Murányalja

A Múltunk wikiből
(Murány szócikkből átirányítva)

szlovákul Muráň, korábban Podmuráň,' németül Unter-Muran

község Szlovákiában a besztercebányai kerület nagyrőcei járásában
Wikipédia
1666. augusztus 23.
Az ellenzéki szervezkedés első gyűlése Murány várában. (Kidolgozza a szövetség tervét a Portával.)
1678. augusztus eleje
Thököly Imre megszállja Szendrő és Murány várát.
1911. május 16–30.
A RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. ratkói bányászainak sztrájkja.

Zimányi Vera

Bányavárosok–kereskedőpolgárok

Magyarországon a murányi uradalomhoz tartozó Jolsva, Dobsina, valamint Csetnek, Mecenzéf, Igló Gölnicbánya voltak a vasfeldolgozás központjai. E helyeken nagyobb számú kard-, kasza- és fejszekovácsoló hámort találunk.

Sinkovics István

A védelem költségei

Forgách Simon főkapitánysága alatt a bányavárosi védőszakasz 21 várában 1354 lovas és 2080 gyalogos szolgált. Voltak közöttük német gyalogosok, magyar gyalogosok, lovasok (külön jelölés nélkül) és magyar lovasok. A 490 német gyalogost vagy külön várakban helyezték el, vagy együtt a többiekkel; Murányban például a belsővárban kaptak helyet, míg a magyar gyalogosok a külsővárba kerültek.

Makkai László

Osgyán és Edelény

Egy hónap sem telt el az álmosdi csata óta, és egész Felső-Magyarország meghódolt Bocskainak, hozzá küldött követek útján: önként, mint általában a vármegyék, vagy Lippai és Németi csapatainak megjelenésére, mint az „ötváros” és a kisebb várak. A diadalmenet Alsó-Magyarország határán torpant meg egyelőre, itt Fülek és Murány álltak ellen. Tüzérség híján a hajdúk jelentősebb várakat megvenni nem tudtak; Szepesvárát is hiába ostromolták, hogy kivegyék belőle Belgiojosót. Füleket, Murányt, Tokajt, Szatmárt körülzárták, Váradot szemmel tartották, Makovicát, Sárost, Ecsedet, a hallgató, de nem ellenséges Rákóczi, Csáky, Báthori fészkeit pedig békén hagyták.

A barokk főúr

Az Erdélybe vezető hadi utat a Bocskai után rendíthetetlenül Habsburg-párti és Esterházyval szoros kapcsolatban álló öreg Bosnyák Tamás füleki kapitány őrizte 1634-ig, helyét az Esterházy körébe tartozó, neofita Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor foglalta el, s a bizalmat 1644-ben a híres murányi kalanddal szolgálta meg.

Zimányi Vera

A majorságépítés újabb hulláma

A közvetlen háborús nehézségek elmúltával a királyi Magyarország jelentős részén — különösen a Felföld középső és keleti vidékein — éppen a 16. század végétől számíthatjuk a földesúri gazdálkodás nekilendülését, a 17. század derekára felvirágzását, amiként ezt Szepesvár, Murány, Késmárk, Szendrő, Makovica, Sárospatak, Munkács, Ecsed, valamint számos dunántúli uradalom példája, főúri vártartományok és nemesi középbirtokok sora mutatja.

