Pápa

A Múltunk wikiből
város Veszprém megyében a pápai kistérségben
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Pápa címere
1543
augusztus vége Pápát a polgárok megvédik a töröktől.
1594
október második fele Pápát elfoglalja a török.
1597
augusztus 20. Pápa visszavétele a töröktől.
1683
június vége–július eleje A török had beveszi Veszprémet, Tatát, Pápát és Pannonhalmát. (Július 5-én a törökök felgyújtják Győr külvárosait.)
1752
Megszüntetik Pápán a reformátusok nyilvános vallásgyakorlatát.

Tartalomjegyzék

Bóna István

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Pápa X

Sinkovics István

Új védelmi vonal kialakítása

  • A legfontosabb azoknak a helyeknek a megerősítése volt, amelyeket a török közvetlenül fenyegetett. Ezek közé tartozott a rendek által is nyomatékkal kiemelt Pápa, mely a fogságba hurcolt Török Bálint családjáé volt. A rendkívül elhanyagolt várba, melynek környékéről a török támadások hatására menekülni kezdett a falvak lakossága, a várúr felesége Martonfalvai Imrét, férje szervitorát küldte ki a védelem megszervezésére. Imre deák 200, Pécsről menekült gyalogot fogadott zsoldba, a lakosságot pedig maradásra bírta. A helybeli néppel először a várost hozta rendbe, felállíttatta, fonatta, sároztatta palánkját, árkot ásatott. A következő évben a vár körüli falat építtette újjá, erősíttette meg bástyákkal, majd a vár épületeit javíttatta ki. A király csak akkor küldött lovasokat és kevés gyalogost, amire nagy szüksége volt, amikor a város lakossága egymaga már nem bírta az építés és a várőrség kettős terhét. Martonfalvai előteremtette az ura szomszédos váraiban szolgáló őrség zsoldját, és nemcsak a vár birtokait tartotta meg, hanem gazdátlan egyházi javak lefoglalásával, falvak, malmok bérbevételével gondoskodott újabb jövedelmekről. Elment Pozsonyba és Komáromba, hogy a Török család várai, köztük Szigetvár számára őrséget, zsoldjukra pénzt biztosítson. A rábaköziekkel, győriekkel és devecseriekkel összefogva, felvette a harcot a portyázó török hadak ellen. Példája bátorságot öntött a környék népébe, és megmutatta, hogy a védelem megszervezésében milyen sok múlik a tiszttartókon és várkapitányokon.
  • A legfontosabb várak – nyugaton Győr, Pápa és Kanizsa, keleten Gyula és Várad, mellettük Eger, Szlavóniában Sziszek és Kapronca – feltétlen biztosítását sürgette a Magyar Tanács is.

Zimányi Vera

A jobbágytelek rendszerétől független árutermelő állattenyésztés

Kihasználva a pénzváltás kurzusainak eltéréseit Velencében, Bécsben és Augsburgban, a velencei „conduttori delle becarie” legalább 25%-os előnyhöz jutottak, az ausztriai kereskedőkkel szemben. Ez a nagy előny viszont lehetővé tette számukra, hogy a magyarországi marhavásárokon, így Győrött, Pápán és Magyaróvárott, sokkal magasabb árakat tudtak fizetni; mint akár az osztrák, akár a német kereskedők, és ezzel a piac uraivá váltak.

A városhálózat és a városok fejlettségi színvonala

  • 1541-ben egy megrendült, a korábbiakhoz mérten elszegényedett, de az egykorú Magyarországon belül még mindig a legnépesebb városegyüttest képviselő Buda és Pest került török uralom alá. Ugyanez évben jutott török kézre Szeged is. 1543-ban, mint fentebb láttuk, Székesfehérvár, Esztergom és Pécs, 1544-ben Visegrád osztozott e sorsban, Tata, Komárom, Győr, Pápa és Veszprém pedig hamarosan végvárakká lettek.
  • A környékről szabadon ki-be járó, a városban mívelő és annak vásárain árusító vándorszabók ellen már 1538-ban védelmet kértek a pápai szabók; a selmecbányai mesterek pedig 1580-ban tömegesen zúdultak fel az ellen, hogy a városon kívüliek már hétköznapokon is árusítanak készruhát a városban.

Péter Katalin

A reformáció befogadása

Az 1530-as években következnek sorra az első magyar városok és mezővárosok: Pápa, Debrecen, Gyöngyös, majd a többi.

Az első hazai reformátorok

Sztárai Mihály a befogadási időszak másik reformátor kiválósága Dévai Bíró Mátyás mellett, de Sztárai 1575-ig terjedő munkássága már túlnyúlik a reformáció következő szakaszára. Talán ő is tudósnak készült eredetileg, mert a magyarországiaknál egyáltalán nem szokványos padovai tanulmányokat abszolválta. Aztán a tudomány művelésénél izgalmasabb sorsot választ; a hódoltsági reformáció munkása lesz. Saját elbeszélése szerint hét év alatt, 1544 és 1551 között, 120 gyülekezetet szervez a Dráva két partján. Gyerekkora óta beszél szlávul, azért talál könnyen kapcsolatot Dél-Magyarország elsősorban szláv nyelvű lakóival. Csak 1564-ben költözik nyugalmasabb vidékre, Sárospatakra, majd Pápára.

A hazai protestantizmus sajátos képe

Kálvin János, A keresztyén vallás rendszere. II. Pápa, 1909-1910.

