Miklós püspök

A Múltunk wikiből

Györffy György

Helyreállítás és továbbfejlesztés

A tihanyi alapítólevél, első eredetiben fennmaradt oklevelünk, lényegében azoknak a javaknak az összeírása, amelyeket Endre király a már elkészült apátságnak adományozott. A benne foglalt birtokösszeírást megelőzően Miklós püspök, királyi jegyző készítette, mégpedig olyan részletességgel, ami még nyugaton is ritkaságszámba ment. Ennek során számos határpontot magyarul jelölt meg, például „Fehérvárra menő hadi útra”, régiesen Fehérváru reá meneh hodu utu reá[1], s így lett a magyar nyelv első hosszabb szórványemléke.

A német támadás és egy nomád invázió elhárítása

Közben Endre portyázói kezére került Gebhard püspöknek Győrből a császárhoz menesztett futára egy levéllel, amelyben Gebhard az iránt érdeklődött, hogy az élelemszállító hajókkal hova vonuljon. Endre király a levélre notáriusával, Miklós püspökkel íratott választ, amelyben utasította Gebhardot, hogy sürgősen vonuljon vissza és hajóit süllyessze el. A hamis levelet egy magyarországi német hospes vitte el Gebhardnak, aki az északi seregszárnnyal tüstént kivonult Magyarországról.

Szentté avatások

A helyi szenttisztelet mellett a sanctus ‘szent’ és a vele ekkor még egyértelmű beatus ‘boldog’ jelzővel, akár a felsőfokú sanctissimus és beatissimus alakban is, e korban nem csupán a kanonizáltakat és a helyileg tisztelteket illették, hanem élő emberek tulajdonságjelzőjeként is használták. Odilo clunyi apát például István király vallásos buzgalmát még életében sanctissima devotio kifejezéssel illette, a tihanyi alapítólevél írója az összeírást készítő Miklós püspököt beatisimusnak írta, avagy a zárai apátnő Könyves Kálmánt 1105-ben sanctissimusnak titulálta.

Lábjegyzet

  1. Bárczi Géza, A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Budapest 1951. 40.