Pozsarevác

A Múltunk wikiből
(Margus szócikkből átirányítva)

szerbül Пожаревац, törökül Pasarofça, németül Passarowitz, régi magyar nevén Passaróc vagy Pozsaróc

város Szerbiában, a branicsevói körzet központja
Wikipédia
Pozsarevác
435
A margusi szerződés, hun diplomáciai siker a keletrómaiakkal szemben.
1692. május 14.
Zrínyi Ilona a pozsareváci török táborban találkozik Thököly Imrével.
1718. június 5.
Pozsarevácon béketárgyalások kezdődnek, angol és holland közvetítéssel, VI. (III.) Károly és III. Ahmed biztosai között.
1718. július 21.
Békekötés Pozsarevácon. A békeszerződés 13. pontja szabályozza a kereskedelmi kapcsolatokat.

Bóna István

A hunok

  • II. Theodosius kormánya tárgyalásokra kényszerült. 435-ben az al-dunai Margus mellett meghatalmazott követük, Plintha tárgyalt a „szkíta” királyokkal. A tárgyalások hun sikerrel végződtek: a keletrómaiak nem köthetnek szövetséget olyan népekkel, akik ellen a hunok hadat viselnek, engedélyezik a határ menti városok piacainak látogatását, kétszeresére (évi 700 fontra) emelik az évi aranyajándékot, végül magas állami váltságdíjat állapítottak meg a hunoktól hazabocsátott foglyokért. E vér nélküli, diplomáciai győzelem arra utal, hogy a margusi szerződés idején a hun főhatalom Bleda kezében összpontosult.
  • Ütött a hunok órája. Megrohanták és elfoglalták a Duna északi partján fekvő egyik római erődöt. A keletrómai kormány tiltakozására váddal válaszoltak: a Duna menti Margus város püspöke átkelt a folyón, s hun fejedelmi sírokat rabolt ki. A hun követek kérték a püspök kiadatását, ezt Konstantinápoly természetesen megtagadta. Az elit csapatok távollétében Bleda hunjai könnyűszerrel átkeltek a Dunán. Elsőnek az átkelőhelyül szolgáló szigettel szemben fekvő Viminacium (Kostolác) városát rohanták meg és rombolták le. A szomszédos Margust maga a püspök árulta el attól való félelmében, hogy a béke kedvéért esetleg mégis kiszolgáltatják.

Az ázsiai nomád háttér, az európai hunok

Ruga orduját Bleda örökölte, míg Attila valahol Erdély délkeleti kiszögellése és az Al-Duna között épített magának ordut – II. Theodosius egyik hozzá igyekvő követsége 441-ben hajón megy Odessosig (Várna), s onnan kel át az Al-Dunán, de már 436-ban a mai Dobrudzsában (az ókori Scythia minor) Carsium (ma Hîrşova) erődjénél adják át a keletrómaiak Attila embereinek a margusi béke értelmében kifejezetten Attilának kiszolgáltatandó két menekült hun herceget, Mamat és Atakamot.

Attila birodalma

Attila központi ordujának fekvésére csak közvetett adataink vannak. A bánáti Duna-szakaszon át volt megközelíthető, a keletrómai követek valahol Margus és Viminacium között keltek át a Dunán.

Benczédi László

A felkelés bukása

A „kuruc király” alakja egyszer került még néhány hétre az ország történetének előterébe: 1690 augusztusában, mintegy 20 ezer főnyi sereg élén, behatolt Erdély területére, Zernyestnél győzelmet aratott a császári seregeken, megérte az engesztelhetetlen vetélytárs, Teleki Mihály halálát, s az országgyűlésen Erdély fejedelmévé választatta magát. A kiszorítására küldött Habsburg-seregek elől azonban már 1690 októberében harc nélkül kihátrált a fejedelemségből, s az 1690-es években immár a Török Birodalom balkáni országaiban és tartományaiban élte tovább fogyó erővel és romló egészséggel a hontalan bujdosó tábori világát. Magánéletének nagy vigasztalására 1692-ben felesége, a császáriak fogságából kiváltott Zrínyi Ilona csatlakozott hozzá pozsareváci szállásán.

Wellmann Imre

Önkéntes bevándorlás

Nem hiányoztak szerbek, azonkívül. bolgárok azok között sem, kik a karlócai, majd a pozsareváci béke adta előnyöket kihasználva, kereskedés céljából előbb időlegesen, majd mindinkább állandó jelleggel török földről költöztek az ország különféle, főképp nagyobb helységeibe, s általában görög néven szerepeltek.

