Mezőgazdaság (A gazdasági élet)

A Múltunk wikiből

írta Wellmann Imre

Lábjegyzet

Hasonlóan a földesúri urbáriumokhoz, a dézsmajegyzékek ugyancsak a felsőség – ezúttal a katolikus püspökség, illetőleg az egyházi tizedet tőle bérlő Kamara, esetleg földesúr – ebből eredő jövedelmének nyilvántartására, az ő emberei által készültek a vele tartozókról. Falvanként ezek nevének rendjében tüntették föl a szántóföld (s gyakran a „külső kertek”), külön a szőlő termését, külön a juhok és a kecskék, külön a méhek szaporulatát s a belőlük rendszerint a földesúri kilenced beszolgáltatása után járó tizedrészt. Gabonadézsmával nemcsak a szántóföldet művelő jobbágy, hanem fölfogadott részes aratója is tartozott; ha a mennyiség nem volt annyi, hogy természetben vegyenek tizedrészt belőle, helyette sarlópénzt kellett fizetnie. A bárányok, a gidák és a méhrajok tízzel nem osztható számát is pénzzel kellett megváltani. A dézsmajegyzék annál kevésbé maradt el a helységbeliek előszámlálásának teljességétől, mert a szegényre is, kinél sem a föld termését, sem állatszaporulatot nem tudtak jegyzékbe venni, „kereszténypénz”, a helybeli pásztorokra meg nemegyszer „botpénz” fizetését rótták ki. Viszont mert ugyanaz a családfő egyszerre a gabona-, a bor-, a bárány- és a méhrajtized kimutatásában is előfordulhat, a helyes létszám megállapításához az egyazon évbeli különféle jegyzékekben előforduló nevek egybevetésére van szükség. A dézsmajegyzékek az Magyar Országos Levéltárban: E 159 Regesta decimarum, továbbá egyházi levéltárakban, esetenként bérlő földesúréban találhatók.

Irodalom

A népesség fejlődésére vonatkozólag a Bevezetésben ismertetett kútfők közül több elsősorban épp a mezőgazdaság történetére nézve szolgál fontos forrásul.

Így az 1715. és 1720. évi országos összeírás nemcsak az adóköteles családfőket sorolja elő helységenként, rendszerint azt is feltüntetve: ki telkes jobbágy (egész-, fél- stb. telek birtokában), ki zsellér közülük, hanem azt is megadja: ki mekkora szántóföldet, rétet, esetenként szőlőt és írtványt művel közülük. S miután az összeírók bevezetőül nemegyszer a megtelepedésre és a földesúrnak járó szolgáltatásokra is utaltak, a számadatok után a következőket is megjegyzésekbe kellett foglalniuk: milyen a fekvése, a minősége, a megművelhetősége a község földjének, mekkora a termékenysége, s mennyiben nyílik mód hozamának értékesítésére. A nép a gabonatermés nagyságáról föltett kérdésre hagyományos szokása szerint olyan formában felelt, hogy hányszorosát kapta vissza a vetett magmennyiségnek. Megállapítható, hogy ebbe a vetnivalót általában nem számította bele, s valószínűleg az aratástól a hombárba, verembe rakásig számítható szemveszteségeket sem; amikor tehát például háromszoros termésről tett bevallást, ez valójában nettó négyszeresnek felelt meg. A már ismertetett Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában, 1720–21 (Magyar Statisztikai Közlemények, Új folyam. XII. Budapest, 1896) című kiadvány 1720. évi vármegyei összegeire épülő táblázataink adatai mind a termőföld, mind a termések nagyságára vonatkozólag csak hozzávetőlegeseknek tekinthetők. Az összeírás anyagát feldolgozó Acsády Ignác ugyanis a mértékegységül szolgáló „köblös”-t helytelenül értelmezte. Ezen még, az összeíróknak adott utasítás meghatározásához visszatérve, lehetett javítani, ott azonban, amikor az egyes falvak arról tett bevallását, hogy hányszoros volt a termésük, megyénként összegezte, teljesen ingoványos talajra jutottunk. A kötetnek Acsády táblázatait követő befejező része mindamellett számos hasznos adatot tartalmaz.

Az 1715-ihez és 1720-ihoz hasonló, de még tüzetesebb ismereteket nyújt a tizenhárom megyéből fennmaradt 1728. évi országos összeírás.

Általában részletezőbbek s közelebb járnak a valósághoz a vármegyék rovásadó-összeírásai. Helységenként, ugyancsak az adóköteles családfők neve mellett számlálják elő dika-kirovás alá eső jövedelmüket és javaikat. Nemegyszer csak ismétlik előző évek összeírási adatait, olykor módosításokat fűzve hozzájuk.

Az egyes uraságok „alattvalóinak” helyzetéről és tartozásairól még közvetlenebb és teljesebb adatokkal szolgálnak az egy-egy uradalomról, birtokról falvanként készítette földesúri urbáriumok. Többnyire szintén egyenként sorolják elő a szolgáltatásokra kötelezett családfőket, telekhányaduk, szőlőbirtokuk, esetenként családtagjaik és állatállományuk föltüntetésével, nem feledkezve meg a pusztán heverő telkekről sem; a zselléreken kívül olykor arról is történik említés, ami a majorsághoz tartozik. A fő gondot azonban arra fordítja az urbárium, hogy úrbéresei mivel tartoznak földesuruknak, a tőlük származó jövedelmek közt a bírságpénzeknek is helyet juttatva.

