Nádasdy Ferenc (1623-1671)

A Múltunk wikiből
(Nádasdy Ferenc országbíró szócikkből átirányítva)
Csejte, 1623. január 14. – Bécs, 1671. április 30.
országbíró, a Wesselényi-féle összeesküvés egyik résztvevője és áldozata
Wikipédia
Benjamin Block: Nádasdy Ferenc
1653
Nádasdy Ferenc magyar történeti tárgyú barokk freskókat festet sárvári várába.
1664
Nürnbergben megjelenik Nádasdy Ferenc költségén a Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum regni apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum; Kassán a világi barokk költészet első nagy műve, Gyöngyösi István Márssal társalkodó murányi Venusa.
1666
április 5. Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán politikai szövetséglevelet ír alá, melyhez július 28-án csatlakozik Nádasdy Ferenc országbíró is.
1667
ősze A király nádorválasztás helyett Nádasdy Ferenc országbírót királyi helytartóvá nevezi ki.
1670
szeptember 3. A király parancsára letartóztatják Nádasdy Ferenc országbírót és helytartót.
szeptember 18. Bécsben megkezdik a Wesselényi-összeesküvés fő vádlottainak hűtlenségi perét.
1671
április 30. Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet Bécsben kivégzik. Pozsonyban kivégzik Bónis Ferencet.

Makkai László

A barokk főúr

  • Esterházy Miklós csodált szépségű leányának, Júliának kezéért ketten is versengtek: Zrínyi Miklós, a költő, valamint Nádasdy Ferenc. Nádasdy azzal győzött, hogy katolizált, és a dunántúli magyar lutheránusok erőszakos térítésével bizonyította megbízhatóságát.
  • Maga a nádor alapos teológiai műveltséget szerzett, állandó olvasással pótolva iskoláztatásának komoly hiányosságait. Leendő veje, Nádasdy áttérítése érdekében írt Értekező levél című műve (1642) meghaladja a kor magyar teológiai irodalmának átlagszínvonalát.

R. Várkonyi Ágnes

Pálffy Pál nádor és az új magyar politika

  • Az 1649. évi országgyűlésen megválasztott energikus új nádor, Pálffy Pál politikai csoportját még az Esterházy Miklós körül felnövekedett császárhű főurak alkották: Nádasdy Ferenc udvari tanácsos, Zrínyi Miklós horvát bán és öccse, Péter, Batthyány Ádám, a Kanizsával szembeni végek főkapitánya, Forgách Ádám bányavidéki főkapitány és Wesselényi Ferenc felsőmagyarországi főkapitány.
  • Néhány nagy művészeti és irodalmi alkotás azonban elmúlhatatlanul hirdeti, hogy a vesztfáliai békét követő fél évszázad Magyarország történetében a török kiűzésének korszaka, s ez a korszak a 17. század közepén vette kezdetét: 1651-ben egy bécsi nyomdában megjelent az Adriai tengernek Syrenaia Groff Zríni Miklos című kötet, benne az eposz, az Obsidio Sigetiana, a Szigeti veszedelem. Ugyanekkor Nádasdy Ferenc a tizenöt éves háború csatajeleneteit festeti meg sárvári kastélya lovagtermében.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata

Erdély és a német-római császárválasztás

  • Wesselényi, Nádasdy és nem utolsósorban Zrínyi eddig titkos megegyezéssel támogatták II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát, és sikerült meghiúsítaniok, hogy 1657 elején a Habsburg-haderő hátba támadja a fejedelmet. A főurak pozsonyi gyűlésükön európai visszhangot keltve szögezték le: a magyar király és a Habsburg császár kötelessége, hogy megvédje a török ellen Erdélyt, és kezdeményezzen nemzetközi összefogást az oszmán hatalom ellen. Wesselényi 1657 őszén fegyveres támogatást ígért Rákóczinak, majd általános felkelést hirdetett, és Európa segítségével biztatta a fejedelemségbelieket. Nádasdy 2 ezer főnyi hadat fogadott. Segítségre készült a dunántúli főkapitány, Batthyány Ádám, sőt Forgách Ádám alsó-magyarországi főkapitány is.
  • A nemzetközi politikában ily módon az Erdélyi Fejedelemség ügye egybesodródott a császárválasztási harcokkal. II. Rákóczi György és a magyar politikusok, Zrínyi, Wesselényi, Nádasdy és Lippay érsek ennek tudatában mindent megmozgatnak, hogy a Habsburg-udvart rávegyék, adjon segítséget II. Rákóczi Györgynek, s ezzel általános, az egész keresztény világot összefogásra késztető háborút robbantsanak ki a törökkel.
  • Viszont általános vélemény, hogy a császárválasztás után a német-római császár vezetésével megalakul a törökellenes nemzetközi liga. Komoly terv Frankfurtban, hogy Magyarország képviselői is bekerüljenek a fejedelemségek testületébe, sőt II. Rákóczi György felvétele is szóba kerül. Az érdekek mintha a gazdasági élet szférájában is találkoznának: Nádasdy közvetítésével tárgyalnak a német fejedelemségek és Erdély között kötendő kereskedelmi szerződésről, János Fülöp mainzi érsek pedig kötelezettséget vállal, hogy megsegíti Rákóczit, minden tőle telhető diplomáciai próbálkozással igyekszik Európa hatalmait mozgósítani.

