duna–Tisza köze homokbuckás vidékét, urnatemetőik sokfelé megtalálhatók. A mozgékony vatyai csoportok sikeresen terjeszkedtek az egész középső bronzkor idején. A hatvani kultúra katasztrófája idején megszállták a Tápió menti erődített hatvani telepeket, ezáltal szilárd határt alkottak a füzesabonyi kultúra felé. Dél felé szabad volt az útjuk. Hatalmukat rákényszerítik a Duna menti gerjeni csoportra, majd a Duna–Tisza közén egészen a Bácskáig (nagyjából a mai jugoszláv határig) nyomulnak előre, előőrseik közvetlenül a szőregi csoportig hatolnak.

A sikeres keleti és déli terjeszkedés ára dunántúli területveszteség, majd a védekezés volt. Már a középső bronzkor első harmadában a Velencei-tó–Sió–Sárvíz vonalra szorítja vissza őket a dunántúli mészbetétes edények népe. E korántsem barátságos „rokonok” elleni védekezés során építik ki a vatyai erődrendszert, a magyarországi bronzkor „Maginot-vonalát”. A budai hegyektől a Sió torkolatáig, 15–20 kilométerenként követik egymást a több részre tagolt (külső és belső vár, akropolisz) tagolt, sáncokkal, árkokkal kitűnően megerősített vatyai erődtelepek (Pákozd-vár, Lovasberény, Sárbogárd–Bolondvár stb.)

A halomsíros nép támadása

A rendkívüli átalakulásból az egykori középső bronzkor eleji hamvasztásos tömb népe került ki győztesen. Ők szervezik meg a megmaradt területek védelmét, még ott is, ahol korábban alávetett helyzetben éltek. Ők olvasztják lassan, de biztosan magukba a hódítókat. Az új törzsi és kulturális mozaik alól azonban csakhamar újból előbukkannak a régi hagyományok: a megmaradt telltelepeken ismét virágzásnak indul az élet (Dunaújváros–Koszider, Baracs, Tószeg, Jászdózsa), sőt egyes késő vatyai telepek virágkora éppen erre az időszakra esik (Alpár, Mende, Lovasberény), művelődésük külső máza is „balkánivá” válik.

Vörös Károly

A klasszicista építészet

A korszak az építészet számára ilyen kedvezőre fordult viszonyai között így, e klasszicista stílus jegyében fognak országszerte felépülni az új középületek, élükön a nemzet múzeumával; megyeházák és városházák egész sora Soprontól Makóig és Lőcsétől Kaposvárig éppúgy, mint nem egy tollasodó mezőváros középületei, templomai; az új nagy főúri kastélyok és középnemesi kúriák a nádor alcsúti otthonától kezdve Fehérvárcsurgó, Csákvár, Dég, Fót, Bajna, Lovasberény, Tajna, Hegyfalu (hogy csak a legjelesebbeket említsük) kastélyaiig és a mezőgazdasági árutermelésbe a pesti piacon át kivált előnyösen bekapcsolódni képes Pest megyei köznemesek kúriáiig, de még a távoli és szegényebb Erdélyben is.