Orvosság a török áfium ellen

A Múltunk wikiből
1663
Zrínyi Miklós megírja Az török áfium ellen való orvosság című munkáját.

A nemzetközi szövetségrendszerbe szerveződni kezdő országok a török elleni támadó háború közös ideológiáját 1663-ban alakították ki. Ez évben jelent meg – valószínűleg a Rajnai Szövetség kezdeményezésére – Busbequiusnak, a 16. század végi híres, flamand származású diplomatának Exclamatio sive de re militari contra Turcum instituenda consilium című, azóta többször kiadott műve kétnyelvű – latin–német – kiadásban úgy, hogy mellékelték hozzá az ugyancsak a század elejéről származó és eredetileg X. Leó pápa számára készített ferences rendi felterjesztés, az Anschlag wieder die Türken egyik részletét. Ugyancsak 1663-ban látott napvilágot Turenne Oratiója, a röpiratot Gravel regensburgi francia követ előszava vezette be. Valószínű, hogy 1663 késő nyarán öntötte végleges formába és adta ki Zrínyi is híres röpiratát. Az török áfium ellen való orvosság – a Zrínyi életében ismert, eddig egyetlen másolata szerint: Török Fatum ellen való orvosság – Magyarország katonai fővezérének programirata. A Török Áfiumról már régen kiderítette a kutatás, hogy Zrínyi, bár gondolatmenetében, felépítésében szorosan követte Busbequius művét, de helyenkénti tömörítéssel, a hazai történelemből vett példákkal, a hazai viszonyok érvanyagával kiegészítve, eredeti, költői szárnyalású magyar kiáltványt alkotott.[1]

Mindhárom röpirat harci riadó. Az Oratio a Capitolium lúdjaínak veszélyre ébresztő példáját idézi. Busbequius művének nyitóképét Zrínyi klasszikus magyarításában ismerjük: „Cresus király fia, aki egész életében néma vala, és soha egy szót azelőtt nem szólhatott vala … látván veszedelmét atyjának, megszólala.”[jegyzet 1]

Mindhárom röpirat a formálódó új Európa érdekeire építi fel a török háború ideológiáját. A kereszténység védelmének 16. századi eszméje helyett a haza szeretete, az európai kereskedelem és ipar fejlődése az, amivel megindokolják, hogy nemzetközi szövetségben kell támadó háborút indítani a török ellen.