A nagyszombati zsinat és következményei

Lippay érsek 1658-ban Rómában járt, a pápa Nádasdy egyházgyarapító buzgalmát is külön brevével ismerte el. Számolva a pápai állam 1645 óta nyomon követhető, törökellenes ligát szervező terveivel, feltételezhető, hogy mindez a törökellenes keresztes háború ideológiai előkészítését szolgálta.

Várad veszte

Várad ostroma nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát megrázta. A velencei útjáról éppen hazatérő Zrínyi Miklós mozgósította haderejét. Kihasználva, hogy Kanizsán tűz ütött ki, körülzárta a várat, a Haditanács engedélyét meg sem várva ostrom alá fogta. A Dunántúl legfontosabb török végvárának napjai már meg voltak számlálva, és Zrínyi úgy tervezte, hogy Batthyány dunántúli főkapitánnyal együtt Kanizsáról Váradra indul. Porcia tiltó parancsára azonban fel kellett hagynia Kanizsa ostromával. Zrínyi a hagyomány szerint földhöz vágta kardját, és Grazba ment, ahol Lipót császár elnökletével a magyar főurak, az Udvari Tanács és a Haditanács tagjai vitáztak. A Haditanács néhány tagja a császár nemzetközi jó hírét féltve ajánlotta, hogy küldjenek hadsereget Várad felmentésére. A Magyar Királyság főméltóság-viselői, Wesselényi, Nádasdy, Zrínyi, Lippayval és a vármegyékkel megegyezve, közös emlékiratban egyenesen követelték, hogy a császár küldjön csapatokat a török ellen Magyarországra, segítse meg Váradot, járuljon hozzá, hogy a nádor mint Magyarország legfőbb katonai parancsnoka általános felkelést hirdessen. A Haditanács adjon parancsot, hogy a horvát bán a dunántúli főkapitánnyal vegye ostrom alá és foglalja el Kanizsát, majd induljon a Váradot ostromló török ellen. Végül pedig Lipót császár kössön nemzetközi szövetséget a franciákkal, Velencével, Moszkvával, Lengyelországgal a törököt kiűző támadó háborúra. Leszögezték, hogy a német fejedelemségek, a Vatikán és a török alatt élő népek egyaránt készek a harcra, de ha a császár tovább halogatja a döntést, a magyarok kénytelenek lesznek maguk venni kezükbe hazájuk megmentésének ügyét, és ahogy a hajdúk idejében történt, lerázni magukról a szolgaságot. Ugyanakkor a váradi táborból Barcsay fejedelem titkos követséget küldött a császárhoz (1660. június 26.): kész közvetíteni a békére hajló török és a bécsi udvar között.

Lipót császár Trieszt megtekintését célzó útját volt kénytelen megszakítani Grazban, hogy döntsenek a török támadás ügyében. Porcia miniszter, akinek személyes érdekből is fontos Trieszt, sietteti a császárt, s a dinasztia érdekeit hangoztató tanácsosokkal együtt azzal akarja megnyugtatni a szerinte csak akadékoskodó magyarokat, hogy ha az udvar fegyvert ránt a török ellen, az elsősorban Magyarországra hozna végső romlást. A grazi tanácskozás végül formális határozatot hozott: a császár csapatokat küld a két vármegye, Szabolcs és Szatmár védelmére, de Várad és a fejedelem birtokai miatt nem keveredik háborúba a törökkel. A császári csapatok élén álló Souches tábornok felvonulásával segítheti Váradot, de tilos harci cselekményekbe bocsátkoznia, a nádor viszont engedélyt kapott bizonyos magyarországi haderők mozgósítására.

Az 1662. évi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat a nyílt erőszak szörnyű következményeként már nemcsak hadserege elpusztulásával kénytelen számolni, hanem azzal is, hogy a társadalom különböző rétegeinek heves ellenállása miatt elveszti uralmát a magyarországi helyzet felett. Célszerűnek ítéli tehát, hogy megnyerje az ország vezető politikusait, szorosabban magához fűzze a rendek királyhű szárnyát, és a rendi alkotmány értelmében törvényes formát adjon Montecuccoli katonai hatalmának. A nádor aranygyapjas rendet kap, Nádasdy országbíró és Zrínyi mint horvát bán a titkos tanácsosi cím mellé meghívást Bécsbe a magyar ügyek tárgyalására, az Erdély határán várakozó Kemény-párt titkos biztatást s végül Lippay érsek a katolikus főurakkal együtt jóváhagyást, sőt biztatást és katonai támaszt a linzi békében biztosított vallásszabadságot megsértő templomfoglalásokhoz.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Nádasdy országbíró és Batthyány dunántúli főkapitány között szabályos magánháború robban ki. Alsó-Magyarországon Balassa Imre, a garázda, rabló főúr ismét zászlót emel, a török hódolással kacérkodva, várakat foglal magának. Thököly István Árva vármegyei főispán, a Felvidék egyik leggazdagabb protestáns főura, fogadott német katonákkal elfoglalja Korompa katolikus templomát. Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.

