Negyvennyolcas parasztpártok

A Múltunk wikiből
1908. december 25–27.
Az Újjászervezett Szociáldemokrata Párt kongresszusa Füzesgyarmaton; a 48-as Szociáldemokrata Párt név felvétele.
1909. augusztus 22.
Holló Lajos, a bankcsoport egyik vezetője Szegeden Alföldi Függetlenségi és 48-as Pártot alakít.
1909. november 11.
A Függetlenségi és 48-as Párt kettészakadása.
1909. november 21.
A Nagyatádi Szabó István által szervezett 48-as és Függetlenségi Országos Gazdapárt megalakulása Szentgálon.

Az egyik legjelentősebb negyvennyolcas parasztpártot a Somogy megyei Szabó István (később megkülönböztetésül Nagyatádi Szabónak nevezték) alapította, 48-as és Függetlenségi Országos Gazdapárt néven. Szabó István először Somogy megye törvényhatósági bizottsági gyűlésein lépett fel kisgazdavédő felszólalásokkal. 1907 elején a függetlenségi párt szervezkedésre szólította fel a kisgazdákat. E kampány a szociáldemokraták és a radikálisabb paraszti irányzatok ellensúlyozását is szolgálta, bár a gazdapártban is kimutatható bizonyos szociáldemokrata hatás. A függetlenségiek parasztmozgalma a kezdet kezdetén a párt hivatalos vezetősége; különösen a Kossuth Ferenc személye iránti hűség jegyében indult.

Hamarosan kitűnt azonban, hogy a Szabó István által irányított Somogy megyei Kisgazdák Egyesülete komolyabb szerepet kívánt kölcsönözni a függetlenségi párt agrármozgalmának. 1907 februárjában a megyei törvényhatósági bizottsági ülésen a koalíció hivatalos irányvonalát képviselő szónokokat „Földet a népnek!”, „Hol az 1848:XX. tc.?” és „Le a hitbizománnyal, le a papi birtokokkal!” kiáltásokkal zavarták meg az egyesület vezetői.[1] 1908 tavaszán a kisbirtokosok és kisiparosok kisújszállási kongresszusán összegyűltek, Szabó István és Mohácsy Lajos lelkész kezdeményezésére, megalakították a Kisbirtokos Szövetség Országos Szervezetét. Kimondották, hogy a szövetség lapjának a Magyar Lobogót tekintik. Mivel Szabó István tevékenysége és programja túlment a függetlenségi párt vezetőinek elképzelésem, helyzete a pártban egyre nehezebbé vált. Különösen Somogy megye függetlenségi párti vezetőivel gyűlt meg a baja, akik ki akarták zárni szervezetükből. Szabó megelőzte őket; maga lépett ki, anélkül azonban, hogy elhatárolta volna magát a régi programtól. 1908. augusztusában Szabó Istvánt a nagyatádi kerület pártonkívüli függetlenségi programmal képviselővé választotta.

A függetlenségi pártban uralkodó szerepet játszó nagybirtokos és dzsentri körök ez idő tájt az urak elleni bujtogatás címén támadták Szabót, és azzal vádolták, hogy Kristóffy szubvenciójából tartja fenn lapját. Szabó István irányzata 1909 novemberében nyerte el hosszabb időre szóló szervezeti formáját: a Veszprém megyei Szentgálon ünnepélyesen zászlót bontott a 48-as és Függetlenségi Országos Gazdapárt. A szentgáli zászlóbontás időzítése az anyapárt belső viszonyainak alakulásával, válságával függött össze. A pártalakításra Szabó az Áchim-mozgalom példájától is ösztönzést kapott. Az itt elfogadott program első pontja kimondta, hogy az új párt továbbra is magáénak vallja a függetlenségi anyapárt programjában lefektetett elveket. Fontosabb követeléseik: általános választójog új választókerületi beosztással (a kisújszállási kongresszus megfogalmazása szerint: „nemzeti alapon”), a régi jobbágyi viszonyok maradványainak eltörlése, az ilyen ügyekkel összefüggő perek megszüntetése, „a magyarság gerincét képező kisbirtokos osztály és a mezőgazdasági munkásosztály szervezése”,[2] progresszív adózás 800 koronás létminimummal, ingyenes elemi és szakoktatás. Csak ezek után tért rá programjuk a kérdések kérdésére: a nagybirtok ügyére. Távlatban a latifundiumok és holtkézi birtokok állami megváltását tűzte ki célul, hogy az így létrehozott földalapból a parasztság földet vásárolhasson, illetve örökbérletekre tehessen szert. Rövid távon annak engedélyezését sürgette, hogy a hitbizományos családok maguk mondhassák ki a hitbizomány feloszlását. A program egyéb követelései közt találjuk a kisbirtokosok és mezőgazdasági munkások aggkori biztosítását és nyugdíját, s egyéb szociális reformokat, Magyarország teljes állami és gazdasági függetlenségét.