A paraszti termelés nagyságának megállapításában hasznos segítséget nyújtanak a katolikus egyház, illetőleg a tőle bérlő földesurak részére szedett gabona-, bor-, juh-, kecske- és méhtizedről fölvett kimutatások. A jobbágy ló- és marhaállományának tizedelése nem volt szokásban (s ehhez a kilenced kirovásában az egyházhoz igazodó földesurak is tartották magukat), föltehetőleg arra való tekintettel nem, hogy a háziállatoknak e két faja adta a földműveléshez és a szállításhoz szükséges, a paraszti gazdaság folytatásához nélkülözhetetlen vonóerőt; a jobbágy háztartásának ellátása szempontjából fontos sertések tizedelésére pedig az egyház részére nem, a földesúrnak is csak helyenként s olykor a makkoltatás fejében került sor. Az ugyancsak birtokos urak által igényelt kender- és lendézsmáról ritkán találhatók kimutatások. Minthogy a hagyományos gazdálkodás igen nagy mértékben támaszkodott a természet erőire, egy-egy esztendő gabona- s bortizedjegyzékeiből igen kockázatos a paraszti termelés nagyságára általános következtetést vonni; kevéssé és nagyon jó, illetőleg rossz évek időjárás okozta sűrű váltakozása miatt csupán esztendők hosszú során át lehetőleg hézagtalanul fennmaradt kimutatások adhatnak megbízható alapot a termelés átlagos nagyságának s növekedési vagy csökkenési tendenciájának megállapítására, különösen akkor, ha nemcsak a belőle kivett részt tüntetik föl – az egyházi tized és a földesúri kilenced tényleges együttes összege ugyanis korántsem felelt meg mindig a jobbágy termése ötödrészének –, hanem a paraszti termés egészét is. Minden jel arra mutat egyébként, hogy a vetésre szánt gabona ezúttal sem számított bele a dézsmálandó mennyiségbe; erre vall az is, hogy a dézsmálásnak alávetett háziállatok közül csupán a bárányokból, a gidákból és gödölyékből meg a méhrajokból tartozott tizeddel és kilenceddel a jobbágy, nem pedig a felnőtt juh- és kecskeállományból s az eredeti méhkasokból. A parasztnép egész mentalitásának felelt meg az a felfogása, hogy termésének csak abból a részéből kívánhatnak hányadot püspök, plébános és földesurak, melyet saját már megtett és a termelés folytonossága érdekében tovább is teljesítendő befektetésén – a vetőmagon és a nemző állatokon – felül köszönhet a meg-megújuló természetnek, Isten áldásának.

E már említettekhez a korszakban a mezőgazdaság fejlődését megvilágító további fontos kútfők csatlakoznak. Mindenekelőtt a 18. század harmadik évtizedének döntően paraszti gazdálkodásáról Bél Mátyás tervei szerint, tudományos műhelyében és irányításával készült rendszeres ábrázolás, a legnagyobbrészt Matolai János megfogalmazásában ránk maradt De re rustica Hungarorum című kézirat, mely ugyanott készült további, a hegyaljai és a kőszegi szőlőművelést ismertető, az ország gabonakereskedelmének megalapozását célzó tervet tartalmazó, s a magyarok öltözködéséről és szokásairól írt szövegekkel kiegészítve jelent meg magyarul: Bél Mátyás, Magyarország népének élete 1730 táján. Válogatta, sajtó alá rendezte és bevezette Wellmann Imre (Budapest, 1984). A viseletről és az erkölcsökről szóló kézirat külön is megjelent: Bél Mátyás kézirata a magyarok öltözködéséről és erkölcseiről. Fordította Vida Tivadar (Orvostörténeti Közlemények, 1977). Sok lényegbevágó forrásadattal teljes Bél Mátyásnak Mikovinyi Sámuel térképeivel gazdagított nagy országismertető műve is: M. Bél, Notitia Hungariae novae historico geographica (Viennae, 1735–1742 és év nélkül); nyomtatásban napvilágot látott négy és csonka ötödik kötete Pozsony, Nyitra, Turóc, Bars, Hont, Zólyom, Liptó, Nógrád, Pest-Pilis-Solt és befejezetlenül Moson vármegyének egyedülálló jelentőségű leírását nyújtja; kéziratban maradt s részben közzétett részeiből az utóbbi időben több megye és vidék leírása jelent meg többé-kevésbé jó magyar fordításban: Bodor Antal, Csepelsziget és Budafok kétszáz év előtt: Bél Mátyás Notitia Hungariae novae historico geographica című 1736-ban megjelent műve nyomán (Budapest, 1936); Lukács Károly, A Balatonvidék földrajza kétszáz év előtt. Bél Mátyás Notitia comitatuum Veszprimiensis, Simighiensis et Szaladiensis című kéziratának fordítása és ismertetése (Tihany, 1943); Bél Mátyás Esztergom vármegyéről írt kiadatlan művének szemelvényes magyar fordítása. Fordította Prokopp Gyula. Bevezette Zolnay László (Tatabánya, 1968); Bél Mátyás, Heves megye ismertetése, 1730–1735. Fordította Soós Imre (Eger, 1968); Bél Mátyás, A kunok és jászok avagy filiszteusok kerületei. Fordította Illyés Bálint és Szőts Rudolf (Bács-Kiskun megye múltjából, I. Kecskemét, 1975); Bél Mátyás, Descriptio Comitatus Castri Ferrei. Vas vármegye leírása. Fordította Tihanyiné Szálka Irma. Bevezette Bendefy László (Vasi Szemle, 1976); Bél Mátyás, Fejér vármegye leírása (Fejér Megyei Levéltár Történeti Évkönyv 1977); Pest megyéről. Fordította Szabó Béla, kiegészítette Pintér Emilné (Szentendre, 1977); Bél Mátyás a Bodrogközről. Fordította és bevezette Püspöki Nagy Péter (Bratislava, 1977); Bél Mátyás Notitia Hungariae novae historico geographica című művéből Tolna vármegye leírása. Fordította Kun Lajos (Tanulmányok Tolna megye történetéből. IX. Szekszárd, 1979); Bél MátyásSchemberger Ferenc, Szabolcs megye a XVIII. században. Fordította Balogh István (Szabolcs-Szatmár megyei helytörténetírás. I–II. Nyíregyháza, 1979); Bihar megye leírása (Bél Mátyás Notitiájának anyaga alapján). Fordította P. Szalai Emőke. Bevezette Csorba Csaba (A Bihari Múzeum Évkönyve, 1980); Bél Mátyás, Csongrád és Csanád megye leírása. Sajtó alá rendezte Zombori István (A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1981/82); Bél Mátyás, Pest-Pilis-Solt vármegye, Bács-Bodrog vármegye, A Kővári kerület története. Fordította Szőts Rudolf (Bács-Kiskun megye múltjából, VI. Kecskemét, 1982); Bél Mátyás élete és munkássága. Írta Deák András. De piscatione hungarica. A magyarországi halászatról (Budapest, 1984).

