Nagy György

A Múltunk wikiből
Szászsebes, 1879. november 5. – Budapest, 1923. március 29.
szakíró, költő, újságíró, ügyvéd, országgyűlési képviselő, politikus,
a magyar köztársaságért vívott küzdelem egyik vezéralakja
Wikipédia
Dr. Nagy György (1879–1923) újságíró, ügyvéd, politikus
Dr. Nagy György (1879–1923) újságíró, ügyvéd, politikus

Dolmányos István

A „derestörvény”

A függetlenségi párt cselédtörvényt kritizálóinak másik, Nagy Györgyhöz kapcsolódó csoportját inkább demokratikus megfontolások vezették, érvelésük azonban eklektikus jellegű volt.

Ellenzéki megnyilatkozások 1906–1907-ben

1907 januárjában az osztrák választójogi küzdelem győzelme a koalícióban is fellépésre késztette mindazokat, akik kisebb vagy nagyobb mértékben valóban ki akarták szélesíteni a választójogot. Ezek közé tartozott Nagy György, az illyefalvi választókerület fiatal székely képviselője. Nagy Györgyöt hírlapi cikkei egy csapásra országosan ismert emberré tették. Az akkori függetlenségi párt soraiban új gondolatfűzéssel hangoztatni kezdte, hogy Magyarország függetlensége az általános választójog alapján jöhet létre. Ellenzékiségének értékét azonban csökkentették a szociáldemokraták és a nemzetiségiek ellen irányított támadásai. Választójogi javaslata sem kívánt igazában általános szavazati jogot bevezetni. Gyakran ismételte, hogy „nemzeti szellemű és tartalmú” általános választójogért száll síkra. Az atléta termetű, „oroszlánüstökű”, temperamentumos képviselő ennek ellenére fontos folyamatot szélesített ki a pártban, és ettől kezdve egyike az ellenzék őszintén demokratizálódó vezéralakjainak. A szocialisták és különösen a nemzetiségi politikusok rendszeres politikai bírálatuk céltáblájává tették e kétarcú reformprogramot, amelyet legkontrasztosabban Nagy György képviselt.

A függetlenségi párt gyengülése, újabb szervezeti széttagolódásának kezdetei

A függetlenségi ellenzék tartósabb szervezkedésének első jelei már 1907 nyarán jelentkeztek. Júniusban látott napvilágot a Radikális 48 című lap Kalmár Antal főszerkesztő irányítása, Nagy György befolyása alatt. A hetilap szerepet játszott az ellenzék tömörítésében. A Radikális 48 radikalizmusához kétség férhet. Programadó cikkében a Habsburgok mellett tört lándzsát: „Nekünk annyira szükségünk van a Habsburgokra, hogy a kaftánjukat kellene megfognunk, ha el akarnának tőlünk menni.”[1] Mégis érdeme, hogy összekapcsolta a közjogi célokat a társadalmiakkal: a felsőház eltörlésével, a latifundiumok felszámolásával, az összes főpapi javak szekularizációjával. Az államforma kérdésében Anglia példája alapján „monarchikus formába öltöztetett köztársaság” a célja. Tulajdonképpen ezzel a „szégyenlős” republikanizmussal indult útjára Nagy György és Kalmár Antal köztársasági mozgalma. A Radikális 48-nak nagy tehertétele volt a szélsőséges sovinizmus és az antiszocializmus. A lap egyik állandó rovatcíme önmagáért beszél: „Imperiális magyar politika”. Szembefordult a vasúti rendtartás kapcsán nyelvi jogaikért küzdő horvátokkal, és nyíltan megírta, hogy az „általános” választójogot a magyar nyelv írásbeli ismeretéhez kívánja kötni.

Az egész ellenzéket az az ellentmondás jellemezte, hogy amíg a legtöbb kérdésben balról bírálták a kormányt és a függetlenségi párt vezetőségét, a nemzetiségi kérdésben ellenzékiségüknek jobboldali tartalmat adtak. A Nap sovinizmussal írt a horvát obstrukcióról. Nagy György – a vita helyett – az erőszakot ajánlotta a magyar képviselőknek a horvátokkal és románokkal szemben.