„Nehéz ugyan ez a hivatal nékem, de ha az Isten az hazámhoz való szeretetet reám tette, ímé kiáltok, ímé üvöltök: hallj meg engem, élő magyar, ihon a veszedelem, ihon az emésztő tűz! Íme tudománt tészek előtted, nagy Isten, mindent akit tudok kikiáltok, hogy éntűlem elaluvásomért nemzetem vérét ne kérd elő.”[jegyzet 2] Zrínyi alapelve az, miként Busbequiusé is, hogy mindenekelőtt az ország belső viszonyait kell rendbe hozni, mert csak így számíthatnak külföldi segítségre. Ott kell kezdeni, ahol a legnagyobb a szükség, az ország hadierejének megreformálásában. Mindhárom kiáltvány erős hadsereget követel. Az Anschlag írója és Busbequius egyaránt a feudális társadalom kiváltságokat nélkülöző rétegeiből építené fel a török ellen eredményesen harcoló hadsereget. Leszögezik: mesterembereket, kovácsokat, favágókat, parasztokat kell fegyverbe állítani. Zrínyi ugyancsak Vegetiust, a hadtudomány ókori klasszikusát idézi, miként Busbequius, amikor nemcsak Magyarország nemeseiből, hanem jobbágyaiból is válogatva állítaná fel az ármádiát. Kifejti, hogy a hadi mesterségtől elfordult magyar nemességnek meg kell reformálnia magát, és jó rendbe kell hozni a végvárak hadinépét is. Sokszor bebizonyosodott, hogy ideig-óráig tartó hadjáratokra felfogadott zsoldosokkal lehetetlen eredményesen harcolni a török ellen. A haza fiaiból felállított haderőt rendszeres fizetéssel, jó ellátással kell alkalmassá tenni a teherbíró hadakozásra, vagyis állandó hadseregre van szükség. Mégpedig olyan katonákra és generálisokra, akik vállalják a hadsereg fegyelmét, és elfogadják a központi irányítást. Ezt a nagy feladatot senki nem viheti egyedül végbe. Csak az ország egész társadalmának összefogásával valósítható meg. Országos „militaris discipliná”-t kell szabniok. Az állandó hadsereg megteremtése békeidőben is megköveteli az ország belső viszonyainak bizonyos fokú átrendezését. Zrínyi tökéletesen tisztában volt vele, hogy a hadsereg rendszeres ellátása milyen hatalmas erőfeszítéseket követel minden országban. A török háború költségeiről pedig személyes tapasztalatai voltak. A Török Áfiumban a hadikiadások előteremtésének korszerű megoldását vázolja fel: fizessenek adót a nemesek, a főurak nyúljanak ládáikba, és áldozzanak jövedelmeikből, adjanak az egyházak is. Zrínyi az adóra mutatott – állapította meg már Eötvös József, történetírásunkban mégis mind ez ideig megoszlanak a vélemények a Török Áfium államelméleti alapjairól. A legfőbb politikai tennivalót az országegység megvalósításában látta Zrínyi, s világosan leszögezte: a nagy feladat harcot, áldozatot és belső rendet kíván. „Fegyver, fegyver, fegyver kevántatik és jó vitézi resolutio”.[jegyzet 3] Zrínyi Busbequius szavait magyarítja, de az ország belső reformjáról, a török elleni szövetségről, a támadó háború szükségéről írtak előtte mások is Magyarországon és Erdélyben, miként Oláh Miklós, Báthori István, Magyari István, Esterházy Miklós és mások. Ennyire összefogottan, a tett és a gondolat, az európaiság és magyarság ilyen szétválaszthatatlan egységében azonban Zrínyi írt először a török kiűzéséről.

A tervezett török háború nemzetközi ideológiája kettős programot fejezett ki. Az egyik a nemzetközi cél: Európa megszabadítása a töröktől. A másik a nemzeti: az országok belső reformja. Az adott történelmi pillanatban a kettő egymásba illeszkedik. Már Busbequius röpirata beszél arról, hogy a Habsburg császár országa beteg, a betegnek orvosságra van szüksége. A betegség mibenléte sokértelmű. Beteg a széthulló, mert önmaga dolgaival nem törődő társadalom, beteg az ország, mely tétlenül nézi, hogy már küszöbét égeti a török. Sőt, amint azt a törökellenes nemzetközi koalíció ideológiai elemeit minden bizonnyal magyar kezdeményezésre felvázoló Vortrag 1663 őszén kifejezi, a védelmi háború azt jelentené Európának, mint az aszkór a betegnek, napról napra csak gyengülne és fogyna.

Zrínyi röpirata az orvosságot sajátos magyar betegségnek is szánja: a török áfium, a török mákony, vagyis a török hódoltató felszólításai ellen szól, a kétségbeesettekhez, akik reményüket vesztve török hatalom alá készülnek állni, hogy ha egyebet nem, legalább puszta életüket mentsék. Még inkább szól azonban a török hódolást politikai megfontolásból latolgató vármegyéknek. A nádor jelentései és levelek garmadája bizonyítja, hogy komoly ez a veszély. Török hódoltató pátenseket hordoznak végig a falvakon, és Apafi fegyveres megtorlást helyez kilátásba: tiltani kell a hódolást. Zrínyi művéből nyilvánvaló, tisztában voltak vele: a tét nem kisebb, mint a magyar állam jövője. „De miért kelljen elvesznünk avagy kétségben esnünk, míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten mennyországban az mi bizodalmunk lehet, míg karunkban kopját, markunkban szablyát szoríthatunk?” „Ha mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván Istennek szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk, vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért … Nem vakmerőségre hívok senkit, nem habahurjául kévánom az mi nemes resolutiónkat, hanem okosságnak mértékletességével és állhatatos szívünknek megkeményítésével akarnám hogy előállanánk erre a nemzetünknek utolsó szükségére.”[jegyzet 4] Az török áfium ellen való orvosság aktuális politikai céllal készült röpirat. Állandó, jól szervezett hadsereget, nemesi adófizetést követel. Mindkettő a korszerű, abszolutista állam követelménye.

