Marosvásárhely

A Múltunk wikiből

régen Székelyvásárhely, románul Târgu Mureş, németül Neumarkt, latinul Novum Forum Siculorum

municípium Romániában, Maros megyében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Marosvásárhely címere
1535
február Az erdélyi rendek gyűlése Székelyvásárhelyt. (Kimondja a jobbággyá tett közszékelyek szabadságát.)
1542
január 26. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Elismeri János Zsigmond helytartóját, Fráter Györgyöt.)
június 11. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Az erdélyi püspöki birtokokat Izabellának adja át.)
1549
október 29. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Elrendeli a kolozsvári mértékek általános használatát.)
1551
december 31. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen. (Hűségnyilatkozatot tesz I. Ferdinándnak.)
1555
december 23. Erdélyi országgyűlés Székelyvásárhelyen. (Felszólítja I. Ferdinándot: vagy segítsen megvédeni a török ellen Erdélyt, vagy engedje, hogy maga döntsön sorsáról.)
1571
január 6. Erdélyi országgyűlés Vásárhelyen. (Kézműves szakmákra vonatkozó árszabásokat ad ki.)
1605
május 8. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen, majd Kelementelkén. (Az I. Rudolf mellett kitartó szászok ellen katonai intézkedéseket hoz.)
1638
május 23. Vallatások kezdődnek a szombatosok ellen Kolozsvárott és Marosvásárhelyen.
1658
szeptember 5. Gyulafehérvárt tatár hadak feldúlják; majd Nagyenyedet, Tordát, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet s Bihar vármegye egy részét is. (Szeptember 20-án a nagyvezír parancsára távoznak Erdélyből.)
november 6. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen. (A két fejedelem hívei között heves ellentétek pattannak ki.)
1659
szeptember 24. Erdélyi országgyűlés II. Rákóczi György hívására Marosvásárhelyen. (Visszahívja a fejedelmi székbe Rákóczit.)
1661
augusztus 29. Ali pasa hódolatra marosvásárhelyi táborába rendeli a szászok képviselőit. (Szeptember 21-én jelennek meg.)
szeptember 14. Erdélyi országgyűlés Ali pasa parancsára Marosvásárhelyen. (Apafi Mihályt fejedelemmé választják. Uralkodik 1690-ig.)
1707. április 5–21.
Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen. Beiktatják fejedelmi székébe II. Rákóczi Ferencet.
1832. december 9.
Megalakul a marosvásárhelyi kaszinó.
1848. március 24.
A marosvásárhelyi magyar és román jurátusok közös felirata.
1849. január 13.
A császáriak elfoglalják Szolnokot.
Bem bevonul Marosvásárhelyre.
1854. március 10.
Török János kollégiumi tanár és társainak kivégzése Marosvásárhelyt.
1871. november 20.
A Monarchia szláv politikai vezetőinek bécsi értekezlete.
A GyulafehérvárMarosvásárhely vasútvonal megnyitása.
1910. május 30.—június vége
Vidéki nyomdászok sztrájkja: Arad, Sopron, Nagybecskerek, Marosvásárhely, Újvidék.

Tartalomjegyzék

Györffy György

A vezérek szállásrendje és a törzsek

A legtöbb ilyen kísérlet abból indul ki, hogy a törzsnévvel nevezett faluban az illető törzsbeliek laktak, s ezeket csak akkor nevezhették törzsnévvel, ha a környező lakosság idegen törzsbeli volt. A Székelyföld közepén, ahol mindenki székely, nem neveztek egy falut Székelynek, mert az nem jelentett megkülönböztetést, (csak a központjukat az idegenek Székelyvásárhelynek, ez Marosvásárhely régi neve), Szabolcsban vagy Tolnában viszont a környezet falujukat Székelynek mondta.

Sinkovics István

Fráter György meggyilkoltatása

  • Ő maga 1551. december 21-re hívta össze az erdélyi rendeket Marosvásárhelyre, hogy a magyar országgyűlésre követeket válasszanak, akikkel maga is megjelenik majd Pozsonyban.
  • Fráter György Marosvásárhelyre menet alvinci kastélyában szállt meg, s vendégül látta Castaldót és kíséretét. Miután fegyvereseit elengedte, és szolgáit előreküldte Marosvásárhelyre, a kastélyt észrevétlenül spanyol zsoldosok szállották meg. December 17 -én hajnalban Marcantonio Ferrari titkár a királyhoz írt levéllel kopogott be a reggeli imáját végző Baráthoz. A levél olvasása közben a titkár tőre ejtette rajta az első sebet, amelyet a berontó Pallavicini és társai még több mint félszázzal tetéztek. Castaldo összeszedte a bíboros kincseit és leveleit, majd elvonult a megerősített Szászsebesre. A meggyilkolt Barát hetven napig temetetlenül maradt a kifosztott kastélyban. A Marosvásárhelyt tíz nappal később összeült rendek egykedvűen vették tudomásul a történteket, és a felelősséget Castaldóra hárították.

Fejedelmi hatalom, országgyűlés, kormányzat

Évenként rendszerint két országgyűlést tartottak; volt azonban olyan év is, amikor csak egyszer hívták össze, de előfordult, hogy háromszor, sőt négyszer is. A tanácskozás helye még nem állandósult, leggyakrabban Tordán, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Gyulafehérváron gyűltek össze, de még közel tíz más helyen is üléseztek.

Péter Katalin

A hazai protestantizmus sajátos képe

Az oksági összefüggés tétele 1559-ben, a marosvásárhelyi zsinaton jelenik meg. Valószínűleg Melius Juhász Péter debreceni prédikátor és későbbi püspök fogalmazta a szöveget, amely szerint a „hívek jótéteteményei” Krisztus testéből „származnak ránk”.[1]

R. Várkonyi Ágnes

Várad veszte

A marosvásárhelyi országgyűlésen (1659. szeptember) Rákóczi ismét egész Erdély urának mondhatta magát. Innen Kemény János, Mikes Mihály és Kapy György vitték „Erdélyországnak és Magyarországhoz kapcsolt részének három nemzetből álló rendei” 1659. október 9-én kelt előterjesztését Wesselényi nádornak. Inkább kívánnak meghalni, mint török szolgaságban élni; kérik a nádort „nagy szeretettel és bizalommal, szeme előtt viselvén, hogy mi is Nagyságtok vére, csontja, nemzeti, magyarok vagyunk”, érje el, hogy a császár „mint az kereszténységnek legkiváltképpen való feje magát a Fényes Portán” Erdélyért közbevesse, hogy „az szomszéd hazának meggyulladása küllyebb ne terjedjen”.[2]

