Pécel

A Múltunk wikiből
város Pest megyében a gödöllői kistérségben
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
i.e. 2000/1900
Késő rézkor
Péceli (badeni) kultúra; kosztoláci kultúra.
1755
Megkezdődik a péceli Ráday-kastély átépítése, Mayerhoffer János vezetésével.

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

A késő rézkor

Az első eset a Kárpát-medencében, hogy egy, az ausztriai (Baden), illetve magyarországi (Pécel) lelőhelyről elnevezett nagy régészeti kultúra mögött gazdasági, ideológiai, népi és politikai egység nem állapítható meg. Tulajdonképpen régészeti egységről is nehezen beszélhetünk, legfeljebb a különböző területi és időrendi fokozatokban ránk maradt anyagi kultúra külsődleges jegyeinek azonos színezetéről. A kultúra eredete azért áll viták kereszttüzében, mert nyilvánvalóan nem egységes, különböző népi és művelődési hatások keveredéséből keletkezett.

Legkorábbi, szinte önállónak tekinthető fázisa a bolerázi csoport. A Dunántúlt népesíti be, de feltűnik a Tisza vidékén is, ahol szerepe, jelentősége még korántsem tisztázott. A bolerázi csoport és rajta keresztül késő rézkorunk kialakításában tevékeny szerepet játszhattak észak- és kelet-európai népelemek is, noha ez a csoport kezdettől fogva balkáni színezetű anyagi kultúráján alig érződik. Merőben új temetkezési módja, az általánosan alkalmazott halotthamvasztás, éppúgy ismeretlen eredetű, mint a csupán a felszínen „eltemetett”, kövekkel védett hamvasztásos sírjaik sajátos rítusa.

A további, klasszikus badenpéceli fejlődés népi alapja egy feltehetőleg délkelet thraciai eredetű népcsoport, amely északra vándorlása során különböző balkáni népelemeket sodort magával. A kétféle komponens embertanilag is elválik egymástól, déli, mediterrán, sőt negroid típusok és erőteljes testalkatú ős-európaiak (úgynevezett Crô-Magnon típusok) találkoznak egymással. A badenpéceli kultúra tehát a déli és északi emberek művelődésének és társadalmának sajátos ötvözete. A keveredéséből a fejlettebb déli (balkáni–mediterrán) jegyek kerültek ki győztesen.

A péceli kultúra Erdély kivételével az egész Kárpát-medencében elterjedt. Erdélyt a távolról rokon coţofeni kultúra népe szállta meg. Az eddig ismert mintegy másfél ezer(!) péceli telepet azonban korántsem egy időben lakták.

A Duna és Tisza mentén kis halászfalvak követték egymást, többnyire rövid ideig használt, néhány kunyhóból álló „halászbokrok”. A földművelésre alkalmas síkságokon és áradmányos területeken a földműveléssel és járulékos állattartással foglalkozók egyrétegű – tehát szintén nem állandó jellegű –, nagyobb telepei találhatók. A hegy- és dombvidékeken, nemritkán a hegyek csúcsán, erődített falvakban állattartók éltek. A Duna–Tisza közén és a Kisalföldön elsősorban marhatartó pásztorcsoportok vándorolgattak. E közösségek eltérő életformáját különböző nagyságú temetőik tükrözik. A letelepült parasztok Budakalászon feltárt temetője 439, míg egy alföldi pásztorcsalád temetője (Alsónémedi) csak 40 sírt tartalmazott. A fejlődésben legmesszebbre az egyik szerémségi csoport jutott. A Duna menti Vučedolon a Kárpát-medence történetében először tűnik fel a közösség telepétől mesterségesen elhatárolt, erődített, különálló főnöki vár. A vár szomszédságában fekvő nagy kiterjedésű telep fölött uralkodó főember jól épített, nagyméretű, kerek apszisban végződő „palotában” lakott.

Jelentős gazdasági és politikai hatalomra tettek szert a síksági pásztorcsoportok vezetői is. A nagycsaládi temetőkben, de elkülönítve temették el őket. Sírmellékletük 2–2 tehén és szakrális jelentőségű, úgynevezett kétosztású tál volt. Az állatok a pásztor nagycsalád fölé emelkedő főnökök saját állatállományára utalnak, egyedül ők tehették meg, hogy ilyen nagy mennyiségű élelmet vigyenek magukkal a másvilágra. A pásztorfőnökök északi eredetre valló temetkezési szokását több helyről ismerjük.

