Nyíregyháza

A Múltunk wikiből
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye, 1990 óta megyei jogú város (előtte 1989-től megyei város)
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
Nyíregyháza címere
Oros egykori község, ma Nyíregyháza városrésze Wikipédia – Oros
Oros.jpg

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Korai vaskor
Alföld-csoport
Hetény / Chotin, Mezőkeresztes(–Zöldhalompuszta), Nyíregyháza, Szentes(–Vekerzug), Tápiószele, Tápiószentmárton

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Nyíregyháza I–III. X

Az alföldi vonaldíszes keramika csoportjai

A Körös-kultúrától elhódított területen megtelepült alföldi vonaldíszes keramikás emberek új művelődése a szakálháti csoport. Életén érződik a fejlettebb kultúrájú elődök utóhatása. Csakhamar maguk is nagyobb önálló telepeket létesítettek (Szakálhát, Lebő stb.), és nem lehetetlen, hogy a talajváltó földművelés elemeit is elsajátították: telepeiken gabonatartó hombárok és agyagládák tűnnek fel. A Körös-kultúra utóhatásánál azonban jelentősebbek azok a művelődési és művészeti hatások, amelyeket a Körös-kultúra helyébe, a Marosig előnyomuló új, nagy déli kultúrától (VinčaTordos kultúra) vesznek át. Déli edényformák, déli típusú díszítés: gyékényfonást utánzó meanderminták, egy és többszínű festés tűnnek fel. Az edények tartalmát gyakran „védelmezik” peremükre karcolt vagy domborított emberarcokkal, áldozati célra használható ember alakú edényeket is készítettek. A házakban egyre gyakoribb lesz a déli típusú istenszobrocska. Nőket ábrázoló, rendszerint lapos testű és csak elvétve szoborszerű idoljaiknak hátra csapott, háromszögletű feje van (az anyaistenség arcát a halandóktól elrejtő kultikus maszk jelzése).

E balkáni jellegűvé vált vonaldíszes keramikás csoport a déli hatások egy részét visszafelé közvetíti az egykori anyaországban maradt népeikhez. Az Alföld északi pereme és a Felső-Tisza völgyében helyben maradt vonaldíszes keramikás emberek (tiszadobi csoport) nyílt falvakban, kiscsaládi házakban éltek. A házak hátsó harmadában ásott kerek vermek tanúsága szerint (például Oros) életükben a földművelés játszotta a fő szerepet. Halottjaikat különálló kis temetőkben edény-, étel és eszközmelléklettel felszerelve indították a másvilágra.

Kosáry Domokos

A protestáns egyházak

Károlyi Sándor gróf és fia, Ferenc nemcsak békét hagyott a reformátusoknak Hódmezővásárhelyen vagy az evangélikusoknak Nyíregyházán, hanem olykor meg is védte őket a klérussal szemben.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék.

Ruzsás Lajos

A földesúri major és a paraszti tanya

Jogilag fontos feltétel a jobbágyénál szabadabb, állandóbb birtok- és öröklési jog (kiváltságos szabad kerületek, Debrecen, Kecskemét, Nagykőrös, Szeged esetében a szabad paraszti, illetve a mezővárosi, városi birtokjog). Szarvas, Nyíregyháza, Gyula, Makó, Békéscsaba esetében a földesurakkal kötött szerződés tette lehetővé az úrbéres jobbágyokénál szabadabb birtoklást.