E korszak már Bél Mátyás munkásságán kívül is gazdagabb mezőgazdasági vonatkozású irodalmat mutathat fel; jegyzékét adja: A magyar gazdasági irodalom első századainak könyvészete. Bibliographia litterarum Hungariae oeconomicarum a prioribus saeculis. I. 1505–1805. Összeállította Dóczy Jenő, Wellmann Imre és Bakács István (Budapest, 1934); egyes kiegészítéseket ad hozzá Kosáry Domokos, Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. Áttekintést adott róla Bakács István, Mezőgazdaságunk és az agrár szakirodalom a XVIII. században (Századok 1947); ifj. Barta János, Mezőgazdasági irodalmunk a XVIII. században (Magyar Tudományos Akadémia Értekezések a történeti tudományok köréből 67. Budapest, 1973). Az egykorú kiadványok közül kiemelést érdemelnek a már az előző korszakból eredő átfogó jellegű munkák: (Lippai János), Calendarium oeconomicum perpetuum. Az az Esztergomi Érsek urunk ő nagysága posoni gondviselőjének majorságrul írt lajstroma minden esztendőre, kibül minden majorgazda hórúl-hóra egész esztendő által mit munkálottasson az majorság körül, megtudhattya (Kassa, 1721; Győr, 1753); Szent-Ivány Márton már ugyancsak ismertetett háromkötetes művéből mezőgazdasági vonatkozású válogatás készült: Oeconomica philosophica, ex tribus tomis reverendi patris Martini Szent-Ivani Societatis Jesu sacerdotis collecta (Tyrnaviae, 1746; Claudiopoli, 1748; Tyrnaviae, 1754). Ugyancsak használták nagyobb uradalmakban Lyczei János szintén említett útmutatóit: Iter oeconomicum… ad urbaria et inventaria divesissima dominiorum formanda directum (Tyrnaviae, 1707; Tyrnaviae, 1713) és Succincta methedus universas dominiorum res mobiles et immobiles cum earundem circumstantiis facile investigandi, cui annexum est memoriale pro formandis et exigendis rationibus, commodo administratorum et provisorum concinnatum (Tyrnaviae, 1707). Egy kéziratban maradt Calendarium oeconomicum perpeuumot közölt Schram Ferenc (Néprajzi Közlemények, 1963). A csehországi Christophorus Fischer hazánkban is kiadott rendszerezése: Operis oeconomici … pars prima et secunda de oeconomia suburbana (Cassoviae, 1737–1738) igen részletesen adja elő a gazdálkodás tennivalóit.

A korszak irányadó jogi kézikönyvei: St. de Werbőcz, Werbőczius illustratus sive Decretum tripartitum juris consuetudinarii Regni Hungariae (Tyrnaviae, 1753); J. Szegedi, Tripartitum juris hungarici tyrocinium, juxta ordinem titulorum Operis tripartiti (Tyrnaviae, 1767); St. Huszty, Jurisprudentia practica seu commentarius novus in jus hungaricum (Tyrnaviae, 1758 ; Tyrnaviae, 1766). A kártevő állatok behajtásával kapcsolatos kérdésekről külön jogi értekezés egy Quadripartitum szerzőjétől: P. Prileszky, Opusculum quaestionum cum subnexo circa easdem discursu de pecorum et pecudum abactionibus seu abvagiationibus hasque eoncomitantibus. Quo dominorum, dominorum principalium suorum domini officiales in eorundem bonis constituti hancque materiam in dies obviam habentes pro casuum occurrentium diversitate aliquam directionem et informationem habere possint (Posonii, 1735; Zagrabiae, 1736; hely nélkül 1737).

Maguk a mezőgazdasági, Magyarországon 1715., 1723., 1729., 1741. és 1751., Erdélyben 1747. és 1751. évi törvénycikkek elsősorban azokra az állapotokra vetnek világosságot, melyeken a tett rendelkezések változtatni kívántak. A tárgyban hozott rendeletekről tájékoztat: I. Kassics, Enchiridion seu extractus benignarum normalium ordinationum regiarum. I. (Pestini, 1825). Gazdag forrásanyagot tartalmaznak a vármegyék és a városok szabályrendeletei: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye. Corpus statutorum Hungariae municipalium. Gyűjtötte Kolosvári Sándor és Óvári Kelemen (Budapest, 1885–1904). Értékes forrásokból ad válogatást Sinkovics István, Magyar történeti szöveggyűjtemény. II/2 (Budapest, 1968). Fontos anyagot tett közzé a Bánságról Baróti Lajos, Adattár Dél-Magyarország XVIII. századi történetéhez (Temesvár, 1893–1907). Erdélyről átfogó képet nyújt J. Benkő, Transsilvania sive Magnus Transsilvaniae Principatus (Vindobonae, 1778).

Áttérve a feldolgozásokra, az összetevőként a magyarországit is magában foglaló európai fejlődést ábrázoló kiadványok közül elsőben a tágabb kört felölelő gazdaság- és társadalom-, majd a csak gazdaságtörténeti munkákat célszerű említeni, előbb általában, azután országok szerint.

Polányi Károly, Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet (Budapest, 1976); W. Kula, Théorie économique du féodalisme (La Haye, 1970); Makkai László, Feudalizmus és az eredeti jellegzetességek Európában (Történelmi szemle 1976); C. Brinkmann, Wirtschafts- und Sozialgeschichte (MünchenBerlin, 1927); W. Sombart, Der moderne Kapitalismus (MünchenLeipzig, 1928); F. Braudel, Civilisation matérielle. Économie et capitalisme (Paris, 1980). — Ch. Singer etc. A History of Technology (Oxford, 1954–1958); M. KranzbergC. W. Pursell Jr., Technology in Western Civilisation (Oxford, 1967); Science, Technology and Economic Growth in the Eighteenth Century. Ed. A. E. Musson (LondonNew York, 1972); Technologischer Wandel im 18. Jahrhundert. Hrsg. U. Troitzsch (Wolfenbüttel, 1981).

