Munkács

A Múltunk wikiből

ukránul Мукачеве vagy Мукачів, oroszul Мукачево, szlovákul Mukačevo, németül Munkatsch, lengyelül Mukaczewo, románul Munceag, jiddisül מונקאטש

járási jogú város a mai Ukrajnában, Kárpátalján
Wikipédia
Munkács címere
Munkács címere
1683
november–december Összeesküvés Munkácson Thököly ellen.
1686
április 27. Negyvenhét napos hiábavaló ostrom után a császári csapatok elvonulnak a Zrínyi Ilona védte Munkács vára alól.
1687. tavaszán
a császári sereg ismét ostromzár alá veszi Munkács várát s benne Thököly Imre feleségét, Zrínyi Ilonát.
1688. január 14.
A császári seregtől ostromlott Munkács várát Zrínyi Ilona feladja Caraffa generálisnak. A várbeliek személyükre és birtokaikra nézve kegyelemben részesülnek, Zrínyi Ilonát Bécsbe internálják, a Rákóczi-árvák a király gyámsága alá kerülnek, vagyonukat megtartják. Thököly és fegyveres hívei továbbra sem nyernek amnesztiát.
1703. június 24.
Rákóczi Munkácsnál sikertelenül próbál kitörni az Alföldre.
1706
Rákóczi Munkácson posztógyártó manufaktúrát szervez.
1710. november 25.
Károlyi Sándor Munkácson bemutatja Rákóczinak Pálffy János magánlevelét.
1711. június 24.
Munkács kuruc őrsége feladja a várat.
1771
Mária Terézia újjászervezi a munkácsi görög katolikus püspökséget és az esztergomi érseknek rendeli alá.

Tartalomjegyzék

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Késői vaskor
Kelta oppidumok
Báta, Bükkszentlászló, Esztergom, Munkács / Mukacsevo, Pécs–Makárhegy, Regöly, Sopron, Szalacska, Szanda(–Várhegy), Százhalombatta, Velem(–Szent Vid-hegy)

Sinkovics István

Habsburg Ferdinánd megválasztása

A tanácsosok újbóli tárgyalásokat javasoltak Bornemiszával, és egyben azt is, hogy a királyné mellé küldje­nek 1200 főből álló őrséget, mely személyi védelmét szolgálná, és biztosít­hatná számára a férje vagyonából őt illető hitbért, amely a Garam menti bányavárosok, a bányák, Huszt vára, a máramarosi sóbányák, Zólyom, Óvár, Munkács, Diósgyőr és más várbirtokok jövedelméből tevődött össze.

A gyulafehérvári egyezmény

Petrovics Péter magára maradva feladta a harcot, és Temes vidéki várai helyett Munkács várát kapta.

Zimányi Vera

Robot- és bérmunka a földesúri gazdaságban

A várnépek ellátását igyekszik biztosítani az 1570. évi munkácsi utasítás is, mely azért szorgalmazza a majorsági művelést, mert „főleg éppen ettől függ a hely élelmezése, és ebből szokták fedezni a várőrség ellátását”.[1]

Főurak – nemesek

A nagybirtokosok azonban még így is igen jól jártak. Füzér vára 1596-ban a zálogösszeg 12%-át jövedelmezte Báthori Miklósnak, Diósgyőr pedig 1563-ban 25%-át Balassa Zsigmondnak. Néhány évtized múlva még ennél is kedvezőbbé váltak az arányok. A sárospataki uradalom, melyet 1573-ban 80 ezer forintért nyertek zálogbirtokul a Dobók, kezdettben 20, majd rövidesen 60 ezer forint évi jövedelmet hozott. A rekordot azonban alighanem Munkács vára és uradalma tartja, amelyet 1573-ban 42 ezer forintért vett zálogba Mágochy Gáspár, s ehhez az összeghez 20–30–40 ezer forintokat fizetett hozzá. A Mágochy András özvegyét 1588-ban feleségül vevő Rákóczi Zsigmondra már 111 048 forintért szállt a hatalmas uradalom, de – a halastavak hozamával együtt – egyetlen évi jövedelme meghaladta ezt az összeget.

Sinkovics István

Báthori és a királyi Magyarország

Báthori gondolkodását híven jellemzi Mágochy Gáspárhoz, a munkácsi vár urához – lengyel királyként, de még az oroszországi hadjárat megkezdése előtt – írt levele: „Minden munka, fáradtság sőt az halál is édesnek látszanék, hogy én az én hazámnak ilyen utolsó szüksigében segíthetnék.”

Makkai László

Homonnai György támadásai

A szegény kisnemesi származású Esterházy familiárisként kezdte pályáját Mágochy Ferenc munkácsi udvarában. Ura – kinek megmérgezésével a rossz nyelvek gyanúsították – még a ravatalon feküdt, amikor az özvegyet eljegyezte, s ezáltal az örökös híján gazdátlanná vált óriási Mágochy-vagyont magának biztosította, meg azáltal is, hogy már előbb katolizált, s így kiérdemelte a Habsburg-udvar bizalmát. Uradalmainak központja Munkács, mely a kálvinista Felső-Magyarország szívében Homonnai György homonnai és ungvári kiskirályságával együtt az ellenreformáció és az Erdély elleni támadások hídfőállása lett.

Bethlen Magyarország fejedelme

II. Ferdinánd messzemenő engedményeket tett Bethlennek, csakhogy szabad kezet nyerjen a csehekkel szemben, akiknek persze semmiképpen sem akart fegyverszünetet adni. Magyarországból négy vármegyét (az Esterházyaktól elvett munkácsi uradalommal együtt) örökjogon, további tizenegyet életfogytiglan átengedett neki mint erdélyi fejedelemnek.

Út a békekötés felé

1622. január 6-án írták alá a békeszerződést a morvaországi Nikolsburgban. Bethlen lemondott a magyar koronáról, visszaadta Alsó-Magyarországot, de megtarthatta Felső-Magyarországból Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Bereg, Zemplén, Borsod és Abaúj vármegyéket Munkács, Tokaj és Ecsed uradalmaival mint magánbirtokaival. Ez a terület a nádor bírói főhatósága alatt maradt ugyan, és a megyék a magyar országgyűlésre küldték követeiket, de az egyházi javak kivételével minden adományozás és háramlás joga, valamint a kamarai és adójövedelmek Bethlent illették, s a végvárakkal is ő rendelkezett, bárt fenntartásuk költsége a császárt terhelte.

Bethlen második hadjárata

A számban és súlyban gyarapodó katolikus magyar főnemesség egyelőre megelégedett azzal, hogy a Bethlen által biztosított rendi önkormányzatot a maga uralmává rendezze be. Homonnai György fiatalon elhalálozván, közöttük is csak egy tettre kész ellenzője maradt Thurzó Szaniszló békepolitikájának, Esterházy Miklós, akit Munkács elvesztésével, bármennyire kárpótolta is őt a királyi kegy dunántúli birtokokkal, személyes sérelem ért a nikolsburgi békekötésben.

A trón biztosítása

  • A szakítás ezzel megtörtént, de a Portát váratlanul érte az erdélyi vazallus vakmerő lépése, és csak ősszel indítottak sereget Rákóczi ellen, akinek így volt ideje felkészülni. A császári udvarhoz, Esterházyhoz és Pázmányhoz is folyamodott segítségért, amire az eperjesi szerződés értelmében joggal tarthatott igényt. A nádor azonban nem is titkolta, hogy örül ellenfele várható vesztének. Vereségeiért, Mádért, Munkácsért, így remélt elégtételt. Rákóczinak lemondást tanácsolt, a budai pasánál titkon Bethlen Istvánt támogatta, akinek közismert erélytelensége Erdély elfoglalásának kilátásait növelte volna.
  • Csáky Istvánnak meg kellett elégednie az egyébként nagy jövedelmű Tarcallal és Gönccel, Esterházy viszont Munkácsért, Mádért Regéccel nyert kárpótlást az Alaghy-örökségből.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

Sárospatakról hozott hívét, Rőthy Orbánt tette a fejedelem a Zólyomit is falai közé záró, a királyság felől érkezhető támadásokat felfogó Kővár kapitányává, Munkácson viszont meghagyta a Bethlentől örökölt vitéz kapitányt, Ballingh Jánost.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

Rebenstok helyébe francia követ érkezett, De Croissy, aki nem fukarkodott ígéretekkel. Április 22-én létre is jött a munkácsi szerződés, amelyben a francia király védelmébe vette Rákóczit, családját és Magyarország rendjeit, s rendszeres segélyt ajánlott fel háború idejére. A legfontosabbat azonban, a Porta beleegyezését a háború folytatásához, a franciáknak sem sikerült kieszközölni.

Zimányi Vera

A majorságépítés újabb hulláma

A közvetlen háborús nehézségek elmúltával a királyi Magyarország jelentős részén — különösen a Felföld középső és keleti vidékein — éppen a 16. század végétől számíthatjuk a földesúri gazdálkodás nekilendülését, a 17. század derekára felvirágzását, amiként ezt Szepesvár, Murány, Késmárk, Szendrő, Makovica, Sárospatak, Munkács, Ecsed, valamint számos dunántúli uradalom példája, főúri vártartományok és nemesi középbirtokok sora mutatja.

A mezőgazdasági termelés technikája

  • Az ország különböző részein fekvő majorok igen eltérő fejlettségi szintet mutattak. Voltak közöttük olyanok, amelyeknél a majorsághoz tartozó földeket még nem különítették el határozottan a falu földjeitől, csupán meghatározott mennyiségű gabona elvetésére és az úr számára való betakarítására kényszerítették a jobbágyokat. Ilyen archaikus állapotokat találunk a 17. század első felében a görgényi és kővári uradalmak hegyvidékein, és részben még a munkácsi uradalom Szernye vidéki falvaiban is. Voltak olyan allódiumok, amelyekben sem a földek helye, sem nagysága nem volt állandó, s az is előfordult, hogy az állatállományt a jobbágyoknak osztották ki átteleltetésre. De a fejlettebb formák a jellemzőek: a majorsági központokhoz meghatározott nagyságú, folyamatosan használt szántóföldek kapcsolódtak. A földművelés – a magas hegyvidékeket és az Alföldet leszámítva – a nyomásos örökszántó-rendszer keretében folyt, két- vagy háromnyomásos formában. Két nyomást találunk az erdélyi Rákóczi-birtokok legtöbb falvában, valamint a felső-magyarországi hegyes vidékeken, így a munkácsi és a makovicai uradalmakban.
  • Az ecsedi, makovicai és munkácsi uradalmak majorjaiban mintegy 5 ezer juhot tartottak, a többi major nyájaiban legfeljebb 300–500 juhot számoltak.

R. Várkonyi Ágnes

Várad veszte

Rákóczi szál karddal, török lovasok erdejében, sisakját vesztve, súlyos sebekkel borítva küzdött, mígnem ónodi katonái kimentették. Váradra vitték, ahol néhány nap múlva sebeibe belehalt (1660. június 7.). Elszánt küzdelme utolsó hullámvetése volt az olivai békével 1660 májusában lezáruló svéd–lengyel háborúnak. A budai pasa a fejedelem halálhírével együtt jelentette Bécsbe, hogy ura ugyan nem ránt fegyvert a Habsburg császárra, de magáénak tekinti Rákóczi magyarországi birtokait: Felső-Magyarország egy részét, az egész Partiumot, még a szerződésileg vitathatatlanul a magyar királyt illető Szatmár és Szabolcs vármegyét is, s e roppant országrész erősségeit: Munkács várát, Ecsedet és Váradot.

