Nagyrév

A Múltunk wikiből
község Jász-Nagykun-Szolnok megyében a kunszentmártoni kistérségben
Wikipédia
HUN Nagyrév COA.jpg
i.e. 1900
A korai bronzkor kezdete
Vučedoli kultúra; makói és nyírségi csoport; somogyvári csoport; kisapostagi kultúra; nagyrévi kultúra; pitvarosi csoport; hatvani kultúra; perjámosi kultúra (szőregi és gerjeni csoport).

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A korai bronzkor

A bronzvésők öntésének tudományán kívül a Kárpát-medence népeire a legnagyobb hatást a vučedoli edényművesség, főleg a díszítőművészet gyakorolta. Edényeik sajátos díszítése fafaragást, fába vésett mintákat utánoz, a mintákat porrá tört kagyló és csontliszt keverékével (úgynevezett „mészbetéttel”) hangsúlyozták. Noha a késő badenkosztoláci csoportok maguk is általánosan alkalmazták már a mélyen ülő minták mészbetéttel való kitöltését, nyilván más művelődési hatásokkal együtt kisebb (kosztoláci tömb) vagy nagyobb mértékben (vissi csoport) átveszik vagy utánozzák a fafaragásos stílus díszítőelemeit. Ezáltal edényeik egy része „vučedolzóki stílusúvá” válik. Fokozza a hasonlóságot a párhuzamosan meginduló égei–balkáni fazekassági hatás, amely a Kárpát-medence szinte valamennyi népességéhez (beleértve a vučedoli kultúrát is) eljutva, egységesítő mázt kölcsönöz valójában különböző kultúráknak.

Mindez leginkább a Felső-Tisza vidéki vissi csoportból vučedoli népelemek behatolása nyomán kialakuló nyírségi csoportra érvényes, amelyben a röviddel később közvetlen közelbe jutó népelemek (proto-nagyrévi kultúra) hatásai is szokatlanul erősek.


Ugyanezzel a déli mozgalommal egy időben alakult ki a Kárpát-medence szívében az első nagy bronzkori egység, a nagyrévi kultúra. Kialakítói közeli rokonai voltak a somogyvárschneckenbergi népcsoportnak, amiről nemcsak anyagi kultúrájuk megegyező elemei, hanem mindenekelőtt sajátos égei–balkáni életmódjuk tanúskodik. A Duna mellett (Tolna, Fejér, Pest megye) és a Tisza középső folyása mentén a nagyrévi lakosság alapítja a magyarországi bronzkor híres, nagyméretű tell-telepeit (Gerjen, Bölcske, Baracs, Dunaújváros, Tószeg, Nagyrév, Tiszaug stb.), ezek körül jelenik meg újra, a neolitikumnál sokkal fejlettebb gazdagságban a déli, balkáni típusú talajváltó földművelés. Az 1–3 méter vastag rétegekben – 3–9 ízben megújított lakószinteken – jól épített, cölöpvázas, döngölt és meszelt falú házak találhatók. Fazekasaik valósággal ontották a tetszetős alakú, korábban ismeretlen technikai színvonalú, fényezett felületű edényeket. A nagyobb telepeken a bronzöntő műhelyek már háromrészes öntőmintákkal dolgoztak. Fejlett állattartásukban nagy szerepet játszott a ló is.

A nagyrévi kultúra „klasszikus” égei–balkáni telepeihez csatlakozó legkorábbi temetők és sírok (ökörhalmi fázis) már többnyire hamvasztásos rítusúak. Bár a telepek (és temetőik) gazdaságföldrajzi okokból nem folytatják a tanyaszerű makói „telepeket”, a rítus gyors átvétele arra utal, hogy a halottait eredetileg eltemető déli vezető réteg gyorsan összeolvadt a helyben talált lakossággal.

A kezdetben egységes nagyrévi kultúra mintegy 300 éves fejlődése során kisebb egységekre töredezett.


Amikor a kisapostagi csoportok behatolnak a késői nagyrévi kultúra dunántúli területére és telepeire, a mai Fejér megye területén is új régészeti egység kezd kibontakozni, a vatyai kultúra. Ezzel az eseménnyel zárul őskorunk legmozgalmasabb korszaka.

A vatyai kultúra mozgékony csoportjai csakhamar átkelnek a Dunán, s uralmukat kiterjesztik a nagyrévi területek Duna–Tisza közi részeire. Csak a nagyrévi területek északi és keleti peremét (Tószeg) elfoglaló hatvani kultúra telepei parancsolnak megállást nekik.

A középső bronzkor

A déli eredetű kultúrák gazdaságilag elmaradottabb képviselője a perjámosi kultúra. A középső bronzkor elején látszólag tovább terjeszkedik észak felé, valójában újabb, fejlettebb déli törzsek nyomására fokozatosan a Marosig szorul vissza, majd kétfelé szakad. A helyben maradó és a Maros–Tisza–Körös mocsarai közé visszahúzódó ága a szőregi csoport, míg a Duna bal partjára, maradvány nagyrévi elemektől elhódított területre, a gerjeni csoport költözik. A kultúra központja, egyetlen jelentősebb fegyver- és ékszergyártó műhelye a Maros menti Pécska volt, az egész korszakon át használt temetőjét pedig Szőregen tárták fel.

A legerősebb halotthamvasztásos népesség a következetesen urnákban temetkező vatyai kultúra volt. Nagyrévi alapokból továbbfejlődő Duna menti telepein virágzott az élet, egyes telepeken nagyszámú lakosság élt együtt.

Irodalom

  • a nagyrévi kultúráról és Tószeg régi ásatási eredményeiről: Banner JánosL. MártonI. Bóna, Die Ausgrabungen von L. Márton in Tószeg. 1–11. (Acta Archeologica Hungarica 10. 1957. 1–140);
  • a nagyrévi kultúra temetőiről összefoglalóan: I. Bóna, Alba Regia 1. 1960. 7–15;
  • A harangedény-kultúra Tökölön kiásott mindmáig legfontosabb temetőjét egy évszázaddal az ásatás után Scheirer Rózsa közölte (Archeológiai Értesítő 102. 1975. 187–203), ő számolt be összefoglalóan a harangedények magyarországi problémájáról is (Glockenbecher-symposion Oberried – Haarlem, 1976. 183–215). – A harangedény- és nagyrévi kultúra sajátos összeolvasztását azonban túlhaladta a kutatás.