München

A Múltunk wikiből

bajorul Minga

a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosa, szabad város
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
München címere
1742. február 12.
Az osztrák és magyar csapatok megszállják Münchent, VII. Károly székhelyét.
1848. március 4.
Forradalmi megmozdulás Münchenben.

Györffy György

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

A menekülés fő iránya a münchen-ebersbergi út lehetett. Valószínűleg ezen az úton, valamelyik révnél esett Bulcsú fogságba.

R. Várkonyi Ágnes

Művelődés és országegység

A Pesten és Budán gyökeret eresztő polgárság pedig NürnbergMünchenBelgrád körzetéből szinte valamennyi város, nemzetiség és vallás műveltség-értékrendszerét magával hozta.

Kosáry Domokos

Korszerűbb tendenciák és rendi provincializmus

A barokk művelődés minden külföldi motívum ellenére, művelődésünk más, nagy európai irányzataihoz hasonlóan, alapvetően a hazai feltételek talaján nőtt fel, vált honossá, és élt szívósan tovább. Vagyis nem volt egyszerűen idegen import, még a Habsburg-hatalom igyekezetéből sem, amely egyébként maga is Münchenen át, Rómából kapta a bécsi barokk kezdő indítékait.

H. Balázs Éva

Kaunitz kancellár

Kaunitz útvonala Lipcséből Berlinbe, onnan Hannoverbe és a Németalföldre vezetett. A holland városok megtekintése után Brüsszel, Köln, a Rajna völgyén át Frankfurt, onnan tovább Nürnberg és München következett.

A birodalom átcsoportosítása

Egyelőre volt legális örökös: Pfalz-Sulzbachi Károly Teodor választófejedelem. Székhelye, Mannheim kulturális központ hírének örvendett, ő maga egyike azoknak a fejedelmi személyeknek, akik Voltaire-rel leveleztek, s akik szűk kis hazájukban a felvilágosult uralkodó címét érdemelték ki, főként kultúrpolitikájuk révén. Mihelyt azonban Bajorországba költözött, Münchenben már korrupt, reakciós, intoleráns uralkodónak tartották. A bajor nemesség, a hivatalnokok s ezek hatására a nép meggyűlölte a sok nyugalmazott szerető és törvénytelen gyerek miatt állandóan anyagi gondokkal küszködő uralkodót.

Spira György

Forradalmi fordulat Európában

1848-ban minden korábbinál hatalmasabb forradalmi áradat borította el Európát. Az év első harmadában egymás után tizenhárom város lett forradalmi események színterévé: január 12-én Palermo, január 27-én Nápoly, február 23-án Párizs, március 4-én München, március 13-án Bécs, március 15-én Graz és Pest, március 18-án Milánó és Berlin, március 20-án Poznan, március 22-én Velence, április 12-én Konstanz, április 26-án pedig Krakkó utcáin viharzott végig a forradalom. S ez még csak a kezdet volt, hiszen június 12-én felkelt Prága, június 23-án pedig Bukarest is. Majd némi szünet elteltével újabb forradalmi mozgalmak robbantak ki szeptember 2-án Livornóban, szeptember 18-án Frankfurtban, szeptember 22-én Lörrachban s november 15-én Rómában. És a forradalom még a következő esztendőben is tovább hódított: 1849. január 31-én felütötte a fejét Firenzében, március 31-én pedig Genovában, majd május 4-én Drezdában, május 9-én Elberfeldben, május 12-én Rastattban s végezetül május 17-én Kaiserslauternben. A napóleoni háborúk időszakának lezárulása után kiépült európai hatalmi rendszer pedig, amely az előző évtizedek szabadságmozgalmait még nagyjából érintetlenül vészelte át, most e forradalmi áradat hatására egyszeriben roskadozni kezdett.

De 1848 forradalmi áradata ezt az európai hatalmi építményt csak megingatni volt képes, alapjaiból kiforgatni nem. Már csak azért sem, mert időbelileg nagyon széttagolt volt. Hiszen a forradalom első hulláma még meglehetősen gyors egymásutánban zúdult rá a nápolyi, a párizsi, a müncheni, a bécsi, a berlini és a karlsruhei trónra.

Katus László

A magyarországi németek

Az 1870-es években Steinackernek a németországi lapokban közölt cikkei, valamint Guido Baussnern erdélyi szász képviselő és Franz Löher müncheni egyetemi tanár könyvei felhívták a német közvélemény figyelmét a magyarországi németség helyzetére, gyorsuló magyarosodására, a német nyelven oktató iskolák számának rohamos csökkenésére.

