Pázmány Péter

A Múltunk wikiből

Panaszi Pázmány Péter

Várad, (ma Nagyvárad), 1570. október 4. – Pozsony, 1637. március 19.
esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja, író
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek
1603
Nagyszombatban megjelenik Pázmány Péter Felelet az Magyari István sárvári prédikátornak című vitairata.
1613
Pozsonyban megjelenik Pázmány Péter, Isteni igazságra vezérlő kalauz, Augsburgban Révay Péter, De Sacrae Coronae, Regni Hungariae ortu, virtute, victoria, fortuna című munkája.
1616
szeptember 28. A király Pázmány Pétert, volt jezsuita szerzetest, a turóci prépostot nevezi ki esztergomi érsekké.
1624
Bécsben megjelenik Pázmány Péter Kempis-fordítása: Christus követéséről; Hanauban Kálvin Institutiójának Szenci Molnár Albert által készített magyar fordítása: Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás.
1635
május 3. Pázmány Péter esztergomi érsek egyetemet alapít Nagyszombatban. (Az egyetem irányítását a jezsuita rendre bízza. Ez a budapesti tudományegyetem őse.)
november 13. A májusban alapított nagyszombati egyetem – hittudományi és bölcsészettudományi karral – ünnepélyesen megnyílik.

Tartalomjegyzék

Péter Katalin

Iskolák

A felsőfokú képzés 16. századi kísérletei a maguk korában képtelenek jelentős hatást kifejteni, de egyik sem múlik el egészen nyomtalanul. Báthori szándékát majd Bethlen Gábor újítja fel, természetesen nem katolikus papok, hanem világi értelmiség nevelésének céljával. Oláh kezdeményezéséből pedig nagyon sok nehézség árán, de végül is létrejön a Pázmány Péter alapította nagyszombati egyetem, a jelenleg működő budapesti egyetemek közös őse.

Makkai László

A magyar klérus kompromisszumos politikája

Ez az évtized a magyar ellenreformáció nagy áttörését hozta – kevés hatékony támogatással a Habsburg-dinasztia részéről, sokkal inkább a magyar feudális oligarchia engedékenységének felhasználásával. Az 1609-ben meghalt Illésházy helyébe nádorrá választott Thurzó Györgynek a türelmetlen ellenféllel szemben tanúsított türelmi politikája többet használt az ellenreformációnak, mintha a Habsburgok egész hadsereget adtak volna templomfoglalásra. Abban a hitben, hogy az abszolutista kísérleteknek végleg gátat vetett, s e gátat a klérusnak a rendi egységbe való befogadása még csak erősítheti, Thurzó s a nyugati lutheránus magyar urak többsége egyre kevésbé látott ellenséget a „pápistákban”. Nemsokára megindult a nagy partszakadás, a főnemesi családok sorozatos áttérése s ezzel együtt jobbágyaik erőszakos áttérítése. Ennek a fejleménynek ha nem is előidézője; de legsikeresebb munkálója Pázmány Péter volt.

Pázmány Péter politikai szerepe

Önálló cikk.

A magyar rendiség országegyesítő törekvései

A magyar rendi politika vezetőinek minden okuk megvolt Erdély katonai elfoglalására. Magyarország újraegyesítésének első lépéseként már Illésházy nádor is ezt követelte Bocskaival szemben, s programját, fenntartásokkal ugyan, utódja, Thurzó is átvette. Minél szélesebb területi bázisra támaszkodhat, annál hatékonyabban védheti önkormányzatát: ez a belátás mozgatta a rendi országegyesítő politikát. De a hajdúveszély is – mely Báthori Gábor és Nagy András szövetségével állandósult, és azzal fenyegetett, hogy a hajdúság hazája, a Tisza-vidék elszakad – cselekvésre ösztönzött. A katolikus klérus és az arisztokrácia Erdély ellenreformációt akadályozó beavatkozásával is számot vetett. Érthető tehát, hogy főleg ők viselték szívükön Erdély „felszabadítását”, amit Thurzó és a protestáns rendek csak ímmel-ámmal helyeseltek, idővel pedig – felismerve, hogy hátráltatja a protestáns ügyet – egyre nyíltabban helytelenítettek. Így a kezdeményezés mindenestől a két Forgách, Ferenc érsek és öccse, a Pázmány által megtérített Zsigmond felső-magyarországi főkapitány kezébe került.