Benczédi László

A vasvári béke és a magyar politikai vezető réteg

Az 1660-as években azonban az erőszakos térítés még jobbára magánföldesúri keretek között bontakozott ki. A vallásügyi viszályok főszereplője ekkor II. Rákóczi György rekatolizált özvegye, Báthori Zsófia volt, aki munkácsi várából valóságos irtóhadjáratot indított a kiterjedt Rákóczi-birtokok protestáns gyülekezeteinek felszámolására. Az így keletkezett feszültséget azután a bécsi udvari körök még tovább élezték azzal, hogy a protestánsok által indított peres eljárásokban többnyire az özvegy fejedelemasszony pártjára álltak, s kancelláriai tiltó mandátumokkal akadályozták meg az ellene hozott törvényes ítéletek végrehajtását.

A felső-magyarországi kuruc fejedelemség

Ha 1681 a nagy horderejű döntések, a válaszút évének tekinthető a kuruc mozgalomban, a rá következő 1682. év minden bizonnyal a nagy sikerek esztendejeként jellemezhető Thököly és a függetlenségi háború történetében. Ennek az évnek három kiemelkedő eseménye emelte fel a 17. század végi kuruc küzdelmet történelmének csúcspontjára: Thököly Imre és az I. Rákóczi Ferenc 1676. évi halálával özvegyen maradt Zrínyi Ilona házassága Munkácson az év júniusában, Felső-Magyarország fővárosának, Kassának Thököly kezére kerülése 1682 július-augusztusában s végül az ifjú vezér felső-magyarországi fejedelemmé történő kinevezése a török által a füleki táborban 1682 szeptemberében.

A felkelés bukása

  • Az 1683. őszi visszavonulás nyomán, amikor Sobieski kelet felé előretörő csapatai elől Thököly a Tiszán átkelve Debrecenig hátrált, s mindenki azt találgatta, hogy a fejedelem merrefelé hagyja el az országot, előbb Thököly és Zrínyi Ilona családi hatalmának központjában, Munkácson lepleztek le veszedelmes összeesküvést, amely a császáriak kezére akarta átjátszani a várat, majd ennek felszámolása után a Sobieskivel kapcsolatban álló Homonnaiak ungvári várában alakult ki veszélyes ellenállási góc, amelyet Thököly csak hosszas ostrom után, 1684 júniusában tudott felszámolni.
  • Thököly Imre és az első kuruc felkelés sorsa 1685 októberében pecsételődött meg, amikor a Váradra látogató kuruc fejedelmet az ottani pasa elfogatta, és rabláncon szállíttatta Nándorfehérvárra. A háborús vereségei nyomán egyre szorultabb helyzetbe kerülő Porta Thökölyt tette meg sorozatos kudarcai bűnbakjává, s kiszolgáltatásával kívánt a Habsburgok kedvébe járni. Hiába látták be később tévedésüket, s kapta meg a selyemzsinórját Thököly elfogatásának értelmi szerzője, baklövésüket többé nem tudták jóvátenni: a kuruc seregek szétoszlottak, többségük immár Habsburg-zsoldban folytatva szolgálatát a török elleni harctereken. A maradék kurucság pedig részben a Munkács várába szorult Zrínyi Ilona oldalán, részben a temesi és al-dunai részeken újra hadat gyűjtő Thököly szavát követve, vívta tovább egyre kilátástalanabbá váló küzdelmét a minden fronton győzedelmes Habsburg-birodalmi és keresztény seregek ellen.

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

  • A Rákóczi-birtokok földesúri kezelésben levő tartozékai viszont megfogyatkoznak. 1651-ben Lorántffy Zsuzsanna a Gömör vármegyei majorsági földeket jobbágyainak árendába adja, 1669-ben pedig Báthori Zsófia megengedi, hogy a szilágysomlyói uradalom majorföldjeit a kaszálókkal, halászóvizekkel s erdőkkel együtt jobbágyai felosszák, és „annak hasznát ususát vehessék”.[2] 1670, majd 1683 után több majorságban megáll ugyan az élet, az ecsedi uradalom épületei romba dőlnek, a munkácsi uradalom szántói elgazosodnak, de a fiatal Rákóczi majd nagy energiával kezdi meg újraépítésüket, követve a Károlyiak, Bercsényiek szívós majorépítő igyekezetét.
  • A munkácsi és a sárospataki uradalomban a sáfárnak mindennemű felhasznált fűszerről, minden kiló húsról, sóról el kellett számolnia.
  • A munkácsi uradalomban az 1680-as évek elején „morvai juhokat” tenyésztettek és majorsági fejősteheneket tartottak.

A földesúri officinák és kereskedelem

  • Murány tartozéka egy rézbánya és egy „officina vitraria” is (1661, 1663), a Bercsényi-birtokon két „üvegcsűrt” tartanak- nyilván, a Rákóczi családnak Zborón, Munkácson, Regécen és másutt voltak üveghutáik.
  • A munkácsi uradalomban 1685-ben két „;posztócsináláshoz való házat”, posztófestő házat, „posztókálló” színt, kisebb és nagyobb vashámort írtak össze; a vashámorok árendában voltak.

Az indusztriálkodó földesúri gazdaság fejlődési határai

Pl. Rákóczi Ferenc a serfőző üzem bővítésével egy időben bocsát „árendára” falvakat (1668, 1669). Podhering lakóit felmenti a mezőgazdasági munkák alól, Viszont serfőző mester keze alatt kell a már összetett üzemegységet alkotó „serfőző ház” számára dolgozniok.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

Besztercebánya, Murány és Munkács környékén a vasbányák és a hámorok a század végén is változatos tulajdonviszonyokat mutatnak.

Főurak és köznemesek

  • I. Rákóczi Ferenc özvegye pedig többek között Sáros vármegye főispáni tisztségét is ellátja, s Munkács védelmével egész Európa borzongó csodálatát vívja ki.
  • Sőt, a munkácsi uradalom posztócsináló háza is az 1680-as évek elején már parasztüveggel hunyorog a világba.

Makkai László

Magyarok, szlovákok, németek a Felföldön

A magyar települések határa a 17. században a középkorinak megfelelő PozsonyNagyszombatGalgócApponyÓbarsBozókRimaszombatPelsőcRozsnyóJászó-vonaltól északra húzódott, itt magasan felkanyarodott a Hernád völgyében Abosig, a Tarca völgyébe Pécsújfaluig, a Szekcső völgyébe Magyarraszlavicáig nyomult be, tovább keletre GálszécsNagymihálySzobráncUngvárMunkácsHuszt fölött vonulva érte el a Tiszát.

Udvari iskola

Báthori Zsófia fia, I. Rákóczi Ferenc eleinte mint erdélyi trónkövetelő tartott udvart, de részvétele a Habsburg-ellenes felkelésben politikailag elszigetelte őt. Csak halála után, özvegyének, Zrínyi Ilonának Thökölyvel kötött, Gyöngyösi által megénekelt házasságával nyerték vissza a Rákóczi-várak, Sárospatak, Munkács, Tokaj országos jelentőségüket, akkor is mint az erdélyi fejedelemség ellenudvarai.

R. Várkonyi Ágnes

Hadseregek és haditervek

Mindazt a politikai lehetőséget, ami Thököly hatalmával veszendőbe ment, a Munkács várát még védő Zrínyi Ilona próbálta megmenteni. Munkács hadászatilag szinte bevehetetlen vár volt, a császári hadvezetőség gyors lerohanásra elegendő erőt nem vonultathatott fel ellene. Védelme katonailag mégis reménytelen vállalkozás lett volna. Hiszen a hatalmas erőfölénnyel rendelkező császári hadsereg tengerében a vár csak ideig-óráig tartható sziget. Valójában azonban diplomáciai hídfőállást védett itt a vár őrsége, dacolva Caprara, majd Caraffa ostromaival szemben. Innen indulnak majd követek a lengyel királyi udvarba, Franciaországba, a pápához, hogy Thökölyvel együtt Magyarországot mintegy államhatalmi szinten próbálják hozzákapcsolni a törököt kiűző európai szövetséghez.

Erdély és a nemzetközi szövetség

A Habsburg-kormányzat ezúttal gyorsan és a politikai szükségszerűséget felismerve cselekedett. Felső-Magyarországon s a Partiumban Thököly egykori híveinek visszaadta birtokait, a Kassai Főkapitányság élére magyar főurat nevezett ki Csáky István személyében, és felfüggesztette Munkács ostromát.

Eszmék harca

Munkácson az önálló magyar politika utolsó hídfőállását védő Zrínyi Ilona felébreszti Európa rokonszenvét, de az érdeklődést beárnyékolja a szánalom és a különös helyzet szenzációja.

Az 1687–1688. évi országgyűlés

Az 1687 februárjában Caraffa elnökletével munkába kezdő bíróság kínzásokkal kicsikart vallomásokon alapuló vádjai szerint a vádlottak az ostromzárral körülvett Munkács vár védőinek leveleket, üzeneteket közvetítettek és pénzt hiteleztek.

Erdély: Diploma Leopoldinum

Caraffa tábornok – miután megvette Eger várát, és kapitulációra szorította Munkácsot – 1688 elején bevonult Erdélybe, és kikényszerítette a szebeni megállapodást és a fogarasi nyilatkozatot.

Heckenast Gusztáv

Magyarország bányászata és ipara a török kiűzése után

  • A hámorok túlnyomó többsége a Szepes-Gömöri Érchegységben volt; említésre méltók még a Garam völgyében a Kamara rhónici, északkeleten a Rákócziak munkácsi uradalmi vasműve, továbbá Erdélyben a vajdahunyadi, torockói és csíki hámorok.
  • Tudunk néhány textilmanufaktúra-alapítási tervről, de ezek közül csak II. Rákóczi Ferenc munkácsi posztómanufaktúrája jutott el a megvalósulás küszöbére: 1706-ban felépült egy kallómalom, egy feszítőráma és tizenöt ház a munkások számára, de hogy az üzem megindult-e, nem tudjuk.

R. Várkonyi Ágnes

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

Nem egyedülálló a munkácsi uradalom esete, ahol az adó miatt mérsékelni kellett az úrbéri terheket.

Főúri-nemesi szervezkedés (1698–1702)

Rákóczi Ferencet kiskorában uralkodásra nevelték, a Zrínyi család és az erdélyi fejedelmi hagyományok szellemében. Munkács kapitulációja után, tizenkét évesen Bécsbe vitték, anyjától elszakították, s a jezsuiták neuhausi kollégiumában, majd a prágai egyetemen az udvari arisztokrácia fiait az abszolutista állam főhivatalaira felkészítő képzettséget kapott, bár az oktatás konzervatív és formalitások közé zárt szelleme — amint Vallomásaiban írja – sem természettudományos érdeklődését, sem a matematika, később pedig a csillagászat, geometria, haditechnika újdonságai iránti vonzódását nem elégítette ki.

A breznai szövetség és a tiszaháti felkelés

Május 21–22-én Tarpa, Vári és Beregszász piacán kibontották Rákóczi zászlóit. Május végén kezükben tartották a Tisza vonalát a Tiszahát és a hegyek között, megszállták a Kárpátok szorosait, elrekesztették egymástól Szatmár, Huszt és Munkács császári őrségét. Számukat – valószínűleg némi túlzással – 12 zászlóaljnyira, 1000–1400 főre becsülték. Esze Tamás mellett Kis Albert, Pap Mihály, Szabó László, Pati Mihály, Majos István, egykori Thököly-tisztek, vezették a felkelőket, akik azonban nem tudtak kitörni a Tiszahátról. A felkelés területileg és társadalmilag elszigetelődött.