Benczédi László

A rendi szervezkedés kibontakozása

A mozgalom jövője szempontjából azonban e szövetségleveleknél is nagyobb fontosságú volt a Wesselényi nádor által 1666. augusztus 23-ra összehívott murányi gyűlés. Ez a nádor várában tartott megbeszélés mindenekelőtt azzal alakult át ellenzéki szervezkedéssé, hogy a viszonyokkal elégedetlen főurak itt egyeztették álláspontjukat a vármegyei nemességnek azzal a részével, amely szintén a Habsburg-uralom ellen fordult. A murányi tanácskozáson lettek beavatottakká (interessatus) a felvidéki protestáns nemesi ellenzék olyan vezéralakjai, mint Szepesi Pál Borsod vármegyei alispán, Szuhay Mátyás, az erdélyi Rákócziak egykori kapitánya, továbbá Kende Gábor, a szatmári, Ispán Ferenc és Székely András az abaúji nemesség hangadója, Keczer András és Menyhért sárosi nemesek, mindketten a Thököly család főemberszolgái, valamint többek között a Fáy fivérek, István és László, tekintélyes birtokos nemesek több vármegyében. E réteg bevonásával a szűk körű főúri szövetkezés immár a vármegyei nemesség szélesebb mozgalmával kapcsolódott össze. Ez az újonnan beavatott nemesi csoport azután nem csak a maga sajátos társadalmi törekvéseit és harci módszereit vitte magával a terebélyesedő mozgalomba, hanem külpolitikai szempontból – a francia tájékozódás kevesek által követett irányzatával szemben – a szélesebb társadalmi alapon nyugvó és nagyobb hazai hagyományokra visszatekintő török orientációt. A francia szövetség fokról fokra összezsugorodó reményével szemben valójában már a murányi gyűlés óta a törökre való támaszkodás vált a szervezkedés fő külpolitikai irányzatává. Így – bár a főúri szövetkezők személyükben nagyrészt azonosak voltak az 1663. évi szervezkedésével – tervezetük ezúttal diametrálisan elkanyarodott Zrínyi Miklósétól.

A török szövetség – és az azzal együtt járó behódolás – programját a legátfogóbb formában az a dokumentum foglalta össze, amelyet a murányi végzés alapján Wesselényi Ferenc látott el aláírásával 1666. augusztus 27-én, s amely formailag utasításnak készült a Portára bemenő erdélyi követ számára. A tervezet alapvető célja az volt, hogy évi 20 és 100 ezer tallér közötti ajándékadó fizetése ellenében a hódoltsági és hódoltság széli magyar nemesi birtoklás lehető legelőnyösebb feltételeit biztosítsák. A török behódolási programnak ez a nemesi jellege nem utolsósorban abból is következett, hogy a törökös irányzat legbuzgóbb képviselői olyan birtokos nemesek közül kerültek ki, akiknek (mint például Szepesi Pál, Szuhay Mátyás, a Fáy testvérek stb.) lakóhelye és birtokai a török hódoltság torkában vagy közvetlen szomszédságában feküdtek. Az ő esetükben sajátos módon éppen a török uralom térbeli közelsége és a velük szembeni védtelen kiszolgáltatottság vált a török szövetségi politika, illetve a Habsburg-kormányzattal való szembefordulás egyik leghatékonyabb előmozdítójává.

De a török szövetség Wesselényiék által kidolgozott tervezete a nemesi érdekeltségen túl e politikai irányzat kezdeményezőinek arra a törekvésére is rávilágít, hogy az adott körülmények között a legelőnyösebb feltételeket biztosítsák a török által még be nem kebelezett területek önálló államiságának fenntartásához. Ezt a szándékot fejezték ki a szövetségi ajánlat egyes kikötései: a felkínált évi hűségadó ellenében a török ne avatkozzék be Magyarország belügyeibe, az országot tartsa meg régi szokásaiban és szabadságában, ne akadályozza a szabad királyválasztást, s végül a török császár ne kényszerítse az országot a birodalma terjesztését szolgáló hadakozásra. Mindez a török szövetség mögött meghúzódó mélyebb megfontolásokra utal. A Habsburgok ellen forduló agyar politikusok elvégre is a maguk mindennapi életében tapasztalhatták annak súlyos következményeit, hogy a bécsi udvar nem nyújt védelmet a török hódító csillapíthatatlan étvágyával szemben; ilyen körülmények között nem volt alaptalan az az okoskodásuk, hogy ha a másik fél nem teljesíti a politikai szerződésbe foglalt kötelezettségeit, úgy maguk is felmentve érezhetik magukat annak betartása alól. Szemük előtt Erdély példája is ott lebegett; a fejedelemség viszonylagos belső önállóságát kívánták a „maradék&sdquo; Magyarország számára is kivívni. Kétségtelen tehát, hogy a török megoldás mellett nem pillanatnyi ötletből, nem valamiféle könnyelmű elhatározásból döntöttek: törekvésük a korabeli történeti valóságban gyökerezett.