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre. Erdélyben császári őrséget helyeztek el Kővár, Székelyhíd, Fogaras, Görgény, Déva váraiban és Szamosújvárott. Kemény mielőbbi ütközetet sürgetett, Montecuccoli viszont zsebében a Haditanács titkos utasításával egyre halogatta a döntést. Eszerint, ha a török betartja ígéretét, és Erdély magyar fejedelmet választ, nem vonhat fegyvert. Közben a serege pusztult, mert éhínség és járvány tizedelte már, Ali pasa pedig lázasan keresett Erdélynek új fejedelmet. Montecuccoli végre megkapta a hírt, hogy a török állta szavát, s szeptember 14-én, Marosvásárhelyre tűzzel-vassal, fenyegetéssel egybeterelt országgyűlésen fejedelemmé választatta a tatár rabságból nemrég szabadult Apafi Mihályt; a császári parancsot tehát engedelmes titoktartással végrehajtja.

Polgárok régi és új küzdőtereken

A székely városok, különösen Marosvásárhely, Csíkszereda és Udvarhely, a maguk keretei között fejlődnek, de számottevő polgári réteg nem tud kialakulni.

Makkai László

Nemzet és haza

Az a felfogás, amely Balassi szavaival a „keresztyénség paizsát viselő” Magyarországot vallja eszményképének, még töretlenül él a 17. század első évében befejezett reprezentatív történeti alkotásban, Baranyai Decsi János Commentarii című, kéziratban és töredékesen fennmaradt művében. A külföldi protestáns főiskolákon tanult, majd Marosvásárhelyen tanárkodó szerző színvonalas humanista stílusban, de keresztény történetfilozófiával egy új közép-kelet-európai politikai rendezés előfeltételeként örökíti meg Báthori Zsigmond török elleni győzelmeit.

R. Várkonyi Ágnes

Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

Rákóczi így 1707 tavaszára újabb országgyűlést hívott össze Marosvásárhelyre. Előkészítésére Vay Ádámot küldte, ő maga pedig diplomáciai tárgyalások miatt késve, március közepén indult a fejedelemségbe. Anarchikus viszonyok fogadták. Tapasztalatait így foglalta össze: „mód nélkül is felháborítá elmémet ezen országban addig mind nevekedett zűrzavar, és az hatalmasok kegyetlen uralkodása, saeczoltatása (!); úgy is látom, hogy csak azért fogtanak némelyek fegyvert, hogy magok azt el nem követhetnék a német idejében, az mit az német, és nem azért, hogy köz légyen a szabadság”.[3]

1707. április 8-án, a fejedelmi beiktatás után a református vártemplomban megnyíló marosvásárhelyi országgyűlésen a rendek követelték a fegyvert fogott jobbágyok hazabocsátását,a katonaság megfegyelmezését, a károk megtérítését, valamint szabad és biztonságos kereskedelmet, jó pénzt, egységes mértékrendszert. A Ráday Pál által megfogalmazott fejedelmi előterjesztés azonban reformokat ajánlott: szükséges a szabad kereskedelem, az országos jövedelmek megnövelése, az állandó hadsereg megszervezése.

Az udvari hadakkal övezett Rákóczinak és híveinek nagyrészt sikerült keresztülvinnie akaratát, bár a hadsereg nagy része Szeben ostromával volt elfoglalva. Az országgyűlés kimondta, hogy Erdély elszakad a Habsburg-háztól, és uralkodójának II. Rákóczi Ferenc fejedelmet tekinti. Rákóczi teljhatalmat kapott az ország külügyeinek intézésében, egyedül ő rendelkezik az ország hadseregével, javaival és jövedelmeivel. Az országgyűlés törvénybe iktatta a konföderációt a magyar rendekkel. Vay Ádám az Erdélyi Tanács tagja, Ráday a fejedelemség kancellárja lett. A fejedelem felülvizsgáltatta a számadásokat, a kereskedelmi forgalmat ösztönző határozatokat hozott, és elrendelte a kolozsvári pénzverő ház újjászervezését.

Megerősítette az ekkor Erdélyhez tartozó Debrecen szabad királyi városi kiváltságát, s adómentességet adott több városnak. Intézkedett a közterhek arányos elosztásáról, és különös gonddal foglalkozott a katonaság helyzetével. Visszautasította a jobbágykatonákat az Approbatae Constitutiones alapján visszakövetelő s a fegyverviselők tehermentességét megszüntetni kívánó nemesi követeléseket. Marosvásárhelyen Esze Tamás ezereskapitányt brigadérossá és három gyalogezred parancsnokává nevezte ki. Az országgyűlés 15. törvénycikke elvben alapul szolgált az állandó hadsereg megszervezésének. Tervbe vette az erdélyi katolikus püspökség visszaállítását is, de egyházszervezeti nehézségek miatt ezt nem tudta keresztülvinni.

Az országgyűlés után Rákóczi Brassó alá készült, amikor Magyarországról híre jött, hogy a vármegyék összeesküvést szőnek a magyar konföderáció ellen.

Polgárság és értelmiség

A két leggazdagabb és legnépesebb erdélyi város, Brassó és Szeben soha nem került Rákóczi kezébe, Kolozsvár, Gyulafehérvár, Marosvásárhely, Medgyes pedig csak ideig-óráig, szinte töredék időre jutott hatalmába.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A protestánsok kollégiumhálózatát megbontotta ugyan az ellenreformáció, de változatlanul nagy a sárospataki, a debreceni, eperjesi, kolozsvári, nagyenyedi kollégiumok kisugárzó ereje. Tanáraik a protestáns államok egyetemein szereztek képzettséget. Tanulóik az ország minden társadalmi rétegéből jöttek. Intézményrendszerük a diákok önkormányzatán alapult. A diákok, tanárok és alapítók közössége „társaságot” alkotott, a társaság törvényeinek a kollégiumok minden tagja alávetette magát. Jellemző például a marosvásárhelyi kollégium törvényeire, hogy a tanulmányait elhanyagoló diákot – tekintet nékül arra, hogy nemesi vagy jobbágyszármazású-e – pénzbírságnak vetették alá. Az iskola tagjai felvételük idején esküt tettek. Az 1680-as években különösen Bártfán, Selmecen, Losoncon, Lőcsén, Nagybányán, Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott működtek kiváló tanárok vezetésével híres gimnáziumok. Figyelemre méltóak a mezővárosok iskolái. A protestáns gimnáziumok és főiskolák oktatási rendje és tananyaga megfelelő alapvetésül szolgált az egyetemi tanulmányokhoz. A protestánsoknak azonban nem volt egyetemük. Néhány kivételtől eltekintve a protestáns köznemesi, polgári és jobbágyszármazású fiatalok külföldön fejezték be tanulmányaikat. A század közepétől kezdve a német egyetemek közül Wittenberg, Halle, Lipcse látott egyre több magyar diákot, de emelkedett a száma az angliai, svájci egyetemeket és főleg az Egyesült Németalföld Köztársaság híres akadémiáit látogató magyar diákoknak is.