Esze Tamás Rákóczi parancsára megküldte a breznai pátenseket az északkelet-magyarországi vármegyéknek és a főuraknak. A nemesek azonban bizalmatlanul fogadták a felhívást, s igyekeztek erőszakkal otthon fogni jobbágyaikat. A szegénylegények pedig úgy vélték, elérkezett az idő, hogy megtorolják korábbi sérelmeiket. Számolva a társadalmi elszigetelődés veszélyeivel, június első napjaiban három nemes, a felkelés kisnemesi ágának vezetői, Bige György, Pap Mihály és Majos István, kimentek Rákóczihoz: parancsokra és vezérre van szükségük. Esze Tamás pedig összevonva erőit, a Tisza vonalától északra húzódott, s miután egyesült Kis Albert csapataival, június 6-án Dolhára vonult, hogy ott várja be Rákóczi válaszát.

Eközben KárolyiNigrelli felhatalmazásával – fegyverbe szólította a környező vármegyéket, és kidolgozta a felkelők bekerítésének tervét. Számított a hajdúvárosok, a nyugati hadszíntérre tartó s már Debrecenben állomásozó Montecuccoli-ezred és a várőrségek segítségére. Bihar, Szabolcs és a hajdúvárosok azonban távol maradtak, a munkácsi és huszti őrség pedig nem tudta elvágni a lengyel határra tartó felkelők útját. 1703. június 6-án Lipót császár utasította a vármegyéket, hogy csendesítsék le a felkelést, és a Montecuccoli-ezredet visszarendelte Munkácsra. A haditerv és a rendeletek egyértelműen bizonyítják: Rákóczi bejövetelét akarták megakadályozni, politikai programja társadalmi bázisát készültek megsemmisíteni.

A felkelők követei június 5–6-a körül érhették el Rákóczit. A fejedelem úgy döntött, hogy addig is, amíg Bercsényi Varsóból visszatér, és pénzhez, csapatokhoz juthat, a lengyel–magyar határra húzódik, s közellétének hírével buzdítja kitartásra a felkelőket. Katski csak arra vállalkozhatott, hogy csapatai egy részével elkíséri a fejedelmet.

Június 11-én vagy 12-én Drohobyczon táboroztak, amikor Esze Tamás küldöttei meghozták a hírt, hogy Károlyi a borba és álomba merült felkelőket vármegyei csapatok és három század császári katonaság élén június 7-én Dolhánál szétszórta. Mintegy 70–100 felkelő elesett, sokan a hegyekben kerestek menedéket. Kis Albert a munkácsi uradalomba húzódott, Esze Tamás a határ felé vonult.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

  • Esze Tamás mintegy 200 gyalogost és 50 lovast vezetett június 14-én a Beszkidek túlsó oldalára, Klimiecbe. A botokkal, kaszákkal, rossz parasztpuskákkal felfegyverzett, mezítlábas jobbágysereg és a csupán személyes kíséretével körülvett fiatal főúr azonban kölcsönös csalódást okozott egymásnak. A tiszahátiak azt remélték, hogy Rákóczi erős külföldi haddal jön be, a fejedelem pedig nagyobb számú és főleg katonai fegyelemben tartott seregre számított. Eredeti tervét Rákóczi mégsem másította meg; június 16-án átlépte a magyar határt, majd június 27-én a közben mintegy 3 ezer főre szaporodott seregével levonult szentmiklósi uradalmába, elfoglalta Munkács városát és körülvette a várat, majd sikeresen kivédve á túlerőben lévő Montecuccoli-ezred bekerítési kísérletét, visszavonult a hegyek közé, Zavadkára.
  • 1703 őszén a keleti részeken megnyitotta kapuit Bártfa, Késmárk, kapitulált Lőcse az odaszorult szepesi kamarai tisztekkel és vármegyei nemesekkel együtt. 1704. január 9-én megadta magát Tokaj vára, majd Murány és Ungvár, s Rákóczi katonái veszik át Munkács őrhelyeit.

Magyarország és az európai háborúk

Az országa jövőjét az európai háborúkba kapcsolódva biztosítani remélő fejedelem 1703–1704 fordulóján lép kiáltványával a világ népei elé, feltárva a magyarországi háború okait és céljait. A Recrudescunt vulnera… („Megújulnak a dicsőséges magyar nemzetnek régi sebei…”) kezdetű, eredetileg latinul, majd magyarul, németül, franciául, hollandul is megjelenő kiáltvány dátuma és kiadási helye (1703. június 7., Munkács) költött, szövegét Ráday Pál fogalmazta, és Rákóczi öntötte végleges formába.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Rákóczi, noha sokat hivatkozik a régi szent királyok törvényeire, nem a régi Magyarországra, hanem kora nyugati államaira, főleg Franciaországra és Hollandiára tekintett. Kiskorától fogva uralkodásra nevelték. Sárospatakon és Munkácson még az erdélyi fejedelmek és Zrínyi Miklós elveinek légkörében tanult, jezsuita tanárai viszont már a Habsburg-állam központi hivatalainak vezetésére szánt tudnivalókkal látták el.

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

Rákóczi a kegyúri jog alapján nevezte ki a megüresedett munkácsi görög katolikus püspökségbe Petronius Kamenski prépostot, vissza akarta állítani az erdélyi római katolikus püspökséget, s a Kollonich halálával megüresedett esztergomi érseki szék betöltésének körülményei is arra intették, hogy mielőbb megnyerje a pápa nyílt támogatását. József császár ugyanis Keresztély Ágost szász herceget nevezte ki a magyarországi római katolikus egyház fejévé, és az aulikus magyar főurakat is mélyen sértette, hogy a nagynevű érsekek – Oláh Miklós, Pázmány Péter, Lippay György &nadsh; örökébe idegen lépett. Az ezentúl hercegprímásnak nevezett új érsek pedig udvari sugallatra a magyar konföderáció híveit nyíltan elítélő pápai levél kieszközlésével igyekezett helyzetét megerősíteni. A francia párti pápa azonban a Habsburgok itáliai térhódítása miatt sem állhatott nyíltan Rákóczi mellé, akit a trónfosztás miatt, a császári propaganda élénk hírverésére is, sokan elítéltek. Mindazonáltal a pápa fogadta Brennert, a Rákóczi oldalán álló katolikus klérus tagjait az interregnum miatt megrovó és új királyválasztástól óva intő, szeptember 3-án kelt pápai levelet egyelőre nem hirdette ki, biztosította a fejedelmet és a magyar nemzetet atyai érzelmeiről, s nem hagyta jóvá I. József kinevezését, amellyel Hodermarszkyt ültette volna a munkácsi püspökségbe.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

Elhatározták, hogy a Tisza vonala mögé húzódnak vissza, megerősítik Ecsed, Kővár, Ungvár és Huszt várát, Munkácsra szállítják a pénzverdét, a sótartalékokat, s a vár 129 ágyújával, lőpormalmaival, több mint egy évre elegendő élelemkészletével bevehetetlen. A már korábban élelemraktárakkal és sáncépítkezésekkel megerősített Kassára 4 ezer főnyi haderőt vonnak össze a lengyelországi összeköttetés biztosítására. Legfőbb céljuknak az államiság testületi megőrzését tekintették: az államhatalmi testületek székhelyét lengyel földre helyezik, a senatus tagjai családjukkal együtt menedéklevelet kapnak Lengyelországba, ahonnan összeköttetést tarthatnak a külföldi hatalmakkal, és ahol november végén az elsőként kiutazó Bercsényi az orosz politikusokkal kezdett tárgyalást.

Rákóczinak és kormányzókörének döntése a háború befejezéséről azonnal két nagyhatalmi politika erőterébe került: az egyik segítette megvalósulását, a másik eltérő megoldást szegezett vele szembe. Angliában augusztusban megbukott a háborúpárti kormány, és a leköszönő whig miniszter, Boyle, utolsó intézkedései között tájékoztatta Palmes bécsi angol követet, hogy a tengeri hatalmaknak szándékukban van közvetítéssel béketárgyalásokat kezdeményezni. Anna angol királynő pedig 1710. szeptember 5-én uralkodói átiratban kérte József császárt, hogy a közjó érdekében mielőbb rendezze viszonyát Savoyával és Magyarországgal. A tory párt minisztere, Bolingbroke pedig egyenesen utasította bécsi követét, hogy mivel a magyarok fegyverszünetet akarnak kötni, kezdeményezze a közvetítést, s Palmes október 4-én meg is tette első előterjesztését a Habsburg-kormánynak.

Savoyai azonban az angol kezdeményezést felkészülten fogadta. Levonva a gertruydenbergi konferencia és a magyar konföderáció diplomáciai akcióinak tanulságait, számolva azzal is, hogy a magyarországi haderőket nem nélkülözhetik sokáig a francia hadszíntereken, már augusztusban határozott akciót indított, hogy minél gyorsabban, külföldi beavatkozás nélkül fejezzék be a magyarországi háborút. A Savoyai körül tömörülő udvari arisztokrata csoport két fontos tagja került kulcspozícióba. Még augusztus 7-én kinevezték Locher Károly grófot, a Haditanács tagját, a magyar ügyek referensének, szeptember 26-án pedig aláírta az uralkodó Pálffy János gróf, horvát bán, tábornagy főparancsnoki megbízását, majd október 5-i keltezéssel a megtérőknek teljes amnesztiát biztosító császári pátensekkel árasztották el az országot.

Rákóczi soha nem ringatta magát olyan elképzelésekbe, hogy egymaga a sokszoros túlerőben lévő császári haderővel szemben katonai győzelmet vívhatna ki. 1710 őszén azonban a mintegy 50 ezer főnyi jól felfegyverzett császári hadsereggel szemben az alig 20–25 ezer főnyi kivérzett és rosszul ellátott kuruc katonaság védelmi harcainak esélyeit is három súlyos vereség rontotta. Szeptember 24-én Heister utolsó magyarországi fegyvertényeként kikényszerítette Érsekújvár kapitulációját, október 17-én feladták a Tiszántúl és az Alföld közti, valamint a Törökország felé összeköttetést biztosító erősséget, Szolnokot, rá egy hétre pedig Szekszárdnál fogságba esett Béri Balogh Ádám, és a dunántúli hadmentés terve végérvényesen összeomlott.

A negyvenhét éves Pálffy a császári állandó hadsereg lovassági tábornoka, az egyik legkiválóbb hadvezetőnek bizonyult a magyarországi hadszíntereken is. Lányához I. József császárt erős érzelmi szálak fűzték s mint befolyásos főrendi politikus már eddig is sikeresen térítette vissza királyhűségre a konföderáció tagjait. Főparancsnoki hivatalát meglehetősen késve, feltételeket szabva foglalta el. — November elején érkezett Pestre.

