Pázmándy Dénes

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd apját: idősebb Pázmándy Dénes

Kömlőd, 1816. április 7. – Baracska, 1856. január 24.)
földbirtokos, politikus,
1848. július 10.-től 1849. január 9.-ig a képviselőház elnöke
Wikipédia
Ifj Pazmandy Denes.jpg

Vörös Károly

Az országgyűlés második szakasza

Így az első közvetítő kísérlet kudarca után az ellenzéki középbirtokosok 3 jellegzetes képviselője – Szentkirályi, Pázmándy és Lónyay Gábor – tovább folytatta a tárgyalásokat immár Kossuth és Batthyány háta mögött: a törvényjavaslatok szentesítése és egy, az adminisztrátori rendszer visszavonását, s az ország önállóságának tiszteletben tartását megígérő királyi leirat fejében vállalva az adminisztrátori sérelem elejtését.

Spira György

A kormány külpolitikája

A Batthyány-kormány ezért Szalay László és ifj. Pázmándy Dénes személyében már május derekán követeket küldött Frankfurtba. És Pázmándynak utóbb haza kellett ugyan térnie (hogy elfoglalja a népképviseleti országgyűlés képviselőházának elnöki székét), Szalaynak viszont sikerült állomáshelyén jó kapcsolatokat teremtenie, majd a hivatalos elismertetést is elnyernie.

A szőlődézsma eltörlése

Burkoltan tehát a liberálisok egy része már a vita megindulásától fogva éreztette nemtetszését úgy, hogy következetesen távolmaradt a törvényjavaslattal foglalkozó ülésekről (miért is a szóban forgó módosítások mindkét alkalommal a képviselők több mint egyharmadának távollétében, s így is csupán csekély szótöbbséggel, ténylegesen tehát csak a képviselők kisebbségének az egyetértésével mentek határozatba), majd az állami kármentesítés elvének kiterjesztését ellenzők végül a nyílt fellépésre is elszánták magukat s kiharcolták, hogy a ház a javaslat tárgyalását 25-én teljességgel függessze is fel „addig, a meddig az országnak jelen súlyos napjai el nem múlnak”.[1]

A pákozdi győzelem és következményei

A képviselőház ezért október 1-én elnökének, a békepárti ifj. Pázmándy Dénesnek az indítványára pótlólag beválasztotta a bizottmányba az első Batthyány Lajos-kormány tárcájáról le nem mondott két tagját, Szemerét meg (a Délvidékről éppen ekkor visszaérkezett) Mészárost, majd két nap múlva a felsőház is delegálta a bizottmányba négy liberális tagját, Perényi Zsigmond bárót, Ugocsa vármegye és id. Pázmándy Dénest, Fejér megye főispánját, valamint Esterházy Mihály grófot és (Erdély képviseletében) Jósika Miklós bárót, az írót. S bár ez a létszámnövelés a bizottmányon belül egyszeriben többséghez juttatta a liberálisokat, tiltakozni ellen a radikálisok sem próbáltak – s nem is próbálhattak, ha továbbra sem akarták felszámolni az utóbbi hetek folyamán köztük és a liberálisok jobbjai között kialakult együttműködést.

Igaz, a radikálisoknak különösebben nem is kellett aggódniuk a bizottmányon belüli többségük elvesztése miatt, amíg maguk mögött tudhatták a pesti tömegeket. Csakhogy épp a szeptember végi és október eleji napokban a pesti tömegeknek az országgyűlésre gyakorolt nyomása is érezhetően lecsökkent, egyszerűen azért, mert ekkortájt – mint láttuk – sokezer pesti sietett a dunántúli táborba, s a táborba szállók óriási többsége természetesen éppen a legforradalmibb elemek soraiból került ki. Ez a körülmény pedig a békepártiakat most kezdte arra bátorítani, hogy a honvédelmi bizottmány sikeres kibővítése után újabb hasonló irányú lépéseket is megkockáztassanak.

A legsürgősebb tennivalót emezek a népfelkelés keretei között Jellačić betörése óta fegyverhez jutott parasztok mielőbbi újólagos lefegyverzésében látták. S az ifjabb Pázmándy, aki mint a képviselőház elnöke kezdetben rendszeresen részt vett a honvédelmi bizottmány ülésein (jóllehet egyébként nem tartozott e testület tagjai közé), október 3-án – arra hivatkozva, hogy az ellenség elvonulása után a továbbra is fegyverben maradó felkelők könnyen a földesurak ellen fordulhatnának – már keresztül is vitte, hogy a bizottmány által „a népfelkelés csak a dunántúli vidékekre szoríttassék”[2] s még a dunántúli megyékben is csak addig engedélyeztessék, „míg az ellenséges seregektől az illető hatóságok meg nem szabadulnak”.[3] Ennek folytán pedig október 6-án Kossuth is kénytelen volt félbehagyni alföldi toborzókörútját.

