Magyarország siralma

A Múltunk wikiből

A Magyarország siralma című ének magyarázza meg nagyon világosan e meghökkentő szemlélet értelmét. A 10 gyűjteményben előforduló legnépszerűbb énekek közé tartozik.[jegyzet 1] Végig többes szám első személyben beszél; hivatalosan a közösségi líra alkotásai közé kell besorolni. Ismeretlen szerzője azonban rendkívüli tudatossággal tájékozódik, s nemcsak a külvilág jelenségeit illetően, hanem a saját érzéseiben is. Mert a közösségi mondanivaló tárgyilagossága mögött gyötrő egyéni kínt szólaltat meg: a szabadulást ugyanattól, Istentől kell várnia, aki őt elhagyta. Döbbenten kérdezi: „Miért hagytál minket ilyen igen megromlanunk? Miért távozál, Úristen, ily messze mitőlünk?” A büntetés jogosságát mégsem vitatja. Tudja: „az bálványimádás tőled ezt érdemli”. „De mégis nincs mit tennünk, csak tehozzád kell folyamodnunk.” A gyötrelmes szituációban nem adja meg magát. A büntetéssel nem vitatkozott, de figyelmeztet, hogy rajtunk kívül álló erők, részben maga a Teremtő tett minket esendőkké:

Emlékezzél meg rólunk, hogy mi földből teremtettünk,
Ördög miá bűn alá vettettünk,
Mint az árnyék elmúlik mi gyarló életünk.

Végül visszazökken a konvenciókba, és a megszokott fordulatokkal segítséget kér.

A személyes líra mélységeiben járó ének a Teremtő és a teremtmény konfliktusát is áthidaló hitet fejez ki, mégsem vallásos fogantatású. A jelen gyötrelmeit így írja le:

Azért kell már tisztelnünk pogánokat, gyilkosokat,
Paráznákot, bálványimádókat,
Kiknek el kell viselnünk kemény igájokat.

Elvövéd mitőlünk országunkat, királyunkat,
Földhöz veréd a mi koronánkat,
Színyed elől elvetéd mi áldozatunkat. 

Megszünék sok helyeken szent nevednek dicséreti,
Szép ifjaknak ékes éneklési,
Mert az bálványimádás tőled ezt érdemli.

Utalásai világosak: az ország megromlott ügyében tájékozódik, arra keres megoldást, pontosan meghatározott történelmi pillanatban. A kényszerből tisztelt pogány nyilvánvalóan a török. A gyilkos – költőien: gyilkosok – I. Ferdinánd, aki 1551 decemberében megölette Fráter Györgyöt. Előzőleg, az év tavaszán, Izabella királyné fia nevében lemondott – „elvövéd mitőlünk királyunkat”. Ugyanakkor átadta a Szent Koronát Ferdinánd biztosainak – koronánkat „földhöz veréd”. 1552 tavaszán a királyné a gyermek János Zsigmonddal külföldre távozott, s velük ment Petrovics Péter, aki temesi birtokairól lemondott. Ezért szűnt meg „sok helyeken” Isten nevének dicsérete. Petrovics ugyanis a hitújítás leghatározottabb támogatói közé tartozott; távoztával a reformáció temesi központjai átmenetileg valóban nehéz helyzetbe kerültek.

A 16. század egyik legnépszerűbb, legtöbbször kiadott, tehát leggyakrabban használt gyülekezeti éneke a konkrét mondanivalót tekintve ezek szerint Habsburg- és törökellenes publicisztikai írás, illetve János Zsigmond-párti agitáció. Politikai utalásait ma már kicsit nehézkes kibontani, a kortársak viszont nyilván pontosan értették. Később pedig, amikor közvetlen aktualitását elvesztette – Izabelláék hamarosan visszajöttek, a gyilkosságról folyó pápai vizsgálat pedig felmentéssel végződött –, és csak a török pusztítás panasza maradt élő, talán éppen a homályosság vált előnyére. Mert az allúziók pontos felismerése nélkül is világosan kifejezi: az ország sorsán kíván Isten segítségével változtatni.