Homonnai György támadásai

  • Khlesl kényszeredetten tagadta meg a nyilvánosság előtt Homonnait, de az új esztergomi érsekkel, Pázmánnyal megüzentette neki, hogy a király elismeri hűségét, és szívesen veszi szolgálatait a jövőre is.
  • Bethlen azonban nem ringatta magát a biztonság csalóka vágyképében. Ellenkezőleg, aggodalommal figyelte, hogy a királyi Magyarország rendi főméltóságai sorában nem barátai, hanem ellenségei szaporodnak. A legfőbbek, Pázmány, 1616 óta prímás, a Thurzó halála után, 1618-ba nádorrá választott Forgách Zsigmond, az utóbbi helyébe lépő Dóczy kassai főkapitány és az országbíróvá kinevezett Homonnai mellé felsorakozott az új katolikus arisztokrácia legjellegzetesebb képviselője, Esterházy Miklós főudvarmester. A szegény kisnemesi származású Esterházy familiárisként kezdte pályáját Mágochy Ferenc munkácsi udvarában. Ura – kinek megmérgezésével a rossz nyelvek gyanúsították – még a ravatalon feküdt, amikor az özvegyet eljegyezte, s ezáltal az örökös híján gazdátlanná vált óriási Mágochy-vagyont magának biztosította, meg azáltal is, hogy már előbb katolizált, s így kiérdemelte a Habsburg-udvar bizalmát. Uradalmainak központja Munkács, mely a kálvinista Felső-Magyarország szívében Homonnai György homonnai és ungvári kiskirályságával együtt az ellenreformáció és az Erdély elleni támadások hídfőállása lett. Neofita volt és újgazdag: nem mindennapi tehetségének, törhetetlen ambíciójának ez a kettős hajtóereje a „tegnap gyúrt urat”,[1] mint ellenségei nevezték, gyors érvényesüléshez segítette. Évtizedekre ő lett az Erdély bekebelezését sürgető és minden eszközzel megpróbáló párt leghajthatatlanabb képviselője. Ugyancsak ő volt, aki Pázmánnyal együtt arra próbálta rávenni az 1618. évi magyar országgyűlést, hogy a Habsburg-örökösödés hallgatólagos elismerésével választás nélkül fogadják királlyá a gyermektelen II. Mátyás halála esetére a protestánsüldöző Ferdinánd stájer főherceget. Királyi tanácsosságot és udvarmesteri címet kapott érte, s a nagyságos urak közé emelkedett. A rendi érdek azonban erősebb volt a felekezetinél. Még a katolikus urak is ellenszegültek a veszedelmes eljárásnak, sőt első ízben szögezték le formálisan is a választókirályság elvét, amit az előző Habsburgokkal szemben nem hangsúlyoztak. Ezzel együtt járt, hogy II. Ferdinándnak – amikor 1618 májusában az országgyűlés királlyá választotta – esküt kellett tennie, hitlevelet kellett kiadnia a bécsi béke és az azt követő törvények, köztük a vallásszabadság tiszteletben tartására. Pázmány, belátva az átmeneti csatavesztést, maga javasolta a főhercegnek a hitlevél kiadását. Jó füle volt, s meghallotta a távoli mennydörgést, mely a harmincéves háború közeledtét jelezte.

Bethlen Magyarország fejedelme

Pázmány és Esterházy ünnepélyesen tiltakoztak az ellen, hogy a király az országgyűlés beleegyezése nélkül megcsonkítsa az ország területét, de kiállásuk sem Bécsben, sem Pozsonyban nem talált méltánylásra.

A hét vármegye Bethlen államában

Ha Bethlen nem akart az erdélyi hegyek között elszigetelődni, s ott várni meg, míg Esterházy vagy éppen az egész császári hadsereg ellene indul, valamerre ki kellett törnie. Egyebet pillanatnyilag nem látott, mint saját kezdeményezéséből olyan előnyös ajánlatot tenni II. Ferdinándnak, mely nemcsak a várható támadást szereli le, hanem számára is lehetőséget nyújt Magyarország jövendő sorsának irányítására. Károlyi Zsuzsanna 1622-ben bekövetkezett halálával megözvegyülvén, 1625-ben megkérte Cecilia Renata Habsburg hercegnő kezét, cserébe felajánlva Erdély Habsburg-védelem alá engedését, de úgy, hogy ő maga meg elnyerje fejedelemsége megtartása mellett egész Magyarország teljhatalmú kormányzását. Bécsben gondolkodtak az ajánlaton, mivel a spanyol követ megfontolásra méltónak tartotta, de annál hevesebben ellenezték a Bethlen kemény kezét már megismert magyar mágnások, főleg Pázmány és Esterházy. Ezért aztán hideg udvariassággal kitérve, más katolikus hercegnővel való házasság közvetítését ígérték.

A hét vármegye megtartásának gondjai

A felső-magyarországi arisztokrácia ingadozott, s egyre nagyobb mértékben kezdett Bécs felé tájékozódni, amerre Pázmány és Esterházy mutatták számára az utat.