Magyarország egyetlen egyeteme, a nagyszombati, a jezsuiták kezében még nem épült ki teljesen, a filozófiai és teológiai fakultás mellett később, 1667-ben nyitott jogi fakultás még alig működött, első nyilvános vitáját csak 1691-ben tartja majd meg. A katolikusok és főleg a jezsuiták az 1670–1680-as években nem az egyetem kiépítését, hanem a középfokú oktatás kifejlesztését szorgalmazták elsősorban A jezsuiták széles körű kollégiumi hálózatukat a nemesi ifjak nevelésére igyekeztek kiépíteni.

A katolikusok ugyancsak a haza határain kívül részesülhettek egyetemi színvonalú természettudományos vagy orvosi képzésben. A katolikus ifjúság, ha a nagyszombati egyetemmel nem érte be, Bécsben, Grácban vagy Rómában folytathatta tanulmányait. Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult. Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be. Erdélyben Apor István még régi módon, a fejedelmi udvarban nevelkedett. Magyarországon már valamennyi katolikus főúr új nevelésben részesült, Bercsényi Miklós, bár katonai pályára készült, elvégezte a nagyszombati egyetemet. A magyar mágnásfiak tanulmányaikat nagyobb európai utazással zárták. Nagy gondot fordított a katolikus egyház a lánynevelést ellátó női szerzetek betelepítésére. A Kisdy Benedek alapította kassai kollégiumot és papneveldét 1687-ben emelték főiskolai szintre.

Az egyházi rendbe lépők a bécsi Pazmaneumban, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricumban szerezték meg a legmagasabb egyházi méltóságra előkészítő képzettséget.

A királyságban és Erdélyben az egyetemi végzettségű réteg száma más országokéhoz viszonyítva kicsiny, a hazai lélekszámbecsléseket és a páratlanul zaklatott időket tekintve viszont figyelemre méltó. Az isko larendszer egyetemet nélkülöző hiányosságából előny is származott: OxfordUtrechtBaselRóma vonalával körülkerítve, Európa csaknem minden szellemi központjából hoztak haza tudást. A társadalom egyes rétegeiben a tanultságnak nagy volt a becsülete. Nemesek, főurak, polgárok rendkívül sok alapítványt tettek szegény és tehetséges ifjak hazai vagy külországbeli iskoláztatására. Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

A királyságbeli és erdélyi könyvnyomtató műhelyekből – a külföldi nyomdákban megjelent magyar nyelvű könyvekkel együtt – az 1650–1680-as évek között évtizedenként átlagban körülbelül 500 könyv került ki. A változásra jellemző, hogy 1690–1700 között összesen 738, 1700–1711 között összesen 833 könyv jelent meg. 1681 és 1690 között összesen 11 nyomdában adtak ki könyvet. Bártfán és Lőcsén polgári vállalkozócsaládok keze alatt működött nyomda: Brewer János és Klösz Jakab lőcsei nyomdász Hollandiában szerzett szakmai gyakorlattal vezette műhelyét. Szeben, Debrecen, Brassó városi nyomdát tartott fenn. Debrecen városi nyomdájának vezetését 1676 óta Rosnyai János, képzett sárospataki tipográfus vette át. A kassai nyomda a jezsuitáké. Buda visszafoglalása idején sem Erdélyben, sem a királyságban nincs a korabeli értelemben vett központi, országos nyomda. A 17. század utolsó harmadára a legmagasabb egyházi és állami támogatást élvező, jezsuita vezetés alatt álló nagyszombati nyomda nyert országos feladatkört. A nagyszombati egyetem birtokába került nyomda papírkészletét korábban a gróf Pálffy család bazini malmából biztosította, a század végére szerzett saját papírmalmokat. Elöljáró alá rendelt factora nyomdászok, inasok, formametszők, példametszők seregével dolgozott. Több magyar és bécsi rézmetszőt, fametszőt, könyvkötőt dolgoztatott. Az egyetem épületével együtt a nyomda épületét is kibővítették. 1680-tól felújították betűanyagát, cirill betűkkel is felszerelték, és Bécsben bizományos könyvkereskedőt tartottak. Az „Akadémiai Nyomda”, a Typis Academicis impresszumot használó nagyszombati nyomda a török kiűzése idején a – a kor fogalmai szerint – már korszerű üzem, officina volt. Kiadványai az akkori legjobb európai színvonalon készültek.

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse. Kolozsvárott kiváló tipográfus működött: Veresegyházi Szentgel Mihály, Hollandiából hozott betűkkel, javarészt magyar könyveket nyomtatott, tizenhat év alatt száznál többet. Korszerű nyomdaofficínát azonban csak 1689 után próbált Tótfalusi Kis Miklós nagy tehetséggel és néhány karteziánus támogatásával létesíteni. Vállalkozása korszerűségben a nagyszombatin is túltesz majd. A nagyenyedi kollégium egykori neveltje 1680-ban ment ki Hollandiába, és kitanulva a betűmetszés és a könyvnyomtatás mesterségét, 1686-ban amszterdami nyomdájában kiadta a Zsoltárokat 4200 példányban. Könyveinek szedése, nyomása, kötése Európa legjobb nyomdáiéval vetekedett. Az első magyar nyomdász, aki angol, toscanai, grúziai megrendelésekre dolgozott.

A kiadványok példányszámáról kevés ismeretünk van: a Bibliát 3–4 ezer példányban nyomták, ezenkívül a kalendáriumok láttak napvilágot nagyobb, valószínűleg többezres példányszámban. Különben általában nagyon kis, ötven és néhány száz közötti példányban jelentek meg a könyvek. A könyv előállítása drága, a nyomtatás üzleti vállalkozás.

Feltűnik az új olvasóközönség, növekszik a nőknek ajánlott magyar könyvek száma, és a tömegvásárlásra szánt, ponyván terjesztett egylapos nyomtatványok, képkiadványok is szaporodnak.

