Ludwig Herbeville

A Múltunk wikiből

Ludwig Graf von Herbeville, auch Herberville, fälschlich auch Erbeville

* 1635; † 24. Oktober 1709
kaiserlicher Feldmarschall
német Wikipédia
Ludwig Graf von Herbeville
1705. május 10.
I. József báró Ludwig Herbeville tábornagyot nevezi ki a magyarországi császári hadak főparancsnokává.
1705. május 15.
I. József kiáltványban ígéri az ország sérelmeinek orvoslását. Esterházy Pál nádor az országgyűlés mielőbbi összehívását ígéri.
1705. augusztus 11.
Pudmeric mellett Rákóczi vereséget szenved a császáriaktól.
1705. augusztus 28.
Herbeville tábornagy seregével Rabutin megsegítésére Erdélybe indul.
1705. szeptember 12—október 3.
Szécsényi országgyűlés.
1705. szeptember 12.
Az eredetileg Rákos mezejére összehívott országgyűlés megnyitása Szécsényben.
1705. szeptember 17.
Az országgyűlés rendi konföderációvá alakul és Rákóczi Ferencet a szövetkezett rendek vezérlő fejedelmévé választja.
1705. szeptember 25.
Az országgyűlés huszonnégy tagú senatust állít a vezérlő fejedelem mellé.
1705. október 8.
Rákóczi Szécsényből Erdélybe indul, hogy megakadályozza Herbeville és Rabutin seregeinek egyesülését, s beiktattassa magát a fejedelmi székbe.
1705. október 27.
Újabb béketárgyalás kezdődik angol és holland közvetítéssel I. József és Rákóczi megbízottai közt.
1705. november 4.
Bottyán János Dunaföldvárnál átkel a Dunán. A következő hetekben elfoglalja a Dunántúl nagy részét.
1705. november 11.
Rákóczi a zsibói szorosban vereséget szenved Herbevillé-től. Az erdélyi kuruc uralom összeomlik.

Wellmann Imre

Költözők és költöztetettek

1705-ben Ludwig Herbeville báró serege elől a kecskemétiek még vonakodtak elvonulni, s a nagykőrösiek is vissza-visszaszálltak.

R. Várkonyi Ágnes

Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

Az ifjú uralkodó, I. József császár és magyar király, amint 1705 tavaszán trónját elfoglalta, kicserélte apja avítt garnitúráját. Új kormányzati módszerekkel, a régebbinél célratörőbb politikával igyekezett kihasználni a Habsburg-dinasztia terjeszkedésére alkalmas lehetőségeket. Az erők összefogására törekedett, a harcok súlypontját Itáliába helyezte át, s ebből is következően szerette volna Magyarországon mielőbb befejezni a háborút. Leváltotta a magyarországi császári hadsereg éléről Heister generálist, tárgyalásokat kezdett a királyság rendi főméltóságaival, teret nyitott az addig meglehetősen háttérbe szorított nádor politikájának, és kijelentette, kész minden rendi sérelmet orvosolni a megegyezés érdekében. A tengeri hatalmak sürgetésének engedve pedig maga is szorgalmazta, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Rákóczi Magyarországával. Ugyanakkor friss katonai erőket küldött Magyarországra, és Herbeville marsall, az új főparancsnok, kinevezésével együtt ellentámadásra és Rabutin erdélyi főparancsnok megsegítésére kapott utasítást.

A magyar konföderációt akkor érte a bécsi politikai váltás kihívása, amikor növekvő nehézségek, egyre gyakrabban kirobbanó társadalmi feszültségek jelezték, hogy az önálló államiság megteremtéséért indított háború követelményei meghaladják a hatalmi szervezet teherbírását. Mielőbb állást kellett foglalni I. József uralkodásának elvi és gyakorlati következményeit tekintve is.

I. József békeajánlata a protestáns vallás ügyét azzal, hogy befogadott vallásnak minősítette, megoldottnak tekintette, és a katolikus klérus több sérelmének orvoslását ígérte. Ezzel szemben Rákóczi a reformátusok és evangélikusok igényeinek kielégítését az országgyűlésre utalta. A konföderált Magyarországon ezek a körülmények még inkább kiélezték a vallási ellentéteket, és növelték az új magyar állammal szemben kibontakozó belső elégedetlenséget. 1705 nyarán az ország minden szegletéből vallási villongások hírei érkeztek a fejedelmi udvarba.

A válságot súlyosbította, hogy az új magyar állam vezetőit éles politikai ellentétek osztották meg. A főrendek és a vármegyék nagy része, noha szemben állt a Habsburg-hatalommal, sokallotta a belső reformokat. E meglehetősen laza, de népes tábort a hadsereg felső tisztikarából többen támogatták, s Bercsényi maga is hevesen bírálta az Udvari Tanácsot. A főgenerális kitűnő helyzetfelismerő, számolt a szociális elégedetlenséggel, de rettegett a végletes tettektől. A hatásos szavak, sziporkázó ötletek mestere, de a nehézségek hamar letörték. Miközben Rákóczi hűséges híve, a lévai gyűlés reformjait hevesen ellenezte, mivel szerinte a reguláris harcmodor a magyar természetétől idegen, és az állandó hadsereg megteremtése kivihetetlen. 1705 nyarán Bercsényi nyíltan megvádolta az Udvari Tanács tagjait, hogy a lutheránusok érdekeit szolgálják a katolikusok ellen. A vád alaptalan volt, de a vallásüggyel terhelt helyzetben zavart okozott. Az Udvari Tanács és Bercsényi ellentétében a kormányzási módról és az államhatalmi berendezkedés milyenségéről megoszló vélemények, politikai nézetkülönbségek öltöttek formát.