Szabó István megnyilatkozásaiban változatlanul barátainak nevezte a függetlenségi politikusokat. Nekik is szólt megnyugtatása: „Nem törünk a nemzeti család eddigi gazdái ellen, nem akarjuk kiszorítani őket a családi tanácsból…”[3] A gazdapárt nem bírálta sem a a koalíciót, sem a függetlenségi pártot a nemzeti radikalizmus oldaláról. Éppen azt hangsúlyozta, hogy nem kell kiélezni a közjogi kérdésekért folytatott harcot. A szűkebb értelemben vett nemzeti program tekintetében a Justh-irányzatot követte. Szabó István szervezkedésének újszerűsége így az volt, hogy a függetlenségi mozgalmon belül az ő csoportja lépett fel a leghatározottabban a birtokos parasztság érdekeiért, önálló szervezkedéséért. Annak a rétegnek az érdekeit tartotta elsősorban szem előtt, amelyhez Szabó István és a párt többi vezetője is tartozott: a gazdagparasztságét. Ezért helyeselte a földosztást követelőket meghurcoló csendőrség eljárását, s ítélte el már 1909-ben „az átkos szocialista jelszavakat”. Soviniszta nagyotmondással nyíltan követelni kezdte, hogy tízszer kevesebb országgyűlési képviselőt választhassanak a nemzetiségi állampolgárok, mint a magyarok. Ezzel eleve lehetetlenné tette, hogy a párt politikája kedvező visszhangra találjon a nemzetiségi parasztság körében. Az 1910-es években, amikor Szabó István ismét szorosabban csatlakozott a függetlenségi mozgalomhoz, a párt befolyása némileg szélesedett, szervezetileg erősödött.

A dunántúli parasztság másik helyi mozgalma, a Somogy, Tolna és Baranya vármegyék Szabad Gazdáinak Egyesülete szintén a negyvennyolcas parasztmozgalmi irányzathoz tartozott. Alapítója, Szemere Kálmán, a függetlenségi párt szakcsi szervezetének önjelölt elnökeként először Tolna vármegyében kezdte meg a parasztság szervezését. Mérnöknek adta ki magát, de nem volt diplomája, majd egy budapesti műszaki iroda tulajdonosaként mutatkozott be, ám a rendőrségi jelentés minderről nem tud. Szemere „a szűz 48 zászlaja” alatt, „hazafias alapon” hozta létre egyesületét, amelynek alapszabályai így jelölték meg a mozgalom célját: „A föld nélküli népnek olcsó bérletekhez való juttatása. A néptől szedett uzsorabérek beszüntetése. Földbirtok örökáron való vásárlása és azoknak a föld nélküli nép között egyenlő arányban való felosztása.”[4] Szemere mozgalma apostolának és szeme fényének nevezte Esterházy Miklós herceget. Arra számított, hogy az uradalom bérbe adott földjeit a herceg segítségével fokozatosan paraszti bérlőszövetkezetek számára szerezheti meg. 1908 derekáig büszkén hangoztatta, hogy „hazafias alapon” működik, s állást foglalt a nemzetiségek egyenlő választójoga ellen. Agitációjának élét nem Kossuth Ferenc, hanem a Néppárt paraszti mozgalma ellen irányította.