Mátyás király világhírű Corvinájának néhány darabját 1686. szeptember 3-án – a kifosztott török főiskolai könyvtár töredékeivel együtt – Marsiglí mérnökezredes szedte össze a katonáknak szabad prédára engedett Budavárban, és Bécsbe küldte.

A Mohácsnál összeomlott magyar állam könyvkincsének mararadékát Pozsony, Nagyszombat, Győr egyházi intézményei, kolostorok, apátságok, zárdák, káptalanok kódexekben és ősnyomtatványokban gazdag tékái mentették át.

A könyvkultúrában döntő változást hozó reformáció emlékét a különböző kollégiumi könyvtárak őrizték, ezek meglehetősen zilált állapotban érték meg a 17. század végét. Tolna 16. századi mezővárosi könyvtárát a visszafoglaló háborúk söpörték el. Sopron evangélikus gimnáziumának 16. századi humanista irodalomban is gazdag könyvtára az 1672–1674. évek megpróbáltatásai következtében széthullott, de 1682-ben az újra megnyíló gimnázium új könyvtárat létesített. Az ellenreformáció térnyerése ellenére a sárospataki, eperjesi főiskola töredékesen, Beszterce gimnáziuma viszonylag épen mentette át könyvtárát. Debrecen az 1550-es években a középkori ferences téka gyűjteményéből alakított kollégiumi könyvtárát másfél ezret meghaladó jelentős gyűjteménnyé növelve vitte át az új századba.

A nagy jövő előtt álló nagyszombati egyetemi könyvtár – a török kiűzése idején közel 10 ezer kötetével – az ország legjelentősebb könyvtára volt. A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette. Az ellenreformáció templom- és iskolafoglalásaival a protestáns könyveket a rohamosan gyarapodó rendi és kollégiumi könyvtárak állományához csapták. Így Pozsony evangélikus líceumának könyvtára 1672-ben a jezsuiták birtokába került, s noha a gimnázium 1681-ben újra megnyitotta kapuit, könyveit továbbra is a jezsuita kollégium igen jelentős könyvtárában őrizték. Emellett a pozsonyi jezsuita rezidencia külön könyvtárral, a jezsuita gyógyszertár orvosi és gyógyászati szakkönyvgyűjteménnyel indult az új századba. Sopron, Sárospatak, Kassa jezsuita kollégiumi könyvtárai részben ugyancsak a református és evangélikus gimnáziumok és főiskolák könyveivel növelték meg a századfordulón már tetemes könyvállományukat. Az erdélyi és hódoltsági városok és mezővárosok különböző felekezetű egyházi és iskolai könyvtárai sértetlenül élték meg az új századot, miként Besztercén, Nagybányán, Gyöngyösön. Győrött a jezsuita kollégiumi könyvtár mellett Széchényi György alapítványából szervezték meg a papnevelde, az első intézményes egyházmegyei könyvtár alapját.

A magán könyvgyűjtemények nemcsak a műveltség színvonalát, az olvasási kultúra körszerű igényeit is mutatják. A Zrínyi-, Nádasdy-, Batthyány-, Thököly-, Révay-, Bercsényi-, Károlyi-, Rákóczi-, Forgách- könyvtárak, azzal együtt, hogy a főúri rezidenciáknak már szerves tartozéka volt a könyvtár, jól jellemzik a főúri osztály műveltségi eszményeit. Ezek a könyvtárak az 1670-es, 1680-as évek pusztításait csak részben vészelték át. Zrínyi Miklós könyvtárának 1662-ben katalógusba vett anyagát fia, Ádám építette tovább, majd feleségének családja őrizte meg.

A főúri könyvtárak összetétele két tendenciát tükröz: az egyik az értékőrzés, a másik a gyakorlati szükségletek kielégítése. Rákóczi, Forgách, Bercsényi könyvtára egyaránt szolgálták a korszerű politikai és gazdasági tájékozódást. Batthyány Ádám nagy gonddal és több generáción át épített könyvtára egyebek közt különleges térképgyűjteménnyel tűnik ki. Relatiók, Neue Zeitungok, Mercrurii Gallo-Belgici tételei Rákóczi, Bercsényi könyvtárjegyzékeiben a friss újságanyag beáramlását bizonyítják.

Köznemesi könyvtárakról kevés ismeretünk van. Keczer Sándor két láda könyvről végrendelkezett. A fiatal Ráday könyvtárát olvasmányaiból, Radvánszkyét az írásaiba beszűrődő olvasáskultúra nyomaiból, Szirmay Andrásét, Hellenbachét katalógusából tudjuk egyelőre rekonstruálni. Szirmay Miklós könyvgyűjtő szenvedélyéről fia végrendelete árulkodik: a könyveket tartsák együtt.

Az egyik legszámottevőbb, több mint 400 kötetes polgári könyvtár a Caraffa vérpadján elvérzett tehetős eperjesi polgár, Zimmermann Zsigmond műveltségét dicséri. A két soproni polgár, Posch György városbíró és Faut Márk vicenótárius könyveiről készült lajstromok – Keiffel János eperjesi, Váradi Ötvös Péter nagybányai polgár könyveivel együtt – a magyarországi városi polgárság könyvkultúrájáról tájékoztatnak. Jelentős, de kevés kivétellel inkább színvonalában, mint számszerűségében értékes könyvanyag gyűlt fel a korabeli értelmiségiek, papok, tanárok, orvosok kezén. E tekintetben a legjelentősebb gyűjtemény Magyarországon majd Bél Mátyás könyvtára lesz.

Bercsényi ungvári várában Csáky Krisztina magyar nyelvű könyvtára a világi és polgári igényű könyvkultúra kialakulásában nagy jövő előtt álló női könyvtár egyik első fecskéje. Bornemissza Anna radnóti könyvtára valamivel gazdagabb, de hasonló összetételű.

Erdélyben Bethlen Gábor kísérlete után Apafi Mihály ugyancsak hiába próbálta megszerezni a Budán maradt Corvina-darabokat. A Báthori István alapította egyetem könyvtárának pusztulása talán a legnagyobb kulturális vesztesége a kornak. Apafi fejedelem 160 könyvének összetétele az országkormányzást szolgáló szakkönyvtárra jellemző. Középkori állományát Erdélyben egyedül a csíksomnlyói ferences téka tudta átmenteni. Az egyházi és iskolai intézményi keretek között megmaradt könyvtárak azonban itt egységesebbek voltak, és jobban megőrizték világi és polgárias jellegüket, mint Magyarországon. A nagyenyedi, kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi református, a kolozsvári unitárius kollégium és a szász nemzet szebeni és brassói gimnáziumának könyvtárai szervesen gyarapított, tűz- és hadjárás pusztításaival dacoló gyűjteményekként érték meg Erdély történetének új korszakát.