Vörös Károly

A felsőoktatás

A magyarországi felsőoktatás kiterjedő intézményhálózatát kiegészítették a művészeti felsőoktatás intézményei: az 1875-ben Liszt Ferenc elnökletével és Erkel igazgatása alatt létrehozott Országos Zeneakadémia, a még 1866-ban alapított Országos Színészeti Tanoda (mely azonban csak miután Liszt halála után, 1888-ban összevonták a Zeneakadémiával, jutott el a valódi főiskolai, akadémiai rangra), és az 1872-ben alapított Mintarajziskola és Rajztanárképző. Közülük az utóbbit, tekintettel arra, hogy a művészképzés magasabb igényeinek kielégítésére nem bizonyult megfelelőnek, 1883-ban festészeti mesteriskolával, 1885-ben női festészeti tanfolyammal bővítették.
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Érvénytelen bélyegkép paraméterek
Benczúr Gyula 1875-ös Vajk megkeresztelése című munkája, amely verzió szerint Adalbert keresztelte meg
Előbbinek élére a Münchenből hazahívott – már az 1869. évi történelmi festészeti pályázat hazai első díját Vajk megkeresztelését ábrázoló képével megnyert, és nagy külföldi sikereket is felmutató – Benczúr Gyulát állították. 1890-ben e főiskolákat összesen mintegy 350 hallgató látogatta – ebből a festészeti mesteriskolát csak 8, a Zeneakadémiát 169; általuk a művészeti utánpótlás, úgy látszott, a művészetek minden ágában biztosíttatott, annak ellenére, hogy sok és tehetséges fiatal ember továbbra is előszeretettel látogatta a külföld (elsősorban München, később Düsseldorf, majd Párizs) művészképző iskoláit.

A kultúra új jelenségei

Az akadémizmus az ábrázolás technikai színvonalában (nem utolsósorban a képzőművészeti felsőoktatás hazai intézményeinek, a bontakozó művészetelméleti és kritikai irodalomnak és kivált az egyre sűrűbben látogatott külföldi, elsősorban a bécsi és a müncheni akadémiák által nyerhető képzésnek eredményeképpen) jelentős emelkedést hozott: az itt ábrázolt világ minden eddigit felülmúló szépségben, szükség esetén méltóságban és ragyogásban jelent meg, olykor a valódi szenvedélytől sem mentesen, sőt Székely Bertalan esetén valamely nemzeti monumentális stílus kialakításának (és ennek jegyében a nemzeti történelmi tematika, a német akadémizmus történeti és monumentális festészetére jellemző technikai és szerkesztési irányok és a francia romantikus iskola szenvedélye szintetizálásának) tudatos igényével. Akár az állam új funkciói nyomán emelkedő új középületeknek, akár a polgári lakás vagy kaszinó szalonjának, vagy az új, illetve modernizált templomok falain, oltárain jelenik is meg: történelmi, mitológiai vagy vallásos tárgyat elevenít meg, arcképben, csataképben vagy tájképben egyaránt nagyon is reális igényeket kielégítő művészet ez: nem hagyja közömbösen a kortársat. Akkor sem, ha ezt nem eredetiségével éri el, hanem ugyanazzal a legjobb darabjain (például Lotz Károly, Benczúr Gyula, Székely Bertalan egyes művein) kétségtelen meglevő, őszintén átélt nagyszerűséggel, nagyvonalúsággal és pátosszal, amit az eklektikus építészet legjobb alkotásain is érezni lehet, mint ahogy az életkép műfajának kevés számú legjobb darabjaitól (elsősorban Biharinál) nem lehet elvitatni a valódi intimitás és belső derű igazi melegét. Persze ugyanúgy, mint az eklektikus építészetnél, az eklektikus gyökerek az akadémizmust sem lesznek képesek sokáig táplálni. A forma lassanként kiüresedik: az életkép eljelentéktelenedik, a nagy gesztus teatralitássá silányul, a portrén a rendjel és a díszmagyar mögött hovatovább eltűnik az ember; végül az egész stílus alkalmatlanná válik az egyre inkább túlméretezett mondanivaló hordozására. Ám így, ha az akadémizmus valódi értékeket teremteni képes korszaka a 80-as évek végéig viszonylag gyorsan lezárult is, helye és szerepe a hazai képzőművészet történetében nagyon is jelentős: egyrészt a mesterségbeli tudás mércéjének magasra emelésével és e színvonal megteremtésével, másrészt – ha csak utánérzésekkel is – felébresztve a fogékonyságot a társadalomban olyan művészeti stílusok és az általuk kifejezett magatartások iránt, melyek a hazai művészet történetéből korábban hiányoztak.