A mozgalmat szigorúbban kezelték a hatóságok, mint Szabó István szervezkedését. Szemere nagyobb figyelmet szentelt az agrárproletariátusnak: plakáthadjárata, szóhasználata és budapesti lakása a csendőrséget a szociáldemokratákra emlékeztette. Nem annyira Szemere fordult el azonban a függetlenségi anyapárttól, mint az őtőle. Több járásból kitiltották, 1908 májusában rövid időre letartóztatták.

A Világszabadság jellemző példaként említette, hogy a kormány még a „háromszínű zászló alatt” mozgolódó mérsékelt Szemerét ls izgatónak tartja. A szabad gazdák egyletének vezetője, miután meghurcolták, illetve rendőri felügyelet alá helyezték, csakugyan szembefordult a függetlenségi anyapárt vezetőivel. Szabó Istvántól eltérően, Szemere kritikájának nemzeti jellege is volt: a nemzeti követelések elárulásával vádolta a válságba került koalíciós kormányt. Mindeközben magát a „szent negyvennyolc” képviselőjének hirdette. A Szemere-mozgalom lázadásából nem futotta sokra: 1910-ben csatlakozott Szabó István gazdapártjához.

A negyvennyolcas parasztpártok csoportjának balszárnyán Mezőfi Vilmos irányzata foglalt helyet. Az általa vezetett Újjászervezett Szociáldemokrata Párt ugyanis, amely 1908-ban nevét 48-as Szociáldemokrata Pártra változtatta, a koalíció hatalomra kerülése után lépésről lépésre a kisbirtokos parasztság és a kisiparosság felé fordult szervező munkájában. 1907-től kezdve Mezőfi ellenzéki álláspontja határozottabbá vált. Lapja, a Szabad Szó, erősebben támadta a nagybirtokot és a kormány agrárius érdekű intézkedéseit. Mezőfi politikai helyzetmegítélése ekkor a függetlenségi balszárnyéhoz igazodott. A 48-as Szociáldemokrata Párt 1908 decemberében összehívott füzesgyarmati kongresszusa a balpárttal való együttműködés jegyében zajlott le. Mezőfi mozgalma a legkorábban alakított ki közvetlen kapcsolatokat a balpárttal a negyvennyolcas parasztpártok közül. Ez az összefogás továbbra is a nacionalista függetlenségi mozgalom fogságában tartotta Mezőfi pártját. Az irányzat így is sajátos színeket képviselt: a negyvennyolcas parasztpártok közül egyedül Mezőfi pártja hirdette magát szociáldemokrata jellegűnek, s használt határozottabb hangot az adórendszer és a militarizmus kritikájában. A bomlástól ez sem mentette meg. A koalíciós kormány bukása után Mezőfi elvesztette képviselői mandátumát, s szervezkedésének jelentősége tovább csökkent.

Lábjegyzetek

  1. Liptay Béla, A mezőgazdasági válság, a hitbizományok és a parcellázás. Melléklet a Köztelek 1907. évi 17. számához.
  2. Mérei Gyula, A magyar polgári pártok programjai (1867–1918). Budapest, 1971. 350–351.
  3. Szabó István orsz. képviselő beszámolója. Magyar Lobogó, 1909. december 12.
  4. A szakcsi forrongás. A Nap, 1908. május 9.

Irodalom

A 48-as és Függetlenségi Országos Gazdapartra, illetve vezetőjére Király István, Nagyatádi Szabó István és pártja az első világháború előtt (Dunántúli Tudományos Gyűjtemény. 64. Budapest, 1966) című tanulmánya; a korábbi irodalomból a Nagyatádi Szabó István Emlékbizottság kiadványa: Nagyatádi Szabó István (Budapest, 1935) ajánlható.


ParasztpártokDolmányos István
Tartalomjegyzék Áchim demokratikus parasztpártja