Rákóczi kedvező fejleménynek tekintvén, hogy magyar főméltóság kezébe került a háború befejezésének ügye, megbízta a tiszántúli kuruc csapatok főparancsnokát, Károlyi Sándort, hogy „menne személye szerint fentemlített méltóságos commendirozó főgenerális Pálffy János uramhoz s bővebben beszélgetne parolára őexcellenciájával”[3] fegyverszünet kieszközlése végett. A Rákóczi parancsán megütköző és bővebb eligazításért Munkácsra tartó Károlyi útközben kapta meg Pálffy november 14-én kelt levelét: „jöjjön vissza felkent királyának szárnyai alá, jószága és méltósága valamint ennekelőtte meglészen…”[4] Az újabb kutatások kiderítették, hogy a Tiszántúl helységeit hódoltató levelekkel elárasztó Pálffy több úton is megkereste Károlyit. A munkácsi tanácskozáson Károlyi bemutatta a fejedelemnek Pálffy levelét, s ezért úgy döntöttek, hogy Komáromi Csipkés György Bihar vármegyei alispán és debreceni főbíró megy Pálffyhoz. Utasítása szerint Rákóczi koncepcióját segítő közreműködésre kell megnyernie Pálffyt: „Ne kívánja hát senki …, hogy ezen mostani hadakozás … fegyverrel avagy a hadakozók elméjek csábításával végződjék, … inkább arra fordítaná elméjét, hogy vagy az universalis békesség, vagy a mostani császár haláláig halasztódnék ezen hadakozás … ezen ügynek boldogulása … annak idejében idegen pártfogók által” következzék.[5] Rákóczi béketárgyalásra való hajlandóságának közlésén kívül Komáromi feladata volt, hogy Pálffynak átadja Károlyi december 9-én kelt, a hódolást elutasító levelét és bizalmas szóbeli üzenetét, mely szerint biztosíték fejében hajlandó mégis tárgyalni. A főparancsnok, miközben Bécsben jelentette a fejleményeket, december 17-én Pestről kelt, Károlyinak címzett levél kíséretében közölte, hogy milyen feltételekkel kezdhetik el a béketárgyalásokat. „A méltóságos herceg az erdélyi fejedelemségről emlékezetet se tegyen, és tractára se diaetát, se amnystitiumot ne kívánjon … Ne bízzon a külső hatalmasságoknak segítségekben és hitegetésekben …, ha valamit akar, a dologgal ne késsen, mivel az ő felsége hadai megindulnak, és ha az kevés, lészen ő felségének 40 regementje is.”[6] Károlyi egy mindmáig csak töredékesen ismert emlékiratában javallotta Rákóczinak, hogy fogadja el a feltételeket. Álláspontját erősen befolyásolhatták a katonai fejlemények. A császári csapatok – annak ellenére, hogy súlyos élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek, s lázongtak az elmaradt zsold és a pestis miatt – könnyűszerrel elfoglalták Krasznahorkát, Egert, Bártfát, és december 10-én bevonultak Eperjesre. Rákóczi azonban értesülvén róla, hogy már útban van Bécsbe az angol kormány különmegbízottja, Peterborough herceg, akit a savoyai határmegállapítás és a magyarországi különbéke megkötésének lebonyolítására küldtek az udvarba, kitartott eredeti álláspontja mellett, amelyet Károlyi december 26-án írt levele közvetített Pálffynak: azon igyekezzék, „hogy örökösön a békesség öszve lévén köttetve a szabadsággal, országunk boldoggá és szabaddá tétessék”.[7] Kállón a fejedelem hadiszemlét tartott, és őszinte békeszándékának bizonyságául, a békekötések technikájának rendjét betartva, levelet írt Keresztély Ágost hercegprímásnak.

Bécsben azonban Rákóczi főparancsnokának külön tárgyalási hajlandóságában a háború gyors befejezésének lehetőségét látták, oly módon, hogy az angol kívánságoknak is elébevághatnak, a minisztertanács előterjesztésére I. József császár 1710. december 22-én kiállított királyi levélben Károlyit bűnbocsánatáról és javainak, méltóságának visszaadásáról biztosította, ha hűségét bizonyítja. Pálffy teljhatalmat kapott a tárgyalásokra Károlyival. Az időközben Pestről Debrecenbe tartó Pálffy számára az udvar álláspontjának megfelelően Károlyi csak eszköz volt Rákóczi megnyerése érdekében; a cél a magyar konföderációnak és az Erdélyi Fejedelemségnek mint államhatalmi testületnek a megsemmisítése volt. Mivel pedig a nyílt elszakadást KárolyiMunkácson levő családjára hivatkozva – nem tartotta időszerűnek, Pálffy tudatta a fejedelemmel, hogy továbbítja a hercegprímásnak Rákóczi január 2-án, Munkácson kelt, békekötési készségét bejelentő levelét, s hogy kész személyes tárgyalásra. Ilyen előzmények után Rákóczi január 9-én kiment Lengyelországba, hogy a tengeri hatalmak követeinek és az orosz megbízottnak a megegyezés érdekében folytatott bécsi tárgyalásairól tájékoztatásokat kapjon, és beszéljen Dolgorukij herceggel, a cár lengyelországi követével.

A magánjellegű megegyezést Károlyi útján most már megvalósíthatónak látó Habsburg-kormányzat azonban a hercegprímásnak szóló levelet nem fogadta el, megtagadta Pálffy kérését a Rákóczival folytatandó tárgyalásokra, s Károlyi katonai átállásának mielőbbi keresztülvitelére utasította őt azzal, hogy a fejedelem kegyelemre adja meg magát.

Pálffy azzal a feltétellel, hogy Károlyi Sarkadot átadja és csapataival a NyírbaktaNagykároly vonalra vonul vissza, január 12-én nyolcnapos fegyverszünetet kötött, s január 21-én személyesen találkozott Károlyival Tégláson. A két főparancsnok megegyezett: Pálffy megkapja az időközben meghódolt Sarkadon kívül kért várakat, Ecsedet, Sólyomkőt és a teljes Szabolcs vármegyét, Károlyi pedig, aki még mindig bízott benne, hogy sikerül Rákóczit a magánjellegű megbékélés ügyének megnyernie, elérte, hogy Pálffy a fegyvernyugvást öt nappal meghosszabbítsa. A Lengyelországból visszatérő Rákóczi Vay Ádám javaslatára megbízta Károlyit: közölje Pálffyval, maga kíván találkozni vele.

Rákóczi és Pálffy 1711. január 31-én Vay Ádám kastélyában, Vaján tárgyalt. Kéthetes, szabályszerű fegyverszünetet kötöttek, kijelölték a demarkációs vonalakat, és megállapodtak a tárgyalások megindításáról, noha Rákóczi csak államhatalmi szinten – mint a konföderáció választott fejedelme – volt kész tárgyalásokba bocsátkozni, Pálffynak pedig csupán a személyesen meghódolóknak adandó kegyelemre volt felhatalmazása. Rákóczi levelet írt József császárnak, amelyben – a félhivatalos jellegnek megfelelően – személyes hangvételben tudatta, hogy keresi a szent békesség útját, tájékoztatta a magyar konföderáció létrejöttéről, abban betöltött tisztéről és arról, hogy önmaga számára csak azt kéri, hegy békében élhessen hazájában. Egyidejűleg a berlini angol követ útján eljuttatta békeindítványát a bécsi angol követhez, és ismét kérte Anna királynőt és a holland rendeket, hogy közvetítsék és garantálják az ország szabadságát biztosító megegyezést. A magyar állam jól működő nemzetközi propagandájára jellemző, hogy az Egy lengyel királyi tanácsos levele … című röpirat, amely Grotius elveivel érvel Magyarország és Erdély jogáért az igazságos békéhez, közölve több, a mediációs tárgyalás létjogosultságát bizonyító császári okmányt, latinul és franciául először 1710 augusztusában, második kiadásban pedig 1711 februárjában, a béketárgyalások döntő időpontjában jelent meg.

A fegyverszünetről és a vajai végzésekről az olcsvai hadimustrán tájékoztatta Rákóczi a hadsereget. A salánki tanácsülésen pedig a csonka senatussal megállapodtak, hogy a nagyszombati feltételek alapján kötnek békét, s partikuláris megegyezésre senki nem lép: Rákóczi az államhatalmi testülettel Lengyelországban, a magyar határ közelében várja be a császári udvar válaszát.

A magyar konföderáció hazai politikai ügyvivője ettől kezdve Sennyey István, a senatus kancellárja lett, aki Munkács várparancsnoki tisztét is ellátta.

A szatmári megegyezés

A resolutio mellé Károlyi közreműködésével egy declaratiót fogalmaztak, a resolutio lényegén ez nem változtatott, csak a személyes kegyelem körét bővítette ki. Végül Pálffy, élve teljhatalmával, a fejedelem katonai főparancsnokának összes javait, jószágait és a Szatmár vármegyei főispánságot is biztosította. Károlyi írásban azonnal tájékoztatta Rákóczit, de csak a tárgyalásról, majd végigjárta a csapatokat és a várakat, a tiszteket megnyerte, tárgyalt – nem tudni, milyen eredménnyel – Sennyei kancellárral Munkácson, s ezek után ment ki Lengyelországba.

1711. március 26–27-én Stryjben a fejdelezn vezetésével tartott csonka senatusi tanácskozáson a már Peterborough tárgyalásairól is tudó Károlyi nem szólt a debreceni paktumról. A declaratiót Rákóczi és köre komolyan kifogásolta, s a tárgyalások államtestületi szinten való folytatásával Rádayt és Gerhard György szenátort bízta meg. Károlyi a stryji senatusi döntést is hűségesküvel pecsételte meg, de a további tárgyalásra nem kapott felhatalmazást. Nem ő, hanem Ráday vitte be Magyarországra a senatus ülésén kialakított választ, a császári ajánlatok pontjaira írt kifogásokat tartalmazó Dilucidatiót. Károlyi útban hazafelé kapta kézhez Pálffy türelmetlen üzenetét: Kassa mielőbbi átadását kéri, és halaszthatalanul szükséges „a herceg ide való jövetele és hitének ő excellenciája előtt való letétele”.[8] Az ultimátumszerű kívánságokra Károlyi, aki nyilván már látta, hogy a megegyezés sikere Pálffy számára is Rákóczi meghódolásától függ, kemény hangon figyelmeztette Pálffyt katonai nehézségeire, és elérte, hogy a császári megbízottak a senatus ülésén elhangzott kifogások figyelembevételével a „gratia vitae et omnium bonorum” elvét a konföderáció minden nemesi tagjára kiterjesszék, és a fegyverszünetet április 27-ig meghosszabbítsák. Majd Rákóczit drámai hangú levélben igyekezett megnyerni: a katonák „idegen országra nem mennek, külső szolgálatra magokat nem kötelezhetik … s ha kik konföderatussok külső országokra kimentenek is, jöjjenek vissza s együtt hadakozzanak s együtt békélljenek …” Kéri Rákóczit „ne ragaszkodjék külső monarcháknak álumbra formában levő reménségéhez”.[9] Végül a fejedelem parancsára hivatkozva összehívott szatmári gyűlésen április 5-én, ahol mintegy 25 ezer fős tábor képviseletében két szenátor, a katonaság képviselői, többségükben Károlyi-tisztek és Komáromi Csipkés György vettek részt, Károlyi ismertette a tárgyalások három okmányát: a császári finalis resolutiót, a declaratiót, és a Dilucidatio némely tartalmát. Közölte, hogy akik nem fogadják el a megegyezést, nemcsak a kegyelem útját zárják el maguk előtt, hanem vele is szemben találják magukat. A gyűlés főleg a protestáns vallásszabadság belefoglalását követelte a megegyezés okmányába, amit Pálffy megígért, és Locher teljesített is. Ezek után a megegyezést elfogadták, és abban a hiszemben, hogy Károlyi a fejedelem parancsát hajtotta végre, a szatmári gyűlés döntésével háromtagú, a katonaságot, a magyar konföderációt és Erdélyt képviselő küldöttséget indítottak Rákóczihoz. Károlyi április 6-án küldött levelében közölte a fejedelemmel, hogy Esterházy Dánielt Kassa feladására utasította.

Amikor tehát április 14-én Ráday a Dilucidatióval befutott a debreceni császári főhadiszállásra, Pálffy és Locher már ismerte a szatmári gyűlés döntéseit, tudott Kassa átadásáról, s Károlyinak Munkács megerősítését tiltó parancsáról. Mégis tárgyaltak Rádayval, s Rákóczi feltételeit – mivel legfőbb feladatuk szerint őt kellett megnyerniök – részben elfogadták azzal, hogy az április 27-re összehívott huszti gyűlés előtt személyesen szeretnének vele tárgyalni.