Iskolák

Így az iskolázás Magyarországon körülbelül az 1550-es, 1560-as évektől tulajdonképpen protestáns kézen van. A később is nagy hírű tanintézetek jelentős része már most működik. A minta Bártfa, ahol Stöckel 1540-ben bevezette az első iskolai rendtartást. A szászoknál már ekkor Szeben áll az élen; ide külföldről is járnak tanulók. Már most a hazai értelmiség kiválóságainak útra bocsátója a magyar nyelvű nagy triász: Pápa, Debrecen és Sárospatak.

Sinkovics István

Ragaszkodás a béke fenntartásához

Ali koppányi bég 1586-ban elfoglalta Hídvéget és Kéthelyt, s ezzel továbbterjesztette a török hódítás területét. Koppány szandzsákszékhely volt, gazdag kereskedők lakták, kastélyát 500 lovas és 500 janicsár őrizte. Viszonzásként 1587-ben a dunántúliak több mint másfél ezer főnyi sereget vontak össze a várakból, és februárban, amikor a török kevésbé számított támadásra, Koppány alá indultak Nádasdy Ferenc, Batthyány Boldizsár dunántúli birtokosok és Huszár Péter, a pápai vár kapitánya vezetésével.

A háború nyitánya

A török támadás hírére Komáromban gyülekeztek a Dunántúli Főkapitányság és a vármegyék csapatai, a birtokosok fegyvereseivel és az ausztriai lovascsapatokkal. Miután csatlakozott hozzájuk az Alsó-Magyarországi Főkapitányság területéről a várak és a vármegyék katonasága, az egész haderő mintegy 10 ezer embert tett ki. Az egyesült hadak benyomultak a török területekre, és Huszár Péter pápai kapitány csapatai elfoglalták Fehérvár külvárosát, majd Ferdinand Hardegg gróf győri várkapitány vezetésével a királyi csapatok megkezdték a vár ostromát, de nem rendelkeztek megfelelő felszereléssel.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

Győr elfoglalásával új területek jutottak török uralom alá. Szinán a budai pasát Pápa ostromára küldte, és a vár ellenállás nélkül megadta magát.

Eger eleste és a mezőkeresztesi csata

A császáriak és a magyar vármegyék csapatai Miksa főherceg vezetésével eleinte Pápa várának visszafoglalására készültek, majd az előző évi hadműveletet folytatták Buda védelmi övezetében. Elfoglalták a török által felgyújtott és magára hagyott Vácot, majd Miksa főherceg serege kétheti ostrom után bevette Hatvant. Makacs ellenállásáért az őrséget az ott lévő asszonyokkal és gyermekekkel együtt embertelenül lemészárolták, mivel pedig nem bíztak abban, hogy meg tudják védeni a várat, felgyújtották és elhagyták.

1596-ban, 30 év után újra, személyesen a szultán, III. Mehmed vezetett sereget Magyarországra.

Győr visszavétele és Buda ostroma

A hadműveleteket a Dunántúlon kezdték: március 21-én Pálffy Miklós bevette Tatát, majd hosszú hónapokat elvesztegetve augusztusban visszafoglalták Pápát, és 1197. szeptember 9-én körülzárták Győrt.

Katonai erőviszonyok

1600-ban Ibrahim nagyvezír újabb hadjáratot indított. Előhadai elfoglalták Babócsát, majd Kanizsát kezdték ostromolni a közben megérkező fősereggel együtt. Kanizsát, ezt az ötszögű, olasz bástyás palánkvárat, melyet a körülötte levő ingovány miatt ugyan nehezen lehetett megközelíteni, de kevés volt benne a tartós védelemhez szükséges lőszer és élelem, nagyobbrészt külföldi zsoldosok védték, a karintiai származású Georg Paradeiser parancsnoksága alatt. Kanizsát a nagyvezír állítólag azért akarta elfoglalni, hogy a környéket a hajdúcsapatoktól megtisztítsa. A valóságban – másokhoz hasonlóan – nyilván tisztában volt azzal, hogy Kanizsa birtoklásával megszerzi a kulcsot a Mura alsó folyása mentén haladva Karintia és Stájerország kapujához. A császári és a magyar hadak Mercoeur hercege vezetésével Kanizsa közelében kisebb csatározásokat, a szó igazi értelmében vett elterelő hadműveleteket folytattak, de mivel a török sereget túlságosan erősnek találták, csakhamar visszahúzódtak a Muraközbe. A császári hadvezetés egyre többet bizonytalankodott, Kanizsa hathatós védelmének megszervezése helyett tétlenkedett, és ebben ez idő tájt már nem is annyira az ellenfél felbecsülhetetlen ereje volt a legfőbb tényező. Már április óta zavarólag hatott az elhúzódó háború legendás hírű vezérének, Pálffy Miklósnak a halála, és nyomában a fővezérlet körül támadt, egyre nyíltabban föllángoló nézetkülönbség. Mindehhez természetszerűleg járult a seregtestek vezetőinek vitája. Olyannyira kiéleződtek az ellentétek, hogy az ellátatlan, zsoldjukat hiába váró katonák sorában nyílt lázadásba csapott át az elégedetlenség. Kanizsa védelmét a fővezér, Mercoeur hercege tétlenkedésén kívül éppen az tette reménytelenné, hogy a nyár folyamán a pápai vallon zsoldosok fellázadtak, és nyíltan a törökhöz pártoltak. Ilyenformán a császáriaknak módszeresen ki kellett ostromolni őrhelyükről őket. Pápa ostroma során maga a főparancsnok, Schwarzenberg is halálos sebet kapott.