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

Az Erdélyi Fejedelemség hagyományaiban mélyen gyökeredző karteziánus művelődéspolitikai elveknek a királyságban is kialakultak a bázisai. A protestánsok iskolahálózatát ugyan szétzilálta a Habsburg-művelődéspolitika szolgálatába állított ellenreformáció: 1687-ben a sárospataki kollégium kényszerült – mint már volt róla szó – ismét „bujdosásba”, Göncre, majd részben Marosvásárhelyre, részben Kassára, 1689-ben a kolozsvári unitárius kollégiumot alakították át gabonaraktárrá.

Tudományok

A holland és angol egyetemeken tanult Kaposi Sámuel, 1689 óta marosvásárhelyi kollégium tanára, több matematikai és fizikai munkát hagyott kéziratban.

Ember Győző

Az erdélyi igazságszolgáltatás

Az erdélyi királyi tábla (tabula regia in Transylvania judiciaria) a nemzeti fejedelmek fejedelmi táblájának volt az örököse. Ez az országos törvényszék nem szűnt meg, amikor a Habsburgok kerültek Erdély trónjára, hosszú ideig azonban rendszertelenül működött, évek is elteltek anélkül, hogy ülésezett volna. Reformjára csak 1737-ben került sor, ekkor lett oktavális bíróságból a törvénykezési szünetek kivételével folyamatosan ítélkező törvényszék. Székhelye ekkor Nagyszeben lett, majd többször változtatta helyét, míg végül 1790-ben Marosvásárhelyre került.

Vörös Károly

Értelmiség

1765-ben Erdély csupán négy református kézen levő nagy múltú kollégiumában (Nagyenyed, Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely) összesen 2622 diák tanult; az egyes iskolai fokozatok közötti arányokat a létszámra második helyen álló vásárhelyi kollégium adatai érzékeltetik: itt 95 a főiskolás, aki a papi pályára kap kiképzést (létszámuk 1744-ben 112 volt, s az ellátásukhoz szükséges liszt előteremtése is már gondokat okozott), és 678 a közép- és alsófokon tanuló diák.

Polgárság

Az 1750. évi adóreform során a városokat jelentőségük és forgalmuk szerint három csoportba osztották: az elsőbe Szeben és Brassó, a másodikba Medgyes, Kolozsvár, Segesvár, Beszterce, Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár, Fogaras, Szamosújvár és Zalatna tartozott, a harmadikba a többi tíz várost sorolták. E beosztásban a polgárosodásnak – nem meglepően – a szász városokhoz kötött volta nyilvánult meg, amely erejével a harmadik sorba szorította le a déli Székelyföld központjait; ám vonzásuktól távolabb Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda esetében a vármegyék és az északi Székelyföld gazdasága képes volt erős vonzású városok kialakítására, egyfajta sajátos, jórészt magyar vagy magyarosodó német (nem szász!) kispolgári réteggel, hivatalnoki és tanügyi értelmiséggel, nyitottabban a polgári fejlődés irányában a feudális-nemzeti privilégiumaiba zárkózó szászságnál.

Kosáry Domokos

A protestáns iskolák

A református oktatásügy szervezetét úgy tudjuk jól megérteni, ha fentről indulunk ki, a nagy centrumokból, a nagy kollégiumokból. Ilyen volt a két legfontosabb: Debrecen és Sárospatak, valamint három valamivel szerényebb méretű Erdélyben: Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyenyed. A nagy kollégiumok teljes gimnáziummal és azon túlmenően filozófiát és teológiát tanító felső tagozattal is rendelkeztek.

Képzőművészet

Erdélyben Kolozsvár lett az új építészeti törekvések első, jelentős központja. A század közepén kezdett azután melléje felzárkózni Marosvásárhely, amelynek piacterén 1759-1772 közt építették a Tholdalagiak a francia származású Luidor János tervei szerint Erdélynek talán legszebb rokokó városi palotáját.

Cenzúra, nyomdák, könyvkiadás

Kisebb protestáns nyomdák működtek Nagyenyeden, majd Marosvásárhelyen.

Benda Kálmán

A nemesi felvilágosodás reformelképzelései

Egyik legjellemzőbb megtestesítője ennek a típusnak a művelt erdélyi főnemes, Teleki Sámuel gróf (a később a köz számára is megnyitott híres könyvtár, a marosvásárhelyi Téka megalapítója), ez időben az egyesített magyar és erdélyi kancellária vicekancellárja, aki közvetlenül a József halála utáni hetekben írásban is benyújtotta kormányzati elképzeléseit.

A felülről szervezett polgári és paraszti megmozdulások

Az igazi ijedtséget egy hónappal ezután A parasztok dekrétuma című röpirat váltotta ki azzal, hogy országosan mozgósítani kívánta az elnyomottakat. A röpirat a parasztok nevében kinyilvánította, hogy József rendelkezéseiből „csak egy hajszálnyit is eltörölni nem engedünk, mert mind szentek, igazságosak és hasznosak valának, mint ha az Isten mondotta volna azokat néki”, s harci riadót fújt: „Rajta hát, egész parasztság, emeld fel botodat, vasvilládat, baltádat a kegyetlen, ingyenélő, húzó-vonó, országpusztító, királyt lopó urak ellen.” Félelemre nincs ok: a király nem bántja a parasztokat, a katonaság pedig a jobbágyság fiaiból toborzódott.”

A dekrétum Zemplénben bukkant fel először, majd hamarosan Abaújban, Borsodban és Szabolcsban is megjelent. Alig néhány hét alatt befutotta az egész keleti országrészt, júniusban már Szepesben, Sárosban és Zarándban kerültek elő példányai, s ugyanakkor bejutott Erdélybe is. A Marosvásárhely melletti Maroskeresztúron a román pap olvasta fel a nép előtt.

Gergely András

A reformellenzék formálódása

A következő, még ugyancsak társadalmi s nem politikai szerveződési forma a kaszinó. Ezek Pest (1827) példáját követve sorra alakultak vidéki városainkban: Kaposvárott (1828), Sátoraljaújhelyen (1831), ahol Balásházy János volt az alapító, jegyzője pedig a fiatal Kossuth, Kecskeméten, Egerben, Marosvásárhelyt (1832); s ezután sorra minden nagyobb városban.