A murányi gyűlés lefolyása azt is megmutatta, hogy a kibontakozó Habsburg-ellenes szervezkedés irányítására – tisztségénél és tekintélyénél fogva egyaránt – Wesselényi Ferenc nádor a legalkalmasabb személy, aki eredetileg nemcsak magas közjogi állása révén, de alkatában is a bécsi udvar és a magyar rendek közötti közvetítés, az együttműködés, a kompromisszumok politikusa volt, ámde a két fél közötti ellentétek kiéleződésekor – főként a vasvári béke után – látnia kellett, hogy tevékenysége egyre inkább a kölcsönös bizalmatlanság légüres terébe kerül. Ha ismét szilárd talajt akart tudni a lába alatt, választania kellett – s ha már erről volt szó, nem lehetett kétséges, hogy tiszténél fogva honfitársai oldalán van a helye.


A kibontakozó szervezkedés szervezeti központja Wesselényi halála után is a nádor murányi vára maradt, ahol a nádor özvegye, Széchy Mária és az ő bizalmi emberei, Nagy Ferenc, a Wesselényi-birtokok jószágkormányzója, valamint Bory Mihály, ekkor éppen korponai kapitány tartották kezükben a konspiráció szerteágazó szálait. E murányi csoport mindennapi életére a különböző adásvételi, hitel- és zálogügyletek, a folytonos pénzzavarok és a súlyos adósságok voltak jellemzőek, melyek egyrészt elmérgesítették a viszonyt – főként a Wesselényi-birtokok kiárusítása kapcsán – a közös politikára szövetkezett Nádasdy, Zrínyi, illetve Széchy Mária között, másrészt a szorongató anyagi gondok minden józan megfontolást elvető, azonnali politikai orvoslásra ösztönözték a murányi udvart. Ebből az adósságokban fuldokló, sivár anyagi háttérből – és részben Nádasdy egyéni becsvágyából is – hajtott ki a rendi szervezkedés első nagyobb akciója, az 1668. szeptemberi felkelés terve, az a vállalkozás, amelyet a korabeli források általában az „első vagy nádori összeesküvés” néven emlegetnek.

Az 1668. szeptemberi felkelés terve

  • Ennek a felkelésnek a terve Nádasdy és a murányiak kezdeményezésére az 1668. július 20-i stubnyai és augusztus 18-i szendrői tanácskozásokon formálódott ki, s az erősítésként Magyarországra küldött újabb német csapatok megtámadását, egy nagyobb körmöcbányai pénzszállítmány elrablását, valamint a szomszédos osztrák tartományok, Morvaország és Szilézia megrohanását irányozta elő. Az egész elgondolás alaphibája az volt, hogy figyelmen kívül hagyta a külpolitikai körülményeket, amelyek az adott pillanatban a legkedvezőtlenebbek voltak a Habsburg-ellenes vállalkozás megindításához.
  • A sok izgalom és reményeik meghiúsulta felőrölte a murányi összeesküvők idegeit, s Bory Mihály útján feltárták az összeesküvést a bécsi udvar előtt. Szolgálataik jutalmául nagy összegű pénzkölcsönt kaptak, s a hitelezőkkel szemben 3 évi haladékot nyertek valamennyi adósságukra.

A szervezkedés második szakasza

A murányiak akcióját első ízben Thököly István evangélikus párthívei nevezték jezsuita, azaz katolikus „praktiká”-nak, de az ő megítélésük utóbb a református nemesek körében is általánossá vált.

A kuruc mozgalom válaszúton

A török orientáció, amely a maga egészében egyaránt jelentett behódolást és szövetséget, a kezdetektől a befejezésig – vagyis az 1666. évi murányi gyűléstől Thököly 1685. októberi bukásáig – végigkísérte 17. század végi Habsburg-ellenes mozgalmaink történetét.

