Miksa király

A Múltunk wikiből

II. Miksa

Bécs , 1527. július 31. – Regensburg , 1576. október 12.
magyar és cseh király, II. Miksa néven német-római császár (1564–1576)
Wikipédia
I. Miksa király
1550
január 6. I. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (V. tc.: az országot itteni székhellyel Miksa főherceg kormányozza; XLVIII. tc.: a magyar pénzeket a német birodalmiakkal és a szomszédos országokéival azonos finomságúra verjék.)
1555
június 24. I. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba; képviseletében Miksa főherceg jelenik meg. (XI. tc.: a jövedelem nélkül maradt várakról a király gondoskodjék.)
1559
január 6. I. Ferdinánd e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba; a császárt Miksa főherceg képviseli. (VIII. tc.: a király az ország ügyeit a törvények szerint, magyar tanácsosokkal intézze; IX. tc.: az Ausztriai Kamara és Kancellária magyarországi ügyekben ne intézkedjék; XV. tc.: csak egy évre ajánlja meg az adót.)
1563
szeptember 8. Miksa főherceget még apja életében, választás nélkül megkoronázzák.
1564
július 25. I. Ferdinánd meghal Bécsben. Másnap trónra lép I. Miksa. (Uralkodik 1576-ig.)
1565
január vége János Zsigmond a Balassa Menyhárt átállása miatt kitört hadakozásban török segítséget kér.
február I. Ferdinánd csapatai elfoglalják Tokajt, Szatmárt, Erdődöt és Nagybányát.
március 13. Megegyezés Szatmáron János Zsigmond és I. Ferdinánd biztosai között. (János Zsigmond lemond a királyságról és házasságot köt I. Miksa húgával.) Férfi utódai csak Erdélyt öröklik.
április 21. János Zsigmond futárt küld, hogy felmondja a szatmári megegyezést.
szeptember János Zsigmond török segítséggel visszaveszi Erdődöt, Nagybányát és Szatmárt.
1566
február 2. I. Miksa e napra országgyűlést hirdet Pozsonyba, képviseletében Károly főherceg jelenik meg. (III. tc.: írják össze a jobbágyokat; XV. tc.: a földesurak tartsanak minden száz jobbágy után három állandó lovaskatonát.)
március 10. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Kitiltja a katolikus papokat Erdélyből.)
április 5. A németalföldi nemesség vezetői petíciót nyújtanak be a Habsburg-helytartónak. (A polgári forradalommá alakuló németalföldi szabadságharc kezdete.)
április 24–27. Gyulafehérvárott háromnapos hitvita zajlik a reformáció helvét és Szentháromság-tagadó irányzatának képviselői között.
május 1. I. Szulejmán szultán Konstantinápolyból magyarországi hadjáratra indul.
május 28. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Intézkedik a törökkel közös hadjárat előkészítésére.)
június 5. Királyi sereg visszaveszi a töröktől Tatát.
június 6. Palotát a budai pasa ostromolja. (Tíz nap múlva eredménytelenül elvonul.)
június 24. Királyi sereg visszaveszi a töröktől Veszprémet.
június 29. János Zsigmond Zimonynál tiszteleg a szultán előtt.
július Jenőt és Világost elfoglalja a török. Gesztest és Vitányt a királyi sereg visszaveszi.
augusztus 5. I. Szulejmán Sziget várát kezdi ostromolni.
augusztus 15. I. Miksa király táborba száll a török ellen.
szeptember 2. Gyula vára tíznapos ostrom után megadja magát a töröknek.
szeptember 6. I. Szulejmán Sziget alatt meghal.
szeptember 8. Zrínyi Miklós, Sziget kapitánya, katonái nagy részével együtt, a várból kirohanva hősi halált hal.
szeptember 29. Győrt tűzvész pusztítja el. (A ma is meglevő alaprajz szerint épül újjá.)
szeptember 30. II. Szelim szultán lép trónra Konstantinápolyban. (Uralkodik 1574-ig.)
október eleje A török Somogy vármegyei várakat foglal el.
november eleje A török sereg elhagyja Magyarországot.
1567
február 24. Debrecenben összeül a tiszántúli protestáns prédikátorok zsinata. (Helvét irányzatú hittételeket fogalmaz meg.)
április 1. A Szepesi Kamara felállítása Lőcsén. (Később Kassára költözik, de nevét megtartja.)
június 1. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (IV–V. tc.: a telkek nagysága szerint össze kell írni a jobbágyokat; XLV. tc.: a magyarországi pénzeket a német birodalmiakkal és a csehországiakkal azonos értékűre verjék.)
június 21. A nagyszombati jezsuita kollégiumot a rend generálisa megszünteti.
1568
február 17. Béke Drinápolyban I. Miksa és II. Szelim között. (Évi 30 ezer magyar arany fejében Miksa birtokában maradnak a kezén levő területek.)
1569
augusztus l. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (XXXVIII. tc.: a Királyi Tanács két-két világi, illetve egyházi tagja állandóan tartózkodjék az udvarban.)
1570
augusztus 16. Megegyezés I. Miksa és János Zsigmond között Speyerben. (A Szapolyai család kihaltával a fejedelem uralma alatt álló területek I. Miksára, illetve utódaira szállnak.)
1571
március 14. Gyulafehérváron meghal János Zsigmond fejedelem.
május 25. Somlyai Báthori Istvánt az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választja. A speyeri egyezmény értelmében hűségesküt tesz I. Miksára.
augusztus 18. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Kihirdeti Báthori István szultáni megerősítését a fejedelmi székben.)
október 7. A török hajóhad nagy vereséget szenved Lepantónál.
1572
február 2. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Rudolf és Ernő főherceg jelenik meg. (II. tc.: Rudolf főherceget választás nélkül királlyá nyilvánítja.)
augusztus 23–24. A hugenották legyilkolása Párizsban. (Szent Bertalan-éji mészárlás.)
szeptember 17. Báthori István cenzúrarendelete Erdélyben.
szeptember 25. I. Rudolfot megkoronázzák Pozsonyban.
Horvátországban a Tahy család Kulpa menti birtokán parasztfelkelés támad; a következő év februárjában leverik.
1573
február 15. Matija Gubecet, a horvátországi parasztfelkelés vezérét tüzes trónon megégetik.
február 16. Bányarendtartásról szóló királyi rendelet az ausztriai bányajog alapján.
június 15. Eperjesen meghal Verancsics Antal esztergomi érsek. (Méltósága 1596-ig betöltetlenül marad.)
ősze Bekes Gáspár tanácsúr I. Miksa támogatásával Erdélyben Báthori István ellen szervezkedik.
1574
február 9. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Rudolf király és Ernő főherceg jelenik meg. (XXI. tc.: a jobbágyoktól a bor csak árán vehető el; XXXVII. tc.: a nemesek, a városok kérésével szemben, mindenütt szabadon kereskedhetnek.)
1576
október 12. Bécsben meghal I. Miksa, utóda I. Rudolf. (Uralkodik 1608-ig.)