A fejedelem úton volt, hogy az Ilyvóhoz közeledő Péter cárt fogadja, amikor értesült a szatmári gyűlés határozatairól. Erre a kukizovói senatusi ülés úgy döntött, hogy nem tekinti törvényesnek a szatmári gyűlést – Károlyit megfosztotta főparancsnoki tisztségétől, és helyébe Vay Ádámot nevezte ki. Álláspontját Rákóczi az 1711. április 18-án kelt kukizovói kiáltványban fejtette ki. Leszögezte, hogy Pálffy és Károlyi megállapodása „nem országos békesség tractája, hanem csak egy hadi capitulatio”. Mindenki megnyugvására szolgáló békét csakis államhatalmi szinten mint a konföderáció közössége köthetnek, s erre annál is inkább reményük van, mert a császári udvar a konföderációt már korábban elismerte. A manifesztum hosszan foglalkozik a jobbágyi nyomorúságból felszabadult közvitézek érdekeivel, a közönséges hadi rend „midőn ennyi esztendőktül fogva való sok szenvedésével az jobbágyi nyomorúságot elhagyván, most már megszokott fegyverének letételével… azoknak pálcája alá, kiket bosszantott és annak s olyannak sanyargatása, nem csak jószágát, de vérét is kisajtoló executiós kínoztatása alá megyen, a kivel vitézi fegyverével szembe szállani szokott vala”.[10] A manifesztumból több példányt hoztak magukkal a szatmári gyűlés Rákóczinál járt követei, Csajághy János brigadéros, Bulyovszky Dániel és Cserey János, melyet Ráday azzal az utasítással kapott meg, hogy követelje: Pálffy ismertesse Peterborough és Savoyai tárgyalásait, de a manifesztumot csak akkor hozza nyilvánosságra, ha Károlyi és a katonaság nem akarna ráállni a tárgyalásoknak Rákóczi és a senatus által elhatározott módon való folytatására. A szatmári gyűlés követei közül Bulyovszky és Csajághy Károlyi főhadiszállására, Károlyba ment, Cserey a várakat járta végig. Huszt, Ungvár és Munkács őrsége Sennyeyvel az élen elvetette a „szatmári konföderáció”-t.

Míg Károlyit az ellene készülő szervezkedés, Pálffyt és Lochert sokkal nagyobb horderejű változás sarkallta gyors cselekvésre: 1711. április 17-én meghalt I. József császár. Az uralkodás a Spanyolországban harcoló Habsburg Károlyra szállt, távollétében Eleonóra özvegy császárnélett a régens. Az udvari pártviszonyok nagy változásának egyik első következménye volt, hogy Pálffy Jánost azonnal leváltották magyarországi főparancsnoki tisztségéről; utódává régi ellenfelét, Cusani lovassági tábornokot nevezték ki.

Pálffy és Locher április 22-én értesült a császár haláláról. Pálffy a régens intézkedése ellenére úgy döntött, hogy a cél előtt nem engedi ki kezéből a dolgok irányítását. Segíthette elhatározását a minisztertanács utasítása is: a diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében a császár halálát titokban kell tartani.

Károlyi az eredetileg Rákóczi nevében, április 27-re Husztra összehívott gyűlést április 25_re, Szatmárra tette át. Egyidejűleg Pálffy és Locher főhadiszállásukat Debrecenből Károlyba helyezték, s aggodalommal látták, hogy a magyar konföderáció tagjai közül kevesen gyűltek össze, csak erdélyiek vettek részt nagyobb számban. Károlyi azzal nyitotta meg a gyűlést, hogy mint főparancsnok vette kézbe a tárgyalások irányítását, s erre megnyerte a gyűlés jóváhagyását. Másnap ezereskapitányai kíséretében átment Károlyba, hogy Pálffyval és Locherral a tárgyalások anyagát elkészítsék. Locher olyan javításokkal adta át a gyűlés jóváhagyására szánt pontokat, amelyek újabb kedvezéseket tartalmaztak. A „gratia vitae et bonorum” jótéteményében részesül minden főúr, köznemes, főtiszt és alsóbbrendű katona akkor is, ha Rákóczi a megegyezést nem fogadná el, de köteles a fejedelem és hívei ellen fegyverrel támadni, ha erre kerülne a sor. Károlyi tizennyolc hívével együtt április 26-án hűséget esküdött az uralkodónak, majd 27-én a szatmári gyűlésen beszédet mondott, hangsúlyozva, hogy a megegyezésben már előrehaladtak, külső segítséget pedig nem várhatnak. Ráday csak mint magánember kapott szót. Közölte: Peterborough küldetett ki a magyar konföderáció és a császár közötti tárgyalásokra, Rákóczi kész bejönni és beszélni a békéről, a megegyezés szövege nem egyértelmű, mert mindent a császár kegyelmére biz. Beszéde új irányt adott a gyűlésnek, annak ellenére, hogy a tanácskozás színhelyét, a prófontházat, felfegyverzett katonaság vette körül. Javaslatára a fegyverszünet meghosszabbítását kérték, és követeket küldtek Károlyba, hogy Locher jöjjön át. Pálffy azonban átlátta, hogy ha enged, kicsúszik a kezéből a megegyezés. Károlyit magához kérette, és rövid átiratot küldött Szatmárra: Ne húzzák az időt, másnap lejár a fegyverszünet, Tokaj alá kell mennie megkezdeni a hadműveleteket. Locher és Graven ezredes átment Szatmárba, Pálffy pedig Kővár átadása fejében hozzájárult Károlyi kívánságához, hogy „a fegyverviselők, akik magokat tisztségekre érdemesekké tették, jobbágyságra ne kényszeríttessenek, hanem az olyanokat az ország rendei a földesúri hatalom alól felszabadítsák”.[11] Ráday kívánságai közül Locher két nevezetes pontot elfogadott: belefoglalták a megegyezésbe a jászok, a kunok és a hajdúvárosok szabadságát, az erdélyi feltételek közé pedig felvették, hogy mindez a három nemzetre értendő. Ezalatt pedig Károlyi odakint megkezdte a hadsereg feleskettetésének és feloszlatásának előkészületeit, majd április 28-án éjjel megírta Rákóczinak, hogy mit végeztek, s kérte, hogy fogadja el.

A szatmári megegyezési pontok alatt Károlyién kívül csupa kevéssé vagy alig ismert személy aláírása olvasható: Domahidy László Károlyi udvari kapitánya, Pikó Demeter, Nyúzó Mihály, Vay László, Pongrácz György évek óta Károlyi seregének tisztjei. Hiányzik az aláírók közül az államhatalomnak az országban levő képviselője, Sennyey István, aki Munkács várában ellenállásra készül.

Az önálló magyar állam összeomlása és az utrechti béke

Rákóczi pedig, miután értesült róla, hogy hívei feladták Munkács várát, augusztus 15-én feloszlatta államhatalmi testületét, a senatust, és mindenkit felmentett konföderációs esküje alól.

Wellmann Imre

A szabadságharc mezőgazdasági erőforrásai

Rákóczi a szarvasmarhatartásra elsősorban a hadsereg ellátása és a kivitel szempontjából való nagy fontosságánál fogva fordított külön gondot. De törődött a lóállomány javításával is, a kurucok ugyanis kis termetű lovon szerettek harcolni, ezek viszont nehézágyúk vontatására nem voltak alkalmasak. Moldvából, Besszarábiából, a Krím félszigetről tatár, törökországi megbízottai útján arab lovakat hozatott be. Ménesei híresek, hátaslovai között angol és spanyol eredetűek is voltak, az utóbbiakat keresztezésre is használta; „oskolás lovait”[12] rendszeresen gyakoroltatta. Jól látván, mekkora jelentősége van a gabonatermésnek a sereg ellátásában, meghagyta, hogy a szántóföldeket szorgalmas, jó gazda módjára a maga idejében bevessék, mégpedig minden nyomást teljesen, mert ha nem jön közbe elemi csapás, s mégis „lassú”[13] a termés, kiviláglik majd: ki nem tett kellőképp eleget kötelességének. Munkácson és Hernádnémetin műmalmot építtetett több kerékre, francia mintára, ugyancsak a szabadságharc szolgálatában. Különös gondja volt hegyaljai szőleire, hiszen azok jövedelme – a kamaraiakéval együtt – a szabadságharc költségeire fordított összegek jelentős tételét alkotta; a tokaji bor diplomáciai célra, fontos külföldi személyek megnyerésére is hathatós eszköznek bizonyult.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

Nem sikerült ezzel szemben, vagy csak rövid életű kísérletnek bizonyult, Rákóczinak az a törekvése, hogy a munkácsi uradalomban ipari centrumot alakítson ki. Pedig már 1704-től kezdve toboroztatott posztómetszőket Turóc, Árva és Liptó vármegyében, hámormunkásokat Gömörben; a Munkácsra telepített mesteremberek azonban ismételten hazaszöktek, a posztómanufaktúra termelése talán meg se indult, a vashámor pedig nem élte túl a szabadságharc bukását.

R. Várkonyi Ágnes

Parasztok a termelésben és a hadseregben

Munkács és az öt máramarosi koronaváros lakossága éveken át tiltakozott az ipari segédmunkák és a fuvar ellen. A hadiipar és az egyes ipari ágazatok bérletei az iparűző paraszti csoportokra róttak nagyobb terheket.

Ma még nem tudjuk megmondani, hogy a fiskális birtokok árendába adása, a kincstári uradalmakban a napszámosmunka vagy a hadiipar révén gyarapodott-e valamely paraszti csoport. Az élénk telepítési igény, a kilátásba helyezett háromévi úrbéri tehermentesség, az iparűző paraszti csoportok védelme legalább annyira tükrözi a munkaerőhiányt, mint a jobbágyoknak adott malomépítési engedélyek a kiváltságok nélkül élők vállalkozó szellemét. Rendszeres kutatások hiányában azt is nehéz megállapitani, hogy a részleges, majd pedig a nagyobb kereskedelmi szabadságot biztosító fejedelmi rendeletek és az 1707. évi kereskedelmi törvény milyen mértékben és mely paraszti rétegnek kedvezett.

Korszerű vizsgálatok nélkül is kétségtelennek látszik, hogy a termelő parasztság anyagi ereje a háború évei alatt romlott. A parasztság helyzetében, lehetőségeiben azonban olyan változások történtek, amelyek idővel, békés viszonyok között, kiegyenlíthették az anyagi veszteségeket. Ezt a helyzetváltozást sok jobbágycsoport alapvető státusváltozásként fogta fel. Főleg a szabadságharc első hónapjaiban megtagadták az úrbéri szolgálatot, rátámadtak – kiváltképpen a fiskális birtokokon – az udvarbírókra, gazdatisztekre, fegyverkeztek a földesurak ellen. Máramarosban úrbéres földeket, több helyen különböző földesúri haszonvételeket sajátítottak ki, és gyakran előfordult, hogy megtagadták az állami kötelezettségeket.

Az új magyar államrendszerben a jobbágyság társadalmi helyzete nem változott. Az ösztönös antifeudális mozgalmakat az államhatalom különböző módokon igyekezett visszaszorítani, szükség esetén attól sem riadt vissza, hogy fegyveres erővel kényszerítse engedelmességre egy-egy uradalom jobbágyságát. Az ország önállóságáért indított háború a jobbágyság alapvető változását nem tűzte, nem is tűzhette ki célul. Ugyanakkor azonban a feudális viszonyok keretei között az állami önállóság igénye és a háború követelte belső változások az örökös jobbágyság rendszerét már fellazító, szétbontó tendenciákat erősítették.

