Nagy András hajdúkapitány

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Erdélyi belháború
1611
július 6. Nagy András hajdúgenerális csapataival csatlakozik Forgáchhoz.
július 8. Báthori Gábor súlyos veresége Brassó mellett.
augusztus Nagy András visszatér Báthori Gábor hűségére.

Makkai László

A második hajdúfelkelés

1607 októberében Nagy András Debrecenben kitűzte a második hajdúfelkelés lobogóját. Ez az úri mendemonda szerint „juhok pásztorából lett farkasok pásztora”,[1] más változatban kurtanemesi származású hajdúkapitány tanult Lippai példájából, aki alatt már Osgyánnál ott harcolt. Nem adta magát feltétel nélkül úri vezetés alá, hanem önálló hajdúpolitikát folytatott, amiben Foktői Máté kálvinista prédikátor volt a tanácsadója. Tárgyalásokat kezdeményezett Homonnai Bálinttal és Báthori Gáborral, akiket Bocskai örököseinek vélt, s nem indokolatlanul, mert maga Bocskai is bennük szerette volna művének folytatóit látni: Homonnait jelölte erdélyi fejedelemnek, s szívére kötötte, hogy a magyar urak közül Báthorira hallgasson, akit talán a maga helyére Magyarország fejedelmének szánt. A vén ravasz Rákóczi Zsigmond azonban mindkettőjüket kijátszotta, és erdélyi kormányzóságából adódó előnyét felhasználva, még februárban rávette az erdélyieket, hogy őt válasszák fejedelemmé. A Portáról hozott athnáméból a megvesztegetett csausszal kivakartatta Homonnai nevét, és a magáét íratta helyébe. A két kárvallott egyelőre nem mozgolódott nyilvánosan, és Nagy Andrással folyó tárgyalásaikat is tagadták. A hajdúvezér így elszigeteltségéből csak egy kiutat látott, ezt is Bocskai példája mutatta: a törökhöz fordult.

Ali budai pasa, arra hivatkozva, hogy a császár a zsitvatoroki békéében kikötött ajándékot nem küldte meg a Portára, s a Bocskai adományait szentesítő bécsi békét is megszegte a hajdútelepítés akadályozásával, nyíltan védelmébe vette a hajdúkat. Ezek november elején Szikszóra indultak királyválasztó gyűlésre. „Soha németet nem uralunk, hanem azt uraljuk, az ki magyar fejedelme leszen Magyarországnak”[2] – hangoztatták. Az útközben az ország minden részéből odasereglett hajdúkkal, végváriakkal és a falvakból maguk mellé esketett parasztokkal 7–8 ezerről kétszeresére növekedett felkelő had eredeti programja, a Bocskai által adott javak átengedésének követelése, majd a nemzeti királyválasztás terve fokozatosan egyre inkább antifeudális élt vett fel. Egyesek már azt hirdették, hogy az urak és a nemesek a hajdúk szolgái, s a jobbágyok a maguk urai lesznek. Forgách Zsigmond kétségbeesve írta Kassáról Thurzónak: „itt uram, egy nagy kereszteshad támada, mind ez világ feltámatt ide”,[3] kereszteseken a magyar köznyelvben akkor már általános azonosítással Dózsa kereszteseit értve. A magyar urak közt Nyáry Pál, Bocskai testamentomosainak egyike, úgyszólván egyedül állt véleményével, hogy teljesíteni kell a hajdúk jogos birtokkövetelését, „néhány hitvány falu miatt ne károsodjék az ország”. Ehelyett december 5-én általános felkelést hirdettek a hajdúk ellen, de a nemesség vonakodott felülni, s mindössze néhány vármegye jött össze úgy 100 lovassal. Ezeknek aztán megüzente Nagy András, hogy oszoljanak az urak, mert tűzzel-vassal megy reájuk; inkább az országra (azaz a bécsi béke végrehajtására) viseljenek gondot, mert azt „számonkérjük nagyságtokktól”.[4]

