Lukács Móric

A Múltunk wikiből
Pest, 1812. szeptember 5. – Budapest, 1881. november 5.
publicista, műfordító, politikus
a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági tagja
a Kisfaludy Társaság elnöke
Wikipédia

Vörös Károly

Az értelmiség

A számok – kivált az 1828. éviek – értéke teljesen illuzórikus, mivel az utóbbi összeírás utasítása szerint a nemeseken kívül a papokra, tanítókra, tanárokra, királyi tisztviselőkre és alkalmazottakra, nemesek szolgálatában alkalmazott tisztviselőkre és a községi jegyzőkre: tehát éppen a tulajdonképpeni honoráciorokra nem terjed ki. Lukács Móric azonban a negyvenes években számukat már (de valószínűleg ide értve a nemesi értelmiségieket is) mintegy 50 ezerre tette.

A centralisták

E csoport tagjai fiatalok, s többségükben jól szituált, de legalábbis anyagilag független értelmiségiek. Főnemes (báró Eötvös József), köznemesek (Szalay László, Csengery Antal, Lukács Móric), polgárok (Trefort Ágoston) egyaránt megtalálhatók közöttük. Az előttük járó reformnemzedéktől eltérően őket jóformán mi sem fűzi a vármegyéhez, a nemesi politika hagyományos kereteihez: városlakók és világlátott emberek. Többen közülük nagy utazásokat tettek Nyugat-Európában (Trefort Londontól Szentpétervárig ismeri Európát) és utazásaik, olvasmányaik alapján nemcsak a fennálló hazai rend. tarthatatlanságát érzik meg, hanem azt is meglátják, hogy a kiút nemcsak a vármegye nemesi osztálytartalmának polgárira cserélésén át, hanem az intézmények teljesen új, polgári rendszerének megteremtésével is, sőt valójában csakis így lehetséges. Ezért az 1840-es évek elejétől e megoldás hirdetéséhez kezdenek: ki-ki saját érdeklődési körének megfelelően. Szalayt a jogi felépítmény s a közigazgatás polgárosítása érdekli. Láttuk rendkívül jelentős szerepét a büntetőtörvény tervezetének következetesen polgári igényű kialakításában; ugyanő az országgyűlésen Korpona város képviseletében a feudális városi belszerkezet valódi polgárivá történő átalakításáról, s a polgárság szerepéről tart nagy hatású beszédet, kifejtve a polgári átalakulás szinte teljes programját. Trefortot gazdasági és pénzügyi kérdések foglalkoztatják: ő nem olyan mély gondolkodó, mint Szalay, de ezt pótolja nagy nyelvismerete, széles körű olvasottsága, tájékozottsága s képessége az olvasottak jó referálására. Ö jellemzi először szakszerűen a tőkés gazdaságot a magyar olvasónak; 1841-ben a nemzeti gazdaság rendszeréről elmélkedve a merkantilizmus, a fiziokratizmus és a szabad kereskedelmi rendszer után már a kor szocializmusát is ismerteti. 1842-ben a bankügyről értekezik, a gazdasági válságokról, de állást foglal az örökváltság és az ősiség eltörlése mellett is. Lukács Móric a nyugat-európai társadalmi áramlatok, új eszmék, irányzatok jó érzékű ismertetője: így kerít sort 1842—ben a nyugat-európai utópista szocialista eszmék akadémiai bemutatására, Saint Simon, Fourier, Owen tanításait és kísérleteit ismertetve, s utalva ennek kapcsán a munkásosztály pauperizálódására; 1847-ben arra hívja fel a figyelmet, hogy a termelők, a munkások milyen aránytalanul csekély mértékben részesednek a megtermelt javakból.

Az Ellenzéki Nyilatkozat

Ezért nyomtatásban a nyilatkozat először csak abban a kötetben láthatott napvilágot, melynek Németországban való kiadását még 1846 végén a Pesti Kör határozta el, hogy ebben az ellenzék a cenzúra gáncsoskodásaitól szabadon fejthesse ki álláspontját. A kötet Ellenőr, politikai zsebkönyv címen 1847-ben Bajza szerkesztésében meg is jelent, többek között nemcsak olyan, aktualitást a legutóbbi országgyűlés kudarcából és az udvar taktikájából nyert történeti tanulmánnyal, mint a Tinódi álnéven író Horváth Mihályé az 1802. évi országgyűlésről, hanem az öreg, ekkor már három éve halott Kisfaludynak Kossuth a győri csata nemességét becsmérlő cikkére adott, annak idején a cenzúra által közölni nem engedélyezett válaszával, mely most keserűen a nemesség elé tárta nemcsak az udvar bűnös és rosszindulatú hanyagságát a felkelés felfegyverzésében, hanem a hivatalos katonai vezetés tudatlanságát és a nádor tehetetlenségét is. Ezek mellett számos, az utóbbi országgyűléseken, vagy azok kapcsán fontos kérdésekben elhangzott beszéd és megjelent cikk (mint Szemere, Szalay, Irinyi, Lukács Móric írásai) világították meg az ellenzék álláspontját.

A tudományok

Az 1840-es évekre a centralisták gazdasági szakértői, Trefort Ágoston és Lukács Móric már nemcsak a tőkés Nyugat-Európa gazdasági haladását ismertetik, hanem ennek kapcsán a szocialisztikus kísérletekről is beszámolnak.

Szabad György

„Kijózanítás” és illúziókeltés

Szalay László csak 1855-ben jött meg az emigrációból, s az évtized végéig nagyon is tartózkodott a politikai tevékenységtől. Hozzá hasonlóan egyelőre csak tudományos munkásságot folytatott a számkivetésből visszatért Lukács Móric is.

A társadalmi és a nemzetiségi politika ellentmondásai

A Deák köréhez tartozók közül Eötvös József, Kemény Zsigmond és Lukács Móric pozitív, a korábbi magyarosító törvények revíziójának szükségességét elismerő megnyilatkozásai az utóbbi részéről annak nyílt megvallásával társultak, hogy az engedményekkel „egyfelül a reakció, másfelül a forradalom” ígéreteit kívánják ellensúlyozni.[1]

Lábjegyzet

  1. Lukács Móricz munkái. II. Budapest, 1894. 386.

Műve

az országgyűlési vitákat követő egykorú referáló cikkei az Augsburger Allgemeine Zeitungban (In: Lukács Móric munkái. Összegyűjtötte Gyulai Pál. 11. Budapest, 1894);

Irodalom

Szalay László (és Lukács Móric) a Themis, majd a Budapesti Szemle hasábjain kifejtett jogelméleti tevékenységével legújabban Fenyő István Eötvös József és a Budapesti Szemle (In: Fenyő István, Nemzet, nép — irodalom. Budapest, 1973) című műve foglalkozik.