Ember Győző

II. Rákóczi Ferenc sorsa

1718 májusában a nagyvezír megbukott, a török udvarban a békepárt kerekedett felül. Júniusban Pozsarevácon megkezdődtek a béketárgyalások, amelyeken III. Károly megbízottai Rákóczi és társai (Bercsényi Miklós, Forgách Simon és mások) kiadatását kívánták. Ezt ugyan nem tette meg a török, sem ekkor, sem később, de a magyar emigránsok számára a határtól távol, előbb Konstantinápoly környékén, majd 1720-ban a Márvány-tenger partján, Rodostóban jelölt ki tartózkodási helyet, amelyet nem hagyhattak el.

III. Károly első török háborúja

Anglia és vele együtt Hollandia azt ajánlotta III. Károlynak, hogy kössön békét a törökkel. 1718 júliusában Pozsarevácon meg is kötötték a békét. Ennek értelmében a Temesi bánság teljesen felszabadult. Ausztria megkapta Havasalföldének az Olt folyótól nyugatra eső részét, hozzávetőleg az egykori Szörényi bánságot, Szerbia és Bosznia északi részét Belgráddal, körülbelül az egykori Macsói bánságot, Horvátország egy része azonban továbbra is a török birtokában maradt. A békeszerződést követően a két fél kereskedelmi megállapodást is kötött, amelyben egymás alattvalóinak kölcsönösen előnyöket biztosítottak.

A Határőrvidék

A felszabadító háborúkat lezáró karlováci (1699) és pozsareváci (1718) békék értelmében visszaszerzett területek jelentékeny részét hosszú ideig nem csatolták vissza az országhoz, hanem katonai kormányzat alatt tartották, és átmenetileg vagy végleg határőrvidékké szervezték át.

A magyarországi Főhadparancsnokság

A Horvát-szlavón-dalmát Királyságban és a Bánságban már a karlócai, illetve a pozsareváci békekötés után szerveztek katonai parancsnokságokat: Károlyvárosban a horvátországit, Varasdon a vendvidékit, Eszéken a szlavóniait és Temesvárott a bánságit. Ezekből a parancsnokságokból később főhadparancsnokságok lettek.

A Bánság kormányzata

A Bánság katonai parancsnoksága kormányozta Szerbiának azt a területét is, amelyet az 1718. évi pozsareváci békében a Habsburg Birodalomhoz csatoltak, nem hosszú időre, csupán III. Károly második török háborújának a végéig, az 1739-ben megkötött belgrádi békéig.

Heckenast Gusztáv

Az ipar fejlődése a Habsburg-monarchiában

Az osztrák tartományok iparának fejlesztésében az 1720-as és 1730-as években fontos szerephez jutott az 1719-ben Bécsben megalapított Orientalische Compagnie. Ennek a társaságnak a feladata tulajdonképpen az lett volna, hogy a pozsareváci békét követő kereskedelmi szerződés révén uralkodó helyzetet foglaljon el a balkáni és levantei kereskedelemben. Ezért a Törökországgal való kereskedelemre kizárólagos privilégiumot kapott, s hogy ezzel élni is tudjon, ipari vállalkozásokba kezdett. A társaság működéséhez fűzött kereskedelmi reménységek nem teljesültek, ipari vállalkozásaival mégis hozzájárult a Habsburg Birodalom gazdasági fejlődéséhez.

Ember Győző

Görög kereskedők

A bel- és külkereskedelem határán mozogtak az országban már bennlakó, de áruikat külföldön vagy külföldiektől beszerző kereskedők. Legtöbbjük török alattvaló volt, a Helytartótanács irataiban quaestores turci gyűjtőnéven szerepelnek. Legnagyobb jelentőségre közülük a görögök jutottak Magyarországon.

Az uralkodói gazdaságpolitikát érvényesítő Helytartótanács beszivárgásukat nem ellenőrizte, csak a hazai viszonyok közti elhelyezkedésüket szabályozta. Kereskedésük a pozsareváci béke 13. pontjához csatlakozó, Bécsben 1718. júliusában megerősített kereskedelmi szerződésen alapult. E szerint csak törökországi eredetű áruval, nagyban és vásárokon kereskedhettek. Kedvezményük volt, hogy vámot csak egyszer, 8%-ot fizettek.