„A század főnixe”

Batthyány és Nádasdy ellentéteit Vitnyédi és Bory Mihály tudatos munkálkodásával sikerült elsimítani. Bevonták terveikbe a vármegyék némely vezető nemeseit, és a szervezkedés szálai Erdélybe is elértek. Az egykori Kemény-párt és Apafi fejedelem szűkebb kormányzata ugyancsak beavatottja a szervezkedésnek.

1663 őszének elején Wesselényi nádor, Nádasdy országbíró és Zrínyi Miklós horvát bán, mint akik a Magyar Királyság legfőbb méltóságait viselik és az országért felelősek, szövetséget, konföderációt kötöttek. „Hogy ha mi, kik az országnak első oszlopi vagyunk, valami szabados úton eleit nem vesszük, ezennel éppen végső romlásra jut az ég alatt ilyen híres, nevezetes nemes nemzetnek az eo sorsa.”.[1]

Az a céljuk, hogy a magyar társadalom belső erőit összefogják és megszervezzék, hogy a kibontakozó török háborúban képes legyen az államiságot megőrizni. Mindenekelőtt azt kell elérniök, hogy ütőképes magyar hadsereget állítsanak fel, és részben kölcsönből, részben a nemességet adófizetésre fogva megteremtsék az országvédelem anyagi biztosítékait. Ez az alapvető feltétele annak, hogy képes legyen az ország érdemlegesen részt venni a török háborúban. Tökéletesen tudatában voltak a maradék királyság és az oszmán hatalom erőviszonyai közti mérhetetlen különbségnek. Tudták, mint a kortársak általában, hogy a Habsburg-birodalom ereje sem elegendő önmagában. Egyedül nem szállhat eredményesen szembe a törökkel. Éppen ezért arra törekedtek, hogy kikényszerítsék a török elleni háborúban érdekelt európai országokból a politikai, anyagi és katonai segítséget, létrehozzák a nemzetközi koalíciót, ily módon a védekező háborút a régen kívánt nagy offenzív háborúba lendítsék át.


Mivel a császár Regensburgba indult, a kormányzást különleges testületre bízta, s itt Nádasdy képviseli a magyar ügyeket. Zrínyi helyett a horvát báni tisztséget öccse, Péter látja el.

A téli hadjárat

Hohenlohe jelentéseiből tudjuk, hogy a hadjárat részleteit 1663 végén Zrínyivel közösen dolgozták ki. Közvetlen céljuk, hogy Kanizsát és az egész nyugati török végvárrendszert elvágják az utánpótlástól, de a hadműveletek szervesen illeszkedtek a támadó háború stratégiájába. Magyarországon széles körű hadszervezés bontakozott ki. Újabb nádori kiáltvány tudatja: itt az ideje az oszmán hatalom elleni harcnak. Zrínyi elgondolása szerint fizetett hadakat akarnak felállítani. A főurak és egyes egyházi méltóságok egyenként 500–1200 zsoldos kiállítását vállalták magukra. Nádasdy 15 kompániát fegyverzett fel saját költségén.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Nádasdy ma még nem egészen világos, hogy miként, de szorosabbra fűzi kapcsolatát az udvarral.

A vasvári béke

Magyarországon – Nádasdy kivételével, akinek Lippay szerint része volt a béke megkötésében – a főurak és köznemesek egyaránt tiltakoznak. „Az békesség ellen kicsiny és nagy rend, mint szájokból kifér, becstelenül szólnak” –tájékoztat az országos közvéleményről a nádor.[2]

Zrínyi száz napja

A török elleni támadásra és önálló magyar politikára összefogott mozgalmat a vasvári békével súlyos csapás érte. Nádasdy nyíltan kivált, Rottalra, Szelepcsényire nem számíthattak.

Benczédi László

A rendi szervezkedés kibontakozása

Először 1666. április elején Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán kötöttek szövetséget a Besztercebánya melletti stubnyai fürdőben, majd ez év július 28-án hitlevelet állított ki csatlakozásáról Nádasdy Ferenc országbíró is, aki kezdetben, mint láttuk, megértéssel fogadta a vasvári békét, de később csalódott benne. A hármójuk közötti szövetséglevelet ezek után 1666. december 19-én írták alá Bécsben. Az év utolsó napjaiban végül Zrínyi Péter és Nádasdy szövetkezése zárta a nagy politikai vállalkozást megalapozó egyezmények sorát.


