Nagykároly

A Múltunk wikiből

románul Carei, németül Großkarol, jiddisül קראלע

megyei jogú város (municípium) Romániában, Szatmár megyében
Wikipédia
Nagykároly címere
1794. július 7.
A nagykárolyi főispáni beiktatáson találkozik a felvidéki s erdélyi, a magyar demokratikus mozgalomhoz kapcsolódó ellenzéki vezérkar.
1843. április 19–20.
Véres követvalasztas Szatmár megyében, Az ellenzékiek kiverik Nagykárolyból a szintén erőszakoskodó konzervativokat.

Zimányi Vera

Az agrárkonjunktúra hatása a mezővárosok fejlődésére

Az 1598. évi dicális összeírás pedig olyan kisebb mezővárosokban, mint Csepreg (Sopron vármegye) 328 házat sorolt fel, Bazinban (Pozsony vármegye) 353-at, Szencen (Pozsony vármegye) 343-at, Göncön (Abaúj vármegye) 443-at, de még Fehérgyarmaton (Szatmár vármegye) is 209, Szinérváralján (Zemplén vármegye) 208, Nagykárolyban (Szatmár vármegye) 276, Beckón (Trencsén vármegye) 218 és Zsolnán (Trencsén vármegye) 260 adófizető házat tüntetett fel, tehát ezek népessége is legkevesebb 1500–2000 – 2500 fő kellett hogy legyen.

R. Várkonyi Ágnes

Örökös jobbágyok és szabadmenetelűek

Kolozs vármegyéből 1698-ban a falvak népe ökrösszekereivel Szatmárig, Károlyig fuvarozott, onnan pedig új, nagy terheléssel le egészen Szebenig.

Országos támadás, társadalmi érdekegység

Somló, Erdély kapuja, augusztus 9–10-én került Rákóczi birtokába. Majd meghódolt Károly, megnyitotta kapuit Nagybánya, a huszti vár s az öt máramarosi koronaváros.

Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

Pálffy azzal a feltétellel, hogy Károlyi Sarkadot átadja és csapataival a NyírbaktaNagykároly vonalra vonul vissza, január 12-én nyolcnapos fegyverszünetet kötött, s január 21-én személyesen találkozott Károlyival Tégláson.

A szatmári megegyezés

A szatmári gyűlés követei közül Bulyovszky és Csajághy Károlyi főhadiszállására, Károlyba ment, Cserey a várakat járta végig. Huszt, Ungvár és Munkács őrsége Sennyeyvel az élen elvetette a „szatmári konföderáció”-t.

Míg Károlyit az ellene készülő szervezkedés, Pálffyt és Lochert sokkal nagyobb horderejű változás sarkallta gyors cselekvésre: 1711. április 17-én meghalt I. József császár. Az uralkodás a Spanyolországban harcoló Habsburg Károlyra szállt, távollétében Eleonóra özvegy császárnélett a régens. Az udvari pártviszonyok nagy változásának egyik első következménye volt, hogy Pálffy Jánost azonnal leváltották magyarországi főparancsnoki tisztségéről; utódává régi ellenfelét, Cusani lovassági tábornokot nevezték ki.

Pálffy és Locher április 22-én értesült a császár haláláról. Pálffy a régens intézkedése ellenére úgy döntött, hogy a cél előtt nem engedi ki kezéből a dolgok irányítását. Segíthette elhatározását a minisztertanács utasítása is: a diplomáciai bonyodalmak elkerülése érdekében a császár halálát titokban kell tartani.

Károlyi az eredetileg Rákóczi nevében, április 27-re Husztra összehívott gyűlést április 25-re, Szatmárra tette át. Egyidejűleg Pálffy és Locher főhadiszállásukat Debrecenből Károlyba helyezték, s aggodalommal látták, hogy a magyar konföderáció tagjai közül kevesen gyűltek össze, csak erdélyiek vettek részt nagyobb számban. Károlyi azzal nyitotta meg a gyűlést, hogy mint főparancsnok vette kézbe a tárgyalások irányítását, s erre megnyerte a gyűlés jóváhagyását. Másnap ezereskapitányai kíséretében átment Károlyba, hogy Pálffyval és Locherral a tárgyalások anyagát elkészítsék. Locher olyan javításokkal adta át a gyűlés jóváhagyására szánt pontokat, amelyek újabb kedvezéseket tartalmaztak. A „gratia vitae et bonorum” jótéteményében részesül minden főúr, köznemes, főtiszt és alsóbbrendű katona akkor is, ha Rákóczi a megegyezést nem fogadná el, de köteles a fejedelem és hívei ellen fegyverrel támadni, ha erre kerülne a sor. Károlyi tizennyolc hívével együtt április 26-án hűséget esküdött az uralkodónak, majd 27-én a szatmári gyűlésen beszédet mondott, hangsúlyozva, hogy a megegyezésben már előrehaladtak, külső segítséget pedig nem várhatnak. Ráday csak mint magánember kapott szót. Közölte: Peterborough küldetett ki a magyar konföderáció és a császár közötti tárgyalásokra, Rákóczi kész bejönni és beszélni a békéről, a megegyezés szövege nem egyértelmű, mert mindent a császár kegyelmére bíz. Beszéde új irányt adott a gyűlésnek, annak ellenére, hogy a tanácskozás színhelyét, a prófontházat, felfegyverzett katonaság vette körül. Javaslatára a fegyverszünet meghosszabbítását kérték, és követeket küldtek Károlyba, hogy Locher jöjjön át. Pálffy azonban átlátta, hogy ha enged, kicsúszik a kezéből a megegyezés. Károlyit magához kérette, és rövid átiratot küldött Szatmárra: Ne húzzák az időt, másnap lejár a fegyverszünet, Tokaj alá kell mennie megkezdeni a hadműveleteket.