Homonnai és Báthori vonakodása, hogy a hajdúk kezéből fogadják el a magyar fejedelemséget, végül is beláttatta Nagy Andrással; hogy hiába keres új Bocskait az urak közt. Sőt, egyre inkább gyűlt ellene a sereg, amelynek élén Forgách és Mágochy mellett Homonnai és Báthori is ott forgolódtak. Fegyverre azonban egyik fél sem akarta vinni a dolgot. December 29-én Ináncson tárgyalásra került sor a hajdúk 33 pontba foglalt kívánságai alapján, melyek a Bocskai által adott hajdúkiváltság és a nemzeti király követelése mellett lényegében a bécsi béke kikötéseit (országgyűlés összehívása, nádorválasztás, protestáns vallásszabadság stb.) tartalmazták. Az urak a hajdútelepítést megígérték, a bécsi béke végrehajtásáról kijelentették, hogy a hajdúk törődjenek a maguk privilégiumával, a publikumot hagyják a rendekre, a nemzeti királyválasztást pedig kereken megtagadták, hiába fenyegetőzött Nagy András, hogy ha Homonnai nem vállalja, „bocskorost emelnek” a magyar fejedelemségre.[5] Így azután megegyezést nem, csak 50 napi fegyverszünetet kötöttek, s erre az időre a felső-magyarországi vármegyék vállalták a 14 ezer főnyi hajdúsereg téli elszállásolását.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

Rudolf a török és a magyar rendek elleni háborúra készülve, 1608. január elején Rákóczi Lajost, Zsigmond fejedelem unokatestvérét, ezt a Mihály vajdától Bastán át Bocskaiig mindenkit kiszolgáló zsoldosvezért küldte el Nagy Andráshoz, jószágot, pénzt, nemességet ígérve a hajdúknak, ha mellette felülnek. A kálvinista prédikátorok azonban felháborodva utasították el a német pápista bálványimádónak mondott császár ajánlatait.


Ezalatt Mátyás főherceg, most már nem törődve Rudolf császár ellenkezésével, 1608. január 10-re Pozsonyba országgyűlést hirdetett, meghíva a hajdúk követeit.

A hajdúk azonban nem küldtek követeket, hanem ehelyett február 6-án Debrecenben Báthori Gáborral kötöttek szövetséget. Megígérték, hogy beviszik őt az erdélyi fejedelemségre, ehhez kieszközlik a török beleegyezését is annak ellenében, ha Báthori a kálvinizmust uralomra juttatja, az unitárius és katolikus vallást kiírtja Erdélyből, s Nagy Andrást főgenerálisává és első tanácsosává teszi. Rákóczi Zsigmond belátta, hogy vége a csalárdul szerzett pünkösdi királyságnak, s Szádvár és Sáros átengedéséért lemondott a fejedelemségről. Március 30-án Báthori a hajdúk élén bevonult Kolozsvárra, az erdélyi rendek engedelmesen megválasztották, a Porta megerősítette, a hajdúkapitányok pedig most már a bécsi békével sem törődve, megkezdték a tiszai vármegyéket az „új csillag”[6] hűségére esketni.

A rendi konföderációk

A magyar urak azonban hiába várták, hogy Mátyás főherceg a hajdúk ellen fordítja a konföderáció fegyvereit: szüksége volt rájuk Rudolf makacsságának megtörésére. Most már ő maga vette fel a tárgyalásokat Nagy Andrással, s nemcsak a Bocskai által adományozott helységeket ígérte meg a hajdúknak, hanem két másikat is adományozott: Polgárt és Szentmargitát, kilátásba helyezve, hogy Kálló várát hajdúkapitányság székhelyévé teszi. Az egyezményt Homonnai kötötte meg Várkonyban 1608. április 13-án, s megkezdődött a hajdútoborzás Rudolf ellen. Mátyás főherceg és a magyar-osztrák-morva konföderáció seregéhez 6 ezer hajdú csatlakozott. Háborúra azonban nem került sor. Június 25-én Rudolf, megtartva császári és cseh királyi címét, átengedte gyűlölt öccsének a magyar koronát s vele Alsó- és Felső-Ausztriát, valamint Morvaországot.