A katonának állott jobbágyek személyükben kikerültek a földesúr, az úriszék, a vármegye hatalma alól, és a katonai testület tagjai lettek. A fegyvertfogók úrbéri tehermentességét elrendelő fejedelmi határozatok részlegesen biztosították a katonák családtagjainak egzisztenciális szabadságát. A katonai testület tagjaként a jobbágyszármazású közvitézt is bizonyos állami gondoskodás illette meg: a sebesültek ápolását, a rokkantak gondozását, az elesett katonák özvegyeinek és árváinak segélyezését kezdetben az állami sójövedelem, majd más állami bevételek és javak terhére központilag biztosították. A foglyokkal való emberséges bánásmódot, a foglyok kiváltását államközi megállapodások szabályozták. Több száz folyamodvány bizonyítja, hogy a közvitézek és hozzátartozóik, miként a jobbágyok is, éltek az államfő előtt panasztételi jogukkal és lehetőségükkel. Kéréseik nem maradtak válasz nélkül, a körülményekhez képest minden panasz orvoslást, elintézést nyert. A szécsényi országgyűléstől kezdve a katonaság testületileg elküldhette megbízottait az országgyűlésre, az alsó tisztikar és a közlegénység politikai súlya kezdetben sem volt jelentéktelen.

Több tízezer jobbágy helyzetének az állandó hadsereg kiépítésével együtt járó változása azonban a földesurak, a vármegyei testületek heves ellenállásával szemben, nagy megrázkódtatások árán ment végbe. Egyfelől a központi hatalom érdekeit szolgáló hivatali nemesség és a tisztikar tekintélyes része, másfelől a közvitézek társadalmi mozgalma segítette célba hosszú küzdelmek után a fejedelmi szándékot, amit az állandó és a rendi erőktől független hadsereg léte s a társadalmi érdekegyesítés politikája egyenesen meg is követelt. Több jobbágykatona kapott magánföldesúri jellegű mentességet, vagy nyert személyes szabadságot és nemeslevelet. Ez azonban nem öltött társadalmi méreteket, és ezek az egyénileg felszabadított jobbágykatonák beépültek a feudális társadalom kiváltságos rétegébe.

Közösségi szabadságot több helység nyert el vagy kapott rá lehetőséget. Régi katona-kiváltsággal élő helységek élhettek újra egykori privilégiumaikkal. Kulcsfontosságú támaszpontok, miként Simontornya, Földvár, Tolna, Őrszeg, Diószeg lakossága az egész közösség katonai szolgálata fejében részesült teljes tehermentességben, Gönc egyedi esetként úgy nyert teljes szabadságot, miként azt az ónodi országgyűlés törvényeinek ismertetése során láttuk, hogy földesurait az állam kárpótlással elégítette ki. A több tízezer jobbágykatona személyi és egzisztenciális szabadságát – oly módon, hogy a feudális földtulajdonnal járó földesúri kötelékektől is szabaddá váljanak – végül, 1708-ban a fegyvertfogókat szabad földre vagy szabad faluba telepítve látták intézményesen megoldhatónak. Ez a sárospataki országgyűlésen törvényre emelt döntés közvetlenül államhatalmi és katonai célokat szolgált. Tarpa 1708. augusztus 25-én kiállított szabadságlevele szerint, mivel jobbágyai elsők voltak „kik … édes hazájok mellett fegyvert kötvén – édes nemzetünknek megeskütt ellenségi ellen sebek nyerésével, raboskodással s életek végezésével”[14] harcoltak, teljes szabadságot nyertek. Mentesültek a jobbágyi szolgálat alól, a dézsmát és a kilencedet a helység közösségi céljaira fordíthatták, teljes vámmentességet, vásártartást, kereskedelmi szabadságot nyertek, közigazgatási önkormányzattal rendelkeztek, kapitány igazgatása alatt, s a helység szabadon fogadhatott be örökös jobbágyokat. Ennek fejében kötelesek voltak állandóan 300 fegyverest tartani, és minden tizenhét éves fiú három évig fegyveres szolgálatot tartozott tanulni a Munkács várban.

Polgárság és értelmiség

Az államhatalom iparfejlesztő politikája nem a szabad városokban, hanem rajtuk kívül eső bázisokon létesített fontosabb központokat, miként azt a többek között – a munkácsi textilmanufaktúra szervezése és a nagykállói salétromos officina példája is mutatja.

A Habsburg-abszolutizmus művelődéspolitikája

A munkácsi püspökség javára létesített alapítvány összege például 5483 forint volt; ezt az összeget Kollonich a két Rákóczi-árvától gyámi működéséért követelte, de 5% kamatfizetési kötelezettség fejében az árváknál hagyta úgy, hogy a kamatok a püspökséget illetik.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

Érsekújvárt Riviere, Munkácsot Damoiseau francia hadmérnökök tervei szerint új bástyákkal, védőművekkel erősítették meg. Rendbehozták és korszerűsítették Ecsedet. A vízi szállítás érdekében szabályozták a Tisza egyik szakaszát, betömették mellékágát, a Karcsát. Felmerült Rákóczi elgondolásai között, hogy Szatmárt várossá építteti, kimért utcákkal, tervezett épületekkel. VihnyénKarlsbad mintájára – a fejedelmi udvar nyári rezidenciáját rendezi be, igényes fürdőt létesít. Munkácsot és Ecsedet csatornával tervezte összekötni a Tiszával, s foglalkozott az Ecsedi-láp megcsapolásának gondolatával is, miként a korban mindenütt Európában a reneszánsz óta, a tudósokat és az államfőket a természeti viszonyok célszerű kiigazításának elképzelései vezették.

A hadsereg vezérkarának és az állam vezető politikusainak kiképzését a Testőr Társaság vagy Nemesi Társaság szolgálta. 1707-ben Kolozsvárott az alapító ünnepségen Ráday Pál üdvözlő beszédében a műveltség új értékrendjét vázolta fel: a nemesi származás önmagában senkit nem tesz kiválóvá, igazán nemessé a képzettség, a tanultság, a jó erkölcs tesz.

Az új magyar állam művelődéspolitikai kezdeményezéseiben különösen az országos gazdasággal összefüggő intézkedések bizonyítják, hogy a jövőre tekintve igyekeztek berendezkedni. A technikai újításokat leginkább a fejedelem ösztönözte. Nagyrészt a háború évei alatt a Rákóczi, Hellenbach és Bercsényi támogatta kísérleteknek és próbálkozásoknak köszönhető, hogy 1711 után Selmecbányán tökéletesített formában végre elkészült Hell bányagépmester bányavízemelő rendszere. Hellenbach 1708-ban javasolta, hogy 70 ezer forint jutalmat adjanak a gépmesternek, ha a találmány zavartalanul működik. Munkácson csigarendszerrel, lóerővel működő felvonót építettek. A francia hadmérnöki tervek szerint készült megoldás inkább a szándék szempontjából nagy jelentőségű: megkönnyítette az emberi munkát, kiiktatta a robot egy részét.

Tudományok

Forgách Simon munkácsi fogságában írta meg a Discursusok című művét, melyben Rákóczi szerinte abszolút hatalmával szemben az arisztokráciával kormányzott rendi állam megteremtését javasolja.

Dráma, próza, vers

t, eredeti természetleíró verseket írt, egy táncvigalmat szedett remek ritmusokba, és irodalmi szalon ígéretét hordozó kört teremtett maga körül. Koháry Istvánt a fogság tette költővé, Munkács várában Thököly rabjaként (1682–1685) több ezernyi verssorban a barokk stílus sajátos álomvilág-költészetét teremtette meg.

Művészetek

Az ügyesebb parasztdobosokat Rákóczi Munkácson taníttatta.

Ember Győző

A közlekedés javítása

Bereg megye például az 1730-as években büszkén jelentette, hogy tizenöt hidat hozatott rendbe, régi helyén tizennégy, új helyen huszonnégy hidat építtetett. A Tisza kiöntő helyeit elzáró gátakat, a vadvizet levezető árkokat, a mocsaras helyeket kerítő töltéseket kijavíttatta. A területén fekvő munkácsi és szentmiklósi uradalmak pedig egy hidat kijavítottak, régi helyén huszonnégyet, új helyen harminchatot építettek.

Vörös Károly

A főnemesség

Csak néhány példa: Pálffy János gróf először a munkácsi uradalmat kapta, ezt később elcserélték a makovicai uradalommal; gróf Illésházy Miklós kancellár a nagysárosi, gróf Csáky Zsigmond tárnokmester az ónodi uradalomból kapott nagy részeket; a Rákóczi erdélyi fejedelemmé választását el nem ismerő Bánffy György gróf fia a sólyomkői uradalmat kapta, s hosszú még a sora a csak a Rákóczi-vagyonból kisebb-nagyobb adományokhoz jutott hazai főuraknak és birtokos nemeseknek is. Az adományok jelentős része azonban a birodalomból származó arisztokraták kezére jutott; közülük sokan a felszabadító háborúk katonai vagy (mint a hatalmas békési birtokokat nyert Harruckern báró) szervezési vonatkozásaiban szereztek érdemeket, nagyobb részük azonban egyszerűen az említett osztrák-cseh udvari arisztokráciának volt tagja, s az uralkodónak más területeken tett szolgálatok fejében nyert magyarországi birtokadományt. Így kapták meg a hatalmas muraközi uradalmat az Althanok, Sárospatakot, Regécet és a tokaji várhoz tartozó falvakat Trautson herceg, vagy a munkácsi, szentmiklósi és dobronyi uradalmakat gróf Schönborn mainzi érsek. E birtokadományokkal együtt járt személyüknek és leszármazóiknak honosítása, amit – az uralkodó kívánságának ellen nem szegülhetve – az országgyűléseken a hazai főnemesség is kénytelen volt megszavazni.

Kosáry Domokos

Görögkeletiek és unitusok

A kárpátukrán ortodoxiát az udvarnak a 17. század végén sikerült vallási unióra bírnia. A máramarosi ortodox püspökség 1711 után végleg megszűnt. Az új, munkácsi unitus egyházmegye az egri püspök felügyelete alá tartozott. Mindez ott, az ország egyik gazdaságilag és kulturálisan elmaradt vidékén, inkább csak a papok helyzetén változtatott. Ezek kiemelkedtek a jobbágysorból, a földesúrtól telket, népüktől tizedet, robotot kaptak. A vicarius a század közepén állított fel Munkácson olyan iskolát, amelyben az egyházi pályára készülők elemi képzésben részesülhettek. A papnövendékek ezután Egerben, később Nagyszombatban tanultak.

Heckenast Gusztáv

A vaskohászat fellendülése

Északkelet-Magyarországon a hetvenes évek elején kezdett termelni a Schönbornok munkácsi, a nyolcvanas évek elején a Sztárayak felsőremetei nagyolvasztója.

Vegyipar

A század végén egy harmadik timsógyártó manufaktúra is keletkezett Munkácson.

H. Balázs Éva

Novus ordo a társadalomban, a gazdaságban, a jogi életben

A korszak sok szép eredményét ki kell egészíteni – csak így teljes a kép – azzal, hogy Spielberg, Kufstein, majd Munkács ez időtől lesznek a politikai foglyok börtönei.

A vármegye felszámolása. A kerületi bürokrácia.

Haladjunk sorjában a megyecsoportokból álló kerületeken, a központ, a kinevezett biztos és az alája rendelt „volt” megyék megjelölésével:

Kosáry Domokos

A jozefinizmus és a katolikus egyház

Ehhez járult két görög katolikus püspökség alapítása Munkácson, illetve Nagyváradon.

Arató Endre

A magyarországi ukrán fejlődés elmaradottsága

Csak 1771-ben kanonizálta a pápa a munkácsi unitus püspökséget, amelynek 1774 óta Ungvár volt a székhelye. Az unióval a műveltségében emelkedő papság alapjában nemzetének hátat fordított, asszimilálódott, de ez a tény, valamint az önálló egyházszervezetért az egri püspökkel folytatott küzdelem meghatározta a, ruszin történeti tudatot és a nyelvművelést. Ez az eszmevilág jóformán kizárólag feudális jellegű maradt. A ruszin történetírás abból a küzdelemből nőtt ki, amelyet a munkácsi főpapok az egri püspökkel folytattak.