Pach Zsigmond Pál

Rendiség és abszolutizmus

A centralizáció ellenében hatott annak a középkori gyakorlatnak a folytatása is, hogy az örökös tartományok nem maradtak együttes birtoklásban, hanem felosztották őket az osztrák ág főhercegei között. Ferdinándtól legidősebb fia, Miksa (mint német-római császár II. Miksa, 1564-1576) csak Alsó- és Felső-Ausztriát örökölte; a nyugati tartomá­nyok legifjabb fiára, a belső-ausztriaiak pedig a középsőre, Károly főhercegre szálltak. Sőt, amikor II. Miksa utóda, a II. Fülöp udvarában nevelkedett II. Rudolf császár (1576-16l2) kormánya a spanyol ág példáján indulva és a katolikus klérusra támaszkodva – meg a császár nagybátyja, Károly főherceg és ennek fia, Ferdinánd főherceg stájerországi kezdeményezését kiter­jesztve – a századforduló idején az Ausztriai Ház (Domus Austriacus) első nagy támadását indította meg az ellenreformáció és az abszolutizmus programjával, s a magyar nemességet immár anyagi létében, birtokjogai­ban is fenyegette, csakhamar meg kellett hátrálnia a dunai monarchia országainak nagy részben protestánssá lett rendjei ellőtt.

Sinkovics István

Új védelmi vonal kialakítása

1555 elején Nádasdy Tamás nádor emlékiratban fordult Ferdinánd fiához, Miksához, felsorolta a Dunától a Dráváig őrködő várakat, és vázolta a védelmi vonal szerepét; 43 erősséget említett. A védelmi lánc kisebb és nagyobb megerősített helyekből állt, és 85%-ban magánföldesúri tulajdonban volt. Az emlékirat a számba vett várakat három védelmi vonalba tagolta. A 15 várból álló első vonal Győrtől indult, és Tatán, Palotán át a Balaton mellett fordult délnek a Drávához; a legutolsó vonal, melynek áttörésévei szabad út nyílt volna Ausztriába, a Rába menti várakra támaszkodott. A többsoros védelmi lánc egyes szakaszai egybeestek, s néhány vár, így például Győr, mindegyiknek fontos pontja volt. Az elemzés megvilágította, hogy a védelmi vonal várai egymással összefüggenek; ha a jelentősebbek elesnek, összeomlásukkal másokat is magukkal rántanak. Mivel a megvédendő terület, az ellenséggel érintkező határ nagyon hosszú, az anyagi erők pedig szűkösek, és megfelelő mezei hadsereget nem lehet fenntartani, Nádasdy egyetlen biztosítéknak a várak megerősítését és felszerelését látta; ehhez azonban segítséget kért, mert a magánbirtokosok jövedelmét a török pusztításai miatt nem tartotta elegendőnek. A legfontosabb várak – nyugaton Győr, Pápa és Kanizsa, keleten Gyula és Várad, mellettük Eger, Szlavóniában Sziszek és Kapronca – feltétlen biztosítását sürgette a Magyar Tanács is.

A gyulafehérvári egyezmény

Valamennyi egység parancsnoka a spanyol származású Gianbattista Castaldo őrgróf lett, aki korábban V. Károly seregében szolgált, majd Bécsbe került, s Ferdinánd megbízta, hogy fiának, a Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szlavónia és Alsó-Ausztria katonai ügyeinek igazgatására kinevezett Miksa főhercegnek legyen helyettese Magyarország területén.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

A király fia, Miksa, ugyan Rimaszombatig vonult csapataival, de ennek sem látta hasznát az ország.

Szulejmán utolsó hadjárata. Szigetvár.

  • Utóda, Miksa tanácskozást hívott össze annak eldöntésére, megújítsa-e a békét, vagy indítson-e inkább háborút. Az utóbbi álláspontot Zrínyi Miklós horvát bán, szigetvári kapitány védelmezte, az uralkodó azonban a béke változatlan megújítása mellett döntött, már csak azért is, hogy időt nyerjen az erdélyi kérdés megoldására.
  • Báthori István váradi kapitány kihasználta, hogy Balassa Menyhárt a Hegyalja szőlőtermésének lefoglalására a szatmári őrség egy részével kivonult a várból, és meglepetésszerűen bevette Szatmárt, majd Nagybányát is elfoglalta. Erre már János Zsigmond is megindult az erdélyi hadakkal, a Szamos völgyében fontos várakat foglalt el, Ecsed és Kisvárda őrségével pedig megállapodott a közeli megadásról. A veszély elhárítását Miksa újonnan kinevezett fővezérére, Schwendi Lázárra bízta.
  • Schwendi sikerei és a szatmári megállapodás híre felbőszítették a szultánt. Miksától azt követelte, hogy Tokajt és Szerencset is bocsássa vissza Erdélyhez, a budai és a temesvári pasát pedig János Zsigmond megsegítésére utasította. A Debrecen alatt szeptemberben egyesülő erdélyi és török csapatok elfoglalták a Zaránd vármegyei Pankotát, de már szeptember 18-án fegyverszünetet kötöttek a Kisarnál táborozó Schwendi Lázárral, aki ezután téli szállására, Kassára vonult. S bár a Porta máltai elfoglaltsága egyszeriben véget vetett az ellenségeskedéseknek, a két hatalom viszonya az év során tovább éleződött. Már Pankota elfoglalásának hírére fogságba vetették Bécsben Báthori István erdélyi követet és a szultán üzenetét hozó csauszt, s Miksa határozottan követelte a Portától, hogy János Zsigmonddal tartassa meg a szatmári megállapodást. Mindez mégsem jelentette egyértelműen azt, hogy Miksa élezni kívánta volna az erdélyi törekvések miatt feszült helyzetet. Erre a hadvezetés sem indította őt. Schwendi Lázár 1565-1566 telén készített tervezetében részletesen szólt a törökkel folyó háború esélyeiről. A hadvezér inkább javasolta az ellenféllel szembeni meghátrálást, s hangoztatta - miként már Fráter György is tette –, hogy a török seregek felmorzsolásában az erős váraknak jóval nagyobb a szerepük, mint az ütközeteknek. A tábornok jó érzékkel sürgette Gyula megerősítését, Eger, Győr és Komárom védműveinek fejlesztését. Tervezete sok megszívlelendő tanácsot adott a hadsereg utánpótlására, élelmezésére és fizetésére. Hadszervezeti reformokat is javasolt; a janicsárok ellenében spanyol gyalogosok hadrendbe állítását látná célszerűnek, s a máltai lovagok letelepítését is hasznosnak ítélte. A bécsi udvar lépései, akár a hadvezérek akarata ellenére, mégiscsak azt eredményezték, hogy a szultán a következő évre újabb magyarországi hadjáratot határozott el, a helyi hadműveletek pedig azonnal megindultak. A boszniai pasa betört Horvátországba, és elfoglalta a Zrínyiek Una menti várát, Kruppát, majd északabbra Novit. A temesvári pasa, János Zsigmonddal együtt, bevette Erdődöt, az erdélyi hadak Nagybányát vették vissza, melyet Schwendi magára hagyott. A szultán fogságba vetette Miksa követét és konstantinápolyi megbízottját, 1566-ra pedig megüzente a háborút.
  • Zrinyi előzőleg minden eszközzel biztosította katonái ellátását, úgyhogy erőszakos intézkedései miatt vizsgálat is indult ellene. A vizsgálat után ZrinyiMiksával való kapcsolata amúgy sem volt felhőtlen – lemondott, de a török felvonulásának hírére 2500 magyar és horvát katonájával mégis vállalta a vár védelmét.
  • Széles körű összefogással létrehozott, birodalmi zsoldosokból, a Habsburg-tartományokban kiállított egységekből, francia, itáliai és végül magyar katonákból álló, mintegy 80 ezres sereg gyűlt össze Miksa vezetése alatt, aki augusztusban személyesen jött Magyarországra. Ebből az erőből – Károly főherceg vezetésével – vagy 20 ezer ember a Dráva és a Mura vonalát őrizte, Schwendi Lázár pedig mintegy fele ekkora erővel Kassa mellett tartotta szemmel a Gyulát ostromló törököket és a Tokajt támadó János Zsigmondot. A császári haderő zöme a Duna jobb partján nyomult előre. A tíz évvel korábbi példa alapján felvetődött az a terv, hogy Esztergom megtámadásával zavarják meg a török hadműveleteket, de Miksa végül is Győr mellé, megerősített táborába vonult. Ez egyet jelentett Szigetvár és Gyula feláldozásával. A nagy költséggel felállított és tétlenségre ítélt sereg bomlása megindult, magyarországi tartózkodása haszonnal nem járt, csak károkkal.
  • 1566-tal lezárult a nagy hadjáratok szakasza: egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. 1567-ben Erdély miatt még voltak kisebb csatározások. A temesvári beglerbég János Zsigmond hívására a Tiszán innen bevette a nehezen megközelíthető Dédest, Eger háta mögött pedig Putnokot, Vadászt, Monokot és több kisebb várat. Ez azonban már nem változtatott azon, hogy Miksa is, a Szulejmánt követő Szelim szultán is megegyezésre hajlott.