Zimányi Vera

A majorsági, a mezővárosi és a falusi iparosok konkurrenciája, a nemesek támadása

A nagyváradi szabók 1614. évi céhlevele elkobzással fenyegeti azt a szabómestert, aki a művet nem tudó, kontár, kufár és zsibvásáros emberrel „társalkodnék”, és számára új ruhát csinálna, ő pedig nyereségre megvenné a ruhát, és a piacon árulná; az olyan embertől elveszik a „mívet”, aki azt nem a maga kezével készítette. Ugyanígy hatalmazzák fel 1628-ban a pápai szabókat: ha valamely céhen kívüli ember abból a célból akarna céhbelivel munkáltatni, hogy a készített terméket nyereségre eladja, azt a marhát (= árut) mindenestől fogva elvegyék tőle.

R. Várkonyi Ágnes

A vezekényi csata és nemzetközi visszhangja

Európát az 1650-es évek elején röplapok, propagandairatok tömege árasztotta el. Jóslatokat hangoztattak, hogy elérkezett az oszmán hatalom végromlásának ideje. Az újságlapokon nagybetűkkel szedték ki a végvidéki magyar és horvátországi várak neveit. Nemzetközi szenzáció a kostajnicai és a vezekényi harc. Nyugat-Európa városaiban most olyan nevekkel ismerkednek meg, mint a Vezekénynél elesett pápai kapitány, Esterházy László, vagy a Beli pasát legyőző, egyszerű végvári vitéz, Krisanich János.

Az 1662. évi országgyűlés

Lippay érsek, Esterházy Ferenc pápai kapitány, Bársony János személynök és ítélőmester s főleg Szelepcsényi György kancellár és más főurak nyílt pártütésnek bélyegezték a vármegyék és városi követek egységes fellépését, többen viszont pártolták őket.

Főurak és köznemesek

Zrínyi Miklós akár Pázmány Miklóst is választhatta volna a kárhoztatott nemesi tulajdonságok megtestesítőjének. „Párizs és az egész Gallia merő paradicsom és csak vígság vagyon benne” – írta franciaországi útjáról a nagy kardinális gondosan nevelt unokaöccse. Van der Kempen párizsi szabómesternél 20 arany adósságot hátrahagyva tért meg, és udvari összeköttetéseivel – bár nem volt katona – elérte, hogy pápai, majd veszprémi kapitány lett. Botrányos életet élt, országgyűlés rótta meg, mert felesége első házasságából való gyermekének gyámságát rosszul látta el.

Makkai László

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

Még nehezebb helyzetben volt a Balaton vonalának északnyugati folytatásába eső végvárvonal, itt Veszprém, Palota, Tata voltak az előretolt őrhelyek, de a török rablótámadások mögéjük is behatoltak, egészen a Pápa, Győr, Komárom által védett második arcvonalig; lényegében tehát itt is a Rába volt a létbiztonságban élő terület határa.

Nyomdák és könyvtárak

A reformátusok előretörését a debreceni nyomda mellett a Németújváron, majd Pápán 1610–1632 közt működő vándorműhelyen kívül három új, közvetlenül az erdélyi fejedelmek által támogatott nyomda alapítása jelzi: a gyulafehérvári (1623–1658), a váradi (1640–1660) és a sárospataki (1651–1671).

Protestáns kollégiumok

Debrecen kollégiumának országos jelentőséget az adott, hogy a 17. század második felében az egész királyi Magyarország és a török terület számára innen kértek a mezővárosok nemcsak papot, hanem latin iskoláikhoz rektorokat is. A Debrecenből tanárokkal ellátott úgynevezett partikulák révén nemcsak a puritán vallásosság, hanem a hozzátapadó korszerű természetfilozófia elemei is országszerte elterjedtek. Hasonló, de szerényebb szerepet játszott fennállásáig a sárospataki, később pedig a kolozsvári iskola, az utóbbi a török terület tanárellátásában is. A nagy kollégiumok mellett így számos, legalább kéttucatnyi református gimnáziumban taníthattak a gimnáziumi tananyagon túlmenő filozófiai és teológiai tárgyakat, mint például Kassán, Tarcalon, Szepsiben, Nagybányán, Pápán, Komáromban és máshol.

R. Várkonyi Ágnes

Országos támadás, társadalmi érdekegység

1703 végén Rákóczi sereggyűjtő hadnagyokat küldött át a Dunán, s a dunántúli szervezkedés vezetői – kisnemesek, végvári katonák, vármegyei tisztek – december 20. körül megtartott pápai gyűlésükön elhatározták, hogy csatlakoznak a szabadságharchoz. Követségük 1704. január 3-án érkezett Bercsényihez, s január 11-én Károlyi Sándor 5 ezer főnyi haderővel átkelt a Dunán.

