Nógrád

A Múltunk wikiből

németül Neuburg

község Nógrád megyében a rétsági kistérségben
Wikipédia
HUN Nógrád COA.jpg
1544
augusztus A budai pasa elfoglalja Visegrádot, Nógrádot és Hatvant. Lévát Balassa Menyhárt megvédi.
1594
március 10. Nógrád várának visszavétele a töröktől.
1663
november eleje Nógrád vára huszonhét napi ostrom után megadja magát a török seregnek.

Kristó Gyula

Tulajdonviszonyok

A dömösi prépostság birtokai (1138)
régi név mai név megye
Dömös környéke
Naugrad Nógrád község Nógrád megye

Sinkovics István

Az oszmán hatalom új hódításai

Mehmed budai pasa és az esztergomi bég a török várak őrségét összevonva, Visegrádot fogta ostrom alá, mert veszélyeztette összeköttetésüket Buda és Esztergom között. A Duna-parti Alsóvár megadta magát, a Fellegvár azonban Amadé Péterrel az élen állta az ostromot, amíg csak az ivóvíz hiánya lehetetlenné nem tette a további védekezést. Segítség nem jött, végül a Fellegvár is feladta a harcot. A török szabad elvonulást ígért, de szószegő módon lemészárolta a védőket. Ennek hamar híre ment. Nógrád őrsége a török közeledésekor elmenekült, Hatvan várát a kapitányok felgyújtották, és az őrséggel együtt távoztak.

A török terület népessége

Néhány stratégiailag fontos hely lakóit tervezetten kicserélték. Így 1570 táján Esztergomban, Visegrádon és Nógrádon csak mohamedán és jórészt katonai szolgálatban álló görögkeleti háztulajdon szerepelnek az összeírásokban.

A török közigazgatás

A központ irányítása érződött abban is, hogy a mindennapi helyi életet, mindenekelőtt az adózást, a vámok és a különböző illetékek összegét, a bíráskodást szultáni törvények (kánun) szabályozták. Magyarországra vonatkozóan is több törvény készült, így a budai, esztergomi, hatvani és nógrádi livák kánunja Szulejmán idejében. A végrehajtás ellenőrzése céljából a szandzsák-összeírások elejére lemásolták az illető igazgatási egység kánunját.

A háború nyitánya

A felső-magyarországi vármegyék csapatai Christoph Teuffenbach kassai főkapitánnyal és zsoldosaival csak ezután kezdtek támadásba a török védelmi vonal ellen. Pálffy Miklós alsó-magyarországi főkapitány mintegy 6 ezer emberrel csatlakozott a felső-magyarországi hadsereghez, amelyet többek között ecsedi Báthori István, Dobó Ferenc, Rákóczi Zsigmond, Thököly Sebestyén és mások csapatai alkottak. Megvették a Rimaszombat közelében levő Szabatkát, majd ostromzár alá fogták Füleket, és november 11-én Romhánynál döntő győzelmet arattak a Fülek felmentésére induló török csapat felett. November végén – rövid ostrom után – Fülek vára megadta magát. Erre december elején Szécsény és Drégely várát a török őrség felgyújtotta és elhagyta. Pálffy ezután Nógrád elfoglalására készült, de a hideg idő miatt Teuffenbach csapataival visszatért Kassára.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

1594 márciusában, „hideg és rút időben” indultak meg újra a harcok. Miközben Zrínyi György gróf elfoglalta Berzencét, Csurgót és Babócsát, Mátyás főherceg németekből és magyarokból álló seregéhez csatlakoztak a vármegyei hadak; Pálffy Miklós március 10-én bevette Nógrádot. Ezzel megnyílt az út Esztergom és Buda felé. A budai pasa megelégelte a várak sorozatos elhagyását, s a nógrádi béget kivégeztette.

Katonai erőviszonyok

1599 tavaszán Schwarzenberg, Pálffy és Nádasdy kisebb sereggel korán kezdték meg a hadműveleteket, hogy eredményt érjenek el az Ibrahim nagyvezír vezette török sereg megérkezése előtt. Két nagy feladatra vállalkoztak. Petárdával be akarták zúzni Buda kapuját, de az őrség felfedezte és meghiúsította a kísérletet. A másik hadicél Fehérvár visszavétele volt: itt a petárdával felrobbantott kapun keresztül bejutottak ugyan a városba, és fel is gyújtották, de a vár ostromára nem voltak felkészülve. Sikerrel járt viszont egy harmadik vállalkozásuk: a török fősereg ellátásának megzavarása. Ibrahim nagyvezír hajókon küldte előre a serege számára szükséges élelmiszert, lőport, fegyvereket és zsoldot. Az értékes szállítmányt erős csapatok kísérték, és védelmük alatt kereskedők is jöttek a Dunán, saját hajóikkal. Pálffy Miklós hajdúezredeket küldött le sajkákon, hogy ragadják el az ellenség szállítmányait. A vállalkozást a hajdúk teljesen önállóan és eredményesen hajtották végre. Tolna közelében ütöttek rajta az ellenségen, amikor pihenés közben a törökök közül többen a parton voltak.