Ebben rejlik a magyarázata annak, hogy az énekek és énekeskönyvek, a teológusok sokszor személyeskedésig fajuló vitái ellenére, miért nem tükröznek felekezeti ellentéteket. A többi szövegben nem ennyire egyértelmű, de a legnépszerűbb énekek közül egyikben sem kétséges az összefüggés: nem a hit, a vallás, nem is az egyház sorsán bánkódnak, hanem az ország jelene és jövője feletti aggodalmukat fejezik ki.

A gyülekezeti énekek politikusságának összefüggésében nagyon jellegzetes a zsoltárok nagy aránya a legnépszerűbb gyülekezeti énekek együttesében. Ezek sem valamely felekezet, egyház, hanem egy nép, a zsidó nép fájdalmát vagy a zsidó nép vezérét, Dávidot szólaltatják meg. Gyakori alkalmazásuk jelzi: a 16. századi kortársak hasonlóságot éreznek a maguk sorsa és a sokat szenvedett zsidóké között. Ahogy a Magyarország siralma variánsaként fennmaradt Siralmas ének leírja:[1]

Keserves szívvel Magyarországban mondhatjuk magunkról,
Az nagy siralmat, kit Jeremiás régen írt zsidókról.[jegyzet 2]

A legnépszerűbb énekek elemzéséből tehát a reformáció századában nem az új hit győzelme feletti ujjongás olvasható ki, hanem az ország sorsa feletti aggodalom. A töröktől szenvedett testi gyötrelmekről szóló panaszok szinte teljesen hiányoznak, viszont magas gondolati síkon, rendkívül tudatosan feldolgozzák a pusztulás élményét. A 16. század jellegzetes világ- és történelemszemlélete éppen ezen az élményen alapul. A kortársak nagy hangsúllyal szólnak az ellenség által ránk mért megaláztatásról. Mégis, tulajdonképpen a jelen értékeléséből fakad optimizmusuk is, mert igen határozottan bíznak az ország sorsának jobbra fordultában. A romlást egyetlen ének sem tekinti véglegesnek. Az ideológia síkján a jobb jövő reményét a zsidó és a magyar sors analógiája fejezi ki, valamint az a tanítás, miszerint a pusztulást bűneink miatt Isten haragja hozta ránk.

A történelmi párhuzam értelmét ugyanis senkinek sem kell megmagyarázni. A szövevényes bibliai történeteken valószínűleg már akkor sem igazodott ki senki pontosan, de az egyház tanításain nevelkedő 16. századi kortársak ismerhették a lényeget. A zsidók, vagyis „Izráel”, Isten „választottja”, a Föld minden népe felett kiváltságokat élvez az Ószövetségben. Az Úr csodálatosan megszabadítja minden veszedelemből, ahogyan kivitte az egyiptomi fogságból az „ígéret földjére”, Kánaánba. Próféták által szólt hozzá állandóan, és közölte vele akaratát.

A zsoltárok gyakori használata a templomokban, a zsidók történetére tett állandó utalások az énekekben ugyanezt szuggerálják. De sok szöveg világosan meg is fogalmazza: ahogy Isten Izráelt a magáénak tekintette, úgy vagyunk mi is az övéi. Ahogy a bibliai zsidókat minden bajból megszabadította, úgy fog a mi szenvedéseinknek is véget vetni. Az az ideológiai elem viszont, mely szerint a pusztulás Isten reánk mért büntetése bűneink miatt, a „megtérés” lehetőségének hirdetésével optimista. Eszerint helyzetünk megváltozik, ha az „igaz hitre” térve, az Úr segítségével, tulajdonképpen mi magunk fordítjuk el az országról Isten haragját.

Lábjegyzetek

  1. Régi Magyar Költők Tára 16. század 6. kötet, 87–88.
  2. Régi Magyar Költők Tára 16. század 6. kötet, 85.

Irodalom

A Magyarország siralma az Régi Magyarországi Nyomtatványok, 1473–1600. Kiadta Borsa GedeonHervay FerencHoll Béla, (Budapest, 1971) Incipitmutatójában: Tekints reánk immár nagy Úristen a mennyekből.

  1. A Siralmas ének az Incipitmutatóban: Keserves szívvel Magyarországon mondhatjuk magunkról.


Értékelések az ország helyzetéről
A gyülekezeti énekek tanúsága Tartalomjegyzék A reformáció történelemszemlélete