Pázmány Péter és a klérus politikája

Önálló cikk.

Esterházy Miklós politikája

A teljes cikk.

Udvar, klérus, rendek a nádor ellen

Esterházy akár az udvarhoz, akár a Magyar Tanácshoz, akár az országgyűléshez vagy a vármegyékhez fordult javaslataival, rendeleteivel, mindenütt áthatolhatatlan falba ütközött. Pázmány, akit bíborosságáért „vörös vitéznek” gúnyolt, 1637-ben meghalt, de utódai az érseki székben, Lósy Imre, majd 1642 után Lippay György ugyanazt a politikát folytatták, s a főpapi kancellárok, Sennyei István, Lippay György és Bosnyák István még az 1637-ben trónra lépett új királytól, III. Ferdinándtól is igyekeztek Esterházyt elszigetelni, aki emiatt 1638-ban lemondással fenyegetőzött.

A trón biztosítása

Rákóczi Györgynek uralkodása első éveiben nagyon is szüksége volt arra a könnyebbségre, amit Pázmány békepolitikája biztosított számára, mert belső ellenzékével még nem tudott leszámolni. Ezért nem adott végleges beleegyező választ a háborúba lépését 1631-től kezdve újra meg újra sürgető svéd követeknek sem, akik ezután a Portán egy újabb trónkövetelő, ifjabb Székely Mózes ügyét mozdították elő. Esterházy sem szűnt meg az Erdélyből a királyságba emigrált Prépostvári Zsigmond trónigényét támogatni. A kétfelől fenyegető veszedelmet Rákóczinak mégis sikerült egy időre elhárítania: Zólyomit bebörtönözte, Székely Mózest pedig lefizetett pasák révén a Héttoronyba záratta, és Pázmány közbelépésére, ha Prépostvári és Csáky István elkobzott birtokainak visszaadása árán is, a nádorral 1633-ban szerződést kötött Eperjesen. Trónjának megszilárdítását azonban továbbra is akadályozta a széles körökben tovább élő Bethlen legitimitás, melyet a fejedelem öccse, István és életben maradt kisebbik fia, Péter képviseltek, hátuk mögött a hatalmas uradalmakkal és a katonailag fontos Ecsed és Huszt váraival. Az elkerülhetetlen konfliktus kitörését maga Rákóczi idézte elő. Bethlen Péter haragjában halálra verte egyik szolgáját, s az ügyet, amelyhez hasonlókat az uralkodó osztály máskor el szokott simítani, a fejedelem sietett a Bethlenek tönkretételére felhasználni. Törvénybe idéztette az ifjú Bethlent, mint „gyilkost”, de az nem jelent meg, sőt apjával együtt fegyveres védekezésre készült fel. A Bethlen névnek a török fülekben még mindig jó visszhangja volt, s a budai pasa, akihez 1636 elején Bethlen István követeket menesztett, a Portán kieszközölte számára a trónt és Rákóczi letételét.

A Bethlen-párt azonban tanult Zólyomi és Székely esetéből, s nem mert nyíltan fellépni; az országgyűlés az ellenállás mellett szavazott. A Portán az erdélyi követeket börtönbe vetették, válaszul Rákóczi elzáratta a szultáni fermánt hozó csauszt. A szakítás ezzel megtörtént, de a Portát váratlanul érte az erdélyi vazallus vakmerő lépése, és csak ősszel indítottak sereget Rákóczi ellen, akinek így volt ideje felkészülni. A császári udvarhoz, Esterházyhoz és Pázmányhoz is folyamodott segítségért, amire az eperjesi szerződés értelmében joggal tarthatott igényt. A nádor azonban nem is titkolta, hogy örül ellenfele várható vesztének. Vereségeiért, Mádért, Munkácsért, így remélt elégtételt. Rákóczinak lemondást tanácsolt, a budai pasánál titkon Bethlen Istvánt támogatta, akinek közismert erélytelensége Erdély elfoglalásának kilátásait növelte volna. Pázmány azonban másként vélekedett, és ellenállásra biztatta Rákóczit, bár tényleges katonai segítséget ő sem ígérhetett neki.

Zimányi Vera

A majorságépítés újabb hulláma

Thurzó György, Pálffy Pál és Pázmány Péter ugyancsak többször adott el a kincstárnak gabonát és bort.

