Nagy Theoderik

A Múltunk wikiből

Theoderich vagy Theuderich vagy Theodorik

455 – 526. augusztus 30.

az osztrogótok királya (488–526), Itália vezetője (493–526) és a vizigótok kormányzója (511–526)

Wikipédia

Theodorich Ostrogot
472–473 fordulója
A keleti gótok tizenhét éves pannoniai tartózkodás után részben Galliába (Vidimer nepe), részben a keletrómai birodalom területére települnek át (Thiudimer és fia, Theoderik az osztrogótok zömével).
A gepidák megszállják Pannonia Secunda területét.
488
Az Itália felé vonuló keleti gótok és királyuk, Theoderik nagy csatája a Drávától délre az Dica-mocsár átjáróit védő gepidákkal.
491–518
I. Anastasius keletrómai császár uralkodása.
504
I. (Nagy) Theoderik Itáliához csatolja a Dráva–Száva közét és Dalmáciát, Pannonia Secundából elűzik a gepidákat.
505
Keletrómai–gót összecsapás Moesia területén.
526
augusztus 29. I. (Nagy) Theoderik halála.

Bóna István

Nedao után

Alighogy a gótok megtelepültek, Attila fiai „szökött rabszolgáikat” nyomozva Valamerre támadtak. A hun erőviszonyok hanyatlására jellemző, hogy a gót főkirály testvérei segítsége nélkül visszaverte őket (456–457 tele). Késői gót hagyomány a győzelem napjára teszi a legnagyobb gót király, Nagy Theoderik születését. Valójában 452–453-ban, még Attila idejében született.

Ifjúkorának fontosabb állomásait éppen a pannoniai gótok további történetéből ismerjük. Marcianus utóda, I. Leó keletrómai császár (457–474) alán származású hadmestere, Aspar tanácsára felmondta a gótokkal a szövetséget, és beszüntette az évi segély folyósítását. A döntésen Valamer követeinek kérésére sem változtatott. A gót szövetséges a hunoktól tanult módszerhez folyamodott; fegyvereseik rabolva–pusztítva Dyrrachiumig (Durrës, Albániában) törtek előre. Leó erre „érzelmeit megváltoztatva visszatért a régi barátsághoz”. A 461-ben kötött új foedus továbbra is elismeri Pannoniát a gótok lakhelyéül, s visszamenőleg is folyósítja az évi 300 fontra emelt aranysegélyt. A béke zálogául Valamer fiát kérik, aki – gyermeke nem lévén – nyolcadik életévében levő unokaöccsét, Theoderiket küldi Konstantinápolyba, aki ott Valamer fiaként szerepel.

A pannoniai gótokat elkapatta a siker. Mivel egyszerűbb volt fegyverrel elvenni a másét, mint a földet túrni, módszeresen támadni kezdték a körülöttük lakó kis népeket.

A szvébek megalázása után a gótok megszállták a nyugat-pannoniai sávot, sőt a szomszédos noricumi határvidékre is behatoltak, ahonnan azonban a nyugatrómai haderők főparancsnoka, a szvéb származású Ricimer kiparancsolta őket. A gótok mégis elvágták a Noricumba vezető kényelmes, jól kiépített Borostyánutat, s ennek következtében a noricumi Duna-szakaszon csakhamar gazdasági nehézségek léptek fel (467).

A háborúskodás gyorsan terjedt. Valamer legközelebb a szkírekre támadt, de ezúttal rajtavesztett: elesett a vadabb keleti germánokkal vívott csatában. Utóda Thiudimer lett. A Duna-vidék felbolydult a gótok túlkapásaitól. Végül a gepida liga népei összefogtak. Együtt voltak a gepidák, a szvébek Hunimunddal és Halarikkal az élükön, a rugiak, a Beuka és Babai szarmata vezér vezette szarmaták és még sokan mások. A szövetség élén a szkírek álltak, két primatus, Edika és fia, Hunvulf vezetésével. A szövetségesek a gót hagyomány szerint Pannoniába nyomultak. Ez azonban alighanem a való helyzet szépítése, a támadók ezúttal is a gótok lehettek.