Wesselényi korán bekövetkezett halála (1667. március) után – mivel Lippay György esztergomi érsek 1666-ban ugyancsak meghalt – az ellenzéki szervezkedés első embere Nádasdy Ferenc országbíró lett. Nádasdy igen gazdag és nagy műveltségű arisztokrata volt, aki azzal is kiemelkedett kortársai közül, hogy birtokain példamutató, szakszerű, racionális gazdálkodást folytatott. De amilyen mintaszerű volt sokirányú tevékenysége a gazdasági élet és a művelődés szférájában, olyannyira nem tudta magát megkedveltetni emberi vonásaiban. Ellentmondást nem tűrő, erőszakos természetű ember volt, aki különösen ellenreformációs tevékenységével szerzett magának sok ellenséget. S ami az ellenzéki szervezkedéshez való csatlakozását illeti, arról is eléggé megoszlott a kortársak véleménye. Ellentétben ugyanis az elhunyt nádorral, akiről még ellenségei is elismerték, hogy a közérdeket kívánja szolgálni, Nádasdyról inkább azt tartották, hogy a maga egyéni becsvágyát kívánja kielégíteni: a mozgalomban való részvételét mindenekelőtt a nádori szék elnyeréséhez tekinti ugródeszkáinak. Ellenreformációs rendszabályain kívül ez a leplezetlen személyi ambíció is magyarázza azt, hogy az ellenzéki nemesség nagy része gyanakvással követte az országbíró politikai tevékenységét.

A kibontakozó szervezkedés szervezeti központja Wesselényi halála után is a nádor murányi vára maradt, ahol a nádor özvegye, Széchy Mária és az ő bizalmi emberei, Nagy Ferenc, a Wesselényi-birtokok jószágkormányzója, valamint Bory Mihály, ekkor éppen korponai kapitány tartották kezükben a konspiráció szerteágazó szálait. E murányi csoport mindennapi életére a különböző adásvételi, hitel- és zálogügyletek, a folytonos pénzzavarok és a súlyos adósságok voltak jellemzőek, melyek egyrészt elmérgesítették a viszonyt – főként a Wesselényi-birtokok kiárusítása kapcsán – a közös politikára szövetkezett Nádasdy, Zrínyi, illetve Széchy Mária között, másrészt a szorongató anyagi gondok minden józan megfontolást elvető, azonnali politikai orvoslásra ösztönözték a murányi udvart. Ebből az adósságokban fuldokló, sivár anyagi háttérből – és részben Nádasdy egyéni becsvágyából is – hajtott ki a rendi szervezkedés első nagyobb akciója, az 1668. szeptemberi felkelés terve, az a vállalkozás, amelyet a korabeli források általában az „első vagy nádori összeesküvés” néven emlegetnek.

Az 1668. szeptemberi felkelés terve

Ennek a felkelésnek a terve Nádasdy és a murányiak kezdeményezésére az 1668. július 20-i stubnyai és augusztus 18-i szendrői tanácskozásokon formálódott ki, s az erősítésként Magyarországra küldött újabb német csapatok megtámadását, egy nagyobb körmöcbányai pénzszállítmány elrablását, valamint a szomszédos osztrák tartományok, Morvaország és Szilézia megrohanását irányozta elő. Az egész elgondolás alaphibája az volt, hogy figyelmen kívül hagyta a külpolitikai körülményeket, amelyek az adott pillanatban a legkedvezőtlenebbek voltak a Habsburg-ellenes vállalkozás megindításához. Hiába karolta fel ugyanis a magyarországi vállalkozást Apafi Mihály, az erdélyi fejedelem moccanni sem tudott a török engedélye nélkül. Márpedig a Portára beküldött erdélyi követek elutasító válasszal tértek vissza a nagyvezírtől: a kandiai háború befejezéséig a török hallani sem akart bármiféle magyarországi akció megindításáról. De elenyésztek ekkorra már a francia remények utolsó foszlányai is: a tekintélyes francia hódításokkal járó flandriai háborúnak 1668 májusában az aacheni béke vetett véget, s ettől kezdve XIV. Lajos huzamos ideig érdektelenné vált a magyarországi mozgalom iránt. Sőt, a rendkívül mozgékony francia diplomácia kezdeményezésére 1668 januárjában egy titkos szerződést is aláírtak a bécsi és a párizsi udvar között, amelyben a spanyol király halála esetére a két hatalom előre felosztotta egymás között a spanyol örökséget. Ez a szerződés immár kifejezetten szembeállította a francia politikát minden olyan próbálkozással, amely tárgyaló partnere és szövetségese, a Habsburg császár legitim hatalmának megrendítésére irányult.

Eltekintve a francia–osztrák titkos szerződéstől, a külpolitikai helyzet egyéb kedvezőtlen tényezői ismertek voltak az 1668. szeptemberi felkelési terv készítői előtt, s ha ennek ellenére mégis akcióra szánták el magukat, úgy ez eljárásuk megalapozatlan, éretlen voltára világít reá.

A szervezkedés második szakasza

A rendi szervezkedés első, „nádori” szakasza, amely végül is egy hamvába holt felkelési tervben vesztegette el az erejét, önmagában véve alighanem érdektelen, múló epizódja maradt volna 17. századi történelmünknek, amelyhez hasonlót nagy számban tárnak elénk a feudális kori századok. Csakhogy Nádasdyék akciójának hátterében nagyobb indulatok halmozódtak fel a mélyben, semhogy a Habsburg-ellenes akció megállt volna ezen a ponton. Az 1666–1668. évi „nádori” összeesküvés és annak elvetélt felkelési kísérlete csupán előjátéka volt a valóságos felkeléssé érlelődő 1669–1670. évi eseménysorozatnak.