Ám, ha az 1880-as évek végén az akadémizmus még uralma tetőpontján áll is, egyre több – egyelőre külföldről érkező – jel mutat arra, hogy az imperializmus korába lépő korszak valósága és átalakuló érzékenysége már új művészi kifejezést keres magának. Úgy látszik, ez Courbet robusztus naturalizmusa mellett egyelőre a Bastien Lepage-i, kissé bágyadt, az impresszionizmustól az atmoszferikus hatások megfigyelését már igen, de a formák egyidejű felbontását még nem átvevő késői naturalizmussal indul meg, mely az akadémizmushoz képest tematikailag is halkulva, emberek és természet egyszerű kapcsolatainak ábrázolását állítja a kép központjába. A művelt értelmiségi polgár szakítása ez az akadémizmus ünnepélyes köntösében vagy ízetlen életképeiben jelentkező nagy szavakkal, vagy olcsó humorral, egy mélyebb, szociális töltésű emberség és ennek valóban festői ábrázolása jegyében. A magyar képzőművészet részéről az ennek egyes vonásait már felhasználó reagálások (Mészöly) után az első teljes értékű, és tovább is mutató választ a Münchenben festészeti szabadiskolát fenntartó Hollósy Simon és magyar tanítványai adják, ezen az alapon egy nemzeti plein-air festészet megteremtését kezdeményezve. A 80-as évek legvégének müncheni kezdetei azonban szintén csak a millennium korára, s már Nagybányán fognak kiteljesedni – ám anélkül, hogy az akadémizmus uralmát lezárnák.

A magyar képzőművészetnek ezen a hazai társadalmi igények által így meghatározott vonalán kívül, ám attól mégis elválaszthatatlanul helyezkedik el a kor két, karrierjét külföldön megteremtő művészének, Munkácsy Mihálynak és Zichy Mihálynak életútja. A festői kiképzését is már külföldön nyert és csakhamar véglegesen Párizsban letelepedő Munkácsy, jóllehet érdeklődését és kapcsolatát a hazai viszonyok és kivált a képzőművészet iránt mindvégig fenntartotta és egyes képein a hazai tájak valósága is ott tükröződik, Párizsban csakhamar a műkereskedelem karmai közé került, mely Munkácsy kétségtelenül nem közönséges, romantikusan drámai erejű, de ugyanakkor az akadémizmuson túllépő realista megelevenítő képességét, és a legjobb barbizoniak színvonalán álló festői készségét a kor francia, és nem utolsósorban amerikai nagypolgári ízlésének megfelelő tematika és stílus irányába fordította. E ponton azonban meg is rekedve, Munkácsy, életútjának állandó, bár idő múltán egyre csináltabb sikerei, és alkalmilag: téma, forma és őszinte szenvedély találkozásának egyre ritkább pillanataiban még megszülető egyes valódi remekművei ellenére is, gyorsan kikerül az európai festészet új, a végül is győztesnek bizonyuló (bár Munkácsy egész párizsi tartózkodása alatt a hivatalosak és a legvásárlóképesebb nagyközönség által még egyaránt visszautasított) impresszionizmussal induló és abból szétágazó áramlatából. Hatása a kor magyar festészetére is sokáig inkább a karrier optimizmust adó példájával, mintsem festészetével jelentős. Mire valódi művészi hatása a 80-as évek végére immár megalapozottan és a maga teljességében kibontakozhatott volna, a későbbiekben valóban jelentősnek bizonyult alkotók már más irányokban kezdenek orientálódni. Amihez kétségtelenül hozzájárult az is, hogy a kortárs Munkácsynak már egyre feltartóztathatatlanabb fáradását és hanyatlását látja, melyben a testi egészségnek és a művészi képességnek hanyatlása egyre kevésbé volt szétválasztható.

Még elszigeteltebb maradt a még 48 előtt jelentkező, de azután szinte egész hosszú életpályája során Párizsban és főleg Oroszországban, a cári udvarban tevékenykedő Zichy Mihálynak a festészettel már korán felhagyva, elsősorban a grafikában jelentős munkássága. Legjobb műveiben még a 60-as évek romantikus realizmusának nyelvén szól, de míg a kor eszmei mondanivalójának kifejezésében a meglehetősen lapos allegorizáláson nem tudott túllépni, addig a kor egyes íróihoz, költőihez (Aranyhoz, Madáchhoz, Lermontovhoz) valóban képes volt kongeniális, ezek értelmezését generációkra befolyásoló illusztrációkat készíteni, bár anélkül, hogy a kor grafikai csúcsait: Daumier vagy akár Doré mintáját követni akarta vagy tudta volna.