Korántsem figyelhető meg hasonló rétegződés a földművelő-állattartó falvakban, bár borjú- és tehéntemetkezés ott is előfordul a közösség nő vagy férfi vezetőjének sírjában. A péceli csoportok és falvak – jelen ismereteink szerint – saját vezetőik alatt éltek, nem beszélhetünk a kultúrát összefogó vezető rétegről, legfeljebb egyes főnökök közti alkalmi szövetségekről.

A péceli anyagi műveltség látszólag szegényes: sajátos bőrutánzó edényformákon kívül balták, pattintott kő nyílhegyek, csont- és rézárak jellemzik. A sírokban kagyló-, csiga- és rézgyöngyök fordulnak elő. Ez a látszólagos „régészeti szegénység” azonban megtévesztő. A bőséges állat- és terményfelesleggel rendelkező csoportok körében részben balkáni, részben helyi műhelyekben öntött, egyélű, réz harci balták és háromszögletű pengéjű, nyeles tőrök terjedtek el, túlságosan drága és jó fegyverek ahhoz, hogy sírba helyezzék őket.

Az eltérő gazdasági alapokon nyugvó anyagi kultúrára különböző ideológiák jellemzők. A földművelőknél deltoid vagy téglalap alakra egyszerűsített, lapos testű női szobrocskák fordulnak elő, a termékenység sok évszázados szimbólumai. Feltűnő a halotti kultusz kettőssége. A kultúra területi magjában a zsugorított temetkezés uralkodik, nemritkán nehezen meghatározható rituális jelenségektől kísérve (például a tömeges temetkezések vagy a csupán koponyákból álló szakrális sír). A halottakat eltemetők tömbje mellett kezdettől fogva terjedtek a halotthamvasztó közösségek, amelyek a péceli kultúra életének késői szakaszában Észak-, Északkelet-Magyarországon önálló tömböt alkotnak (vissi csoport). Kevéssé lényeges e szokás sokat vitatott keleti vagy nyugati eredete, a korszakban több központban, egyszerre megfigyelhető ideológiai változásról van szó. E szokás késői görög magyarázata a tűz tisztító szerepéről, a halottnak a tűzben való újjászületéséről beszél, eredetileg inkább a visszajáró halott elleni új, radikális védekezésről lehetett szó. Más jelenségek is arra utalnak, hogy a korban megnövekedett a visszajáró halottól való félelem; erre mutat a kőpakolás megjelenése a sírok felett, végső soron a hamvasztásos sírok fölé helyezett négyszögletes „sírkövek” is. A két rítus világviszonylatban páratlan átmeneti vallási emlékei az centeri és méhi antropomorf urnák: a hamvakat ember alakú szobrok belsejében temették el. A másvilághittel kapcsolatos mélyreható fejlődésről tanúskodnak a szakrális koponyatemetkezéseken kívül a föld szellemének és az alvilági hatalmaknak hozott rendszeres áldozatok, a földbe ásott kerek gödrökben rituálisan feláldozott állatok és edények (a homéroszi görög bothrosz).

A péceli kultúra egyes csoportjait élénk és egyelőre nehezen magyarázható kapcsolatok fűzték a kelet-mediterrán világhoz. A Vörsön magányosan eltemetett főnök vagy varázsló-pap ókori keleti típusú vagy eredetű szakrális méltóságjelvényt: rézdiadémot viselt. Békásmegyeren égei Triton-csigakürt tűnik fel, ugyanolyan, mint az egykorú krétai pecsételőkön. Ausztriai késő badeni előkelők is ókori keleti méltóságjelvényeket, réz nyakperecet viseltek, az antropomorf edényeken és idolokon nemegyszer előfordul a mellen X alakban összeerősített „Istar-szalag”, a centeri ember alakú edények művészileg végső soron szintén anatóliai előképeket követnek.

Az európai művelődéstörténet felbecsülhetetlen jelentőségű lelete a budakalászi négykerekű szekérmodell, amelynek a közelmúltban Szigetszentmártonban párja is akadt. Nemcsak a fából összeácsolt, nehéz, tömör kerekű, ókori eredetű négykerekű szekerek használatának első bizonyítékai ezek a kontinens belsejében, hanem egyben a szállítást forradalmasító jármű ideológiai vetületei is. A pirosra mázolt szekér alakú edénykét – éppúgy, mint korabeli ókori keleti párhuzamait – kezdetben szertartásoknál használták, csak megsérülése után (füle és kerekei nagyrészt letörtek) vált belőle szakrális sírmelléklet. Mivel e nehéz szekerek csak több pár ökörrel vontathatók, nincs összefüggésük a pásztorfőnökök sírjában talált borjú- és tehéntemetkezésekkel.