Az őrség egy részét levágták, mások a Dunába vetették magukat vagy elmenekültek. Száznál több kisebb-nagyobb hajót zsákmányoltak. A török veszteségét 500 ezer forintra becsülték. Ibrahimnak két hónappal kellett elhalasztania a támadás megkezdését, hogy az élelem- és lőszerveszteséget pótolni tudja. Közben a hajdúcsapatok, melyek száma megkétszereződött, továbbmentek Tolnáról, felgyújtották az eszéki Dráva-hidat, és ezzel is késleltették a török haderő felvonulását. Erre a boszniai pasa megerősített csapatokkal támadt a hajdúk ellen, akik azonban a félelmetes hajdúlest alkalmazva, egy szűk völgyben meglepték és szétverték a támadókat.

Ibrahim nagyvezír szeptemberben kijelentette, hogy békét akar kötni, és a két fél megbízottai meg is kezdték a tárgyalásokat. A törökök Esztergomon és Nógrádon kívül Győrt és Füleket is visszakövetelték, a másik oldalról viszont Eger visszaadásához ragaszkodtak; így a megegyezésre semmi remény nem volt, bár a Porta Velencét és az angol királynőt kérte fel a tárgyalások közvetítésére. Közben a tatárok kíméletlenül végigpusztították, felégették és kirabolták az Ipoly, Garam, Nyitra és Vág völgyének falvait.

Makkai László

A békeszerződések

A zsitvatoroki béke, amely véget vetett a majd tizenöt éve folyó háborúskodásnak, területileg kevés eredményt hozott az országnak. Tizenegy várat sikerült ugyan visszavenni a töröktől, mindjárt a háború első éveiben (közöttük Fülek, Vác és Nógrád számított jelentősebbnek, a többiek kisebb várak voltak), ezeken kívül a török megtartotta egész területét, sőt a határvonal két pontján még növelte is: Eger, illetve Kanizsa megszerzésével.

Erdély a westminsteri szövetségben

Mindössze annyi történt, hogy a portai angol követ segítségével sikerült kieszközölni a budai pasa Bethlen mellé rendelését, s Mansfeld elindult, hogy Bethlennel Sziléziában egyesüljön, ahová, bár útközben alaposan megtépázva, Wallensteinnel a nyomában 1626 július végére 10 ezer katonájával meg is érkezett. Itt azonban sokáig várakozott Bethlenre, aki csak augusztus végén indult mintegy 20 ezer főnyi seregével, és csak szeptember közepén érkezett Putnok vidékére. Végül is Mansfeldnek kellett, Illésházy Gáspár segítségével, Magyarországra jönnie; szerencséjére azonban Wallenstein is késlekedett, mert ő meg Esterházy Miklós nehezen gyülekező hadaira várt Érsekújvárnál. Mégis, szeptember 19-én, a 30 ezer fő körüli császári hadsereg előörsei már felvették a harci érintkezést Bethlen csapataival, mielőtt azok akár a törökökkel, akár Mansfelddel egyesülhettek volna. Murteza budai pasa fel akarta használni az alkalmat a török hódítás gyarapítására, és Nógrádot vette ostrom alá. Csak nagy nehezen tudta őt Bethlen maga mellé hívni, de szeptember 30-án, amikor a császári sereg Drégelypalánknál felsorakozott ellene, még az időközben megérkezett török segítséggel sem mert ütközetet vállalni Mansfeld gyalogsága nélkül, az éjszaka leple alatt visszahúzódott Szécsénybe.

R. Várkonyi Ágnes

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

Forgách szeptember 25-én feladta Érsekújvárat. Ezzel Magyarország északnyugati várrendszerének teljes lőpor- és fegyverraktára a nagyvezír kezébe került, hadjáratra elegendő muníció és élelem. Török és tatár csapatok messze vidéket végigraboltak, s több ezer foglyot szedtek össze. Nemcsak kisebb várak: Szécsény, Palánk, Buják, Komjáti, Gyarmat, Nógrád adták meg magukat, hanem két fontos vár: Nyitra és Léva tornyaira is felkerült a félhold. Alsó-Magyarország csaknem teljes védelmi rendszere a szultán kezére jutott, s az újonnan meghódított több vármegyényi területre behatoló török hatalmas éket vert a királyság nyugati és keleti része, Magyarország és Erdély közé. Nagyobb veszedelmet vetített azonban előre a pánik és az erkölcsi bomlás. Nógrád főkapitánya, Nadányi Miklós például végsőkig védte volna a várat, ám az őrség kijelentette: tovább nem harcolnak, fegyvereiket kiszórják a töröknek, kapitányukat megkötözik, fejét veszik, a bástyáról kilökik. Hűségesküjük alól a császár már régen felmentette ültet, hiszen megesküdött, hogy esztendőnként megfizeti őket, de nyomát se látták a gondoskodásnak. Mit ér, ha tovább harcolnak: a vár úgyis elvész, „feleségek, gyermekek rabbá lészen, őköt levágják”.[1]

Lábjegyzet

  1. Illésy János, Tanúkihallgatások Nógrádvár meghódolása felől. 1663. HK 1892. 104.