Vörös Károly

A városi funkciók átrendeződése

A forrásanyag megmaradása folytán egyáltalán összehasonlítható többi város közül a négy legnagyobb szabad, tehát magát korszakunk folyamán gyakorlatilag teljesen megváltani képes polgárváros (Kecskemét, Nagykőrös, Nyíregyháza, Szentes) esetén a növekedés még a 100%-ot is meghaladta. A földesúri polgárvárosok átlagában a növekedés csak 30%-os, de ez területileg már igen egyenetlenül oszlott el. A népességszám növekedése a Dunántúlon 88, a délkeleti Alföldön meg éppenséggel 100 %-os, a Dunántúlon 72 ezerről 136 ezerre, az Alföldön 57 ezerről 118 ezerre emelkedve. Ezzel szemben Felső-Magyarországnak akar a nyugati részein is a növekedés a csek körülbelül 50%-os arányok mellett mennyiségileg már sokkal szerényebb; a népességnek mindössze 56 ezerről 86 ezerre menő növekedését takarja, ezt is jórészt a kisvárosok között szétszórtan. Utóbbi tendenciával ellentétben a Dunántúlon és kivált a délkeleti Alföldön e növekedés nagy földesúri központokat hozott létre: Tatát, Pápát, Keszthelyt (csak e 3 hely népességszámának összes növekedése 20 ezer fő); illetve tovább erősítette például Gyula, Makó, Hódmezővásárhely, Nagyszentmiklós szerepét, ahol a gyarapodás 45 ezer főt jelentett. A kamarai polgárvárosok közül, melyek végül is a kamara személytelen, bürokratikus földesurasága alatt álltak, szintén a dél-alföldiek fejlődtek a legerőteljesebben. A tiszai kamarai kerületnek abban a négy városában, melyeknél időbeli összehasonlítási alappal egyáltalán rendelkezünk, a népesség 12 700 főről 33 ezerre emelkedett: csaknem 160%-kal. És így nőtt nagyra az ugyancsak kamarai polgárváros Miskolc, mely a negyvenes évek elején 29 ezer lakosával már felülmúlta Kassát, vagy a püspöki Nagyvárad, mely ugyanekkor 20 ezer lakosával Aradnál és Temesvárnál lett népesebb várossá.

Erdélyben sajátos módon – nyilván a mezőgazdasági árutermelés szűkebb lehetőségei és a településszerkezet kontinuitása folytán is – hasonló típusú városiasodási tendenciákkal nem találkozunk. Igaz, ennek észlelését a jóval szegényebb statisztikai adatbázis is korlátozza. A hagyományos városi központok: a szabad királyi városok, a 13 taksás privilegizált helység, a 3 nemes város és a 65 mezőváros mellett azonban – s ennyi még a kutatás jelenlegi állapotában is megkockáztatható – már nem jönnek létre újabb központok. Sőt: a meglevők népességszámában sem észlelhető rendkívüli, az átlagosnál erősebb gyarapodás. A kortárs erdélyi honismertető szerint azonban még a taksás helyek és a mezővárosok nagy része is csak nagyocska falu, melyeket csupán vásárjoguk emel ki. Voltaképpen a mezővárosi elnevezést is csak a nemes városok csoportja érdemelte meg. A negyvenes évekre Erdély népességének még csupán 8,7%-a (188 ezer fő) élt városban (ide számítva a taksás és nemes helységeket is).

Egészében azonban – ha csak a szabad királyi városokat, a különböző típusú polgárvárosokat és az erdélyi taksás és nemes városokat számítjuk is – kétségtelen, hogy a negyvenes évekre immár Magyarország teljes területén a több-kevesebb joggal városlakónak tekinthető, tehát vállamely központi funkciót ellátó településen lakó, s többnyire ténylegesen is e funkciók valamelyikéhez kapcsolódó népesség létszáma elérte a kétmilliót, az össznépesség körülbelül 13–14%-át. Ebből körülbelül 800 ezer fő szabad királyi varosokban, az ennek másfélszeresét, körülbelül egymillió 200 ezer főt kitevő népesség pedig legalábbis a közvetlen földesúri joghatóság alól már gyakorlatilag többé-kevésbé ugyancsak (sőt a hajdúk és a jászkunok esetén teljességgel) kiszabadult városi közösségekben élt.