Arató Endre

A nem magyar népek politikai mozgalmai Erdélyben

A 18. század végétől a magyar lakosságú Kolozsvárott székelt a gubernium, a székelység központjában, Marosvásárhelyen a királyi tábla, a szász Nagyszebenben pedig a kincstárnokság (Thesaurariatus) és a főhadparancsnokság.

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

Ilyen központ volt a Rádayak péceli gyűjteménye (mely ugyan Ráday Gedeon gróf 1792-ben bekövetkezett halálával sokat vesztett jelentőségéből), vagy Teleki Sámuel gróf marosvásárhelyi tékája, mely 1802-ben a nyilvánosság előtt is megnyitotta kapuit.

A magyar színjátszás pest-budai kezdetei és vidéki évtizedei

Erdélyben ugyanis a kolozsvári társulat, miközben 1808 és 1810 között még Marosvásárhelyen, majd Debrecenben is megfordult, 1814-re végül is megszűnt; pártfogói megcsappantak, vagy színészei haltak el.

Spira György

A nemzetiségi igények első megfogalmazásai

De ilyesféleképpen gondolkodtak az első időkben az erdélyi román nemzeti mozgalom balszárnyán elhelyezkedő értelmiségi fiatalok is, akik legnevesebbjei – így Avram Iancu és Alexandru Papiu-Ilarian is – ekkor a marosvásárhelyi királyi tábla mellett tevékenykedtek joggyakornokokként.

Amikor tehát a vásárhelyi jurátusok március harmadik hetében sorozatos megbeszélésekre ültek össze s ezeken a többségben levő magyarok egy olyan valamennyiük nevében az uralkodóhoz intézendő felirat elfogadására tettek javaslatot, amely többek között a sajtószabadság bevezetését és az unió kimondására hivatott erdélyi országgyűlés mielőbbi megtartását követelte, a nemzetiségi kérdést viszont említetlenül hagyta, s a parasztkérdést illetően is pusztán arra a kérésre szorítkozott, hogy könnyítsenek a nép terhein: a megbeszéléseken részt vevő román fiatalok csatlakoztak ugyan a felirathoz, de hangsúlyozták, hogy a benne foglaltakon kívül okvetlenül szükséges „minden Erdélyben és Magyarországon lakozó különböző ajkúak nemzeti létének és nyelvének tisztelete és biztosítása” is, s még inkább hangsúlyozták, hogy „késedelem nélkül, azonnal” életbe léptetendő az „örökváltság minden kárpótlás nélkül”.[4] És a kérdések hasonló megközelítése jellemezte azokat a követeléseket is, amelyeket március 28-án egy fiatal abrudbányai ügyvéd, Ion Buteanu vezetésével a Kolozsvárt élő radikális román értelmiségiek foglaltak írásba; Butenauék ugyanis azt követelték, hogy – ha az országos hatóságok ügyintézésének nyelve a magyar marad is – a román lakosságú megyékben a román nyelvet tegyék hivatalossá, ezzel együtt követelték azonban a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés bevezetését, valamint a jobbágyi viszonyok állami kármentesítéssel történő eltörlését, s kifejezésre juttatták, hogy követeléseik teljesítését az erdélyi országgyűléstől várják.

De közben – a marosvásárhelyi petícióval egyidejűleg, március 24-én – megszületett a balázsfalvi papnövelde volt filozófiatanárának, az ekkortájt Nagyszebenben vén fejjel jogot hallgató Simion Bărnuțnak az erdélyi románokhoz intézett felhívása is.

A parasztság és a nemzetiségi mozgalmak

Tapasztalhatták ezt kivált az erdélyi román parasztok, hiszen sem a marosvásárhelyi román jurátusok, sem a Buteanu körül csoportosuló kolozsvári román értelmiségiek nem érték be azzal, hogy pusztán a maguk nevében követeljék az erdélyi jobbágyok haladéktalan felszabadítását, hanem – a balázsfalvi papnövelde radikális hallgatóival egyetértésben – már március végén tervbe vették, hogy követeléseik nagyobb nyomatékául április 30-án, Tamás vasárnapján minél több paraszt mozgósításával tömeggyűlést is fognak tartani Balázsfalván, ennek előkészítése céljából pedig április elején már egy sor kisebb gyűlést is szerveztek – elsősorban Iancu szülőföldjén, az Erdélyi Érchegység falvaiban –, s ezeken a törvényes jobbágyfelszabadító intézkedések türelmes bevárására intették ugyan hallgatóikat, azt azonban így is Világosan kifejezésre juttatták, hogy a jobbágyfelszabadítást mindennél fontosabb és mindennél sürgetőbb tennivalónak tekintik.

Bem sikeres hadjárata Erdélyben

Mivel azonban a Puchner főerőivel való megmérkőzést túlságosan soká halasztani nem akarta, 6-án Bem már vissza is tért Erdély területére, s azután – 4 ezer emberét hátrahagyván Észak-Erdély őrizetére – 13-án 9 ezer ember élén bevonult Marosvásárhelyre. S minthogy közben sikereinek hallatára a háromszékiek harmadszor is felkeltek és felszabadították széküket, sőt Csíkot is: Bemnek így most lehetősége nyílott arra, hogy seregét székelyföldi önkéntesekkel is megerősítse. És 22-én nem kevesebb mint 11 ezer székely állt is már fegyverben, hogy csatlakozzék hozzá.

Bem azonban, továbbra sem akarván időt veszteni, nem várt ezekre a székelyekre, hanem Marosvásárhely elfoglalása után haladéktalanul folytatta előrenyomulását, mégpedig egyenest az ellenforradalmi elemek legfőbb erdélyi gyűlhelye, Nagyszeben felé.

Szabad György

A természettudományok

A marosvásárhelyi kollégium neves tanára, Mentovich Ferenc, aki 1849-ben az önvédelem ügyét a nagyváradi hadianyaggyárban önként vállalt kétkezi munkával is támogatta, az 1860-as években materialista érveléssel szállt vitába az általa túlhaladottnak minősített nézetek hirdetőivel. Az új világnézlet címen 1863-ban kiadott könyvét azonban a cenzúrahivatal elkoboztatta.

Mucsi Ferenc

„Magyarország felfedezése” és az új Magyarország tervének kidolgozása

Braun Róbert – a szociográfia hazai úttörője – a marosvásárhelyi munkásság életviszonyairól, a falu lélektanáról; Fényes Samu a balmazújvárosi földmunkásság kulturális helyzetéről; Bosnyák Béla a budapesti diáknyomorról készített felmérést.

