New York

A Múltunk wikiből
az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb városa
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
1918. szeptember 15.
Románok, csehek, szlovákok, lengyelek, kárpátukránok és délszlávok kongresszusa New Yorkban.

Mérei Gyula

A szállítás és közlekedés

Egy mázsa gyapjú szállítási költsége szekéren Pesttől Hamburgig ötszöröse volt a Hamburgtól New Yorkig tartó hajóút viteldíjának.

S. Vincze Edit

A magyarországi munkáspárt

A hágai kongresszus határozata értelmében az Internacionálé Főtanácsának székhelyét New Yorkba helyezték át, ez megnehezítette az érintkezést a kontinensen működő szekciókkal. A pesti internacionalisták 1873–74-ben még a nagy távolság ellenére is fenntartották kapcsolataikat a Főtanáccsal: Farkas Károly két ízben is küldött jelentést a magyarországi munkásmozgalom helyzetéről, fejlődéséről.

Irodalom

Az amerikai történészek annak tudatában, hogy Észak-Amerika földje sok nemzetből kikerülő lakosságának természetes egybeolvasztó kohójaként, önkéntes asszimilációs folyamat során hozta létre az amerikai nemzetet, eszerint a nemzeti állami modell szerint képzelik el a nemzetté válást. Ez észlelhető G. P. Gooch, Nationalism (New York, 1920) és az 1920-es, 1930-es években a New York-i Columbia egyetemen oktató, iskolát teremtő J. H. Hayes Essays on Nationalism (New York, 1926; németül: Nationalismus. Leipzig, 1929) és The Historical Evolution of Modern Nationalism. 1. kiadás (New York, 1931) című munkáiban is.

A nacionalizmus elítélése, de ugyanakkor a népekben élő hazafiság. a nemzeti eszme előremutató érzésének, gondolatvilágának az elutasítása is a nemzeti ideológia haladó és retrográd elemeinek összemosása jellemzi a nácizmus elől Csehszlovákiából emigrált egykori prágai egyetemi tanárnak, Hans Kohnnak a New York-i Columbia egyetemen föként 1945 után végzett munkásságát, antifasiszta, nacionalizmus-ellenes, polgári demokratikus, humanista, ám az integrálódás történeti tendenciáját a tőkés integrálódással azonosító munkáiban, amelyekben „territoriális-politikai” és „romantikus-népi” nacionalizmusokat különböztet meg.

Kiadványok

1878

1911

1920

  • Az amerikai történészek annak tudatában, hogy Észak-Amerika földje sok nemzetből kikerülő lakosságának természetes egybeolvasztó kohójaként, önkéntes asszimilációs folyamat során hozta létre az amerikai nemzetet, eszerint a nemzeti állami modell szerint képzelik el a nemzetté válást. Ez észlelhető G. P. Gooch, Nationalism (New York, 1920);

1924

1925

1926

1928

1931

1939

1945

1946

  • A nacionalizmus elítélése, de ugyenakkor a népekben élő hazafiság. a nemzeti eszme előremutató érzésének, gondolatvilágának az elutasítása is a nemzeti ideológia haladó és retrográd elemeinek összemosása jellemzi a nácizmus elől Csehszlovákiából emigrált egykori prágai egyetemi tanárnak, Hans Kohnnak a New York-i Columbia egyetemen föként 1945 után végzett munkásságát, antifasiszta, nacionalizmus-ellenes, polgári demokratikus, humanista, ám az integrálódás történeti tendenciáját a tőkés integrálódással azonosító munkáiban, amelyekben „territoriális-politikai” és „romantikus-népi” nacionalizmusokat különböztet meg. Korszakunkra vonatkozó számos adata, megállapítása hasznosítható. Főbb művei: Prophets and Peoples. Studies in Níneteenth Century (New York, 1946);

1949

1950

1954

1955

1957

1959

1960

1961

1962

1963

1964

1965

1966

1967

1968

1969

1970

1971

1972

1973

1974

1975

1976

1977