A drinápolyi béke

Miksa követei, a Portát már jól ismerő Verancsics Antal egri püspök és Teuffenbach Kristóf királyi tanácsos hét hónapig tárgyaltak Konstantinápolyban, amíg a békeokmány megszövegezéséhez eljutottak. A szultán és főemberei indulatát az évi adó átnyújtásával és gazdag ajándékokkal (a háborús fizetőmester elszámolása szerint együttesen 97 232 forint 56 krajcár és 3 dénár értékben) igyekeztek szelídebbre hangolni. A kincseken kívül részletes utasításokat vittek magukkal, de a hosszúra nyúló alkudozások során így is több kérdésben ki kellett kérniük a bécsi udvar véleményét. Különösen két ponton volt nehéz a felek álláspontját közelíteni. Az egyik a legtöbb viszályt okozó várak lerombolásának igénye volt, melyet mindkét fél követelt, a másik a királyi és a török terület peremén élő, mindkét félnek adózó népesség felosztása, valamiféle pontosabb határ kijelölése volt. Az első kérdést végül elejtették, a másodikban halasztó döntés született.

A megállapodás 1568. február közepére jött létre, Miksa követei február 21-re szövegezték meg a békepontokat. Minderre már Drinápolyban került sor, ezért nevezik a megállapodást drinápolyi békének.

A békeszerződés az 1547 óta kötött egyezmények alapján állt, így megtartotta Miksa évi 30 ezer magyar dukátot (magyar aranyforintot) kitevő adókötelezettségét, melyet szemérmesen ajándéknak neveztek. A felek arra törekedtek, hogy elejét vegyék a hosszú, 900 km-es határvonalon minduntalan fellobbanó ellenségeskedéseknek. Megállapodtak az egymás területére be-becsapó török és magyar várőrségek, hajdúk, martalócok, uszkókok kölcsönös megbüntetéséről, s rendelkeztek a török emberkereskedők kitiltásáról, az emberrablók üldözéséről, a fogságba kerültek váltságdíj nélküli kiadásáról és az átpártolók kölcsönös kiszolgáltatásáról. Szigorúan megtiltottak mindenfajta párviadalt, mivel a bajvívás könnyen békebontáshoz vezethet.

A végvárakról rendelkező rész egyetlen erősség lerombolását sem írta elő, s a kölcsönösség alapján mindkét félnek megengedte, hogy saját területén új várakat építsen és a meglevőket kijavítsa. Megtiltotta viszont, hogy az ellenfél területén fogjanak építkezésbe.

Halasztó döntés született a „közös jobbágyok”, a tisztázatlan jogállású peremvidék mindkét félnek szolgáló népessége ügyében. A törökök a tárgyalások során pontos határjelek kitűzését, és a határvidéken élő népesség szétosztását kívánták, méghozzá az első foglalásaik után felfektetett adókönyv (Halul deftere) alapján. Miksa követei arra hivatkozva, hogy az adókönyvet nem ismerik, nem egyeztek bele ebbe a megoldásba. Sikerült elfogadtatniuk az udvar álláspontját, hogy a béke nyilvánosságra hozatala után a két fél által kiküldött bizottság állapítsa meg a határokat. Ennek megtörténtéig az adott helyzet fenntartásában egyeztek meg. Ez nemcsak a kétfelé adózás gyakorlatát kívánta államjogi szinten rögzíteni, hanem rá akarta szorítani a törököket a kettős adóztatás addigi módjának tiszteletben tartására. A kétfelé hódolt, határ menti falvak túlzott megterhelésének elkerülésére a király – mint már említettük – egy idő óta a szokványos kötelezettségek felét kívánta tőlük; követei most az ellen tiltakoztak, hogy a törökök az utóbbi években nem követték ezt az elvet, hanem eredeti követelésüket lényegesen megnövelték, előfordult, hogy tízszeresére emelték. A béke szövege csak a határsáv helyzetéével foglalkozott, a belső török terület helységeinek magyar adóztatását nem érintette; ennek jogosságát a török fél nem volt hajlandó elismerni, csak a gyakorlatban volt kénytelen eltűrni.

A határszakasz mindennemű vitás kérdésének eldöntésére vegyesbizottság kijelölését határozták el. Rendezték a Habsburg uralkodó diplomáciai képviseletét is: meghatalmazottainak (követek, ügyvivők) a Porta ugyanazokat a jogokat biztosította, mint a többi keresztény ország képviselőinek. Török részről nem merült fel igény arra, hogy a szultánnak állandó képviselete legyen Bécsben.

A királyság és Erdély kapcsolatát illetően kimondták, hogy a Habsburg király nem támad Erdélyre, valamint Moldvára és Havasalföldre, s János Zsigmond is megmarad országa határain belül; a két uralkodónak a Tisza és Erdély közti területre támasztott birtokigényeit pedig lehetőleg területcserékkel fogják rendezni.

A drinápolyi béke papíron új, békés szakaszt nyitott meg az ellenfelek és országrészeik kapcsolatában. Ez azonban egyúttal azt is jelentette, hogy belátható időn belül nincs remény a török kiűzésére, sőt a végeken kialakult védő-támadó harc folytatására sem. Ezt a magyarországi társadalom nem fogadta megnyugvással, és elégedetlenségét mindegyik osztály a maga módján fejezte ki.

Az uralkodó osztályban még mindig forrt az elkeseredés a török háborúkban nyújtott segítség elégtelensége vagy a rendek érdekeinek háttérbe szorítása miatt. Az elégedetlenség főleg az északkeleti részeken volt erős, ahol a földrajzi helyzet lehetőséget nyitott a választásra a királyság és Erdély között. A béke megkötése még inkább megingatta a bizalmat a Habsburg-királyságban. Nagyratörő, romantikus tervek születtek az ország egyesítésére János Zsigmond uralma alatt, de e tervezetek minden reális alapot nélkülöztek. Híre járt, hogy egyes főurak – elsősorban Dobó Istvánt, Balassa Jánost, Báthori Miklós országbírót, Tahy Ferencet, Draskovich Györgyöt emlegették – váraikat erősítik, csapatokat gyűjtenek: arra készülnek, hogy csatlakozzanak az Erdélyből induló hadjárathoz. A nemesség elégedetlenségének nyilvánvaló jele volt az is, hogy egyesek – így Forgách Ferenc váradi püspök és Gyulaffy László veszprémi kapitány – Erdélybe költöztek, és másokat is erre buzdítottak. Miksát annyira nyugtalanították ezek a jelzések, hogy – nem érezvén magát biztonságban – nem tartotta meg az 1569 elejére összehívott országgyűlést, s várta az alkalmat, hogy lecsapjon a gyanúsítottakra.

