Martinovics Ignác (cikk)

A Múltunk wikiből
1791. július 20. körül
Martinovics Ignác II. Lipót titkos ügynöke lesz.
1791 vége
Martinovics Ignác megbízást kap II. Lipóttól, hogy szervezze meg a városok és a parasztság kérvényakcióját az igazságosabb rendi képviselet érdekében.
1792 április 10.
I. Ferenc betiltja Martinovics Ignác Oratio ad proceres című röpiratát.
1792 október 7.
Martinovics Ignác megírja Ferenc császárhoz intézett nyílt levelét.
1792 november 13. körül
Megjelenik Martinovics Ignác Status regni Hungariae anno 1792 című röpirata.
1793. augusztus
Martinovics Ignác magyar alkotmánytervezetet készít, s megírja Monitum ad Hungaros című röpiratát.

„Gyakori utazásaim Magyarországon lehetővé tették, hogy megismerjem valamennyi rend. és néposztály hangulatát. A felvilágosodottabbak elégedetlenkedtek, hogy a régi sötétséget akarják visszahozni, s hogy az egyetemi tanszékeket, a közhivatalokat jezsuita szellemű egyénekkel töltik be. A jobbágyok, főleg az egyházi birtokokon, keseregtek a rájuk nehezedő elnyomás miatt. Az alsópapság joggal panaszkodott a püspökök és főpapok erőszakos és zsarnoki bánásmódjára… Az országgyűlés megkerülésével kirótt hadisegélyek, a törvénytelen újoncozások forrongásba hozták a magyarokat. Kijátszák a törvényt – mondták –, s ez még jobban szembefordította őket az udvarral. Mindehhez járult a Franciaországgal való költséges háború, amely a magyarokra csak kárt, hasznot nem hozhatott, azután a magyar tisztek mellőzése az előléptetésben… Nagyon rossz néven vették a magyarok azt is, hogy a bécsi kabinet szövetkezett az orosszal és a porosszal a lengyel fölkelés ellen… Egy további általános sérelem volt, hogy bár az országgyűlés biztosította, hogy a bécsi külügyi hivatalokba és a bányaügyek intézésébe magyarokat is bevesznek, ezt a mai napig nem teljesítették. Mindezek az okok arra indították a magyar nemzetet, hogy maga gondoskodjék az orvoslásról és saját erejéből vigye véghez az állam megreformálását.” Martinovics Ignác, a magyar jakobinus mozgalom szervezője és vezetője vallotta ezt a bécsi vizsgálóbizottság előtt 1794 augusztusában.[jegyzet 1]

Martinovics változatos életpálya után került kapcsolatba a jakobinusokkal, s ez az életpálya önmagában is jellemző az ellentmondásokkal terhelt korszakra.

Pesti kispolgári családból származott, s özvegy anyja, szinte még gyermekfővel, ferencrendi szerzetesnek adta. Hittudományból és bölcsészetből doktori fokozatot szerzett, de nyugtalan természete nehezen tűrte a szerzetesi fegyelmet, s katonapapnak állt Galíciában. 1783-ban II. József kinevezte a lembergi főiskola, majd hamarosan az egyetem természettan professzorává. Utazásokat tett Európa nyugati részein, önerejéből széles körű nyelvismeretet szerzett. Tudományos tevékenységet elsősorban a természettudományok területén fejtett ki, de érdekelte a filozófia és a politika is.

Első dolgozatai még az idealista filozófia hívének mutatják, de 1788-ban megjelent Mémoires philosophiques című munkája már arról tanúskodik, hogy materialistává és ateistává lett. Ezzel párhuzamosan alakult politikai felfogása is. A nyolcvanas évek végére már a polgári átalakulás híve, de a reformokat felülről, az uralkodótól várja.

