Martinovics Ignác

A Múltunk wikiből

Martinovics Ignác József Domonkos

Pest, 1755. július 20. – Buda, 1795. május 20.
fizikus, kémikus, politikai kalandor
Wikipédia
Fiatalkori arcképe
1790. április
Martinovics Ignác megírja Oratio ad proceres et nobiles regni Hungariae 1791 című röpiratát.
1791. július 20. körül
Martinovics Ignác II. Lipót titkos ügynöke lesz.
1791 vége
Martinovics Ignác megbízást kap II. Lipóttól, hogy szervezze meg a városok és a parasztság kérvényakcióját az igazságosabb rendi képviselet érdekében.
1792 április 10.
I. Ferenc betiltja Martinovics Ignác Oratio ad proceres című röpiratát.
1792 október 7.
Martinovics Ignác megírja Ferenc császárhoz intézett nyílt levelét.
1792 november 13. körül
Megjelenik Martinovics Ignác Status regni Hungariae anno 1792 című röpirata.
1793. augusztus
Martinovics Ignác magyar alkotmánytervezetet készít, s megírja Monitum ad Hungaros című röpiratát.
1794. május
Martinovics Ignác megkezdi a Reformátorok Társasága és a Szabadság és Egyenlőség Társasága szervezését.
Martinovics Ignác megírja a titkos társaságok kátéit.
Verseghy Ferenc magyarra fordítja a Marseillaise-t.
1794. június 26.
A fleurusi ütközetben a franciák döntő vereséget mérnek az osztrák csapatokra.
1794. július 7.
A nagykárolyi főispáni beiktatáson találkozik a felvidéki s erdélyi, a magyar demokratikus mozgalomhoz kapcsolódó ellenzéki vezérkar.
1794. július 23–24.
Bécsben elfogják a demokrata szervezkedés tagjait.
1794. július 24.
A bécsi demokratikus szervezkedés tagjai között letartóztatják Martinovics Ignácot.
1794. július 25.
I. Ferenc udvari vizsgáló bizottságot nevez ki a bécsi demokrata szervezkedés körülményeinek felderítésére.
1794. július 28.
Párizsban megbukik a jakobinus diktatúra.
1794. július–augusztus
Az Udvari Haditanács katonaságot von össze Magyarországon.
1794. augusztus 6.
Pesten kitűzik Verseghy Marseillaise-fordítását.
1794. augusztus 13.
Martinovics Ignác vallomást tesz a bécsi udvari vizsgáló bizottság előtt, melyben felfedi a magyarországi szervezkedés létét.
1794. augusztus 14.
I. Ferenc elküldi Budára Sándor Lipót nádornak Martinovics vallomását.
1794. augusztus 16.
Sándor Lipót nádor elfogatja Hajnóczy Józsefet, Laczkovics Jánost és Szentmarjay Ferencet.
1794. augusztus 25.
Pest vármegye közgyűlése elítéli a nádor által végrehajtott törvénytelen elfogatásokat.
1794. augusztus 26.
Elfogják Sigray Jakabot.
1794. augusztus 30.
Sándor Lipót nádor elfogatja Szolártsik Sándort.
1794. szeptember 10.
Sándor Lipót nádor elfogatja Batsányi Jánost.
1794. szeptember 17.
A bécsi udvari vizsgáló bizottság összefoglaló jelentése az elfogottak perbe fogását s további letartóztatásokat javasol.
1794. október 3.
I. Ferenc rendreutasítja az elfogatásokat elítélő Pest megyét.
1794. október 10.
Az elveszett maciejowicei ütközetben elbukik a lengyel felkelés.
1794. október 20.
I. Ferenc utasitja Ürményi József személynököt a hűtlenségi per megindítására.
1794. október 30.
I. Ferenc megállapítja a hűtlenségi per – vádlottak védekezési jogát korlátozó – titkos alapelveit.
1794. november 24–28.
Bécsből Budára szállítják a jakobinus per vádlottait.
1794. december 1.
Németh János királyi jogügyigazgató javaslatára a királyi tábla kimondja, hogy mindenki perbe fogandó, aki tudott a szervezkedés létéről.
1794. december 10–15.
Letartóztatják a magyar jakobinus szervezkedés résztvevőit, a hűtlenségi per gyanúsítottjait.
1794. december 15.
Hajnóczy József kihallgatásával megkezdődik a per a királyi táblánál.
1795. április 27.
A királyi tábla meghozza első ítéleteit.
1795. május 11.
I. Ferenc elutasítja Martinovics Ignác és az igazgatók kegyelmi kérvényét.
A Vérmezőn kivégzik Martinovics Ignácot, Hajnóczy Józsefet, Szentmarjay Ferencet, Laczkovics Jánost és Sigray Jakabot.

Kosáry Domokos

Természettudományok

Az első magyar nyelvű élettant Rácz Sámuel orvostanár írta (A physiologiának rövid summája. 1789). Ezzel egy időben jelent meg az akkor Lembergben tanító Martinovics Ignác német élettana, amelyen a régebbi és újabb francia materialisták, La Mettrie és Holbach hatása is felfedezhető.