A mai nevén ismeretlen Bolia folyó (Ipoly?) mellett vívott véres csatában a szkír–szvéb–szarmata–gepida szövetség súlyos vereséget szenvedett a gótoktól (469). A kis népek ellen sorra bosszúhadjáratot indító, győztes Thiudimer elől a szélrózsa minden irányába menekültek a vesztesek. A szvébek a Duna mentén nyugatra futottak, a szarmaták a Dunán át keletrómai területre és szolgálatba menekültek. Edikáról nem hallunk többé, idősebb fia, Hunvulf szintén keletrómai szolgálatba állt, öccse, Odoaker pedig a szkír fegyveresek maradványaival Noricumon átvonulva, Itáliában próbált szerencsét (470).

I. Leó és a keletrómai kormányzat a gótokkal szemben álló szkíreket segítette. A váratlan gót győzelem után, hacsak nem akart ismét háborúba keveredni szövetségeseivel, kénytelen volt hazabocsátani Bizánc-barátnak nevelt, közben férfiúvá fejlődött túszát, Theoderiket.

A 470. elején hazatért Theoderik nem váltotta be a császár reményeit. Annál inkább a gótokét. Kíséretével, vazallusaival és csapataikkal, mintegy 6000 fegyveressel tüstént megtámadta Singidunumot (Belgrádot), lemészárolta a röviddel korábban odamenekült Babait és szarmatáit, a várost pedig nem adta vissza a rómaiaknak.

A gótok felprédálták Pannoniát, szétzüllesztették és kirabolták a szomszédos népeket, nem találtak többé a letarolt földön élelmet, ruházatot és zsákmányt. Uralmuknak a saját maguk előidézte ínség vetett véget, 17 éves pannoniai tartózkodásuknak alig maradt régészeti nyoma, csoportjaik szétváltak. Vidimer katonai kíséretével és hozzátartozóival az Alpokon át Itáliába vonult, ahonnan Glycerius császár továbbirányította őket Galliába, vizigót testvéreikhez (473–474). Thiudimer fiával, Theoderikkel és az osztrogótok zömével átkelt a Száván, s ezzel elkezdődtek a gótok 15 éven át tartó kalandjai a keletrómai birodalomban (473–488).

Az interregnum

A rugiak 487 nyarán támadásra készültek, de elkéstek. Odoaker értesült terveikről, és ugyanazon év késő őszén Nyugat-Pannonián át ellenük vonult szkírekből, herulokból és alánokból álló seregével. Kiszorította a rugiakat Noricumból, majd átkelt a Dunán, és az év utolsó hónapjában, véres csatában, saját országukban is vereséget mért rájuk. Egy évvel később Odoaker jobb keze, bátyja, Hunvulf szkír vezér elrendeli a Partmenti Noricum és feltehetőleg Nyugat-Pannonia római lakosságának kitelepítését. A pannon-noricumi dunai határvidék római élete ezzel az eseménnyel ért véget (488).

Ugyanezen év őszén és telén Nagy Theoderik és gótjai az Al-Duna menti Novae-ből (a mai Szvistov Bulgáriában) kiindulva átverekedték magukat Dél-Pannonián. Theoderik közel négyéves háborúban megdöntötte Odoaker királyságát (489–493).

Az Odoaker utáni második interregnum idejéből keveset tudunk Pannonia sorsáról. A rugiak bukása után tűntek fel a Morvamezőn, majd a Morva és a Vág között(?), még később a Duna déli oldalán levő Kisalföldön a keleti germán herulok.

504-ben Nagy Theoderik, Itália királya sereget küldött Pannonia Sirmiensis, a gótok egykori hazája visszafoglalására. Saját hadjárata tanulságait levonva, váratlan keletrómai támadás esetére, kezében akarta tartani az Itália felé vezető utakat. A Pitzia vezette gót sereg elűzte Szerémségből a gepida megszálló erőket, Itáliához csatolta a Dráva–Száva közét és Dalmáciát. A régi római kormányzati beosztást megőrzik, katonai parancsnokok (saiones) kormányozták a tartományokat comes rangban (comes Saviae, vir illustrissimus comes Pannoniae). Mindkét saiónak törzskari főnöke (domesticus) is volt. Saviában a polgári kormányzat is helyreállt, élén a iudexszel, aki mind a gót és más barbár, mind pedig a római(!) birtokosokat (possessores) adóztatta. 509-ben Theoderik kénytelen volt átengedni Anastasius császárnak (491–518) Bassiana városát és a körülötte fekvő Kelet-Pannoniát (Pannonia Bassiensis), vagyis Singidunum előterét, Sirmiumtól nyugatra azonban a gót uralom érintetlen maradt. Pannonia Sirmiensis vegyes, barbár és római lakosságú határtartományban polgári kormányzatról nem tudunk.

