Nincstelen Valter

A Múltunk wikiből

Nincstelen Walter, franciául Walter Sans-Avoir

vagyontalan francia nemes, aki keresztes hadjáratot indított a Szentföldre, de nem járt sikerrel
Wikipédia
1096
május: Nincstelen Valter francia lovag vezetésével főként parasztokból álló keresztes had vonul át Magyarországon.

Györffy György

A keresztes hadjárat

Az első vegyes összetételű sereg Észak-Franciaországban Amiens-i Péter remete prédikálása nyomán gyűlt össze; a 15 000 gyalogos paraszt mellett lovas csak kevés volt, élükön Nincstelen Valter poissy-i lovaggal. Míg Péter remete a Rajna-vidéken toborzott, és a zsidók megsarcolásával pénzt szerzett, Valter lovag a fele sereggel előreindult, és május derekán érkezett a magyar határra. Kálmán szabad átvonulást és piacot biztosított neki a zarándokúton: MosonGyőrSzékesfehérvárTolnaBaranyavárValkóvárZimony; ezen haladva három hét alatt rendben elértek Zimonyba. Csak a végén került kisebb összetűzésre sor, amikor a keresztesek zöme átkelt Belgrádba, de az utóvédből tizenhatan lemaradtak, és garázdálkodni kezdtek. A zimonyiak levetkőztetve átzsuppolták őket a határon, szerelésüket pedig a vár falára akasztották intő példának.