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

  • Felső-Magyarországon az 1650-es években a jól kezelt murányi, polonkai, lubinyeki allódiumok tartoznak Wesselényi murányi váruradalmához.
  • Wesselényi Ferenc murányi uradalmában az 1662-ben kiadott utasítás előírja, hogy a jobbágyok „a tiszttartók parancsa szerint”[1] szántsanak, vessenek, arassanak.
  • Wesselényi murányi uradalmában 2211 ökröt, 516 lovat, 203 tehenet, 2450 sertést és 10 806 juhot jegyeztek fel, szendrői majorságában eladásra marhát neveltek, a diáriumban rögzített vaj és túró, a baromfiszaporulat és a méhesek hozadéka nagy részben piacra került.

A földesúri officinák és kereskedelem

Figyelemre méltó a murányi és a tiszolci papírmalom (1663).

Az uradalmakban lisztelő-, kásatörő, olajütő, kalló-, kőtörő s fűrészmalmok dolgoznak, sernevelő házak létesülnek. Murány tartozéka egy rézbánya és egy „officina vitraria” is (1661, 1663), a Bercsényi-birtokon két „üvegcsűrt” tartanak- nyilván, a Rákóczi családnak Zborón, Munkácson, Regécen és másutt voltak üveghutáik.

Bányavállalatok és uradalmak üzemei

Besztercebánya, Murány és Munkács környékén a vasbányák és a hámorok a század végén is változatos tulajdonviszonyokat mutatnak.

Jobbágytelkek és parasztgazdaság

  • A murányi uradalom falvaiban az 1666. évi urbárium szerint egy egész házhelyhez átlagosan 54 köblös szántó és 2 szekér szénát adó rét tartozott.
  • 1680-ban a regéci uradalom két mezővárosában és 10 falujában összesen 199 igásállat van. Hasonló kép bontakozik ki a murányi várbirtok uradalmaiban is. 1662-ben itt még viszonylag sok a magát jól bíró jobbágy, aki portáján 4–5–8 igást tart, 1666-ban még összesen 1221 háztartást és 2816 igásállatot írtak össze. Ugyanezekben a helységekben 1685-re a korábbinak csaknem egyharmadára csökkent a háztartások száma (464), s összesen 657 igásállattal, dolgoznak.

A tőkés ipar csírái

A murányi vashámorosok, a mecenzéfi hámorosok már korábban céhbe szervezkedtek, de kétségtelenül kistőkés vállalkozók voltak.

Jobbágymozgalmak

A murányi jószágban például az apákkal 766 részben nős, részben pedig legénykorban levő jobbágyfiú élt együtt.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1704. január 9-én megadta magát Tokaj vára, majd Murány és Ungvár, s Rákóczi katonái veszik át Munkács őrhelyeit.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

A Kassát, Eperjest, Lőcsét, Kézsmárkot, Murányt és Szepes megyét összekötő utak javítása az ország középső, keleti és északi, főleg szlováklakta területeinek belső forgalmát könnyítette.

Katus László

A bányászat és a nehézipar

1881-ben a Rimamurányi Vasmű Egylet és a Salgótarjáni Vasfinomító fúziója révén, a Wiener Bankverein közreműködésével megalakult hazánk második nagy nehézipari vállalata, a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. Likéren modern kohótelepet állítottak fel. a síngyártást Ózdon, a lemezhengerlést Nádasdon, a vasgerenda- és drótgyártást Salgótarjánban összpontosították, s ez utóbbi gyárban 1889-ben bevezették a folyasztott aeélgyártást, Thomas-módszerrel.