Ennél is súlyosabb kárt okoztak azonban Pázmándyék a hadműveletek vitelébe történő beleszólásukkal. Móga ugyanis csak október 13-án délben indult meg seregével Jellačić után. S bár módja nyílott volna arra, hogy megsemmisítő csapást mérjen a másik félre – hiszen a sereg közben már 20 ezer főnyinél nagyobbra nőtt, s változatlanul támaszkodhatott a népfelkelésre is –, még ekkor is csak lassan és nagy távolságból követte az ellenséget. Majd, mikor 6-án hírül vette, hogy a bánt Bécsben valamennyi Magyarországon tevékenykedő császári csapat főparancsnokává nevezték ki, kereken ki is jelentette, hogy addig nem hajlandó újabb támadást intézni ellene, amíg az országgyűlés állást nem foglal ebben az ügyben. És az országgyűlés másnap annak rendje és módja szerint érvénytelennek minősítette Jellačić kinevezését. A határozatról azonban Pázmándy (a honvédelmi bizottmány állítólagos megállapodására hivatkozva, de szöges ellentétben azzal, amit az ekkor már ismét Pesten tartózkodó és a bizottmány nevében nyilatkozni sokkal illetékesebb Kossuth fejtett ki ezen a napon a képviselőházban) olyan hozzátétellel tudósította a sereg vezérletét, hogy „tovább nyomulni nem lehet. Győr körül kellene valahol alkalmas positiót vennetek.” „Csak most ne disponáljatok…”[4]

A trónváltozás miatti nézetharcok

Ezért volt hát, hogy amikor az országgyűlés két házának közös zárt ülése december 6-án napirendjére tűzte a trónváltozás kérdését, a békepártiak Pázmándyval az élükön minden követ megmozgattak, hogy a törvényhozás Ferenc Józsefet, „meghajolva a kénytelenség hatalma előtt”[5], ismerje el Magyarország királyának. Igaz viszont, hogy másnapra, mikor a képviselőház nyilvános ülésen is visszatért a kérdésre, a békepártiak hirtelen támadt vállalkozó szelleme megint csak elpárolgott – tapasztalván ugyanis, hogy a képviselők óriási többsége álláspontukkal már a zárt ülésen is mereven szembehelyezkedett, s látván, hogy most a Redout dísztermének karzatán talpalatnyi hely sem maradt szabadon, Pázmándyék ekkor már bölcsebbnek gondolták, ha véleményüket újból magukba fojtják –, s ezzel lehetővé vált, hogy a képviselőház Ferenc Józsefet végül mégis ellenvetés nélkül nyilvánítsa trónbitorlóvá.

Az ellenség magyar segítőtársai

Nem beszélve arról, hogy a forradalom ügyét ekkortájt cserben hagyók soraiban olyanok is akadtak, akik nem csupán behódoltak az ellenségnek, hanem –talán azért, hogy az utolsó gongütés mindenképpen a győzők oldalán találja majd őket – magához az ellenforradalom táborához csatlakozni sem átallottak. Így például sietett most behódolni Ghyczy Kálmán, akit Batthyány szeptemberben még alakítandó második kormányának tagjává szemelt ki, meg ifj. Pázmándy Dénes is, aki szilveszter estéjén még ott ült a Redout elnöki emelvényén; s azután ez a két férfiú egy közös munkával kidolgozott emlékiratban mindjárt tanácsokkal – mégpedig az Apponyiékéihoz fölöttébb hasonlító tanácsokkal – is szolgált arra nézve, miként szabályozzák a Habsburgok Magyarország jövőbeni helyzetét.

Lábjegyzet

  1. Ifj. Pázmándy Dénes elnöki bejelentése a képviselőház 1848. szeptember 25-i ülésén. Közlöny, 1848. szeptember 27. 109. szám 563.
  2. Erről ifj. Pázmándy Dénes elnöki bejelentése a képviselőház 1848. október 3-i ülésén. Közlöny, 1848. október 5. 117. szám 594.
  3. Lásd a honvédelmi bizottmánynak a törvényhatóságokhoz intézett körrendeletét, Budapest, 1848. október 3. Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. 72.
  4. Ifj. Pázmándy Dénes Csány Lászlóhoz. Pest, 1848. október 7. Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. 119–120.
  5. Horvát Mihály, Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. II. Pest, 1872. 170.

Műve

Ifj. Pázmándy Dénes Csány Lászlóhoz. Pest, 1848. október 7. Kossuth Lajos Összes Munkái XIII. 119–120.

Irodalom

ifj. Pázmándy Dénes és Ghyczy Kálmán 1849. január 29-án kelt emlékiratát pedig lásd ugyanott II.