A magyar rendiség országegyesítő törekvései

A magyar rendi politika vezetőinek minden okuk megvolt Erdély katonai elfoglalására. Magyarország újraegyesítésének első lépéseként már Illésházy nádor is ezt követelte Bocskaival szemben, s programját, fenntartásokkal ugyan, utódja, Thurzó is átvette. Minél szélesebb területi bázisra támaszkodhat, annál hatékonyabban védheti önkormányzatát: ez a belátás mozgatta a rendi országegyesítő politikát. De a hajdúveszély is – mely Báthori Gábor és Nagy András szövetségével állandósult, és azzal fenyegetett, hogy a hajdúság hazája, a Tisza-vidék elszakad – cselekvésre ösztönzött.

Hajdúvilág Erdélyben

Hajdúkkal kötött szövetségének feltételeiből – a katolicizmus és az unitarizmus kiirtása, a kálvinizmus uralomra juttatása – Báthori így egyelőre semmit sem teljesített. A hajdúságot egyéb, kézzelfoghatóbb kedvezményekkel igyekezett magához kötni, azaz inkább kielégíteni, mert egyelőre maga sem tudott mit kezdeni veszedelmes pártfogóival. Nagy András nem lett ugyan a fejedelmi tanács első embere, de azzal, hogy adományba kapta a bajomi váruradalmat, amit már előbb önhatalmúlag elfoglalt, ha formailag nem is, de gyakorlatilag a nagyurak közé emelkedett.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

  • Brassót Nagy András hajdúi ostromolták, Weiss azonban megvesztegette a vezért, aki csapataival hazaindult, majd a befelé tartó Forgáchhoz csatlakozva, maga is Báthori ellen vonult.
  • Báthori Nagy Andrást is megnyerte, aki hazaszökött a Hajdúságba, hogy újabb csapatokat szervezzen, most már a fejedelem számára. A Szebent ostromló táborból a hajdúk nagy része utánament, s nemsokára visszatérve, szétverték Forgách utánpótlását, sőt Kolozsvárt is bevették.

Báthori Gábor bukása

  • Ám Báthori sem tudott élni győzelmével, annak ellenére, hogy Konstantinápolyban Ghyczyt elejtették. Teljesen elvesztette fejét, borgőzös állapotban zsarnokoskodott környezetén, egymásnak is ellentmondó, fantasztikus terveket kovácsolt. Nagy Andrást kivégeztette, s ezzel a hajdúkat is elidegenítette magától, de a legsúlyosabb hibát akkor követte el, mikor uralmának legfőbb támaszát, Bethlen Gábort tette ellenségévé, aki pedig török kapcsolatait is rendbe hozhatta volna.
  • Forgách 2 ezer embere már Váradon találkozott a menekülő fejedelemmel. Vezérük összejátszott Ghyczyvel, aki – talán, hogy Bethlen kegyeit megnyerje – a Nagy Andrásért bosszút álló hajdúkkal 1613. október 27-én meggyilkoltatta a töröknek és a Habsburgoknak egyaránt kényelmetlenné vált, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan fejedelmet.

Örökös jobbágyság

A nemesi vármegye egyre nagyobb aggodalommal látta, hogy a parasztvármegye irányítása kisiklik a felügyelete alól. 1610-ben már olyan hírek is terjedtek, hogy a nógrádi, kishonti, gömöri és borsodi parasztok állítólag „vármegyéül elvégezték, hogy az urakat és a nemeseket mind levágják”,[7] s ehhez Nagy András hajdúvezér fegyveres támogatását akarták megnyerni. A mozgalom akkor a hajdúk csatlakozásának elmaradása miatt magától elaludt, de 1632-ben ugyanezen parasztvármegyék Császár Péter által vezetett felkelésében annál nagyobb erővel lángolt fel.

Lábjegyzet

  1. Ugyanott, 66.
  2. MTT XIII. 134.
  3. HK 1891. 20.
  4. A két idézet: Rácz István, A hajdúk a XVII. században. Debrecen, 1969. 76–77.
  5. Ugyanott, 79.
  6. Ugyanott, 87.
  7. Ugyanott, 28.