A Zrínyi és Rákóczi körül folyó szervezkedés ugyanis gyanakvó bizalmatlanságot váltott ki az erdélyiekből, s szemben találta magát részben Nádasdy Ferenccel, részben a Thököly István körül tömörülő lutheránus irányzattal is, amely az éleződő hatalmi küzdelemben egyre inkább az erdélyi politikára orientálódott. Az 1668 nyarán jelentkező meghasonlás így a szervezkedés második szakaszában két szemben álló irányzat hatalmi harcává mélyült. Ebben a küzdelemben, amely különösen hevesen zajlott a bécsi udvar által összehívott eperjesi gyűlésen 1669 májusában, a törökkel szomszédos területi bázisról kifejlődött katolikus–református frakció volt a türelmetlenebb, harciasabb irányzat, míg az Alsó- és Felső-Magyarország viszonylag védettebb területeiről sarjadó evangélikus csoport – az Erdélyi Fejedelemséggel együtt – higgadtabb politikai magatartást tanúsított sokat ígérő külpolitikai változat is, amelynek legfőbb melengetője Zrínyi Péter volt. A bán vezérletével a szervezkedők ekkor azt remélték, hogy az 1669. május–júniusban zajló lengyel királyválasztáson a francia politika jelöltje, a pfalz-neuburgi herceg nyeri el a koronát, s ezzel az északi szomszéd ország közvetítésével újra kilátás nyílik a francia támogatás elnyerésére. A varsói királyválasztás kimenetele azonban nem igazolta a magyar politikusok számítását: a lengyel nemes, Wisniowiecki Mihály megválasztása a Habsburg-befolyás felülkerekedését segítette elő Lengyelországban. Ezzel az 1660-as évek végére kialakult európai egyensúlyi helyzet immár az utolsó, Európára nyíló ösvényt is járhatatlanná tette a magyar ellenzékiek számára.

Ilyen körülmények között a kedvezőtlen külpolitikai feltételek ismét a „jobb időkre való várást” tették volna ajánlatossá – ámde a mozgalom fősodrába került Zrínyi Péter nem volt a kivárás, a türelem embere. Az addig nagyjában pozitív szerepet játszó horvát bán, akiben a kiemelkedő katonai erények elkedvetlenítő emberi fogyatékosságokkal, az ítélőképesség hiányával, gyermeteg dicsekvési vággyal, erős befolyásolhatósággal és kiegyensúlyozatlansággal párosultak, látva az utak sorozatos elzáródását, egyre idegesebb lett, kapkodni, sőt Nádasdyval szemben (aki ellen kisebbrendűségi érzésből is táplálkozó heves gyűlölet fűtötte) maga is árulkodni kezdett, s magánsérelmeitől – tudniillik a bécsi udvar általi mellőztetésétől – is sarkallva, rövid fél év alatt a meggondolatlan lépések egész sorozatát követte el.

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

Miután pedig Nagy Ferenc és mások vallomása alapján szeptember 3-án Nádasdy Ferencet is letartóztatták, a rabságra vetett három főúr, Zrínyi, Frangepán és Nádasdy feletti ítélkezésre a magyar rendi alkotmány mellőzésével, Hocher udvari kancellár elnöklete alatt, egy kizárólag németekből álló rendkívüli bíróságot állítottak fel, míg a köznemesi felkelők perének lefolytatását egy magyar főrendűekből álló, külön bíróságra, a Pozsonyban működő iudicium delegatumra bízták. A vádlottak egyik bírói fórum előtt sem számíthattak mérsékletre, még kevésbé megértésre; mindkét tárgyaláson a határtalan rosszindulat, illetve a birtokaik elkobzására áhítozó császári kincstár kapzsisága irányította a velük szembeni eljárást. De a perek lefolyása, sajnos, a másik oldal felől szemlélve sem nyújt vigasztaló látványt: amíg a vádlók részéről a politikai mérlegelés hiánya s a bűnösséget eleve eldöntöttnek tekintő prekoncepció jellemezte a bírói eljárást, addig a vádlottak védekezése minden politikai tudatosságot nélkülözött, a szó teljes értelmében defenzív és privát jellegű volt. Ez tette a vizsgálat menetét oly szomorú és lehangoló eseménnyé.

A három rab főúr sorsa 1671. április 30-án a reggeli órákban teljesedett be: Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc feje Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencé Bécsben hullott a porba. Hét hónappal később Zrínyi Péter egyik stájerországi összeesküvő társa, Erasmus Tattenbach gróf követte őket a halálba, akit a belső-ausztriai legfelsőbb rendi kormányszerv, a Titkos Tanács halálos ítélete alapján Lipót 1671. december 1-én végeztetett ki Grazban.