Időszakunkban a kémia is még más, nagyobb gyűjtő burkokon belül fejlődött. A hazai kutatásnak mégis igyekeznie kellett arra, hogy lépést tartson azzal a nagy előreugrással, amely az európai kémiát a 18. század második felében, főleg Lavoisier új eredményei és a flogiszton-iskola bukása nyomán jellemezte. Az első ily hagyományos keret a régi filozófia, közelebbről a fizika oktatása volt. Hatvani István is e címen végzett kémiai kísérleteket Debrecenben. A flogiszton hagyománya egyébként itt, a filozófiában élt a legtovább, akár a pesti egyetemet nézzük, akár Lembergben Martinovicsot, aki fizikájának első, kémiai részében (1787) új momentumok felvetése mellett a flogisztonhoz még Lavoisier után is ragaszkodott. A második keretet az orvostudomány szolgáltatta. Az orvosvegyészek, jatrokémikusok szemében a kémia főként az orvoslásnak volt segédeszköze. Érdeklődésük időszakunkban különösen a gyógyvizekre irányult. Annyival is inkább, mert a Helytartótanács 1763-ban a megyei és városi orvosoknak előírta a helyi gyógyvizek elemzését. Ennek nyomán szinte tömegesen készültek olyan jelentések, amelyek közül jó néhány nyomtatásban is megjelent. Az elő hazai timsógyár Markhot Ferenc Heves megyei főervos parádi vizsgálatai nyomán alakult. 1770-től kezdve az új orvoskaron a kémiát az osztrák származású Winterl József Jakab oktatta, aki egy új kémiai analitikai módszer kidolgozásával próbálkozott, Lavoisier nyomán 1782-ben elejtette a flogisztont, és a szódagyártás, majd a festőanyagok terén a kutatás gyakorlati, ipari hasznosításával is foglalkozott. A kémia harmadik, legifjabb, de tudományos szempontból talán legfontosabb ága a kohászatból nőtt ki. Nicolas Jacquin, a kémia és kohászat első selmeci tanára kísérleti eljárásaival tűnt ki, és az antiflogisztikus nézetek első nagy képviselője volt előbb Magyarországon, majd 1769-től a bécsi egyetemen. Egyik utódja, Rupprecht Antal, Lavoisier egész elmélete nyomán ugyancsak Selmecen kísérelte meg úttörőként a földoxidok redukcióját egy újfajta, nagy hőfokú kemencében.

Meg kell még jegyeznünk, hogy a tudománnyá fejlődött kémiával párhuzamosan még időszakunkban is tovább élt egykori előkészítője, a tudománynak már nem tekinthető alkímia. Főleg a rózsakeresztes páholyok lettek az alkimisták új, hazai központjai, bár ezek tagjait sem mind az aranycsinálás vezette.

A teljes newtoni fizikát, közelebbről annak Roger Bosković-féle változatát Magyarországon elsőnek a jezsuita Makó Pál bécsi theresianumi majd budai egyetemi tanár tette magáévá. Rövidesen követte ezt a példát Horváth K. János egyetemi tanár (1767) és néhány más tudós szerző is. A hatvan as évek végén már a piaristák is newtoni fizikát oktattak. A soron következő feladat: a korszerű magyar nyelvű, ismeretterjesztő szakirodalom terén az ugyancsak volt jezsuita Molnár K. János járt az élen, az első magyar fizika szerzője (A fisikának eleji. 1777). Többen foglalkoztak, Franklin nyomán, a légköri elektromosság problémáival. Makó Pál idevágó dolgozatát Révai Miklós kitűnő magyar nyelven adta vissza (A mennykőnek mivoltáról s eltávoztatásáról. 1781).

A csillagászat fő alakja, Hell Miksa már mint a bécsi csillagvizsgáló igazgatója vett részt azon a Vénusz átvonulását megfigyelő norvégiai expedíción, amelynek során 1769-ben először számította ki helyesen a Nap és a Föld közti távolságot. De Magyarországon továbbra is az ő tanácsait, elgondolásait követték, midőn Budán az egyetemen, majd Egerben állítottak fel csillagvizsgálókat.

A matematika fejlődésében ugyancsak a nagyszombati, pest-budai egyetem volt jezsuita tanárai jártak élen. Főleg Makó Pál, akinek latin tankönyveit külföldön is több helyt használták. Annyival is inkább, mivel fő műve a (differenciál- és integrálszámítást tárgyalta (1768), amelyet Magyarországon akkoriban még nem oktattak. Tájékozott, de kissé felületes volt az a könyv, amelyet Martinovics Ignác írt az algebrai egyenletek elméletéről (1780).

Benda Kálmán

Udvarbarát demokraták, magyarellenes aulikusok

Ide kell sorolnunk Martinovics Ignácnak, a magyar jakobinus mozgalom későbbi megszervezőjének, akkor még lembergi egyetemi tanárnak szintén. névtelen röpiratát, az Oratio ad procerest is, amely végső fokon ugyancsak a polgári törekvések képviselőinek a nemesi reformerekbe vetett kezdeti bizalmát fejezi ki. Martinovics országgyűlési beszéd formájában a rendekhez fordul, s felszólítja őket, rázzák le az arisztokraták és a főpapok uralmát, iktassák törvénybe II. József rendelkezéseit, és a felvilágosodás tanainak megfelelően módosítsák az elavult magyar alkotmányt. És bár az Oratio elején arra buzdítja az országgyűlést, hogy szüntesse meg a kormányzat monarchikus formáját, később figyelmeztet: nem a Habsburgok uralmának megdöntése a lényeges, amihez úgy sincs az országnak elegendő ereje, hanem a törvények megjavítása.