P. Mathias, The Transformation of England. Essays on the Economic and Social History of England in the XVIIIth Century (London, 1979); O. E. Labrousse, Histoire économique et sociale de la France. II (Paris, 1970); F. Braudel E. Labrousse (ed.), Histoire économique et sociele de le France (Paris, 1979); F. Lütge, Deutsche Sozial- und Wirtschaftsgeschichte (BerlinHeidelbergNew York, 1966); Fr. W. Henning, Das vorindustrielle Deutschland, 800 bis 1800. Wirtschafts- und Sozialgeschichte. I. (München, 1977); F. Tremel, Wirtschafts- und Sozialgeschichte Österreichs von den Anfängen bis 1955 (Wien, 1969); W. Kula, An Economic Theory of the Feudal System. Towards a model of the polish economy, 1500–1800 (London, 1976).

M. Weber, Wirtschaftsgeschichte. Abriß der universalen Sozial- und Wirtschaftsgeschichte (Berlin, 1958); magyarul, további tanulmányaival kiegészítve: Max Weber, Gazdaságtörténet. Válogatott tanulmányok (Budapest, 1979); J. Kulischer, Allgemeine Wirtschaftsgeschichte des Mittelalters und der Neuzeit (München, 1971); Sh. B. Clough, European Economic History. The Economic Development of Western Civilization (New York, 1968); Sh. B. CloughR. T. Rapp, European Economic History. The Economic Development of Western Civilization (New York, 1975); E. RichC. H. Wilson (ed.), The Cambridge Economic History of Europe. V. The Economic Organization of Early Modern Europe (Cambridge, 1977); C. M. Cipolla, Storia economica dell' Europa pre-industriale (Bologna, 1980).

P. Mathias, The First Industrial Nation. An Economic History of Britain, 1700–1914 (New York, 1969); T. S. Ashton, An Economic History of England: the 18th Century (London, 1972); H. Hausherr, Wirtschaftsgeschichte der Neuzeit (Köln, 1970); H. Mottek, Wirtschaftsgeschichte Deutschlands. Ein Grundriss. I. Von den Anfängen bis zur Zeit der Französischen Revolution (Berlin, 1973); A. Hoffmann, Wirtschaftsgeschichte des Landes Oberösterreich. I. Werden, Wachsen, Reifen. Von der Frühzeit bis zum Jahre 1848 (Salzburg, 1952); G. Otruba, Die Wirtschaftspolitik Maria Theresias (Wien, 1963); W. Kula, L'histoire économique de le Pologne du XVIIIe siecle (Warszawa, 1961); R. LampeM. R. Jackson, Balkan Economic History, 1550–1950. From Imperial Borderlands to Developing Nations (Bloomington, 1982).

A szorosan vett mezőgazdaságnak – nemegyszer a falusi társadalom múltját is felölelve – agrártörténelemmé bővülő történeti irodalma szintén részben átfogóbb igényű, részben egy-egy országra terjed. A népesedésnek a mezőgazdasági termelést sarkalló hatása felől közelíti meg a kérdést E. Boserup, Évolution agraire et pression démographique (Paris, 1970). Általános mezőgazdaságtörténeti feldolgozások: N. S. B. Gras, A History of Agriculture in Europe and America, (New York, 1925, reprint 1968); G. E. Fussell, The Story of Farming (Oxford, 1969); C. S. Orwin, The Open Fields. New introduction by J. Thirsk (Oxford, 1967); H. Sée, Esquisse d'une histoire du régime agraire aux XVIIIe et XIXe siécles (1921, réimpr. Genéve, 1980); E. Soreau, L'agriculture du XVIIe siecle a la fin du XVIIIe (Paris, 1952); W. Abel, Agrarkrisen und Agrarkonjunktur (HamburgBerlin, 1966); W. Abel, Agricultural Fluctuation in Europe from the Thirteenth to the Twentieth Century (London, 1980); B. H. Slicher van Bath, The Agrarian History of Western Europe, A. D 500–1850 (London, 1963);

H. Van der WeeE. van Cauwenberghe, Productivity of Land and Agricultural Innovation in the Low Countries, 1250–1800 (Louvain, 1978); Lord R. E. P. Ernie, English Farming, Past and Present. With introduction by G. E. Fussell and O. R. McGregor (Chicago, 1962); Agriculture and Economic Growth in England, 1650–1815. Ed. E. L. Jones (LondonNew York, 1967); M. Bloch, Les caracteres originaux de l'historie rurale francaise (Paris, 1960–1961); J. Molinier, L'évolution de l'agriculture en Angleterre et en France au XVIIIe siecle et au début du XIXe siecle (Revue d'Économie Politique, 1979); M. Bloch, French Rural History. An essay on the basic characteristics (London, 1978); Histoire de la France rurale. Dir. G. DubyA. Wallon (Paris, 1975–1976); G. Roupnel, Histoire de la campagne francaise (Paris, 1974); S. Frauendorfer, Ideengeschichte der Agrarwirtschaft und Agrarpolitik im deutschen Sprachgebiet.1. (MünchenBaselWien, 1963); R. Krzymowski, Geschichte der deutschen Landwirtschaft unter besonderer Berücksichtingung der technischen Entwicklung der Landwirtschaft bis zum Ausbruch des 2. Weltkrieges 1939 (Berlin, 1961); W. Abel, Geschichte der deutschen Lsndwirtschaft vom frühen Mittelalter bis zum 18. Jahrhundert (Stuttgart, 1978); F. W. Henning, Landwirtschaft und ländliche Gesellschaft in Deutschland. I–II. 800 bis 1976 (PaderbornMünchenWienZürich, 1978–1979); Storia dell'agricoltura italiana (Milano, 1976); G. Giorgetti, Agricoltura e sviluppo capitalistico nella Toscana '700 (XVIIIo secolo) (Studi Storici, 1968); M. Romani, Aspetti di vita agricola lombarda, secoli XVI–XIX (Milano, 1973); B. BaranowskiS. ChmielowskiH. Dabrowski—Z. PodwinskaJ. Topolski, Histoire de l'économie rurale en Pologne jusqu'a 1864 (WroclawWarszawaKraków, 1966).