Írásainak olvasása nyomán rendkívüli akaraterejű, óriási munkabírású és fáradhatatlanul kitartó ember képe rajzolódik elénk, aki elsőrendű szellemi képesség, kitűnő memória, magas fokú intelligencia és széles körű tudás birtokában volt. Szuggesztív, vitára mindig kész egyéniségével az embereket könnyen meggyőzte érveivel, ugyanakkor szenvedélyes és makacs, mérhetetlenül nagy ambícióktól fűtött, mindenáron – akár mások rovására is – érvényesülni akaró egyéniség volt: karrierista, hiú, gőgös és önhitt ember, aki elgondolásaihoz mániákus következetességgel ragaszkodott.

1790-ben elérkezettnek látta az időt, hogy a politika terére lépjen. Ekkor írta első röpiratát (Oratio ad Proceres), amelyben országgyűlési beszéd formájában a nemességhez fordul, és felszólítja: rázzák le az arisztokraták és a klérus uralmát. Pályázik a pesti egyetem fizika tanszékére, de a jezsuiták kibuktatják.

1791 nyarán megismerkedik Gotthardival, Lipót titkosrendőrségének vezetőjével, s abban a reményben, hogy jelentéseivel magára vonhatja az uralkodó figyelmét, s ezzel megnyílik előtte a politikai érvényesülés útja, beáll a rendőrbesúgók sorába.

Ettől kezdve sűrűn találkozunk Gotthardihoz írott bizalmas jelentéseivel, melyekben a magyarországi titkos társaságok összejöveteleiről, a patrióták, illuminátusok és jezsuiták terveiről számol be, fizetett kémek módjára felnagyított és kiszínezett formában. Fölényes biztonsággal ítél mindenkiről, és kéretlenül is állandóan tanácsokat ad, de úgy, hogy mindig saját magát helyezi előtérbe. Hiszi, hogy Lipót császár a jozefinista politika nyomdokain kíván haladni, s ebben a reformpolitikában vezető helyet szán magának. Európai látókörű, felvilágosodott reformer, de patriotizmus nincs benne. Haza, szülőföld, nemzeti hagyományok, nemzeti kultúra vagy nemzeti függetlenség elavult, nevetséges dolgok előtte. Hajnóczyékkal ellentétben, akik a nemességet igyekeznek meggyőzni a polgári átalakulás szükséges voltáról, ő a királyt akarja rávenni a reformokra, a magyar nemesség, sőt a magyar hagyományok kíméletlen megsemmisítése révén is. A trónt és a birodalmat, nem pedig a magyar nép érdekeit tartja szeme előtt. Még a polgári reformtörekvéseket is elítéli, ha azok nemzeti oldalról jönnek. Inti az uralkodót, hogy a nagy engedékenység egy nemzetnél sem eredményez jót, legkevésbé a magyarnál: „az olyan műveletlen népet, mint amilyen a magyar nemesség és papság, eréllyel és megingathatatlanul kell kézben tartani és emberi kormányformára szorítani”.[jegyzet 2] Kész megvédeni Lipót burkoltan alkotmányellenes törekvéseit, s javasolja, hogy a magyar nemesek letörésére mozgósítsák a határőrvidéki szerb katonaságot. Polgári törekvésekből fakadó reformjavaslatai így kifejezetten magyarellenes élt kapnak, s ha megvalósulnak, nem a hazai polgári kibontakozást, hanem a korlátlan uralkodói hatalmat és az összbirodalmi egységet erősítik.

II. Lipót meg volt elégedve szolgálataival: kinevezte udvari kémikussá és szászvári apáttá, anyagilag gavallérosan jutalmazta. 1791 legvégén pedig – erről már volt szó korábban – sokat ígérő feladatot bízott rá: a magyarországi parasztmozgalmak titokban való felszítását. Úgy látszott, teljesül régi vágya; ha a háttérből is, de fontos politikai szerepet játszhat.