II. Lipót politikájának ellentmondásai

Magyarországon az 1790-es Hoffmann-féle akciót a nemesség meghátrálása után azonnal leállította az uralkodó. Egy évvel később azonban, amikor már a törökkel is megkötötte Szisztovóban a békét, s az országban helyreállt a teljes nyugalom, felújította a mozgalmat, most már az előzőnél szélesebb fronton. Az akciót itt is irodalmi előkészítés előzte meg. A leghatásosabb munkát az időközben Lipót titkos emberei közé került Laczkovics János írta, akiben, ahogy láttuk, az egyéni elkeseredés is tüzelt a magyar nemesség ellen. Barátja, Martinovics Ignác 1790-ben írt munkáját, az Oratio ad procerest fordította magyarra A Magyarország gyűlésiben egyben-gyűlt… nemes rendekhez… beszéd címen. Nem is fordította, átdolgozta. Az eredeti szöveg monarchiaellenes részeit II. Lipót felmagasztalásával helyettesítette, arisztokrataellenes kifakadásait kiegészítette a maradi magyar nemesről rajzolt maróan szatirikus, sőt rosszindulatú torzképekkel. Az uralkodó 100 arannyal jutalmazta Laczkovicsot munkájáért, amely persze név nélkül jelent meg, ugyanúgy, ahogy Martinovics II. Lipót személyét és politikáját védelmező, sőt magasztaló műve, az Oratio pro Leopoldo rege. Említsük még meg egy ismeretlen szerző Minek a pap az ország gyűlésében című röpiratát is, mely már szorosan kapcsolódott Lipót alkotmányreform-elképzeléseihez.

Ami magát a magyarországi titkos politikai akciót illeti, a bizalmi feladat előkészítésére és irányítására az uralkodó Martinovics Ignácot választotta ki; a lembergi egyetem volt tanára, a majdani magyar jakobinus mozgalom vezére ekkor már jó ideje az uralkodó titkos munkatársai köréhez tartozott. 1791 végén vagy 1792 elején kapta Martinovics a megbízatást, hogy szervezze meg a városok és a parasztok kérvénybeadását, és dolgozzon ki egy alkotmánymódosító javaslatot – amit az uralkodó majd az országgyűlés elé terjeszt – a nem nemes néposztályoknak az ország rendjei sorába való felvételéről és a papságnak az országgyűlési státusok sorából való törléséről. Martinovics 1792. január 15-i beadványában mindenekelőtt két munkatársa kinevezését kérte. Lipót király azonnal utasítást adott, hogy a Martinovics által megnevezett Lakner Jánost a diósgyőri kamarai uradalom prefektusává, a horvát Marko Delivukot pedig az Illír Bizottsághoz nevezzék ki. Az akció éppen hogy megindulhatott, amikor II. Lipót váratlan halála leállította.

A demokrata értelmiség

Az értelmiség „vigyázó szeme” tehát Párizs felé fordult, ahol a király kivégzése után a jakobinusok kezébe került a hatalom, s egymás után születtek a radikális reformok. És míg a francia köztársaság katonái a Rajnánál csapást csapásra mértek a koalíciós seregekre, köztük Ferenc császár csapataira, benn az országban minden vesztett csata hírére győzelmi ünnepet ült a demokratikus értelmiség. Abaffy házánál gyűltek ilyenkor egybe. Megünnepelték a francia sikereket, augusztus 10-ét, a köztársaság születésnapját is, miközben forradalmi dalokat énekeltek, a Ca irát meg a Carmagnole-t. Egymást „citoyen”-nek szólították, a zsarnokok halálára ittak, várakozóan éltették a szabadságot és egyenlőséget, amit különböző módon képzeltek el, de amelynek eszményét mindnyájan a franciákban látták megtestesítve. És miközben az udvar a koalíciós háború minden „győzelmére” hálaadó istentiszteletet rendelt el, ők széles körben terjesztették Martinovics álnéven írt röpiratát, a Ferenc császárhoz írt nyílt levelet, amely maró gúnnyal tette nevetségessé a francia forradalom eltiprásáról ábrándozó uralkodó erőlködését.

Az elégedetlenek egymásra találása

1793 tavaszán Martinovics – aki híreit az értelmiséggel közvetlenül érintkező Laczkovics Jánostól kapta – már azt jelentette, hogy nyolc nyugati megye megegyezett a következőkben:

  1. a főpapi birtokokat el kell venni,
  2. a főnemességet meg kell szüntetni,
  3. a kétkamarás országgyűlés alsóházát a nem nemesek alkossák,
  4. az ország viszonyainak megfelelő új alkotmányt kell készíteni,
  5. Magyarországot el kell szakítani a Habsburg-háztól, és köztársasággá kell alakítani.

Ürményi személynök arra törekszik, hogy mindehhez a magyar ezredek támogatását megnyerje. Ha az Ürményire vonatkozó híradást alaptalannak kell is tekintenünk, s ha a megyék megegyezéséről mondottak is túlzottak, a többi nem más, mint a Hajnóczy munkáiban nyomon követhető elgondolások konkrét formába öntése.

Martinovics Ignác

A teljes cikk.

A titkos társaságok

A teljes cikk.

A szervezkedés

A szervezkedés gyakorlati megvalósítására Martinovics igazgatókat nevezett ki. A Szabadság és Egyenlőség Társasága élére Hajnóczyt, Laczkovicsot és Szentmarjayt, a Reformátorok Társasága vezetésére pedig Sigray Jakab grófot, ez utóbbit inkább nevéért, mintsem egyéni értékeiért. Sigray nem tartozott a vezérkarhoz, a polgári forradalom tervéről nem is tudott.