Az átmenet a szobrászatban, a festészethez hasonlóan korszakunkban még korántsem zárult le, hiszen útját ugyanazok a tényezők motiválták, mint a festészetet. Említettük: e korszak első éveiben még dolgozik Izsó Miklós, ekkor alkotja a nép-nemzeti magatartás eszményét tükröző, még a romantika nyelvén megszólaló terveit Petőfi szobrára és remek táncoló parasztjait. Az 1870–80-as évekre azonban a szobrászat is az akadémizmus befolyása alá került: elsősorban a kor épület-, és kivált egyre szélesebben kibontakozó emlékműszobrászatában, melynek stílusát az utóbbinál csaknem kizárólagosan állami és egyházi megrendelések eleve az akadémizmus jegyében határozzák meg. Így azután a magyar szobrászatban is párhuzamosan kezd kibontakozni a bécsi és a müncheni akadémikus eklekticizmus hatása, elsősorban Huszár Adolf, Kiss György és Stróbl Alajos, mindhármuknál döntően emlékműszobrászatban kifejeződő munkássága révén.

Szabó Miklós

A festészeti impresszionizmus megjelenése: Nagybánya

A festészetben a népi-nemzeti eszményítő témaközpontúság kettős elnyomásként jelentkezett. Nem csupán egy művészeten kívüli rendező elv nehezedett a művészi megformálás önelvűségére, hanem a festészet irodalmassá válását is jelentette, hiszen az eluralkodott témák elsősorban irodalmi és nem festői ihletettségűek voltak. A század végéig ezt képviselte a Magyarországon uralkodó müncheni akadémizmus s annak sajátos magyar ága, Hollósy Simon müncheni festőiskolája. Innen kerültek ki azok is, akik ezt az akadémizmust meghaladták Réti Istvántól és Rudnay Gyulától Csontváryig. A gyakorlatilag kötelezővé magasztosított témakör a sajátságosan nemzeti festészetnek tekintett történelmi képfestészet volt: Madarász Viktor, Székely Bertalan és Benczúr Gyula világa. Mellette jelen volt az uralkodó témák sorában a reprezentatív-idealizáló portréfestészet, a harmonikus kompozíció alá szelídített tájkép és a népies zsánerkép: Munkácsy Mihály világa. A festői megformálást a harmóniaeszményítés vezérelve által szerveződött kompozíció határozza meg.

Az impresszionizmus a festőiség szabadságharca volt az irodalmi témanyelv és a festészeten kívüli elvek szerint szerkesztett kompozíció uralma ellen. Az átlényegítést túlhajtó kompozícióval szemben az impresszionizmus ellenvégletet, a jelenségmegragadás végletét jelentette. Az impresszióban újfajta kapcsolat létesült a személyiség egy sajátos átélési módja, a hangulat és a bizonyos pillanatban átélt külső világ, elsősorban a természet között.

A magyar impresszionista festészet első nagy jelentőségű kiformáló műhelye közvetlenül elődjéből, Hollósy Simon müncheni magániskolájából született.

A művészeti forradalom kibontakozása

Az egyéb művészeti pályák már „szakosítottak” voltak: a zenész Zeneakadémiát végzett; a festő, ha vinni akarta hazája művészetében valamire, Hollósy müncheni iskolájából indult.

Új festővilág megteremtése: Csontváry, Gulácsy

Ahogy a századforduló osztrák művészei a társadalomból való kivonást, a szecessziót igenlik, ahogy Gauguin Tahiti egzotikus világába menekül, Csontváry egyszerre menekül a tébolyba és a művészetbe. Noha ettől kezdve minden magán és művészi megnyilatkozása prófétikus, nem veti magát dilettánsként a művészetbe, hanem annak rendje-módja szerint beiratkozik Hollósy Simon müncheni festőiskolájába s csak amikor itt kitanulta a mesterséget, kezd el festeni.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Tanácsköztársaság visszhangja a kelet-közép-európai országokban

A müncheni munkások fenntartások nélkül helyeselték a magyar proletárforradalmat, amelynek hatása éppúgy megmutatkozott a Bajor Tanácsköztársaság kikiáltásában, mint az áprilisban Braunschweigben és másutt ismét fellendülő sztrájkmozgalmakban. Ezekben a hetekben, egészen május elsejéig, a Bajor Tanácsköztársaság leveréséig, remélni lehetett, hogy Németország is a szocializmus útjára lép; bár a német munkásmozgalom többségét irányító jobboldali szociáldemokrata vezetés kezdettől fogva egyértelműen elutasító álláspontot foglalt el a budapesti forradalommal szemben, nem úgy, mint a centrizmus nyomása alatt lavírozó osztrák elvbarátai.

Május elseje: ünnep és krízis

Münchenben azonban ezen a napon verték le a Tanácsköztársaság egyetlen nyugati szövetségesét, a Bajor Tanácsköztársaságot.

Ormos Mária

Átmeneti stabilizáció

A nacionalista láz emelkedése viszont kedvező körülmény volt az 1919 óta szerveződő Nemzetiszocialista Német Munkáspárt, a Hitler vezette nácik számára ahhoz, hogy olasz mintára 1923 októberében Münchenben puccsot kíséreljenek meg.

Irodalom

Kiadványok