A feudalizmus társadalmi szerkezetéből ilyenformán már kilépőfélben levő polgárvárosok erős fejlődése természetszerűen megváltoztatja egész nagy régiók központi funkcióinak elhelyezkedését, és ezzel együtt társadalmi arányait is. A régi szabad királyi városok e funkcióinak éppen a gazdasági fejlődés új, legdinamikusabb elemeiben támadnak veszélyes versenytársai. Ennek a veszélyét még csak növelte az, hogy a polgárvárosok jelentős hányada – kivált a Dunántúlon és az Alföldön – egyszersmind nagy uradalmi központ is. Ez egyrészt a környező táj uradalmi parasztságának adminisztratív központjává teszi a várost, melynek ugyancsak elsősorban uradalmon belüli forgalmat csak fokozzák a földesúr által a városi illetékbevételek fokozása érdekében is megszerzett vasártartási jogok. Általában ezek a tényezők azok, melyek e városokat központjaivá teszik azoknak a céheknek is, melyek ugyane fejlődés nyomán a társadalmi munkamegosztásnak a falun is meggyorsuló szélesedésére mintegy válaszolva, ám (a viszonyok általános fejletlenségére oly jellemzően) az új alapú igényt kielégíteni csak a még nagyon is feudális céhes szervezetekben képesen, most megalakulnak: részint helyben összegyűjtve az egy-egy széles régió számára elsősorban paraszti tömegcikkeket gyártó iparágak művelőit, részint idevonzva egyes olyan, egyedül vagy kevesedmagukkal is központi funkciókat ellátó iparosokat, mint például a kőművesek, lakatosok, részint pedig adminisztratív, illetve vásári központként szolgálva az egy széles régióban szétszórt kézműiparosság számára is. E városok fejlődése (éppen uradalmi központ voltuk folytán) élvezi a hatalmas nagybirtoknak az itt bontakozó központi funkciók fejlődését a főúr hatalmas előjogaival is támogató pártfogását. Ahol nem szabad királyi városban, ott általában polgárvárosokban vannak a megyeszékhelyek; a püspöki polgárvárosok jó része a püspökség székhelye is: olyan intézmények ezek, melyek körül előszeretettel szerveződnek művelődési központok, iskolák. A polgárvárosok jelentős része tehát legalább megyei – ha nem regionális – adminisztráció és többnyire regionális vonzáskörű iskolák központja; mindezen funkciókban már teljesen azonos szinten sok szabad királyi várossal, nem egyet felül is múlva. Ráadásul – és kivált az Alföldön – ennek a várostípusnak éppen effajta központi funkcióiban még alacsonyabb szinten, a még csak falusias jogállással rendelkező mezővárosok között is vannak folytatói: az olyan nagy népességű, bár még csak szerény privilégiumokkal rendelkező úrbéres helységek, mint például Szarvas, Békés, Békéscsaba.

A városi funkciók bázisainak ilyen átrendeződésére legjellemzőbb példa a Dunántúl, ahol a szabad királyi városi népesség 1787 és 1843 között mindössze 11 500 fővel nőtt, míg 23 földesúri polgárváros lélekszáma 60 ezer fővel növekedve már a 140 ezret közelítette meg. Míg a szabad királyi városok közül csak 5-nek népessége haladta meg a 10 ezer főt (összesen is csak 84 ezer főt téve ki), addig az 5 ugyancsak egyenként 10 ezer főnél népesebb polgárváros össznépességének száma már elérte a 60 ezret. És e városok valamennyien egy-egy nagy uradalomnak is központjai: Tata és Pápa az Eszterházyak, Szekszárd és Dunaföldvár a vallásalap, illetve az egyetem, Mohács a pécsi püspök uradalmáé; s mögöttük ott állnak más, ugyancsak ezek piacaira szállító olyan nagy uradalmak is, mint az Eszterházyak, az Apponyiak vagy éppen az uralkodóház domíniumai. A Dunántúlon még a kisebb polgárvárosok fejlődése mögött is nemegyszer hatalmas földesúri érdekek álltak: Siklós, Nagykanizsa, Rohonc a Batthyányak, Keszthely a Festeticsek, Várpalota a Zichyek birtokainak központjaiként emelkedett ki. A jelentőségben és nagyságban már Kőszeg elé lépő Szombathely fejlődéséhez is a földesúr szombathelyi püspökén túlmenő nagybirtokosi érdekek fűződnek.