Lipót halálával kiváltságos helyzete és érvényesülési reményei egy csapásra megsemmisültek. Ferenc nem akart érintkezni vele, tiszteletdíja megszűnt, az udvart el kellett hagynia. Ekkor kezdődik belső küzdelme meggyőződése és az érvényesülés között. Igazi érzései a demokratikus átalakulás irányába húznak, de nem bírja elviselni a mellőzöttséget, s kész volna elnyomni meggyőződését, ha ezen az áron hatalomhoz, hírnévhez, karrierhez juthatna. Átmeneti forradalmi korszakokban másutt is felbukkannak a hozzá, hasonló kalandortípusok, akik tehetségesek, műveltek, megfelelő körülmények közt hazájuk hasznos munkásai lehetnének, de hiányzik belőlük a jellem szilárdsága, s meggyőződésüket készek áldozatul dobni, ha ez az ára, hogy érvényesüléshez, hatalomhoz, pénzhez jussanak.

Ebben az időben kezd felfigyelni a magyarországi radikális értelmiség és a patrióta köznemesség erősödő ellenállására. Megismerkedik a pest-budai klubista értelmiséggel, s Hajnóczy feltárja előtte a megyei mozgalmak és az értelmiségiek kapcsolatát. Ekkor írja leghatásosabb röpiratát: Nyílt levél Ferenc császár és királyhoz. A kéziratban terjesztett röpiratot Gorani, a francia forradalom népszerű publicistája nevében, franciául írta, s benne nevetségessé teszi Ferenc és udvara reakciós erőlködését. Az utolsó fejezetben pedig, a nemzeti törekvéseknek mindeddig ádáz ellensége, az udvar kegyeit hajszoló aulikus, kiáll a köznemesi törekvések mellett. Az ausztriai ház – olvassuk – kezdettől fogva „egész dühösséggel” a magyar nemesség kiirtására törekedett, „mert ha egyszer ez odavan, akkor kész az egész nemzetnek rabsága és az ausztriai ház semmi akadályt többé nem talál, hogy kénye-kedve szerint kiszívja az ország vérét”. Ez volt a politikája Mária Teréziának, ez Józsefnek és Lipótnak, s ugyanezt a taktikát folytatja Ferenc is, csak simább módszerekkel.[jegyzet 3]

A Nyílt levél fordulópontot jelent Martinovics pályáján. Úgy látta, a radikális értelmiségieknek a köznemesi ellenzéki mozgalommal összefogott törekvései komoly erőt képviselnek. Beállt közéjük, hogy a polgári és a nemzeti átalakulás élharcosaként szembeforduljon Ferenc királlyal és udvarával, s a gyűlölt rendszert a magyar köznemesség erejével próbálja meg sarkaiból kifordítani, egyben biztosítva ezzel magának azt, amit az udvar nem adott meg: a politikai vezérséget.

1793 őszén az a hír járta, hogy az uralkodó összehívja a magyar országgyűlést. Martinovics maga akart az ellenzéki nemesek élére állni: régi barátjával, Laczkovics Jánossal megszövegezte az új magyar alkotmányt.

Az alkotmányterv a patrióta ellenzéki program és a francia polgári alkotmány elveinek sebtében összecsapott ötvözete. Benne hol Hajnóczy elgondolásaira, hol az 1790-es rendi követelésekre, hol Montesquieu, Rousseau vagy a girondisták elképzeléseire ismerünk, de Martinovics saját gondolatai is előbukkannak. Polgári jellegű változtatásai – lehet, hogy taktikai okokból – elmaradnak Hajnóczy és a radikális értelmiség követelései mögött, ahogy a függetlenség kérdésében sem jut el a nemzeti királyságig. Általában minden irányban félmegoldások jellemzik. Meghagyja a királyság intézményét, s elismeri a Habsburgok jogát a trónhoz, de az 1791-es francia alkotmány mintájára az uralkodói hatalom korlátozására törekszik. A törvényhozást a kétkamarás országgyűlés kezébe adja: az elsőben a nemesség, a másikban a nép, a „harmadik rend” megbízottal tanácskoznának. Az országot különben nemzetiségenként tartományokra osztja, ezek: az északnyugati megyékből alakult Slavonica, a déli részek, Dalmáciával és Horvátországgal együtt Illirica, a Bánság és Erdély egy része Valachica néven. A tartományok autonóm módon, saját nyelvükön intéznék belső ügyeiket, a központi országgyűlés nyelve azonban a magyar. Az arisztokrácia és a főpapság előjogait megszünteti, és a nemesi kiváltságokat érvényben hagyja; földbirtoka csak nemesnek lehet, a tisztségek betöltésénél előnyben részesülnek, adót nem fizetnek. A rendi végrehajtó szervek, a kancellária és a helytartótanáes helyébe a minisztériumok lépnek. Az országos méltóságokat a diéta választja. A hadsereg nemzeti lesz, magyar tisztek vezetése alatt, Magyarországon állomásozik. Törvényes ítélet nélkül senki nem fogható el, a törvény előtt mindenki egyenlő. Az egyházi, tanulmányi és kamarai javakból nemzeti alap létesül, ez biztosítja pénzügyileg a nemzet politikai létét.[jegyzet 4]