A leszámolásra egy levél adott ürügyet, melyben Balassa János ajánlotta fel a Habsburg-uralommal elégedetlen birtokosok támogatását János Zsigmondnak. A levelet valójában egy szlavóniai származású nemes, a pénzért mindenre képes Kenderessy István hamisította (talán Miksa és Rueber János kassai főkapitány tudomásával), és ellátta Balassa hamis pecsétjével.

Miksa személyesen jelent meg az augusztusra halasztott pozsonyi országgyűlésen, s János Zsigmond és hívei készülő támadására, a háborús veszélyre hivatkozva újabb terhek vállalását kérte a rendektől. Két hónapig folyt a huzavona, az országgyűlés már a végéhez közeledett, amikor Miksa cselekedett. Balassa János és Dobó István már előzetesen igyekezett tisztázni magát a vádak alól, és az uralkodó megnyugtató válaszára mindkettő megjelent az országgyűlésen. Miksa a rendek szemére hányta, hogy közülük többen – János Zsigmonddal szövetkezve – nyílt lázadásra készülnek, s bejelentette, hogy három, bizonyítottan hűtlen főúron megtorolja a szervezkedést. Dobót és Balassát nyomban őrizetbe vétette, a távollevő Homonnai Gáspár ellen elfogató parancsot adott ki. Bizonyítékokat és bírói tárgyalást ígért, de a külön erre a célra kiküldött bizottság sem tudott terhelő leveleket felmutatni és tanúkat állítani. KenderessyBalassa-levelére” sem lehetett sokáig hivatkozni, mert kiderült, hogy hamisítvány. A legfőbb „bizonyíték” így megsemmisült; Forgách és Gyulaffy Erdélybe távozása sem utalt összeesküvésre, inkább a magyarországi uralkodó osztály növekvő elégedetlenségére. Homonnait egyébként sem sikerült elfogni, Balassa pedig megszökött a fogságból. Az összeesküvés vádja végül is összeomlott, mindhárom vádlott kegyelmet kapott. De írásban el kellett ismerniök bűnüket, és hűséget kellett fogadniok.

A király így mentesült annak a beismerésétől, hogy elfogásuk igazságtalan volt. Az ügyön csak Dobó veszített: két és fél évi raboskodás után szabadult, betegen és összetörten, s hamarosan meg is halt.

A speyeri egyezmény

  • Az északkeleti részek nemesi mozgolódása és Karácsony György parasztmozgalma a belső feszültség jelzései voltak; a drinápolyi béke megvalósítása azonban Miksa és János Zsigmond nem szűnő ellentétei miatt vált kétségessé.
  • Bekes tárgyalásai – előbb Bécsben, azután Speyerben – három hónap után eredményre vezettek. Az 1570. augusztus 16-án megkötött egyezményben János Zsigmond lemondott királyi címéről: Erdélynek és Magyarország részeinek (Partium) Isten kegyelméből való fejedelme lett. Ő is, fiági leszármazottai is elismerik a császárt Magyarország királyának, felettük állónak, Erdélyt és az uralma alatt álló magyarországi vármegyéket pedig a Magyar Királyság részének. János Zsigmond esküvel kötelezte magát és az erdélyi rendeket, hogy ha nem marad fiági örököse, Erdélyt – mint Magyarország „valóságos és elválaszthatatlan részét” – egyedül Miksa és utódai vehetik hatalmukba. Ennek ellenében Miksa kötelezettséget vállalt arra, hogy az erdélyiek összes kiváltságait, adomány- és zálogbirtokait, a János király és fia idejében hozott törvényeket és határozatokat érvényben tartja, és a fejedelem szabadon gyakorolhatja jogait. A vitás tiszántúli területeket pontosan elhatárolták. János Zsigmondé lett Bihar, Kraszna, Közép-Szolnok és Máramaros vármegye, Miksáé Bereg, Ugocsa, Szatmár és Szabolcs. Rendelkeztek az új megosztás után egymás területére eső birtokok és a két vármegyében fekvő uradalmak átadásáról, illetve megosztásáról is. A János Zsigmondnak átengedett területet a fejedelem címéből vett megjelöléssel Partiumnak nevezték. Megállapodtak abban is, hogy az átpártolókat egyik fél sem fogja befogadni. Az egyezség biztosabb megalapozása érdekében Miksa vállalta, hogy bajor vagy jülichi hercegi feleséget szerez János Zsigmondnak. A megegyezés nyilvánvalóan sértette a Porta érdekeit. Ezért a szerződő felek megállapodtak: titokban tartják a megegyezést; a drinápolyi béke ellen egyikük sem cselekszik; ha a török mégis támadna, kölcsönösen segítik egymást, és Miksa a birodalmi segélyt is felhasználja Erdély megmentésére. Ha pedig János Zsigmond a török ellenében mégis elvesztené Erdélyt, Miksa a már egyszer neki ígért Oppelnnel, továbbá Ratiborral kárpótolja. A múlt rossz emlékei miatt a császár kötelezettséget vállalt arra, hogy Erdélybe küldendő hadai kímélni fogják az országot. A speyeri egyezmény jelentős és keserves állomása Magyarország történetének: a drinápolyi békével befejezett tényként fogadta el és rögzítette az ország három részre szakadását. A szerződésnek lényeges mozzanata, hogy első ízben ismerte el Habsburg uralkodó Erdély önállóságát. Meghatározták államformáját is – fejedelemség –, és a Királyság és a Fejedelemség közti határok megvonásával véget vetettek az e körül folyt másfél évtizedes harcoknak. A szerződés ugyanakkor a Habsburgok öröklési jogának kimondásával magában foglalta azt a lehetőséget, hogy a dinasztia a jövőben ismét kísérletet tesz az ország egyesítésére a maga uralma alatt. János Zsigmond 1570. december 1-én, Miksa a következő év január 31-én hagyta jóvá az egyezményt.

Zimányi Vera

Bányavárosok–kereskedőpolgárok

További hosszas tanácskozások és viták után született meg 1573-ban Miksa császár bányarendtartása, ami hosszú ideig irányadó maradt. Ez ésszerűsítette és egyben a fiskus ügyévé tette a bányászatot. A királyi hatalom megvédte a bányaművelőket az önkényeskedéstől, s magánföldesúri birtokosokkal szemben is védelmet nyújtott.

Főurak–nemesek

  • Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai. Az uralkodó elitbe tehát többféleképpen lehetett bekerülni: beházasodással a régi, fiú utód nélkül maradt családokba, katonai szolgálattal vagy az uralkodónak nyújtott kölcsönökkel, némelykor pedig sikeres gazdasági tevékenység eredményeként.
  • Amíg Ferdinánd az 1536 és 1564 között eladott vagy elzálogosított 17 várbirtok ellenében összesen 403 549 forintot kapott, átlagosan több mint 23 ezer forintot, addig Miksa 10 várért már 363 282 forinthoz, váranként mintegy 36 ezer forinthoz jutott, Rudolf pedig újabb inscriptiókért összesen 1 883 928 forintot szerzett.