Magyarországon már közel másfél évszázaddal ezelőtt megjelent egy munka, mely a középkort követő időnek egész gazdasági fejlődéséről — az ipar szó ugyanis akkor a mezőgazdaságot is magába foglaló gazdasági szorgalmat jelentett — máig használható áttekintést nyújtott: Horváth Mihály, Az ipar és kereskedés története Magyarországban a három utolsó század alatt (Buda, 1840, reprint Budapest, 1984). Hasonló igényű követője azóta sem akadt, a 19. század végétől fogva mégis említést kívánnak a következő tanulmányok: Pólya Jakab, Gazdasági viszonyaink a XVIII. század első felében (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1895); Strickerné Pollacsek Laura, III. Károly gazdaságpolitikája hazánkban (Budapest, 1909); Eckhart Ferenc, A bécsi udvar gazdasági politikája Magyarországon Mária Terézia korában (Budapest, 1922); S. Jordan, Die kaiserliche Wirtschaftspolitik im Banat im 18. Jahrhundert (München, 1967); K. Müller, Siebenbürgische Wirtschaftspolitik unter Maria Theresia (München, 1961); Gyömrei Sándor, A magyar gazdaságtörténetírás új útja (Közgazdasági Szemle, 1932). — Magyarország gazdasági életének Kelet-Közép-Európáéba való beillesztésével foglalkozott: Gunst Péter, Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája. Különös tekintettel az agrárfejlődésre (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1973–1974); A. Špiesz, Die Slowakei in der Sozial- und Wirtschaftsgeschichte Mittel- und Osteuropas (Bohemia, 1969).

Bár a magyar gazdaságtörténelem említett összefoglalásánál csak majdnem fél évszázaddal később látott napvilágot mezőgazdaságtörténelmünké: Wenzel Gusztáv, Magyarország mezőgazdaságának története (Budapest, 1887), ez kellő előzetes részfeldolgozások híján túlságosan korainak bizonyult. Kivált épp a 18. századra nézve annál is kevesebbet tudott nyújtani az olvasóknak, mint a vele csaknem egy időben megjelent általános történeti munkák: Marczali Henrik, Magyarország II. József korában. I. (Budapest, 1881); Grünwald Béla, A régi Magyarország, 1711–1825 (Budapest, 1888). Wenzel könyvének fogyatkozásai szükségképp további ösztönzést adtak az uralkodó pozitivista irány képviselőinek, hogy még kiterjedtebben folytassák adatgyűjtésüket. Már valamival előbb közzétette Weisz (Földes) Béla Bevezetés a gazdaságtörténetbe című írását, de aztán valójában Tagányi Károly nagy tájékozottságról tanúskodó útmutatása: A magyar gazdaságtörténet főbb forrásai (Századok 1893) szabott e részben irányt a továbbépítésnek. Nyomában két évvel később Acsády Ignác tűzött elérendő célokat a kutatók elé a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében, abban a nemzetközi viszonylatban is az elsők között jelentkezett folyóiratban (1894–1906), amelyet Tagányi valósított meg, s tett, mint szerkesztő, fő hangsúllyal a mezőgazdaság múltjának teljesebb megírását megalapozni kívánó nagyobb és kisebb tanulmányok s kerek adatközlések megjelentetésén, hajdani agráréletünk forrásainak valóságos kincsestárává. Évek múltával azonban az általa szorgalmazott feldolgozások s útmutatása nyomán feltárt szerves adategyüttesek mellett mindinkább levéltári tallózás során találomra előbukkant egyenkénti szórványos részadatok jutottak túlsúlyra a folyóirat lapjain, s ezek, eredeti összefüggéseikből kiragadva, kevéssé bizonyultak alkalmasnak átfogóbb tanulmányok megírására; a pozitivista kutatók különben is kevés hajlandóságot mutattak, élni az összegezés lehetőségével. A folyóiratnak az olvasóközönség csökkenő érdeklődésével együtt járó megszűnése után közel két évtizeddel kellett Mályusz Elemérnek (A helytörténeti kutatás feladatai. Századok, 1924) tudatossá tennie, hogy a fennmaradt iratanyag mondanivalója csak az őt egykor létrehozó helyi-területi szervezet működését nyomon követve, ennek fonalára fűzve válik igazán a múlt megelevenítőjévé.

A mezőgazdaságtörténet vonatkozásában azután Domanovszky Sándor tevékenységéhez fűződött a szilárd táji forrásalapon fölépített feldolgozások létrehozása. Fölismerve, hogy feudális kori agráréletünkben a földesuraság volt az a fontos szervezet, mer működése során szervesen összefüggő bő forrásanyagot hozott létre, s ennek megmaradása is leginkább nagy uradalmakban volt biztosítva, ilyenek feltárására és feldolgozására irányította rá tanítványait. Ezek munkájának eredményeképp derült fény arra, amivel összefüggésben ugyan már évtizedekkel előbb történtek elszórt adatközlések, ám amiről mindaddig úgyszólván mégsem vett tudomást: hogy a földesúr saját üzeme, a majorsági gazdálkodás fontos szerepet töltött be agrártermelésünkben és vele egész gazdasági életünkben, s ugyanakkor a jobbágy sorsát is alapvetően meghatározta. Korszakunkra nézve a Domanovszky szerkesztette „Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez” című sorozatban a következő értekezések jelentek meg: Jármay Edit és Bakács István, A regéci uradalom gazdálkodása a XVIII. században (Budapest, 1930); Ravasz János, A sárospataki uradalom gazdálkodása a XVIII. század első felében (Budapest, 1938); Csapodi Csaba, Az Esterházyak alsólendvai uradalmának gazdálkodása a XVIII. század első felében (Budapest, 1933); Gerendás Ernő, Az esztergomi káptalan garamszentbenedeki birtokkerülete a XVIII. század második felében (Budapest, 1934); Wellmann Imre, A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása, különös tekintettel az 1770–1815. esztendőkre (Budapest, 1933). Mérlegelésükről lásd Wellmann Imre, Mezőgazdaságtörténetünk új útjai (Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik évfordulójának ünnepére); A. Domanovszky, Zur Geschichte der Gutsherrschaft in Ungarn (Wirtschaft und Kultur. Dopsch-Festschrift. Baden bei WienLeipzig, 1938); I. Szabó, Les grands domaines en Hongrie (Revue d'Histoire Comparée 1947).