Makkai László

Örökös főrendiség

  • A 17. század közepére úgy tűnhetett, hogy a magyarországi mágnások körében az erdélyi politikai orientáció mindenestől talajt veszített, s amiről még Pázmány előtt nem lehetett szó, a Habsburg-dinasztia és a magyar rendiség vezetői a katolicizmus jegyében tartós kompromisszumot kötöttek.
  • Ugyanakkor viszont a mágnási rend ismét kezdte a maga monopóliumának tekintem a főpapi stallumokat. De ha a Forgách, Erdődy. Draskovich, Jakusith, Héderváry, Lippay, Bosnyák, Majtényi, Sennyey, Kéry családok püspök tagjai a főpapság tekintélyét emelték is, az egyházi és világi vezető réteg azonosulása mégsem lehetett teljes, mert a főpapság nem kívánta magát a mágnások gyámsága alá helyezni, s csak annyiban illeszkedett a rendi politikához, amennyiben ez védelmet nyújthatott neki az egyházra is kiterjedhető esetleges abszolutista törekvésekkel szemben. Ezt a kétfelé való önállóságot akarta kinyilvánítani Pázmány, mikor összeíratta és 1629-ben kiadta az esztergomi érsek jogait. De már neki magának is, aki oly sokat adott rendi állására, észre kellett vennie a magyar rendi kormányzat tehetetlenségét s ezzel párhuzamosan a dinasztia pozícióinak erősödését. Ezért minden eshetőségre a bécsi udvarban keresett támaszt egyházának, elhatárolva magát a Habsburg-ház érdekeitől függetlenül politizáló világi főrendektől. Utódai még tovább léptek ezen az úton, s a század közepén a világi uralkodó osztály többsége, felekezeti különbség nélkül, a rendi szabadságjogok ellenségeit és az idegen abszolutizmus kiszolgálóit látta a klérusban és a jezsuitákban.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma.

A dinasztikus érdekre hivatkozó udvari csoport azt akarta, amit már korábban is szorgalmaztak, hogy a magyar rendek szabad királyválasztási jogukról lemondva, koronázzák meg Lipót főherceget. Porcia kezdeményezésére a magyar királyi kancellár, a római tanulmányai során nagy diplomáciai ismereteket szerzett Szelepcsényi György, az aulikus rendiség képviselője vállalta, hogy a magyar főurak körében javaslattevő csoportot alakít. Úgy döntöttek, hogy a javaslat elvi indokait röpiratban foglalják össze, s ezt a röpiratot terjesztetik el az országgyűlésen, mielőtt a kérdést a tárgyalásokon érdemben szóba hoznák. Pálfalvay János választott erdélyi püspök és szepesi prépost fogalmazta meg, miért szükséges a Magyar Királyság alkotmányát átalakítani úgy, hogy a választott királyságból örökös királyság legyen. A Modus reparandí Hungariae okfejtése szerint csakis akkor remélhetik a rendek, hogy a császár megvédi különböző privilégiumaikat, és kiűzi a törököt, ha lemondanak a szabad királyválasztási jogukról, elfogadják, hogy a Habsburg-dinasztia leszármazottai mint jogos és vitathatatlan örökségüket foglalják el ezentúl a magyar királyi trónt. Pálfalvay államelméleti és politikai képzettségét a bécsi Pázmáneumban szerezte meg, érveiben hatásosan szerkesztette össze a dinasztikus szempontokat a magyar rendek földesúri és nemesi kiváltságok védelménél messzebb nem tekintő csoportjának érdekeivel, s fűzte össze mindezt a legfőbb országos szükséggel, a török kiűzésével. Elméletére hosszú út vár még a magyar politikában. Nem sokkal később az örökös királyság itt kifejtett elméletét már úgy fogalmazzák újra, hogy Lipót császár csak mint örökös király lehet abszolút uralkodó Magyarországon. 1655-ben azonban az 1650–1652. évi törökellenes háború jó konjunktúrájának elszalasztása miatt amúgy is feszült a légkör. Az udvarnak a gazdasági kulcspozíciók elfoglalására irányuló politikája következtében pedig különösen nagy az izgatottság. Mindehhez járul, hogy a javaslat nemcsak a néhai Pálffy nádor programjával fordul szembe, hanem elveti Bethlen hagyományát, sőt szakítást követel Pázmány Péter politikai örökségével is.

Benczédi László

Paraszti ellenállás az ellenreformációval szemben

A katolikus egyháznak az 1670-es években újabb nagy lendületet vett előnyomulása – akárcsak a század első felében, Pázmány Péter idején – ezúttal is a feudális-rendi társadalom konszolidációjával, sőt megmerevedésével kapcsolódott össze: az ellenreformáció támadási célpontjait eleve a földesúri kegyúri jog (ius patronatus) helyreállítására, illetve érvényesítésére irányuló hatalmi törekvés határozta meg.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Még Pázmány Péter kieszközölte, hogy az esztergomi érsek megint kapja a pisetumot, de a pénzérték ellenőrzése megszűnt; a pisetarius, vagy bárminemű magyar rendi vagy központi hatóság, bár a század folyamán többször követelték, nem szólhat bele többé.