Az igazgatók nagy lelkesedéssel fogadták Martinovics tervét, bár először meghökkentette őket a forradalom megvalósításának kimondása, amire eddig konkrétan aligha gondoltak. Szentmarjay egyenes gondolkodása fellázadt a kettős terv „csalafintasága” ellen, Martinovics azonban meggyőzte őt annak taktikai szükségességéről. A többieknek is voltak aggályai: hogyan teremtik elő a szükséges anyagiakat, hogyan állhatnak meg a birodalom szervezett erejével szemben. Martinovics megnyugtatta őket, hogy a francia Konventtől titkos támogatást kapnak, sőt általánosságban célzott arra is, hogy a pénz már útban van. Hivatkozott vezető jakobinusokkal való kapcsolataira, s a Konventtól kapott megbízatására. Hozzátette ehhez, hogy a magyar mozgalom korántsem áll egyedül: Ausztriában megindult a szervezkedés, a stájerek csak azt várják, hogy fegyveresen a magyarok mellé állhassanak, s a lengyelek sem fognak késlekedni összefogni velük. Ma már tudjuk, hogy mindebből semmi sem volt igaz. Robespierre-rel vagy a Konventtel Martinovics nem volt kapcsolatban, s a birodalom népeinek szervezkedéséről mondottak is túlzottak voltak. Nincs nyoma annak, hogy Stájerország népe fegyveres felkelésre készült volna a Habsburgok ellen, s az osztrák radikális értelmiségiek szervezkedése mögött sem állt tömegerő. A lengyel szabadságharc pedig már nem volt abban a helyzetben, hogy egy magyarországi mozgalomnak segítséget nyújthasson. Martinovics tehát mindjárt az induláskor becsapta és félrevezette legközvetlenebb munkatársait. Azok talán nem is vállalták volna a forradalmi szervezkedésnek ezt a formáját, ha a francia támogatás és az európai segítség hazug meséjével nem kelti bennük azt a reményt, hogy az eddig izolált, saját erejére hagyatott magyar mozgalom egy nemzetközi akció szerves része. Martinovics azzal, hogy reális lehetőségek helyett illúziókra alapozta a szervezkedést, akarva-akaratlan politikai kalandba sodorta a radikálisokat.

Az igazgatók azonban hittek Martinovicsnak, s a kezdeti aggályokat egykettőre elnyomta a lelkesedés. 1794. nyár elején Martinovics visszament Bécsbe, itthon pedig az igazgatók vezetésével megindult a szervezkedés. Hogy kik legyenek a tagok, azt csak általánosságban rögzítették, de arra ügyeltek, hogy „mágnás, gazdag nemes, kereskedő és a maga vallásában bigott ne légyen”.[1] Viszont kimondták, hogy „mindenféle elöljárókat, prédikátorokat, falusi nótáriusokat, békétlen szerzeteseket és más egyéb, maga sorsával meg nem elégedetteket” igyekezni kell megnyerni.[2] A tagok fölvétele négyszemközt történt. Kézbe kapták és lemásolták a kátét – illetve a radikálisok a kátékat – s esküvel fogadták meg a titoktartást, és hogy a „szabadság és egyenlőség principiumait minden kitehető módon alattomban előmozdítani és segélleni fogják”.[3] Minden tag két új tag felvételére kötelezte magát. A szervezkedés sejtszerűen haladt, mindenki csak az őt beszervező és az általa felvett tagokról tudott, valamennyi beszervezett nevét csak az igazgatók ismerték.

Először a pesti „klubisták” beszervezésére került sor. A Hajnóczy és Szentmarjay körüli csoportból Abaffy, Szentjóbi Szabó, Verseghy, Berzeviczy, Kovachich, Koppi és a baráti kör többi tagja az elsők között volt. Aztán jöttek a többiek, tanárok, kamarai, helytartósági és bírósági tisztviselők, ügyvédek (köztük Őz Pál), orvosok, színészek, szerzetesek, prédikátorok és főleg a jurátus és egyetemi ifjúság (csak közülük 13 került bíróság elé), akiket Hajnóczy unokaöccse, a fiatal ügyvéd, Verhovszky Sámuel és Szolártsik Sándor, az Abaffy fiúk nevelője hoztak. A fővárosban beszervezettek teljes számát megállapítani szinte lehetetlen, bíróság elé harmincan kerültek közülük, de tényleges számuk jóval nagyobb lehetett.

A szervezés azonban korántsem akadt el a főváros falainál. Hajnóczy rábeszélésére Verseghy átültette magyarra a Marseillaise-t, Abaffy ugyanezt szlovákra és latinra fordította le, s németül is terjesztették, Alig néhány hét múlva már Nagyváradon, Debrecenben és Egerben fogták el a „forradalmi versek” másolatait. Zágrábban szabadságfát állítottak, az arra kifüggesztett horvát verset ugyancsak Verseghy fordításában körözték, amely az intervenciós háború ellen izgatott. Névtelen röpiratokat fogtak el mindenfelé. A Nagyváradon terjesztett azt hirdette: „szükség egy kis francia világnak lenni nálunk is”.[4] Egy másikat Miskolcon köröztek, ez már egészen radikális volt: „Öljük meg az urakat. A királybúl semmi sincsen többé, egy csöpp vére sem. Ezeren vagyunk és fegyverünk vagyon. Kereszt és akasztófa elég van.”[5] Sokak kezébe eljutottak ezek a röpiratok, olyanokéba is, akikhez a szervezkedés talán el sem ért.