Wellmann Imre

A szabadságharc mezőgazdasági erőforrásai

Másképp, zsákmányolás útján s a maga hasznára valósított meg hasonlót Károlyi Sándor. Lelkendezve tudósította 1704 nyarán feleségét, hogy küldi birtokára a Heister ellen vívott ütközetben Sárvárnál ejtett ”gyönyörű ménest, gulyát, svajczer teheneket”.[1] „A svajczer tehenek, Szívem, igen hasznosak – írta –, másféle bikát nem kell hozzájuk ereszteni, ben az károlyi majorban tartasd; háromszor kell fejetni, őszre kelve abrakon istállóban tartani, s vakarni mindennap.”[2]

R. Várkonyi Ágnes

Parasztok a termelésben és a hadseregben

A nagykárolyi uradalomban a pusztatelkek és a szökevény jobbágycsaládok aránya 1703 előtt igen magas, 58% volt; ez az arány a háború második évéig 33%-ra csökkent. Az uradalmak munkaerőhiányát a jobbágyság tudatos ellenállása ugyancsak megnövelte; Rákóczinak a fegyvert fogókat a földesúri kötöttségekből felszabadító ígéretét sokan úgy értelmezték, hogy az nem csupán a közvetlen családra, hanem az egész nagycsaládra és a rokonságra is érvényes. Egész helységek érezték magukat mentesítve néhány lakosuk érdemével. Gyakran előfordult, hogy a fegyvert fogó jobbágy egy-két hónapos, esetleg éves katonai szolgálattal megváltottnak vélte szabadságát. Mindazonáltal Rákóczi állama egy ideig jó érzékkel és az otthonlakosoktól a szolgálatot megkövetelő politikával igyekezett biztosítani az egyensúlyt a termelőmunka és a hadsereg létszáma között. Az utolsó évekig – annak ellenére, hogy a hadsereg utánpótlása egyre nagyobb nehézséggel járt – a falvakban mindig maradt annyi parasztgazda, hogy a termelés folyamatosságát biztosítsa. Ezt a billenékeny egyensúlyt borította fel a háború utolsó éveiben a hadi vérveszteség és a pestis. Nagykárolyban 1704–1711 között 50%-os népességcsökkenés mutatható ki.

Vörös Károly

A parasztság

És itt nem csupán elvek leszögezéséről van szó, hanem gazdasági szükségszerűségről is; hiszen például Károlyi Sándor már 1718-ban megtiltotta jobbágyainak, hogy nagykárolyi uradalmát elhagyják, és a század második felére a hajdan szabadmenetelű és ilyenként a felszabadított területeket oly nagy lendülettel benépesítő parasztság jó része új lakóhelyén az örökös jobbágyság kategóriáiba került át.

Benda Kálmán

A szervezkedés

Nyár végén már a megyei nemesek beszervezése is megkezdődött, különösen Abaúj, Zemplén, Bihar és Szatmár vidékén folyt erőteljesen a szervezkedés. Fontos állomása volt ennek a nagykárolyi főispáni beiktatás júliusban, amire messze vidékek nemessége összejött, és ahol az ünnepségek leple alatt a „jakobinusok” nyugodtan tanácskozhattak. Elsősorban Szentmarjay, mellette Kazinczy tevékenykedett itt, s bár azok közül, akiket megnyertek, név szerint csak néhányat ismerünk, számuk elég nagy lehetett. A beszervezettek között több alispán, főjegyző és szolgabíró található, akik azután saját környezetükben továbbadták a kátét. A keleti megyék után így került sor az északiakra, Sárosra, Borsodra és Gömörre, majd a Dunántúlra.

A megyék után gyökeret vert a szervezkedés ez országos hivatalokban is. A helytartótanács tisztviselői közül bizonyíthatóan többen beléptek, s úgy látszik, a kancellárián is egyesek. Egyébként se szeri, se száma az olyan följelentéseknek, amelyek lehetnek igazak, de bizonyítani nem tudjuk.

