Meskó lengyel fejedelem

A Múltunk wikiből

Mieszko

932 – 992. május 25.
lengyel fejedelem
Wikipédia
Mieszko I by Lesser

Györffy György

A nyugati térítés kezdete

Ottó 972 nyarán kelt át az Alpokon Paviából Sankt Gallenbe. Paviából elindulva követséget menesztett Lengyelországba és meghívta Meskó lengyel fejedelmet a húsvétkor Quedlinburgban tartandó gyűlésre, amelyet a keresztény hatalmak találkozójának szemelt ki.


Géza bizonyára már mint megkeresztelt király, de még nem mint rex christianus küldte el tizenkét főúrból álló ünnepélyes követségét Quedlinburgba. A 973. március 23-án, húsvétkor összejött fejedelmi találkozón megjelent Kékfogú Harald dán király, II. Boleszló cseh herceg, míg a megfélemedett Meskó lengyel fejedelem maga helyett fiát, Bátor Boleszlót (Boleslaw Chrobry) küldte túszul; ezenkívül követséget küldött Vasfejű Pandulf beneventói herceg, Tzimiszkesz János görög császár, sőt a Macedóniában ekkortájt alakult új bolgár ellenkormány is.

A hűbéri függésen levő dán, cseh és lengyel uralkodók személyes megjelenésével szemben Géza és családtagjai ekkor – úgy, mint ahogy a továbbiakban is – távol maradtak; ez alkalmas volt annak hangsúlyozására, ami a középkori magyar állam külpolitikai vezérmotívuma maradt: Magyarország a keresztény Európa része, de független idegen hatalmaktól.


A térítést elindító hercegi ara mint történeti modell érvényesült a X. században – a cseh Dubravka és Meskó lengyel fejedelem, valamint a görög Anna és Vlagyimir orosz nagyfejedelem a legismertebb példái –, a modell azonban legendamotívummá vált (például Géza és Adelhaid), aminek német-magyar viszonyban való kibontakozását elősegítette Gizella bátyjának, II. Henriknek mind növekvő idealizálása.

Géza békés külpolitikája

Ami a lengyel – magyar kapcsolatokat illeti, a XII. századtól kezdve elterjedt a lengyel kútfőkben az a tudósítás, hogy Géza magyar király feleségül vette Meskó lengyel király leányát, Adelhaidot; ő térítette meg Gézát, és isteni intés nyomán ő szülte neki 975-ben Szent Istvánt.


955 és 965 között a magyarokkal szövetséges galíciai Fehér-Horvátországba csehek nyomultak be, és fő helyük, Krakkó elfoglalásával az itt szerveződő államot megszüntették. Lehet, hogy ekkor került Fehér-Horvátország keleti része Przemysl körül magyar kézre, amiről X. század közepi régészeti leletek tanúskodnak. A Piaszt házbeli I. Meskó Poznan és Gnézna központtal az északabbra lakó szláv törzs, a polyán fejedelme volt, de kiterjesztette uralmát a lengyel (ljanch, lendzsini) törzsre is. A hét feleséggel rendelkező pogány Meskót a krónikás hagyomány szerint cseh felesége, Dubravka térítette meg 965 táján, a tényleges térítés azonban 968-ban indult meg, amikor az oroszok püspökének szánt, de oda soha el nem jutott Adalbert merseburgi érsek lett, és Meskó központjába, Poznanba egy Jordán nevű missziós püspököt küldött. A cseh–lengyel szövetség két évtizedes együttműködés után 985 körül kezdett felbomlani, amikor Meskó a csehek által megszállt fehér horvát föld és a Kárpátok irányába kívánt terjeszkedni. Ennek a politikai irányváltozásnak volt eredménye, hogy Meskó fia, Bátor Boleszló trónörökös első feleségét, az országa vesztett és 985-ban elhalt meisseni őrgróf leányát eltaszítva, nőül vett egy magyar hercegnőt. Ez az első lengyel–magyar szövetség azonban nem volt hosszú életű. Néhány év elteltével Boleszló hazakergette magyar feleségét kisfiával, Veszprémmel együtt. A szövetség felbomlásának oka minden bizonnyal az volt, hogy Gézát nem sikerült a csehek elleni háborúba bevonni. Géza ugyanis amikor végsőkig elszánta magát a békére, alkalmatlan partnerré vált minden szövetkezésre. Meskó, miután fiát egy szorb hercegnővel házasította össze, 990-ben hadjáratot indított a csehek ellen, és elfoglalta a fehér horvát viszlyánok földjét Krakkóval együtt, valamint Sziléziát az Oderáig.