Még inkább megfigyelhető ez a tendencia – érdekes módon – a középső Alföldön, ahol a Dél-Alföld mégoly hatalmas szabad királyi városai, de a növekvő számú és rohamosan népesedő polgárvárosok sem bizonyultak elégségesnek a fejlődés városközpontú igényeinek kielégítésére. A fejlődés lehetőségei itt elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy a terület északi részén fekvő két nagy városát megváltassák, őket az összes földesúri szolgáltatástól gyakorlatilag már korán teljesen szabaddá téve. Nagykőrös, mely már 1758-ban elkezdte megváltását, 1820-ra lett teljesen szabaddá. Kecskemét városa 1834-ig lépcsőnként váltotta meg magát: 1809-ben a Csákyakkal, 1818-ban az Aspremontokkal szerződött, a Koháryakkal és a többi kisebb-nagyobb helyi földesúrral 1834-ben lépett egyezségre. Teljes megváltási summáját határidő előtt, 1847-ig ki is fizette. Sőt: 1847 februárjában már készen volt szabad királyi városi rangot adó – tehát a feudalizmus még fennálló viszonyai között a maximális szabadságot, így mindenekelőtt hatalmas ingatlanbirtokának korlátlan, a megyétől független igazgatását is biztosítani képes – privilégiuma is. Ha az igényt nem is, de a privilégiumot a forradalom elsöpörte. Nagykőrössel körülbelül egy időben fejezte be megváltását az Alföld északkeleti peremén Nyíregyháza, funkcióit Debrecen és Szatmárnémeti vonzáskörében is megtalálva. Miután 1803-ban 320 ezer forinttal kielégítette a Dessewffyeket, 1824-re 730 ezer forintot kötött le a Károlyiaknak; igaz, hogy ennek fejében a regálékat, sőt a földesúri igazságszolgáltatási jogot is megszerezte magának.

Szabad György

A kialakuló munkásosztály

Ha nem is minden céh törölte el a mesterlegényeknek a forradalom idején biztosított engedményeket azzal a nyíltsággal, mint a nyíregyházi tímároké, akik 1850 elején határozatként iktatták a céhgyűlés jegyzőkönyvébe, hogy „a magyar minisztérium sok kedvezményeket tett ifjainknak, de az elmúlt, ehhez ragaszkodni nem lehet”[1] érthető, ha az 1851. évi „iparrendtartás” által az addiginál hosszabb „legényidő” letöltésére kötelezett, s szervezkedésükben a hatóságok által is korlátozott kézműveslegények közül nem egy a céhek fojtogatóan zárt világánál vonzóbbnak ítélte a formálódó gyárakét.

Orosz István

Agrárpolitika

Nem rendeződött a kárpótlás kérdése abban a néhány helységben, amely már 1840 előtt megváltakozott (Nyíregyháza, Csáktornya, Sárospatak, Szentes, Szepes megyei falvak stb.). A törvény hatálya ezekre nem terjedt ki, és e városok és falvak sokszor még a század végén is nyögték az olyan földekért fizetett váltság kamatait, amelyeket volt jobbágytársaik állami kárpótlással szereztek meg.

Katus László

Az urbanizáció meggyorsulása

Elég gyors ütemű – több mint 80%-os – volt Arad, Miskolc, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Kolozsvár és Székesfehérvár növekedése is.

Szász Zoltán

Az antiszemita mozgalom

Az 1883 nyarán Nyíregyházán megrendezett, 46 napig tartó konstrukciós perben – tekintve, hogy előkerült a Tiszába veszett kislány sértetlen holtteste – Eötvös cáfolta meg a vád állításait, egyben leleplezte a nyomozás során elkövetett erőszakosságot, törvénysértéseket. Erről a vérvádperről írta később A nagy per című könyvét. A tárgyalás felszínre hozta az igazságügyi szervezet fejletlenségéből adódó összes problémát éppúgy, mint a kormány és a vármegye még mindig meglevő ellentéteit. A vádlottak önmaguknak homlokegyenest ellentmondó vallomásai is aszerint alakultak, hogy ki hallgatta ki őket. Ha a vérvádat bizonyítani akaró vármegye, s a vele összejátszó törvényszék megbízottai vették őket kezelésbe, akkor többnyire „beismerő” vallomást tettek, ha a kormányt képviselő ügyészség kérdezősködött, akkor védekeztek. A kormány nyomásának és a védelem szívós küzdelmének eredményeként a törvényszék meghátrált és fölmentette a vádlottakat. A liberális tábor ezzel nagy erkölcsi és politikai győzelmet aratott, az antiszemiták vereségét pedig súlyosbította, hogy a fölmentést egy feléjük húzó, az egész megye előkelőségeitől támogatott bíróság hozta.