A szervezkedés nem állt meg sem a Királyhágónál, sem a Drávánál. Horvátországban Martinovics rokona, Szén Antal indította meg, s aztán főleg Josip Kralj, a kuttyevói uradalom prefektusa tevékenykedett erősen a káték terjesztésében. Szervezetük elég erős lehetett, bizonyítja ezt, hogy Varasd, Zágráb környékén többeket komolyan gyanúba is vettek, de Kraly öngyilkossága miatt nem tudták a szálakat fölfejteni.

Erdélybe két úton jutott el a káté és vele a szervezkedés. Az első nyom a nagykárolyi főispáni beiktatáshoz vezet, amelyre Erdélyből is többen eljöttek.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

A másik, a SomlyóNagykároly útvonal már csak részben volt kövezett.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék.

Gergely András

A reakció ellentámadása

Az 1834. november 10-i megyegyűlésen itt megbukott a paraszti birtokbírhatás és az önkéntes örökváltság korábban éppen Szatmár követe, Kölcsey által szorgalmazott ügye. A Nagykárolyba utazó Kölcsey és Wesselényi a december 9-én tartott megyegyűlésen tett utolsó kísérletet, hogy az egy hónappal korábban hozott határozatot megváltoztassák. A berúgatott nagykárolyi és gencsi kurtanemesek Wesselényit órákig nem engedték szóhoz jutni („ki kell lökni”, „menjen vissza Kolozsvárra”), s amikor szót kapott, beszédeiben hiába sorakoztatta fel taktikus, hallgatóságának szánt érveit. Hasztalan magyarázta az érdekegyesítés programját: „Már századok óta a kormány a köznépet terhelő ocsmány képre parasztvédői s a köznépet oltalmazói ábrázatot tett, de a melynek egyfelől ő szívja zsírját. Most sem akarja a kormány ezen álorcát letenni, és ez volt az oka, hogy miért igyekezett arra, hogy a parasztságot boldogítható (örökváltsági) törvénycikk nem a királyi helybenhagyás megtagadása által essék el; hanem a nemesség tegye azt semmivé.”[3] A pozíciójukat neki köszönhető Kende és Uray alispánok sietve kimondták: „a Karok és Rendek múlt gyűlési határozásoktól el nem kívánnak állani”. Kölcsey ekkor bejelentette lemondását, Wesselényi néhány kitétele torz kivonatban a kormány tudomására jutott, amelyre majd a hűtlenségi vádat építik.

Siklós András

A Vix-misszió. Az antant új követelései.

Amikor a román csapatok december közepén elérték a Marost, Presan tábornok, hadseregfőparancsnok bejelentette: az előnyomulást egészen a NagykárolyNagyváradBékéscsaba vonalig kívánja folytatni. A románok elhatározását Berthelot tábornok, a bukaresti francia misszió vezetője magáévá tette, és messzemenően támogatta.

Erdély és a magyarországi románok

A semleges övezetről szóló megállapodást Budapesten nem hagyták jóvá, és a román főparancsnokság sem tartotta magára nézve kötelezőnek. A magyar kormány a megegyezést azért nem ismerte el hivatalosan, mert az ellentétben állt a belgrádi konvencióval. Román szempontból a megegyezés messze elmaradt az elérendő cél mögött: előrenyomulni a Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad, Békéscsaba vonalig.

Hajdu Tibor

Az intervenció megindulása

Húsvét hétfőn, április 21-én a román hadsereg nagyjából elérte támadásának eredeti, bevallott célját, elfoglalta a HusztSzatmárnémetiNagykárolyÉrmihályfalvaNagyváradNagyszalontaKisjenőArad vonalat.

Lábjegyzetek

  1. A nagy-károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. V. Sajtó alá rendezte Géresi Kálmán. Budapest, 1897. 81.
  2. Ugyanott 83.
  3. Deák Ferenc beszédei. I. 2. kiadás, Budapest, 1903. 161.

Irodalom

A nagykárolyi találkozóra, a Diana vadásztársasagra és általában az erdélyi szervezkedésre az alábbi tanulmányok fontosak: Jancsó Elemér, Erdélyi jakobinusok (Kolozsvár, 1947); Borbáth Károly, A jakobinus káté kolozsvári másolójáról (Korunk, 1963. 2); Trócsányi Zsolt, Az erdélyi jakobinusok kérdéséhez (Történelmi Szemle, 1965. 1).

Kiadvány

Ehhez gróf Károlyi Antal által birtokosok számára kiadott útmutatás (mellette még több más munka is megjelent a számolás-számítások könnyítésére): Számtétele az földeknek fel-mérettetése által eredendő quadrata öleknek, mely földek holdanként vagy-is jugerumonként 1600 quadrata ölekkel vétettetnek. Az földesuraságok tisztyeinek, úgy az földeket bíróknak vagy-is proprietariussainak Könnyebbségekre (Nagy-Károly, 1786);