Magyarország és az európai háborúk

Rákóczi azonban sem katonai, sem diplomáciai szempontból nem mondhatott le a Dunántúlról. 1704. április elején a 4 ezer főnyi haderővel a Dunán átkelő Forgách tábornok a helyi erőkből felduzzadó hadseregével hamarosan elérte a Rábát, és megvette Pápát. A város védője, Esterházy Antal, Komárom vármegye főispánja Rákóczi lelkiismeretes tábornoka lett.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

Az öt főkapitányság – a dunántúli Pápa, a tiszántúli Szatmár, a Duna-Tisza közi Szolnok, az alsó- és felső-magyarországi Érsekújvár, illetve Kassa székhellyel – nemcsak a hadkiegészítés és a hadellátás területi rendjét szabta meg, hanem a központi hatalom alá rendelt hadsereg-irányítás regionális egységeit is megtestesítette.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

Az új műveltségeszményt maga a fejedelem testesítette meg. Író, katona, államférfi, szónok és a magyar történelem egyik legnagyobb szervezője. Korának legmunkásabb embere. Napirendje hajnalban kezdődött, és sokszor átdolgozott éjszakákkal zárult. Mechanikai gépeket rajzolt, településeket tervezett, az európai diplomácia változásait ugyanúgy figyelemmel kísérte, mint az új ágyúöntő eljárásokat. Nem tűrte az igazságtalanságot, a közösség, a nemzet ügyét károsító önzést, és indulatain nem tudott uralkodni. Mélyen vallásos a hit kérdéseiben és racionalista a világ dolgaiban. Külföldieket és magyar főurat, francia udvari embert és köznemest, polgárt és közvitézt egyaránt magával ragadott személyisége. A különböző társadalmi rétegek tagjai mind megtalálták maguk uralkodó-eszményét, a katonafejedelmet, az új Mátyás királyt, Magyarország Mózesét. A művelődéspolitikájához fűzött reményeket Csuzi Cseh József pápai prédikátor fejezte ki a legtalálóbban: azt várják tőle, hogy virágozzék országában a labor, a mechanica, az agricultura, a mercatura, a béke és a rend, mivel megvannak benne a képességek, hogy országát Hollandiáéhoz hasonló állapotba vezesse.

Kosáry Domokos

Ének, zene

Az Esterházy család más tagjai Pozsonyban, a cseklészi kastélyban, utóbb Tatán, Csákváron, Pápán, az Illésházyak pedig Trencsénben gondoskodtak rezidenciális zenéről.

Képzőművészet

A mesterek többsége azonban osztrák-német volt. Közülük a tiroli Martin Wittwer szerzetes építész alkotta meg a győri karmelita templomot (1721–1729), ő tervezte a győri kálvária épületeit, a pannonhalmi apátság barokk épületszárnyait, a zirci cisztercita kolostort, meg a tihanyi apátsági templom homlokzatát és a már halála után elkészült pápai pálos templomot.

Képzőművészet (Könyvek, tudományok, művészetek)

Fellner nevéhez fűződik a veszprémi püspöki palota (1765–1776) és a pápai plébániatemplom (1774–1783) építése is.

A legjelentősebb rokokó világi kastély, az Esterházyak fertődi székhelye, lényegében véve időszakunk elején már megkezdte funkcióját. A A szerényebb hazai viszonyokhoz jobban illő s így elterjedtebb Pest környéki típus képviselői is készen álltak, illetve befejeződtek, mint a Ráday-kastély Pécelen (1770).

A vidéki kastélyok hálózata, a régi ország széles vidékein, a 18. század utolsó harmadában kezdett igazán sűrűvé válni. Egymást követték, hogy csak jellemzőbb példákat idézzünk, Boldogkőváralja (1768), Likvánd (1770), Monyorókerék (1779); Pomáz (1775), Gomba (1773), Darnó (1776), Nagy-Bossány (1776), Újfutak (1777) kastélyai. Az Esterházyak Pápán (1777), illetve, másik ágon, a Fejér megyei Csákváron (1781) építtettek, kastélyt. Mindezek építéstörténetéről, mestereiről nem sokat tudunk. A vagyonos középnemesség építkező kedvét jelezte a márkusfalvi Máriássy-kastély átépítése (1778). – A század vége felé már határozottan kialakulóban volt a reprezentatív, főúri kastélyok mellett azok egyszerűbb, olcsóbb, középnemesi változata, a vidéki kúria, amelynek csak középrésze kiemelkedőbb, oszlopos tornáccal, háromszögű oromzattal, s ehhez kétfelől alacsonyabb épületrészek csatlakoznak. Közülük a jelentősebbek, (Keszeg, Noszvaj, Vasszécsény, Nagyberki) is már szerényebb, hazai városi építőmesterek alkotásai voltak.

Az udvar, a kormányzat nagyarányú megrendelő tevékenysége folytatódott. Részint már meglévő nagy paloták, Buda és Pozsony továbbfejlesztése terén, de még inkább, a felvilágosult abszolutizmus céljainak megfelelően, a hivatali középületek, a pénzügyi, műszaki, gazdasági, közigazgatási apparátus működéséhez szükséges építmények létrehozása és korszerűsítése terén. A Kamara építészei ezek hosszú sorát tervezték és hozták tető alá Pozsonytól az erdélyi határszélig. A pozsonyi vár újjáépítése, valamint a budai királyi palota befejezése (1766–1770) Franz Anton Hillebrandt műve volt, aki 1757-től a pozsonyi Magyar Udvari Kamara építészeként minden jelentékenyebb magyarországi állami építkezés irányítója volt. Nevéhez fűződik, egyebek között, a budai várbeli klarissza kolostor épületének átalakítása (1783–1785) a királyi kúria és az országház céljaira (ma a Magyar Tudományos Akadémia épülete). Egyszerűbb kincstári középületek, iskolák, sőt immár kifejezetten ipari üzemi épületek tető alá hozásával Thallherr József kamarai építész foglalkozott sokat. Nevéhez fűződött az óbudai selyemgombolyító ötemeletes, toronyszerű épülete (1785). Mind fontosabb szerep jutott a jelentősebb városok helyi mestereinek. Közülük Nepauer Mátyás Máté bővítette a budai városházát, Jung József pedig Pesten és környékén fejtett ki építészi tevékenységet.

