Nagybecskerek

A Múltunk wikiből

szerbül Зрењанин, korábban Велики Бечкерек, németül Großbetschkerek, románul Becicherecu Mare

város és község Szerbiában, a Vajdaságban, a Bánságban
Wikipédia
Nagybecskerek címere
1869. január 28.
A Szerb Nemzeti Liberális Párt nagybecskereki konferenciája.
1872. április 21.
A Szerb Nemzeti Liberális Párt nagybecskereki konferenciája.
1910. május 30.—június vége
Vidéki nyomdászok sztrájkja: Arad, Sopron, Nagybecskerek, Marosvásárhely, Újvidék.

Bóna István

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
JUGOSZLAVIA
Zrenjanin/Nagybecskerek X

Sinkovics István

Török támadás Erdély ellen

A beglerbég megindította támadását, és egymás után foglalta el Becsét, Becskereket, szeptember második felében a Maros menti, apróbb várakat, köztük a Fráter György birtokolta Csanádot is. A várak nem tudtak komoly ellenállást kifejteni; Castaldo pedig, miként Bécsbe jelentette, nem vállalkozott arra, hogy 8-9 ezer katonájával útját állja a 140 ezer főt számláló török seregnek.

Fráter György meggyilkoltatása

  • Lippa alatt Fráter György és Castaldo ismét komoly ellentétbe került. A Barát álláspontja világos volt; egyrészt épen akarta a várat visszakapni, másrészt a szabad elvonulással lekötelezett Ulemant közvetítésre akarta megnyerni: vegye rá a beglerbéget a még török kézen maradt Becse és Becskerek harc nélküli visszaadására, a szultánt pedig a következő évben lejáró fegyvernyugvás meghosszabbítására. Castaldo viszont értetlenül és árulást gyanítva nézte, hogyan tárgyal a Barát a török parancsnokkal, s hogyan biztosít az elvonuló törököknek élelmet és védőkíséretet. György barátnak a törökök szabad elvonulására épített reményei túlzottak voltak ugyan, de megtévesztő eljárása most sem bizonyult teljesen hatástalannak. Az ellentámadáson felbőszült beglerbég újra megenyhült, az elengedett török várparancsnok pedig állta szavát, és közbenjárt nála Becse és Becskerek visszaadásáért. A várak sorsáról azonban csak a szultánnak volt joga dönteni.
  • György barát ezért azt javasolta Ferdinándnak: sürgősen hívja össze a magyar országgyűlést, és kérje megfelelő létszámú hadsereg fegyverbe állítását, hogy a török kézen maradt Becsét és Becskereket még a tavaszi áradások ellőtt vissza lehessen foglalni.

Az 1552. évi hadjárat. Eger védelme.

Fráter György 1552 elejére törökellenes hadjáratot tervezett; az erőkkel azonban immár csak a Szeged visszafoglalására szánt, vakmerő vállalkozásra futotta. A tervet Tóth Mihály volt szegedi bíró eszelte ki, s megnyerte hozzá Aldana lippai parancsnokot is. A bíró 5 ezer hajdúból álló csapata úgy tett, mintha Becskerek ellen vonulna, majd titkon átkelt a Tiszán, és a szegediek segítségével megszállta a várost.

Spira György

Győzelmek a mellékhadszíntereken

A titeli fennsík meghódításáról azonban Perczel már kénytelen volt lemondani, mert Debrecenből közben olyan utasítást kapott, hogy vonuljon a Temesközbe, s a szintén oda tartó Bemmel együtt ezt az országrészt is tisztítsa meg az ellenségtől. Április 21-én tehát átkelt a Tisza bal partjára, s a 24-i basahídi ütközetben legfőbb támaszpontjuk, Nagybecskerek feladására kényszerítette a szerb felkelőhad főerőit, majd május 7-én a jarkovácuzdini ütközetben immár teljesen szétszórta őket, s így két nappal később Pancsovát is hatalmába keríthette.

Katus László

A szerbek

A Szerb Nemzeti Liberális Párt programját az 1869. január 28-i nagybecskereki konferencián dolgozták ki. A program a nemzetiségi képviselők már ismertetett kisebbségi törvényjavaslata alapján állt. A szerb képviselők feladataként azt tűzte ki, hogy az országgyűlésen támadják a kiegyezést, küzdjenek Magyarország teljes önállóságáért és támogassák a magyar ellenzéki pártokat. Harcoljanak a megyék és községek önkormányzatának demokratikus újjászervezéséért, s „követeljék az egyéni, társadalmi és politikai szabadságot olyan elvek alapján, amelyek az alkotmányos, demokratikus államban elfogadtatnak, s a nyilvános, közéleti kérdésekben a szabadelvűség és a demokrácia elvei szerint foglaljanak állást”.[1] A szerb kérdésben az 1861. évi nemzeti kongresszus határozatait tekintették mérvadónak, de hajlandók voltak azokon változtatni egy újabb nemzeti kongresszus döntései alapján. Súlyt helyezett a program a román és a szlovák nemzeti mozgalommal való szoros együttműködésre is.

A kiegyezés után a magyar kormány először a szerb nemzeti mozgalomra igyekezett csapást mérni. Midőn 1868-ban Mihajlo Obrenović szerb fejedelmet meggyilkolták, s a szerb kormány az Omladina tagjait és a magyarországi szerb liberálisokat is bűnrészességgel vádolta, kormánybiztost küldtek Újvidékre, a szerbek nemzeti központjába. A kormánybiztos vizsgálatot indított Miletić polgármester ellen, és felfüggesztette őt tisztségéből. Miletićet 1870-ben sajtóperben egyévi államfogházra ítélték, majd 1871-ben sor került az Omladina feloszlatására is. 1872-ben újabb kormánybiztost küldtek ki, ezúttal a szerb egyházi alapok és vagyon kezelésének felülvizsgálatára.