A megtorlás azonban nem szorítkozott négyük kivégzésére. Miután a felkelők zöme még a felkelés bukásának heteiben Erdélybe menekült, a pozsonyi iudicíum delegatum összesen 221 embert idézett meg számadásra, s ezek közül 1671. február végétől szeptemberig 154. vádlott ügyét tárgyalta végig, a bécsi udvar utasításainak megfelelő sietséggel, s az ebből következő rendetlenséggel, felületességgel. Mintegy féléves működése alatt a közfelkelők ügyében eljáró rendkívüli bíróság összesen 13 halálos ítéletet hozott, de közülük végül is csak Bónis Ferencen hajtották végre ítéletet. A köznemesi Bónis mindvégig emberi méltósággal viselte kegyetlen sorsát; feje a Nádasdyék kivégzését megelőző napon hullott a porba a pozsonyi piactéren.

Miért nem vált a rendi mozgalom leverése Magyarország „Fehérhegyévé”?

Mindazonáltal tévedés volna azt gondolni, hogy a bécsi udvar eljárásának nem volt mérsékeltebb alternatívája. Jellemző ebből a szempontból, hogy egy olyan jól tájékozott és tapasztalt diplomata, mint Gremonville, nem sokkal a felkelési kísérlet elfojtása után, még maga is meg volt győződve az ellentétek békés kiegyenlítéséről. Mint ahogy azt is tőle tudjuk, hogy a Magyarországon követendő politika tekintetében a bécsi udvar korántsem volt egységes: nem kevesen voltak olyanok (így mindenekelőtt Rottal János, de rajta kívül mások is), akik helytelenítették a szigorú módszerek alkalmazását. Jellemző ezzel kapcsolatban, amit a követ a Nádasdy letartóztatása utáni hangulatról 1670. szeptember 11-én írt királyának: „Habár ezek a sikerek elégtétellel töltik el Lobkowitz herceget, úgy tudom, hogy az udvar jobb szellemei nem helyeslik ezt a nagy szigorúságot, amely, mint mondják, végső kétségbeesésbe taszíthatja az országot.”[3]

Az abszolutista politika két fő iránya Magyarországon

A végrehajtás módozataira nézve a magyarországi ellenreformáció zászlóvivői egyrészt bőven meríthettek az ellenreformáció hatalmas nemzetközi eszköztárából, másrészt jól fel tudták használni a magánföldesúri térítés sok évtizedes hazai tapasztalatait is. Ez utóbbira nézve mi sem jellemzőbb, mint ami a kincstári tulajdonba. vett egykori Nádasdy-birtokokon történt. Az üldözések beindításakor, 1670 decemberében a Kamara itt arra utasította tisztviselőit, hogy a katolikus vallás terjesztésében ne sokat töprengjenek új módszerek kiagyalásán, hanem egyszerűen azt az eljárást folytassák tovább, amelyet a volt földesúr, Nádasdy Ferenc hosszú időn át oly hatékonyan alkalmazott. Hogy pedig miből is állt ez az eljárás, azt a csejtei uradalom prefektusának egyik feljegyzése tartotta fenn az utókor számára: 30–40 izmos legény kiállt arra az útra, amelyen a hívők a szomszéd faluban működő prédikátorhoz igyekeztek, jó vastag husángokkal összeverték őket, majd áldozataikat ruhátlanul az útszélen hagyták.[4]

Bármilyen primitív és brutális volt is ez a Nádasdy-féle módszer, ártatlan csínynek tűnik ahhoz képest, ami 1670 után százezrek életében bekövetkezett.

R. Várkonyi Ágnes

Hadsereg és társadalom

Wesselényi nádor 1663–1664-ben szigorú büntetéseket helyez kilátásba a parasztságon hatalmaskodó közvitézek és nemesi tisztek ellen. Hasonló tendenciát fejeznek ki Nádasdy országbíró és a budai pasa tárgyalásai, majd megegyezésük a hódoltságbeli jobbágyság közös védelméről: kölcsönösen nem emelik az adót, a falvak népét védik saját katonáikkal szemben, tisztviselőiknek megparancsolják, hogy az úton járó szegény embereket ne fosztogassák, marhájukat el ne hajtsák, és a lakosokat más várakhoz szolgálni ne kényszerítsék. E megegyezés záradéka világosan kifejezi, hogy a két hatalom általános, végső soron földesúri érdekeiről van szó: „Különben a jobbágyság meg nem épül, sőt el fogy jobban és meghpusztul, nekünk is mind a két részbül az uraknak kárunkra lészen.”[5] Ezek a feudális rend alapvető kereteit meg nem bontó, de azon belül a termelés feltételeit biztosítani igyekvő, jobbágyvédő próbálkozások már csak azért sem értek célba, mert a magyar rendi állam nem rendelkezett megfelelő végrehajtó hatalommal.