A balpárt megalakulása

A függetlenségi anyapártból kivált képviselők 1908 márciusában alakították meg a Függetlenségi és 48-as Balpártot. Ezzel a függetlenségi ellenzék a koalíciós kormány idején először kísérelt meg szervezetileg is elkülönülni, illetve összefogni. Elnökévé az idős Szappanos Istvánt választották, aki Polónyival állt kapcsolatban. A pártban jól elkülönülő csoportot alkotott Nagy György, Farkasházy Zsigmond és Pilisy István. Egy másik frakció élén Lengyel Zoltán és néhány társa állt. A balpárt politikájának pozitívuma a függetlenségi anyapárt állandó bírálata és eredeti közjogi programjának tudatosítása volt, de ezt a feladatot következetlenül hajtották végre. Az új politikai ellenzék tömegbefolyását inkább az országos hangulathullámra, mint rendszeres pártmunkára alapozta. Politikailag tisztázatlan programmal fogtak össze, s az anyapárttal és a kormánnyal még mindig kapcsolatban álltak. Nagy GyörgyKalmár Antal-csoport programjának szociális érzékenysége 1908-ban némileg erősödött. Kezdetben a nemzetiségek elleni éllel elfogadták volna a házszabály revíziót is, ha a kormány kikapcsolja abból a közös ügyeket; de a kiegyezési vita következményeként átmenetileg nemzetiségpolitikai enyhülés jellemezte állásfoglalásaikat. A demokrácia radikális erőitől azonban rendszeresen elhatárolták magukat, sőt szembefordultak azokkal.

Erényi Tibor

A szociáldemokrata párt 1907. évi kongresszusa. Az október 10-i általános sztrájk és tüntetés.

Holló Lajos újságja, Ugron Gábor és Nagy György cikkei dühödten támadták a munkásmozgalmat.

Pölöskei Ferenc

Magyarország az első világháború előtti években

Mindezt azonban Justh Gyula, akinek oly nagy szerepe volt a baloldali irányzatok szövetségének megalapozásában, már nem érhette meg. 1917 októberében bekövetkezett halála megakadályozta abban, hogy a világháború utolsó éveiben tevékenyen részt vegyen a reakció és a progresszió közti, egyre hevesebbé váló összecsapásokban. Nem volt forradalmár, céljai nem terjeszkedtek ki a polgári demokratikus forradalom több alapkérdésére, de fokozatosan bővültek és túlhaladták a liberalizmust. A kormányzati rendszerrel szembeni elszántsága, a szociáldemokrata párttal és a polgári radikálisokkal együtt folytatott harca a demokrácia irányába mutatott. Emiatt válhatott egy „bomló korszak bomlasztójává és hősévé”, és egyben a polgári demokratikus forradalom előkészítőjévé. Temetésén szinte az egész magyar progresszió vezérkara részt vett. Hock János, Kunfi Zsigmond, Nagy György mondták a búcsúbeszédeket. A Népszava kiemelte: „Szokatlan jelenség volt, hogy egy polgári politikus ravatalánál és sírjánál ott állottak a proletárképviselők.”[2]

A Tisza-kormány háború előtti belpolitikája

Közvetlenül az első Balkán-háború megindulása előtt, 1912 szeptemberében a korábbi balpártból megalakult az Országos Köztársasági Párt, Nagy György vezetésével. A főleg értelmiségiekből álló párt nyíltan síkra szállt a köztársaság eszméje mellett. Lapja, a Magyar Köztársaság gyorsan népszerűvé vált. A párt vezetői rámutattak a birtokeloszlás aránytalanságaira, követelték a hitbizományok eltörlését, a progresszív adórendszert, az iskolák államosítását. Nagy György csoportja tehát 1907-től úgy jutott el a köztársaság programjáig, hogy közben a társadalmi kérdések terén jelentősen bővítette követeléseit. E pártnak is súlyos ellentmondása maradt azonban a nemzetiségi kérdésben elfoglalt nacionalista álláspontja. A köztársasági párt ugyancsak a „magyar állameszme” hívei és védelmezői közé tartozott. A köztársasági pártot betiltották, és ezzel párhuzamosan törvényt hoztak a királysértésről és a királyság intézményének védelméről.

Károlyi Mihály a függetlenségi párt élén

Az 1910-es években a demokrácia tábora tehát lassan szerveződött, erősödését megtorpanások, vereségek vetették vissza. A szükséges átfogó demokratikus és nemzeti programig a részkérdéseken keresztül vezetett az út. E téren számos eredmény született. Károlyi Mihály az új külpolitikai orientációval, Nagy György a köztársaság követelésével, a polgári radikálisok leginkább antifeudális kritikájukkal, agrárprogramjukkal s a sovinizmus elutasításával gazdagították e részeredményeket; a szociáldemokrata párt a demokratikus politikai követelésekkel, a munkáskérdés ébren tartásával s az antimilitarizmussal.