Az 1880-as évek elején került sor a kincstári vasművek nagyarányú újjászervezésére és korszerűsítésére a sok elavult kis kohó megszüntetésével, a termelés koncentrációjával és profilírozásával. A kincstári vasművek számára az 1882–85-ben felépült vajdahunyadi kohók termelték a nyersvasat. Diósgyőr főleg síneket és hídszerkezeteket gyártott az államvasutak részére, 1880 óta acélból, mert itt is meghonosították a Martin- és a Bessemer-eljárást. A lemez-, drót- és épületvashengerlés központja a zólyombrezói vasmű volt. Az 1880-as évek végén e három óriásvállalat – az Államvasúttársaság, a Rimamurányi és a kincstári vasművek – üzemeiben összpontosult az ország vaskohászati termelésének több mint 80%-a.

A monopolkapitalizmus kialakulása

Nálunk is kialakultak, elsősorban a vas- és gépiparban, az úgynevezett kombinációk, amelyek egyetlen óriási vállalatkomplexumban egyesítették a nyersanyag feldolgozásának egymást követő fázisait. A Magyar Királyi Állami Vasgyárak, a Rimamurány–Salgótarjáni Vasmű Rt., valamint az Osztrák–Magyar Államvasút-társaság bánáti üzemei a vertikális vállalati integráció jellegzetes példái voltak. Fúziók, leányvállalatok létesítése révén egyes iparágakban – főleg ugyancsak a vas- és gépiparban – több üzemet egyesítő mammutvállalatok, illetve több vállalatot összefogó konszernek jöttek létre. A gép- és elektrotechnikai iparban európai viszonylatban is jelentős volt a Ganz-konszern, amelynek Magyarországon 6 üzeme, külföldön pedig 2 gépgyára és 4 villamossági vállalata volt, s hazai üzemeiben konjunktúra idején 14 ezer alkalmazottat foglalkoztatott.

Az erősen koncentrált vállalatoknál a szervezés és irányítás korszerű formái alakultak ki, amelyekre a tulajdonosi és a vállalatvezetési funkciók szétválása jellemző. A régi típusú kisebb magán- és családi vállalatokat a tulajdonosok közvetlenül irányították, néhány alkalmazott műszaki és kereskedelmi szakember közreműködésével. A társasági és az állami nagyvállalatoknál az irányítás minden szinten fizetett alkalmazottak – kereskedelmi és műszaki igazgatók, üzem- és osztályfőnökök – kezébe került, ők hozták mind a fejlesztéssel és a beruházásokkal, mind a napi üzletmenettel kapcsolatos döntéseket. A több üzemből álló komplex nagyvállalatoknál külön irányítási-döntési központi alakult ki – vidéki nagyvállalatok esetében is többnyire Budapesten – s ezekben különváltak a műszaki, a kereskedelmi és pénzügyi vezetés funkciói.

A tőke és a termelés koncentrációjával párhuzamosan haladt az ipari monopóliumok kialakulása. Az 1890-es évektől kezdve számos iparágban alakultak kartellek, amelyeknek nagyobb része az egész Osztrák–Magyar Monarchiára kiterjedt. A világháború előtti évtizedben 56 osztrák–magyar és 25 magyar kartell létezéséről van tudomásunk. Nagyipari vállalataink csaknem egy tucat nemzetközi kartellben is részt vettek. A kartellek az árak szabályozásával, a termelés kontingentálásával, az értékesítés központi szervezésével és egyéb intézkedésekkel igyekeztek korlátozni a versenyt, stabilizálni a kartellben részt vevő vállalatok profitját.

Hasonló jelenségekkel találkozunk a hitelszervezetben is. A gyorsan szaporodó kis vidéki hitelintézetek tömegéből kiemelkedett öt fővárosi nagybank, s érdekkörük 1913-ban 134 hitelintézetre terjedt ki. Ez az öt bankcsoport tartotta kezében az ország teljes hitelintézeti vagyonának 58%-át. Egyébként a budapesti nagybankok maguk is tagjai voltak különböző nemzetközi – főleg osztrák, német és francia – bankcsoportoknak. A nagybankok fokozatosan ellenőrzésük alá vonták a gazdaság egész tőkés szektorát. Új ipari részvénytársaságokat alapítottak, finanszírozták a meglevő vállalatok bővítését és fejlesztését; kezdeményezésükre és közreműködésükkel ment végbe a vállalatok fúziója, konszernek vagy kartellek alakítása.

