Magyarország: népköztársaság

A Múltunk wikiből

Az államforma kérdésében a kormány október 31-én még a jogfolytonosság alapjára helyezkedett, majd igen gyorsan, alig 24 óra leforgása alatt le is tért erről az alapról. A királynak tett eskü alóli felmentés, majd az új eskü letétele a Nemzeti Tanács kezébe gyakorlatilag teljes szakítást jelentett a múlttal, forradalmi cselekedet volt. A kormány vállalta e forradalmi lépést, de az elől újra csak elzárkózott, hogy ennek konzekvenciáit is levonja. A november 1-én hozott határozat úgy szólt, hogy az államforma kérdésében a legfeljebb hat héten belül összeülő alkotmányozó gyűlés fog végleg dönteni.

Eleinte úgy tűnt, hogy a döntés függőben tartásával az államforma problémája egyelőre nyugvópontra került. Már csak azért is, mert az idő múlásával az ígért választások gyors megtartása egyre több nehézségbe ütközött (új választójogi törvényt kellett alkotni; a határkérdés tisztázatlansága következtében nem lehetett tudni, hol kerülhet sor egyáltalában a választások megtartására; kétséges volt, hogy hajlandók lesznek-e az elszakadóban levő nemzetiségek részt venni a választásokon; végül egyesek mindettől függetlenül is úgy vélték, jobb lesz, ha a választásokat október 31-től távolodva, higgadtabb, nyugodtabb légkörben rendezik meg).

Az ügy elodázása azonban – a sokféle aggály ellenére is – lehetetlennek bizonyult, legfőképpen azért, mert a nemzetközi helyzet alakulása a megnyugvást, a lehiggadást lehetetlenné tette.

November 9-én Vilmos császár lemondott, és Hollandiába menekült. Németországban győzött a forradalom, és a győztes forradalom első vívmánya a köztársaság proklamálása volt, méghozzá azonnal, minden formaság mellőzésével.

Ausztriában e hírek hatására november 11-én kiáltvány tudatta, hogy az uralkodó „lemond az államügyek intézéséről és elfogadja Német-Ausztria döntését a jövendő államformára nézve”.[1] Az ideiglenes nemzetgyűlés november 12-én Német-Ausztriát demokratikus köztársaságnak nyilvánította.

Két nap múlva a Prágában összeülő csehszlovák nemzetgyűlés is hasonlóan foglalt állást.

A németországi, még inkább az ausztriai események nem hagytak kétséget afelől, hogy Magyarországon sem lehet tovább várni. A Nemzeti Tanács a világjelenségekre hivatkozva november 11-én felhívást adott ki, mely bejelentette, hogy az államforma kérdésében „a végleges elhatározást most már halasztgatni nem lehet, az alkotmányozó gyűlés összehívásáig sem”. A vidéki nemzeti tanácsok foglaljanak állást, nyilatkozzanak, „hogy a súlyos elhatározást kívánó közeli napokban a Magyar Nemzeti Tanács maga mögött érezze az egész ország egységes akaratát”.[2]

November 13-án Wlassics Gyula bárónak, a főrendiház elnökének vezetésével magyar zászlósurakból álló küldöttség utazott a királyhoz Ausztriába. Az eckartsaui vadászkastélyban – az uralkodó az osztrák köztársaság proklamálása után ide húzódott vissza – IV. Károly a küldöttség tanácsára újabb, kifejezetten Magyarországra vonatkozó lemondó nyilatkozatot írt alá, mely az Ausztriában megjelent kiáltványhoz hasonló szöveget tartalmazott. A különbözőképpen értelmezhető királyi kézirattal kapcsolatban a minisztertanács november 13-án úgy foglalt állást, hogy arra „a jog és a tényleges állapot szerint szükség nem volt”. A kormány a király elhatározásától függetlenül állapította meg, hogy „Habsburg Károly nem uralkodója az országnak”.[3]