Nyár derekára a szervezkedés már a vidéki értelmiségi központokban is komoly előrehaladást tett. Főleg Szentmarjay meg Laczkovics unokaöccse, a fiatal jurátus, Szlávy János tevékenykedtek ebben. Kassa, Várad után sor került a kisebb helyekre: adataink szerint az ország tizenhat városában és mezővárosában. Így kerültek az összeesküvésbe Kazinczy és Batsányi, a kassai akadémia több professzora, orvosok, ügyvédek, sőt talán még kereskedők is. Váradon Balugyánszky professzor, Szlávy György főszolgabíró, Kazinczy két öccse, sőt egy lakatosmester is. Ugyanígy Sárospatakon, Szabadkán, Halason, Székesfehérvárott, Szatmárnémetiben, Kőszegen, Körmenden, Rohoncon vagy Ócsán megyei és városi tisztviselők, szabad foglalkozású értelmiségiek, papok, ritkábban polgárok, kereskedők, iparosok. Közülük mintegy hetvenet név szerint is ismerünk.

Nyár végén már a megyei nemesek beszervezése is megkezdődött, különösen Abaúj, Zemplén, Bihar és Szatmár vidékén folyt erőteljesen a szervezkedés. Fontos állomása volt ennek a nagykárolyi főispáni beiktatás júliusban, amire messze vidékek nemessége összejött, és ahol az ünnepségek leple alatt a „jakobinusok” nyugodtan tanácskozhattak. Elsősorban Szentmarjay, mellette Kazinczy tevékenykedett itt, s bár azok közül, akiket megnyertek, név szerint csak néhányat ismerünk, számuk elég nagy lehetett. A beszervezettek között több alispán, főjegyző és szolgabíró található, akik azután saját környezetükben továbbadták a kátét. A keleti megyék után így került sor az északiakra, Sárosra, Borsodra és Gömörre, majd a Dunántúlra.

A megyék után gyökeret vert a szervezkedés ez országos hivatalokban is. A helytartótanács tisztviselői közül bizonyíthatóan többen beléptek, s úgy látszik, a kancellárián is egyesek. Egyébként se szeri, se száma az olyan följelentéseknek, amelyek lehetnek igazak, de bizonyítani nem tudjuk.

A szervezkedés nem állt meg sem a Királyhágónál, sem a Drávánál. Horvátországban Martinovics rokona, Szén Antal indította meg, s aztán főleg Josip Kralj, a kuttyevói uradalom prefektusa tevékenykedett erősen a káték terjesztésében.

Az elfogatások

1794. július 23-án éjjel a bécsi rendőrség rajtaütéssel letartóztatott kilenc személyt. Másnap, harmadnap is folytatódtak a letartóztatások, s összesen 20 személyt érintettek. Köztük volt a titkosrendőrség volt feje, Gotthardi, báró Riedel alezredes, az uralkodó volt nevelője, továbbá katonák, tanárok, kereskedők és Martinovics Ignác.

Az elfogatások híre egykettőre bejárta a császárvárost, s néhány nap múlva már Pest-Budán is erről beszéltek. A rendőrség hallgatott, hivatalos jelentést nem adtak ki, senki sem tudta, mi történt. Rémítő hírek keltek szárnyra. A jól értesültek biztosra állították, hogy az uralkodó élete ellen irányuló összeesküvést lepleztek le. Bécs külvárosainak felgyújtása lett volna a jel – mesélték –, már a napja is ki volt tűzve, s az összes jakobinus (mert a szervezkedés minden tagja hétpróbás királygyilkos jakobinus) fölzendült volna, hogy a zűrzavarban elfogják a császárt.

A rendőrségi beavatkozás még fokozta az ideges nyugtalanságot. „Mintha itt, Budán és Pesten, de az egész országban is valami előttem ismeretlen tűz lobogna” – írta augusztus 8-án Sándor Lipót nádor bátyjának, Ferenc királynak.[6] Az ország egy részén boldog izgalom vett erőt: elérkezett a várva várt forradalom ideje. A fővárosban röpcédulákat ragasztanak ki, melyek a szabadság védelmére fegyverbe hívják a polgárokat. Váradon az egyenlőség megteremtésére buzdítanak: „Döntsük meg a királyi trónt! Fegyverre barátaim, tegyetek mindenkit egyenlővé!”[7]

Ezek a kezdetben egymással össze sem függő helyi megmozdulások hamarosan találkoznak; augusztus derekán már két helyről is beküldik az alábbi röpcédulát: „Serkenj föl, magyar, el vagy adva, a kés a nyakadon! Ne hadd hurcolni tagjaidat dragonyosoktól Bécs felé. Íme, evvel hálálja a német a magyar vért, amely messze tőle sok ezer mérföldre, ártatlanul folyik. Üsd ki a vén árulót kebeledből.”[8] A katonai főparancsnok arról értesült, hogy Laczkovics János több ember előtt kijelentette: „Már későn történt Martinovicsnak megfogattatása, és a Monarchiának, mely úgy is subsistálni nem fog, nem használhat. Nem adok egy vagy két hónapokat, úgy lövöldözzük a hercegeket, grófokat és bárókat, mint a nyulakat.”[9] Nagyváradon már augusztus 10—én úgy hírlett: Bécsben kiütött a forradalom. Zemplén és Abaúj vidékén pedig nem sokkal utóbb azt is tudni vélték, hogy a császárvárosban megismétlődtek a francia forradalom kezdetének ismert párizsi és versailles—i jelenetei: az elfogatások hírére megmozdult a bécsi nép, s a foglyok szabadon eresztését követelte. Az udvar katonai fedezettel Laxenburgba költözött, de a tömeg oda is utánament, s fenyegető magatartása elől Ferenc király Budára akart szökni.