Makkai László

A jezsuiták és a protestáns ortodoxia

Magyarországon Pázmány Péter hirdette legnagyobb sikerrel az „új tévelygésekkel” szemben a „régi igazságot”, s a társadalomnak azok a rétegei, amelyek a mozdulatlanságot kívánták, szívesen hallgattak szavára. Őt szokták a jezsuita vallásosság legnagyobb magyarországi képviselőjének tartani, holott éppen az hiányzott belőle, ami a korai jezsuitizmus legfőbb sajátossága volt: a fanatikusan lobogó aszketikus voluntarizmus. A jezsuiták harmadik nemzedékéhez tartozott, a gyakorlati politikusokéhoz. Tanítómesterei nem az önsanyargató rajongók, Loyola Ignác, Xavéri Ferenc voltak, hanem a higgadt rendszerezők, a tomista teológia, a természet- és morálfilozófia újrafogalmazói, Suarez és Bellarmino. Pázmánynak magának nem kellett egyebet tennie, mint a készen kapott tudást a magyarországi viszonyokra alkalmazni. Ebben azonban valóban nagy volt. Mindenkinek azt tudta mondani, ami célja, az ellenreformáció győzelme érdekében kellett, ami legjobban hatott. Főművében, az Isteni igazságra vezérlő kalauzban (1613) a nemességnek a tekintélyi rend megerősítését, mindenféle újítás megakadályozását ígérte, Kempis fordításával (1624) a személyes vallásosságra áhítozóknak misztikát, imádságaival (1606) a protestáns füleknek a megszokott bibliás, zsoltáros hangulatot, prédikációiban (1636) az átlagembernek teljesíthető, józan, középutas morált nyújtott. S mindezt fordulatos, könnyen folyó, ízes magyar beszéddel, lenyűgöző logikával, elhitető életközelséggel. Sokoldalúsága, alkalmazkodási képessége mögött eltűnik vallásos egyénisége, tulajdonképpen minden benne van, ami a kor magyar katolicizmusára jellemző. Ezért nevezték katolikus kortársai magyar Salamonnak, a magyar égbolt Napjának.

Az ő szellemében az ellenreformáció magyarországi jezsuita úttörői csak ritkán kínálták az első megtérített nemzedéknek a misztika magányos, csöndes révületét, inkább az ünneplés kollektív, mozgalmas sodrását – patetikus barokk stílű templomi képekkel, szobrokkal, díszes oltárokkal, de főleg a zászlók alatt énekszóval vonuló körmenetekkel és zarándoklatokkal. A tömegpszichológia láncreakciójának ez a tudatos kihasználása nagy vonzerőt gyakorolt a rideg tantermekké egyszerűsített templomokban folyó, betűrágássá száradt protestáns istentiszteleten ünneplési vágyukat kiélni nem tudó emberekre. Az ünneplés középpontjában Mária állt, ő a haldoklók vigasztalója, a mennyország ajtaja, őrajta szállnak át szent fiához az utolsó sóhajok, és nála kopogtatnak az örök üdvösségbe bebocsátást kérők.


A XVII. század első felében azonban a megmerevedett protestáns ortodoxia sem volt szellemileg termékenyebb a jezsuitizmusnál, sőt sorozatos vereségeket szenvedett attól. Pázmány Péter, Balásfi Tamás, Káldi György, Veresmarti Mihály vitairataival szemben Alvinczi Péter református prédikátor és társai nem tudták igazán hatásos ellenérveket kifejteni, annál kevésbé, mivel a protestáns felekezetek egymás ellen is hadakoztak.