A földesurasággal szemben a parasztság leginkább csak egy-egy helységhez kötött faluszervezettel rendelkezett, s ami kevés írásos emlék keletkezett ezek működése során, nagyrészt az sem élte túl a pusztító idők viszontagságait. A nép életét kutatva mégsem érhetjük be azzal a viszonylag bő forrásanyaggal, melyet a jobbágyok helyzetéről az uradalmi levéltárak nyújtanak, annál kevésbé, mert ez a paraszti sorsot, akárcsak a felsőbb helyeknek készült jelentések, általában egyoldalúan, sokszor torzító tükörben tárja elénk. Hogy kellően mérlegelni tudjuk a paraszt tevékenységét, melyen az egész feudális gazdasági élet nyugodott, le kell szállnunk egy-egy község határa közé, elmélyedve az ottani adottságokhoz igazodó mindennapi munkába, s kiaknázva mindmegannyi kútfőt, mely arra a nép látásmódja szerint világot vethet, a megállapításokat, melyekre a jobbágyot megvető úri felfogás nyomta rá bélyegét, a nép köréből eredő forrásokkal – amint erre ösztönzés történt, lásd Wellmann Imre, Parasztnépünk múltjának feltárása (Hitel, 1944) és Wellmann Imre, Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről (Agrártörténeti szemle 1962) vetve egybe s szűrve meg azt ezeknek rostáján. Ez utóbbiak közé tartoznak a jobbágypanaszok – lásd Jobbágylevelek. Összeállította H. Balázs Éva (Budapest, 1951); Erdélyi jobbágyok panaszlevelei. Közzétette Kovách Géza (Bukarest, 1971); Bácskai és bánáti jobbágylevelek. Gyűjtötte, válogatta, sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Hegedűs Antal (Újvidék, 1984) –, melyeken legföljebb az írásba foglalónak kisebb módosításai hagytak nyomot; az úrbérrendezés megkezdésekor egy-egy község vezetőinek és véneinek a föltett kilenc kérdőpontra eskü alatt tett és leírás után előttük jóváhagyás végett felolvasott vallomásai – lásd Wellmann Imre, A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok. 3. Budapest, 1967) –; az országos összeírások, melyek ugyan a vármegye kezén mentek keresztül, de az aligha változtatott rajtuk a parasztság rovására, s éppen az annak gazdálkodására vonatkozó adatok fontos forrásul szolgáltak Tagányi Károly, A földközösség története Magyarországon (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894 és önállóan: Budapest, 1950) című alapvető jelentőségű tanulmánya megírásához; már a rovásadó-összeírásokban inkább érvényesülhetett felsőbb beavatkozás. Külön fontosság illeti meg az eredeti paraszti állásponton ugyancsak legföljebb írásba foglaláskor változtatást szenvedett hegytörvényeket, falurendtartásokat, -törvényeket és -jegyzőkönyveket. Ez utóbbiakból Magyarországon, nagy veszteségünkre, vajmi kevés maradt fenn – annál több Székelyföldön; ezek összegyűjtésével, közzétételével és földolgozásával Imreh István szerzett páratlan érdemeket, lásd Székely falutörvények (Kolozsvár, 1947); A rendtartó székely falu (Bukarest, 1973); A törvényhozó székely falu (Bukarest, 1983).

A helytörténeti kutatásokra adott ösztönzés – miután a 19. század végén föllendült vármegye-történetírás is sok hasznos agrártörténeti anyagot tett közzé – főképp az utóbbi évtizedekben érlelt számos helyi monográfiában mezőgazdaságtörténeti vonatkozásban is értékes gyümölcsöket. A következőkben azonban meg kell elégednünk egy-egy táj s néhány nagyobb jelentőségű település történeti ábrázolásának megemlítésével.