A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozó hitelintézetek, ipari és közlekedési Vállalatok alaptőkéje 1915-ben 465 millió koronára rúgott, összvagyona pedig elérte az 1,6 milliárdot. Érdekeltségébe tartozott többek között a rimamurányi vasmű konszernje, a Salgótarjáni Kőszénbánya, az Egyesült Izzó, a Schlick-Nicholson Gépgyár és számos nagymalom, s jelentős szerepe volt a tengerhajózás és a helyi érdekű vasúthálózat kifejlesztésében.

Az egyes iparágak fejlődése

A legnagyobb nehézipari kombinát a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. volt, amely üzemeiben fokozatosan szakosította a termelés különböző ágait. Az acélgyártást Ózdon összpontosították, s az ózdi acélt a salgótarjáni hideghengerműben és a borsodnádasdi lemezgyárban dolgozták fel. 1900-tól egy sor kisebb vasművet is érdekkörébe vonva, a Rimamurányi több mint 100 millió koronányi állótőkéjével és 16 ezer munkásával a vas- és acéltermelés 56–57 %-át szolgáltatta.

Lábjegyzet

  1. Dőry Ferenc, Utasítás a murányi udvarbíró részére, 1662-ből. MGSz 1901. 267.

Irodalom

Az 1666. augusztus 23-i murányi összejövetel lefolyását és résztvevőit hiteles kútfők alapján bemutatja: Pauler Gyula, Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése, 1664–1671. I. (Budapest, 1876. 98–102).

A török behódolási program és a hódoltság széli nemesi birtoklás közötti összefüggésre: Benczédi László, A Wesselényi-féle rendi szervezkedés kibontakozása, 1666–1668. (Történelmi Szemle 1974. 607–608). — Wesselényi nádor és Nádasdy Ferenc csatlakozására a szervezkedéshez és abban játszott szerepére: ugyanott 609–617. — A murányi összeesküvők indítékai: ugyanott 617–621, valamint Acsády Ignác, Széchy Mária, 1610–1679. (Budapest, 1885. 168–170, 183–184).

A parasztság állatállománya alakulására vonatkozó megállapításokat Solymosi László, A parasztháztartások állatállománya 1666 és 1685 között című előtanulmányából közöljük, amelyet az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones alapján készített e kötet számára: 1666: Murányi (Gömör vármegye), Beckói (Trencsén vármegye); 1669: Ledniczei (Trencsén vármegye), Berencsi (Nyitra vármegye); 1670: Beczkói (Trencsén vármegye); 1672: Balog (Gömör vármegye), Ecsedi és Tasnádi (Szatmár, Szabolcs, Szilágy vármegye); 1673: Szendrői (Gömör vármegye), Szentmiklósi (Bereg vármegye), Rónaszéki (Máramaros vármegye), Enyickei (Abaúj vármegye); 1674: Kőszegi (Sopron vármegye), Erdődi (Szatmár vármegye), Hriczói (Trencsén vármegye); 1676: Sóvári (Sáros vármegye), Pataki (Zemplén vármegye); 1677: Csetneki (Gömör vármegye); 1678: Ungi (Ung vármegye); 1679: Derencsényi (Gömör vármegye); 1680: Regéczi (Abaúj, Zemplén vármegye); 1681: Enyickei (Abaúj vármegye); 1682: Derencsényi (Gömör vármegye); 1684: Leleszi (Zemplén vármegye); 1684–1685: Sárosi (Sáros vármegye); 1685: Ecsedi (Szatmár vármegye), Murányi (Gömör vármegye). Az uradalmak urbáriumai: Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones.

Kiadvány

Wesselényi Lipót császárhoz, 1662. Murány. Országos Levéltár P 123 Esterházy levéltár Pál nádor iratai, 29. csomó 7201. sz.