Molnár életének ez az első alkotó szakasza a magyar művelődés általános kincstárát gazdagította, amelyből felekezeti különbség nélkül részesülhetett mindenki. Munkásságát még a nagy ellenfél, Pázmány is elismeréssel emlegette, külföldön pedig a tudós világ ünnepelte, mi több, az anyagi támogatást nem tagadta meg tőle. Közben azonban odahaza nagy változások történtek. Egy magabiztos, hódító egyház tagjaként ment külföldre, s amikor 1614-ben rövid időre hazatért, az ellenreformáció támadásai elleni védekezésben találta az övéit. Éppen akkor jelent meg Pázmány mesterműve, a „Kalauz” (1613), amelyre a protestánsok nem tudtak méltó választ adni. A veszély láttán Molnár, lezárva életének nyelvművelő szakaszát, tudását és erejét a hitvédelemnek szentelte. Nem akármilyen ellenfelet választott, hanem magát Pázmányt, s nem akármilyen fegyverrel indult ellene harcba, hanem az európai kálvinizmus szellemi fegyverzetének legjavával: A hitvitázó röpiratok könnyűfegyverzete helyett, amellyel Alvinczi Péter és társai hiába próbálkoztak, Molnár a maga egyházát ugyanazokkal a nehézütegekkel akarta ellenállóvá tenni, amelyeket Pázmány oly sikerrel vonultatott fel: nagyszabású teológiai koncepcióval, világosan érthető prédikációval, bibliai ihletésű imádsággal. Visszatérve Németországba, Bethlen Gábor támogatásával Heidelbergben telepedett meg, és sorra magyarra fordította a nagy hírű Scultetus kálvini szellemű prédikációit (Postilla Scultetica, 1617), Kálvin, Bullinger és mások imádságait (1621), végül Kálvin főművét, az Institutiót. (Az keresztyéni religióra és igaz hitre való tanítás, 1624) Mindegyiknek az előszavában az iskolaügy fejlesztését sürgeti. Ezek a könyvek adták meg véglegesen a magyar református egyháznak a kálvini jelleget.

Szenczi Molnár Albert azonban át is lépte a kálvini ortodoxia kereteit, mikor élete vége felé ráébredt, hogy nem elég csak az értelemre vagy az érzelemre hatni, az embert magát kell értelmével, érzelmével, akaratával együtt átformálni. Ezt ismerte fel a másik oldalon Pázmány, mikor fordításával felélesztette az akkor már egy évszázada hiányzó katolikus kegyességi irodalmat.

A magyar puritánok

Míg a század első két legnagyobb hatású magyar könyve, Pázmány „Kalauz”-a és Szenci Molnár zsoltárfordítása még vallási témájú, a századközép két reprezentatív alkotása, Zrínyi Szigeti veszedelem című munkája és Apáczai Magyar Encyclopaediája már világi, közelebbről éppen politikai és tudományos tárgyú.

Anyanyelv, államnyelv, birodalmi nyelv

A magyar irodalmi nyelv kialakulása két arcvonalon folytatott harcban, a latintól és a tájnyelvi szélsőségektől való elszakadás fokozataiban ment végbe. A 17. század a magyar nyelvművelés egyik nagy korszaka volt. A század eleji zűrzavartól a századvégen a mai normák igen szoros megközelítéséig egész sor kiváló nyelvművelő munkássága vitte előre a fejlődést. Munkásságuk eredményét az iskolai írástanítás, a nyomtatott betű és a templomi szószék – a nyelvi egységesülés e három fő tényezője szélesen terjesztette. Nem véletlen, hogy hivatásos világi értelmiség híján a kiemelkedő nyelvművelők katolikus és református papok és tanárok voltak, s csak a korszak legvégén tűnik fel köztük az első, mindenesetre lelkészi tanultságú nyomdász, Tótfalusi Kis Miklós. Őelőtte elsősorban a nyelvtanírók, Szenci Molnár Albert (1606), Geleji Katona István (1645), Komáromi Csipkés György (1655), katolikus oldalról pedig Pereszlényi Pál (1682) szabták meg a helyesírási és nyelvi normát, de Pázmány, Káldi és Apáczai művei is nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a nyelvjárások közül a Felső-Tisza menti győzött a nyugatiakkal szemben. A felekezeti különbség csak a helyesírásban mutatkozott meg, Pázmány kezdeményezésére a cs hang jelölése vált uralkodóvá a katolikusoknál, míg a protestánsoknál sokáig megmaradt a ts.

Iskola és értelmiség

A nőoktatás eszméjét elsőként felvető Szenci Molnár Albert után Pázmány 1628-ban az angolkisasszonyok betelepítésével Pozsonyban létesítette az első leányiskolát. Az anyanyelven oktató iskola három év múlva megszűnt, s csak 1672-ben indult meg újra a rendszeres katolikus nőoktatás az Orsolya-rend felügyeletével.