Andrásfalvy Bertalan, A sárköziek gazdálkodása a XVIII. és a XIX. században (Pécs, 1965); Andrásfalvy Bertalan, Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezéséig (Szekszárd, 1978); I. Karaman, Die Hauptmerkmale der landwirtschaftlichen Verhältnisse in Slavonien-Syrmien vom XVIII. bis XX. Jahrhundert (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei, 1971–1972); A. Blanc, La Croatie occidentale (Paris, 1957); R. Kropf, Agrargeschichte des Burgenlandes in der Neuzeit. Vom Beginn des 16. Jahrhunderts bis zur Aufhebung der Grundherrschaft im Jahre 1848 (Zeitschrift für Agrargeschichte und Agrarsoziologie, 1972); P. Horváth, K dejinám pol'nohospodárskej výroby na Slovensku v prvej polovici 18. storočia (Historické štúdie, 1960); G. Hofmann, Příspček k poznáni hospodáření na drobném feudálním majetku v polovinč 18. století (Sborník historický, 1962); Dóka Klára, Az Ipoly menti falvak történeti statisztikája (Studia Comitatensia, 1977); Fodor Ferenc, A Jászság életrajza (Budapest, 1949); Györffy István, Nagykunsági krónika, melyet részint régi írásokból, részint a szájhagyomány alapján egybeszerkesztett. Sajtó alá rendezte Bellon Tibor (Karcag, 1984); Botár Imre, Szolnok települési, népesedési és jobbágyviszonyai a XVIII. században (Szolnok, 1941); Makkai László, Pest megye története 1848-ig (Pest megye műemlékei, I. Budapest, 1958); Nagy Lajos, Mezőgazdaság Pesten a XVIII. század első felében (Tanulmányok Budapest Múltjából 1957); Tápió mente néprajza. Szerkesztette Ikvai Nándor (Szentendre, 1985); Szepes (Schütz) Béla, Hatvan község története (Sopron, 1940); Majlát Jolán, Egy alföldi cívis város kialakulása. Nagykőrös gazdaság- és társadalomtörténete a XVIII. század elejéig (Budapest, 1943); Márkus István, Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII–XVIII. században (Kecskemét, 1943); Hornyik János, Kecskemét város gazdasági fejlődésének története (Kecskemét, 1927); Nagy Szeder István, Kiskun-Halas város története (Kiskun-Halas, 1926); Bárth János, Kalocsa környéki ártéri kertek a XVIII–XIX. században (Agrártörténeti szemle 1974); Bárth János, Földművelés és állattartás Bácska északi határvidékén a 18. században (Cumania, 1984); Reizner János, Szeged mezőgazdasági története (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1900); Kovács Katalin, Csongrád város a XVIII. században (Pécs, 1929); Szeremlei Samu, Hódmező-Vásárhely története. III. (Hódmezővásárhely, 1907); Szabó Ferenc, Békés megye gazdasági és társadalmi fejlődésének főbb vonásai a XVIII. század elejétől napjainkig (Békés megye gazdasági földrajza. Szerkesztette Krajkó Gyula. Békéscsaba, 1974); Barabás Jenő, Békés megye néprajza a XVIII. században (Gyula, 1964); Ponyiczky Zoltán, Szarvas város települése és építkezése (Budapest, 1911); Mendöl Tibor, Szarvas földrajza (Budapest, 1928); Scherer Ferenc, Gyula város története (Budapest, 1938); Szüts Mihály, Debrecen mezőgazdasági története (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894); Kiss Lajos, Régi Rétköz (Budapest, 1961); Imreh István, Erdélyi hétköznapok (Bukarest, 1979); Dorner Béla, Az erdélyi szászok mezőgazdasága (Hely nélkül 1910); Das Burzenland. Szerkesztette E. Jekelius (Kronstadt, 1929); Gunda Béla, Magyar hatás az erdélyi román népi műveltségre (A Néprajzi Múzeum Értesítője, 1943); V. Mihordea, Maitres du sol et paysans dans les Principautés Roumaines au XVIIIe siecle (Bucharest, 1971); Fl. Constantiniu, Relatiile agrare in Tara Romaneasca in secolul al XVIII-lea (Bucuresti, 1972).

Magyarország helyéről Kelet-Közép-Európa mezőgazdasági fejlődésében: A. Špiesz, Vývoj agrárnych pomerov v Strednej a Východnej Európe v novoveku a problem existencie druhého nevol'nictva na našom územi (Historický časopis 1967); Gunst Péter, Az agrárfejlődés és a parasztság regionális típusai Európában (Etnographia, 1975). — Átfogó jellegű feldolgozások: Bakács István János, Mezőgazdasági fejlődés (Magyar Művelődéstörténet. IV. Budapest, 1941); I. Wellmann, Esquisse d'une histoire rurale de la Hongrie depuis la premiere moitié de XVIIIe siecle jusqu'au milieu du XIXe siecle (Annales, Économies, Sociétés, Civilisations, 1968); I. Wellmann, Le monde rural en Hongrie au XVIIIe siecle (Paysannerie francaise, paysannerie hongroise. Réd. B. KöpecziÉ. H. Balázs. Budapest, 1973); Wellmann Imre, A magyar mezőgazdaság a XVIII. században (Agrártörténeti tanulmányok. 6. Budapest, 1979).

Amint a táj- és helytörténeti tanulmányokból is kiviláglott, agrármúltunk feltárásához a történeti néprajz is számottevően hozzájárult. Vesd össze Hoffmann Tamás, Néprajz és feudalizmus (Budapest, 1975); Wellmann Imre, Néprajz és gazdaságtörténet (Etnographia, 1947). — A hagyományos paraszti szokások szívós továbbélése bizonyos mértékig megokolttá teszi a későbbi néprajzi feltárásuk eredményeiből a feudalizmus utolsó szakaszába való visszakövetkeztetést, mindamellett a történeti fejlődés egészébe való beillesztés dolgaiban akad kívánnivaló. Vonatkozik ez észrevétel agrártudományunk képviselőinek, különösen a mezőgazdaságban való otthonosságuk révén hasznot hozó történeti visszapillantásaira is.