A balkáni háborús válság idején, 1876 nyarán Miletićet – képviselői mentelmi joga megsértésével – letartóztatták. Azzal vádolták, hogy Belgrádban ígéretet tett magyarországi szerb önkéntesek toborzására, háború esetére kilátásba helyezte a magyarországi szerbek felkelését és Szerbiával való egyesülését. Miletićet – a magyar baloldal tiltakozása ellenére – egyetlen tanú ellentmondásos és bizonyítatlan vallomása alapján „felségsértés” címén ötévi börtönre ítélték. 1879 végén kegyelemben részesült, ismét a szerb mozgalom élére állt, de betegsége miatt 1882-ben végleg visszavonult a politikai szerepléstől.

1860-as és 70-es évek fordulóján a szerb liberális polgárságnak sikerült kezébe vennie az egyházi önkormányzat irányítását. Az 1864–65. évi kongresszus átfogó szabályzatot alkotott a szerb nemzeti egyházi önkormányzat szervezetéről, s ezt 1868-ban a király is megerősítette. Ez a szabályzat biztosította a hierarchia túlsúlyát a világi elemmel szemben, s „klerikális, konzervatív jellegénél fogva a nemzetiségi napi politikának az autonómia sáncai mögé jutását kellően akadályozta”.[2] A határőrvidéki képviselőkkel többségre jutott liberálisok vezette világi ellenzék az 1869. 1870. és 1871. évi kongresszusokon új szervezeti szabályzatot dolgozott ki és fogadtatott el. Az addig rendi jellegű nemzeti egyházi kongresszust népképviseleti alapra helyezték: a 25 egyházi és 50 világi tagot a felnőtt férfiak általános szavazati jog alapján választották. Az egyházi önkormányzat működését és a nemzeti alapok kezelését a kongresszusi választmány irányította és ellenőrizte, amelynek 4 papi és 5 világi tagja volt. Az egyházi önkormányzat valamennyi intézményémen és fórumán a világiak túlsúlya érvényesült. Bár a nemzeti egyháznak ezt a gyökeres polgári reformját a főpapság és a kormány igyekezett megakadályozni és késleltetni, a kongresszus többségének kitartó követelésére a király 1875-ig az új szervezeti szabályzat valamennyi pontját szentesítette.

A szervezeti reform a liberális polgárság és értelmiség vezető szerepét biztosította a szerb nemzeti egyházban. A magyar kormány ezt a konzervatív főpapi párt támogatásával igyekezett ellensúlyozni. A szerb pátriárkát ugyan a kongresszus választotta, de csak akkor foglalhatta el székét, ha a kormány javaslatára az uralkodó megerősítette a választást. Így a kormánynak ismételten módjában állt megakadályozni politikai szempontból nemkívánatos főpap megválasztását. 1881-ben kétszer is megismételték a választást, de az uralkodó mindkét jelöltet elutasította, s végül is a kormány emberét nevezte ki pátriárkává. A kormány a főpapi párt képviselőivel együtt igyekezett elérni a szervezeti szabályzat konzervatív szellemű módosítását is, ez a törekvése azonban nem járt sikerrel.

Miletić visszavonulása után hamarosan megindult a Szerb Nemzeti Liberális Párt bomlása. A tőkés fejlődés – amelybe a szerblakta dél-magyarországi területek viszonylag korán és erőteljesen bekapcsolódtak – differenciálta a szerb társadalmat. A földbirtokosok és a gazdag polgárok a dualista rendszerbe és a magyar polgári társadalomba való aktív beilleszkedés útján keresték érvényesülésüket. Ez a „notabilitásoknak” nevezett csoport 1884-ben Nagykikindán önálló pártot alakított, amely elismerte a kiegyezést, s csak a nemzetiségi törvény végrehajtását és a szerb egyházi önkormányzat tiszteletben tartását kívánta, egyébként mindenben a kormányt támogatta. Ugyanekkor a liberális párton belül egyre inkább előtérbe nyomult a radikális szárny, amely a nagybecskereki program „szociális-demokratikus” irányú kiszélesítését kívánta a kispolgárság és a tehetősebb parasztság igényeinek és érdekeinek figyelembevételével.

Dolmányos István

A Lex Apponyi

A szerb mozgalom „romános” eleme volt s görögkeleti szerb egyhez fellépése a javaslatok ellen; valamint a nagybecskereki és nagykikindai népgyűlés.

Erényi Tibor

A munkásság sztrájkmozgalmai 1910–1911-ben

A vidéki bérmozgalmak közül Arad, Győr, Marosvásárhely, Nagybecskerek, Pécs, Sopron, Újvidék nyomdászainak június sikeres sztrájkja érdemel említést.

Siklós András

Horvát-Szlavónország és a Vajdaság

A legválságosabb napokban Újvidéken szerb hadifoglyok tartották fenn a rendet. Nagybecskereken német katonák teljesítettek őrszolgálatot.

Lábjegyzetek

  1. Idézi: Kemény G. Gábor, A magyar nemzetiségi kérdés története. I. A nemzetiségi kérdés a törvények és tervezetek tükrében 1790–1918. Budapest, 1947. 114.
  2. Bánffy Dezső miniszterelnök 1898. december 18-i felterjesztése az uralkodóhoz. Idézi: Kemény G. Gábor, Iratok. II. 1892–1900. Budapest, 1956. 738.

Irodalom

Temesi Győző, A Bega-csatorna befejezése Temesvár és Nagybecskerek között (A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve 1932)

Kiadványok