A festészet időszakunkban lassú, de ugyancsak észrevehető áttolódást mutat, az egyházi rendeltetéstől a világi felé. A nagy freskóktól a kisebb tájkép, arckép vagy éppen a rézmetszet, a grafika felé. A feudális nagyurak világától a városok polgári-nemesi közönsége felé.

Induláskor még a nagy épületek, elsősorban templomok művészi díszítését szolgáló mennyezet- és falképek hagyományos műfaja volt az uralkodó. A fényes székesegyházaktól a jobb falusi templomokig mindenütt találkozunk vele, ha persze nem is azonos szintű kivitelben. Legjelentősebb művésze továbbra is a bécsi akadémia köréből, azon osztrák és cseh-morva festők közül kerültek ki, akik az olasz nyomokon kialakított osztrák freskóstílust az egész monarchia területén meghonosították. Közéjük tartozott Josef Ignaz Mildorfer (1719–1775), aki a fertődi Esterházy-kastély, Johann Bergl, aki a pesti Pálos-(Egyetemi-) templom mennyezetfestője (1774) volt, valamint az egri líceum két művésze: Franz Sigrist, aki a díszteremben a tervezett négy egyetemi fakultást (1781–1783), és Johann Lucas Kracker, aki a könyvtárteremben a tridenti zsinatot festette meg (1777–1778), és akinek nevéhez ezen és az aszódi Podmaniczky-kastély képein (1770–1777) kívül nem egy más, köztük falusi, templom festői díszítése, oltárképe fűződik. A bécsi művészek közül továbbra is Maulbertsch volt a legjelentősebb és legegyénibb festő. Időszakunkban készült főbb művei: a győri székesegyház főhajójának mennyezetképe (1772, 1780), a váci székesegyház kupolaképe (1774), a pápai plébániatemplom mennyezetének immár klasszicizáló Szent István-freskói (1781–1782), a kalocsai érseki palota (1783–1784) és a szombathelyi püspöki palota nagytermének mennyezetképei (1784) kissé változott stílusban próbálták hagyományos mondanivalójukat kifejezni. Kompozícióik világosabbá, higgadtabbá váltak, körvonalaik határozottabbá, színeik hűvösebbé.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék. A többi piacközpont csak kisebb-nagyobb jelentőségű központi helynek tekinthető, amelyek jelentőségüknek megfelelően csoportosíthatók.

Eger vásárain az északi, felvidéki megyék kereskedői vásároltak főként bort, valamint gabonaféléket, élő állatot (leginkább lovat, sertést). Állandó boltjaiban és vásárain kaphatók voltak a Pestről hozott vasáruk, fényűzési cikkek, gyarmatáruk.

Losoncon Zólyom és Liptó megye kereskedői vásárolták a Heves megyéből is odaszállított gabonát. Bel- és külföldön feldolgozás céljából Losonc nevezetes gyapjúvásárai bocsátottak a vevők rendelkezésére tekintélyes mennyiségű árut. Az 1840-es években már évi átlagban 10 ezer bécsi mázsa gyapjú talált itt gazdára, jótékony hatást gyakorolván a finomabb gyapjút szolgáltató juhok tenyésztésére. A losonci vásárokon árult bort a kereskedők részben a bányavárosok fogyasztói számára vették meg, részben Vácon át a Dunán Pozsony és Nyitra megyék felé szállították.

Székesfehérváron hét irányból futottak össze az utak. A BudaZágráb főútvonalon kívül a Győrbe, Veszprémbe, Dunaföldvárra vivők a belső kereskedelem szempontjából elsőrendű fontosságúak voltak. A Bécsből, Triesztből, Görzből szállított, valamint a Laibachból rendelt és Pettauban elvámolt árukból bőven jutott Székesfehérvárnak. Szarvasmarha-, és lóvásárain bonyolódott le piaci vonzáskörzetének állatforgalma. A székesfehérvári kereskedők minden ágazatban elsősorban Pest és Buda kereskedőivel álltak kapcsolatban. A 19. század első felében 32 magyarországi, 21 örökös tartományokbeli város kereskedőivel, sőt egy-egy hamburgi, illetve majna-frankfurti kereskedővel is rendszeres üzleti összeköttetésben voltak, összesen 173 kereskedőházzal. Az importáruk sokfélesége új fogyasztói igények jelentkezéséről tanúskodik. Az üzletkötések a korszerű hitelezési formák betartásával mentek végbe. A kereskedelem fejlődését jelzi, hogy míg a kereskedők száma 1777–1785 és 1825 között nem változott, 1825 és 1840 között megkétszereződött.