A régi országgyűlés nem kívánatos voltából és az új alkotmányozó gyűlés hiányából eredő nehézségeket azzal hidalták át, hogy a Nemzeti Tanácsot a politikai pártok, a Nemzeti Tanácshoz csatlakozott érdekképviseleti szervek és a vidéki nemzeti tanácsok képviselőiből 500 (egyes adatok szerint végül is 1000–1200) főre egészítették ki, és az ilyen módon, delegálás útján létrehozott, úgynevezett Nagy Nemzeti Tanácsot országgyűlést helyettesítő „törvényes forradalmi szervvé”, nemzetgyűléssé nyilvánították.

A köztársaság ünnepélyes proklamálására november 16-án került sor. A képviselőház és a főrendiház ezen a napon még egy rövid, utolsó ülést tartott. A képviselőház kimondta feloszlását, a főrendiház e döntést tudomásul véve és erre hivatkozva „tanácskozásait berekesztette”. A Nagy Nemzeti Tanács az Országház zsúfolásig megtelt kupolacsarnokában ezt követően jóváhagyta a köztársaság létrejöttét bejelentő határozati javaslatot, amit Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke terjesztett elő, és az ülés jegyzője, Nagy György olvasott fel.

E határozat (1918. évi I. néptörvény) a köztársaság proklamálása mellett kimondta a képviselőház és a főrendiház megszüntetését; az állami főhatalomnak a Károlyi elnöklete alatt álló kormányra való átruházását; utasítást adott azonnali néptörvények alkotására:

  1. az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő választójogról;
  2. a sajtószabadságról;
  3. az esküdtbíráskodásról;
  4. az egyesülési és gyülekezési szabadságról;
  5. a földműves nép földhöz juttatásáról.

Miközben a nemzetgyűlés ülésezett, a parlament előtti térre óriási tömeg, vagy 200 ezer ember vonult fel. Először diákok, polgári egyesületek érkeztek, később vörös lobogók és egyesületi zászlók alatt forradalmi dalokat éneklő munkások Óbudáról, a külső Váci útról, Újpestről, Kőbányáról, Csepelről. A néphatározatot a téren is felolvasták; az öt pontot, a szónokok beszédeit tomboló lelkesedés fogadta.

A november 16-án megszülető köztársaság, bár egyértelmű döntést jelentett az államforma kérdésében, az ideiglenességet bizonyos fokig továbbra is fenntartotta.

Az elnöki tiszt betöltése Károlyi javaslatára függőben maradt, a köztársasági alkotmány alapelveinek kidolgozása a még megválasztandó alkotmányozó nemzetgyűlésre várt.

Az állami főhatalom átruházása a kormány szerepének újabb erősödésével, a Nemzeti Tanács hatáskörének további szűkítésével volt egyértelmű. A köztársaság kikiáltása után a Nemzeti Tanács sokféle funkciójából nem maradt más, mint a tanácskozás és a tanácsadás joga. A vidéki nemzeti tanácsokról a minisztertanács már 15-én úgy határozott, hogy azokat – amennyiben lehetséges – megszünteti.

A november 16-án proklamált köztársaság, melyre a délutáni órákban József főherceg is felesküdött, polgári köztársaság volt. Létrejöttének módja, az elnevezések (népköztársaság, néphatározat, néptörvény, népkormány), az ígéretek radikalizmusa ugyanakkor a tömegek jelenlétére, a helyzet felemás voltára utalt.

Lábjegyzetek

  1. Károly császár lemondott az államügyek intézéséről. Pesti Hírlap, 1918. november 12.
  2. A Nemzeti Tanács a Köztársaság rögtöni kimondása mellett. Pesti Hírlap, 1918. november 12.
  3. Országos Levéltár, Minisztertanácsi jegyzőkönyvek. 1918. november 13.


A győztes forradalom első napjai. A köztársaság kikiáltása.
Kísérlet a tanácsok visszaszorítására, a népi szervek tevékenységének korlátozására Tartalomjegyzék