Az Áfium gondolatait 1663 őszén Zrínyi pártja széles körben visszhangozta. A nádor körlevelet küld a vármegyékbe, szigorúan megtiltja a török hódolást, és megmagyarázza, hogy miért.[2] Erdély státusa 1657 után nem lehet példa Magyarországon, a török protektorátus nem ad biztonságot. Kivezető út az ország súlyos helyzetéből egyedül az lehet, ha megszabadulnak a török hatalomtól. „Kardot, kardot köss s vonj édes nemzetem magad oltalmára”, mintsem „öszvetett kézzel, gyalázatos puha hírnévvel a töröknek véredet, lelkedet, szabadságod; minden jódat kiszopó igája alá add.”[jegyzet 5] 1663 végén ez az egyedül lehetséges politikai program.[3] De hogyan lehetséges e nagyszabású programot a gyakorlati politikában megvalósítani?

A nádor kiáltványai szerint a hadviseléstől elhúzódó főnemest vagy az adóterheket vállalni nem akaró földesurat vagyonelkobzással büntetik. S nem egyedülálló a salétrom kivitelét tiltó rendeletét kijátszók ellen kiadott parancsának zárósora: ez a pátens mindenkire egyformán érvényes, akár úr, nemes avagy parasztember legyen is.

1664. január elején Wesselényi kemény hangú rendelettel szólította fel a nemeseket ismételten, hogy fizessék meg adótartozásaikat. Ha a Pozsonyban házakkal rendelkező főurak és nemesek nem rendezik a szegény polgárokat eddig is megkárosító kilencesztendei adóhátralékukat, a nádor súlyos intézkedésektől sem riad vissza. Ezek a rendeletek az arányosabb teherelosztás, s így a társadalmi összefogás feltételeinek megteremtését szolgálták. Ugyanakkor nagy erőfeszítésekkel folyik a hadseregszervezés. Tizenhat főrangú, közöttük Koháry István, Illésházy István, Petrőczy István és mások bizalmas parancsot kapnak: gyalogosokat és lovasokat fogadjanak, „azokat sub rosa mentést conscribállya … Mivel mostanában nagy dolgot akarnak véghben vinni”[jegyzet 6]

Lábjegyzetek

  1. Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság. Zrínyi Miklós összes művei. I. Sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor. Budapest, 1958. 641.
  2. Zrínyi Miklós, Az török ellen való orvosság. Ugyanott 641–642.
  3. Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság. Ugyanott 650.
  4. Zrínyi Miklós, Az török áfium ellen való orvosság. Ugyanott 650–651.
  5. Wesselényi Magyarország vármegyéihez és városaihoz, Murány, 1663. október 31. MTT X. 120–124.
  6. Wesselényi a főuraknak, 1664. február 18. Országos Levéltár Kamarai levéltár E 199 Wesselényi levéltár fasc. 9.

Irodalom

  1. A Török Áfium keletkezésének időpontjáról, továbbá Busbequius és Turenne Oratiójáról lásd R. Várkonyi Ágnes, Török világ és magyar külpolitika (Budapest, 1975. 43–51).
  2. Wesselényi idézett rendeletei: 1664. január 28. Országos Levéltár E 199 Wesselényi levéltár Fasc. 9. és 1664. február 18. ugyanott; Ruzsás Lajos, A nyugati közvélemény és Magyarország harca a török ellen (Pécs, 1969); R. Várkonyi Ágnes, A török kiűzésének eszméje a magyar politikai gondolkodásban a XVII. század közepén (Történelmi Szemle 1977).
  3. A mozgalom irodalmi, művészeti vetületére: Rózsa György, Nádasdy a műpártoló (Művészettörténeti Értesítő 1970); R. Várkonyi Ágnes, A Marssal társolkodó Murányi Vénusz 1664-ben (Irodalomtörténet 1980).


Zrínyi mozgalma és a török háború
Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció Tartalomjegyzék A téli hadjárat