Sinkovics István

A rendek a kormányzat önállóságáért

A rendek azzal is megelégedtek volna, ha a király az év egy részében tartózkodna Magyarországon, vagy legalább az ország közelében, sőt, ha maga helyett Miksa fiát kü1dené ide. Az utóbbi kívánsághoz 1547-ben a nagyobb nyomaték kedvéért hozzáfűzték a veszélyes kitételt, hogy „minden időre” alávetették magukat Ferdinánd és örökösei uralmának; így a királyfit is, mint magát az uralkodót, úgy fogják tisztelni. A király fia – tették hozzá – ne a spanyol udvarban nevelkedjék, hanem magyarok között tanulja meg a kormányzást, a katonai fegyelmet és a magyar nyelvet; akkor – remélik – az ország önálló államiságát is inkább fogja méltányolni. A huzavona Miksa uralkodása alatt is folytatódott, és a rendek csak akkor nyugodtak meg átmenetileg, amikor a király öccse, Károly főherceg jött Magyarországra intézkedési joggal. Mindemellett tovább sürgették a király fiainak visszahívását Spanyolországból.


Nádasdy a Habsburg-királyság következetes híve volt, de egyre kevésbé remélte, hogy az uralkodó fel tudja tartóztatni a török terjeszkedését. Nemegyszer a király és a rendek között az érdekek ütközőpontjában állott. Amikor az országgyűlési határozatok végrehajtását sürgette, saját birtokostársai elégedetlenségét váltotta ki. Azzal vádolták, hogy eltűri a nemesi kiváltságok csorbítását, és azt, hogy az udvar követelései a parasztokéhoz hasonló sorsra juttatják a nemességet. A király viszont megneheztelt rá, amiért az országgyűlés nélkül kívánt adó fizetését a Magyar Tanáccsal együtt megtagadta. Rontotta kapcsolatát az udvarral, hogy szembefordult a királlyal, amikor az legidősebb fiát, Miksát az örökösödés jogán, választás nélkül akarta magyar királlyá koronáztatni. Ferdinánd csak Nádasdy halála (1562) után vette újból elő a kérdést, miután Miksát Prágában megkoronázták, s Frankfurtban német királlyá választották. A választáshoz a magyar tanácsosok egy ideig ekkor is ragaszkodtak, de végül is engedtek.


Az új uralkodó, Miksa véget akart vetni az ismétlődő panaszoknak, ezért a drinápolyi béke megkötése után az 1569. évi országgyűlési előterjesztésében hangsúlyozta Magyarország és a többi Habsburg-ország egymásrautaltságát. A magyarok nem tudnak védekezni a németek segítsége nélkül a török ellen, de már sok év óta elhárítják a veszedelmet a németek feje felől, ezért a Német Birodalomnak és főleg a Habsburg országoknak alapvető érdeke, hogy a török ne nyelhesse el Magyarország maradványait. Az uralkodónak arra kell törekednie, hogy megtalálja a mindkét nép érdekeinek megfelelő utat.

A rendek részletesen előtárták sérelmeiket annak igazolására, hogy, összes eddigi erőfeszítéseik hiábavalók voltak, és Ferdinánd idejéhez képest romlott a helyzet. Szóvá tették, hogy a nemeseket, ha nagy költséggel felkeresik az udvart, kérelmükkel egyik hatóságtól a másikhoz küldözgetik. A Magyar Kamara, mely az udvar kívánságára véleményezte a rendek előterjesztését, következetesen velük szemben foglalt állást. Kiemelte, hogy Magyarország az idegenek segítségén kívül az idegenek tanácsát sem nélkülözheti, és a király külföldön – magyar tanácsosainak távollétében – a nagyobb fontosságú ügyeket németekkel tárgyalja meg.

Az Udvari Kancellária pecsétjével csak a kincstári ügyeket, valamint a németekhez szóló parancsokat szokták ellátni, mert azok a német pecsétet jobban ismerik. A magyarországi tisztségekre kinevezett németek a magyarokhoz hasonlóan hűségesek és a feladatokra alkalmasak, de a rendek kívánsága szerint legyenek alárendelve az ország törvényeinek. A király a különféle kérelmeket azért tárgyaltatja több tanácsban, mert az ügyek természetük szerint más és más fórum elé tartoznak. A had- és katonai ügyeket a Haditanácshoz, a kincstári ügyeket a Kamarához, a többieket pedig a Magyar Kancelláriához irányítják. Ez a megosztás már Ferdinánd idejében kialakult. A Magyar Kamara álláspontját a király belefoglalta a rendekhez intézett válaszába, és az ügyek megosztása bekerült az országgyűlés végzései közé[1] A rendek megismételt kérésére, hogy ügyeiket a király magyarok meghallgatásával intézze, az uralkodó válaszként kimondotta, hogy az igazságszolgáltatást, az ország jogait és szabadságait érintő ügyeket a Magyar Tanácsban, a kamarai ügyeket az Udvari Kamarában, a hadügyeket pedig az Udvari Haditanácsban fogja tárgyaltatni. Ezért elrendeli, hogy a Magyar Tanács két tagja (egy egyházi és egy világi személy) állandóan környezetében tartózkodjék, mert az első csoportba tartozó ügyekben az ő tanácsukra fog támaszkodni, de szükség szerint a hadügyekről is tárgyalni kíván velük. Hogy az Udvari Kamaránál és a Haditanácsnál a magyar felek gyorsabban intézhessék ügyeiket, két-két tolmácsot fog Bécsben tartani.

A rendek ismételt próbálkozása a Magyar Tanács és a Magyar Kancellária hatáskörének megvédésére tehát nem járt eredménnyel. Sőt az udvarban világosan rögzítették a kialakult gyakorlatot az ügyek hovatartozásáról. A Magyar Tanács működési területét szűken, de félreérthetetlenül körvonalazták, és a tanácsnak mint testületnek félreállítását jelentette a két tanácsos Bécsbe rendelése. A rendek nem is használták ki ezt a lehetőséget: nem küldték őket az udvarba, nyilván mert felismerték, hogy a két tanácsos az idegen környezetben nem lesz elég erős, hogy a magyar rendi érdekeket képviselje. A magyar tolmácsok alkalmazása még jobban aláhúzta, hogy az udvarban ezt a helyzetet véglegesnek tekintik.

A felső bíráskodás

Nagyobb port vert fel, amikor Miksa király összeesküvés gyanúja miatt az 1569. évi pozsonyi országgyűlésre érkező Dobó Istvánt és Balassa Jánost elfogatta, és a rendek ismételt közbenjárása ellenére sem engedte szabadon. Hasonló esetek ritkán fordultak elő, a Habsburg-udvar általában óvakodott attól, hogy nyíltan szembeforduljon az igazságszolgáltatás hagyományos rendjével, mert különben ellenállásba ütközött.

Péter Katalin

A reformáció történelemszemlélete

Maga a protestantizmus ugyan egy nagyon rövid időre mintha megbékélne az uralkodóházzal; I. Miksa főhercegsége alatt, majd uralma elején észlelhetők ilyen tünetek. Az első, ma nyomtatásban ismert protestáns prédikációk például 1558-ban neki ajánlottan jelennek meg. A közeledés jelei mögött azonban távolról sem ideológia munkál, hanem Miksának a kortársak előtt közismert reformációs hajlamai. Az 1550-es esztendők táján voltak olyan várakozások Európa-szerte, hogy a Habsburg-ház osztrák ága Miksával a protestantizmushoz csatlakozik. Nagyhatalmi szempontok miatt aztán ez a fordulat elmaradt. A reformáció képviselői pedig Magyarországon éppen úgy, mint másutt, elfordultak Miksától.