Az uralkodó 1725. április 5-én kelt rendeletében többszörös visszaélésüket állapította meg, közölte az ellenőrzésükre hozott rendszabályokat, és azok végrehajtását a Helytartótanácsra bízta. Első visszaélésük az volt, hogy törökországi eredetű áruikat házról házra járva is árulták. Azután a Habsburg Birodalomból származó árukat is árultak, amelyek után vámot nem fizettek, ezzel az uralkodói jövedelmet kisebbítették. A királyi rendelet meghagyta, hogy csak olyan árukat árulhassanak az országban, amelyeket a török határ átlépésekor az illetékes hatóság útlevelükbe bevezetett. A birodalomban vásárolhattak árukat, de azok után a 3%-os vámot kötelesek voltak lefizetni, azokat is bevezették útlevelükbe, de csak törökországi területen kereskedhettek velük, oda csak ilyen árukat vihettek.

A Helytartótanács az 1725-i uralkodói rendelet végrehajtásáról gondoskodni nem tudott. Az uralkodó 1732-ben megújította rendelkezéseit, s a Helytartótanács közölte a törvényhatóságokkal az új rendeletet is.

A beérkezett válaszokból az ország minden részében megtelepedett kereskedőréteg képe bontakozott ki. Legújabban bejött részük még mozgásban volt, lassan kezdett a letelepülés felé hajlani. Idegenkedtek a különböző terhektől, ezért szívesen mentek katonai helyekre. A régebben bejöttek már saját üzletükben kereskedtek, házukban laktak, nagyobb helyeken kereskedői társaságokba tömörültek. Voltak, akik már harminc-negyven éve éltek az országban, családjukat azonban nem hozták ki török területről, ezt csak állandóan ígérték. Az összeírásokban mint rendes adózók szerepeltek, a közterheket viselték, még a vámkedvezményekről is lemondtak. Áruikat már nem is külföldről hozták, hanem a még mozgó, külföldre ki-kijáró rétegtől vették át. A megyei jelentések nagy része a lakosság véleményének kipuhatolása után hasznukat hangoztatta: Megkímélték a lakosságot a távol eső városok felkeresésétől, olcsóbban árultak, sok esetben egyedüli árusok voltak, pénzt kölcsönöztek, fuvarlehetőséget nyújtottak, az uradalmaknak is hasznára voltak. Kitiltásuk a keleti áruk megdrágulását vonta maga után. Ezek a jelentések olyan területekről érkeztek, ahol a török kereskedőkre más kereskedők nemlétében okvetlenül szükség volt. A többi vidék egykedvűen vette a tilalom tervét. Egyes helyeken be is zárták a törökök boltjait.

A török kereskedők mindent megtettek helyzetük megtartása érdekében, hűséget esküdtek, megígérték családjuk átszállítását. A Helytartótanács azt javasolta, hogy az engedély megadását a következő feltételekhez kössék: a kereskedők a török állampolgárságról mondjanak le, családjukat hozzák magyar területre, török alattvalókkal minden érintkezést szüntessenek meg, kereskedésükkel török alattvalónak hasznot ne hajtsanak. A Helytartótanács tehát azt akarta megakadályozni, hogy a kereskedésből származó haszon külföldre kerüljön.

Az uralkodó enyhített a Helytartótanáos feltételein; tekintetbe vette, hogy a török kereskedőknek több rétege volt. A török állampolgárságról csak azoknak kellett feltétlenül lemondaniok, akik a kereskedelmi szerződés megkötése után jöttek be, akikről inkább fel lehetett tételezni, hogy meggazdagodva el fogják hagyni az országot; a pozsareváci szerződés ezekre továbbra is érvényben maradt.

A Habsburg Birodalom kísérlete a tengeri kereskedelembe való bekapcsolódásra

Nem járt több eredménnyel az a vállalkozás sem, amely a közel-keleti, a levantei kereskedelembe való bekapcsolódást célozta. Erre Károly első török háborúja után nyílt lehetőség, az 1718-i pozsareváci békével egy időben kötött osztrák–török kereskedelmi egyezmény alapján, amely 3%-os vám lefizetése ellenében a török területeken szabad kereskedést és védelmet biztosított a császár alattvalóinak.

Vörös Károly

A társadalmi fejlődés fő vonalai

Bár az ország egy része ekkor még a török félhold uralma alatt állt, fenyegetése már megszűnt (aminthogy 1718-ra a pozsareváci békét követően ki is vonult Magyarországról), és a kuruc hadsereg végsőkig kitartó tisztjei és katonái is a hadakozással végsőkig betelten indultak el Majtényból hazafelé vezető útjukon.

Irodalom

A pozsareváci békekötés alkalmával kereskedelmi szerződésben is megállapodtak, amely kedvező feltételeket biztosított a török területen lakó különböző nemzetiségű, összefoglalóan görögnek nevezett kereskedőknek, akik behozatal és kivitel határán mozogtak, sokan át is települtek Magyarországra.