Míg Kazinczy és barátai bizakodva várták a talán már győztes forradalomról a híreket, az uralkodó a szervezkedés szálainak felfejtésére udvari vizsgáló bizottságot hívott életre. Elnöke a rendőrminiszter, tagjai az osztrák rendőrség és bíróság képviselőiből kerültek ki. Azt, hogy az ausztriai mozgalom a Habsburg—birodalom más államaiban élő elégedetlenekkel kapcsolatot tartott, a rendőrség sejtette, de azt, hogy Magyarországon a bécsinél jóval komolyabb szervezkedés folyik, nem tudta. Az első kihallgatásokkal egyidejűleg Magyarországról érkezett bizalmas jelentések azonban felkeltették a bizottság gyanúját. Augusztus 13-án Martinovics részletes vallomásban felfedte a magyarországi szervezkedés adatait. Ismertette a forradalmi mozgalom célját, megnevezte az igazgatókat, s hogy személyének fontos voltát megmutassa és elismerést keltsen maga iránt, több százezres szervezett tömegről beszélt.

Martinovics viselkedését jórészt idegállapotának ekkortájt fellépő gyors romlása magyarázza. A benne kezdettől fogva meglevő belső feszültség szinte a végsőkig fokozódott, miközben egészségi állapota is romlott: gerincfájdalmak gyötörték, gerincoszlopa mind ferdébb lett, szinte már púpos volt, bár ezt nagy akaraterővel igyekezett leplezni. Ez időbeli írásain már kiütköznek az esetleges örökölt terheltségéből is következhető, egyre súlyosbodó idegbajára valló tünetek. Úgy érzi, nyaka körül szorul a hurok, de nem adja meg magát, viszi előre a szenvedély. Egyre kevésbé ura önmagának, korábbi éleslátása cserbenhagyja, elhatalmasodik rajta az egészségesek, a mindenki iránti rosszindulat és vak bosszúvágy. Mániákussága hovatovább dühkitörésekbe torkollik, és a végén eluralkodik rajta a paranoiás skizofrénia.

A rendőrminiszter, Martinovics vallomása alapján, az igazgatók elfogatását és országos nyomozás megindítását javasolta, Ferenc király azonban, mielőtt döntött volna az ügyben, öccse, a nádor véleményét akarta hallani.

A per a királyi kúrián

A legelső ítélet kimondására, éppen Martinovics perében, 1795. április 27-én került sor. Alig egy hónapra volt szükség, s május 22-én a királyi tábla a 43., utolsó ítéletet is meghozta, hogy egy nappal később a hétszemélyes tábla is bevégezze a perek felülvizsgálását.

A per jellegét Kazinczy ismerte fel helyesen: példa kellett, hogy rettegjen az ország. Ferenc király és öccse, a nádor, két kézzel kaptak az ürügyön, hogy elrettentsék azokat, akik változásra vágyakoztak, szabadságról és egyenlőségről mertek álmodni. Úgy vélték, itt az alkalom, hogy egyszer s mindenkorra elvegyék a magyarok kedvét a „rebelliótól” és az emberi jogoktól.

Az ítéletek tehát előre készen voltak, azokon sem a vádlottak, sem a védők bátorsága nem változtathatott. A vádlottak ezt persze nem tudták, többségük mégis derekasan viselkedett a bíróság előtt. Társaikra nem vallottak, s ezzel a szervezkedés szálainak teljes fölfejtését lehetetlenné tették. Nagyobb részük, ha igyekezett is menteni magát, elveit nem tagadta meg, sőt meggyőződéséért bátran kiállt. Hajnóczy vallomásában kifejtette, hogy célja az elavult feudális rendszer megszüntetése, a nemesi kiváltságok eltörlése, a jobbágynak szabad emberként való fölemelése volt, s hogy – meggyőződése szerint – minden további fejlődésnek ez az alapja. Őz Pál megmagyarázta, hogy nem felforgatási vágyból lett republikánussá, hanem mert a haza és a nép boldogsága, felvirágoztatása érdekében jobbnak tartja ezt a kormányformát. Mindez nem befolyásolta eleve megpecsételt sorsukat, ahogy Martinovicsot sem menthette meg, hogy zavaros vallomásaiban sorozatosan denunciálta az eszébe jutó hazafiakat, így akarván érdemeket gyűjteni és bűnbocsánatot nyerni. A védők is hiába bizonyították a vádlottak törvény szerinti ártatlanságát. Az ügyész meg a bírák mindezzel nem törődtek, ahogy annak tisztázását sem tartották lényegesnek, ki melyik társaságnak volt tagja, egyetértett-e a mozgalom céljaival, radikális vagy nemesi reformer. Aki a kátét olvasta, az szemükben már jakobinus volt, anélkül persze, hogy a szó valódi értelmét mérlegre tették volna. A feudális rend vagy az idegen udvar túlkapásai elleni támadás egyazon elbírálás alá esett tehát, így lett a patriotizmus mártírjává Martinovics, s lettek a polgári forradalom hőseivé a nemesi reformerek.