Iskolák

Az iskolarendszer 16. századi átalakulása azonban minden értékes mozzanat ellenére sem változtat a hazai iskolázás régi, súlyos problémáján: egyetemi képzést nyújtó tanintézet nem jön létre, pedig nem egy kísérlet vagy legalábbis terv születik. Így a szászoknál már 1525-ben felmerül a szándék, hogy a szebeni iskolát egyetemi színvonalra emeljék. Ez a szász náció kezdeményezése lett volna. Az uralkodók közül János Zsigmondnak és I. Miksának vannak ilyen tervei.

A királyi udvar

Végül nagyon fontos a bécsi udvar és Magyarország kulturális kapcsolatában Zsámboki János szerepe. A tudomány világa Sambucus néven ismeri a nagyszombati származású polihisztort, aki bécsi, lipcsei, strassburgi, párizsi, padovai tanulmányok és egész Európa beutazása után 1564-ben telepedett le végleg Bécsben. Előzőleg Jakob Fugger, a kor leggazdagabb bankára mellett működött. Miksa mellett hivatalosan történetíró, de a tudomány, elsősorban a filológia minden ágával foglalkozik.

Sinkovics István

Az 1577. évi tanácskozás a hadügy reformjáról

Amikor Miksa 1576-ban meghalt, mint minden uralkodóváltozáskor, dönteni kellett a béke megújításáról.

A Habsburg-országok felosztása az uralkodóházon belül

I. Ferdinánd, amikor a Habsburg-tartományokat felosztotta három fia között, az egységes birodalom követelményét alárendelte a családi érdekeknek. Miksa kapta Alsó- és Felső-Ausztriát, Károlynak jutott Belső-Ausztria, amely magába foglalta Stájerországot, Karintiát, Krajnát, Görzöt, Triesztet és Isztriát. A legfiatalabb, Ferdinánd örökölte Tirolt és Elő-Ausztriát. I. Ferdinánd halála után, 1564-ben meg is történt a szétosztás.

Ferdinándot Magyarországon és Csehországban II. Miksa követte a trónon. 1576-ban pedig Miksa tartományait és a két királyságot fia, II. Rudolf örökölte. A német-római császári címet előbb Miksa, majd Rudolf szerezte meg. Amikor 1595-ben Ferdinánddal kihalt a tiroli ág, Rudolf mint legidősebb magának akarta lefoglalni Tirolt és Elő-Ausztriát. Kitört a testvérviszály, amelyet úgy csendesítettek le, hogy Rudolf egyik testvére, Miksa, mint kormányzó, az egész Habsburg-család nevében vezette a vitatott tartományokat, Rudolf halála után, 1612-ben pedig fejedelmük lett.

II. Miksa az evangélikus valláshoz hajlott, és emiatt ellentétei támadtak atyjával, I. Ferdinánddal. A trónon viszont kevés engedményt tett a protestantizmusnak. Szulejmán utolsó hadjárata idején sereget vezetett Magyarországra, de megállott Győr alatt, és tétlenül nézte, hogyan vérzik el Szigetvár őrsége a túlerővel szemben. Végül is Ferdinánd politikáját folytatta: a törökkel békében kell élni. – Korán kezdett betegeskedni, az országgyűléseken többször képviseltette magát fiaival, Rudolffal és Ernővel.

Utóda, II. Rudolf – a török közelsége, továbbá a vallási kiváltságok megvonása ellen lázongó bécsi polgárság miatt nem érezvén magát biztonságban a megerősített bécsi Burg falai között – 1578-ban Prágába helyezte át székhelyét, és ezután csak egyszer, 1583-ban jelent meg a pozsonyi országgyűlésen.

A rendek a Magyar Tanács hatáskörének növeléséért

Még az 1576 elején tartott országgyűlésen történt – ahol Miksát Rudolf ifjabb király és Ernő főherceg képviselte –, hogy Rudolf javaslatára a király előterjesztést tett: a vármegyék ne fizessenek adót, és ne állítsanak állandó katonaságot, hanem vállalják a végvári őrségek fizetését. A fizetetlen katonaság rablásainak úgy lehetne legegyszerűbben elejét venni, ha a vármegyék maguk fizetnék a zsoldot. A Dunán inneni vármegyék, élükön Pozsony vármegyével, Forgách Simon főkapitánysága alatt hajlandónak is mutatkoztak erre. Egyúttal azt várták, hogy több vármegye szintén megfelelő számú katonát fog tartani, és az uralkodónak csak e védelmi erő kiegészítéséről kell gondoskodnia. A következő, 1578. évi országgyűlésen a király megkérdeztette a rendeket: elfogadhatónak látják-e, hogy a végeken levő katonákat az ország szolgáltatásaiból maguk tartsák el. Tájékoztatást kért arra vonatkozólag is, hogy mekkora katonaságra és milyen költségekre számítanak. Az országgyűlés erre meglepő választ adott: a rovásadót, az állandó katonaságot, az ingyenmunkát, a felkelést és a többi szolgáltatást az eddigi módon akarják vállalni, a végvári katonaság tartásának gondját és terhét viszont nem tudják magukra venni, hanem az uralkodót kérik, hogy minderről maga gondoskodjék.

A központi hatalom és a rendek ellentétei az országgyűléseken

  • Miksa uralkodásának 12 éve alatt hét alkalommal hívták össze a rendeket, sőt 1572-ben két ízben is.
  • Radéczy István egri püspök, helytartó már az 1576. évi országgyűlésen kijelentette: tovább nem tűrhetik, hogy az idegen hatóságok intézzék ügyeiket. Kérte Rudolfnak mint a királyt képviselő ifjabb királynak közbenjárását, hogy a Ferdinánd idejében ismeretlen elnyomást és zsarnokságot vegyék le az országról, különben nem fognak megjelenni az országgyűlésen. A vármegyei követek helyeselték Radéczy beszédét, a főrendek azonban túl erősnek találták. Külön küldöttség útján biztosították Rudolfot, hogy a panasz nem a király, hanem a kapitányok és katonáik ellen irányul. Így a helytartó erélyes felszólalásának elvették az élét. Miksa pedig a rendeknek azt válaszolta, hogy a Ferdinánd idejében kialakult gyakorlatot folytatja tovább, amit 1569-ben törvényben is rögzítettek: Magyarország pénz- és hadügyét nem lehet elválasztani a többi Habsburg-országétól. Egyúttal elítélte Radéczyt, amiért vállalta a rendi panaszok előterjesztését. Radéczy ettől kezdve szembefordult az elégedetlen rendekkel, s egy év múlva már azt tanácsolta, hogy a király fegyveres erővel jelenjék meg az országgyűlésen.

A vallási ellentétek

Oláh Miklós esztergomi érsek a következő év elején egyházmegyei zsinatot hívott össze a tridenti határozatok kihirdetésére. Ekkor azonban már Miksa uralkodott, aki megakadályozta ennek megtartását. A tridenti zsinat döntéseinek tényleges közzétételére csak a győri egyházmegyében került sor, ahol az említett Draskovich volt a püspök; a zsinat határozatai Magyarországon a 16. században ezért sem hoztak változást.