A nagyobbrészt költözködő, paraszt-, állattartó és halászcsoportokból álló péceli kultúra nemzetségei és nagycsaládjai sem gazdaságilag, sem politikailag nem szerveződnek nagyobb egységekbe, bár bizonyos egységesedési folyamat a rézkor végső szakaszában a Dunántúlon és az Alföld nagyobb részén már megindult (kosztoláci kultúra, illetve fázis kialakulása). Amikor az i. e. XX. század folyamán keletről és délről jól szervezett törzsek törtek rájuk, önállóságuknak úgyszólván egy csapásra vége szakadt. Egyes csoportjaik az északi hegyvidéken, erődített falvakba zárkózva egy ideig még ellenálltak, többségük azonban beleolvadt a korai bronzkor új törzsi és népi kereteibe.

Az első kelet-európai pásztorok az Alföldön

Mindössze annyit tudunk, hogy a pásztorfőnökök harci kíséretükkel együtt a Kárpátok, az Al-Duna és a Dnyeszter közt élő nagy rézkori parasztkultúra (TripoljeCucuteniGumelniţa-kultúra) falvainak felégetése után behatoltak a Kárpát-medencébe. Behatolásuk időpontja mindmáig vitatott. Első hullámuk feltehetőleg a középső rézkor végén érkezett, és alighanem tevékeny szerepet játszott a bodrogkeresztúri kultúra rejtélyes, hirtelen eltűnésében. Újabb hullámuk a péceli kultúra idejére tehető, és talán közrejátszott abban, hogy a péceli kultúra a Tiszántúlon nem tudott megerősödni.

Kosáry Domokos

Cenzúra, nyomdák, könyvek

A világi gyűjtők közül Ráday Gedeon gróf ekkor kezdte kiépíteni péceli könyvtárát, amelynek magját apja, Ráday Pál könyvei képezték.

Képzőművészet

Az új szakaszt, szinte jelképesen, Grassalkovich Antal herceg gödöllői kastélya (1744–1750) nyitotta meg, amely 1751-ben az odalátogató Mária Terézia elismerését is kiérdemelte. Ez, a francia, illetve osztrák rokokó palotaépítészet elképzeléseit harmonikus összhangba hozva a szerényebb magyarországi feltételekkel, szinte mintát, példát nyújtott, olyat, amely a jobb módú magyar birtokos urak reprezentációs igényeinek megfelelt, és így követőkre is talált. E típust képviselte azután az 1750-es években a hatvani Grassalkovich-kastély, talán Oraschek Ignác alkotása, továbbá a péceli Ráday-kastély (1756–1776) és az 1760 körül épült nagytétényi Rudnyánszky-kastély, mindkettő feltehetően pesti helyi mester, Mayerhoffer János műve, valamint a gácsi Forgách-kastély. S a sort még folytathatnánk.

H. Balázs Éva

A törekvő mezőváros, a süllyedő-emelkedő királyi város

A Batthyányaknak természetesen itt is volt palotája, csakúgy, mint a Zichy családnak, s jellemző a leendő fővárost körülvevő kisebb kastély-karéj, az óbudai, péceli, tétényi kastélyok. Ezek még ma is sejtetik a barokk Buda hangulatát.

Kosáry Domokos

Színművek, színpadok

A péceli Ráday-kastélyban pesti német színészek tartottak előadásokat.

Képzőművészet (Könyvek, tudományok, művészetek)

A legjelentősebb rokokó világi kastély, az Esterházyak fertődi székhelye, lényegében véve időszakunk elején már megkezdte funkcióját. A A szerényebb hazai viszonyokhoz jobban illő s így elterjedtebb Pest környéki típus képviselői is készen álltak, illetve befejeződtek, mint a Ráday-kastély Pécelen (1770).

Vörös Károly

A nyelvújítás és a művelődés polgáriasodása

Ilyen központ volt a Rádayak péceli gyűjteménye (mely ugyan Ráday Gedeon gróf 1792-ben bekövetkezett halálával sokat vesztett jelentőségéből), vagy Teleki Sámuel gróf marosvásárhelyi tékája, mely 1802-ben a nyilvánosság előtt is megnyitotta kapuit.

Irodalom