Szabó Miklós

A radikális negyvennyolcasság válaszúton

Általában tekintve, a nemzetiségi kérdés volt a negyvennyolcas radikalizmus esetében is a buktató, amely az eredetileg a progresszív eszmék felé nyitott csoportokat a reakciós magatartás irányába terelte. Ez az ellentmondás jellemezte a függetlenségi radikalizmus egyetlen önálló szervezetét, Nagy György köztársasági mozgalmát is.

A közvetlen politikai tényezőkön túl még egy lényeges területen ellentmondásos volt a haladás és a negyvennyolcas radikalizmus viszonya. A függetlenségi tábor szociális problémák felé nyitott része is elkötelezettje az anakronisztikus politikai tendenciaköltészetté fajult népi-nemzeti irodalomnak és annak a nacionalista kultúrideálnak, amely a romantizáló szemlélet nemzetkarakter-ideálját is hordozza. Nagy György tábora magáénak vallhatja a népi-nemzeti fűzfapoézis karikatúra-figurává vált megtestesítőjét, Szabolcska Mihályt is. Az utókor szemében visszavonhatatlanul ”Költőcske Mihállyá” lett poétáról már senki sem tartja számon, hogy Nagy György lapjának, a Magyar Köztársaságnak az első számában rendkívül éles. demokratikus szellemű szatírát írt, amelyet a következő megjegyzéssel küldött meg a szerkesztőségnek: ”A Magyar Köztársaság mustármagja nőjjön terebélyes fává. A lelke mélyén minden 1000 magyar közül 999 republikánus. De mi is lehetne más?”[3] Ez a sovinizmussal terhelt republikanizmus azonban alkalmatlan volt ahhoz, hogy a haladás és a negyvennyolcas radikalizmus erői között tátongó szakadékot áthidalja.

Siklós András

Magyarország: népköztársaság

A köztársaság ünnepélyes proklamálására november 16-án került sor. A képviselőház és a főrendiház ezen a napon még egy rövid, utolsó ülést tartott. A képviselőház kimondta feloszlását, a főrendiház e döntést tudomásul véve és erre hivatkozva „tanácskozásait berekesztette”. A Nagy Nemzeti Tanács az Országház zsúfolásig megtelt kupolacsarnokában ezt követően jóváhagyta a köztársaság létrejöttét bejelentő határozati javaslatot, amit Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke terjesztett elő, és az ülés jegyzője, Nagy György olvasott fel.

E határozat (1918. évi I. néptörvény) a köztársaság proklamálása mellett kimondta a képviselőház és a főrendiház megszüntetését; az állami főhatalomnak a Károlyi elnöklete alatt álló kormányra való átruházását; utasítást adott azonnali néptörvények alkotására:

  1. az általános, titkos, egyenlő, közvetlen és nőkre is kiterjedő választójogról;
  2. a sajtószabadságról;
  3. az esküdtbíráskodásról;
  4. az egyesülési és gyülekezési szabadságról;
  5. a földműves nép földhöz juttatásáról.

Lábjegyzetek

  1. Programunk. Radikális 48, 1907. június 8.
  2. Justh Gyula utolsó útja. Népszava, 1917. október 13.
  3. Szabolcska Mihály, A királyokért. Magyar Köztársaság, 1911. október 14.

Irodalom

Az 1912. szeptemberében alakult és rövidesen betiltott Országos Köztársasági Pártra és vezetője, Nagy György személyére lásd Kristóf György, Magyar köztársasági törekvések az első világháború előtt (Korunk, 1957. 9) című cikkét és a róla folytatott vitát: Dolmányos István, Néhány észrevétel a magyar köztársasági mozgalom értékeléséről (Századok, 1957. 5–6); Kristóf György, Megjegyzések a Nagy György-féle köztársasági mozgalom értékeléséhez (Századok, 1960. 4); Dolmányos István, A Nagy György-féle köztársasági mozgalom néhány vitás kérdése (Századok, 1960. 4); Kristóf György, Végszó a Nagy György-féle köztársasági mozgalom ideológiájához. (Századok, 1963. 1). A mozgalom történetének legrészletesebb rajza: Bónis György, Nagy György és az 1914 előtti magyar köztársasági mozgalom (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új sorozat. 26. Budapest, 1962).