Tolna megyében Földvár – a vízi szállítástól némileg függetlenül is – a 18–19. század fordulójára jelentős termékgyűjtő és -elosztó góccá fejlődött. Gabonakereskedelme volt növekedésének fő forrása. A város erős gazdasági kapcsolatai a Dunántúl-belsejéig, a Duna mellett Bajáig, a Duna–Tisza közén Kecskemétig terjedtek. Vásárai a környező kisebb helységeket a szakosodás irányába terelték, lassanként a kereslethez igyekezvén igazítani a kínálatot. Ebben nagy szerepük volt a vásárokon magyarokkal találkozó és a népek közti kapcsolatokat ezen a réven is erősítő nemzetiségi termelőknek.

Vas megyében, Körmenden nyolc posta- és kereskedelmi út haladt keresztül. Fontos mezőgazdasági termékgyűjtő és -továbbító szerepet töltött be. Gabona-, gyapjú-, szarvasmarha és sertésvásárai, amelyek már a 18. század utolsó harmadában élénkek voltak, a 19. század első felében még nagyobb forgalmat bonyolítottak le, és serkentően hatottak több dunántúli megye nagybirtokosainak üzemkorszerűsítési, beruházási tevékenységére. Vásárain a grazi kereskedők voltak a legnagyobb árumennyiségek átvevői.

Nem kevésbé lényeges regionális és azon túlnyúló kereskedelmi funkciót töltött be Pápa, az Eszterházy grófok egyik uradalmának központja, ahonnan hét főútvonal ágazott el. A viszonylag erős kézművesiparral is rendelkező mezőváros piacain Sopron és Vas megyei kereskedők is vásárolták a gabonát.

Mérei Gyula

A tőkés ipar

A konjunktúra évtizedeiben öt kérészéletű próbálkozás indult el, de az 1815 utáni válságperiódus alatt, részben még előtte mind tönkrement, kivéve a kassai (1801) és a pápai (1802) finomedény manufaktúrákat.

Benda Kálmán

Napóleon és Magyarország

A radikális eszmék lassanként újraélednek, s a kassai akadémián, a sárospataki és a pápai református kollégiumban a diákok titkos társaságokat alapítanak, s miközben a Marseillaise-t éneklik, meg más francia forradalmi dalokat, egymást „republikánus atyámfiá”-nak szólítják, és így búcsúznak egymástól: „Éljen a szabadság! Tegyük magunkat szabadokká!”[1]

Vörös Károly

A városi funkciók átrendeződése

Utóbbi tendenciával ellentétben a Dunántúlon és kivált a délkeleti Alföldön e növekedés nagy földesúri központokat hozott létre: Tatát, Pápát, Keszthelyt (csak e 3 hely népességszámának összes növekedése 20 ezer fő); illetve tovább erősítette például Gyula, Makó, Hódmezővásárhely, Nagyszentmiklós szerepét, ahol a gyarapodás 45 ezer főt jelentett. A kamarai polgárvárosok közül, melyek végül is a kamara személytelen, bürokratikus földesurasága alatt álltak, szintén a dél-alföldiek fejlődtek a legerőteljesebben. A tiszai kamarai kerületnek abban a négy városában, melyeknél időbeli összehasonlítási alappal egyáltalán rendelkezünk, a népesség 12 700 főről 33 ezerre emelkedett: csaknem 160%-kal. És így nőtt nagyra az ugyancsak kamarai polgárváros Miskolc, mely a negyvenes évek elején 29 ezer lakosával már felülmúlta Kassát, vagy a püspöki Nagyvárad, mely ugyanekkor 20 ezer lakosával Aradnál és Temesvárnál lett népesebb várossá.

Erdélyben sajátos módon – nyilván a mezőgazdasági árutermelés szűkebb lehetőségei és a településszerkezet kontinuitása folytán is – hasonló típusú városiasodási tendenciákkal nem találkozunk. Igaz, ennek észlelését a jóval szegényebb statisztikai adatbázis is korlátozza. A hagyományos városi központok: a szabad királyi városok, a 13 taksás privilegizált helység, a 3 nemes város és a 65 mezőváros mellett azonban – s ennyi még a kutatás jelenlegi állapotában is megkockáztatható – már nem jönnek létre újabb központok. Sőt: a meglevők népességszámában sem észlelhető rendkívüli, az átlagosnál erősebb gyarapodás. A kortárs erdélyi honismertető szerint azonban még a taksás helyek és a mezővárosok nagy része is csak nagyocska falu, melyeket csupán vásárjoguk emel ki. Voltaképpen a mezővárosi elnevezést is csak a nemes városok csoportja érdemelte meg. A negyvenes évekre Erdély népességének még csupán 8,7%-a (188 ezer fő) élt városban (ide számítva a taksás és nemes helységeket is).

Egészében azonban – ha csak a szabad királyi városokat, a különböző típusú polgárvárosokat és az erdélyi taksás és nemes városokat számítjuk is – kétségtelen, hogy a negyvenes évekre immár Magyarország teljes területén a több-kevesebb joggal városlakónak tekinthető, tehát vállamely központi funkciót ellátó településen lakó, s többnyire ténylegesen is e funkciók valamelyikéhez kapcsolódó népesség létszáma elérte a kétmilliót, az össznépesség körülbelül 13–14%-át. Ebből körülbelül 800 ezer fő szabad királyi varosokban, az ennek másfélszeresét, körülbelül egymillió 200 ezer főt kitevő népesség pedig legalábbis a közvetlen földesúri joghatóság alól már gyakorlatilag többé-kevésbé ugyancsak (sőt a hajdúk és a jászkunok esetén teljességgel) kiszabadult városi közösségekben élt.