Az orosz végektől Krakkóig, Krakkótól az Oderáig terjedő új országát Gnézna központtal még ez évben felajánlotta a pápának hűbérül. Így lett határos Magyarország északon a barátságtalanná vált Piasztokkal, 992-től éppenséggel az ellenséges Bátor Boleszló fejedelemmel.

Központosító belpolitika

Géza seregének elitje olyan nehéz fegyverzetű lovagságból állt, mint amilyen Meskó lengyel fejedelemé volt. Az utóbbit Ibrahim ibn Jakub 965-ben így jellemezte: „Háromezer páncélosa van helyőrségeken (szétosztva); egy század belőlük annyit ér, mint tíz más század. Ő ezt a legénységet ellátja posztóval, paripával, fegyverrel és mindennel, amire szükség van.”[1]

A keresztény királyság megalapítása

Megjegyzendő, hogy a Szent Péternek való felajánlásnak 1000 körül egészen más jelentősége volt, mint később; jelentette ez a német császárságtól való függés megkerülését. Ezt kísérelte meg 991 körül Meskó lengyel fejedelem, amikor ismert szövegű levelében felajánlotta a Lengyelországot felölelő Gnesen civitast Szent Péternek. A civitas szó ekkortájt több jelentésben volt használatos; egyházi értelemben elsősorban püspökséget értettek rajta, de jelentette a keresztények közösségét, országát is. Ilyen módon a felajánlásnak lényegében spirituális jelentősége volt; politikai értelemben vett hűbéri függést nem jelentett – egyrészt, mert a pápaság nem volt politikai hatalom, másrészt, mert a politikai hatalomra a római császárság tartott igényt.

991 táján, amikor Meskó Szent Péternek felajánlását tette, Szent Adalbert Rómában időzött. Ha 1000-ben Adalbert tanítványa hasonló kéréssel járult Rómába István számára, akkor nagy a valószínűsége, hogy követjárásának célja és eszközei nagyjából egyeztek Meskóéval, illetve püspökéével. A cél a német politikai függés megkerülése volt, az eszköz pedig a magyar civitas spirituális felajánlása lehetett Szent Péternek – királyi korona fejében.

Magyarország sajátos helyzete, valamint István személyének és udvarának politikai súlya biztosította Ottó kegyét és támogatását, s így az új évezred fordulójára Asztrik megérkezett a koronával, talán ugyanazzal, amely 991-ben Meskó számára készült.

Uralkodó osztály

Szent László ősfája[2]
Árpád nagyfejedelem
Madarász Henrik király
II. Rudolf burgundi király
Zolta herceg
Ottó császár Adelhaid burgundi hercegnő
Taksony nagyfejedelem besenyő hercegnő bizánci örmény „comes”? bolgár hercegnő?  ?  ?  ?  ? Meskó lengyel herceg Dubravka cseh hercegnő Dobremir elbai szláv herceg  ? Hermann lotaringiai Pfalzgraf Helwig II. Ottó német császár Theophanu görög hercegnő
Mihály (Béla?) herceg bolgár hercegnő? ? ? Boleszló lengyel herceg Emnildis elbai szláv hercegnő Ehrenfried (Ezzo) rajnai Pfalzgraf Matild német hercegnő
Vazul herceg „Tatun nembeli” leány (Katun?) III. Meskó lengyel herceg Richeza német grófnő
Béla király Richeza (?) lengyel hercegnő
Szent László

Tollforgatók. A történeti irodalom megindulása.

A végleges és Róma igényeit is kielégítő Szent István-legenda írására Hartvik győri püspök (1100 körül) kapott megbízást. Hartvik a nagy- és kislegenda megfelelő részeit beolvasztva művébe, nagy stíluskészséggel és kitűnő egyházpolitikai érzékkel tett eleget feladatának. Ez a legenda volt hivatott elismertetni a pápai kúriával István király szentségét, amit II. Orbán és II. Paschalis 1102-ben még nem vett tudomásul. Hartvik a megkívánt csodák sorát építette be a műbe: István anyjának álmában Szent István protomártír jövendöli meg fia születését; a pápát álmában angyal inti, hogy a lengyel Meskónak előkészített koronát a magyar fejedelemnek adja; miközben István ájtatoskodik, feje felett égi pillangó lebeg; István testének felemelésekor a csodák sora történik, végül csodás körülmények között bukkan fel a szent jobb.

Lábjegyzetek

  1. Mon. Pol. Hist. Nova Ser. I. 147.
  2. I. László származására lásd Wertner, Az Árpádok családi története adatait.

Irodalom

Ibrahim ibn Jakub adatát Meskó seregére lásd Monumenta Poloniae historica. Series nova = Pomniki dziejowe Polski I. Ed. T. Kowalski (Kraków, 1946). 147.