Földbirtokmegoszlás

1670 után Zrínyi Péter konfiskált birtokai kamarai kezelésbe kerülnek, majd Zrínyi Miklós csak időlegesen kamarai kezelésbe vett uradalmait később Zrínyi Ádám bérletbe adja, halála után pedig ez is a kincstárra száll. Részben hasonló sorsra jut Nádasdy Ferenc és Wesselényi Ferenc elkobzott birtoka, részben pedig más főurak – Esterházy, Rottal János – kezébe kerül.

A majorsági gazdálkodás változásai

  • Nádasdy Ferenc nemcsak legsikeresebb birtokgyarapítója az 1650–1660-as éveknek, hanem elődeitől öröklött majorságait is újabbakkal növeli. Ugyanakkor miként a Batthyány család, Nádasdy is adott ki majorsági földet és rétet árendába jobbágyoknak.
  • Kevés nyoma van annak, hogy a szántást béres jobbágyokkal végeztetik, vagy kaszálásra, aratásra alkalmi munkásokat fogadnak fel, még olyan jól kiépített, régi hagyományokkal rendelkező uradalmakban is, mint a Batthyányaké vagy Nádasdy Ferencé.
  • A Hegyalján az 1670. évi termés java nemesi szőlőbirtokon termett: Szuhay szőlője 169, Keczer Andrásé 187, Keczer Menyhérté 135,5, Bónisé és Ispáné egyaránt 52 hordó borral fizetett. Zrínyi Péternek 43, Nádasdynak 32 hordót termő szőlője volt itt.

A földesúri officinák és kereskedelem

Német fejedelemségekkel tervezett nagyarányú árucserét, és sóval, borral kereskedett Nádasdy Ferenc.

Főurak és köznemesek

  • A magyar főurak előtt az 1650-es években nyitva állt a császári udvar, többen nyerték el a királyi tanácsosi címet, vettek részt rendszeresen a magyar ügyekkel foglalkozó tanácskozásokon és az udvari ünnepélyeken. Zrínyi Miklós, Nádasdy, Esterházy, a Draskovichok és mások Bécsben építettek és tartottak palotát.
  • Nem tudjuk bizonyosan, hogy mikor jelenik meg, de ezekben az évtizedekben már visszatérő kívánság a végrendeletekben az egyszerű temetés is. Nemcsak Nádasdy Ferenc köti ki (1663), Bálint Zsigmond követelésére gyakran rálapozhatunk a kor végrendeleteit olvasva: temetésén a pompának békét hagyjanak (1687).

Makkai László

Udvari iskola

A királyi Magyarországon az Esterházyakkal szinte egyenrangú udvartartó mágnások voltak a Batthyányak, Ferenc és katolizáló fia, Ádám, a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter, valamint a Forgách család tagjai, főleg a két kassai főkapitány, Miklós és Ádám, továbbá a Nádasdyak, Ferenc, Pál és az ifjabb, ugyancsak katolizált Ferenc, nagyapa, apa és fia, a Pálffyak közül pedig főleg Pál, a nádor. Ők honosították meg a barokk stílust Magyarországon, egyelőre idegen mesterekkel, de mint megrendelők elsőrangú műértést tanúsítva. A politikában kapkodó, szerencsétlen végű Nádasdy Ferenc volt a magyar főnemesi udvari kultúra talán legsokoldalúbb mecénása. Korszerű barokk építkezései, műgyűjteménye, illusztrál hazafias kiadványai, politikai iratai együttesen egy nemzeti szellemben átgondolt barokk „akkulturáció” tervét sejtetik. Elképzeléseit később egyedül Esterházy Pál nádor próbálta meg nem kisebb tehetséggel, de politikailag korlátozottabb lehetőségek és burkoltabb célkitűzések keretei közt megvalósítani.

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

Az az üdvös aggodalom, amely a tizenöt éves háború idején a magyar rendi politika vezető személyiségeit, Illésházy Istvánt, Nádasdy Ferencet, Pállfy Miklóst, Thurzó Györgyöt a Habsburgok abszolutista törekvéseinek láttán eltöltötte, és a rendiség reformján való gondolkozásra indította, lassanként elmúlt, a reformokról szó sem esett egészen addig, amíg Esterházy Miklós rá nem ébredt a rendi kormányzat tehetetlenségére. Ezalatt egy, a korábbi reformtörekvéseket összefoglaló röpirat tartotta fenn a rendiség belső megújulásának eszméjét, és közvetítette a későbbi nemzedékekhez.

Magyari István evangélikus prédikátor, Nádasdy Ferenc udvari papja még 1602-ben Az országokban való sok romlásoknak okairól címen kiadott könyvecskéjében a rendi reform három alapvető követelményét, a sok felekezetre szakadt országot összebékítő vallási türelmet, az országgyűlésen hozott törvények iránti engedelmesség általános kikényszerítését s a közügyek, főleg a honvédelem iránti önkéntes áldozatkészség felébredését sürgeti. Kiindulópontja az önálló magyar hadsereg felállítása a paraszti adóhoz járuló nemesi önmegadóztatásból – ez a független nemzeti politika alapfeltétele. Ezt még 1598-ban Nádasdy javasolta az országgyűlésnek, majd Thurzó is sürgette, de a nemesi önmegadóztatás akadozott, 1606 után pedig hosszú időre teljesen meghiúsult.