A feudalizmus társadalmi szerkezetéből ilyenformán már kilépőfélben levő polgárvárosok erős fejlődése természetszerűen megváltoztatja egész nagy régiók központi funkcióinak elhelyezkedését, és ezzel együtt társadalmi arányait is. A régi szabad királyi városok e funkcióinak éppen a gazdasági fejlődés új, legdinamikusabb elemeiben támadnak veszélyes versenytársai. Ennek a veszélyét még csak növelte az, hogy a polgárvárosok jelentős hányada – kivált a Dunántúlon és az Alföldön – egyszersmind nagy uradalmi központ is. Ez egyrészt a környező táj uradalmi parasztságának adminisztratív központjává teszi a várost, melynek ugyancsak elsősorban uradalmon belüli forgalmat csak fokozzák a földesúr által a városi illetékbevételek fokozása érdekében is megszerzett vasártartási jogok. Általában ezek a tényezők azok, melyek e városokat központjaivá teszik azoknak a céheknek is, melyek ugyane fejlődés nyomán a társadalmi munkamegosztásnak a falun is meggyorsuló szélesedésére mintegy válaszolva, ám (a viszonyok általános fejletlenségére oly jellemzően) az új alapú igényt kielégíteni csak a még nagyon is feudális céhes szervezetekben képesen, most megalakulnak: részint helyben összegyűjtve az egy-egy széles régió számára elsősorban paraszti tömegcikkeket gyártó iparágak művelőit, részint idevonzva egyes olyan, egyedül vagy kevesedmagukkal is központi funkciókat ellátó iparosokat, mint például a kőművesek, lakatosok, részint pedig adminisztratív, illetve vásári központként szolgálva az egy széles régióban szétszórt kézműiparosság számára is. E városok fejlődése (éppen uradalmi központ voltuk folytán) élvezi a hatalmas nagybirtoknak az itt bontakozó központi funkciók fejlődését a főúr hatalmas előjogaival is támogató pártfogását. Ahol nem szabad királyi városban, ott általában polgárvárosokban vannak a megyeszékhelyek; a püspöki polgárvárosok jó része a püspökség székhelye is: olyan intézmények ezek, melyek körül előszeretettel szerveződnek művelődési központok, iskolák. A polgárvárosok jelentős része tehát legalább megyei – ha nem regionális – adminisztráció és többnyire regionális vonzáskörű iskolák központja; mindezen funkciókban már teljesen azonos szinten sok szabad királyi várossal, nem egyet felül is múlva. Ráadásul – és kivált az Alföldön – ennek a várostípusnak éppen effajta központi funkcióiban még alacsonyabb szinten, a még csak falusias jogállással rendelkező mezővárosok között is vannak folytatói: az olyan nagy népességű, bár még csak szerény privilégiumokkal rendelkező úrbéres helységek, mint például Szarvas, Békés, Békéscsaba.

A városi funkciók bázisainak ilyen átrendeződésére legjellemzőbb példa a Dunántúl, ahol a szabad királyi városi népesség 1787 és 1843 között mindössze 11 500 fővel nőtt, míg 23 földesúri polgárváros lélekszáma 60 ezer fővel növekedve már a 140 ezret közelítette meg. Míg a szabad királyi városok közül csak 5-nek népessége haladta meg a 10 ezer főt (összesen is csak 84 ezer főt téve ki), addig az 5 ugyancsak egyenként 10 ezer főnél népesebb polgárváros össznépességének száma már elérte a 60 ezret. És e városok valamennyien egy-egy nagy uradalomnak is központjai: Tata és Pápa az Eszterházyak, Szekszárd és Dunaföldvár a vallásalap, illetve az egyetem, Mohács a pécsi püspök uradalmáé; s mögöttük ott állnak más, ugyancsak ezek piacaira szállító olyan nagy uradalmak is, mint az Eszterházyak, az Apponyiak vagy éppen az uralkodóház domíniumai.

Gergely András

A nyilvánosság biztosítása és a tárgyalások rendje

Az Országgyűlési Tudósítások évek során hatalmas kötetekké gyarapodó lapjait több ezren olvasták. Első ízben volt közös hazai aktuálpolitikai olvasmánya a Somogy megyei nagybirtokosnak, a mezővárosi parasztpolgárnak, a pesti ékszerésznek, a bihari kisnemesnek, a pápai diáknak, a császári kamarásnak, a jobbágyfi lelkésznek. Az Országgyűlési Tudósítások segítségével az országgyűlés utat talált a társadalom politika iránt érdeklődő rétegeihez.

A reformellenzék formálódása

1833-ban a Magyar Királyságban 24, Erdélyben 5 kaszinót tartott számon a kormányzat. Megfelelőjük a kisebb városokban az olvasókör, tanintézetek mellett az önképzőkör és a diáktársaság, ahol olyan tanárok szolgálták a haladás ügyét, mint a fordulatot hozó 1830–1831. év eseményeiről röpiratban beszámoló nagyenyedi Szász Károly, a kortársi filozófiában ugyancsak otthonos pápai Tarczy Lajos, az Amerikát ismertető debreceni Péczeli József, a természetet búvárló eperjesi Greguss Pál.

Vörös Károly

A magyar színjátszás pest-budai kezdetei és vidéki évtizedei

1834-re a miskolci és a kolozsvári színház körül létrejött, valamint a kassai, a dunántúli, a debreceni és a szabadkai nagy társulatok mellett hét társulat járja Magyarországot. 1833 végén éppen Vácott, Pápán, Máramarosszigeten, Szatmárban és Magyarbécsen, illetve a Győr megyei Bőnyben, valamint Abonyban tartózkodnak; utóbbi helyen a jómódú közbirtokosok hívására, akik vállalják a színészek kiteleltetését.