A „nemzeti” ideológia tükröződése a történeti-nyelvészeti munkákban

Batthyány Ignác gróf erdélyi püspök 1785-ben megjelent munkájában (Leges ecclesiasticae Hungariae) kifejtette, hogy Koriatovics Tódor – akiről korábban az ukránok körében legendák éltek – soha semmiféle alapítványt nem tett a munkácsi bazilita szerzetesek javára, és hogy az 1360-ból keltezett oklevél, amely erről a görög szertartású kolostorról és az oda telepített ukrán szerzetesekről szól, hamisítvány.

Batthyány műve ösztönözte Ivan Bazilovicsot, a bazilita rend tartományi főnökét, hogy megírja, kétkötetes munkáját (Brevis notitia fundationis Theodori Koriathovits. 1799, 1807), amelyben a munkácsi monostor érdekében bizonyítani próbálta az adománylevél valódiságát. E munkával először került az ukrán értelmiség kezébe olyan könyv, amely ugyan mindenekelőtt az egyház, de mellékesen a ruszin nép történetével is foglalkozott, és a Koriatovics-legenda fenntartásával, valamint a magyarországi ukránok autochtonitásának bemutatásával megvetette a ruszin nemzeti-történeti tudat alapját.

Bazilovics koncepciója szerint a ruszinok őslakók Magyarországon, már jóval a honfoglalás előtt itt éltek, s lakóterületük túl a Tiszán és a Dunán terült el. A honfoglalással (s ezt Anonymus nyomán mondta el) újabb ukrán tömegek költöztek az országba: őket határőrszolgálatra rendelték. Bazilovics azt igyekezett bizonyítani, hogy a ruszinok élén a magyar királyok alatt megszakítatlan sorban a munkácsi püspökök állottak. Koriatovicsról pedig kifejtette, hogy családja római eredetű volt s 1339—ben jött Magyarországra, s hogy a ruszinok a Koriatovics család uralma alatt külön hercegségben éltek. Bazilovics véleménye szerint Koriatovics unitus volt, s Munkácson görög katolikus monostort alapított. A szerző tehát a valóságnál jóval korábbra tette az uniót, amit szerinte a ruszinok felbontottak, majd mégis ismét visszatértek a katolikus egyházba.

Bazilovics munkájában a romantikus ideológiai momentumok (autochtonitás, a munkácsi püspökség és az unió régisége, a ruszin hercegség) keveredtek a ruszin unitus egyház történetének valóságos elemeivel.

Ruzsás Lajos

A szántó-, rét- és legelőgazdálkodás

Mezőgazdaság és ipar kölcsönhatásos fejlődésének egyik jeleként a földbirtokosok cséplőgépigénye indította el a földesúri mezőgazdasági gépgyártást Munkácson és a polgárit Vidáts Istvánnal az élen Pesten.

Mérei Gyula

A tőkés ipar

Eleinte minden nagyobb uradalomnak, szesz-, cukor-, olajvállalatnak vagy malomnak bérmunkásként alkalmazott iparosokkal magának kellett készülékeit kijavíttatnia, az elhasznált gépalkatrészeket kicseréltetnie.

E szükségletek kielégítése végett egyes földesurak vasipari üzemeiket gépjavító műhellyel bővítették ki. Így keletkezett az Andrássy grófok gépjavító üzeme Oláhpatakon (Gömör megye), a Schönborn grófoké 1839-ben Munkácson, Ghillány Sándor báróé 1840-ben Szerednyén (Ung megye), Ferdinánd szász-koburg-gothai hercegé 1847-ben Pohorellán, és egy nem kizárólagosan földesúri tulajdonban levő is, részvénytársasági formában Krompachon. A javítóüzemek egy része kiterjeszkedett a gépgyártásra is.

Arató Endre

A magyarországi ukrán nemzetiségi törekvések

A mozgolódás a közoktatás mezején indult meg, és nem is a feudalizmushoz kötődő, asszimilálódó görög katolikus papságtól eredt, hanem a kincstártól, amely a harmincas évek végén a királyi kamarán keresztül figyelmeztette a munkácsi püspököt, hogy az ungvári kincstári birtokon az elemi iskolai oktatás legelemibb feltételei is hiányoznak.

A magyarországi ukrán nyelvi-kulturális mozgalom kezdetei

A 19. század elején három nyelven verselt (latinul, magyarul és ruszinul) Vaszil Dohovits munkácsi pap, majd a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, aki tudatosan vallotta, hogy kárpát-orosz népi származású.

Spira György

Világos

Amint idővel a négy magyar kézen maradt vár – Arad, Munkács, Pétervárad és (utolsóként, október 2-án) Komárom – is megnyitotta kapuit az ellenség előtt.

Katus László

Magyarország népeinek települési viszonyai

E vidék mindhárom városa (Máramarossziget, Munkács, Ungvár) magyar többségű volt már 1880-ban is.

A vallási megoszlás

Izraeliták az ország valamennyi megyéjében növekvő számban és arányban éltek, különösen a városokban. Számarányuk legnagyobb az északkeleti megyékben volt, s Budapesten, valamint egyes vidéki városokban (Nagyvárad, Máramarossziget, Ungvár, Munkács) meghaladta a 20%-ot.

A nemzetiségek gazdasági, politikai és kulturális helyzete

A kárpátukránok nem rendelkeztek ugyan autonóm nemzeti egyháztartománnyal, de a munkácsi és az eperjesi görög katolikus egyházmegyék papsága és hívei túlnyomórészt közülük kerültek ki, így e két egyházmegye bizonyos fokig a nemzeti egyház funkcióját töltötte be.

A kárpátukránok

Az ugocsai, máramarosi és zempléni kárpátukrán papság és értelmiség az országgyűléshez intézett kérvényeiben a ruszin politikai nemzetiség elismerését, a megyék és választókerületek nemzetiség szerinti kikerekítését és a többségi nyelv hivatalossá tételét kívánta, s azt kérte, hogy a kárpátukrán többségű választókerületekben csak közülük való jelölteket állítsanak, értelmiségüknek juttassanak állásokat a minisztériumokban és a megyékben, egyházuk pedig nyerjen a románokéhoz hasonló önkormányzatot az érseki rangra emelendő munkácsi egyházmegye keretében. A képviselőházban rendszerint volt 2–3 kárpátukrán eredetű képviselő, ők azonban nem alkottak önálló pártcsoportosulást, hanem a kormánypártot támogatták. Ellenzéki nemzeti politikát – a szerbekkel és a románokkal együttműködve – egyedül Adolf Dobrzanszky vitt, aki a kiegyezés utáni években a kárpátukránok legfőbb politikai tekintélyének számított, amíg át nem költözött Galíciába.

Az 1860-as években kibontakozó kárpátukrán nemzeti ébredés – ha voltak is bizonyos politikai megnyilvánulásai – elsősorban kulturális téren ért el jelentős eredményeket. A nemzeti ébredésnek erre a szakaszára a russzofil irányzat uralma volt jellemző. A magyarországi kárpátukrán értelmiség a nagyoroszokkal azonosította magát, nem a sajátos ruszin, hanem a nagyorosz nemzeti öntudatot igyekezett népében kialakítani, s a nagyorosz nyelvet tette meg irodalmi nyelvvé. Ezt a russzofil irányzatot képviselte az alapítása utáni évtizedben a kárpátukránok kulturális intézménye, az 1864-ben létesült Szent Bazil Társulat is, amely főleg hetilapokat (Szvjet, majd Karpat címen), orosz nyelvtanokat, orosz irodalmi műveket és tankönyveket adott ki. A társulat vezetői és a russzofíl szellemű kárpátukrán nemzeti kultúra munkálói – az egyetlen Dobrzanszky kivételével – mind görög katolikus papok voltak (Alekszander Duhnovics, Ivan Rakovszky, Alekszander Mitrak, Anatolij Kralickij, Szilvay Ivan, Viktor Kimak stb.). 1871-ben a munkácsi püspök kezdeményezésére a társulat addigi russzofil vezetőségét leváltották, s az új vezetés a helyi népnyelv irodalmi nyelvvé fejlesztését tűzte ki céljául, s ehhez a magyar kormány támogatását is megkapta.

A kárpátukránok

1895–1896-ban a katolikus Néppárt – a szlovákokhoz hasonlóan – a ruszin görög katolikus parasztságot is megkísérelte politikailag aktivizálni. A kárpátukrán papság és értelmiség, amely a Kelet című politikai hetilap körül tömörült, támogatta a néppárti akciót, mert elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kárpátukránok aktívan bekapcsolódjanak az országos politikába. Bánffy azonban erélyes fellépéssel, a kárpátukrán papságnak tett engedményekkel és a munkácsi püspök közreműködésével könnyen leszerelte az akciót.

Ily módon a „ruszin kérdés” a századfordulón nem politikai, hanem szociális kérdésként jelentkezett. 1896-ban több újságcikk és röpirat hívta fel az ország közvéleményének figyelmét a kárpátukrán parasztság rendkívüli nyomorára, majd a helyi papság és értelmiség a kormányhoz fordult segítségért. Így indult meg 1897-ben – amint a II. fejezetben már említettük – a földművelésügyi minisztérium úgynevezett hegyvidéki akciója, amelynek vezetője, Egán Ede miniszteri biztos találóan írta: „A rutén kérdés ma elsősorban gyomor-kérdés, s csak másodsorban nemzetiségi kérdés.”[15]

A hegyvidéki akció végső célja a táj adottságainak megfelelő korszerű havasi állattenyésztés és tejgazdaság kifejlesztése volt. Feljavították a legelőket és a réteket, felújították az állatállományt, mintagazdaságokat és tanácsadó-állomásokat létesítettek, olcsó kincstári föld- és legelőbérleteket, különféle munkaalkalmakat biztosítottak a lakosságnak. Az uzsorát hitel-, fogyasztási és értékesítési szövetkezetek és áruraktárak szervezésével igyekeztek letörni. Az akció hozott ugyan bizonyos javulást, de csak felületi kezelést jelentett, hiszen a bajok igazi kútfejét, a hatalmas nagybirtokokat érintetlenül hagyta.

A kárpátukrán parasztság szociális és nemzeti öntudatosításában – a szlovákokhoz hasonlóan – igen fontos szerepet töltöttek be az Amerikába kivándoroltak. A kivándorlók tíz- és százezrei az amerikai demokratikus társadalmi és politikai légkörben ébredtek igazán emberi jogaik tudatára, s nemcsak anyagi helyzetük javult, hanem társadalmi-politikai látókörük is szélesedett. Egyházi, kulturális és gazdasági szervezeteket létesítettek, újságokat adtak ki, s kapcsolatba kerültek a galíciai és az oroszországi ukrán kivándorlókkal. A cári kormány és az ortodox egyház által bőkezűen támogatott görögkeleti papság eredményesen agitált az amerikai kárpátukránok körében, akiknek egy része áttért az ortodox vallásra. A magyar kormány igyekezett ennek az áttérési mozgalomnak gátat vetni; görög katolikus lelkészeket és apostoli vizitátort küldött Amerikába, működésük azonban nem hozta meg a remélt eredményt. A hazatérő kivándorlók nemcsak pénzt hoztak magukkal, hanem az odaát magukba szívott demokratikus eszméket, a hazai társadalmi és politikai viszonyok kritikus szemléletét, s a Kárpátokon túli ukránság millióival való rokonság, testvériség tudatát is.