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

A magasabb teológiai képzettséget a Báthoriak által alapított kolozsvári jezsuita egyetem 1603-ban történt pusztulása után idehaza az 1635-ben alapított nagyszombati egyetemen lehetett megszerezni. Az egyetemet Pázmány kezdettől fogva kizárólag a jezsuita rend intézményének szánta. Az érseki jövedelméből erre a célra adott tekintélyes, 100 ezer forintos összeget külföldön rendelte el kamatra kiadni, nehogy az – és vele az egyetem – a jezsuiták esetleges száműzetésével a rend kezéből kikerülhessen. Ennek megfelelően e kezdetben két, filozófiai és teológiai kart magában foglaló egyetemnek is a jezsuita Ratio Studiorumot írta elő bevezetésre. A pápa csak orvosi és jogi karral kiegészítve lett volna hajlandó a nagyszombati egyetemet elismerni, Pázmány azonban a tanítani képes magyar orvosok hiányával érvelve, megmaradt eredeti terve mellett. Az olasz és német egyetemeken végeztek ugyan magyar orvosdoktorok, de ezek protestánsok voltak, s nem használhatta őket. Így azután II. Ferdinánddal hagyatta jóvá egyetemét, amelyet az a német birodalmi, szintén jezsuiták által irányított kölni, bécsi, mainzi, ingolstadti, prágai, olomouci és grazi egyetemek rangjára emelt, s a kisebb egyetemi címeken kívül a doktori cím adásának jogával is felruházott.

Az egyetem öt filozófiai (logikai, fizikai, matematikai, etikai, metafizikai) és hét teológiai (köztük egy nyelvi, a héber tanítására; a görög nyelv oktatását csak később vezették be) tanszékkel nyílt meg, ezekhez járult az 1667-ben alapított jogi kar 4 (kánonjogi, római jogi és két hazai jogi) tanszéke. A tanárok számát tekintve tehát a nagyszombati egyetem felvehette a versenyt a külföldi jezsuita egyetemekkel, s szellemi színvonala sem volt azokénál alacsonyabb.

Protestáns kollégiumok

Egy akadémiai rangú hazai evangélikus tanintézet alapításának tervét – a maga egyházában Apáczaihoz hasonló szerepet játszó – Johann Bayer dolgozta ki, és főleg Vitnyédi István támogatásával népszerűsítette, olyan sikeresen, hogy evangélikus mágnások, nemesek és városi polgárok adományaiból ugyanakkora összeg, 100 ezer forint, gyűlt össze az Eperjesen alapítandó akadémia javára, mint amennyit annak idején Pázmány a nagyszombati egyetemre adott.

Nemzet és haza

Habsburg-párti oldalról már idéztük Pázmánynak Kemény Jánoshoz intézett szavait Erdélyről mint a királyságbeli magyarok szabadságának garanciájáról.

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

Pázmány és paptársai, mivel rá voltak szorulva a katolikus dinasztia támogatására, a nemzeti önkritikát úgy hangolták át, hogy nem csupán a török veszedelmet tulajdonították a reformáció okozta hitehagyás isteni büntetésének, hanem a Habsburgok iránti hűséget helyezték a nemzeti önsegély helyett a rendi reform középpontjába. Pázmány Bethlen-ellenes programja, melynek fő szócsöve a röpiratok sorát kiadó Balásfi Tamás volt, arra az érvelésre támaszkodott, hogy a magyar nemzet önmagában erőtlen a török kiverésére, és rászorul a Habsburgokra. A saját erőbe vetett bizalmat támogató Mátyás-hagyományt azzal támadta, hogy a Habsburgoktól eltérően Mátyás nem származott Árpádtól, és a törvényesen megválasztott Habsburg királyoktól eltérően erőszakkal jutott a trónra. Mindezt tetézte azzal, hogy I. Ulászlónak a protestáns hitvitázóktól a pápa káros politikai befolyásának bizonyítására felhozott, a várnai csatavesztéshez vezető esküszegését Hunyadi János nyakába varrta. Ugyancsak Pázmány közvetlen hatására alakult ki a pápa- és Habsburg-ellenes erdélyi történetírás (Szamosközy István, Mikó Ferenc, Somogyi Ambrus, Bojti Veres Gáspár, Szalárdi János) hatástalanítására szánt új katolikus történetszemlélet Istvánffy Miklós latin és Pethő Gergely magyar műveiben, melyek a reformáció országvesztő szerepének bizonygatása mellett a Habsburg-hűséget a katolizálásra való felszólítással kapcsolják össze, s Bocskait (majd Pethő Bethlent is) törvénytelen rebellióval, Erdélyt eretnekséggel és törökbarátsággal vádolják. Míg az ellenkező nézeteket hirdető erdélyi protestáns történetírók művei kéziratban maradtak, addig Istvánffy és Pethő könyvei nyomtatásban megjelenve, széles körben hatottak.