Az oktatásügy intézményei

A protestánsoknak a Magyar Királyságban a debreceni, a sárospataki és a pápai, majd 1831-től a kecskeméti és 1837-től a máramarosszigeti református, illetve a pozsonyi és 1815-től az eperjesi evangélikus kollégiumok adtak akadémiai szintű jogi szakképzést.

Spira György

Gerillaharcok a téli hónapokban

És Kossuth szava nem is maradt pusztába kiáltott szó; hiába hirdette ki Windisch-Grätz, hogy akit fegyverrel a kezében fognak el, „rögtön kötél által kivégeztetik” s „azon helységek, mellyekbűl több lakosok egyesülve a cs. kir. hadseregnek akármi módon kárt tenni törekvendnek vagy annak futárait, szállítmányait avagy egyes csapatokat megtámadni merészkednének, tűzzel vassal elpusztíttatnak”:[2] a Dunántúlon már januárban kibontakozott a gerillaháború, A felkelők kivált a Bakonyban és környékén tevékenykedtek eredményesen – Mórnál és Kisbéren például elfogták az ellenség egy-egy hadtápvonatát, s Kisbéren is, Pápán is számos császári katonát ejtettek foglyul –, de hallattak magukról a Dunántúl más szögleteiben is, s az ellenség szakadatlan háborgatásával csakugyan elérték, hogy csökkenjen a honvédsereg főerőire nehezedő nyomás; Windisch-Grätz ugyanis – noha már az is éppen elég gondot okozott neki, hogy a magyar kézen maradt Komárom vára körül ostromzárat kellett létesíteni – a gerillaveszély miatt a nagyobb dunántúli városok őrizetére szintén számottevő erőket volt kénytelen hátrahagyni, s így a Duna vonalától keletre végül is csupán 30 ezer embert vonultathatott fel.

Vörös Károly

A felsőoktatás

A polgári oktatáspolitika is fenntartja tehát a feudalizmusból örökölt királyi (Győr, Kassa, Nagyvárad, Pozsony), illetve felekezeti (Egerben és Pécsett katolikus, Eperjesen és Nagyszebenben evangélikus, Debrecenben, Kecskeméten, Máramarosszigeten, Pápán és Sárospatakon református) jogakadémiákat előbb 3, majd 1874-től kezdve 4 éves képzési idővel: utóbbi formában tananyagukat és az általuk nyerhető képesítés fokát és érvényét tekintve is teljesen egyenrangúvá téve őket az egyetemi jogi karokkal; csupán a doktoráltatási és magántanári habilitáltatási jogot tartva fenn azoknak. Ez gyakorlatban – kivált az új, a doktorátust egyre több ponton megkövetelő képesítési törvények óta – a joghallgatók végső minősítését, azt egyetemi szintű igényekhez szabva, mégis csak az egyetemeken összpontosította. A jogakadémiák száma 1874-ben még 13, közülük azonban egyesek csakhamar elnéptelenednek s megszűnnek, mint 1884-ben a pápai, 1887-ben a nagyszebeni, s 1892-re a győri is.

Katus László

Az egyes iparágak fejlődése

1899-ben alapították a szombathelyi, 1901-ben a pápai és a győri, 1906-ban a kőbányai, 1907-ben a kispesti textilgyárat.

Hanák Péter

Az osztályharc fellendülése. Az 1904. évi vasutassztrájk.

A mozgalom másik jellemző vonása, hogy a főváros mellett számos vidéki – éspedig jó néhány iparilag elmaradottabb – városra (Pápa, Veszprém, Paks, Zombor) is kiterjedt.

Siklós András

A belpolitikai feszültség fokozódása

Március közepére a polgári pártokhoz tartozó kormánybiztos főispánokat már a megyék többségében elűzték vagy leváltották, a nagyobb vidéki városokban (Szeged, Miskolc, Székesfehérvár, Kaposvár, Szekszárd, Pápa, Kiskunfélegyháza, Makó stb.) a tényleges hatalom a munkástanács kezébe ment át.

Hajdu Tibor

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Kommunisták Magyarországi Pártjának egységtárgyalásai. A Magyarországi Szocialista Párt megalakulása.

A katonai alakulatok egy része (Nyíregyházán, Kecskeméten, Szegeden, Pápán) forradalmi szellemű, a többi passzív volt.

A tanácsválasztások

A falvakhoz hasonló volt a szavazás aránya több jellegzetesen paraszti városban: Kecskeméten (10% alatt), a Viharsarokban, Csongrád, Szolnok megyében, de Veszprémben és Pápán is.

Lábjegyzetek

  1. Ugyanott.
  2. Windisch-Grätz közleménye, Szentmiklós, 1848. december 26. Közli a Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott legfelsőbb manifestumok és szózatoknak, valamint a cs. kir. hadsereg főparancsnokai által Magyarországban kiadott hirdetményeknek. Buda, 1849. 32.

Irodalom

Kiadvány

Károlyi Sándor pátense a rác nemzethez, Pápa, 1704. január 22. (Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Kriegsarchiv Hofkriegsrat 1704. Marz. Nr. 580. Expedit fol. 1–9.)