A kárpátukrán nemzeti mozgalom a századforduló után sem szervezett politikai akció formájában jelentkezett, hanem az úgynevezett skizma-mozgalmak – vagyis a görög katolikus vallásról a görögkeletire való áttérés – formájában. A vallási unió a papság ügye volt, a nép életében alig hozott változást. A szertartások nyelve, formája lényegében nem változott, nagyrészt továbbra is az Oroszországban nyomtatott ortodox szertartáskönyveket használták, megmaradt a cirill írás, s a keleti naptár is. A görög katolikus papság a néptől elszakadva fokozatosan a magyar „úri középosztályhoz” asszimilálódott, s jóval súlyosabb anyagi terheket rótt híveire, mint a műveletlenebb, de életformájában egyszerűbb és a néphez közelebb álló ortodox papság. Az 1890-es évektől kezdve egyes kárpátukrán falvak parasztsága visszatért az ősi hitre, s a hol itt, hol amott felbukkanó skizmát sem az egyházi, sem a világi hatóságok intézkedései nem tudták elfojtani. A kormány 1913-ban hazaárulás és államellenes izgatás vádjával nagyszabású politikai pert indított a máramarosi skizmatikus parasztok ellen. A bíróság azt igyekezett rájuk bizonyítani, hogy a skizma mögött a cári imperializmus ügynökeinek vallási köntösbe öltöztetett politikai izgatása állt.

Tény, hogy bizonyos oroszországi társadalmi szervezetek anyagilag és erkölcsileg támogatták a kárpátukrán skizma-mozgalmat: könyveket küldtek Magyarországra, kárpátukrán parasztifjakat oroszországi kolostorokban missziós papokká képeztek ki. Nyilvánvalóvá vált azonban az is, hogy a skizmának elsősorban szociális gyökerei voltak, s az oroszországi eredetű propagandánál nagyobb szerepet játszott benne a hazai unitus papság magatartása és az Amerikából hazatért kivándorlók hatása. Maga a munkácsi püspök is megállapította, hogy „a skizmatikus mozgalom elterjedését nagyrészt az illető lelkészek vagy elődeik kötelességmulasztásai, visszaélései, a néppel gyakorolt rideg, szeretetlen bánásmódja idézte elő”.[16]

Siklós András

„Rendcsinálás” és megtorlás

Munkácson november 3-án a Schönborn gróftól földet követelő parasztok ellen gépfegyverekkel felszerelt különítmény vonult fel. A piactéren leadott sortűznek 7 halottja és sok áldozata volt.

Ruténföld

A Budapesten székelő ruszin minisztérium élére az addigi kormánybiztos, Szabó Oreszt került; a kormányzóság élére – székhelye Munkács volt – Stefán Ágoston rahói ügyvédet nevezték ki.

Román, délszláv, szlovák és más nem magyar dolgozók kommunista csoportjai

Kárpátukrán kommunista szervezetek működtek Munkácson, Beregszászon, Szolyván, Perecsényben.

Katonai és diplomáciai erőfeszítések az intervenció megállítására

28-án Csap és Munkács között találkozott a csehszlovák és a román hadsereg, ezzel elveszett a MáramarosszigetOdessza vasútvonal helyreállításának reménye, de elveszett Ruténföld is, amelynek csehszlovák katonai megszállása az első lépés volt az új államba való bekebelezésére.

Lábjegyzetek

  1. Virágh Elek, Utasítás a munkácsi udvarbíró részére, 1570. MGSz. 1896. 65.
  2. A szilágysomlyai uradalom jobbágyainak szolgáltai 1669-ben. MGSz 1898. 103.
  3. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 197–198.
  4. Ugyanott 199–200
  5. Ugyanott 215–216
  6. Ugyanott 218.
  7. Ugyanott 227.
  8. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 324–325.
  9. Idézi: Bánkúti Imre, A szatmári béke. Budapest, 1981. 91–92.
  10. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 376, 383–384.
  11. Idézi: Lukinich Imre, A szatmári béke története és okirattára. Budapest, 1925. 135.
  12. Márki Sándor, II. Rákóczi Ferencz. Budapest, 1907–1910. II. 284.
  13. II. Rákóczi Ferenc utasítása a máramarosi jószágigazgató részére. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1897. 70.
  14. Közli: Bánkúti Imre, Rákóczi hadserege, 1703–1711. Budapest, 1976. 86.
  15. Egán Ede 1898. január 25-én kelt emlékirata. Országos Levéltár, Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Levéltára. Elnöki iratok, 1898–1446. sz.
  16. Papp Antal munkácsi püspök pásztorlevele. Idézi: Darás Gábor, A Ruténföld elszakításának előzményei (1890–1920). Újpest, 1936. 14.

Irodalom

Zrínyi Ilona életére, politikai szerepére, házasságára és kapcsolatára Thökölyvel, továbbá Munkács védelmére: Horváth Mihály, Zrínyi Ilona életrajza (Pest, 1869); Köpeczi Béla—R. Várkonyi Ágnes, II. Rákóczi Ferenc (Budapest, 1976. 11–44); R. Várkonyi Ágnes, Zrínyi Ilona és a korabeli magyar politika (Thököly-emlékünnepség a fejedelem halálának 270. évfordulója alkalmából. Vaja, 1975). Thököly, Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc kapcsolatára újabb alapvető feldolgozások: Köpeczi Béla, Döntés előtt. Az ifjú Rákóczi eszmei útja (Budapest, 1982); R. Várkonyi Ágnes, Kritika és emlékezet. Vázlat II. Rákóczi Ferenc Thököly-képeiről (A Thököly-felkelés és kora. Szerkesztette Benczédi László. Budapest, 1983. 215–255).

Munkács ostromára irodalommal legutóbb: R. Várkonyi Ágnes, Magyarország visszafoglalása (Budapest, 1987).

A munkácsi hadipróbáról mind ez ideig legrészletesebb összefoglalás: Thaly Kálmán, A székesi gróf Bercsényi család. II. (Budapest, 1887. 508–515). A munkácsi csatáról Rákóczi Emlékiratai és Auersperg munkácsi parancsnok június 29-én Csáky Istvánnak és Orosz Györgynek, továbbá Munkácsról június 30-án ugyancsak Csáky Istvánnak írott levelei tájékoztatnak. A csata napját Nigrelli Kassáról 1703. július 1-jén kelt levele alapján állapította meg a történettudomány, A leveleket kiadta Thaly Kálmán, II. Rákóczi Ferencz kora… (Századok 1873. 17–18, 101–402). Bercsényi Dražd, 1703. június 24-i keltezésű és Rákóczi Munkácson maradt poggyászával elfogott levelét egykorú másolatból ugyancsak Thaly adta ki (Bercsényi család. II. 517–518).

  • Rákóczi levele Bercsényinek, Munkács, 1705. december 28.: Székesi gróf Bercsényi Miklós főhadvezér és fejedelmi helytartó levelei Rákóczi fejedelemhez. 1704–1712. Összeállította Thaly Kálmán. Budapest, 1876–1879, 763;
  • A Thököly ellen irányuló 1683. őszi munkácsi összeesküvésre, melynek hátterében Báthori Zsófia volt udvari emberei és hívei álltak: Lehoczky Tivadar, Bereg vármegye monographiája I (Ungvár, 1881. 174);
  • Utasítások a podheringi sör- és pálinkafőtésről 1701-ben (Magyar gazdaságtörténelmi szemle 1899);
  • Kemény Lajos, A munkácsi uradalom haszonbérleti szerződései, 1707–1708 (Magyar Történelmi Tár 1907);
  • Hodinka Antal, A munkácsi görög-katolikus püspökség története (Budapest, 1910);
  • Szekfű összekapcsolta a táj elvadulását és a magyar lakosság pusztulását mindazokon a területeken, ahol török seregek jártak, mégpedig már a Mohács utáni első nemzedékben: „A magyar földnek az elvadulása a török hódoltság területén már a XVI. század közepén megállapítható. Egyenes következménye annak, hogy GyőrBudapestDebrecen vonalától délre a magyar lakosság kipusztult, s nem lévén többé emberkéz, mely a falvak határait évről évre megművelje … átvette uralmát a természet, mely most ismét az embertől függetlenül termelte ki a maga új növényvilágát, sőt klímabeli változásait is. Áll ez különösen a Nagy Magyar Alföldre, ahol régebben, leszámítva a kun puszták vidékét, falu falu mellett állott … Az ember távoztával megkezdődött a füvek uralma, a talaj begyepesedett, itt elhomokosodott, ott elszikesedett … a megmaradt erdők nem tudtak többé elegendő nedvességet szolgáltatni, a páratartalom fogytával újra megjelent tehát a puszta … Ez a puszta csak most lett igazán puszta: nem a honfoglalás korának fűben és vízben gazdag ősvadonja, hanem … tipikus pontusi puszta, másodlagos, emberkéz formálta, az emberpusztítástól létrehozott kultúrformáció, melyben itt szikes, ott homokos, másutt gyepes területek sorakoznak egymás mellé, s fa, víz és emberlakások helyett legfeljebb törpeerdőt tud magából kitermelni … földművelés helyett állattenyésztés és ennek is legprimitívebb fajtája, az istálló nélküli, rideg marhatartás nyújtott a megfogyott számú lakosságnak táplálékot … Az Alföld pusztajellege, pusztai növényzete, pusztai éghajlata … tehát a török hódítás következménye … 25–30 esztendő elég volt, hogy a magyar táj képét, a föld felszínét és a talajviszonyokat gyökeresen felforgassa.” Más módon, de nem kedvezőbben alakult a Dunántúl déli részének arculata, ahova a „Balkán nyomult fel”: „Az utas észre sem veszi, hogy Magyarországból átkerült a Balkán félszigetre …”, a Duna jobb partján, Tolnától délre „minden puszta és műveletlen … tövisbokor nőtt be mezőt, szántóföldet, szöllőt … A tizenötéves háború a pusztítást csak még súlyosabbá tette s egyúttal területi mértékét is kibővítette: Budától északra, keletre eső vidékek, a Tisza–Körös–Maros szöge ekkor váltak hasonlóképpen lakatlanná … A XVII. századra már készen Volt a magyar puszta … Az Alföld homokos, szikes, vízszegény pusztajellege, a dunántúli vidék lakatlan bozót volta kiegészül egy harmadik tájfajtával, s ez a mocsár, ingovány, vadvizek, szabályozatlan folyók állandó kiöntéseit feltüntető területeké … ahol ma a szemtermelő mezőgazdaság legjobb földjei terülnek el, ott az állóvizekben magányos halászok gyakorolják ősi mesterségüket …” A homoktól keletre a Bodrogköztől az Al-Dunáig egyetlen vízi övezet húzódik, Sarkadtól Gyuláig egyetlen nagy tó, melyen csónakon közlekednek. Még a Bereg vármegyei Munkács és Szentmiklós környékét is árvizek sújtják. „Az állóvizek kigőzölgéseiből állandó mocsárlázak törnek elő.” Mindebből pedig az következik, hogy „a török beavatkozása nélkül a Mátyás korabeli 4 millióból más népek példája szerint mi is mint 15–20 milliós nép léphettünk volna be” a 18. századba. „S ez a nagy népesség legalább 80–90 százalékban magyar lehetett volna, holott … az a minimális népesség, mely a török kiűzésekor a hazában élt, már csak felében volt magyar, másik felét idegenek tették, akiknek beköltözési lehetőséget … szintén a török hódítás nyújtott.” Szekfű Gyula, Magyar történet III (Budapest, 19352).

Kiadvány

Thököly kemény fellépésére a nemesi érdekek védelmében a törökkel szemben jellemző például 1682. december 21-én Munkácsról kelt levele az egri török tisztekhez, amelyben az ellen tiltakozik, hogy az egriek a helységek parasztbírái helyett a vármegyei szolgabírákat kötelezik a közreműködésre az adóbehajtásban. Ez, mint írta, súlyosan sérti a császár athnaméját, s ő semmiképpen nem fogja eltűrni annak megszegését: Egyetemi Könyvtár Kézirattára Hevenessi-gyűjtemény. LX IX/ 73.