Magyarországi bányatermékek az európai piacon

A Múltunk wikiből

Magyarország a középkorban az arany és az ezüst, a 15. század második felétől pedig a réz és részben az ezüst kivitele révén töltött be fontos szerepet a nemzetközi kereskedelemben.

E folyamat kezdetén a délnémet kereskedők tőkéjükkel nagymértékben biztosították maguknak a közép-kelet-európai bányatermékek kitermelését és értékesítését. Az egyre nagyobb arányú nemzetközi kereskedelem szomjúhozta a pénzveréshez nélkülözhetetlen nemesfémeket, amelyekkel – az amerikai arany- és ezüstszállítmányokat megelőző korban – Közép- és Közép-Kelet-Európa bányái látták el a kontinenst.[1] Az állandó pénzzavarral küszködő Habsburg uralkodóknak nyújtott államkölcsönökkel a délnémet tőkések előjogokat szereztek maguknak a bányatermékekre, és hitelek nyújtásával a kispénzű, helyi bányavállalkozóktól is egyre nagyobb mértékben vásárolták fel a bányákat és hámorokat. A 15. század második felében a bányaművelésben fellépő technikai nehézségeket, így például a mélyművelésű területek szellőztetését, víztelenítését csak igen költséges technikai berendezésekkel, beruházásokkal lehetett megoldani, amire a helyi kisvállalkozóknak nem volt elég tőkéjük. Így a 16. század közepére a Habsburg-országok összes, világpiaci jelentőségű bányaterméke – arany, ezüst, réz, ólom, ón, higany – számottevő mértékben a délnémet vállalkozók kezébe került.

A délnémet tőkések e tevékenysége alapvetően érintette Magyarország gazdasági életét. Az ország ugyanis eléggé gazdag volt bányakincsekben. A legjelentősebb bányák az egykori szóhasználat szerint alsóságinak nevezett hét Garam menti bányavárosban: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Új-, Béla-, Baka- és Libetbányán, valamint az úgynevezett felső-magyarországi bányákban: a szepességiekben és Szatmár, Máramaros, Bereg vármegyében, továbbá Bihar, Zaránd és Arad vármegyében és Erdélyben voltak. A fémeken kívül jelentős, exportálható mennyiségű sót is bányásztak Máramarosban és Erdélyben.

A 15. század második felében Európa-szerte igen nagy érdeklődés mutatkozott a réz iránt; ez ösztönözte a korszak legvagyonosabb délnémet tőkés családját, a Fuggereket arra, hogy bekapcsolódjanak a tőkehiánnyal és technikai nehézségekkel küszködő besztercebányai réztermelésbe. A már korábban is nagy bányavállalkozásokban részt vevő Thurzókkal való házassági kapcsolatok, mindenekelőtt pedig a Habsburgoknak nyújtott jelentős államkölcsönök révén a Fuggerek kezükbe vehették a besztercebányai réztermelést és -kereskedelmet. A tőkés termelési viszonyok egyetlen más gazdasági ágazatba sem tudtak olyan gyorsan és mélyen behatolni, mint a bányagazdaságba. A Fuggerek Magyarországon is nagy tőkeberuházással (1525-ig 200 ezer, 1536-ig pedig már összesen 368 ezer forint befektetésévei), a kor legmagasabb színvonalú technikájával, intenzív, minőségi munkával és bérmunkások alkalmazásával értek el nagyarányú termelésnövekedést. A besztercebányai rézből nem lehetett drót készítésére is alkalmas sárgarezet előállítani, viszont fegyvergyártásra, ágyúöntésre, pénzverésre, rézeszközök készítésére kiválóan alkalmas volt. Kitermelése, magas ezüsttartalma miatt, különös előnnyel járt. A Fuggerek saját kereskedelmi apparátusuk segítségével, főleg a 15–16. század fordulója körül, részben a Villach melletti Fuggerau rézkohójában dolgozták fel a kivitt nyersfémet, s innen szállították tovább Velencébe. A szállítás másik iránya Zsolnán keresztül Teschenbe, Boroszlóba, Lipcsébe, innen a Fuggerek hohenkircheni rézolvasztójába vezetett; az itt feldolgozott rézzel látták el Majna-Frankfurtot, Kölnt, Nürnberget. Boroszlóból azonban tovább, észak felé is vitték: az Odera-Stettin, illetve még gyakrabban a PoznanTorunGdansk vonalon, s onnan Antwerpenbe, mely az 1570-es évekig a magyarországi réz legnagyobb nemzetközi piaca volt. Itt a réz egyik legfőbb vásárlója a portugál király volt, aki gyarmataira évi 5–6 ezer mázsát szállított. A réz észak felé nemcsak Boroszlón, hanem Krakkón keresztül is eljutott Gdanskba.