A királyi tábla ítéletei könyörtelenül szigorúak voltak, s a hétszemélyes tábla, szakítva az évszázados szokásjoggal, külön királyi engedéllyel még súlyosbította azokat. Az 53 vádlottból 18-at ítéltek halálra, 16-ot hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönre. Teljes fölmentő ítéletet csak 4 esetben hoztak. 1795. május 20-án a budai Vérmezőn a bakó pallossal vágta le Martinovics és a négy igazgató fejét; június 4-én követte őket a halálba a két ifjú, Szolártsik Sándor juratus és Őz Pál, a fiatal értelmiség egyik legnagyobb ígérete, talán az egész szervezkedés legrokonszenvesebb alakja, akiben a hazafias érzés és a nyugatias műveltség népe sorsáért érzett őszinte felelősségérzettel és gerinces jellemességgel párosult. A vérpadra hurcoltak halála méltó volt életükhöz, Sigrayt kivéve valamennyien bátran haltak meg. Szentmarjay és Laczkovics szilaj bátorsága, Szolártsik csendes belenyugvása, Hajnóczy és Őz megrendíthetetlen helytállása, a kivégzés előtti papi degradálás megrázó és megalázó szertartásain önérzetre ébredt Martinovics méltóságteljes viselkedése a kormányzat embereit is megdöbbentette.

A többi 11 halálos ítéletet az uralkodó bizonytalan ideig tartó börtönre változtatta. A „nemzet díszei”, ahogy Berzeviczy írta, hosszú évekre Kufstein és Spielberg börtöneibe kerültek, hogy közülük nem egy soha többé vissza ne térjen.

A magyar jakobinus mozgalom egy maroknyi radikális értelmiségi próbálkozása volt a független polgári Magyarország megvalósítására. Nagyobb volt bennük a lelkesedés, mint a meggondolt tervszerűség, de törekvésük tiszta hazafiságból és abból a vágyból fakadt, hogy népüket szabadabb, emberibb fejlődés útjára vezessék. Szándékuk elbukott, s akkor is elbukott volna, ha Martinovics elhamarkodott szervezkedése és a vizsgáló bizottság előtti gyönge viselkedése nem szabadítja rajuk még a szervezkedés kezdeti szakaszában a rendőrséget. A magyarországi társadalmi fejlődés a 18. század. végén még nem érett meg a polgári átalakulásra. A polgárság kicsiny és elmaradott volt, a nemesség tömegei pedig a szabadság és egyenlőség elvét csak addig vallották, amíg azt magukra vonatkoztathattak a klérus, az arisztokrácia és az uralkodó elleni harcban. A parasztság pedig sokkal jobban el volt nyomva, sokkal öntudatlanabb volt, semhogy mint harcostársra számítani lehetett volna rá. Mindehhez járult, hogy a francia eseményektől megrettent kormány a radikálisokkal és a patrióta reformerekkel való leszámolást amúgy sem halasztotta volna sokáig. A magyar radikálisok céljai, elképzelései Martinovicstól függetlenül nőttek ki a hazai hagyományokból és társadalmi adottságokból, s ezeknek a Habsburg-dinasztia és a feudális rendszer létére olyannyira veszélyes törekvéseknek az elfojtása akkor is bekövetkezett volna, ha a szászvári apát nem szervezi meg az összeesküvést. Martinovics megjelenése és tevékenysége csupán megkönnyítette a kormányzat munkáját, ürügyet és alkalmat adott a patrióta és polgári törekvésekkel való leszámolásra, s ezzel siettette az amúgy is feltartóztathatatlan végzetet.

Napóleon és Magyarország

Pergen gróf rendőrminiszter már 1797 végén azt jelentette az uralkodónak, hogy Magyarországon nem sikerült „a veszedelmes méreg gyökerét kitépni”. Sokan vannak – mondja –, akik „szívük legmélyén őrzik Martinovics és eszmetársai emlékét, bennük a szabadság vértanúit látják és a jakobinus kátékban írottakra úgy tekintenek, mint az evangéliumra”.[10]

Arató Endre

A jakobinusok felfogása

A teljes cikk.

A politikai kapcsolatok

Jelentősebb volt hatásuk Horvátországban, ahol a mozgalmat Szén Antal, Martinovics rokona indította el, s a kátékat főképpen Josip Kralj uradalmi prefektus terjesztette. A szép számú horvátországi jakobinusok közül hadd említsük meg Jovan Sečanacot és Marko Delivukot, akiről Martinovics azt állította, hogy az említett horvát forradalmi vers szerzője volt. A nemzetiségi területek közül Erdélyben is folyt szervezkedés, a résztvevők azonban kizárólag a magyar nemesség és a nemesi értelmiség köréből kerültek ki. A jakobinus mozgalomban csak egy román résztvevőről tudunk.

A nemzetiségi területeken végzet munka sikeréhez minden valószinűség szerint hozzájárult Martinovicsnak a nemzeti kérdésben elfoglalt ismertetett álláspontja; s fordítva: a horvátok, a szlovákok és a románok részvétele a magyarországi jakobinus mozgalomban biztosította a nemzeti kérdésre vonatkozó haladó nézetek elfogadását.