1573-ban Telegdi Miklós lett az esztergomi érsekség helynöke, aki felelevenítette a század közepén már Oláh Miklós által alkalmazott módszert a protestánsokkal szemben: egyházmegyéje (Turóc, Liptó, Nyitra és Trencsén vármegye) területén, de máshol is felülvizsgálta az egyházközségeket. Ennek során megállapította, hogy a papság legnagyobb része eltávolodott a katolikus hittől. Egyesek még egyházi szempontból szabályosan, püspök által nyerték kinevezésüket, mások viszont enélkül folytatták működésüket. Az előbbieket felszólította, hogy térjenek vissza a katolikus valláshoz, az utóbbiak pedig vagy hagyjanak fel papi működésükkel, vagy pedig távozzanak az egyházmegye területéről. Amikor a patrónus földesurak védelmükbe vették papjaikat, Telegdi királyi paranccsal igyekezett eltávolítani őket. Majd egyházi ügyésszel egyházi bíróság elé idéztette a papokat, és mivel háromszori idézésre sem jelentek meg, világi karhatalmat vett igénybe ellenük. Egyes birtokosok ellen is eljárás indult.

Az 1575 végére összehívott és 1576 februárjában lezáruló országgyűlésen többen felhozták az egyházi bíróság által okozott súlyos sérelmeket. A világi rendek: a főurak, a nemesek, a szabad városok és a bányavárosok közös előterjesztést intéztek a királyhoz szabadságaik, vallásuk és lelkiismeretük védelmében. Előadták, hogy Telegdi Miklós az egyházi ügyész által protestáns lelkészeket és földesurakat idéztetett meg, ami sérti a nemesség kiváltságait, főleg a kegyúri jogot. Kérték, hogy mint eddig, továbbra is szabadon tarthassanak birtokaikon papokat, és zavartalanul gyakorolhassák az ágostai vallást. Az egyházi ügyész által indított pereket szüntessék meg, ők viszont a főpapoknak az egyházi tizedet ellenvetés nélkül fogják továbbra is megadni.

A király megküldte előterjesztésüket a főpapoknak és az egész egyházi rendnek. Az egyháziak válasza egyértelműen elutasító volt. Azt állították, hogy az érseki helynök a Ferdinánd kori törvények alapján végzett vizsgálatot, a lelkészeket nem ágostai evangélikus hitük miatt zaklatták, hanem mert hiányzott a püspöki beiktatásuk, vagy a katolikus vallást hagyták el, és az egyházi főhatóság felhívására nem tértek vissza, az idézésre pedig az egyházi törvényszék előtt nem jelentek meg. A földesuraknak viszont az a bűnük, hogy nem katolikus papokat tartottak birtokukon. Kérték a királyt: ne engedje, hogy az érvényes törvények és az ősi szokás ellenére valamiféle újítást vezessenek be, mert erre a világiaknak nincsen joguk. Érthetetlennek nevezték, hogy a világi urak megtartásukat kérik az ágostai vallásban, hiszen a legtöbben messzebbre távolodtak ennek tanításától, mint az ágostai hitvallást követők a katolikus vallástól. Ha a világi rendek kérése teljesül – tették hozzá –, a katolikus hitnek még a meglevő csekély maradványai is megsemmisülnek.

A katolikusok válasza után semmi lehetőség nem maradt, hogy a rendek egységesen hozzanak határozatot. Miksa a katolikusok véleményét fogadta el, a világi rendeket pedig azzal igyekezett lecsendesíteni, hogy vallási kérdésekben nagyobb mérsékletet tanúsított, mint Ferdinánd, s azt kívánta tőlük, hogy a mostani helyzeten újításokkal ne akarjanak változtatni.

A vajda „fejedelmi” hatalma

Amikor hazatérve János Zsigmond a történtekért a felelősséget reá hárította, visszavonult birtokaira. János Zsigmond halála után Miksa király levélben tájékozódott tőle az erdélyi helyzetről.

Báthori a vajdaválasztás mellett nyilatkozott. A bécsi udvar igazi jelöltje azonban nem Báthori, hanem Bekes volt, olyan hírek terjedtek róla, hogy Miksa állítólag máris kinevezte vajdának.


Bár a bécsi udvarban Báthori vajdaságát átmeneti megoldásnak tekintették, a fejedelmi várak közül Miksa rendeletére nyolcat július elején már kezére adtak, négynek az átadása pedig megkezdődött. A várnagyok a magyar királyra, a vajdára és ennek kijelölt utódjára, Báthori Kristófra is felesküdtek.

A központi hatalom és a rendek Erdélyben

A kincstári jövedelmek számbavétele során Báthori mindenkit elszámolásra kötelezett. Csáky Mihály, az egyik testamentumos úr, azzal a indoklással akart kitérni a felelősségre vonás alól, hogy a jövedelmek egy részét a speyeri szerződés értelmében a magyar király javára használta fel. Maga Miksa is közbelépett az elszámoltatás ellen, de Báthori nem engedett.

Bekes Gáspár felkelése és a lengyel korona megszerzése

Bekes eddig Magyarországon folytatta előkészületeit. Bár erdélyi birtokainak elfoglalása során kiderült, hogy kapcsolatainak szálai a bécsi udvarig vezettek, Báthori viszonya Miksa királyhoz formailag nem változott, továbbra is az erdélyi vajda és a székelyek ispánja címet viselte, de Erdélyt önállóan kormányozta. A lengyelországi trónutódlás miatt azonban hamarosan újra felszínre került az ellentét Báthori és Miksa között.


Amikor 1574 májusában meghalt IX. Károly francia király, Henrik hirtelen elhagyta Lengyelországot, hogy érvényesítse igényét a francia trónra. A lengyel rendek igyekeztek visszatérésre bírni, az országgyűlés majdnem egy évet várt, és csak azután nyilvánította a trónt megüresedettnek. Az új interregnum alatt több jelöltnek a neve került szóba. Elsősorban Miksa császárnak volt esélye – akinek fiára, Ernő főhercegre a lengyel főurak már korábban is gondoltak -, de a köznemesség körében felmerült a másik szomszéd, Báthori István megválasztása is. Az erdélyi vajda mellett főleg az szólt, hogy mögötte állott a török; Lengyelország biztonsága szempontjából pedig nem volt közömbös, hogyan alakul viszonya a Portához. Bécsben felismerték a veszedelmet Báthori jelölésében, és ki akarták iktatni a versenytársak közül.

Miksa megengedte Bekesnek, hogy Magyarországon csapatokat toborozzon, s a törökkel is felvegye a kapcsolatot Báthori ellen.

Bekes betört Erdélybe, de nem Gyulafehérvár ellen indult (amelyet ekkor talán megszerezhetett volna), hanem a Székelyföld felé tartott, hogy az elégedetlen székelyeket maga mellé állítsa. Ez részben sikerült; magyarországiakból és erdélyiekből mintegy 3 ezer főnyi sereget toborzott. Báthori a Partiumból nyerte seregének fő erejét, de az erdélyiek közül is többen hozzá csatlakoztak. Aranyosszék 800 gyalogost adott, a szászoktól is jelentős csapatok érkeztek. A budai pasa török lovasokat küldött, és megsegítésére a Havasalföldről is jöttek könnyű fegyverzetű lovasok. A két sereg a Maros két partján került egymással szembe. Báthori észrevétlenül át tudta vinni csapatait a folyón, és 1575. július 8-án Kerelőszentpálnál - döntő csatában – nagy harc után megfutamította ellenfelét.

Bekes csapatainak Magyarország felé menekülő töredékeit a Kolozsvári kézművesek és plebejusok is megtámadták. Mivel a vereség után Miksa megtagadta, és elfogatási parancsot adott ki ellene, Bekes Lengyelországba menekült.