Erényi Tibor

A munkásság sztrájkmozgalmai 1910–1911-ben

A vidéki bérmozgalmak közül Arad, Győr, Marosvásárhely, Nagybecskerek, Pécs, Sopron, Újvidék nyomdászainak június sikeres sztrájkja érdemel említést.

Siklós András

Erdély és a magyarországi románok

A román királyi csapatok december 2-án vonultak be Marosvásárhelyre, december 11-én érték el Besztercét, december 7-én Brassót.

A kelet felől előnyomuló két hadosztályhoz később egy harmadik is csatlakozott, amely – Mackensen visszavonuló hadseregét követve – déli irányból nyomult előre. Legfontosabb és legsürgősebb teendője a Zsil-völgyi bányavidék megszállása volt a rend helyreállítása, „az anarchista agitáció megfékezése” céljából.

A román hadsereg december közepére érte el a belgrádi egyezményben megállapított demarkációs vonalat.

A román parancsnokok a megszállt területeken az antant megbízására hivatkoztak, és a bevonulást a román lakosságnak nyújtandó segítséggel, valamint a „bolsevista szellem által veszélyeztetett rend” helyreállításával indokolták. Ferdinánd román királynak a november 10-i fordulatkor kiadott, a román katonákhoz és polgárokhoz intézett proklamációjában, amit a bevonuló hadsereg röpcédulákon terjesztett, az állt, hogy Románia „beteljesedve látja évszázados vágyát, az összes románok egyesítését egy szabad és hatalmas államban”.[5] A vezérkari főnök Presan tábornok felhívása, mely ugyancsak közkézen forgott, a Dunáig és Tiszáig terjedő román területről beszélt, és e terület valamennyi polgárát biztosította arról, hogy a román hadsereg a lakosság vagyon- és személybiztonságát, nemzeti és valláskülönbség nélkül megőrzi.[6] A hivatalos proklamációk nem hagytak kétséget afelől, hogy a román hadsereg messzebb menő célokat követ; aligha fogja a Belgrádban nélküle megállapított demarkációs vonalat tiszteletben tartani.

Ebben a helyzetben ült össze Gyulafehérvárott december 1-én az erdélyi és magyarországi románok nemzetgyűlése. „A képviselők (küldöttek) nagy nemzetgyűlésének” összehívását a Román Nemzeti Tanács lapja, az Aradon megjelenő Romanul november 21-én jelentette be azzal, hogy egyidejűleg nagy népgyűlés tartására is sor kerül. Míg egy november 15-én kiadott körlevélben csak választásokról volt szó, a 21-i hivatalos bejelentés a választott képviselők mellett „jogszerinti” (delegált) képviselők meghívását is előírta. A nemzetgyűlés 1228 tagja közül 628 jutott ez utóbbi módon mandátumhoz. Delegálási joggal bírtak az egyházak, a kultúregyesületek, a különböző egyletek, az iskolák, a kisiparosok. A szervezett munkások nevében a román szociáldemokrata párt 18 képviselőt küldhetett.

A nemzetgyűlés elé terjesztendő határozat kérdésében a vezetők közt nézeteltérés állt fenn. Az egyházi körök által is támogatott jobboldal (Teodor Mihali, Alexandru Vaida és a velük ebben egyetértő Maniu Iuliu) a feltétel nélküli egyesülés mellett volt, összhangban a román kormány nézetével. Egyes vezetők– így például Stefan Pop – félve a romániai burzsoázia konkurenciájától, autonómiát javasoltak. A szociáldemokraták feltételekhez, demokratikus reformokhoz, Románia demokratikus átalakulásához kívánták kötni az egyesülést. Az autonómia és a reformok érdekében a demokratikus irány képviselői is szót emeltek (Vasile Goldiș, Ivan Suciu, Emil Isac).

A Román Nemzeti Tanács és a román szociáldemokrata párt értekezletén, mely egy nappal a nemzetgyűlés megnyitása előtt, november 30-án ült össze, a szociáldemokrata vezetők (Ion Flueraș, Josif Jumanca) feladták eredeti álláspontjukat. A gyulafehérvári Hungária Szállodában tartott tanácskozás késő éjszakai órákba nyúló vita eredményeként a feltétel nélküli egyesülés mellett foglalt állást.

A nemzetgyűlés elé terjesztett határozat végleges szövege ezt az álláspontot képviselte, de a határozat „az új román állam alapvető elveként” egy sor demokratikus követelést is írásba foglalt: teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népeknek; egyenlő, közvetlen, titkos szavazati jog, teljes sajtószabadság, szervezkedési, gyülekezési szabadság, az emberi gondolatok szabad terjesztése, radikális agrárreform, mindazon jogok és előnyök az ipari munkásságnak, melyeket a legfejlettebb ipari államok biztosítanak. A demokratikus követelések hangsúlyozásában a közhangulat és a baloldal jelenléte tükröződött.

A nemzetgyűlésen, mely a gyulafehérvári vár tiszti kaszinójának nagytermében ülésezett, a határozati javaslatot az egybegyűltek helyeslése közepette Vasile Goldiș olvasta fel. A vár melletti katonai gyakorlótéren, ahol 1785-ben Horiát, Cloșcát és Crișant kivégezték, és a város utcáin, melyeket most román és antant lobogók díszítettek, százezernyi lelkes tömeg gyűlt össze. Az ülés berekesztése után az egyházi és nemzeti dalokat éneklő sokaság előtt (néhány ezer munkás vörös zászlók alatt vonult fel) kijelölt szónokok ismertették a történteket.

A nemzetgyűlés Vaida-Voevod előterjesztése alapján az addigi Központi Nemzeti Tanács helyett Román Nemzeti Tanácsot választott. A parlament szerepét betöltő, mintegy 200 főt számláló új központi szerv első ülésén, december 2-án kormányzótanácsot alakított. A kormányzótanács Nagyszebenbe tette át a székhelyét, elnöke Maniu lett. Az együttműködésre kész szociáldemokraták itt is ugyanúgy miniszteri tárcához jutottak, mint a zágrábi, a belgrádi, a vajdasági és a szlovákiai ideiglenes kormányokban. A 15 tagú nagyszebeni kormányban Flueraș népjóléti, Jumanca iparügyi miniszter lett.