Duna vidéki hódításai után csakhamar Theoderik szövetségesei közt találjuk a herulokat, királyukat, Rodulfot fegyveres fiává fogadja (507 előtt). Az 536-ig terjedő gót korszak népi, politikai és gazdasági viszonyairól alig tudunk többet, egyelőre a régészeti leletek is csak kevéssé világítják meg a hiányos pontokat. A Dráva fölötti Pannoniában a langobard hódítást megelőző időben szvéb eredetű birtokosok és telepesek terjeszkedtek, dél és nyugat felé szorítva a helyenként még megbúvó római maradvány lakosságot.

A gepidák

Az osztrogótok elvonulása után a gepidák megszállták Pannonia Secunda (a mai Szerémség és Szlavónia) területét, mindez azonban nem sokat lendített gazdasági és katonai helyzetükön. 488-ban nem tudták megakadályozni a Nagy Theoderik vezetésével Pannonián átvonuló osztrogótok áttörését, 504-ben pedig az itáliai gótok kiszorítják őket a Dráva–Száva közéről.

Nagy Theoderik halála után (526) balul végződött a gepidák kísérlete Pannonia Secunda visszaszerzésére.

A langobardok

A langobardok korábban kívül maradtak valamennyi európai barbár szövetségi rendszeren, most mégis kénytelenek voltak szövetséget kötni, vagyis behódoltak a fenyegetően fellépő heruloknak. A szövetség második évtizedében, valószínűleg 509-ben, azonban háború tört ki a herulok és a langobardok között – úgy tűnik, mindkét fél készült a másikkal leszámolni. A langobardok Tato királyuk vezetésével váratlanul megtámadták a herulokat, és megsemmisítő győzelmet arattak felettük, maga Rodulf herul király is holtan maradt a csatatéren. A századok óta félelmetes harcosok hírében álló herul nép kétfelé szakadt: fele visszaküzdötte magát északra, másik fele a gepidákhoz, illetve keletrómai területre menekült (512). Theoderik király szövetségi rendszerének fontos láncszeme hullt ki, a keletrómai kormányzat pedig korábban ismeretlen, félelmetes új erőket fedezett fel a háttérben: a langobardokat.

A Tato halála után rövidesen (510 körül) hatalomra jutó, energikus langobard király, Wacho kezdettől fogva igyekezett népét kivezetni a politikai elszigeteltségből. Első – a kor szokása szerint házassággal megpecsételt – szövetségét a gepidákkal köti, ezzel a Kárpát-medencén belül biztosította helyzetét. A gepida szövetségre támaszkodva, a menekülő herulok nyomában a langobardok átkeltek a Dunán. Megszállták a Tullntól nagyjából Budapest környékéig terjedő Duna-szakaszt, egyes csoportjaik pedig kezdtek behatolni Észak-Pannonia területére, nagyjából a Balaton vidékéig.

Amikor Nagy Theoderik örökre lehunyta szemét (526. augusztus 29.), és a gót állam asszonyi régensuralom alá került, megmozdultak az ellenségek.

Irodalom

W. Ensslin Nagy Theoderikról és koráról írott munkája a korszak gazdasági, társadalmi, politikai és ideológiai viszonyainak kitűnő, hiteles rajza: Ensslin, Theoderich.

Sirmium első elfoglalásáról és a gót Theoderikkel vivott csatájukról Ennodiustól értesülünk (Ennodé Panegyricus dictus clementissimo regi Theodorico (MGR Auctores antiquissimi VII. c. VII. 205–207).

A szerémségi gepidák kitelepedéséről: Cassiodorus Variae V. 10 (MGH Auctores Antiquissimi XII. 149): "Verani saioni Theodericus rex"; V. 11: "Gipidis ad Gallias destinatis Theodericus rex" (a. 525/526).