Az Udvari Tanács körül 1705 közepére nem nagy számú, de határozott politikai programot szorgalmazó párt kristályosodott ki. Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, [[Zrínyi Miklós|Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok. Egyaránt lecsapódtak bennük a főleg Machiavelli, Bodin, Lipsius, Pufendorf összegezésében ismert államelméleti elvek, és a pietizmus fogalmával minősített eszmei mozgalom értéktámpontjai. Felfogásuk szerint az állami önállóság megteremtésének legfőbb követelménye: a működőképes államgazdaság, a közterhek célszerűbb elosztása és az országos érdekegység érvényesítése. Ismerték és kidolgozták a modern állam fegyelmezett, központi hatalmat szolgáló hivatali rendtartását, a születési előjogoknak gyakorlatban is fölébe helyezték a műveltséget, a tudományt. Új tartalommal elevenítették fel a Mátyás-hagyományt, és az állami berendezkedésben Angliát, Hollandiát tekintették követendő példaképnek. Külföldi egyetemeken iskolázott prédikátorokban jó propagátorokra leltek, viszont hiányzott közülük az erős politikai vezéregyéniség. 1705 nyarán azonban, amikor a válságból kivezető utat további reformokban, a központi hatalom megerősítésében, a katonaság szociális igényeinek kielégítésében és nem utolsósorban az interregnum kikiáltásában látták, Rákóczi személyes elképzeléseivel egybekapcsolódó program vezette őket.

Rákóczi, mivel csakis az ország egészének birtokában, Erdély tényleges uraként vélte sikerrel megvalósíthatónak a belső válságot felszámoló reformokat, két hadműveletet indított el. Az egyik eredménnyel járt: Forgách Simon elfoglalta Medgyest, s ezzel Szeben, Fogaras és Brassó kivételével egész Erdély Rákóczi birtokába került. A másik balul végződött: Károlyi 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok ismét kiszorultak a Dunántúlról, s az ellenség megsemmisítette a Rákóczi dunántúli hadjáratának megindítására szolgáló, Imsód és Kömlőd között Bottyán János vezetésével készült hajóhidat és védősáncrendszert is. Rákóczi erre a mintegy 15 ezer főnyi rendezett és jól felszerelt hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezetlensége miatt a morális összeomlás szélére jutott. Július 3-án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta a közvitézekkel, hogy átérzi és érti szociális gondjaikat, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot, fegyelmet, kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülmények változásának következményeivel együtt annyira elmélyítették, hogy [[II. Rákóczi Ferenc|Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet.

Az eredetileg szeptember 1-jére Rákos mezejére kitűzött országgyűlést azonban, mivel Rákóczi az Herbeville vezetése alatt álló császári fősereget sem a Dudvág mellett, sem Vöröskőnél nem tudta legyőzni, Szécsénybe helyezték át.

Szövetség Erdéllyel és a dunántúli hadjárat

A császár elsőrendű feladatának tekintette, hogy Rákóczi fejedelmi beiktatását meghiúsítsa, Herbeville tábornagy a fősereggel már megindult Erdély elfoglalására. Miután az Alföldön végigvonuló császári hadsereget Károlyi és Bottyán ezredei nem tudták érdemlegesen megzavarni, Rákóczi a sáncokkal elzárt zsibói szorosnál akarta feltartóztatni. November 11-én a kuruc gyalogság a csatátkezdő császáriak jelentése szerint is oroszlánként harcolt, de a fővezérek nem tudták összehangoltan irányítani ezredeiket. Az Herbeville hadereje mögött állomásozó Károlyi pedig a parancs ellenére nem tudott támadást indítani. Zsibónál a császáriak 450 embert vesztettek (2,81%), Rákóczinak 25 ágyúja és 400 katonája maradt a csatatéren, 200 sebesült meg, harcosai állományának 8%-át vesztette el. A vereség súlyos stratégiai és politikai következményekkel járt: a császári hadsereg bevonult Erdélybe, elfoglalt több fontos várat, és végigdúlta az országot.

Wellmann Imre

Visszaeső agrártermelés

A fejedelem nem sok eredményt várt attól, midőn Károlyi Herbeville hadai előtt fölégettette a rákosi mezőket, ilyen megokolással: „Jobb, fenevadak lakják hazánkat, mint német, az eb.”[1]

R. Várkonyi Ágnes

Polgárság és értelmiség

Nagykőrös 1705 őszén az Erdély felé vonuló Herbeville hadseregének összesen 52 233 forint értékben volt kénytelen gabonát, állatot, takarmányt és készpénzt adni, majd a magyar hadsereg dunai átkelésének és dunántúli hadjáratának szükségleteit kellett még szolgálnia.

Lábjegyzet

  1. AR: I. IX. 242.

Irodalom

Herbeville instrukciója: Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Kriegsarchiv 1705. május. No. 245.