Ostenburg-Moravek Gyula

A Múltunk wikiből

olykor Morawek

Marosvásárhely, 1884. december 2. – Budapest, 1944. január 12.
katonatiszt, politikus, csendőrparancsnok
Wikipédia

L. Nagy Zsuzsa

A fehérterror

A kegyetlenkedésben élen jártak a Prónay, Ostenburg-Moravek különítmények.

A második királypuccs

IV. Károly Bethlen pécsi beszédével csaknem egyidőben, 1921. október 22-én Svájcból különrepülőgépen feleségével együtt Dénesfára, Cziráky Antal gróf birtokára érkezett. Ostenburg és Lehár katonai egységeinek kíséretében vonattal indult onnan Budapestre, miközben katonai alakulatok és polgári vezetők sorozatosan tettek neki esküt. IV. Károly második megjelenése lényegesen komolyabb veszélyt jelentett a rendszer konszolidációjára, mint húsvéti első kísérlete: követelését most fegyveres erővel támasztotta alá.

Az ellenforradalmi rendszer adott formájának fenntartásához, Horthy pozíciójának biztosításához azonban jelentősen hozzájárult az antanthatalmak és a szomszédos országok állásfoglalása. Az antant október 22-én határozottan tiltakozott a puccskísérlet ellen, a szomszéd országok háborús oknak nyilvánították azt, és kijelentették, hogy ha a magyar kormány nem képes megfelelő ellenintézkedéseket tenni, akkor készek akár az ország megszállására is. Horthy, valamint Bethlen határozottan léptek fel IV. Károllyal és a legitimistákkal szemben.

IV. Károlynak megfelelő belső támasza sem volt a sikerhez. A hadsereg, a fegyveres testületek jó része, a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete által kézben tartott középrétegek, kispolgárok Horthyt támogatták. Szabad királyválasztó volt, s így szükségképpen Horthyt támogatta a Kisgazdapárt tagsága. A nagytőke az adott viszonyok között a rendszer stabilizálását biztosítottnak látta az antant által elfogadott és támogatott HorthyBethlen vezette ellenforradalmi rendszerben, s nem kívánt bizonytalan kimenetelű, a szomszédos országokat és a nagyhatalmakat Magyarország ellen fordító kalandba keveredni. Az Magyarországi Szociáldemokrata Párt távol tartotta magát a királypuccstól, elutasította a legitimisták igen szerény engedményeket ígérő együttműködési javaslatát, az ügyet az uralkodó osztályok egyes csoportjai közötti konfliktusnak tekintette, s ezzel a kormányt támogatta,

Nem annyira a puccs meghiúsításában, mint inkább a Gömbös-csoport pozíciójának megerősítésében játszott szerepet a Magyar Országos Véderő Egyesület, az Ébredő Magyarok Egyesülete szervezésében felállított egyetemi zászlóalj, amely Budaörsnél készült megállítani IV. Károlyt. A király képviseletében Gratz és Lehár tárgyalt Horthyval, aki a hatalom átadását megtagadta, okkal – és örömmel – hivatkozva a nagyhatalmak, valamint a szomszédos országok álláspontjára. A királyhoz csatlakozott politikusokat, tiszteket letartóztatták, IV. Károlyt és feleségét, a Nagykövetek Tanácsa határozatának megfelelően, átadták az antant megbízottainak, akik Madeira szigetére szállították őket. IV. Károly ott halt meg 1922. április 1-én.

A szomszédos országok azonban nem elégedtek meg IV. Károly távozásával, hanem – tekintettel a legitimista tábor egyéb kombinációira – a nagyhatalmakkal együtt követelték a Habsburg-ház trónfosztását. 1921. november 6-án a nemzetgyűlés elfogadta a Habsburg-ház trónfosztását kimondó törvényjavaslatot, a királyság intézményét azonban fenntartotta.

Az ellenforradalmi rendszer belpolitikailag megerősödve került ki a puccs okozta kritikus helyzetből. Horthy és Bethlen bebizonyították, hogy maguk is a status quo fenntartásának hívei, nem kívánják IV. Károly visszatérését, s ebben hathatós támogatást kaptak a nagyhatalmaktól, valamint a szomszédos országoktól. Külpolitikailag viszont a két királypuccs elősegítette a szomszédos országok Magyarország ellen irányuló szövetségi rendszerének, a kisantantnak a létrehozását.

Bethlen és a rendszer kül- és belpolitikailag egyaránt jelentős, jól kamatoztatható sikert ért el az úgynevezett nyugat-magyarországi (burgenlandi) kérdés rendezésében. Magyarország, megtagadva az Ausztriának ítélt területek átadását, követelte a jugoszláv csapatok kivonását Baranyából. Mivel ennek teljesítése elhúzódott, az Ostenburg-, Héjjas-, Prónay-különítmény időt és lehetőséget kapott arra, hogy fegyveres bandaharcokat robbantson ki, majd a „Lajtabánság” kikiáltásával akadályozza az Ausztriának ítélt területek átadását. Bethlen és a kormány formálisan elhatárolta magát ezeknek az irreguláris fegyveres csoportoknak az akcióitól, gyakorlatilag azonban teljes mértékben felhasználta őket a nagyhatalmakkal folytatott tárgyalások idején. Bethlennek olasz segítséggel sikerült elérnie a velencei konferencia összehívását 1921. október 11-re, ahol vállalta a bandaharcok leszerelését, viszont ennek fejében Sopron városa népszavazással dönthetett hovatartozásáról. Amikor a népszavazás 1921. december 14–16-án Magyarországra nézve kedvező eredménnyel zárult, a kormány nyomban leszerelte és félreállította a túlságosan önállósult fegyveres csoportokat.