A diétát azonban a megyék hangulata miatt nem merték egybehívni, így aztán az alkotmányterv sem került felhasználásra. 1794 májusában Martinovics hozzákezdett a magyarországi polgári és nemesi elégedetlenek titkos társaságokba való szervezéséhez.

Lábjegyzetek

  1. A magyar jakobinusok iratai. II. Budapest, 1952. 49–51.
  2. Ugyanott I. Budapest, 1957. 682–683.
  3. Ugyanott 384.
  4. Ugyanott 497. s következők

Irodalom

Martinovics Ignác bíróság előtti vallomásai, különböző röpiratai, Gotthardihoz írt bizalmas jelentései megjelentek A magyar jakobinusok iratai II. kötetében.

Martinovics 1793-as erdélyi útjáról küldött bizalmas jelentéseit kiadta: Denis Silagi, Aktenstücke zur Geschichte des Ignaz von Martinovics (Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchivs, 1962).

A „Mémoires philosophiques” című mű magyar fordítása: Martinovics Ignác, Filozófiai írások. Fordította Kolozsvári-Grandpierre Emil (Budapest, 1956, Mátrai László bevezetésével). Lásd még Mátrai László, A magyar filozófiai haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korában (MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei, 1954. 1–4) és Makai Mária, Martinovics filozófiája és a francia materialisták világképe (Filozófiai Évkönyv 1956. Budapest, 1956).

Az „Oratio ad proceres” magyar fordítása: Tépjétek le a sötétség bilincseit. XVIII. századi röpiratok a feudális egyházról. Szerkesztette Kató István (Budapest, 1956) 117–136.

Martinovics alkotmányterve megjelent: A magyar jakobinusok iratai I. 896–921; méltatása: Csizmadia Andor, A magyar jakobinusok alkotmánytervezetei (Állam és Igazgatás, 1959. 5).

Martinovics matematikai és természettudományi munkásságára lásd Szénássy Barna, Martinovics Ignác matematikai munkássága (Matematikai Lapok, 1956. 3–4); Szénássy Barna, Martinovics Ignác egy eddig ismeretlen matematikai értekezéséről (Matematikai Lapok, 1969. 1–2., a leningrádi akadémiai könyvtárban őrzött kézirat ismertetése); Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Martinovics Ignác vegyészeti munkássága (Magyar Kémikusok Lapja, 1964. 4); Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Martinovics helye a kémiában (Az Egri Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, 1964), valamint Csillag IstvánLengyel Endre, Martinovics és az orvostudomany (Orvosi Hetilap, 1964. 42).

Martinovics ideg- és lelki alkatának jellemzését lásd: Benda Kálmán, Egy új forrástudomány: a pszichografológia (Levéltári Közlemények, 1973–1974. 63–64).

A Martinovics és a többi kivégzett csontjainak végleges eltemetésekor végzett embertani vizsgalatokat leírja Bartucz Lajos, Személyazonossági vizsgálatok a magyar jakobinusok csontvázain (Antropológiai Közlemények, 1960. 3–4).


A magyar jakobinus mozgalom
Demokratikus és polgári mozgalmak a Habsburg-monarchiában Tartalomjegyzék A titkos társaságok