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

  • A Nádasdy Ferenc (és szószólója, Magyari), Thurzó György, majd Esterházy által sürgetett rendi reform alapvető feltétele a rendi rendetlenség megfékezése és az erők egyesítése volt.
  • Egyenesen a Habsburgokkal való szakításra hív fel Nádasdy Ferenc 1668. évi Oratiója, azzal vádolva a bécsi kormányzatot, hogy „az törökkel mégis barátságosan öszvecimborálván, sorsot vetettek reád s megosztoznak ezennel édes nemzetem, határidon”.[6] Éppen ezért semmi sem kötheti már a magyarságot a Habsburgokhoz, „keress segítséget, az hol találsz és az minő lehet”[7] – hangzik a tanács; tudjuk, hogy ez a törökkel való szövetkezést jelentette. Nádasdy, túltéve magát saját, erőszakos ellenreformációs múltján, nyíltan szembefordult a katolikus klérussal is, hazájukat pénzért eladni kész kalmároknak mutatva be a főpapokat. Ezzel is a többségében még protestáns köznemesség rokonszenvét akarta megnyerni.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

  • A legjelentősebb magyar vonatkozású metszetsorozat Habsburg Rudolf prágai udvarának vezető művésze, Sadeler köréből származik, s a hun és magyar vezéreket, valamint a magyar királyokat ábrázolja. E manierista alkotások később, 1664-ben Habsburg-ellenes éllel láttak napvilágot Mausoleum címen, Nádasdy Ferenc kiadásában.
  • A barokk leginkább, de mégsem kizárólag az irodalomban vett fel magyar tartalmi és formai vonásokat. Igaz, a képzőművészetben a szakmai tanultság hiánya nem engedte Zrínyihez vagy akár Gyöngyösihez fogható hazai alkotók fejlődését, sőt a műértő közönség is jóval szűkebb volt, mégis a barokk építészet megjelenése sem időben, sem színvonalban nem maradt el az irodalomtól. A közvetítő természetesen a Habsburg-birodalom nyugati fele volt, de mesterek a barokk szülőföldjéről, Itáliából jöttek hozzánk is. Először templomok épültek a jezsuiták számára, már 1629-ben az Esterházy Miklós által kezdeményezett, a római Il Gesu közvetlen hatását mutató nagyszombati (Antonio és Pietro Spazzo), 1637-ben a győri (Bartolomeo Torre), később – sok más közt – Nádasdy Ferenc alapítványa, a loretói szervita kegyhely és rendház, melynek mestere, Carlo Martino Carlone 1663-ban az első barokk kastélyt is elkezdte építeni Esterházy Pál számára Kismartonban.
  • Ahogy Zrínyi Miklós nagynevű ősének tetteit verselte meg, úgy Nádasdy Ferenc néhány évvel később hasonnevű nagyapjának, a híres „fekete bégnek” törökellenes csatáit festette meg H. R. Miller bécsi festővel a sárvári vár barokká átépített dísztermében.

R. Várkonyi Ágnes

Művészetek

1690-ben jelent meg a Nádasdy, Zrínyi, Tattenbach és Frangepán arcképét reneszánsz virágmintákkal keretbe foglaló lap.

Lábjegyzet

  1. A szövetséglevél eredeti példánya: StA Hungaricu Specialia, fasc. 310 B fol. 56–57.
  2. Wesselényi Ismeretlennek, Murányalja, 1664. november 1. Országos Levéltár Kamarai levéltár, E 199 Wesselényi levéltár, fasc. 9.
  3. V. Bogišić, Acta coniurationem Petri a Zrinio et Franciscí de Frankopan, nec non Francisci Nádasdy illustrantia (1663–1671). Monumenta spectantia historiam slavorum meridionalium. XIX. Zágráb, 1888. 173.
  4. Kruplanicz János tiszttartó levele, 1670. december 15. Országos Levéltár Kamarai levéltár, E 41 Litterae ad cameram exaratae, fasc. 52. 1670/338.
  5. Nádasdy Ferenc országbíró és Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány a budai pasának, 1667. május 10. Staatarchiv Hungarica, fas. 311. Konv. A. fol. 95–96.
  6. Magyar történeti szöveggyűjtemény. II/1–2. 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István. Budapest, 1968. 614.
  7. Uo. 621.

Művei

Irodalom

Nádasdy esetleges, 1663 végén történt főparancsnoki kinevezésére és Zrínyi leváltására Vitnyédi két levelének utalásán kívül egyértelmű forrást nem találtam. Fabó András, Vitnyédi István levelei (Magyar Történelmi Tár XVI. 137–145, 170); Nádasdyt a császár távollétében az ügyek vitelére kinevezett tanácshoz magyar tanácsosként s – mint ilyent – a császári hadsereg mellé beosztott tábornoknak nevezték ki, mivel a magyar viszonyokat jól ismerte. Ez Zrínyi főparancsnoki megbízását egyelőre nem érintette.