A történetszemlélet átalakítására azonban nem volt elegendő a puszta reformáció- és Mátyás-ellenesség, pozitív hősöket is kellett nyújtani. Szent Istvánnak és az ország általa választott patrónájának, Szűz Máriának a kultusza kínálkozott erre a célra. Ezt úgy lehetett a klérus célkitűzéseinek megfelelően egyszerre a nemzeti függetlenség jelképének bemutatni és a Habsburg király hatalmának megszilárdítására felhasználni, hogy Pázmány 1634-ben emlékiratban kérte vissza a pápától a magyar királynak azt a Szent István által már gyakorolt jogát, hogy a katolikus püspököket a pápa előzetes beleegyezésének kikérése nélkül, annak utólagos megerősítésével nevezhesse ki. Utódai még tovább léptek ezen az úton. 1644-ben jelent meg két címzetes püspök közreműködésével a hamisított II. Szilveszter-bulla, amely pápai adománynak tüntette fel a magyar királyok püspökkinevező jogát, ami a magyarországi katolikus egyháznak a pápai igazgatás alóli kivonását és a Habsburg király rendelkezése alá adását célozta.

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

Egyenesen szembefordul viszont a kor nyílt abszolutista irodalmával, mikor a király esetleges letételéről és erőszakos királytételről beszél, ami szerinte „szabad országban” (azaz szabad királyválasztó rendi monarchiában, mint amilyennek tekintette Magyarországot is) lehetséges, s csak akkor nem helyes, ha különös ok nem indokolja. Ilyen különös ok a leteendő uralkodó alkalmatlansága (s félreérthetetlen célzással írja le az örökké csak ájtatoskodó, cselekedni lusta Habsburgokat) és a helyébe teendőnek személyi képességein kívül apja példamutató élete. Nyilvánvaló utalások ezek a két Hunyadival a két Rákóczira.

Kétségtelen, hogy itt mutatkozik meg legvilágosabban Zrínyi elhatárolódása a Habsburg-barát ellenreformációtól, hiszen egy nemzedékkel előbb, éppen az ő gyámapja, Pázmány, az országgyűlésen bélyegezte törvénytelennek Hunyadi Mátyás erőszakos megválasztását. De még ez esetben is, nyilván az érzékeny rendi fülek kímélésére, szükségesnek tartja Zrínyi a következményekkel való indokolást: „a szabadságnak sérülését a király jó volta helyére hozná”.[2]

Irodalmi stílusok és műfajok

Azt, amire valóban széles közönségigény volt, a retorikus egyházi próza, azaz a prédikáció jelentette. Ennek a 17. század első négy évtizedében valóban nagy mesterei támadtak: Pázmány, Káldi katolikus Alvinczi, Geleji református oldalon. A templomi beszéd csak nagyon áttételesen tekinthető irodalomnak, bár a beleiktatott történetekkel és az igényes, képes beszéddel hatékony nevelő lehetett volna a világi széppróza befogadására.

A barokk stílus első, még igen mérsékelt, szinte bátortalan jelentkezései Pázmány prózájában mutathatók ki, a barokk azonban igazában az ellenreformációs ájtatossági irodalom két korai művelőjének, Hajnal Mátyásnak (Az Jesus szívét …) manierista. vonásokat is mutató prózájával és Nyéki Vörös Mátyásnak (Tintinnabulum, Dialógus) szintén manierista indíttatású verses műveivel vonult be a magyar irodalomba.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

Korábban még a késő reneszánsz műveltségű katolikus papok is idegenkedtek a jezsuitákhoz fűződő barokktól. Egy győri kanonok a régi stílus feláldozása árán újat építtető Pázmánynak szemére is hányta: „ó jó kardinálisom, lerombolod az oltárokat és azután építesz; te is jezsuita voltál, miért nem maradtál meg annak?”[3]

R. Várkonyi Ágnes

A magyar diplomácia a nemzetközi elszigetelődés ellen

József császár ugyanis Keresztély Ágost szász herceget nevezte ki a magyarországi római katolikus egyház fejévé, és az aulikus magyar főurakat is mélyen sértette, hogy a nagynevű érsekek – Oláh Miklós, Pázmány Péter, Lippay György – örökébe idegen lépett.

Vallások és világnézetek

Ráday Pál Lelki hódolás (Kassa, 1710) című ének- és imagyűjteményében Pázmány Péter, Kempis Tamás hatásán kívül a Cantus Catholici egyik költeményének átvétele is kimutatható.

Vörös Károly

Az oktatásügy intézményei

A hazai művelődés legmagasabb fokú intézménye, a Pázmány Péter által 1635-ben Nagyszombatban alapított, 1777 óta Budán, illetve 1784 óta Pesten működő tudományegyetem, korszakunkban mindvégig az abszolutizmus és a támaszául szolgáló római katolikus egyház erős és szilárd, sőt egyre erősödő befolyása alatt áll.

Lábjegyzetek

  1. Szalay LászlóSalamon Ferenc, Galántai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora. II. Pest, 1866. 74.
  2. Uo. 567.
  3. Pigler Antal, A győri Szt. Ignác-templom és mennyezetképei. Budapest, 1923. 19.

Művei

Irodalom