A gyulafehérvári határozat pergamenre írt szövegét december 11-én öttagú küldöttség (2 püspök és a Román Nemzeti Párt 3 tagja) vitte Bukarestbe, és nyújtotta át ünnepélyes külsőségek között a királynak. Az egyesülésről a hivatalos lapban, a Monitorul Oficialban december 26-án dekrétum jelent meg; egyidejűleg napvilágot láttak az egyesülést szabályozó első intézkedések is. A király a szóban forgó területek közigazgatásának vezetésével – az egyesült Románia végleges megszervezéséig – a nagyszebeni kormányzótanácsot bízta meg, de a külügy, a hadügy, a vasút, a posta, bizonyos gazdasági ügyek és az állambiztonsági hivatal továbbra is a központi kormány hatáskörében maradt, mely december közepén az antantbarát nagytőke exponensének, Ionel Brătianunak a vezetésével újjáalakult. Az új központi kormányban tárca nélküli miniszterként a Román Nemzeti Párt 3 képviselője (Vaida-Voevod, V. Goldiș, S. C. Pop) is helyet foglalt.

A hatalomátvételt és az egyesülést a román lakosság többsége örömmel fogadta, nem alaptalanul úgy vélte, hogy az helyzetének javulását, az évszázados elnyomás megszűnését jelenti. E várakozást illetően a munkásság és a demokratikus irány képviselői részéről a fenntartás is jogos volt, mert az egyesülés – ahogyan megvalósult – a romániai tőkének és az erdélyi román burzsoáziának kedvezett; a Román Nemzeti Párt hatalomra jutása elsősorban a kialakuló és feltörekvő román polgárság, a román alkalmazotti értelmiségi rétegek számára jelentett változást, nem remélt lehetőségeket.

A Romániával való egyesülést némi ingadozás után az erdélyi szászok is kimondták. A szász központi választmány, a helyi választmányok és a szász nemzeti tanács képviselőiből alakult szász nemzetgyűlés január 8-án Meggyesen foglalt állást ilyen értelemben. A meggyesi gyűlés nyilatkozatot fogadott el, mely a gyulafehérvári határozatokból. a nemzeti szabadságra és a felekezeti jogegyenlőségre vonatkozó megállapításokat emelte ki.

A magyar kormány a gyulafehérvári döntéssel szemben elutasító álláspontra helyezkedett. Amikor Erdélyi János, a nagyszebeni kormány budapesti megbízottja átadta a határozat hiteles szövegét, Jászi a minisztertanács december 8-i ülésén tiltakozást javasolt. A hadügyminisztérium álláspontjával összhangban arra hivatkozott, hogy a románok eljárása ellentétes a fegyverszüneti megállapodásokkal, a béketárgyalásra kell bízni a kérdés eldöntését. Ugyanezen a napon a kormány „a keletmagyarországi magyarság védelmére” Kolozsvár székhellyel főkormánybiztosságot állított fel. A szóban forgó 26 vármegye élére főkormánybiztossá Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárt nevezte ki, annak ellenére, hogy személye régebbi soviniszta kijelentései és magatartása miatt a Román Nemzeti Párt szemében vörös posztónak számított.

Erdélyben közben megkezdődött a hadsereg szervezése. A kolozsvári nemzeti tanács november végén toborzótiszteket küldött a székely vármegyékbe, és a visszatartott 5 korosztály bevonulását is megpróbálta keresztülvinni.

A toborzás csekély eredménnyel járt. Kratochvil Károly erdélyi katonai parancsnok szerint december 1-én a Kolozsvárott levő fegyveres alakulatok (katonaság, nemzetőrség, csendőrség) létszáma 545 fő. Ugyanő a Kolozsvárott gyülekező székelyek létszámát – más forrásokkal egybevágóan – 1700-ra becsüli, hozzáfűzve, hogy közülük csupán 600-nak jutott puska. Az ezt követő hetekben a helyzet alig változott. Apáthy visszaemlékezése szerint az Erdély meg nem szállt részén található fegyveres erő december végén 3–4000 főre tehető; Az Erdélyben állomásozó román hadsereg létszáma ugyanekkor – szintén Apáthy szerint – 15 ezer lehetett; az újabban közzétett dokumentumok a létszámot ennél többre tartják, 39 ezer főben jelölik meg.

A kolozsvári magyar és székely nemzeti tanács – Gyulafehérvár ellensúlyozására – december 22-én nagygyűlést hívott egybe. A kolozsvári gyűlésen – szemben a korábbi, hasonló jellegű marosvásárhelyi megmozdulással, amelyen csak 2000-en vettek részt– több tízezren jelentek meg.

Lábjegyzetek

  1. Vásárhelyi zsinat, 1559. Kiadta Kiss Áron, A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Budapest, 1881. 58.
  2. A marosvásárhelyi országgyűlés levele Wesselényinek, 1659. október 9. StA Hungarica Miscellanea, fasc. 424.
  3. AR: I. II. 61–62
  4. Erről Papiu-Ilarian tudósítása. Marosvásárhely, 1848. március 25. Közli: Revolutia de la 1848–1849 din Transilvania. Red. Ştefan Pascu si Victor Cherestesiu. I. Bucuresti, 1977. 104–106.
  5. Országos Levéltár K 40 1918-IX—367.
  6. Országos Levéltár K 40 1918-IX-538.

Irodalom

A vár feladásának pontjait a Marosvásárhelyi Teleki levéltárban őrzött kéziratból közli: Koncz József, Nagyvárad kapitulációja, 1660. (Hadtörténeti Közlemények 1892); Deák Farkas, Nagyvárad elvesztése 1660-ban (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből VII/1. Budapest, 1878); Gyalókai Jenő, A szászfenesi ütközet (Hadtörténeti Közlemények 1914).

A marosvásárhelyi országgyűlésre Thaly Kálmán, A marosvásárhelyi trónbeiktató országgyűlés törvényczikkei (Magyar Történelmi Tár 1897); R. Kiss István, Az 1707. évi marosvásárhelyi propositiók és articulusok kinyomtatása (Századok 1906); Biás István, II. Rákóczi Ferenc beiktatása az erdélyi fejedelemségbe (Marosvásárhely, 1903). A propositiók új kiadása, az országgyűlés több, eddig nem ismeretes iratával együtt, amelyek alapján Ráday és Vay szerepének jelentősége is tisztázható, Ráday Pál Iratai. II. 91–150; továbbá Vízkeleti András, Bartha Andrásnak II. Rákóczi Ferenc fejedelem beiktatásán elhangzott beszédje (Irodalomtörténeti Közlemények, 1960).

Kiadványok