A vállalkozás nagy arányait mutatja, hogy 1494 és 1546 között a besztercebányai rézbányákban 74 281 tonna, átlagosan mintegy évi 24 ezer mázsa rezet és 119 024 kg ezüstöt termeltek, 1526 és 1539 között pedig 267 ezer (évi 19 ezer) mázsa rezet vittek ki, és ez utóbbi időszakban tiszta jövedelmük több mint 1 millió magyar forint volt. Miután a Fuggerek – nevükből származik fukar szavunk – 1546-ban visszavonultak a rézbánya-vállalkozástól, más, az udvarnak hitelező délnémet bankárok, vállalkozók kapták meg a rézbányászat és -kereskedés jogát: 1548-ban Matthias Manlich, 1559-ben Ulrich Link és társasága, 1566-ban Melchior Manlich és Philipp Welser. Melchior Manlich és Philipp Welser évi 120 ezer forintot volt köteles a bányák üzemeltetésére fordítani, melyek egyébként az 1560-as években érték el fejlődésük csúcspontját: 1900–2000 munkást foglalkoztattak, 80–90 ezer forint évi bért fizettek ki nekik, és hozzávetőleg 1300 tonna volt az évi termelésük. A rézércből nyert ezüst mennyisége azonban a korábbi időkhöz képest csaknem a tizedrészére esett vissza, s ez a nyereséget csökkentette.

Antwerpen világpiaci szerepének a németalföldi szabadságharc és forradalom vetett véget. Antwerpen kikapcsolódása felvevő piacok közül súlyos hatással volt a magyarországi rézbányászatra is. A svéd–dán háború (1563–1570) is megnehezítette, a felemelt tarifa révén megdrágította a szállítást a Szund-szoroson át. Ugyanekkor más vidékeken felfejlődött a rézbányászat, és túltermelést eredményezett, így eladhatatlan készletek halmozódtak fel. A bányát 1569-től bérlő augsburgi Leonhard Weiss és Wolfgang Paller 1573-ban leállította a bányászok fizetését, amire ők heves sztrájkokkal válaszoltak, majd tömegesen széledtek el más munkára. Bár 1576-ban már ismét nőni kezdett a termelés, sohasem érte el a korábbi szintet, csupán annak felét. Az 1580-as években konszolidálódott a rézkereskedelem; 1579-ben a bécsi Castell és Croy, az udvar immár osztrák kölcsönzői is bekapcsolódtak a rézbányák művelésébe. Vállalkozásukat a tizenöt éves háború rendítette meg, és 1599–1604 között az üzem, története során először, deficitessé vált. Besztercebánya jelentőségét mutatja, hogy rézbányáiból 1494–1626 között összesen mintegy 135 ezer tonna rezet (százharminchárom év átlagában is több mint évi 10 ezer mázsát) termeltek ki, e mennyiség kilenctizedét nyersrézként exportálták; mindez a külföldi rézipar számottevő fejlődésére szolgált.

A Fuggerek azonban nemcsak az ország rézbányászatát és a rézkereskedelmet tartották a kezükben, hanem a Körmöcbányai Kamarát és az aranyfinomítót (cementezőt) is, amely a Thurzóknak az üzletből való kiválása után kizárólagosan a Fuggerek birtokába ment át. Az aranyfinomításról vezetett számadásaikba nem engedtek betekintést, még a Kamarának sem. Az egész Körmöci Kamara termelése (amelyben benne foglaltatik Selmecbánya hozama is) az 1531 és 1548 első fél éve közt eltelt tizenhét és fél év alatt átlagosan évi 155 393 forint értékben 5454,3 kg ezüstöt és 98 600 forint értékben 245,7 kg aranyat tett ki. Mindezek értéke összesen 253 993 forintra rúgott.