A megtelepedés módjáról, a településformákról: Faragó Tamás, Településtörténet, történeti táj, térbeliség (Történeti Statisztikai Tanulmányok 5. Budapest, 1984.); Historisch-genetische Siedlungsforschung: Genese und Typen ländlicher Siedlungen. Hrsg. H. J. Nitz (Darmstadt, 1974); Major Jenő, A telektípusok kialakulásának kezdetei Magyarországon (Településtudományi Közlemények, 1960); Korompay György, A magyar falu településtörténete és településfajtái (Magyar Építészet, 1954); Mendöl Tibor, Az új települési rend (Magyar Művelődéstörténet. IV. Budapest, 1941); Boros Ferenc, A hazai településállomány XVIII. század eleji képe (Földrajzi Értesítő, 1957); Porpáczy Mária, A gazdálkodás módjának és a település rendszerének kapcsolata az Őrségben (Vasi Szemle, 1963); Hoffmann Tamás, A magyar agrárfejlődés településtörténeti következményei (Agrártörténeti szemle 1971); Györffy István, Magyar falu, magyar ház (Budapest, 1942); Hofer Tamás, Déldunántúl településformáinak történetéhez (Etnographia, 1955); Bárth János, A kalocsai Sárköz népének települése és gazdálkodása a XVIII–XIX. században. A kalocsai szállások településrajzi sajátosságai (Tanulmányok az anyagi kultúra köréből. Budapest, 1973); Novák László, A Börzsöny és vidékének település-néprajzi viszonyai (Studia Comitatensia, 1977); Soós Imre, Heves megye benépesülése a török hódoltság után (Eger, 1955); Hofer Tamás, Csűrök és istállók a falun kívül (Etnographia, 1957); Selmeczi-Kovács Attila, Csűrös építkezés és gazdálkodás Észak-Magyarországon (Debrecen, 1976); Györffy István, A feketekörösvölgyi magyarság települése (Budapest, 1914); Erdei Ferenc, Magyar falu (Budapest, év nélkül); Novák László, Pest-Pilis-Solt vármegye alföldi vidékeinek településrendszere a XVIII. században (Bács-Kiskun megye Múltjából, 1979); T. Hofer, Eine eigenartige ungarische Siedlungsform und ihre europäische Beizehungen (Europa et Hungaria. Budapest, 1965); Hofer Tamás, A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez (Műveltség és hagyomány. Szerkesztette Gunda Béla. 1960); Barabás Jenő, A túrkevei kertesség első nyomai (Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fennállásának 10. évfordulójára. Gyula, 1961); Dankó Imre, Adalék a debreceni kertségek életéhez. A legrégibb debreceni kertségi szabályzat (A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1975); Igaz Mária, A szarvaskői ólaskertek (Néprajzi Közlemények, 1964); P. Rostankovski, Historische Parallelen zwischen Alföld- und osteuropäischen Steppensiedlungen: „olaskertek” und „lazy” (Südost-Forschungen, 1975); Hofer Tamás, A kettős udvarok kérdéséhez (Etnographia, 1972); Filep Antal, Baromfiudvaros telekrendezés a Délkelet-Alföldön a XVIII–XIX. században (Etnographia, 1972).

Makkai László, A mezővárosi földhasználat kialakulásának kérdései (Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára); Györffy István, Az alföldi kertes városok (Budapest, 1926); I. Tálasi, Eine spezifische Siedlungsart der Ackerbürgerstädte im ungarischen Tiefland (Akademie der Wissenschaften der DDR, Arbeitskreis für Haus- und Siedlungsforschung. Protokoll der Jahrestagung in Weimar, 1974); Mezősi Károly, Kiskunfélegyháza településtörténete és XVIII. századi társadalma (Cumania, 1974); Novák László, Nagykőrös mezőváros fejlődése és településrendszere a XVII–XVIII. században (Acta Musei Arany János, 1978). Petróczi Sándor, Cegléd településtörténete (Budapest, 1961); Györffy István, Hajdúböszörmény települése (Szeged, 1927); Novák László, Hajdúböszörmény telek- és településrendszere (A Hajdúsági Múzeum Évkönyve, 1975); Sápi Lajos, Debrecen település- és építéstörténete (Debrecen, 1972); Erdei Ferenc, Magyar város (Budapest, év nélkül).

A tanyákról: Barabás Jenő, A szórványtelepülések kialakulása Közép-Európában (Műveltség és hagyomány. Budapest, 1960); J. Podolák, Die Überwinterung auf den Salaschen im Berggebiet der Mittelslowakei (Viehwirtschaft und Hirtenkultur. Hrsg. L. Földes. Budapest, 1969); Bárth János, A kalocsai szállások településrajza (Kalocsa, 1975); Bárth János, A szállás fogalma és típusai Kalocsa környékén (Etnographia, 1975); Balogh István, Tugurium — szállás — tanya. Adatok a tanyatelepülés előtörténetéhez (Etnographia, 1974); Belényesy Márta, Adatok a tanyakialakulás kérdéséhez (Budapest, 1948); Éri István, Mezei kertek Nyársapáton a XVI. században (Agrártörténeti szemle 1962); Zoltai Lajos, Ház és tanyaföldek osztása Debreczenben a XVIII. század első felében (Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1902); Szabó István, A debreceni tanyarendszer kialakulása (Föld és Ember, 1929); Márkus István, Kertek és tanyák Nagykőrösön a XVII–XVIII. században (Kecskemét, 1943); Papp László, A kecskeméti tanyatelepülés kialakulása (Szeged, 1936); Szabó Kálmán, Kecskeméti tanyák (Kecskemét, 1936); Györffy István, A nagykun tanya (Néprajzi Értesítő, 1910); Simkó Gyula, Nyíregyháza és tanyáinak települése (Földrajzi Közlemények, 1910); Papp László, A kiskunhalasi tanyatelepülés kialakulása (A Néprajzi Múzeum Értesítője, 1940); Juhász Antal, Adatok a szegedi tanyák kialakulásához (Etnographia, 1975); Erdei Ferenc, A makói tanyarendszer (Magyar Nyelv 1932); Balogh István, Tanyák és majorok Békés megyében a XVII–XIX. században (Gyula, 1961); Györffy István, A magyar tanya (Földrajzi Közlemények, 1937); Erdei Ferenc, Magyar tanyák (Budapest, év nélkül); Erdei Ferenc, Magyar város (Budapest, év nélkül); Lettrich Edit, Az Alföld tanyás település- és gazdálkodási rendszere (Földrajzi Közlemények, 1968); Erdei Sándor, Az alföldi tanyarendszer történeti szemlélete (Agrártörténeti szemle 1974); A magyar tanyarendszer múltja. Szerkesztette Pölöskei FerencSzabad György (Budapest, 1980); Hoffmann Tamás, A magyar tanya és a hagyományos mezőgazdaság üzemszervezetének felbomlása (Erdélyi Múzeum, 1967).


A gazdasági élet
A Habsburg birodalmi gazdaságpolitika és MagyarországEmber Győző Tartalomjegyzék Bányászat és iparHeckenast Gusztáv
Meginduló újjáépítés a háborús évek után