A Gazeta di Transilvania nemzeti–liberális koncepciójának kibontakozása

Jutott kritika a magyaroknak is, akiknek a Martinovics-szervezkedést vetette a szemére.

Dolmányos István

Áchim demokratikus parasztpártja

A vörös zászlóra kötött nemzetiszínű szalag, az új negyvennyolc jelszava, a magyar haladó múlt tradícióinak eleven politikai erővé változtatása – a Dózsa- és Martinovics-kultusz – lehetővé tették, hogy Áchim kedvezőbb helyzetből utasíthassa vissza a „hazafiatlanság” szokásos úri vádpontját.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott I. Budapest, 1957. 1037.
  2. Ugyanott
  3. Ugyanott 1038.
  4. Ugyanott III. Budapest, 1952. 25–26.
  5. Ugyanott 47. 2. jegyzet
  6. Sándor Lipót főherceg nádor iratai. Budapest, 1926. 699.
  7. A magyar jakobinusok iratai. III. Budapest, 1952. 47. 2. jegyzet
  8. Benda, A magyar jakobinus mozgalom… Budapest, 1957. 76.
  9. A magyar jakobinusok iratai. II. Budapest, 1952. 67.
  10. Allgemeines Verwaltungsarchiv, Wien. Pergen Akten, Karton 16. XVIII./A. 1–H. 31.

Műve

Martinovics Oratio pro Leopoldo rege című röpiratának újabb kiadása: A magyar jakobinusok iratai I. 549–572.

Irodalom

A magyar jakobinus mozgalmat, a reformmozgalom szellemi elődjét a még említendő liberális szintézisek közül az egyik a demokratikus, a másik a liberális eszméket hirdető és csupán eszmei, nem pedig társadalmi változtatásra törekvő mozgalomnak tekinti. Éppen emiatt nem álltak mögöttük tömegek. Befolyásuk csupán szűk körre terjedt ki. A mozgalom eszméi azonban messzebbre mutattak, mint a nemesi patriotizmuséi – olvasható a művekben. Ezek az összefoglalások rokonszenveznek a mozgalommal, amelynek vérbe fojtásában egybehangzóan a haladó – az egyik szintézis a demokratikus, a másik a liberális – eszmék elítélését és az azok követésétől való elrettentés szándékát látják. A Horthy-korszakban íródott konzervatív nézőpontú összefoglalás ellenforradalmi alapállásából következően, Martinovics jellembeli fogyatékosságait állítva az előtérbe, az egész mozgalmat morálisan is kedvezőtlen színben tünteti fel. A reformkorszakot ellenben valamennyi 1945 előtt megjelent összefoglalás – ha nem egyforma mértékben is – az 1790 és 1848 közötti évtizedek kimagasló jelentőségű szakaszaként ábrázolja.

Martinovics Ignác bíróság előtti vallomásai, különböző röpiratai, Gotthardihoz írt bizalmas jelentései megjelentek A magyar jakobinusok iratai II. kötetében. Martinovics 1793-as erdélyi útjáról küldött bizalmas jelentéseit kiadta: Denis Silagi, Aktenstücke zur Geschichte des Ignaz von Martinovics (Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, 1962). A „Mémoires philosophiques” című mű magyar fordítása: Martinovics Ignác, Filozófiai írások. Fordította Kolozsvári-Grandpierre Emil (Budapest, 1956, Mátrai László bevezetésével). Lásd még Mátrai László, A magyar filozófiai haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korában (MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei, 1954. 1–4) és Makai Mária, Martinovics filozófiája és a francia materialisták világképe (Filozófiai Évkönyv 1956. Budapest, 1956). Az „Oratio ad proceres” magyar fordítása: Tépjétek le a sötétség bilincseit. XVIII. századi röpiratok a feudális egyházról. Szerkesztette Kató István (Budapest, 1956) 117–136. Martinovics alkotmányterve megjelent: A magyar jakobinusok iratai I. 896–921; méltatása: Csizmadia Andor, A magyar jakobinusok alkotmánytervezetei (Állam és Igazgatás, 1959. 5). Martinovics matematikai és természettudományi munkásságára lásd Szénássy Barna, Martinovics Ignác matematikai munkássága (Matematikai Lapok, 1956. 3–4); Szénássy Barna, Martinovics Ignác egy eddig ismeretlen matematikai értekezéséről (Matematikai Lapok, 1969. 1–2., a leningrádi akadémiai könyvtárban őrzött kézirat ismertetése); Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Martinovics Ignác vegyészeti munkássága (Magyar Kémikusok Lapja, 1964. 4); Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Martinovics helye a kémiában (Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1964), valamint Csillag IstvánLengyel Endre, Martinovics és az orvostudomany (Orvosi Hetilap, 1964. 42). Martinovics ideg- és lelki alkatanak jellemzését lásd: Benda Kálmán, Egy új forrástudomány: a pszichografológia (Levéltári Közlemények, 1973–1974. 63–64). A Martinovics és a többi kivégzett csontjainak végleges eltemetésekor végzett embertani vizsgalatokat leírja Bartucz Lajos, Személyazonossági vizsgálatok a magyar jakobinusok csontvázain (Antropológiai Közlemények, 1960. 3–4).


A Kabinettsarchiv sokak által használt anyagai a Vertrauliche Akten; itt találhatók a szabadkőműves iratok, a rendőrségi bizalmas iratok (köztük Martinovics Ignác és Laczkovics János Gotthardihoz, már a kilencvenes években írott levelei).