Az antiszemita tábor dühödt felzúdulással fogadta a nyíregyházi ítéletet. Még tartott a tárgyalás, amikor a pozsonyi zavargások kitörtek, az ítélet után pedig Budapesten és a vidéki városokban szerveztek antiszemita tüntetéseket.

Siklós András

„Rendcsinálás” és megtorlás

A nyíregyházi törvényszék elnökének egy későbbi jelentése a novemberi parasztmegmozdulásokkal kapcsolatban 1000 letartóztatást és 75 halálesetet említ.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjának egységtárgyalásai. A Magyarországi Szocialista Párt megalakulása.

A katonai alakulatok egy része (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pápán) forradalmi szellemű, a többi passzív volt. Kivételt képezett a székely hadosztály, amely ellenforradalmár tisztikara befolyása alatt a NyíregyházaNagyvárad vonaltól keletre eső hadműveleti területen, mint állam az államban, katonai diktatúrát gyakorolt.

Az intervenció megindulása

Április 19-én a román lovasság elfoglalta Szatmárnémetit, ki kellett üríteni az erdélyi kommunista mozgalom fő erősségét: Nagyváradot. A front déli szárnyának megmaradt erőit Arad és Nagyszalonta között koncentráltak. Minden nélkülözhető egységet DebrecenNyíregyháza térségébe irányítottak, hogy onnan kíséreljék meg az ellentámadást. A következő két napon az ellenség előnyomulása átmenetileg lelassult, de ennyi idő kevés volt a magyar front megszilárdítására.

Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában

A román csapatok, miután a Budapest elleni támadásra nem kaptak engedélyt, a Miskolc és Kassa körüli harcok pedig csak veszteségeket hoztak nekik, 3-ára virradóra teljesen kiürítették a Tisza jobb partját, lerombolva maguk mögött a hidakat. Emiatt nem sikerült a Stromfeld parancsára másnap megkísérelt átkelés a Tiszán, melynek közvetlen célja Nyíregyháza visszafoglalása lett volna.

A tiszai offenzíva elhatározása

Az ellenség frontját középen áttörő I. hadtestet délen csupán a Csongrádnál átkelő 2. hadosztály, északon a TokajNyíregyháza irányban támadó III. hadtest fedezte volna. A terv nem lett volna rossz, ha a III. hadtest valóban hadtestnyi erőt képviselt volna, de erről szó sem volt. Vezérkari főnöke, Schwarz Géza alezredes az utolsó percben telefonon felhívta Juliert, és a tervet bírálva, megtagadta annak végrehajtását. Julier beleegyezett abba, hogy a tokaji hadtest egyelőre csak tüntetést hajtson végre. Ezzel viszont a mit sem sejtő I. hadtest került abba a veszélybe, hogy minél hősiesebben tör előre, és távolodik a Tiszától, annál könnyebben keríti be a Vörös Hadsereg terveit jól ismerő román parancsnokság.

Az offenzíva kezdete és elakadása. Böhm kapituláns politikája.

Az első támadási nap sikerein felbuzdulva parancsot adtak a nemzetközi dandárnak az átkelésre, a III. hadtestnek pedig Nyíregyháza elfoglalására.

Lábjegyzet

  1. Idézi: Pásztor Attila, A nyíregyházi céhek helyzete és belső válságuk kibontakozása a XIX. század derekán (Kézirat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán) Nyíregyháza, 1973. 49.

Irodalom

Kiadványok