Ez a virágzó nemesfémbányászat nemcsak az ország védelme szempontjából volt jelentős – azáltal, hogy a Habsburgoknak nyújtott kölcsönökből hadjáratokat is finanszíroztak –, hanem igen fontos szerepet töltött be az európai gazdasági életben is. A tiroli Schwaz kiemelkedő, évi 13 ezer kg-ot meghaladó ezüsttermelése után a második helyen állt, megelőzve Joachimstal 3500, Freiberg 3 ezer, Kuttenberg 1700 és a szászországi Schneeberg 1900 kg-os ezüsthozamát. Gyökeresen megváltozott a helyzet az amerikai nemesfémbányák felfedezése után.[2] Igaz, Mexikó évi átlagtermelése 1526&ndsh;1544 között még csak 3400 kg körül mozgott, ez a mennyiség azonban rohamosan emelkedett; a perui Potosí ezüstbányáinak a megnyitása után pedig soha nem látott kincsözön érkezett Európába. (2. táblázat).

2. táblázat

Az Európába áramló amerikai ezüst mennyisége 1521 és 1600 között
Mexikó Potosí
1521–1544 3400 -
1545–1560 15 000 183 200
1561–1580 50 200 151 800
1581–1600 74 300 254 300

Az 1540-es évektől kezdve a nemesfém lett a transz-atlanti kereskedelem legfontosabb árucikke: immár bőségesen ki tudták elégíteni az egyre fokozódó nemesfémszükségletet. Egyedül a portugálok hoztak be mind számottevőbb mennyiségű cukrot Brazíliából; a Sevillába érkező hajókaravánok legbecsesebb rakománya az egész 16. század folyamán a nemesfém maradt. A rabszolgamunkával olcsón kibányászott, és az 1558-ban feltalált amalgámozási eljárással, a nyers ércből higany hozzáadásával könnyen kiválasztott amerikai ezüst egyszeriben erősen csökkentette a közép-európai nemesfémbányák szerepét, amelyek fizetett bérmunkásaikkal sokkal drágábban tudtak csak termelni. Alapvetően ez a versenyképtelenség okozta a délnémet tőkések anyagi megrendülését. A konkrét kiváltó ok pedig az volt, hogy a Habsburg uralkodók nem fizették vissza a tőkésektől felvett hatalmas kölcsönöket, ugyanakkor lehetőségeiken túl költekeztek, aminek sorozatos államcsődök, majd bankcsődök lettek a következményei. A közép-kelet-európai bányászat szerepe erősen csökkent, és nagyrészt helyi jelentőségűvé vált.

Irodalom

Magyarország bányatermékeiről az európai piacokon: Makkai László, Az abszolutizmus társadalmi bázisának kialakulása az osztrák Habsburgok országaiban (Történelmi Szemle 1960. 2–3); ugyanő, Die Hauptzüge der Wirtschaftlich-sozialen Entwicklung Ungarns im 15–17. Jahrhundert (Studia Historica 53. Budapest, 1963); J. Vlahovič, Produktion und Handel mit ungarischem Kupfer im 16. Jahrhundert und im ersten Viertel des 17. Jahrhundert (Der Außenhandel Ostmitteleuropas, 1450–1650. Hrsg. I. Bog. KölnWien, 1971); Paulinyi Oszkár, Die Edelmetallproduktion der ungarischen Bergstädte, besonders jene von Schemnitz, in der Mitte des 16. Jahrhundert (Nouvelles Etudes Historiques I).

  1. A nemzetközi kereskedelem kibontakozására és szerepére: Pach Zsigmond Pál, A nemzetközi kereskedelmi útvonalak XV-XVII. századi áthelyeződésének kérdéséhez (Századok 1968); J. Vlahovič, Slovak Copper Boom on World Markets of the 16th and the First quarter of the 17th Centuries (Studia Hístorica Slovaca 1963); Pach Zsigmond Pál, The Role of East-Central Europe in International Trade. 16th and 17th Centuries (Etudes Historiques 1970. 217–264).
  2. Az amerikai nemesfém-behozatalra: F. Mauro, Le XVIe siecle européen. Aspects économiques (Paris, 1966).


Magyarország bekapcsolódása a kora újkori világgazdaságba
Demográfiai feltételek Tartalomjegyzék Az agrárkonjunktúra és az árforradalom kibontakozása Magyarországon