Báthori, miután még a csatamezőn ítélkezett az uralma megdöntésére fegyvert emelők közül azok felett, akik kezére kerültek, Kolozsvárra összehívta az országgyűlést. Itt Bekes Gáspárt és lázadó társait fej- és jószágvesztésre ítélték, többségük menekülőben volt, nyolc foglyot az országgyűlés berekesztése után lefejeztek. A Bekeshez állt székelyek vezetői közül többet felakasztottak, egyeseket orruk, fülük levágásával, másokat fogsággal büntettek. További megmozdulásra Báthori alatt nem került sor, de a székelységben parázslott az elégedetlenség, és nem sok kellett hozzá, hogy újból lángra lobbanjon.

A kerelőszentpáli győzelemmel Báthori helyzete Erdélyben megszilárdult, nemzetközi tekintélye pedig növekedett. Ez kihatott a lengyelországi fejleményekre is. A főpapokból és főurakból álló Királyi Tanács (senatus) ugyan Miksa császárt választotta királlyá, de a nemesség nagy többsége Báthori mellett foglalt állást. Miksa, amint értesült a kettős királyválasztásról, felszólította Báthorit, hogy ne álljon lengyel királysága útjába, és Christoph Teuffenbach szatmári kapitány útján felajánlotta számára kárpótlásként Szatmárt és Nagybányát. Miksa lengyel párthívei, élükön a gnieznói érsekkel, szintén arra hívták fel, hogy nyugodjék bele Miksa királyságába. Báthori Teuffenbachnak azt válaszolta, hogy nem hagyhatja cserben választóit. Miksa lengyel támogatóinak azzal felelt, hogy nem vezeti nagyratörés vagy uralkodási vágy, és szívesen lemond, ha a helyzet úgy alakul, hogy a császár elfoglalhatja Lengyelország trónját a maga, az ország és az egész kereszténység kockázata nélkül. Lengyelországi híveinek pedig tudtára adta, hogy kész országukba menni, és kívánságukra az utolsó Jagelló nővérét, Annát feleségül veszi. Egyidejűleg követeket küldött a Portára, a tatár kánhoz, Moszkvába és Havasalföldre, hogy a nemzetközi bonyodalmakat elkerülje.

Báthorinak, miután feltételeit 1576 elején a lengyel rendek elfogadták, gyorsan kellett cselekednie. Január végén már közölte a Medgyesre összehívott országgyűléssel, hogy Lengyelországba kell költöznie. A rendek kijelentették, hogy jobban szerették volna, ha Báthori köztük marad, de a helyzet alakulásában Isten döntését látják, és azt kívánják: úgy irányítsa Báthori útját, hogy az „az mü szegény nemzetünknek is megmaradására” legyen. Hálát adnak azért is, hogy „az szegény magyar nemzetnek utolsó reménységében ezt engedte érni és látni, hogy az ő véréből királyt idegen nemzetek előtt is lásson”.[2] Egyúttal köszönettel fogadják, hogy Báthori István bátyját, Kristófot mint vajdát Erdélyben hagyja.

Báthori még Erdélyben felesküdött a lengyel alkotmányra, majd elindult Lengyelországba. Kijelentette, hogy az ottani széthúzást és zavarokat meg akarja szüntetni, ezért vállalta a meghívást. A lengyel rendeket a gyűlölködés megszüntetésére és egyetértésre szólította fel. 1576. május l-én lengyel királlyá koronázták, és másnap házasságot kötött Jagelló Annával. Most már erélyesen szembefordult azokkal, akik továbbra is ellenfelei maradtak. A Habsburgokhoz húzó pápai követet, aki királyságát meg akarta akadályozni, kiutasította az országból.

A lengyel trónért folyó küzdelemben Miksa előnyökkel indult Báthorival szemben. Császári méltósága, több országra kiterjedő hatalma vonzó volt a lengyel előkelők szemében. Báthori viszont, amikor a Miksa támogatta Bekes Gáspár vállalkozása kudarccal végződött, a lengyel nemesség többsége pedig melléje állott, a késedelmeskedő császárral ellenében gyorsan döntött, és ezzel sikerült a maga javára billentenie a mérleget.

Miksa nem nyugodott bele a kudarcba, a német birodalmi gyűléstől segítséget kért tervezett fegyveres fellépéséhez, hogy az őt ért szégyent lemossa, és jogát Lengyelországra legalább szerződésben biztosítsa. Eközben érte a halál 1576 őszén.

Lengyelország trónján

A lengyel királyságot Báthori azzal a meggyőződéssel vállalta, hogy így Erdély további sorsán is alakít. Ha ugyanis Miksa kapja a lengyel koronát, nyilván nem sokáig tűri, hogy a Habsburg-fennhatóság alatt levő országok közé ékelődött Erdély különálló legyen. Ha a török miatt pillanatnyilag nem is gondolhat tényleges birtokbavételére, keresztülvinné, hogy olyan valaki kerüljön az élére, aki engedelmesen végrehajtja a bécsi udvar kívánságait.

A nehézségek ellenére Báthorinak sikerült megerősítenie helyzetét Lengyelországban. Legmegbízhatóbb párthívét a lengyel köznemesség humanista műveltségű, Padovában tanult vezetőjében, Jan Zamoyskiben találta meg, akit lengyel kancelláriájának élére nevezett ki, és később feleségül adta hozzá Kristóf testvérének leányát, Grizeldiszt. Azonban akik nem akarták elismerni uralmát, vagy igyekeztek azt gyengíteni, elhallgattatta. A Miksa lengyel királlyá választását annak idején Bécsbe hírül vivő és Báthorinak továbbra sem engedelmeskedő Albertus Łaski várát ostrom alá fogta és elfoglalta.

Báthori és a királyi Magyarország

Báthorit a lengyel trónon nemcsak Erdély, hanem a királyi Magyarország sorsa is foglalkoztatta. A Habsburg-uralmat nem tekintette Magyarország érdekével összeegyeztethetőnek. Ezt tudták a bécsi udvarban is. Nemcsak azért voltak Báthori lengyel királysága ellen, mert Miksa tervét keresztezte, hanem attól is tartottak, hogy a Lengyel Királyságot a Magyar Királyság megszerzése fogja követni. A másik: a Habsburg-uralom lerázása idegen segítséggel. A törököt azonban a perzsák elleni háború foglalja le, két helyen nyilván nem harcolna. A lengyelek segítségére sem lehet számítani, amíg az orosz leköti erejüket.

Az adott helyzet mérlegelése alapján tehát Báthori egyelőre nem látott módot arra, hogy a Habsburg-uralom ellen fellépjen. Utóbb pedig az Oroszország elleni háború és a török megbízhatatlansága miatt közeledett Rudolfhoz, akiben nem élt olyan sértődöttség vele szemben, mint Miksában.

Lábjegyzetek

  1. 1569: XXXVIII. törvénycikk
  2. EOE II. 575.

Műve

A nádor katonai erejére: Miksa leirata a Magyar Kamarához, 1559. szeptember 3. Országos Levéltár Benignae Resolutiones.

Irodalom

Az osztrák történetírás egyik legnagyobb vállalkozása a központi kormányzat történetének megírása volt, a rá vonatkozó forrásanyag publikálásával együtt, I. Miksa uralkodásától 1848-ig, Die österreichische Zentralverwaltung összefoglaló címen. 1907 és 1956 között a következő kötetek jelentek meg: